2020. november 30.

2.évad 47.rész - Bénának érzem magam

Sziasztok! 

Hogy vagytok? :) Remélem, jól vagytok és már várjátok az ünnepet. Elnézést kérek, amiért megcsúsztam a résszel, nem nagyon szeretnék magyarázkodni, de bizonyos egészségügyi gond miatt - nem koronavírus - az elmúlt bő két hetem nem egészen úgy alakult, ahogy szerettem volna, ezért késett az új rész. Köszönöm a megértéseteket és a türelmeteket. Jó szórakozást a részhez! :) 

Puszi: Emily

 

 

 03.10.

~ Emily ~

Vonattal érkeztem meg Londonba, és ahogy megbeszéltük, Harry összeszedett a pályaudvaron. A háza elé érve meglepő látvány fogadott: Néhány fotós állt kamerákkal az utcán. Döbbenten néztem Harryre, aki engem figyelt.

       Csak hajtsd le a fejed, és ne mondj semmit! – szólalt meg.

       Mit keresnek itt? – kérdeztem tőle.

       Keselyűk, információt akarnak rólunk – Haz mérges volt, amitől elöntött a félelem. Amikor rám nézett, erre ő is rájött. – Abba fogják hagyni, csak most még friss a hír – próbált megnyugtatni.

       Mikor? – megállt a kocsival.

       Nem sokára, ígérem – kiszálltunk az autóból és gyors léptekkel a kapu felé mentünk.

A firkászok nem tolták a képünkbe a kamerát, de folyamatosan villogtak a vakuk. Kiabáltak is, abból viszont semmit sem értettem, talán jobb is így. Beérve a házba, levettem a kabátomat, míg Harry lerakta a nagy táskámat a nappaliba.

       Jól vagy? – Hazza előttem termett bűnbánó arccal, mintha ő tehetne erről.

       Igen – halványan rá mosolyogtam.

       El tudnám ezt valahogy feledtetni veled? – lehajolva megcsókolt miközben kezét a derekamra csúsztatta.

Ujjai lágyan cirógattak és nagy volt a kísértés, aminek igyekeztem ellenállni. Tudtam, hogy bűntudata van és ez a csókjából is érződött.

       Most ne – elhúzódtam tőle – Beszélni szeretnék veled valamiről.

       Miért érzem úgy, hogy valami rosszat fogsz mondani? – gondterhelt sóhaj hagyta el az ajkait. Megfogtam a kezét.

       Nem tudom – megráztam a fejem – Már mondtam, nincs semmi baj – rá mosolyogtam.

       Csináljunk teát? – pillantott rám.

       Igen – bólintottam.

Áttelepültünk a konyhába. Elkészítettük a teákat, aztán leültünk beszélgetni a nappaliban.

       Kérlek, beszélj, mert nem tudok tovább várni – Harry már nagyon kíváncsi volt.

       Rendben. Volt szó korábban az összeköltözésről – kezdtem bele.

       Igen – helyeselt.

       Gondolkodtam rajta.

       És? – Haz kíváncsian felhúzta a szemöldökét.

       Félek tőle – mondtam őszintén kerülve a tekintetét. Szerelmem megfogta a kezem.

       Miért? – kérdezte engem fürkészve.

       Voltál már várandós nővel huzamosabb ideig? – kérdéssel válaszoltam a kérdésre. Elgondolkozott.

       Azt hiszem nem – megrázta a fejét – Miért?

       Hát, mert nem olyan, mint egy Hawaii nyaralás.

       Azt gondoltam – elmosolyodott – Tisztában vagyok vele, hogy nem lesz egyszerű.

       De? – húztam fel a szemöldököm.

       Nincs de. Viszont téged aggaszt valami – jelentette ki.

       Félek attól, hogy meggondolod magad – kerültem a tekintetét.

Közelebb húzódott hozzám és lehajtotta a fejét, így meg tudott csókolni. Meggyőző volt, amit csinált, de a kétségeimet nem oszlatta el. Elhúzódtam tőle.

       Nem tudlak meggyőzni?

       Meg tudod ígérni, hogy ha fáradt vagyok, mérges, fáj valamim, rosszul érzem magam, zsémbes vagyok, nem fogsz elhagyni, hanem támogatsz, kitartasz mellettem? – rá emeltem a tekintetem. Egy darabig nem szólt semmit.

       Azt meg tudom ígérni, hogy nagyon igyekezni fogok – mondta végül. Megszorítottam a kezét.

       Rendben – bólintottam a saját magam megerősítésére.

       Kitaláltál valamit? – pillantott rám.

       Tulajdonképpen igen, van egy ötletem – találkozott a tekintetünk.

       Megosztod velem?

       Arra gondoltam tehetnénk egy próbát. Költözzünk össze, mondjuk egy hétre – válaszoltam.

       De mi már próbálunk, szóval…

       Én jönnék ide, mert nekem mostanában nem lesznek vizsgálataim – erősítettem meg – Persze, csak ha neked is jó így.

       Oké, jó lesz – Harry könnyen belement – Mikor kezdjük?

       Mondjuk péntektől? – pillantottam rá.

       Rendben, addig lesz időm felkészíteni a házat – mondta.

       Felkészíteni? – húztam fel a szemöldököm.

       Hát persze, takarítani meg pakolni is kell – magyarázta. Körbe pillantottam.

       Itt rend van – állapítottam meg.

       Nem mindenhol – húzta el a száját.

       Miattam aztán nem kell csillivillire takarítanod a házat. Nem fogok füzettel végig menni rajta és leellenőrizni – nyugtattam meg.

       Jó, akkor csak egy kicsit teszek rendet – mosolygott rám. Megittam a teámat, majd letettem a dohányzó asztalra.

       Mit terveztél mára? – kérdeztem tőle.

       Gondoltam elmehetnénk valahova ebédelni – vetette fel.

       Tekintve a nem kívánatos személyeket a házad előtt, én nem szeretnék kimenni innen – szólaltam meg.

       Oké, akkor rendeljünk inkább valamit?

       Igen – bólintottam.

       Mit ennél? – zöld szemeivel kíváncsian fürkészett.

       Hm – gondolkoztam el – Pizzát, ha az neked is jó.

      Tökéletes, mindjárt hozom a kedvenc pizzériám étlapját – azzal kiment a konyhába. Hamarosan visszatért a kezében egy színes papírral. – Tessék, válasz valamit! – adta a kezembe.

       Köszönöm – belemerültem a választékba – Egy sonkásat szeretnék – néztem fel rá.

       Rendben – elővette a telefonját – Megeszel egy közepeset?

       Nem – megráztam a fejem – Elég a kicsi.

       Biztos?

       Rendelhetsz közepeset, ha megeszed a maradékomat – feleltem.

       Oké – Hazza leadta a rendelésünket.

Ebéd után úgy döntöttünk megnézünk egy filmet. Bevackoltunk Harry ágyába és megnéztük a Gyűrűk ura első részét. Valahol a felénél elaludtam, pedig szeretem ezt a filmet.
Amikor felébredtem, Haz nem volt mellettem. Pisilni kellett, ezért kimásztam a jó meleg takaró alól és kimentem a mosdóba. Miután ott végeztem, megkerestem Harryt. A nappaliból hallottam a hangját. Telefonon beszélt valakivel az ajtónak háttal. Kissé hátrébb mentem, hogy takarásban legyek.

       Jól van, itt van velem, éppen alszik – szűrődött ki a helyiségből – Persze, minden rendben, az összeköltözést fontolgatjuk – nagyon füleltem, de nem sikerült kiderítenem kivel beszél – El akartam mondani, de tudtam, hogy az újságírók már megelőztek – hangja csalódottnak tűnt – Bocsi, Anyu, ígérem, ha valami más is történne, szólni fogokAnyu?! Görcsbe rándult a gyomrom. Nem ő mondta el neki?

Visszasétáltam a szobába. A szívem vészesen kalimpált a mellkasomban. Próbáltam lenyugtatni magam mély lélegzetvételekkel. Én azt hittem már mindenkinek szólt. Valamennyire lenyugtattam magam, mikor meghallottam Hazza közeledő lépéseit. Visszabújtam a takaró alá és kezembe vettem a telefonomat, mintha eddig is csak azt nyomkodtam volna.

       Jól aludtál? – Harry letette a telefonját az éjjeli szekrényre, aztán lefeküdt mellém az ágyba.

       Igen – rá mosolyogtam – De legközelebb ne hagyj aludni, mert akkor éjszaka fent leszek – eltettem a mobilom – Telefonáltál? – pillantottam rá.

       Aha – bólintott – Anyu felhívott – mondta.

       Gondolom már elmondtad neki… – megálltam a mondat közepén.

       A babát?

       Igen – bólintottam.

       Az újságok megelőztek – elfintorodtam.

       Mit szólt hozzá? – félve kérdeztem.

       Hát… meglepődött – vigyorodott el. Mondjuk ezt kitalálhattam volna.

       És Gemma meg Robin? – kérdezősködtem tovább.

       Hasonlóképpen fogadták és érdeklődtek, mikor látogatjuk meg őket – válaszolta.

       Találkozni akarnak? – rémület ült ki az arcomra.

       Már találkoztatok, most miért vagy ilyen ideges? – kérdezte óvatosan.

       Én csak… – elhallgattam, mire Haz megfogta a kezem.

       Mondd el, kérlek! – könyörgő szemekkel nézett rám. Képtelen voltam állni a tekintetét.

       Nem tudnám elviselni, ha azt mondanák nekem, hogy szerintük nem te vagy a gyerek apja – nem néztem rá.

       Mondtam, hogy ragaszkodsz a teszthez – felé pillantottam.

       Ó – csak ennyi jött ki a számon. Harry elnevette magát.

       Baj, hogy szóltam erről nekik? – kíváncsian fürkészett.

       Nem – megráztam a fejem – Kinek beszéltél még erről?

       Senki másnak – felelte.

       A fiúknak sem?

       Nem – megingatta a fejét – A babát mondtam és Niall nagyon izgatott lett. Azt kérdezte, tudjuk-e már kik fogják keresztelni.

       Tényleg? – elmosolyodtam – Ezt úgy értsük, ő pályázna a címre?

       Azt hiszem, igen. Mióta megszületett Theo, nagyon rajta van a babákon – magyarázta.

       Ez nagyon édes, de én még ott nem tartok, hogy kiket kérjünk fel erre.

       Én sem – értett egyet Harry. A pici mozgolódni kezdett, ezért odahúztam a kezünket.

       Tudja, hogy róla beszélünk – mosolyogtam rá.

       Okos baba – vigyorodott el – Visszatérve az előző témára, van még időnk eldönteni.

       Ez igaz – helyeseltem – Nálatok mikor szokott lenni a keresztelő?

       Hát ez egy jó kérdés, nem mostanában volt ilyen esemény – adta a tudtomra – És nálatok?

       Nálam még viszonylag friss az emlék. Legkésőbb az első szülinapján kereszteltetjük meg, bár szerintem jobb korábban, mert akkor még könnyebb velük – magyaráztam.

       Te mindig olyan gyakorlatias vagy – nem tudtam megítélni ennek most örül vagy sem.

       Sajnos nem mindigMostanában egyre többször irányítanak az érzelmeim.

       Bénának érzem magam melletted – sóhajtott fel.

       Nem vagy az, csak máshogyan közelítesz a dolgokhoz, ami egyáltalán nem baj – biztosítottam megszorítva a kezét.

       Igyekszem majd belejönni – szólalt meg.

       Mibe? – ráncoltam össze a homlokom.

       Az apaságba – válaszolta.

       Együtt fogunk beletanulni a szülőségbe.

       Úgy érzem, te már annyi mindent tudsz – elszomorodott.

       Tényleg, így gondolod? – sajnálattal pillantottam rá.

       Igen, olyan magabiztos vagy, biztos mindent tudsz a szülőségről – lebiggyesztette az ajkait.

       Örülök, hogy kifelé ez látszik, de belül rettegek attól milyen lesz – mondtam őszintén.

       Tényleg? – Hazza kétkedve nézett rám.

       Igen, félek attól, hogy valamit elrontok és miattam lesz rossz a kicsinek – válaszoltam.

       Ha te ezt gondolod, akkor én mit csináljak? – tárta szét a karjait.

       Segíts nekem – kértem.

       Miben? – ráncolta össze a homlokát.

       Mindenben – mosolyogtam rá.

       Szükséged van most valamire?

       Nem – megráztam a fejem, majd közelebb húzódtam hozzá.

Ő azonnal reagált rám, szinte összeért az arcunk, mielőtt úgy döntöttem, megcsókolom. Harry gyorsan elmélyítette a csókot, azonban megérezte, hogy most ennél többre nem vágyom.

       Ha már most hétvégén együtt leszünk, elutazhatnánk Anyuékhoz – szólalt meg.

       Van rá esély, hogy követnek minket a fotósok? – kérdeztem.

       Ha így lenne, le tudjuk rázni őket – mondta magabiztosan.

       Akarom tudni hogyan? – húztam fel a szemöldököm.

       Nem hiszem – elhúzta a száját.

       Oké, akkor látogassuk meg őket – egyeztem bele.

 

~ * ~ * ~ * ~ * ~

 

Reggel Harry kivitt a vasútállomásra még mielőtt elindult a próbára. Szerencsére a fotósok nem követtek minket. Haz szerette volna, ha vele megyek a próbára, de én még nem akartam újra látni a fiúkat. Nem firtatta miért, aminek örültem. Azzal búcsúztunk el egymástól, hogy pénteken újra találkozunk. Amikor hazaértem, apu nem tartózkodott otthon, amire számítottam is. Örültem neki, mert beszélnem kellett vele és így volt időm felkészülni rá. Féltem attól, mit szól majd az ötlethez, mivel úgy éreztem, az sem tetszik neki, hogy újra együtt vagyunk. Bekapcsoltam a fűtést a házban és neki láttam az otthoni teendőknek. Lassabban haladtam, mint szoktam, többször is le kellett ülnöm közben. Ücsörgés közben a gondolataimba merültem. Tartottam apu reakciójától és semmi kedvem sem volt egy veszekedéshez, aminek Harry a témája. Gondolataimból a telefonom csörgése zökkentett ki. Gyorsan érte nyúltam és kissé meglepett a név, ami a készüléken villogott. Habozva vettem fel.

       Szia! – szóltam bele.

       Szia, Emily! Hogy vagy? – Zayn hangja kellemesen csengett.

       Jól, köszönöm. Épp szünetet tartok a házi munkában – adtam a tudtára – Neked nem próbálnod kellene?

       Szünet van, mert adódott egy kis gond a technikával – válaszolta.

       Harry veled van? – nem bírtam tovább, meg kellett kérdeznem.

       Nincs, egyedül vagyok – sóhajtottam egy nagyot – Feltételezem nem mondtad el neki, hogy tartottuk a kapcsolatot.

       Nem és te se tedd, nem szeretném, ha veszekedés lenne belőle – magyaráztam. Az még úgy hiányozna az egész helyzet tetejére.

       Rendben. Igazából azért hívtalak fel, mert te nem hívtál – hangjában nem volt szemrehányás.

       Tudom, és sajnálom, de nem tudtam, mit mondhatnék – szabadkoztam.

       Ne aggódj! Értem, miért nem szóltál a babáról.

       De? – húztam fel a szemöldököm, bár ő ezt nem láthatta.

       Jó lett volna beszélni – felelte.

       Mióta kiderült, azon aggódom, mit szólnak a szülei, a rajongók, ti, gyakorlatilag mindenki. Nem volt merszem felhívni téged – ismertem be.

       Ne foglalkozz azzal, mit gondolnak mások! Ezt így nem lehet csinálni.

       Mit?

       Ha híres vagy, az emberek szabadon elmondhatják a véleményüket rólad, de erre nem szabad odafigyelned. Meg kell tanulnod figyelmen kívül hagyni őket, különben nem fogod bírni – Zayn nagyon nyugodt volt, mégis felkavart.

       Én nem vagyok híres – szólaltam meg.

       Egy híres banda híres énekesének várandós barátnője vagy, minden újság veletek van tele – világosított fel.

       De én…

       Az vagy Emily, akkor is, ha nem akarsz az lenni – szomorúnak tűnt. Felzaklattak a szavak, amik elhagyták a száját. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű, de kimondva sokkal rosszabbnak tűnt.

       Most mennem kell – halkan beszéltem.

       Ne, Emily ne tedd le! Beszéljünk még erről! – kérte és most először véltem felfedezni a hangjában idegességet.  

       Nem akarok – megráztam a fejem, bár ő ezt nem láthatta.

       Attól még ez a valóság és meg kell tanulnod kezelni valahogy.

       Mi a trükk?

       Vedd körül magad azokkal, akik fontosak neked és csak az ő véleményükre hallgass! Ja, és beszéljetek erről Harryvel, ő ezt már tudja kezelni, kérd a segítségét – tanácsolta.

       Jó, majd beszélek vele – ígértem.

       Rendben. Most vissza kell mennem, úgy tűnik megoldották a problémát – tájékoztatott.

       Oké. És Zayn…

       Tessék?

       Köszönöm – hálás voltam neki, amiért felhívott.

       Nincs mit. Vigyázz magadra és a babára! – kérte.

       Mindenképpen. Szia!

       Szia! – bontotta a vonalat.

Visszatértem a házi munkához, de csak az járt a fejemben, amit Zayn mondott. Hirtelen az apuval való beszélgetés nem is tűnt olyan félelmetesnek. Újra beszélnem kell Harryvel. A kicsi váratlanul elég erős rugdosásba kezdett.

       Nyugalom, kis angyalom! – odasimítottam a kezem, ahol a mozgását éreztem.

Nem hagyta abba, ezért leültem az ágyra egy kicsit, hátha attól lenyugszik ő is. Míg ücsörögtem, azon gondolkodtam, mi legyen a vacsora. Nem régiben a konyhaszekrényben kerestem valamit és rábukkantam egy melegszendvicssütőre. Már ki akartam próbálni, és úgy döntöttem, most lesz rá a megfelelő alkalom. Mivel a baba nem hagyta abba a rugdalózást, tovább folytattam a vasalást. Összehajtogatva eltettem minden ruhát, majd előkészültem a vacsorához. Összekészítettem a szendvicseket, de még nem csináltam meg őket, korán volt még, így elhűltek volna, mire apa hazaér. A maradék időt tornázással töltöttem el. Tegnap kihagytam a mozgást, ezért ma igyekeztem bepótolni. Zenét hallgattam, miközben csináltam a gyakorlatokat. Besötétedett odakint, mire befejeztem a tornát. Ezután neki álltam a vacsorának. Főztem teát is, mert én imádtam a szendvicsekhez. Teljesen elkészültem, meg is terítettem, mire apu hazaért a munkából.

       Szia, Cicmic! – mosolygott rám.

       Szia! Milyen napod volt? – átöleltük egymást.

       Hosszú – válaszolta – Veletek minden rendben volt? – elhúzódva tőlem, tetőtől talpig végig mért.

       Igen. Remélem éhes vagy, csináltam vacsorát – mondtam.

       Szuper, köszönöm, Kicsim – hálásan rám mosolygott. El kellene mondanom neki.

 

 

 Ha elolvastad, kérlek, jelezd :)

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése