2022. február 27.

2.évad 62.rész - Csak hogy tudd

Sziasztok!

Hogy vagytok? :) Remélem, Mindannyian nagyon jól vagytok és örültök, hogy egyre inkább haladunk a tavasz felé. Hihetetlen, de már mindjárt eltelik ebből az évből a második hónap is. Ha hónap vége, akkor pedig új rész. Remélem, már vártátok, jó szórakozást a történet folytatásához! :)
Utólag is nagyon boldog születésnapot kívánok az egyetlen Harry Edward Stylesnek! :)

Puszi: Emily






06.10.

~ Emily ~

Anne-nel remekül kijöttünk egymással, bár nagyon szigorú volt velem. Alig engedett csinálni valamit, legtöbbször elküldött aludni. Az éjszakákat egyedül vittem végig, felesleges lett volna, ha ő is felkel. Cserébe viszont napközben, amit csak tudott megcsinált, és gyakran aludni küldött két etetés között. Hálás voltam a segítségéért, nélküle nem mentek volna ilyen gördülékenyen a dolgok.

Napközben Harry anyukája elment bevásárolni, kicsit kiszabadult a házból. Én is voltam kint a szabad levegőn Darcyval mindennap, de csak a kertben sétáltunk. Az újságíróknak még mindig túl nagy szenzáció volt a Styles baba. Hiába beszéltük meg Harryvel, hogy alkalmanként majd megmutatjuk a babát, és tettünk is már fel róla képet, amit akkor csináltam, amikor a családja meglátogatott minket, a fotósok nem álltak le. Így jobbnak láttuk nem kivinni az utcára a lányunkat. Azt hittem, a rajongókkal lesz a több baj, el is felejtkeztem a hülye firkászokról. Érett már bennem egy jó kis kirohanás, de szerelmem igyekezett lebeszélni róla. Mindennap beszéltünk és fotókat meg videókat küldtem neki a kis hercegnőnkről, így ő sem maradt le semmiről.

Anne még vásárolni volt, mikor a kislányom sírva adta tudtomra, hogy itt az evés ideje. A szobában előkészültem a szoptatáshoz, szépen etetni kezdtem Darcyt. Alig öt perce kezdtünk bele, amikor megszólalt a telefonom. A csörgés csak engem zavart meg, a kicsi rá se hederített. Tudtam ki hív, ezért óvatosan elnyújtóztam a telefonért. Szerencsére Harry nem tette le, mire sikerült felvennem.

       Szia! – kihangosítottam.

       Szia, Cicalány! Felébresztettelek? – kérdezte.

       Nem – megráztam a fejem, bár nem láthatta – Darcy épp eszik – mondtam.

       Ó, visszahívjalak később?

       Ne, nem zavarja, nyugodtan eszik – lenéztem rá. Egyáltalán nem érdekelte, mi folyik körülötte, nyugodtan szopizott.

       Mit csináltatok eddig? – érdeklődött.

       Nem sok mindent – válaszoltam – Reggel megetettem Darcyt, aztán kimostam egy adag ruhát és kiteregettem. Ezután aludtam egy kicsit – meséltem.

       Anya? – kérdezte.

       Boltban van – feleltem.

       Még mindig van kéretlen társaságotok?

       Igen – sóhajtottam fel – Szerinted mikor fogom tudni a lányunkat kivinni az utcára?

       Megpróbálok pár helyre telefonálni, hátha abbahagynák – ígérte.

       Köszi. Szeretlek!

       Én is szeretlek – hallottam a hangján, hogy mosolyog.

       Ti nem sokára indultok? – érdeklődtem.

       Lassan igen, nagy buli ígérkezik itt Milánban – válaszolta.

       Abban biztos vagyok – elmosolyodtam. Jó bulikat tudnak csinálni.

       Bármilyen hihetetlen, szívesebben lennék most veletek – mondta őszintén.

       Annak is eljön az ideje, ne aggódj! – biztosítottam.

       Számolom a napokat vissza, mintha a karácsonyt várnám – kedves szavai simogatták a szívem.

       Hidd el, én is – sóhajtottam fel. Már kevesebb nap van hátra míg hazajön, mint, amit eddig külön töltöttünk.

       Ezen kívül, hogy vagytok?

       Fáradtan, mármint én, Darcy kipihent – nevettem fel, Haz is velem nevetett.

       Anyu?

       Ő is jól van, éjszaka alszik, akkor csak én kelek fel a picihez, napközben sokat segít, gyakran aludni küld – meséltem.

       Helyes – szinte magam előtt láttam, ahogy bólint.

       Mikor tudunk majd videó hívásban beszélni? – kérdeztem.

       Hát – elgondolkozott – Ma és holnap a koncert miatt biztos nem. Talán csütörtökön, de még nem mondom biztosra Olyan jó lenne már látni az arcát.

       Rendben – a lányom abbahagyta az evést. Egyenesbe hoztam, nem kapálózott, hogy enne még, ezért felöltöztem. A vállamra terítettem egy fehér pelenkát és megbüfiztettem.

       Az igen – reagált szerelmem a hangos böfögésre.

       Hiába, apja lányaÉs egyre jobban hasonlít rá.

       Én nem szoktam böfögni – sértődöttnek tűnt.

       Én se – védekeztem. Letettem Darcyt az ágyra. – Na, mondasz valamit Apának? – gügyögtem neki.

       Mondj valamit kis hercegnő – biztatta Harry, ám a baba nem reagált ránk.

       Nem túl kommunikatív – szólaltam meg – Louis beszélt veled?

       Nem, miről? – hangja kíváncsinak tűnt.

       Mindegy – vontam vállat.

       Emily mit csináltál? – kissé mérgesnek tűnt.

       Azt, amit te nem voltál hajlandó – válaszoltam. Megkerültelek, ahogy te is engem.

       Ez pontosan mit jelent? – kezdtem kihozni a sodrából.

       Elküldtem neki a teszt eredményét – feleltem. Te nem voltál hajlandó, így kezembe vettem az irányítást.

       Írt valamit rá? – kíváncsinak hangzott.

       Nem, azt hittem, veled fog beszélni – magyaráztam.

       Nekem nem szólt, írtál valamit hozzá?

       Igen – bólintottam, bár ő ezt nem láthatta – „Csak hogy tudd”, ezt írtam, és elküldtem az eredményt.

       Akkor biztos nyugtázta – mondta – De legyen neked ennyi elég, most már hagyd ezt annyiban – kérte.

       Csak ennyit akartam közölni vele – biztosítottam.

       Oké – felsóhajtott. Most nagyon uralkodik magán.

       Haragszol rám? – félve kérdeztem.

       Nem, csak nem akarok veszekedést – válaszolta.

       Jó, akkor ebben egyet értünk – szólaltam meg.

       Megjöttem – hallottam meg Anne hangját.

       Itt van Anyukád – informáltam Harryt – A hálóban vagyunk – kikiabáltam neki. Hamarosan bejött a szobába.

       Etettek? – pillantott rám.

       Darcy igen – mosolyogtam rá – Harry vonalban van – böktem a telefon felé.

       Szia, Anyu!

       Szia, Drágám!

       Beszélgessetek, addig én leteszem a kicsit – felvettem a kislányomat az ágyról és elindultam vele a gyerek szoba felé.

Hamar letettem a picit és puszit nyomtam a homlokára. Betakargattam a horgolt takaróval, figyeltem egy darabig, aztán visszaindultam a hálóba. Lassan mentem, a kiszűrődő hangokra figyeltem:

       Mit mondtál, meddig lesz még magas a hormon szintje? – Haz gondterheltnek tűnt. Ez nem a hormonoktól van, Édes.

       Szülés után legalább másfél hónap, légy türelmes Drágám! – kérte a leendő anyósom.

       Próbálok Anyu, de elég nehéz – sóhajtott fel.

       Tudom, de hidd el, neki sem olyan könnyűJól esett, hogy Anne a védelmébe vett, igazán kedves volt tőle.

       Tisztában vagyok vele – fáradtnak tűnt a hangja.

       Itt is vagyok – léptem be mosolyogva a helyiségbe.

       Ilyen gyorsan elaludt? – hitetlenkedett Anne.

       Igen, tej kóma – vigyorogtam.

       Harry nem ilyen baba volt – mesélte.

       Én voltam ilyen – mosolyogtam rá. És has fájós is, anya mindig ki akart hajítani.

       Nekem most mennem kell – szólalt meg Hazza – Vigyázzatok magatokra! Sziasztok!

       Szia! – egyszerre mondtuk, majd hallottam, ahogy Harry bontja a vonalat.

       Segítek elpakolni – a telefonomat az éjjeliszekrényre tettem.

       Nem kell, feküdj le egy kicsit – kérte.

       Jól vagyok, nem szeretnék pihenni – mondtam megindulva a konyha felé. Megéreztem a kezét a karomon.

       Hallgass az idősebbekre! – kacsintott rám.

       Harry nem mondta, hogy nem hallgatok másokra? – húztam fel a szemöldököm.

       Említette, hogy kissé makacs vagy, de ismerem a fiam, ő is az – felelte. Olyan jó, hogy reálisan látja a gyerekét.

       Csak egy kicsit – mosolyogtam rá.

06.26.

Hajnalban megetettem Darcyt, aztán megpróbáltam visszaaludni. Csak tíz körül ébredtem fel a kislányom sírására. Épp csak felültem, mikor belépett a szobába Gem, kezében az unokahúgával.

       Bocsi, nem tudjuk megnyugtatni – ráncolta össze a homlokát.

       Semmi baj – ásítottam egy nagyot. Ő és Robin tegnap ideutaztak, mert Haz ma jön haza és szeretnénk meglepni. Itt lesznek pár napot, azután Anne-nel együtt haza mennek. Utána miénk a pálya Harryvel. Várom is meg nem is. Kíváncsi vagyok hogyan fog működi a dolog. Az első négy nap jól ment, de most többet leszünk hármasban. Elvettem Gemmától a babát.

       Gyere ide, kis hercegnő – a mellkasomhoz húztam – Nincs semmi baj Kicsikém – finoman megsimogattam.

       Nem vagy éhes? Még nem is reggeliztél – szólalt meg leülve az ágyra.

       Egy kicsit, azt hiszem a fáradtság erősebb – halványan rá mosolyogtam. Darcy szépen elhalkult a kezemben.

       Én ugyanezt csináltam vele – panaszolta.

       Nem mindig jön be – adtam a tudtára.

       Megeteted? – pillantott rám.

       Még egy kicsit várunk, addig megreggelizek – kimásztam az ágyból a babával – Megfogod, amíg felöltözök?

       Persze, gyere kicsi lány! – lelkesen vette át tőlem.

Nekik háttal szépen felöltöztem, míg Harry nővére a babának gügyögött. Tetszett neki, nem kezdett újból sírni. Gem vissza akarta adni, mikor elkészültem, de megkértem, hogy maradjon nála, míg eszek. A konyhába menet találkoztam a többiekkel, akik szintén enni küldtek. Kedves és egyben frusztráló is volt ez a túlzott figyelmesség. Nem nagyon kívántam az ételt, azonban Darcy kedvéért igyekeztem rendesen enni. Ennek meg volt az eredménye: láttam magamon és a mérlegen is a plusz kilókat. Próbáltam nem túl szigorú lenni magammal, hiszen alig öt hete szültem, de kezdtem aggódni, hogyan fogom visszanyerni az alakomat. Olyan sok időm mégsem marad ezen agyalni, a kislányom ellátott munkával, a leendő anyósom pedig továbbra is aludni küldött. Nem panaszkodom, rám fért a pihenés, de bűntudatom volt, hogy mindent megcsinál helyettem. Mások nincsenek ilyen jó helyzetben.

A konyhában gyorsan csináltam egy szendvicset, amit az asztalnál ülve megettem. A kései reggeli után megkerestem a kis hercegnőmet. A nappaliban találtam meg Robin kezében, a látvány megmosolyogtatott. Visszamentem a hálóba a fényképezőgépemért. Készítettem pár képet, mielőtt a kislányom jelezte, hogy éhes.

Etettem, amikor zsivajt hallottam a házban. Így fogadta Harryt a családja. Eltelt némi idő, míg átjutott rajtuk és megérkezett a szobába.

       Szia, Cicalány!

       Szia! – felnéztem a szoptatásból.

Haz kipihentnek tűnt, csak arra tudtam gondolni, nem lesz sokáig ilyen. Letette a bőröndjét, aztán leült mellém az ágyra. Felé fordulva egy rövid csókot váltottunk.

       Olyan jó itthon lenni – a melleim felett átölelt.

       Már nagyon vártunk – a fejem az övéhez döntöttem.

       Azt látom – hangja vidám volt.

       Milyen volt a koncert? – érdeklődtem.

       Szuper – vágta rá – De már nagyon jönni akartunk haza – vallotta be.

       Megbeszélted a fiúkkal az időpontot? – kérdeztem.

       Igen, mindenkinek jó – felelte.

       Macynek is szóltam, ő is itt lesz. Sűrű pár napunk lesz – sóhajtottam fel.

       Még lemondhatjuk – szólalt meg.

       Nem – megráztam a fejem – Nem akarom halogatni egyiket se.

       Oké – Haz nem volt túl meggyőző.

       Majd még beszélnünk kellene pár másik dologról is – Darcyt figyeltem, aki egyáltalán nem zavartatva magát evett.

       Ajaj! – szakadt ki szerelmemből.

       Nyugi! Nem rossz hírt akarok közölni – felé pillantottam.

       Ó, oké – szemmel láthatólag megnyugodott.

Felállt az ágyról és az egyik szekrényhez ment. Érdeklődve néztem, mit csinál. Elővette a fényképezőgépemet és felénk fordult.

       Mit szeretnél lefényképezni? – húztam fel a szemöldököm.

       Titeket – maga elé emelte.

       Most? – ráncoltam össze a homlokom.

       Gond? – leengedte a gépet.

       Kint vannak a melleim – mondtam ki a nyilvánvalót.

       Nem szeretném feltenni a netre – szólalt meg – Nem szeretnél magatokról ilyen képet emlékbe?

       Túl intim – húztam el a számat, miközben Darcy befejezte az evést. Lettem őt az ágyra és felöltöztem. – Szeretnéd megbüfiztetni? – kérdőn néztem rá.

       Igen – az ágyra tette a gépet és felvette a kis hercegnőnket. Kapva az alkalmon készítettem róluk pár képet. – Hé, ez nem ér – panaszkodott. A kicsi böfögött egy nagyot.

       Hűha! Te még a pasikat is megszégyeníted – megsimogattam a kis fejét.

       Átveszed? – meglepett a kérdése.

       Aha – átadta nekem a lányunkat. Vele voltam elfoglalva, ezért kissé meglepett a vakuvillanás, amire felkaptam a fejem.

       Így jó, maradj így! – instruált. Megpusziltam a pici fejét, ezt is megörökítette.

       Megdajkálod egy kicsit, vagy visszavihetem az ágyába?

       Kérem egy kicsit – kinyújtotta a kezét – Miről kell beszélnünk?

       A keresztelőről – feleltem – A keresztszüleit is ki kellene választani és szólni nekik – tettem hozzá.

       Vendéglista?

       Az is kellene, de nem szeretnék nagy felhajtást – sóhajtottam fel.

       Én se, ezért arra gondoltam Holmes Chapelben tarthatnánk meg – mondta.

       Ez jó ötlet – helyeseltem – És lenne még egy dolog – magamra tereltem a tekintetét.

       Mi? – kérdezte kíváncsian.

       Gondolkodtam a nevén – ismertem be.

       Tessék? Meg akarod változtatni a nevét? – Harry döbbenten nézett rám.

       Nem – megráztam a fejem – Hozzá szeretnék tenni még egy nevet – Haz érdeklődve figyelt.

       Még pedig? – ringatta a kislányunkat.

       Mindkettőnknek két keresztneve van, ez is erősíti bennem, hogy jó ötlet lenne – magyaráztam.

       Cicalány, mondd már ki mi az! – szólt rám türelmetlenül.

       Anne – böktem ki – Rengeteget tesz értünk, azért, hogy ez az egész működjön és én nagyon hálás vagyok neki.

       Ez kedves, Anyu biztos értékelni fogja – mosolygott rám.

       Akkor benne vagy? – csillant fel a szemem.

       Igen – bólintott – Legyen a második neve Anne – egyezett bele. Hozzájuk sétáltam.

       És te mit gondolsz, Darcy Anne Styles? – gügyögtem neki, mire sikkantott egyet és kapálózni kezdett.

       Ez igennek tűnik – figyelte a reakcióját szerelmem.

Kopogtattak az ajtón, a zajra mindketten odakaptuk a fejünket. Kinyílt az ajtó és belépett Anne.

       Nincs kedvetek sétálni egyet ebéd előtt? – kérdezte.

       Oké, menjünk – vágtam rá. Pár napja az újságírók eltűntek a ház elől, így kimerészkedtünk az utcára Darcyval.

 06.27.

Harry családja délután haza indult, így hivatalosan is hármasban maradtunk. Sétáltunk egyet London utcáin, majd visszaérve letettem a picit aludni. Leszedtem a szárítót és előkészültem a vasaláshoz.

       Megcsináljam én? Nem akarsz inkább pihenni? – hallottam meg szerelmem hangját.

       Nem kell – megráztam a fejem – De ha tényleg segíteni akarsz, akkor kipakolhatnád a mosógépet.

       Rendben – puszit nyomott az arcomra.

       Köszi – hálásan pillantottam utána.

Hamar végeztem a vasalással, ám Harry eltűnt. Keresni kezdtem a házban, mindenhol megnéztem még a kertben is, de nem találtam. Csak egy hely maradt ki: a babaszoba. Odalopakodtam és halkan benyitottam. Haz nem vett észre, mivel nekem háttal állva gyönyörködött a kisbabánkban. Elmosolyodva figyeltem őket. Kisvártatva Hazza az ajtó irányába fordult, megérezte, hogy figyelem.

       Mit csinálsz? – vigyorogtam rá.

       Olyan gyönyörű – csillogó szemeit újra a lányunkra vezette.

       Mi csináltuk – odasétálva mellé hozzá bújtam.

       Köszönöm – megpuszilta a homlokomat.

       Mit? – zavartan néztem fel rá.

       Hogy nem vetetted el – válaszolta.

       Ez meg sem fordult a fejemben – mondtam őszintén. Nem tudtam volna megtenni. Átölelt.

       Szeretnék még gyerekeket – szólalt meg, mire felkaptam a fejem.

       Tessék?!

       Nem most – rázta meg a fejét – Majd később.

       Akkor jó – megnyugodva a mellkasára hajtottam a fejem – És mennyiben gondolkodsz?

       Még kettő? – kérdezte. Elgondolkoztam. A mama szerint öt lesz.

       Rendben – beleegyezően bólintottam.

       De gyakorolhatnánk rá – izgatóan a fülembe súgta. Libabőrös lettem szavaitól, nekem is hiányzott már az intimitás. Ajkai a nyakamon nagyon csábítóak voltak.

       Harry, kérlek! – elléptem tőle.

       Mi a baj? – sértődöttnek tűnt.

       Még nem lehet – válaszoltam szomorúan.

       Mennyit kell várni? – sóhajtott fel.

       Szülés után hat hét, aztán egy vizsgálat, és ha a nőgyógyász azt mondja rendben, akkor mehet – magyaráztam.

       Ó, az internet hazudik – mérgelődött.

       Mi? – zavartan néztem rá.

       Mindegy – legyintett.

       Utána olvastál? – vigyorodtam el.

       Ne nevess! – szólt rám.

       Miért nem kérdezted meg? – mosolyodtam el, mire kissé elpirult.

       Nem akartam, hogy azt hidd… – a levegőben lógva maradt a befejezés, amit ennek ellenére is kitaláltam.

       Nyugi, nekem is hiányzik – ismertem el – Amúgy, nem minden tilos – egy kaján vigyor jelent meg az arcán.

       Szeretnéd? – húzta fel a szemöldökét.

       Nagyon – vágtam rá. A kezemért nyúlt és áthúzott a hálószobánkba.

 



Ha elolvastad, kérlek, jelezd :)