2018. december 26.

2.évad 30.rész - Boldog karácsonyt!


Sziasztok! 

Szeretnék Mindenkinek nagyon boldog, békés, áldott karácsonyi ünnepeket kívánni, remélem, azokkal tudjátok tölteni, akiket szerettek :) Tőlem az ajándék Nektek a történet folytatása, ahol szintén a karácsonyhoz értünk, kíváncsian várom, mit szóltok hozzá :) Mivel idén már nem lesz új bejegyzés, ezért most szeretném megragadni az alkalmat, hogy sikerekben gazdag boldog új évet kívánjak Nektek :)
Januárban biztos, hogy nem fog érkezni rész, mert vizsgázok, megértéseteket köszönöm. 
Utólag is szeretnék nagyon boldog születésnapot kívánni az egyetlen Louis William Tomlinsonnak! :)
Puszi: Emily








12.24.
~ Emily ~
Apuval délelőtt feldíszítettük a nappaliban felállított fenyőfánkat. Ez nagyon furcsa érzést keltett bennem, mert mindig a testvéremmel díszítettük fel a fát, valahogy az mindig a mi dolgunk lett. Hiányoztak a régi hagyományok, amik olyan személyessé tették az ünnepet. Könnybe lábadt a szemem, ahogy a karácsonyfát néztem. Apa a hátamra simította a kezét.
       Mi a baj Cicmic? Ennyire nem lett szép a fa – nevetni kezdett, mire hozzá bújtam – Eszedbe jutnak a régi dolgok? – szavai hallatán felkaptam a fejem.
       Hangosan is kimondtam? – rémülten pillantottam rá.
       Nem – megrázta a fejét – Csak ismerlek téged és nekem is ez járt az eszemben.
       Hiányoznak a régi szokásaink – vallottam be.
       Tudom – adott egy puszit a homlokomra – De ahogy telik az idő törvényszerű, hogy megváltozunk, ha mi változunk, a szokásaink is változnak velünk együtt – furcsán néztem az apámra, aki átment bölcs szamaritánusba.
       Hol hallottál ilyeneket? – kérdeztem kíváncsian.
       Ez csak tapasztalat – mosolyodott el – Ne aggódj, majd alakítunk ki saját új szokásokat – magához ölelt.
       Például? – bújtam hozzá.
       Összehozhatnánk a kultúráinkat, csak azokat szednénk ki belőlük, amiket szeretünk – magyarázta.
       Mondjuk a bejglit, szaloncukrot meg mákos gubát? – ajánlottam.
       Na és a halászlé? – húzta fel a szemöldökét, mire grimaszba rándult az arcom.
       Csinálhatsz, de ne sokat, sosem szerettem – sóhajtottam fel. Mindig volt más kaja is, nem csak a hagyományos dolgok, mert én azokkal valahogy sosem tudtam megbarátkozni.
       Nem értem, mi bajod az ünnepi ételekkel – szólalt meg apu.
       Az, hogy a nagy részüket nem szeretem – forgattam meg a szemem.
       Rakjunk össze új ünnepi menüt? – kérdőn pillantott rám.
       Igen, rántott hús, pizza, sült krumpli, húsleves és rétes – soroltam az ötleteimet.
       Azt hiszem, ezekkel egy kicsit már elkéstünk.
       Így igaz. Szóval lesz, amit eredetileg terveztünk – visszanéztem a fára – Tudom, hogy még nincs sötét, de felkapcsolhatnánk az égőt?
       Hát persze! – apu a karácsonyfa mögé ment és bedugta az égő sort. Gyönyörű volt, ahogy felvillant. – Már kiskorod óta ez a kedvenced az egészben – apa kijött a fa mögül – Anyáddal néha olyan érzésünk volt, az ajándékok nem is érdekelnek igazán – tette hozzá nagy vigyorral az arcán.
