2018. szeptember 30.

2.évad 27.rész - milyen nemű lesz?


Sziasztok!

Remélem, Mindannyian nagyon jól vagytok, és nem szegte kedvetek ez a késő őszre jellemző időjárás. Ilyen időben a legjobb egy forró csokival vagy meleg teával bekuckózni a szobába, és olvasni valamit. Ezt a valamit most én szolgáltatnám a történet folytatása képében. Jó szórakozást a részhez! :)
Utólag is szeretnék nagyon boldog születésnapot kívánni az egyetlen Niall James Horannek! :)
Puszi: Emily 






12.07.
~ Emily ~
Nagyon jól éreztem magam a csajos bulin. Szinte egész este – és éjjel – táncoltunk. Másnap délelőtt, mikor felkeltem iszonyatos izomláz tanyázott a lábaimban, mégis úgy éreztem, megérte.
A várandósságom okozta fáradtság némileg közbe szólt, így hajnal három körül szóltam apának, azután elköszöntem a lányoktól, akik próbáltak marasztalni. Szerencsére elfogadták az indokot, amit Macy talált ki az italozásra, nem firtatták különösebben a dolgot, amiért hálás voltam.
Mac egész este szemmel tartott, de nem tudtam miért. Bármit megadtam volna, ha beleláthatok a fejébe.

Apával már túl voltunk az ebéden, éppen munkába készülődtem. Kikészítettem a ruháimat meg az esernyőmet is, mivel eléggé borongós volt az idő. A telefonom csipogott párat az íróasztalomon. Kíváncsian fordultam a készülék felé. Macyben reménykedtem, de volt egy olyan érzésem, ő még nem heverte ki a bulit. A telefon kijelzőjére pillantva Shane nevét láttam meg. Mit akarhat? Megnyitottam az üzenetet.
„Mindjárt ott leszek érted S xx”
Kinéztem az utcára néző ablakomon. Még nem láttam a kocsit. Átöltöztem, aztán összepakoltam a holmimat. Mielőtt elhagytam a szobámat, megsimogattam Shint, aki az ágyamon terpeszkedett. Ittam egy kis vizet a konyhában, ezután apu szobája felé vettem az irányt. Útközben dudaszót hallottam. Itt van Shane. Benyitottam apához.
       Apu, elmentem dolgozni – ő éppen a ruháit pakolta be a szekrényekbe.
       Rendben, Cicmic – rám mosolygott – Este én fogok menni érted.
       Oké – aprót bólintottam – Köszi, szia! – búcsút intettem és kifordultam a szobából.
Sietve elhagytam a házat. Kint az arcomba csapott a hűvös szél. Összébb húztam magamon a kabátomat és az autóhoz sétáltam. Miután beszálltam, öleléssel köszöntöttem Shane-t. Ahogy elhúzódtam tőle, feltűnően végig mért tetőtől talpig.
       Mi az? – összeráncoltam a homlokom.
       Nem volt jó a buli? – kérdéssel felelt a kérdésre, miközben beindította a motort.
       Miből gondolod? – húztam fel a szemöldököm.
       Nem tűnsz nyúzottnak, tehát hamar haza jöttél – magyarázta.
       Tetszik a gondolkodásmódod, de most tévedsz – vigyorodtam el – Sok festék van rajtam.
       Na, ne már! – jobb kezének mutató ujjával megpróbált letörölni valamennyit az arcomról.
       Ááá, ne! – sikítva próbáltam elhajolni tőle, mire ő kinevetett engem. A kezét visszatette a kormányra és kikanyarodtunk az útra.
       Elmeséled, milyen volt? – kérdezte az utat figyelve.
       Hát, persze! Szuper volt. Egész este táncoltunk. Hajnal három körül eljöttem, nagyon fáradt voltam – hangom szomorúan csengett.
       Fáradt? – kérdezett vissza.
       Aha – bólintottam – A baba fáradékonnyá tesz – tettem hozzá.
       De egyébként jól vagy? – aggódva pillantott rám.
       Igen, persze, csak emiatt sűrűbben kell pihennem – lazán válaszoltam, hátha ezzel meg tudom őt győzni.
       Nem kellene ennyi mindent csinálnod – óvatosan beszélt.
       Tudom – kinéztem az ablakon – A sulit meg a táncot januárban befejezem, ezzel még nem tudom, mi lesz – magyaráztam.
       Elmondtad már Macynek? – szólalt meg hirtelen.
       Igen – bólintottam.
       És? – kíváncsian felhúzta a szemöldökét.
       Egészen jól fogadta – elmosolyodtam, miközben megálltunk a szórakozóhely előtt.
       Biztos voltam benne, hogy így lesz – szája mosolyra görbült. Én csak reménykedtem benne.
       Igen, te tudtad – sóhajtottam fel.
       Hallhatnám ezt még egyszer? – vigyorodott el.
       Nem – szúrósan pillantottam rá.
       Hagyd ezt a kamu mérges arcot, nem áll jól – adta a tudtomra. Túl jól ismer engem.
       Kösz, hogy elhoztál – megfogtam a táskámat és az ajtó nyitóhoz nyúltam.
       Szívesen, vigyázz magadra! – kérte, míg kiszálltam a kocsiból.
       Te is – becsuktam az ajtót, aztán intettem neki.
Elindultam a szórakozóhely felé, közben végig magamon éreztem a tekintetét. Mi lenne, ha még tudná is?
Ma Aprillel meg Daviddel dolgoztam együtt. Hála a sminknek, nekik fel sem tűnt, hogy nem aludtam ki magam.
Ma kevesen voltak, ezért amikor csak ültünk és néztünk egymásra, majd leragadtak a szemeim.
       Emily – a nevemre felkaptam a fejem.
       Tessék? – néztem Aprilre.
       Nem aludtál jól? Nagyon fáradtnak tűnsz – hangjából kicsengett az aggódás.
       Nem – megráztam a fejem – Bulizni voltunk a csajokkal – elmosolyodtam.
       Ó – kolléganőm szemei felcsillantak – Találkoztál valami jó pasival? – elnevettem magam.
       Nem. Összeverődve voltunk a lányokkal, ilyenkor nagyon ritkán szólít meg minket józan srác – magyaráztam. Részeg pasi mindig jön. A pia bátorrá teszi az embereket, csak ilyenkor már olyan a viselkedésük, hogy inkább nem akarsz ismerkedni velük.
       Ilyen a mi formánk – April elkámpicsorodott.
       Sokszor buliztok együtt? – figyeltem fel David hangjára.
       Hát, igyekszünk rendszeresen összejönni. A baráti társaságunknak van egy háza, ott sűrűn összejövünk – válaszoltam, miközben emlékképek úsztak be az elmémbe a régi bulijainkról.
       Várj, van egy házatok? – Dav eltátotta a száját.
       Nem egészen. A ház az egyik csapattag szüleié. Ha bulizni szeretnénk vagy csak simán együtt lenni, megkapjuk. Így tudják, hol vagyunk, és nem idegeskednek miattunk – magyaráztam.
       Sajnálom, hogy a mi szüleink nem így gondolkoznak – mondta csalódottan April. Mosoly kúszott az arcomra. Hát igen, sokan irigykednek ránk.
       Emily, már meg akartam kérdezni korábban is, te nem vagy angol, igaz? – Dav kíváncsian fürkészett.
       A beszédem árul el? – pillantottam rá.
       Igen, néhány szónál észrevehető – helyeselt, míg az előtte lévő pohárért nyúlt.
       Csak részben vagyok angol Apa jóvoltából és nem itt születtem, nyolc éves voltam, mikor idejöttünk – mondtam.
       Miért költöztetek ide? – kérdezte a szőke hajú lány. Kék szemei kíváncsiságot tükröztek.
       Apa jó álláslehetőséget kapott – válaszoltam.
       Nem volt rossz? – a fekete hajú fiú tekintetét rám emelte.
       Eleinte nagyon. Folyton honvágyam volt. Haza akartam menni, oda, ahol mindenkit ismerek, rendesen beszélem a nyelvet. Aztán ahogy telt az idő, megszoktuk. Itt is szereztem barátokat és minden nyarat otthon töltöttem – kinyílt az ajtó és besétált néhány hasonló életkorú srác.
       Vissza a munkához – April felvette a legszebb mosolyát.

Nyolc nappal később

Tegnap munka előtt bekevertem a mézeskalácstésztát. A hűtőben való pihentetés után készen állt arra, hogy kinyújtsam és kiszaggassam a tésztát. Nagyjából fél órája kivettem a tésztát és a radiátorhoz tettem, hogy átmelegedjen, és formázható legyen.
Nem akartam még elkezdeni. Macyt vártam, szeretett volna segíteni nekem. Apa a nappaliban tévézett, várta a mosás végét. Motorzajt hallottam odakintről. Kinéztem az ablakon. Szőke barátnőm lendületesen kivágta a kocsi ajtót, majd a táskáját megragadva kiszállt. Látványára elmosolyodtam. Átsétáltam az előszobába. Kinyitottam az ajtót, még mielőtt odaért volna.
       Szia! – integettem közeledő alakjának. Úgy tűnt, kicsit mérges valami miatt, de amint meglátott elkezdett mosolyogni.
       Szia, Cicalány! – meleg ölelésbe zárt. Hideg volt odakint, ezért befelé húztam őt. – Ne haragudj, amiért késtem – becsukta a bejárati ajtót maga mögött.
       Semmi baj, így legalább biztos nyújtható lesz a tészta – mosolyogtam rá.
Mac levette a kabátját, azután köszönt apunak, míg én visszasétáltam a konyhába. A tésztát elvettem a radiátorról és áttettem a nyújtódeszkára.
       Mit segítsek? – vidáman közeledett felém.
       Szétszedem négy részre, aztán egyesével kinyújthatjuk őket – válaszoltam kivéve egy kést a fiókból.
       Rendben – lisztbe mártottam a kést, és négy részre vágtam. Beliszteztem a konyhaasztalon lévő nyújtódeszkát, majd a nyújtófát is, amit Macy felé nyújtottam.
       Elkezdenéd? – pillantottam rá.
       Persze! – elvette tőlem, de le is rakta és a mosogatóhoz lépett, ahol megmosta a kezeit – Kapok egy kötényt? – követtem a pillantását, ami a rajtam lévő rózsa mintás kötényen volt.
       Hát, persze – az egyik szekrényhez léptem, majd kutatni kezdtem benne. Elővettem egy csíkos darabot. – Ez jó lesz? – kérdeztem feltartva az anyagot.
       Tökéletes – boldogan válaszolt, ahogy kivette a kezemből.
Barátnőm belebújt a köténybe, aztán az asztalhoz fordulva nyújtani kezdett. Az egyik széket odatettem a szekrényhez. Felálltam rá, és a szekrény tetejéről levettem egy kisebb dobozt, amiben a formák voltak.
       Te mi a jó eget csinálsz?! – Macy rám kiabált, mire ijedtemben eldobtam a dobozt, ami halk puffanással ért földet.
       Megkerestem a formákat – néztem rá.
       Azonnal gyere le a székről! – utasított ellentmondást nem tűrően – Mi lesz, ha leesel és komolyabban megsérültök? – ugrott nekem.
       Macy, kérlek, nyugodj meg! – mondtam, ahogy lemásztam a székről.
       Teljesen nyugodt vagyok – jelentette ki.
       Hát, nem úgy nézel ki – jegyeztem meg – Várandós vagyok, nem beteg, felállhatok a székre, pont ugyanúgy, mint máskor is – tekintetünk találkozott. Szemei meglágyultak.
       Tudom, de ha leesel, nem csak te sérülsz meg. Azért vagyok itt, hogy segítsek neked, akkor engedd, és ne sodord veszélybe magad és a kisbabádat – közelebb lépve hozzám kezét a köténnyel fedett pocakomhoz érintette, nyomatékosításként. Lenéztem a kezére. Könnybe lábadt a szeme.
       Rendben – lassan bólintva megtöröltem a szemeimet. Szőke barátnőm szoros ölelésbe zárt.
       Nagyon szeretlek! – suttogta.
       Én is szeretlek – motyogtam a hajába. Így álltunk már egy ideje, amikor tekintetem az órára tévedt a falon. – Basszus! – elhúzódtam tőle – Siessünk, sose leszünk kész – összeütöttem a tenyereimet.

Három tepsink volt, mindegyiket befogtuk a munkába. Macyvel ketten gyorsan haladtunk a figurák kiszaggatásával. A sütőpapírral kibélelt tepsibe tettük őket. Miután az első adag megsült, mézeskalács illat öntötte el a konyhát. Ettől egyből karácsonyi hangulatom lett.
Míg készítettük a mézeseket, beszélgettünk. Szóba jött a baba. Szerencsére a rosszulléteim egyre kevesebbszer jelentkeztek. A második trimeszter közepén jártam és úgy tűnt, ezek a dolgok el fognak múlni. Beszéltem Macynek a közelgő ultrahangról, ugyanis szerdán kellett mennem a következő vizsgálatra. Barátnőm nagyon izgatott lett. Felajánlotta, hogy elkísér engem, de én ezt a lehető legkedvesebben visszautasítottam. Furcsa lett volna, furább, mint egyedül menni. Mac izgatottsága nem hagyott alább.
       Mikor lehet majd tudni, milyen nemű lesz? – kérdezte egy mézeskalácsember kiszaggatása közben.
       Igazából, ha úgy feküdne, akkor már lehetne látni, de a húsz hetes 4D ultrahangon szokták megmondani, ha kérjük – válaszoltam egy angyalkát a tepsibe rakva.
       És mikor mész ilyen vizsgálatra? – faggatott tovább.
       Majd januárban – hátra fordultam a sütőhöz. A benne lévő tepsiben a figurák kezdtek szépen barnulni.
       Januárban mikor? – kék szemeivel kíváncsian figyelt engem.
       Azt hiszem, harmadikán, de meg kell néznem a füzetemben – visszaléptem az asztalhoz és elrendezgettem a sütőpapíron lévő nyers tészta figurákat.
       Szóval az újév elején már tudni fogjuk milyen nemű a kis babád – barátnőm összegezte az elhangzottakat.
       Igazából nem – felém kapta a fejét – Nem szeretném tudni a nemét – folytattam, kerülve a tekintetét.
       Javíts ki, ha tévednék, de az unokatestvérednél is így indult és nem lett jó vége – ráncolta a homlokát.
       Igen, tudom, akkor viszont biztos voltam benne, hogy kislány lesz, most pedig nem érzek semmit – magyaráztam.
       Ez eléggé furcsa, hiszen ő a te kisbabád.
       Igen, én sem értem – vallottam be.
Barátnőm mögém pillantott, aztán elvitte az egyik sütésre váró tepsit az asztalról. Feltette a tűzhelyre, utána kinyitotta a sütő ajtaját és kivette a már elkészült mézeskalácsokat. A két tepsi helyet cserélt. A kész sütiket a virsli kiszedővel a többi közé tettük egy nagy tálba. Ezután én kinyújtottam még egy adag tésztát és kezdtük elölről a szaggatást. Sorra készültek a házak, angyalkák, fenyőfák, szívek, cukorrudak, harangok, meg egyéb karácsonyi motívumok. Ahogy sültek a sütik, egyre kevesebb hely lett a konyhában.
       Öööm, Cicalány?
       Tessék? – pillantottam rá.
       Tíz adagot már megsütöttünk és még mindig van tészta. A fél városnak mi sütünk? – elnevettem magam.
       Természetesen nem – ráztam meg a fejem – Viszek az árvaházba és a rokonaimnak is.
       Haza mentek Magyarországra az ünnepekre? – kíváncsian fürkészett.
       Csak én megyek. Karácsony másnapján indulok, és huszonnyolcadikán már jövök is haza – meséltem boldogan. Hiányoznak az otthoniak.
       Shane is veled megy? – beletette a kiszaggatott figurákat a tepsibe.
       Még nem mondtam neki, de szerintem ők haza mennek karácsonyozni – válaszoltam tovább szaggatva a tésztát.
       Szóltál már nekik a piciről? – Mac óvatosan rám pillantott.
       Még nem – megingattam a fejem – Jó párszor beszéltem velük mióta tudom, de egyszerűen nem tudnám telefonon közölni velük. Részben ezért is megyek haza, hogy elmondjam nekik – míg beszéltem kezem önkéntelenül a pocakomra simítottam. Már feltűnő volt a hasam, szinte napról napra jobban látszott.
       Szerinted meglepődnek?
       Biztos – elmosolyodtam – Ők is tudtak Harryről, a hírek nem kerülték el őket, ezért nem hiszem, hogy megkérdezik, kitől van, de biztos meglepettek lesznek – hangosan gondolkoztam.
       Hogy álltok lányok? Kell segítség? – apa – a délután folyamán nem először – besétált hozzánk.
       Egészen jól – mosolyogtam rá – Köszönjük, most nem tudsz segíteni – körülnéztem a konyhában.
Olyan volt, mint egy csatatér. Apu elindult az egyik tál kész mézeskalácsok felé. Macyvel szinte egyszerre léptünk oda.
       Még nem szabad! – egyszerre szóltunk rá és helyeztük biztonságba a sütiket. Apa sértődötten visszavonult.
       Tisztára, mint Niall – nevetett fel Macy, mire én is elmosolyodtam, amint megjelent előttem a kis Manó mosolygós arca.
       Niall hogy van? – kérdeztem hirtelen.
       Jól, most eléggé elfoglaltak, album népszerűsítés, fellépések, próbák – sorolta kissé szomorúan – Nem sokat tudunk beszélgetni.
       Nem csinálják örökké, biztos lesz lehetőségetek találkozni – biztatóan megsimítottam a karját – Mondjuk karácsonykor?
       Huszonhatodikán a családjával karácsonyozunk, viszont az kicsit más jellegű találkozás lesz, mint, amit én szeretnék – magyarázta sejtelmesen.
       Macy Elsa Johnson! – játékosan megütöttem a karját, miközben mindkettőnk arcán egy-egy vigyor formálódott.
       Oké, beszéljünk másról – szólalt meg nevetve – Mi van Simonnal?Sejtettem, hogy ezt nem úszom meg.
       Egy hete vasárnap együtt dolgoztunk – válaszoltam.
       És? – barátnőm felhúzta a szemöldökét.
       Nem történt semmi. Amúgy, idén már nem is fogok együtt dolgozni vele – Mac láthatóan megkönnyebbült és ezzel nem volt egyedül.
       Ez jó hír – állapította meg – Tényleg nem szeretnéd abbahagyni ezt? – kíváncsian fürkészett.
       Egyelőre még nemHagyjuk ezt a témát. Kivettem a következő megsült adagot, azután betettem a nyers figurákat. Az asztalra néztem. – Szerintem, nagyjából kettő tepsivel lesz még.
       Csináljam a cukormázat? – kérdezte.
       Igen, ami kihűlt, azt el is lehet kezdeni díszíteni – válaszoltam, amíg kivettem a cukormázas fecskendőt és a hozzátartozó díszítő fejeket a szekrényből – Tessék – letettem a barátnőm elé, aki azt nézte éppen, miből mennyi kell a mázhoz.
       Köszi – a hűtőhöz sétált, ahonnan kivett két tojást.
       Nincs mit – a kész sütiket beletettem a tálba.
Azokat, amik már kihűltek, elkezdtem az asztalon sorba rakni.

Csak este nyolc után végeztünk. Mindketten hulla fáradtak voltunk.
  Már csak a mosogatás van hátra – néztem végig az elkészült mézeskalácsokon – Szerintem, gyönyörűek lettek – izgatottság futott végig rajtam, ahogy a gyerekekre gondoltam, akik meg fogják kapni őket. 
       Szinte bűn lenne megenni – tekintetét rávezette a sütikre.
       Itt maradsz éjszakára? – kipillantottam az ablakon, odakint teljes volt a sötétség.
       Nem – megrázta a fejét.
       Fáradt vagy, nem szeretném, ha így vezetnél – hangomból kicsengett az aggódás.
       Nem, holnap suliba kell mennem – levette a kötényt magáról.
       Holnap nincs első órád, nem kell sietned reggel, kérlek! – próbáltam meggyőzni.
       Rendben – Macy fáradtan sóhajtva megadta magát.
  Kezd el a fürdést, én addig itt rendet rakok, majd holnap elmosogatok – elkezdtem felhalmozni a csetrest a mosogató körül.
       Oké. Kivehetem a szekrényedből, amire szükségem van? – éreztem a tekintetét magamon.
       Persze, szolgáld ki magad nyugodtan – fordultam hátra.
       Köszi – barátnőm elmosolyodott, azután kifelé indult a konyhából.
Összeraktam a csetrest, aztán bementem a szobámba. Adtam enni Shinnek és cseréltem vizet a tálkájában. Ezután megágyaztam. A holnapra kellő cuccaimat összekészítettem és a székemre pakoltam. Készítettem ki ruhát is. Éppen végeztem mindennel, mikor Mac szőke kobakja megjelent a szobámban.
       Mehetsz – végig néztem rajta. Furcsán festett az én egyik hálóingemben.
Felkaptam a pizsamámat, majd a fürdő felé vettem az irányt. Gyorsan lezuhanyoztam, nem maradt erőm áztató fürdőt venni. A konyhából hoztam be magunknak vizet. Mire visszamentem a szobámba, Macy már aludt. Shin a takarón feküdt. Óvatosan bebújtam a takaró alá és a cicámat simogatva hamar elnyomott az álom.





Ha elolvastad, kérlek jelezd :)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése