2017. február 28.

2.évad 6.rész - Van valakid?


Sziasztok!

Köszönöm szépen a sok oldalmegjelenítést, és a visszajelzéseket, igazán örültem nekik :) Hogy vagytok? :) Nagyon remélem, hogy jobban, mint én :) Jó kedvetek fokozása céljából, íme itt van a történet folytatása, ez egy picit hosszabb lett, de remélem, azért ezt nem bánjátok :) Nagyon kíváncsian várom, mit szóltok hozzá, szóval légy szíves jelezzetek valahogy :) Aki hiányolja Harryt a történetből, annak üzenem, hogy kitartás :) Jó szórakozást a részhez! :)
Puszi: Emily








~ Emily ~
Arra ébredtem, hogy Shin dorombolva felmászik rajtam a fejemig. Kidugtam a kezem a takaró alól és látatlanban elkezdtem simogatni a fejét.
        Jó reggelt! – kinyitottam a szeme, így szembetaláltam magam élvezkedő pofijával. Előre hajolva összeérintettem a homlokunkat. – Szeretlek, kis büdös – felülve az ölembe húztam meleg testét.
Álmosan körbenéztem. Kéne egy óra a szobámba. Elvettem a telefonom az éjjeliszekrényről. Fáradtan sóhajtva tudatosult bennem, hogy tíz perc van még az ébresztésig. Arrébb tettem Shint és kibújtam a paplan alól. Kinyitottam az udvarra néző ablakomat, beleszippantva a beáramló kellemes levegőbe. Úgy tűnik, szép napunk lesz. Kisurrantam a helyiségből át a fürdőbe, ahol gyorsan megmosakodtam, azután a konyhában felszedtem a tízóraimat, amit beletettem a szobámban lévő táskámba. Tettem Shin tálkájába kaját, majd bekapcsoltam a tévét. Zenecsatornára dobtam, egy kis hangot adva rá. A székem háttámlájáról leszedtem a ruháimat és felöltöztem. Este bepakoltam, ezért azzal már nem volt dolgom. Beágyaztam, majd leültem a plédre. Néztem kicsit a tévét, kapcsolgattam a zene csatornák között, közben hallottam, ahogy Shin röcsögtet. Elvettem a telefonom az éjjeliszekrényről, és szétnéztem a közösségi oldalakon. Több mint egy hete nem néztem meg őket. Twitteren is csak azért voltam fent, hogy letiltsam Harryt. Sok minden történt, de csak átpörgettem próbálva elkerülni a srácokkal kapcsolatos információkat. Ez némiképp lehetetlen feladatnak bizonyult. Ahogy elnéztem, folytatódtak a koncertek, mert csak mikrofonos képeket láttam. Majdnem eldobtam a telefonom, amikor kopogtatásra lettem figyelmes.
        Igen – kiabáltam. Kinyílt az ajtó és apa dugta be rajta a fejét.
        Szia, Cicmic! – mosolygott rám – Elvigyelek suliba? – kérdezte körbenézve a szobámban.
        Nem fontos, nincs túl messze – kerestem a tekintetét. Macyéktől messzebb volt.
        Biztos? A héten még ráérek furikázni téged – Shin megindult az ajtó felé.
        Csukd be! – a macskám elé ugrottam és felvettem a földről – Nem megy ki a cica! – szóltam rá.
        Meddig akarod itt tartani?
        Még néhány napig, utána megismertetem a többi helyiséggel is – válaszoltam, a doromboló szőrmókot simogatva.
        Mit gondolsz, szeret itt lenni? – nézett rám kíváncsian.
        Szerintem igen. Azt hittem, szökni fog, de úgy tűnik, meg van elégedve azzal, hogy itt vagyok vele – válaszoltam.
        Hmm – apu a cicámra pillantott – Na, mi lesz, elvihetlek? – tette fel újra a kérdést. Összeráncoltam a homlokom. Miért ilyen akaratos, az én szoktam lenni.
        Jó, legyen – sóhajtottam fel.
        Reggeliztél már? – egy boldog mosollyal az arcán megfogta a kilincset.
        Még nem – letettem Shint a fekvőhelyére, ezután együtt átmentünk a konyhába. Megcsináltam a kakaómat, amit az asztalnál ülve ittam meg.
        Nem vagy rosszul? – kérdezte apu, miközben a szendvicsét csinálta.
        Nem – megráztam a fejem – Kifejezetten jól vagyok – ittam bele a cicás bögrémbe.
        Ez jó hír. A Tomival sokat voltál rosszul?
        Már nem tudom, nem nagyon emlékszemFura, de ez a része nem nagyon maradt meg. Bár, az rémlik, hogy az elején rosszul voltam, ezért is csináltam tesztet. Biztosra akartam menni, mielőtt még lázba hoztam volna a szülőket.
        Reméljük, rendben leszel – mosolyogva leült mellém az asztalhoz.
        Reméljük – szorongattam a bögrémet bizakodva.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

A suli gyorsan eltelt, amit egyáltalán nem bántam. Hazafelé gyalog mentem, nem hívtam fel apát, nem állt szándékomban ugráltatni őt. Ahogy botorkáltam a házak között, egy pillanatig azt hittem, eltévedtem, de aztán rájöttem, hogy jó irányba tartok. Elsétáltam egy jól kinéző szórakozóhely mellett. Az ajtajára ki volt függesztve egy fehér papír, ami a többi színes plakát között felkeltette a figyelmemet. Munkát hirdetett a szórakozóhely. Pultost és felszolgálót kerestek főként péntektől vasárnapig. Elgondolkozva megálltam a hely előtt. Egészen bizalom gerjesztőnek tűnt. Elővettem a telefonom és lefotóztam a hirdetést. Ha megszülöm a kicsit, egy darabig nem dolgozhatok, ez a pénz jól fog jönni akkor. Nem sokára hazaértem, azután jobban megnéztem az álláshirdetést. Rákerestem a szórakozóhelyre. A képeket nézegettem, miközben Shin az ölemben elterülve dorombolt. Találtam pár véleményt, azokat szépen elolvastam. Biztatónak tűnt a hely, ezért írtam egy pár soros jelentkezést a megadott e-mailre. Elküldve, puszit adtam Shiny fejére.
        Szeretlek, kicsi dög – kikapcsoltam a laptopom, majd kipakoltam a táskámból.
A mai órákon leírt anyagot átolvastam, ezután eltettem a holnapra kellő dolgokat. A cicámmal az ölemben átmásztam a pléddel letakart ágyamra. Az ujjaimat élvezettel vezettem bele selymes bundájába. Dorombolva fogadta a kényeztetésemet.
        Úgy hiányoztál – elnyúltam az ágyon, mire felsétált az arcomhoz.
A kis pofiját hozzám dörgölte, én pedig elnevettem magam. Még hogy az állatok nem képesek szeretetet adni. Hülyeség, ilyet csak az állít, akinek még sose volt házi állata. Hangosan korgott egyet a gyomrom, ezért felültem. Lenéztem Shin tálcájára. Az ágy szélére csúszva lelógattam a lábam az új szőnyegemre. Elsétáltam a szekrényemhez, és vettem ki belőle száraz tápot a cicámnak. A zacskó csörgésére leszáguldott az ágyamról, és türelmetlenül karikázni kezdett a lábaim között. Szórtam két marékkal a kék színű táljába, majd a tápot elcsomagolva visszaraktam a helyére. Elvettem a másik tálat, amibe hoztam be neki friss vizet. Kinyitottam az udvarra néző ablakomat, aztán kerítettem magamnak ennivalót a konyhában.
Már egy ideje otthon voltam, amikor tudatosult bennem, hogy apu nincs sehol. Azt mondta, ezen a héten még nem dolgozik, akkor most hol van? Miután ettem, visszamentem a szobámba. Elvettem a telefonom a laptopom mellől. Kikerestem apa számát és kapkodva hívást indítottam. Hangpostára kapcsolt. A francba! Ingerülten kinyomtam. Átöltöztem otthoni cuccba. Becsuktam az ablakomat, aztán kimentem az udvarra. Ahogy kint sétáltam, megállapítottam, hogy nem ártana füvet nyírni. Körbementem a kerítés mentén. Nem volt túl nagy az udvar, de örültem, hogy legalább ennyi van. Megálltam, és a kerítés mellett leültem a földre. Lehunytam a szemem, közben vettem pár mély lélegzetet, míg a nyakláncomat szorongattam. Teljesen nyugodt voltam, a nap lágy sugarai kellemesen simogatták a bőrömet. Visszasétáltam a teraszra, ahol leültem az asztalhoz. Ha így marad az idő, itt tök jól lehet majd tanulni. Hirtelen zaj csapta meg a fülemet a ház irányából. Azonnal elfogott a félelem. A nyitott üvegajtóhoz lépkedtem, és óvatosan belestem a nappaliba. Beljebb merészkedtem, így észrevettem apát, aki épp az előszobában pakolt le. Egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el ajkaimat, míg bátran megindultam felé. Közeledő lépteimet meghallva, felemelte a fejét.
        Szia! – mosolyogtam rá.
        Szia, Cicmic! – gyorsan átölelt – Máris itthon vagy?
        Igen, csak nem rég jöttem – húzódtam el tőle.
        Miért nem szóltál? Haza hoztalak volna – mondta belépve a konyhába.
        Sétálni szerettem volna – követtem őt – Hol voltál? – érdeklődtem megállva az ajtóban.
        Elintéztem pár dolgot – nem fordult meg úgy válaszolt.
        Apa – erre már kénytelen volt szembenézni velem.
        Igen? – zöld szemeivel kíváncsian fürkészett.
        Kérdezhetek valamit? – félve néztem rá.
        Persze! – vágta rá.
        Üljünk le – biccentettem az asztal felé.
        Oké – egymással szemben ültünk le. Idegesen babráltam az ölemben lévő ujjaimmal. – Cicmic, mondd ki, nem foglak megenni!Ez már fejben is nagyon furán hangzik. Mély levegőt vettem.
        Van valakid? – hadartam el. Kérdésemre hangos nevetésbe tört ki.
        Dehogyis! – tiltakozott még mindig nevetve. Szerintem, ez ennyire nem vicces.
        Biztos? – éreztem, ahogy elpirulok – Nem baj, ha van, csak szeretném tudni. Szeretném, ha őszinte lennél velemNe legyél olyan, mint mindenki más!
        Emily, kicsim – apu megfogta a kezem – Nincs senkim, de amint lesz, szólni fogok, rendben?
        Rendben – bólintottam mosolyogva.
        Szeretlek, Prücsök! – nyomott puszit a homlokomra.
        Jaj, Apa ne, én ehhez már öreg vagyok – nyavalyogtam.
        Bocsi, megragadtam abban az időszakban, amikor még így hívtunk titeket.
        Az jó régen volt, tekintve, hogy nem emlékszem rá. Csak az rémlik, hogy anya kisbabákat hívott mindig így – magyaráztam.
        Igen, ezt a szokást ő ragasztotta át rám – helyeselt. Vajon az én kisbabámat is, így fogod hívni?
        Apa?
        Igen? – pillantott rám.
        Van elképzelésed a házavató bulival kapcsolatban?

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Törölközőbe csavart hajjal álltam a tévém előtt, míg kapcsolgattam. Nem hiszem el, hogy semmi jó nincs műsoron. Dühösen csattogtattam, mígnem felvillant egy ismerős kép.
        Godzilla! – felsikítottam, mire Shin felkapta a fejét az ágyában. Egyből visszafeküdt, amint nyugtázta, hogy nincs semmi baj.
Megágyaztam, aztán bebújtam a takaró alá. A reklám alatt meglocsoltam a másik ablakban lévő virágaimat, majd a fürdőben átfésültem vizes loknijaimat. Visszatelepedtem az ágyamba, és tovább néztem a filmet. Jó rég láttam már, de még mindig emlékeztem a szövegre. Hirtelen megcsörrent a telefonom. Egy picit megijesztett, de viszonylag gyorsan fel tudtam venni. A fiatalabbik nagynéném volt az.
        „Szia, Emily!
        Szia, Mariann! Idő van? – körbenéztem a szobámban, de rájöttem, hogy még mindig nincs órám.
        Igen, adom is – a hangján éreztem, hogy mosolyog.
        Szia, Tomi! Mi újság? – lehalkítottam a tévét.
        Megint járok óvodába – válaszolta.
        Megint? – húztam fel a szemöldököm.
        Igen, fájt a torkom, ezért nem mehettem – magyarázta.
        De akkor már jól vagy?
        Igen – nyújtotta el a szót – És kérem a mesémet! – parancsolta.
        Rendben, már is – kuncogtam – Már a takaró alatt vagy?
        Igen – kiabálta.
        Akkor elkezdem – megköszörültem a torkom – A kis csillag altatódala. Volt egyszer egy kis csillag, ott élt, ahol a Nap, s minden este lefekvéskor ő csak játszani akart. A kis csillag felragyogott, sziporkázott és világított, oh mily tündöklőn! Majd azt mondta: „Anyu, megszököm, ha le kell feküdnöm!” Ekkor az anyja megcsókolta szikrázó orrát és így szólt: „Nem számít hová mész, nem számít, merre kóborolsz, nem számít, milyen nagyra nősz, vagy a sors merre vet el. Én szeretni foglak, mert mindörökre az én kis csillagom leszel!”
        Jó éjt, Emily – neszezést hallottam a vonal túlsó oldaláról.
        Jó…
        Ne, várj még! – szakítottam félbe a nagynénémet.
        Igen?
        Van valami oka annak, hogy nem kérdezted meg, mi van velem? – a nedves hajam végét piszkáltam.
        Mire gondolsz? – szinte magam előtt láttam, ahogy ráncolja a homlokát. Kérdéssel a kérdésre, jó vagy.
        Te tudod, mi történt egy hete? Mi folyt egész nyáron Anyáék között?Tudnom kell.
        Hallottunk róla, hogy baj van – nem a szokott hangján beszélt.
        Értem – motyogtam. Már fogalmam sincs, miért lepődök meg ezen. Ez anya családja, a titkolózáshoz nagyon értenek.
        Sajnálom, amiért nem szóltunk, de nem akartunk családi háborút – magyarázkodott.
        Értem – csak ennyit bírtam mondani.
        A barátodat is sajnálom, ha akarsz róla vagy a szüleidről beszélni, szívesen meghallgatlak – visszatért a rendes hangszíne.
        Kedves vagy, de ezt a dolgot kihagynámMost nagyon nem akarok a félre sikerült életemről társalogni.
        Rendben van, ha meggondolod magad, nyugodtan hívjál – Shin váratlanul felugrott az ágyamra.
        Oké – bólintottam – Nem tartalak fel tovább, jó éjt!
        Ugyan, dehogy – biztosra vettem, hogy mosolyog – Jó éjt!” – bontottam a vonalat, miközben kinyújtottam a kezem, elérve ezzel a cicámat.
Az ölembe húztam, míg hangot adtam a filmre. Már nem sok volt hátra belőle, nagyjából fél óra, az autóüldözéses rész. Shin dorombolva adta tudtomra, hogy tetszik neki a has simogatás. Boldogan néztem le élvezkedő alakjára. Pár perc után reklám volt a filmben, ezért elhagytam a helyiséget. Hallottam, hogy apa zuhanyozik, miközben bementem a konyhába. Éhes voltam, pedig nem rég ettem. Csináltam magamnak egy szendvicset holnapra tízórainak, meg még egyet mostanra. Jól megtömtem sajttal, majd megmelegítettem. Ezután leöntöttem ketchuppal, és vettem ki savanyú uborkát is a hűtőből. Tányérra tettem a vacsorámat, és visszamentem a szobámba. Épp a reklám végére értem be. Betoltam ezt a mások által különösen undorítónak tartott kaját, azután bekuckóztam az ágyamba. Figyeltem, ahogy megsorozzák Godzillát. Fordultak a vadászrepülőgépek és még hat rakéta belerepült. A következő pillanatban rázuhant a hídra, a szíve lassan vert. Arra eszméltem, hogy sírok. Elvettem egy zsepit az éjjeliszekrényemről, amivel megtöröltem a szemem. Vajon én vagyok az egyetlen, aki megsajnálja a szörnyet a végén? Hirtelen kopogtatásra lettem figyelmes. Kíváncsian néztem a kinyíló ajtót, ami mögött megjelent apa.
        Jó éjt, Cicmic! – mosolygott rám.
        Jó éjt!

~ * ~ * ~ * ~ * ~

A hetedik órám után sietve mentem a táncstúdióba. Amint megérkeztem, azonnal Alyson irodájába mentem. Kopogtattam párat, majd lassan benyitottam. Az íróasztalánál ült, kíváncsian nézve felém.
        Szia!
        Szia, Emily! – gyorsan felállt, és az egyik iratokkal teli szekrényhez ment – Már vártalak.
        Késtem? – pillantottam körbe, órát keresve.
        Igazából nem – kihúzta a keresett mappát. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel. – Ülj le! – mutatott a székre jó kedvűen.
        Sikerült elrendezni a szerződést? – helyet foglaltam a kis kerek lila párnán.
        Igen, megcsináltam. Itt is van – tette le elém. Csak pár oldal volt, de tüzetesen átnéztem, mielőtt aláírtam.
        Alyson? – ráncoltam össze a homlokom.
        Igen? – felhúzta a szemöldökét.
        Azt hiszem, itt valami nem jó – toltam elé a lapot – E szerint ma a 11-12 éves haladókkal van órám – mutattam rá.
        Ó, tényleg! – kiáltott fel – Elfelejtettem szólni, hogy elnéztem a beosztást. Vagy egyszer a 6-8 éves kezdőkkel, meg egyszer a 11-12 éves haladókkal – magyarázta.
        Ó, oké, rendbenAkkor mégsem bolondultam meg.
        Jó lesz így?
        Persze! – vágtam rá – Csak másra emlékeztem, ezért kérdeztem rá – válaszoltam. Talán jobb is, ha korban távolabb állnak tőlem a diákjaim.
Áttanulmányoztam, azután elvettem az asztalon lévő egyik tollat, amivel ráfirkáltam a teljes nevem a pontozott vonalra. Mosolyogva odaadtam Alynek, aki rápillantott a lapokra, míg visszatette a nevemmel ellátott mappába.
        Van még valami? – kérdeztem figyelve, mit csinál.
        Nincs – mosolygott rám.
        Akkor megyek, eszek valamit, mielőtt jönnek a gyerekek – felálltam, felvéve a táskáimat – Ó, tényleg! – jutott eszembe – A másfél órát egy szünettel, mennyire kell komolyan vennem a 6-8 éveseknél? – néztem rá kérdőn. Ennyire fiatalokat még nem tanítottam táncolni.
        Ahogy jónak látod, de meg fogsz lepődni, a kicsik nagyon jól bírják.

Egészséges mennyiségű félelemmel léptem be a terembe a gyerekekhez. A próba kifejezetten jól ment. A nagyobbjaim páros táncosok és nagyon ügyesek. A bemutatkozások után bemelegítettünk, és megismertettem őket a rumba alapjaival. Úgy láttam, tetszett nekik az óra, ez pedig fokozatosan megszüntette a bennem kialakult félelmet.
Este boldogan bújtam ágyba. A kételyeim, – amikből az elmúlt napokban elég sok volt, – kezdtek eloszlani. Még a végén az is lehet, hogy tényleg ki tudom hozni a legjobbat ebből az egészből. Leoltottam a lámpát, míg lehajtottam a fejem a párnámra, szinte azonnal elnyomott az álom.

Lassan vettem le az egyik kedvenc élénk színű virágos nyári ruhámat. Az anyag végig futott rajtam, és leesett a lábaimhoz. Tekintetemmel Harryt pásztáztam, aki a fekete fehérneműbe bújtatott testemet bámulta.
        Reménykedtem benne, hogy nincs alatta semmi – sóhajtott fel, miközben közelebb úszott a medence szélén álló alakomhoz. Összeráncoltam a homlokom.
        Úgy ismersz te engem? – kérdeztem kíváncsian fürkészve arcát.
        Nem – megrázta a fejét, minek következtében vizes tincsei elváltak a bőrétől – De te szeretsz nekem meglepetéseket okozni.
        Ez igaz – vigyorodtam el, ahogy csatlakoztam hozzá a medencében.
Elém úszott, majd átölelve magához húzott. A lábaimat a dereka köré kulcsoltam, ezzel kicsit kiemelve magam a kellemes vízből.
        Szólhattál volna, hogy hozzak fürdőruhát – mondtam pár centire az arcától.
        Így jobb – összeérintette az ajkainkat egy lágy csók erejéig.
        Neked biztosan – a számat az övére nyomtam.
Megéreztem, ahogy az egyik keze lecsúszik a fenekemre, majd lágyan belemarkol. Cselekedetére szétnyíltak az ajkaim, amit azonnal kihasznált. A körmeimet a vállaiba mélyesztve húztam magamhoz.

Arra riadtam, hogy legurultam az ágyamról. Éles fájdalom nyílalt a fenekembe, miközben felültem. Felkattintottam a kis lámpámat, és körbenéztem a szobámban. Shin kicsit megriadt, de már nyugodtnak tűnt. Megéreztem néhány meleg könnycseppet lefolyni az arcomon. Miért? Miért álmodok vele? Elkezdtem törölgetni az arcomat, de csak újabbak jöttek a helyébe. Elsétáltam az egyik szekrényemig és az aljából kiszedtem valamit, amit mostanáig félve rejtegettem. A pulcsival a kezemben visszamásztam a takaró alá. Magamhoz szorítottam, míg beszívtam a belőle áradó Harry illatot. Basszus, aludnom kéne. Még mindig csorogtak a könnyeim.







Ha tetszett a rész, pipálj, kommentelj és iratkozz fel! :)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése