2.évad 18.rész - találkoznom kellene vele

Sziasztok!

Hogy vagytok? :) Remélem, mindenkivel minden rendben és jól telt az őszi szünet. Utolsó találkozásunk óta a blog átlépte a 19.000 oldalmegjelenítést. Nagyon szépen köszönöm ezt Nektek, csodálatosak vagytok, nem is beszélve a sok-sok oldalmegjelenítésről, ami az előző részekhez érkezett :) Jelentkezésem oka természetesen az, hogy meghoztam a történet folytatását. Nagyon kíváncsi vagyok, mit szóltok hozzá. Jó szórakozást a részhez! :)

Puszi: Emily 

Fekete szalag napja - November 30

11.02.

~ Emily ~

Tíz körül arra ébredtem, hogy Shin dorombolva rámászik a hasamra. Hirtelen odanyúlva arrébb tettem őt. Éreztem, hogy váratlanul éri a dolog, nem tudja mire vélni és még a dorombolást is abbahagyja. Kinyitva a szemem, megsimogattam a fejét.

‒        Jó reggelt kicsi dög – suttogtam.

Azonnal újra kezdte a dorombolást, majd megindult a fejemhez. Megdögönyöztem, miközben végig néztem magamon. A redőny résein keresztül beszűrődő fényben láttam, hogy be vagyok takarózva. Mocorogni kezdtem. A tegnapi ruhám volt rajtam, és enyhén büdösnek is éreztem magam. Ezek szerint apa hallgatott rám. Fel kellene kelni megfürdeni. A gondolattól fáradtan felnyögtem. Annyira nincs kedvem hozzá. Shin leugorva az ágyról, a kajájához ment. Úgy láttam van még a táljában, ezért nem keltem fel tenni bele száraz tápot. Átfordultam a másik oldalamra. A telefonomért nyúlva ébresztőt állítottam egy órával későbbre. Nagyon fáradt voltam, de fogalmam sem volt, miért.

Egy órával később is nehezen keltem ki az ágyból. A meleg vizes fürdés nagyon sokat segített rajtam, gyakorlatilag visszaadta az életkedvem.

Törölközőbe csavarva enyhén vizesen ültem az ágyamon. Meleg volt bent, apa felcsavarta a fűtést. Szárazra töröltem magam, aztán kényelmes, játszós ruhába bújtam. Kaptam egy kevés házi feladatot, ezért reggeli után – ami már inkább ebédnek hatott – neki láttam. Egyelőre nem bizonyult olyan fárasztónak a suli, de tudtam, ez nem fog így maradni. Néhány tanárom már odaadta az anyagokat. Hazudnék, ha azt mondanám, már megnéztem őket. Valamiért nem fűlött a fogam hozzá, pedig januárban valahogy le kellett volna vizsgáznom. Jó, elég! Jövő héttől komolyan elkezdem csinálni, különben feleslegesen hisztiztem ki az egészet. A jelentkezésem is le kéne adni. Elővettem egy papírdarabot, amire felfirkáltam pár dolgot, majd feltettem az íróasztalom fölé. Remélem, nem felejtem el. A szeme a naptáramra tévedt. Úristen! Ma másodika van. Kimentem a konyhába. Némi szekrényben keresgélés után megtaláltam a teamécseseket. Vettem elő gyufát, aztán a szobámban az ablakpárkányon meggyújtottam őket. A függönyt meg minden más gyúlékony anyagot eltüntettem a közelükből. A lángokat nézve elmerengtem. Azokra gondoltam, akik sajnos már nem lehetnek velem. A merengésemből az arcomon lefolyó könnycseppek hoztak vissza. Gyorsan letöröltem őket és folytattam a tanulást. Kis idő múlva kopogtatásra lettem figyelmes.

‒        Szia, Cicmic! – apu jött be az ajtón.

‒        Szia! – mosolyogtam rá.

‒        Azt hittem, még alszol – leült az ágyamra. Elfordultam a széken, így egymással szemben voltunk.

‒        Már egy ideje fent vagyok, nem hallottad a zuhanyt? – pillantottam rá kérdőn.

‒        Nem – megrázta a fejét – Valószínűleg épp a hátsó kertben voltam. Mit tanulsz?

‒        Adózást és jogot – az undor megjelent az arcomon. Ezt a részét úgy utálom, a gyakorlat sokkal jobb, de sajnos elmélet nélkül nem megy.

‒        Sosem értettem, miért ezt a vonalat választottad – az íróasztalomra nézett.

‒        Mert tetszik, a matek mindig jól ment – Néha furának éreztem magam, mert olyan jól ment a számolás. Tudtam, mi a többiek véleménye rólam, idiótának tartottak emiatt, eléggé rosszindulatúak voltak velem. Még egy dolog, amin túl kellett tennem magam.

‒        Jó látni, hogy van valami, ami boldoggá tesz – apa elmosolyodott.

‒        Sajnos ez nem minden, de alapnak talán jó lesz – motyogtam.

‒        Ezt most mire érted? – zavartan összeráncolta a homlokát.

‒        Mindegy – mosolyt erőltettem az arcomra, miközben megráztam a fejem – Miért jöttél? – váltottam témát.

‒        Csak kíváncsi voltam, jössz-e ebédelni – az ablakpárkányon lévő gyertyákra pillantott.

‒        Nem rég ettem – válaszoltam – Most nem vagyok éhes.

‒        Rendben, ha meggondolod magad, kaja a hűtőben – felállva az ágyról, puszit nyomott a homlokomra – Szeretlek! – simított végig az arcomon.

‒        Én is szeretlek! – bújtam hozzá. Istenem! Úgy hiányzik valakinek a közelsége.

‒        Mész ma este bulizni?

‒        Igen, elvileg Macy jön majd és együtt megyünk – elhúzódtam tőle, így rá tudtam nézni.

‒        Nála is alszol? – kérdezte kíváncsian.

‒        Nem tudom, lehet, de írni mindenképpen fogok, ha eldöntöttük, mi lesz – ígértem.

‒        Az is lehetőség, hogy szólsz nekem és haza hozlak – emlékeztetett.

‒        Tudom, de Shane is ott lesz, ő nem fogja engedni, hogy odarángassalak, haza fog hozni – magyaráztam.

‒        Oké, nem bánom – bólintott – Írj, ha már tudod, mi lesz – kérte, ahogy megindult kifelé.

Nem sokkal apu távozása után kaptam egy SMS-t.

„Bocsi, mégsem tudok most menni, majd a bulin találkozunk Macy”

Csak nem videós hívás van Niall-lel? A gondolattól elmosolyodtam, aztán az órára pillantottam. Mindjárt kettő. Merre is vannak most? Talán Brisbane városában? Ott mindjárt éjfél lesz, akkor nem valószínű, hogy beszélgetnek, kivéve ha Niall nagyon cuki és fent marad a barátnője kedvéért. Vajon ha együtt maradunk Harryvel, nekünk is lettek volna ilyen találkáink? Mi megbirkóztunk volna a távkapcsolattal járó nyűgökkel? Megráztam a fejem. Hagyd abba Emily, ne kínozd magad!

Folytattam a tanulást, bár ezek után nem nagyon ment. Tartottam egy kis szünetet. Megdögönyöztem Shint, aztán előkészítettem a ruhámat az esti bulira. A cica jelmezem jóval melegebb változatát raktam ki az ágyamra. Esőt ígértek estére, aminek a szele már megérkezett. Kimentem a konyhába, ahol melegítettem egy kis teát magamnak. Ezután visszasétáltam a szobámba folytatni a tanulást.  

Nyolctól volt a buli, de Shane-nel már hatra oda szerettünk volna érni. Csapat buli volt, ami azt jelentette, nekünk kell előkészülni rá. Nem tudom pontosan kik szervezték, mert engem nem kértek segítségnek. Általában nincs ott mindenki az előkészületeknél, de én szeretek ott lenni, szóval én egy amolyan biztos pontnak számítok nagyobb csapat bulik szervezésénél. Iszogattam a teámat, miközben próbáltam elmélyülni az adózás rejtelmeiben. Nem szerettem az adózás részt. Túl sok kivételt tartalmazott, amiket nehezemre esett megtanulni.

Öt felé abbahagytam a tanulásnak álcázott szenvedést, majd adtam a cicámnak vacsorát. Azután a konyhában én is ennivaló után néztem. Csináltam egy szendvicset és megettem egy cseresznyés joghurtot, mielőtt visszamentem a szobámba felöltözni. A fürdőben a tükör előtt feldobtam a cicasminket. Az ágyamon feküdve hallgattam a tévéből szóló zenét, amíg Shane-re vártam. Hirtelen erős hányinger lett úrrá rajtam. Jaj, ne most! A jobb kezemet a hasamra simítottam. Kérlek, ne csináld ezt anyával! Mély lélegzeteket véve próbáltam leküzdeni a kellemetlen érzést, míg a lavórt óvatosan kivettem az ágy alól. Az érzés amilyen gyorsan jött, olyan sebességgel távozott is, aminek nagyon örültem. Hú, ezt most megúsztam! Megkönnyebbült sóhaj hagyta el az ajkaimat.

Hamarosan megcsörrent a telefonom. A barátom írt, hogy öt percen belül érkezik. Elköszöntem Shintől, aztán kimentem a nappaliba apához. Beszélgettünk kicsit, mielőtt elindultam a buliba. Az előszobában belebújtam a vastag fekete kabátomba és a táskámmal elhagytam a házat. Odakint sötét volt, na meg hideg. Shane autójának fényszórójából úgy tűnt, az eső még nem akar esni, aminek szívből örültem. Beültem a barátom mellé az anyósülésre.

‒        Szia! – átöleltem.

‒        Szia, Cicalány! – viszonozta a gesztusomat – Jól vagy?

‒        Igen, minden rendben – elhúzódva tőle rá mosolyogtam. Miért ne lenne?

‒        Biztos? – nézett rám kétkedve.

‒        Hát persze! – magabiztos akartam lenni, de nem tudtam mennyire sikerült, mindenesetre, nem kérdezősködött tovább.

Shany is maradt a vámpír jelmeznél, egészen jól állt neki.

Mikor megérkeztünk, a csapat egy része már ott tartózkodott. A takarítás kellős közepén jártak, szóval mi is rongyokat fogtunk és törölgetni kezdtünk. Rémes, mennyire meglátszik mindenhol a por.

A konyhában minden felület kajával volt borítva. Sütik, pogácsák, apró kis szendvicsek sorakoztak tálcákon. Piáról is gondoskodtak, az a hűtőben meg a konyha padlóján sorakozott.

Éppen csak elkészültünk nyolcig, nagyon kicentiztük. Ahogy jöttek az emberek, feltűnt valami. Nem csak a csapatunkhoz tartozó emberek mászkáltak a házban. Nem mindenki viselt jelmezt, amire számítottam is, de arra nem, hogy mások is lesznek. Megcéloztam Shane-t és megérdeklődtem a dolgot. Nagy meglepi ért. A csapat bulinkból szinte bárki jöhet parti lett. Ezt mondjuk azért közölhették volna.

Az egyik sarokba húzódva figyeltem az egyre gyülekező embereket. Szereztem magamnak inni és nem sokkal később észrevettem Macyt. Odasiettem hozzá. Megkocogtattam a vállát, mire rögtön megfordult.

‒        Szia, Macy! – reakció időt nem várva, magamhoz öleltem. A zenét túlharsogva ő is köszönt, miközben a karjait körém fonta. – Csak nem randid volt? – mosolyogtam rá.

‒        Valami olyasmi – Mac egy kissé elpirult.

‒        Miről akartál beszélni? – beleittam a baracklevembe.

‒        Majd valami nyugodt helyen – a barátnőm viselkedése megváltozott.

‒        És mikor? – húztam fel a szemöldököm – Azt hittem, fontos a dolog – értetlenkedett.

‒        Az is – egy pillanatra elgondolkozott – Van fuvarod haza?

‒        Még nincs – ráztam meg a fejem.

‒        Akkor hazafelé megbeszéljük, ha neked úgy jó – várakozóan figyelt engem.

‒        Rendben – mosolyogva bólintottam.

Egész este – vagy inkább éjjel – táncoltam. Nem tudtam honnan jött ez a hirtelen felszabadultság, de nagyon jó érzés kerített hatalmába. Idegenekkel, Shane-nel, na meg persze a barátnőimmel is táncoltam a bulin. A betegségem miatt kihagytam néhány próbát, ez a buli pedig ráébresztett, mennyire is hiányzik nekem a tánc.

Hajnali kettő körül jártunk és ha ittam volna alkoholt, már biztos az asztal tetején roptam volna. Ehelyett Shane-nel lassúztam egy lassú Ed Sheeran számra. A fejem a vállán pihent, a szemeimet lehunyva élveztem, ahogy ő vezet.

‒        Álmos vagy? – kérdezte Shany.

‒        Egy kicsit – motyogtam a fülébe.

‒        Haza vigyelek? – megráztam a fejem.

‒        Még ne – új dal indult, ami gyors ütemet diktált, így elhúzódtunk egymástól – Iszom egyet, te kérsz valamit? – mosolyogtam rá.

‒        Nem – előre hajolva megpuszilta a homlokom.

‒        Ezt miért kaptam? – zavartan pillantottam rá.

‒        Csak úgy – vont vállat, mire mindketten elmosolyodtunk.

Ittam egy keveset a konyhában és nem sokkal ezután új tánc partnerem lett a munkatársam Simon személyében. Iszonyatosan kínosan éreztem magam vele. A gondolataim két dolog körül jártak. Egy: Kinek a kije, hogy ide keveredett a bulinkba? Kettő: Hogyan tudnék elmenekülni tőle? Nem tudnám megmondani, miért éreztem magam ilyen rosszul vele. A tekintetemmel segítséget kerestem, amikor észrevettem Shane-t. Szemmel láthatóan jól szórakozott a zavaromon, ami Simonnak nem tűnt fel. Kérj le! Kérj le! Könyörgöm, kérj le! Tekintetem nem hagyta el a barátomét, aki végre vette a lapot és elindult felénk. Néhány másodpercen belül már az ő partnere voltam, de figyelmem nem tudta elkerülni Simon csalódott arcát.

‒        Köszönöm – megkönnyebbülten felsóhajtottam.

‒        Ki ez a srác? – Shany megforgatott.

‒        Ő is a szórakozóhelyen dolgozik velem – válaszoltam.

‒        Szerintem bejössz neki – mondta. Ez volt az utolsó dolog, amit hallani akartam.

‒        Ez az érzés nem kölcsönös – jelentettem ki. Egyáltalán nem az.

‒        Azt láttam, de ő nem hiszem, hogy felfogta. Megcsókoljalak? Abból biztos venné a lapot – teljesen komolynak tűnt.

‒        Még ne, de ha rosszabb lesz a helyzet, élnék ezzel a lehetőséggel – pillantottam rá reménykedve.

‒        Szólj, ha kellek! – vigyorgott rám biztatóan.

‒        Imádlak – hozzá bújtam.

‒        Tudom – nem kellett felnéznem, anélkül is tudtam, hogy egy önelégült vigyor díszíti az arcát.

Elkezdtek fogyatkozni az emberek, így több hely lett a „parketten”. Előkerültek a régi nagy slágerek, amikre élvezettel táncoltunk. Egyszer csak mellettem termet Macy és táncolt velem/mellettem egy kicsit. Ő annyira nem volt táncos lábú, de azért a bulikat nem hagyta ki. Jól éreztem magam, viszont fáradt is voltam és nekem holnap dolgozni kellett menni, igaz, csak délutánra.

Elmentem mosdóba, aztán ittam egy kicsit. Pár dalt még megvártam, majd megkerestem szőke barátnőmet. A konyhában találtam meg, néhány barátunk társaságában.

‒        Ha nem gond, én mennék – mondtam neki.

‒        Megleptél – mosolygott rám fáradtan – Azt hittem, hamarabb fogsz szólni.

‒        Délután dolgozom, egyébként még nem mennék haza – magyaráztam.

‒        Rendben – bólintott – Szedd össze a cuccod és mehetünk.

Elköszöntem Shane-től, azután felhúztam a kabátomat és magamhoz vettem a táskámat. Nagyjából elköszöntem a többiektől is, aztán csatlakoztam az ajtónál álló barátnőmhöz. Ahogy kiléptem, megcsapott a hideg szél meg pár kósza esőcsepp. Hát ez szuper! Gyorsan kapkodtuk a lábunkat a kocsiig. Beülve Macy azonnal fűtést kapcsolt. Dideregve húztam magamon összébb a kabátot, hátha nem fagyok meg. Barátnőm beindította az autót, és kigurult az üres útra. A fényszóró sugaraiban látszott, hogy egyre jobban esni kezd. Remélem, nem marad ilyen az idő.

‒        Emily? – figyeltem fel Mac hangjára.

‒        Tessék – fordultam felé.

‒        Haza vigyelek vagy nálam alszol? – egy pillanatra rám nézett.

‒        Ha nem gond, inkább haza mennék – válaszoltam.

‒        Rendben – ezek után nem szólt semmit, pedig nem ezt beszéltük meg.

Nem sokkal később megállt a kapufeljárónkon. Nem állította le a motort, és ahogy felé pillantottam úgy tűnt, nagy levegőt vesz.

‒        Emily – kezdte – Harryről kellene beszélnünk – bökte ki.

‒        Nem – megráztam a fejem.

‒        Nem? – döbbent tekintettel vizslatott.

‒        Lassan hajnali négy, ehhez van most a legkevésbé kedvem – jelentettem ki kissé mérgesen. Nem tudom, miért lettem mérges, olyan fura volt ez az egész helyzet.

‒        Kérlek, hallgass meg! Képtelen vagyok ezt tovább magamban tartani – hangja könyörgőre váltott, amitől elgondolkoztam egy kicsit.

‒        Oké – motyogtam halkan.

Mac elmondta az igazságot Harry állapotáról. Ezután megtette a javaslatát, miszerint találkoznom kellene vele és megbeszélni a dolgokat, mert én sem vagyok jól. Fogalmam sincs ezt honnan szedte, de nem is érdekelt. Őt hallgatva rossz érzések öntöttek el.

‒        Kösz, hogy haza hoztál – a kilincsért nyúltam. Megéreztem a fogását a bal kezemen.

‒        Emily, hallottad egyáltalán azt, amit mondtam?

‒        Sajnos igen – a könnyek elkezdték szúrni a szemem, elszorult a torkom és kavarogni kezdett a gyomrom.

‒        Beszélsz vele? – kérdezte halkan.

‒        Nincs miről – Valóságos csoda volt, de nem szakadt rám az ég, pedig még sosem hazudtam ekkorát.

Kiszálltam, mivel Macy elengedte a kezem. Ahogy visszanéztem rá, szomorúságot véltem felfedezni az arcán. Magamhoz vettem a táskámat.

‒        Még egyszer köszönöm – motyogtam, mire a szőke lány csak bólintott egyet. Az arcán tisztán látszott a csalódottság – Jó éjt!

‒        Neked is – suttogta.

Becsuktam az autó ajtaját és besétáltam a házba. Egyáltalán nem zavart az időközben viharossá váló szél meg az eső, már mindegy volt. Igyekeztem halkan közlekedni a házban, nehogy felébresszem apát. Besétáltam a fürdőbe, ahol lemostam magamról a sminket. Fürödni sem kedvem, sem pedig erőm nem lett volna, szóval csak eltávolítottam a szétkent fekete sminket. Jó alaposan megmostam az arcomat. Ezután vittem be vizet a szobámba. Le sem vetkőztem, úgy bújtam be a paplan alá. Amint biztonságban éreztem magam, eleredtek a könnyeim.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Másnap iszonyat rosszul ébredtem. Ettem valamit, azután lefürödtem. Felöltöztem valami meleg és elfogadható ruhába, majd visszabújtam az ágyamba. Shin odajött hozzám. Csukott szemmel simogattam csak, nem tudtam elviselni a fényt, ami kintről szűrődött be. Ezt a fejfájás okozta, azt pedig a sok sírás. Feldagadt a szemem és a torkom is kapart. Valamennyire összeszedtem magam, mire dolgozni kellett mennem. Jó erősen kisminkeltem magam, így úgy néztem ki, mint egy ember. Apa látta rajtam, hogy nem vagyok jól, de szerencsére nem kérdezett semmit, amiért rendkívül hálás voltam.

Ma Lily és Simon mellé voltam beosztva. Utóbbi miatt ennek nagyon nem örültem. Lily elég hamar rákérdezett, mi a baj, de megértette, amikor azt mondtam, nem szeretnék beszélni róla. Simonnal távolságtartó voltam, ami neki is feltűnt, azonban meg sem próbált a közelembe jönni, aminek nagyon örültem. Ez volt a legrosszabb napom a munkahelyemen. Nem csak ezt a helyet nézve, hanem az összes eddigit. A mosdóban még sírtam is, ami miatt sminkelhettem újra. Alig vártam, hogy vége legyen a mai napnak. Csak feküdni akartam az ágyamban, de legalább egy hétig és senkit sem látni.

Záróra után pillanatok alatt elhagytam a helyet. Apa már várt rám a szórakozóhely előtt. Gyorsan hazaértünk. Egy rekord sebességű fürdés után ettem egy kicsit, aztán adtam enni meg innivalót Shinnek, aki boldogan vetette rá magát a kajára. Bevackoltam a paplan alá. A telefonomon ébresztőt állítottam, ezután egy darabig tanácstalanul forgattam a kezemben. Ma egész nap azon gondolkoztam felhívjam-e őt. Változtatna bármin is? Segítene ez bármelyikünkön is? Újra ezen gondolkodva, sírni kezdtem. Az éjjeliszekrényem fiókjából kivettem egy jól összehajtogatott papírt. Bepötyögtem a számokat. Megtöröltem a szemem és még egyszer leellenőriztem a számokat, majd rá nyomtam a zöld ikonra. Egyszerre úgy éreztem, helyesen cselekszem, de még mindig sírtam, miközben a telefont a fülemhez emeltem. Kérlek, legyen még mindig ez a száma! Vedd fel, vedd fel!

‒        Halló? – egy ismerős hangot hallottam a vonal túlsó végén.

Ha elolvastad, kérlek jelezd, és a befejezésért ne szidd az Anyukámat, jó asszony :)