       Tény, ami tény, ez a legszebb az egészben – ismertem el – Még szebb lenne, ha a szülinapom is valahova ide esne.
       Hát, ezen már nem tudunk segíteni, de talán majd valamelyik gyereked – kacsintott rám.
       Ő már nem – a kezemet gömbölyödő pocakomra simítottam – Vele együtt fogom ünnepelni a szülinapjaimat Már alig várom.
       Persze csak akkor, ha a kiírt időpontban érkezik, és nem csinál úgy, mint az anyukája – nevetett fel.
       Ezt mindig elmondod, pedig az a ritka, ha egy baba a kiírásra érkezik – hívtam fel rá a figyelmét.
       De te pont egy hónapot késtél – arckifejezésétől mosolyognom kellett.
       Akkor jöttem, amikor ott volt az ideje és tudom, hogy ő is így fog majd tenni – a kicsi hirtelen rúgott egyet a pocakom baloldalán, mire odasimítottam a kezem.
       Rúgott egyet? – kérdezte apa közelebb lépve hozzám. 

       Igen – bólintottam – A baloldalon, szerinted, ez egy nem? – tekintetem felvezettem rá.
       Lehet, de az is, hogy csak érzi, róla van szó – mosolyodott el. Valaki csengetett, emiatt abba maradt a beszélgetésünk.
       Megyek én, te maradj itt! – apa eltűnt a nappaliból. Várunk valakit?
Nem hallottam semmit, ezért elindultam az előszoba felé.
       Nem, gyere csak be! Mindjárt szólok neki, hogy itt vagy – csak a hátát láttam, valakihez beszélt. Arrébb lépett, így megpillantottam egy nagyon ismerős arcot.
       Szia, Macy! – határozott léptekkel indultam el felé.
       Szia, Cicalány! – hangja vidáman csengett, miközben szétnyitotta a karját, várva az ölelésemre, amit pár másodpercen belül szervíroztam is.
       Hát te? Nem azt beszéltük, hogy holnap délelőtt megyek el hozzátok? – elhúzódtam tőle.
       Kicsit változott a terv – mondta jelentőségteljesen.
       Ó, oké – becsuktam a bejárati ajtót, míg Mac kibújt a nagy kabátjából.
       A szobámban leszünk, rendben Apa? – hozzá fordultam.
       Oké, ha kértek valamit, szóljatok – mosolygott ránk.
       Rendben, köszönjük – egyszerre válaszoltunk.
       Megnézed a karácsonyfánkat, éppen csak az előbb fejeztük be – barátnőm bólintott.
       Már a miénk is kész, mi tegnap díszítettük fel – tájékoztatott, míg a nappali felé sétáltunk.
       És milyen díszítés mellett döntöttetek? – barátnőm ránézett a fánkra, aztán elmosolyodott – Mi az?
       Színes a fátok, mint mindig – válaszolta – Nálunk idén kék-ezüst a fa.
       Biztos nagyon szép lett, de nálunk mindig színes, bár gondolkodom egy csak horgolt díszekből álló fán is – mondtam elgondolkozva – Bár talán ahhoz még kellene dísz, mondjuk jó néhány gömb.
       Meg ez az édesség – Macy a szaloncukorra mutatott.
       Szaloncukor.
       Sose tudom megjegyezni, ez olyan fura – fintorgott.
       Idén is tettem a csomagodba, taníts mindenkit, aki kérdezi, mi ez – nevetve elindultam a szobám felé.
       Jó tudni, hogy van, ami sosem változik – szólalt meg barátnőm.

Este apával ajándékot cseréltünk, azután megvacsoráztunk a négy égő gyertya fénye mellett. Nagyon meghitt és érzelmes pillanatokat éltünk át együtt. Különösen nyugodt, hangulatos légkör uralkodott egész este.
Macy csak egy órát maradt, aztán indulnia kellett. Összeállt a karácsonyuk, így holnap Niall-lel meg a családjával tölti a napot. Izgatottan mesélt erről, ugyanakkor nekem idegesnek is tűnt. Osztoztam az örömében, hiszen igazam lett, minden helyre állt. Macy azt mesélte, Niall nagyon örül, hogy a családjával lesznek, neki ez mindennél fontosabb. Barátnőm szerint Niall, visszaváltozott kisgyerekké és már nagyon várja a nagy eseményt. Nem tehettem róla, folyamatosan vigyorogtam, mert elképzeltem a szöszit, ahogy ünnepi hangulatban tesz-vesz. Most csak két napot lesznek együtt, de Mac beadta a derekát, így együtt szilvesztereznek a srácokkal meg még pár ezer emberrel a Time Square-en. Bevallom, némileg irigykedem rá, nem szeretem a kliséket, de mindig kíváncsi voltam, milyen az új évi buli egy ilyen szédítő városban. Talán egyszer nekem is lesz lehetőségem átélni. Mindenesetre boldogsággal töltött el, hogy végre egyenesben voltak a dolgaik.
Halk kopogtatás hozott vissza a valóságba. Az ágyamban feküdtem, Shin a takarómon aludt, apa pedig belépett a szobámba.
       Hé, Cicmic! Csak nem tanulsz? – közelebb jött hozzám.
       Ma nem, holnap terveztem – válaszoltam.
       Elfáradtál? – aggódó tekintettel vizslatott.
       Egy kicsit – ásítottam egyet.
       Lenne kedved valami karácsonyi filmet nézni velem? – kérdéséből kihallatszott a reménykedés.
       Mire gondoltál? – az államat megtámasztottam az egyik tenyeremben.
       Van választási lehetőséged – tájékoztatott jó kedvűen.
       Szeretném, vagy nem szeretném? – húztam fel a szemöldököm, mire apu elnevette magát.
       Ennél egy kicsit több lehetőséged van – válaszolta – Két ötletem van: az egyik a Holiday…
       Az legyen – szakítottam félbe gyermeki izgatottsággal.
       Láttad már? – kíváncsian fürkészett.
       Igen, és nekem nagyon tetszett – kibújtam az ágyból, vigyázva, nehogy felkeltsem Shint.
       Rendben, bízom az ítélőképességedben – mosolygott rám.
Együtt kimentünk a nappaliba. Míg apu a DVD összerakásával bíbelődött, én a konyhában csináltam két zacskó pattogatott kukoricát. Mire elindult a film, elkészültem velük és két külön tálban bevittem őket a nappaliba. A kanapén több pléd is hevert, ezek alá bújtunk be. A hátunk mögött világító karácsonyfa adta az egyetlen fényforrást, így kezdtünk el filmezni.
Apával sokat nevettünk a film alatt, lévén egy romantikus vígjátékról beszélünk. Az egyik érzelmesebb jelenetnél apu közelebb húzódott hozzám.
       Szeretlek, Cicmic! – suttogta, aztán adott egy puszit a halántékomra.
       Én is szeretlek – a fejemet a mellkasára hajtottam.
       Boldog karácsonyt!
       Boldog karácsonyt, Apu!

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Másnap reggel az ágyamban ébredtem fel, de egyáltalán nem emlékeztem arra, hogyan kerültem oda. Odakintről beszűrődött némi fény, mire az éjjeliszekrényemen lévő órára pillantottam. Még nyolc óra sem volt. Fáradtan sóhajtottam fel, miközben átfordultam a másik oldalamra. Ez nem maradt észrevétlen, a cicám felugrott hozzám az ágyra. Ha nem tudtam volna ki az, valószínűleg halálra rémültem volna tőle.
       Szia, kicsi dög – felé nyújtottam a kezem és vártam, hamarosan puha fejét hozzá nyomta a bőrömhöz.
Lassan magam felé húztam, mire megadóan elborult a takarómon. Ujjaimat a puha szőrébe vezettem és azokon a pontokon simogattam, ahol tudtam, mennyire szereti.
       Alszol még velem egy kicsit? – elterült alakjára pillantottam.
Csak elégedett dorombolást kaptam válaszként, amit én igennek vettem. Lassan simogatva őt, visszaszenderültem az álmok világába.

Tíz óra elmúlt, mikor ismét kinyitottam a szemeimet. Shin tőlem kicsit távolabb aludt, lehet túl sokat mocorogtam, ezért ment arrébb. Felülve a vizemért nyúltam és megittam az egészet. Furcsán szomjasan ébredtem fel. Kimásztam az ágyból, majd egy plédet magamra kapva elhagytam a szobámat.
Aggasztó zajok jöttek a konyha felől, ahol apát találtam, úgy tűnt palacsintán ügyködik.
       Jó reggelt, Cicmic! – vidám hangjától melegség járt át.
       Jó reggelt! – közelebb lépkedtem hozzá – Segítsek valamit? – a kupis asztalra néztem.
       Nem kell semmit, csak egy szívességet tegyél meg – kíváncsian fordultam felé.
       Mégis mit? – ráncoltam össze a homlokom.
       A nappaliban nézz ki valamelyik ablakon – válaszolta teljesen természetesen.
       Miért? – húztam fel a szemöldökömet.
       Ne kérdezz annyit, csak tedd, amit kérek! – az ajtó irányába fordított.
Kíváncsian átsétáltam a nappaliba és megtettem, amit apu kért tőlem. Könnybe lábadt a szemem a kinti látványtól. Esik a hó. Ez olyan, mint valami álom. Itt nagyon ritkán esik. Nagyon vékony hóréteg borított mindent, nagy hópihékben esett a fehér csoda. Visszaszaladtam a konyhába apához, ahol átöleltem.
       Köszönöm – csak ennyit mondtam, de ebben benne volt minden.
       Ne nekem – viszonozta az ölelést.
Pár percen belül már a fényképezőgépemmel szaladgáltam a házban. Minden ablakból csináltam képet, vagy százat.
       Eszedbe ne jusson így kimenni! – szólt rám, mikor elrohantam mellette.
       Nyugodj meg, fel fogok öltözni – kiabáltam a szobám felé tartva. Nem vagyok négy éves, utoljára, akkor szaladtam ki egy szál pizsamában a hóba.
Felöltöztem, magamra kaptam a nagy kabátom, és kisiettem a hátsó kertbe. Shin nem értette, mi ez a fennforgás körülötte, valószínűleg ki szerette volna nyomozni, mert kijött velem. Biztosra veszem, nem értette a gazdája, miért viselkedik ennyire furán.
Sorban csináltam a hóangyalokat, meg még egy gyors – és nagyon kicsi – hóembert is összeraktam. Shin érdeklődve figyelt engem, na meg a havat is. Látott már korábban havat, akkor még nagyon kicsi cica volt, imádattal játszott benne, valahol még megvannak a róla készült videók.
Jó egy órát kint tartózkodtam, átázott a csizmám, a kezem pedig nagyon fázott már, ezért összeszedtem Shint és visszamentünk a házba. Apa reggelire szánt palacsintájából korai ebéd lett, azonban ez az ízéből semmit sem vont le.
       Jasonék mikor jönnek majd? – pillantottam apura.
       Kettő óra körül és szerintem, nem maradnak túl sokáig, szóval Shane átjöhet, ha itthon vannak ma – válaszolta. A név hallatán pírba borult az arcom és félre nyeltem a palacsintát.
       Csak karácsony után fogunk találkozni – mondtam, miután végre abbahagytam a köhögést. Nem is tudom, mi lett végül a karácsonyi programjuk.

Bell meg Jason az ígért időpontban megérkeztek hozzánk. A nappaliban telepedtünk le a kanapéra, ahol kényelmesen elfértünk. A dohányzóasztalt tele tettük süteményekkel, édességekkel meg üdítőkkel.
