2.évad 25.rész - könnyebbnek kellene lennie

Sziasztok! 

Hogy vagytok? :) Remélem, jól és valahogy el tudjátok viselni ezt a hőséget :) Jelentkezésem oka, hogy meghoztam Nektek a történet folytatását. Kíváncsian várom, mit szóltok hozzá :) Jó szórakozást a részhez! :)
Szeretnék utólag is nagyon boldog 8. évfordulót kívánni a srácoknak, akik nélkül az életem üres lenne ❤❤❤❤❤

Puszi: Emily 

11.30.

~ Emily ~

A Simonnal történt incidens után fel akartam mondani. Holly volt olyan kedves, és elvitte a vasárnapi műszakomat. Ezután pár napig vívódtam a dolgon. Szerettem a szórakozóhelyen dolgozni, jó érzéssel töltött el, de Simon mindent tönkre tett. Úgy döntöttem, elmondom a többieknek, mi a helyzet. Enyhén szólva meglepődtek, azon, ami történt. Beavattuk a főnök asszonyt is, és arra a megoldásra jutottunk, hogy amikor csak megoldható, nem leszek egy műszakban vele.

Mrs. Baker beszélt Simonnal. Megfenyegette, ha még egyszer panaszkodom rá, ki fogja rúgni. Azt hittem, ezek után meg fog keresni valamilyen módon, azonban nem tette. Ezt egyáltalán nem bántam, ettől függetlenül viszont féltem attól, hogy felbukkan. Macy, Shane vagy apa mindig elkísértek, bárhova is kellett mennem. Ha egyedül voltam itthon, bezártam a nyílászárókat, és nem nyitottam ajtót idegen embernek, legyen bárki is az. Ezzel a rendszerrel biztonságban éreztem magam, és így sokat lehettem azokkal, akiket nagyon szerettem.

Azonban más is történt az elmúlt egy hétben. Észrevettem, hogy nő a pocakom. Ha a kádban hasra feküdtem, már éreztem a jelenlétét, és a kicsi elhelyezkedését is. Most már viszont szemmel láthatóvá vált. Emiatt egyszerre voltam izgatott és ideges. Korábban úgy döntöttem, amíg csak lehet, titokban akarom tartani mindenki előtt a várandósságomat. Azonban, a pocak megmutatkozásával meg volt bennem az érzés, hogy világgá kürtöljem.

Elkezdtem fotókat csinálni magamról. Rengeteget. Annyira meg szerettem volna osztani instagramon, de visszatartott a titoktartási vágy, meg persze, magyarázkodni sem szerettem volna.

Előkerestem az összes buggyos ruhadarabomat. Ezekkel még egy jó darabig el tudom rejteni a pocim. Tél lévén a nagy kabát is segíteni fog ebben.

A kádban feküdtem, már vagy fél órája. Macyvel együtt terveztük tölteni a délutánt. Úgy éreztem, szükségem van egy jó kis felfrissítő fürdésre, amiből gyakorlatilag csak ücsörgés illetve fekvés lett a kádban, na meg persze poci simogatás.

Az előtt is simogattam, hogy még nem látszódott, de így már sokkal kézzel foghatóbb volt a dolog. Furcsán izgatott voltam. Mikor az unokaöcsémet vártam, nem voltam ennyire feldobva. Ez most valahogy más volt. Egy kis bűntudatot is éreztem emiatt.

Kezdett hűlni a víz, de már kétszer engedtem hozzá meleg vizet, ezért kimásztam a kádból. A törölközőmet magamra csavarva, átsétáltam a szobámba. Ott szárazra törölköztem, majd felvettem az előre kikészített fehérneműt. Leültem az ágyamra és tanácstalanul meredtem a szekrényeimre. Mit vegyek fel? Shin – kapva a lehetőségen – belemászott az ölembe. A jobb kezem azonnal a hátára csúsztattam. Alig kezdtem el simogatni, már is dorombolt.

‒       Ha a helyemben lennél, mit vennél fel? – néztem az ölemben pihenő hófehér cicámra.

Némi gondolkozás után, úgy döntöttem, térd alatt érő szoknyát veszek fel, vastag harisnyával és buggyos felsővel. Arrébb tettem Shint, aztán felöltöztem. Még éppen időben, mert néhány perc múlva Macy robogott be a szobámba.

‒       Szia, Cicalány! – barátnőm nagy lendülettel átölelt.

‒       Szia! – mosolyogva viszonoztam gesztusát. Kellemes illat áradt belőle.

‒       Indulhatunk? – kérdezte elhúzódva tőlem.

‒       Persze, iszok és mehetünk – boldogságtól csillogó szemeibe néztem.

‒       Hozzak valamit?

‒       Igen, a táskámat légy szíves – az íróasztalom előtti székre pillantottam, ahol az említett kiegészítő lógott. Shinhez léptem. – Szia, kis drága, jó légy! – megsimogattam a füle tövét.

Mac is megsimogatta a cicámat, majd elhagytuk a szobát. A konyhában ittam – barátnőmet is kínáltam, de ő elutasította –, ezután elköszöntünk apától, ezzel kezdetét vette a csajos délután. Nem volt semmilyen konkrét programunk, csak sétáltunk a városban.

‒       Figyelj csak! – barátnőm hangjára felé fordultam – Mi van a Simon dologgal? Nem egészen tiszta, amit meséltél – folytatta. Sírva hívtam fel, ezért egyáltalán nem csodálkoztam azon, hogy nem értette kristály tisztán, amit mondtam.

‒       Hát, azt elmeséltem, mit csinált aznap este.

‒       Igen – bólintott megerősítésként.

‒       Teljesen kiborultam tőle. Nem akartam tőle semmit, ő meg tök durván közeledett és képtelen volt megérteni. Harry óta nem csókolóztam senkivel – kezdtem összevisszaságokat beszélni.

Macy nyugtatólag megdörzsölte a hátamat. Lenyeltem feltörni készülő könnyeimet. Hálás pillantást küldtem szőke barátnőm felé.

‒       Apa időközben odaért. Megfenyegette Simont. Annyira féltem, hogy megveri – vallottam be.

‒       Mi lett végül? – érthető okokból kíváncsi volt.

‒       Eljöttünk. Apu hallgatott rám, de nem sokon múlt. Majdnem megverte – válaszoltam – Az még úgy hiányzott volna – Nincs elég bajom enélkül is.

‒       Mi lesz most így?

‒       Beszéltem a kollégáimmal, meg a főnökömmel is. Amikor csak megoldható, nem dolgozom vele egy műszakban – mondtam, miközben elhaladtunk néhány bolt kirakata előtt.

‒       Nem lenne jobb, ha inkább hagynád ezt a munkát a fenébe? – Macy – a tőle megszokott módon – rátapintott a lényegre.

‒       Ez nekem is megfordult már a fejemben – ismertem el.

‒       Miért nem mondasz fel? – elgondolkoztam.

‒       Nem akarok megfutamodni – válaszoltam végül.

‒       Ó, hát persze! Már el is felejtettem.

‒       Micsodát? – figyeltem őt kíváncsian.

‒       Te kitartó vagy. Túlságosan is. Ez az egyik legjobb és egyben legrosszabb tulajdonságod is – magyarázta – Mármint, ahogy én látom – tette hozzá.

‒       Tényleg kitartónak gondolsz?

‒       Igen – vágta rá azonnal – Sosem futamodsz meg, még akkor sem, ha már nem látod értelmét folytatni – csöndben hallgattam őt. Ilyen lennék valójában?

‒       Láttál valaha feladni? – Mac hirtelen megállt, mire én is.

‒      Nem sokszor. Általában szerelmi téren hátrálsz meg. Viszont Mike-kal kapcsolatban nagyon örülök, hogy ez lett a végkifejlet – barátnőmre rájött az őszinteség.

‒       Ő semmilyen szempontból nem volt jó nekem, azonban én dacos voltam, nem akartam ezt elfogadni – Harryről viszont gyorsan lemondtam. Próbáltam átadni magam a kapcsolatunknak, azonban nem tudtam elvonatkoztatni attól a rossz érzéstől, hogy ez nem fog működni. Én sosem tudtam a pillanatnak élni. Agyalós vagyok. Talán bevonzottam ezt az egészet?

‒       Emily! – valaki megrázta a vállamat.

‒       Igen? – megráztam a fejem elengedve a gondolataimat.

‒       Jól vagy? – Macy aggódó szempárjával találtam szemben magam.

‒       Igen, csak eszembe jutott Harry.

‒       Sokat gondolsz rá? – óvatosan kérdezte.

‒       Előfordul – motyogtam elszomorodva.

‒       Shane mit szólt a Simon dologhoz? – barátnőm gyors téma váltásáért hálás voltam.

‒       Ő nem tud róla és kérlek, te se beszélj neki erről – kértem tőle.

‒       Miért? – Mac összezavarodva fürkészett.

‒   Ő már akkor meg akarta verni Simont, amikor még semmit sem tett – magyaráztam – Egyébként meg, az utóbbi időben teljesen az őrzővédőmmé avanzsált. A Mike-kal való incidens után teljesen elvetette a sulykot, mint aki tisztára meghibbant – panaszkodtam.

‒       Igen, ezt a múltkor beszéltük, de azt hittem, csak Mike terén ilyen.

‒       Nem – megráztam a fejem – Mindentől védeni akar. Vannak lányok, akiknek ez bejön, ezzel tisztában vagyok, de nekem ez elviselhetetlen. Úgy érzem, megfulladok tőle – sóhajtottam fel.

‒       Beszéljek vele? – ajánlotta szőke barátnőm.

‒       Aranyos vagy, de nem kell – ingattam meg a fejem – Elbeszélgettem vele és talán megértette, mi a bajom.

‒       Talán? – húzta fel a szemöldökét.

‒       Tudod milyen, neked nem kell bemutatnom – kirázott a hideg.

‒       Fázol?

‒   Igen, nem iszunk egy forró csokit? – az egyik közeli vendéglátó egység felé tereltem a figyelmemet.

‒       Benne vagyok – barátnőm arcán széles mosoly terült szét.

Beültünk a forró csokira. Amint megkaptam, a kezemet a pohár köré fontam. Sütötte a tenyeremet, ugyanakkor jó érzés is volt. 

‒       Nem szeretnél enni valamit? – Macy próbálta természetesen feltenni a kérdést.

‒    Ebédeltem, ezért még nem vagyok éhes, de később ehetünk valamit – vontam vállat.

‒       Mit ennél? – beleivott a forró csokiba.

‒   Pizzát, pár napja már megveszek érte – kortyoltam egyet az italomból – Rólam már elég sokat beszéltünk ma, most te jössz. Szeretnék egy jó kis összefoglalót hallani.

‒       Minden rendben – mosolyodott el.

‒   Oké, tény, hogy azt mondtam összefoglaló, de attól még lehet bővített kiadású – vigyorodtam el.

‒       Tényleg minden rendben van, a suliban is meg otthon is – mosolygott rám.

‒   Ennek igazán örülök. Mi a helyzet Niall-lel, volt itt mostanában, nem? – kíváncsian pillantottam rá.

‒       Igen – Mac kissé kényelmetlenül válaszolt, aminek először nem értettem az okát.

‒       Minden rendben köztetek? – aggódva kérdeztem.

‒       Igen, persze – vágta rá gyorsan.

‒       Azért érdeklődőm, mert szeretném tudni, mi van veletek. Nem lombozol le azzal, ha boldogok vagytok – magyaráztam, miközben megfogtam az egyik kezét.

‒       Oké. Hétfőn ment haza. Itt volt öt napot. Véget ért a turné szóval hazajöttek, aztán szinte mindenki indult haza vagy barátnőzni – kezdett mesélni. Szinte mindenki?

‒       Most meddig lesznek szüneten?

‒       Hát, karácsonyig már csak kisebb fellépések vannak, na meg album népszerűsítés – Ó, tényleg, megjelent az új albumuk. Meglátszik, hogy mostanában nem twittereztem. – Manóm azt mondta, olyan sok szabad idejük nem lesz. A karácsony is elég képlékeny még, együtt szerettük volna tölteni az egyik napot a családjával, de még fogalmunk sincs, menni fog-e – megeresztett egy gondterhelt sóhajt.

‒       Na és ha inkább együtt szilvesztereznétek? – ajánlottam.

‒       Fellépnek a Times Square-en – válaszolta.

‒       A Times Square-en?! – hitetlenkedtem – Úr Isten! Menj velük! – lelkesedésem talán túlzottnak tűnt.

‒       És hagyjam ki a csapat közös szilveszteri buliját? – hitetlenkedve kérdezte.

‒       Macy, a mi bulijaink egy amerikai bulihoz képest sehol sem vannak – győzködtem.

‒       Azt mondják, nem is olyan nagy szám – szólalt meg.

‒       Kit érdekel – hadonásztam a kezeimmel – Ez egy életre szóló élmény – Te jó ég! Én biztos mennék.

‒       Jó, ebben igazad van – adta be a derekát.

‒       Kérlek, menj vele és bulizz egyet helyettem is! – könyörgő pillantást küldtem felé.

‒       Jó, beszélek vele. Egyébként, ő is győzködött már ezzel kapcsolatban – ismerte el.

‒       Miért nem akartál menni? – kérdeztem rá.

‒       Mert nélkületek nem lenne ugyanolyan.

‒       Ne csináld ezt! – könnybe lábadt a szemem.

‒       Bocsánat – Macy megkerülte az asztalt, majd átölelt. Azt reméltem, ez a nap sírás nélkül fog elmúlni.

‒       Ha már így felhoztad a bulit, szerveződik már? – húzódtam el tőle.

‒       Nem – megrázta a fejét – Csak annyit tudunk, hogy lesz, mert minden évben lenni szokott. Viszont felmehetnél facebookra, mert a csajos buli időpontja már megvan – tájékoztatott.

‒       Tényleg? Mikor lesz? – fürkésztem kíváncsian.

‒       December hat, péntek – Mikulás.

‒       Hova fogunk menni?

‒       Retro diszkó lesz az egyik szórakozóhelyen, szóval pöttyös ruha meg tánccipő – vigyorodott el.

‒       Szuper, azt se tudom, hol keressem a pöttyös ruháimat – tűnődtem.

‒       Szinte most költöztetek, hát hova tetted őket?

‒       Nem emlékszem rá, a dolgaim felét csak úgy bedobáltam, hogy ne álljanak dobozok mindenhol a házban – magyaráztam.

Belekortyoltam a lassan elhűlő italomba. Előszedve a kisfüzetem, beleírtam a bulit.

‒       Dolgozol aznap? – Mac megpróbált belenézni, de kitakartam, nehogy meglássa a beírt ultrahangot.

‒       Nem, csak szombaton meg vasárnap – becsuktam a füzetet.

Láttam barátnőm furcsa tekintetét, de nem foglalkoztam vele. Gyorsan lehúztam a maradék italomat. Ki kellene találnom, hogyan mondjam el neki. Macy is megitta a maradék forró csokiját.

‒       Mehetünk? – hangjára felé fordultam.

‒       Tulajdonképpen igen – a táskámat a vállamra vettem és felhúztam a cipzáram.

Mire felnéztem, ő is elkészült. Kiléptünk a jóval hűvösebb utcára.

‒       Merre menjünk tovább? – kérdezte Mac.

‒       Egy utcával lejjebb van egy jó kis fonalas bolt, gond lenne, ha bemennénk oda? – kérdeztem várakozóan.

‒       Nem, dehogyis – hangján érződött a mosolya – Kifogyott a fonal készlet?

‒       Részben – vigyorodtam el – Fehér fonal kell, mert karácsonyi ajándékokat kéne gyártanom.

‒       Javíts ki, ha tévednék, de ilyenkor már javában csinálni szoktad az ajándékokat – szólalt meg.

‒       Így van – sóhajtottam fel – Sajnos most eléggé el vagyok havazva. Ennyire szarul még sose álltam – Bár, ennyi dolgom sem volt még ilyen tájt soha.

‒       Idén, mi lesz nálad az ajándék? – mellékes kérdésként tette fel.

‒       Jó próbálkozás – megütögettem a vállát – De korábban kell felkelned ahhoz, hogy ezt kiszedd belőlem – vigyorodtam el. Minden évben megpróbálja, ez már mondhatni hagyomány. Eddig még nem sikerült kiszednie belőlem a titkot.

Bementünk a fonalas boltba, ahol szokás szerint a Mennyországban éreztem magam. Mindenféle színű és mennyiségű fonal vett körül. Egy álom lenne ilyen helyen dolgozni.

Begyűjtöttem nyolc gombolyag fehér meg két-két piros és zöld színű fonalat. Utóbbiakat, mint a közelgő ünnep két fő színét, hiszen ki tudja, milyen minta fog még meg.

További másfél órányi sétálás után a hidegben, beültünk egy pizzériába. Macy sonkás gombás feltétet választott, míg én ananászos sonkás mellett tettem le a voksomat.

‒       Kimegyek a mosdóba – felálltam a helyünkről és az említett helyiség felé igyekeztem.

Az elmúlt egy hétben csak egyszer volt rosszullétem. Semmit sem akartam elkiabálni, ám úgy tűnt, lassan kievickélek a rosszullétes időszakból. Miután végeztem, megmostam a kezem, majd visszasétáltam az asztalunkhoz.

‒       Jól vagy? – Macy gyanúsan méregetett.

‒       Igen, miért ne lennék? – ráncoltam össze a homlokomat.

‒       Bocs, csak még él bennem, annak az emléke, amikor annyira rosszul lettél nálunk – magyarázta.

‒       Ha nem beszélünk érzékeny témákról, akkor semmi bajom sincs – füllentettem mosolyogva, hátha ezzel el tudom oszlatni a kételyeit. Aggódott értem, ezzel tisztában voltam. Fontosak vagyunk egymásnak, ezért folyton aggódunk a másikért. Pislogtam párat, próbálva visszatartani a könnyeimet. Utálom, hogy ennyire érzékeny vagyok.

‒       Rendben – bólintott – Akkor beszéljük valami olyanról, ami jó kedvre derít – javasolta – Mi a helyzet a kis táncosaiddal?

‒       Jaj! Imádom őket – lelkesedtem – A kicsik tündériek, néhányukat szívesen haza vinném. A nagyobbak meg nagyon ügyesek. Velük jó gyorsan gyűrjük a táncokat.

‒       Volt már a kedvencem? – egy fiatal srác kihozta a rendelésünket.

‒       Nem a paso doble még odébb van – Macy vigyorogva figyelt engem.

‒       Mi az? – húztam fel a szemöldököm értetlenkedve.

‒       A pincér fiú alaposan megnézett téged – nem tudta abbahagyni a vigyorgást.

‒       Téged is? – néztem a nálam jóval magasabb szöszi fiú után.

‒       Nem, csak téged.

‒       Biztos a gyűrű miatt – motyogtam a figyelmemet a pizzámnak szentelve.

‒       Ez nem jegygyűrű.

‒       Tudom, de egyértelmű, hogy egy olyan fiútól kaptad, akinek különleges helye van a szívedben – érveltem, mire barátnőm kissé elpirult.

Ezután egy darabig csöndben ettük a pizzáinkat.

‒       Cicalány – a megszólításra felé kaptam a fejem.

‒       Tessék?

‒       Ha ez a srác elhívna randira, elmennél vele? – Ez most honnan jött?

‒       Nem – megráztam a fejem.

‒       Miért? Aranyosnak tűnik – szólalt meg.

‒       Most egy darabig nem szeretnék senki sem az életembe, még nem gyógyult be a seb – válaszoltam csendesen. Mac átnyúlt az asztal felett és bátorítóan megszorította a kezem.

‒       Ne haragudj! – suttogta.

‒       Semmi gond. Menni fog, de kell még egy kis idő – Nem hittem a saját szavaimban, viszont reménykedtem benne, hogy a születendő kisbabám majd begyógyítja a sebeket és megszépíti az emlékeket.

‒       Rendben – barátnőm bátorítóan mosolygott rám, ám ezt képtelen voltam viszonozni. Eltelt több mint két hónap, ennek sokkal könnyebbnek kellene lennie.

‒       És te, hogy állsz a karácsonyi ajándékokkal? – kérdeztem hirtelen.

‒       Nem a legjobban – elhúzta a száját – Még van, akinek ki sem találtam, mit vegyek.

Este kilenc után mentünk csak haza. A szomorú témáktól eltekintve jó kis napot töltöttünk együtt.

Ha elolvastad, kérlek jelezd :)