Bell sokkal jobban meglepődött azon, hogy kisbabát várok, mint Jason. Alapvetően tényleg nem volt meglepő a dolog, én mindig úgy gondoltam, kettőnk közül én leszek az első, akinek gyereke lesz és lám, igazam lett. Az időzítést nem így képzeltem el, de most már mindegy, ezen nem lehet változtatni.
Beszélgetéssel múlattuk az időt, ajándékot cseréltünk és elmeséltük dióhéjban, mi történt mióta nem láttuk egymást. Jason sem beszél az anyánkkal, de mint meg tudtam, anya sem próbálkozott irányába helyre hozni a dolgokat. Azt hiszem, a bátyám titkon reménykedett, hogy karácsony közeledtével talán meglágyul a szíve. Én nem számítottam ilyesmire, mert az ő szemében én vagyok a rossz, hiszen én hagytam el őt, az szerinte nem számít, ő milyen ultimátumot adott nekem.
       És ti szeretnétek majd kisbabát? – bukott ki belőlem a kérdés. A bátyám félrenyelte a teát, Bell pedig ijedten ütni kezdte a hátát.
       Azt hiszem, ez egy kissé korai még – tesóm barátnője némileg zavarban érezte magát.
       Amúgy is megelőztél minket – szólalt meg Jason.
       Ez nem verseny – közöltem teljesen komolyan – De még számban leelőzhettek – vigyorodtam el.
       Meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok – mondta tesóm barátnője mosolyogva.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Reggeli után apu kivitt a vonatállomásra, ami egyenesen Londonba vitt. Elbúcsúztunk egymástól, és kezdetét vette az út Magyarország felé. A repülő – csodálatos módon – időben indult el, így legalább késéssel nem kellett számolnom. Az utat végig aludtam, ami nem csoda, hiszen egész éjjel nem bírtam, csak forgolódtam az ágyamban. Ötletem sem volt, miért nem tudtam aludni, de a repülőn végre sikerült.
Az otthoni reptéren őskáosz uralkodott. Ahogy földet értem, rögvest eszembe jutott, miért utálok az ünnepek alatt utazni. Vagy utána, vagy előtte kell utazni, de alatta sosem szabad, mert az borzalmas.
Miután meg lett a bőröndöm, taxival közelítettem meg a temetőt. Itt jóval több hó esett, mint otthon, de az utak már járhatók voltak. A mamához érve, előszedtem néhány gyertyát a bőröndömből, amiket a reptéri boltban vásárolt méreg drága öngyújtóval gyújtottam meg. Már más is járt a mamánál, mert a sírjáról elsöpörte valaki a havat.
Jó negyed órát álltam a sírkő előtt. Nem szóltam semmit, és egyszer csak elkezdtem sírni. Elöntöttek az érzelmek, meg a gondolatok. Sosem fogom megszokni a gondolatot, hogy életem fontos pillanatainál már nem lehet mellettem. Nagyon hiányzik, főleg az ünnepek körül, mert karácsonykor meg húsvétkor mindig náluk volt az ünnepi buli. Természetes dolognak számított, hogy bárhol is jártunk a világban, az ünnepekre mindig hazajöttünk, ezt nem kérdőjelezte meg senki. Körül ültük a nagy asztalt, aminél alig fértünk el, egymás hegyén-hátán vártuk az ebédet, amit a mama mindig egyedül készített el. Sose hagyta, hogy segítsen neki valaki, mindig azt mondta, ez az ő dolga. A recepteket sem árulta el, így amikor meghalt, vele vesztek az ünnepi szokásaink is. Az első karácsony nélküle túl fájdalmas volt, nem gyűltünk össze náluk nélküle. Mindenki egyedül próbált ünnepelni, de borzalmasan keserűek és fájdalmasak lettek azok a napok. Ezek után elmaradtak a közös ünneplések, senkiben sem volt elég összetartó erő ahhoz, hogy a mama helyébe tudjon lépni, őt nem lehetett pótolni.
Feltámadt a szél, fújta a könnyes arcom, ami ettől elkezdett fájni. Zsebkendőt vettem elő, amivel letöröltem, de a maró érzés nem akart elmúlni. Próbáltam összeszedni magam, nem túl sok sikerrel. Kifújtam az orrom néhányszor, majd mély lélegzeteket vettem, ami némileg segített. A temetőben nem szégyen sírni.
Mások is jártak a sírkertben, több helyen is égtek a gyertyák, néhány sírnál karácsonyfát is láttam. Elkezdtem nagyon fázni, ezért muszáj volt elindulnom. Boldog karácsonyt kívántam a mamának, aztán a legrövidebb úton elhagytam a temetőt. Mivel kezdtem átfagyni, taxival mentem haza. A nagynénéim említették, hogy eljönnek értem, de tudtam, ilyenkor nagy a sürgés-forgás, emiatt visszautasítottam az ajánlatukat.
Túl nagy csend volt, mikor a házhoz értem, kívülről szinte idillinek tűnt, úgy éreztem, nem jó helyen járok. Óvatosan benyitottam a házba, azonban nem történt semmi, ami furcsának hatott. Beléptem az előszobába, ahol leráztam a cipőmről a havat.
       Hahó! Megjöttem! – elkiabáltam magam. Mozgolódást hallottam a konyha felől és csak hamar megjelent a két nagynéném.
       Szia! – gyorsan odajöttek hozzám és megöleltek.
       Sziasztok! Boldog karácsonyt!De jó végre itt lenni!A többiek hol vannak? – kérdeztem kíváncsian körül nézve a konyhában meg az abból nyíló nappaliban.
       Elmentek szánkózni, csak ketten vagyunk – Mariann válaszolt nekem.
       Mikor jönnek vissza? – arrébb húztam a bőröndöm az útból.
       Nem sokára. Nem ebédeltek még, szóval hamarosan itt lesznek – mosolyodott el anya idősebbik testvére.
       Oké, addig kiteszem az ajándékaimat a fa alá, utána segítek nektek az ebédnél – levettem a kabátom, amit gyorsan felakasztottam az ajtó mellett lévő fogasra.
       Ó, te jó ég! – a két rokonom teljesen egyszerre beszélt. Azonnal tudtam, mi történt. Hoppá! Megfeledkeztem a babáról.
       Hát, ö… – kínosan felnevettem – Szóval… igazából, ezért akartam annyira veletek lenni karácsonykor – kezemet a pocakomra simítottam.
       De hát… izé… hogyan?
       Azt nem mesélném el – pirulva félrenéztem. Mindketten döbbenten bámultak rám.
       Van segítséged? Mert ha nincs, ide nyugodtan jöhetsz, segítünk, amikor majd itt lesz már – Mariann elkezdett össze-vissza hadonászni.
       Nyugodj meg! – megfogtam a kezét – Minden rendben van. Májusban fog érkezni, a barátaim és apu pedig végig velem lesznek.
       Anyád tudja?
       Nem, még előtte összevesztünk. Nem baj, ha megtudja, úgyis meg fogja, de azért ne szóljatok neki – kértem tőlük – Sokan próbáltak már meggyőzni, de sem ő, sem a baba apja nem tud a kicsiről és szeretném, ha ez így is maradna, szóval, legyetek olyan kedvesek és ne kezdjetek el győzködni.
       Azt hiszem, lesz mit mesélned nekünk – anya idősebbik testvére megkapaszkodott az ajtókeretben.
       Van rövidített verzió – mindannyian nevetni kezdtünk – Amíg előkészülünk az ebédhez, elmesélem.
       Rendben” – egyszerre bólintottak.
Nem ítéltek el, és örömmel fogadták az új családtagot. Tudtam, hogy ez így lesz, de megtapasztalni sokkal jobb érzés volt.





Ha elolvastad, kérlek, jelezd :)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése