2.évad 5.rész - az új mindig jobb

Sziasztok! 

Köszönöm szépen az egy új feliratkozót és a sok oldalmegjelenítést :) Remélem, Mindenkinek jól telnek a napjai. Jelentkezésem oka, hogy meghoztam a történet folytatását. Izgatottan várom, mit szóltok majd hozzá :) Jó szórakozást a részhez! :)

Puszi: Emily

~ Emily ~

Pénteken megkönnyebbülten hagytam el az iskolát, miután véget ért a hetedik órám. Egyből apu házához mentem. Amikor megérkeztem, ő már ott volt, épp a fürdőt festette. Felvettem egy kötényt, majd felkötöttem a hajam egy kócos kis kontyba. Bementem apához a fürdőszobába.

‒        Szia!

‒        Szia, Cicmic! Hogy vagy? – abbahagyta a festést és rám mosolygott.

‒        Egész jól – halványan elmosolyodtam körbenézve a helyiségben. Teszik ez a világoskék szín.

‒        Nem voltál rosszul azóta? – méregetett gyanakvóan.

‒        Nem – ráztam meg a fejem. Tegnap reggel hánytam, de azóta szerencsére nem tört rám újból az érzés.

‒        Szuper – nyugtázta boldogan – Kimostam neked az ecsetet, és már bevittem a vödröt a szobádba.

‒        Köszi – fordultam meg.

‒        Segítek felnyitni, mindjárt megyek – hallottam a hangját mögülem.

‒        Oké – átsétáltam a teljesen üres szobámba.

Állott szag csapta meg az orrom, ezért gyorsan kinyitottam az ablakot. Kellemesen meleg levegő jött kintről. A ház többi részében is kinyitogattam a nyílászárókat meg a teraszra vezető üvegajtót is. Mire visszaértem a szobámba, már apu is ott volt. Ügyesen felpattintotta a vödör tetejét, aztán megkeverte a halvány rózsaszín folyadékot. Átmentem a fürdőbe a kellékekért, aztán visszamentem a szobámba. Apa előzőleg már leterítette a fóliát a padlóra, így minden készen állt a festéshez. Belemártottam a hengerfejet a vödörbe.

‒        A-a! Nem felejtettél el valamit? – figyeltem fel apu hangjára. Körbenéztem a szobában és magamon is.

‒        Nem? – pillantottam rá kérdőn.

‒        De igen. Vedd fel a maszkot! – megforgattam a szemeimet, miközben az előszobába indultam – Láttam – hallottam a hangját a szobámból. Nem érdekel.

Valahol itt láttam azt a vackot. Meglett, a fogason lógott. Levettem, azután felapplikáltam, és visszasétáltam.

‒        Kész vagyok – néztem rá. Végigmért, utána pedig bólintott.

‒        Rendben – elindult kifelé – Csak ügyesen!

‒        Jó – felvettem az ecsetet, és elkezdtem festeni az ajtóval szemben lévő falat.

Ezen nem volt ablak, ezért gyorsan haladtam vele. Még mindig tetszik ez a szín. Néztem, ahogy alakul a szobám, ez a halvány rózsaszín festék nagyon feldobta az eredetileg szürke falakat. Imádom. Elkezdtem arról álmodozni, hogyan akarom berendezni. Az ajtóval szemben lesz az ágyam. Jobbra, az ablakhoz teszem az asztalom, azon lesz a laptopom. A nyílászáró két oldalán lesznek a szekrényeim. Szőnyeget is akarok majd betenni, de azt venni kell. Hú, végre megvehetem azt a lilásrózsaszínt, amit anya nem engedett. Újra megmerítettem a hengert.

‒        Apa – kiabáltam.

‒        Mi a baj?

‒        Nincs semmi – ráztam meg a fejem, bár ő ezt nem láthatta – Csak kérdezni szeretnék – még mindig hangosan beszéltem, ahogy festettem.

‒        Ki vele! – biztatott.

‒        Mennyibe fájt neked ez az egész? – Biztos szép kis összeg volt.

‒        Mármint, micsoda? – kérdezte.

‒        A ház, meg a felújítás, szóval ez az egész – magyaráztam.

‒        Nem olyan sokba – sétált be a helyiségbe.

‒        Apu, összeget mondjál – fordultam felé.

‒        Kicsim, nem kell tudnod – kényelmetlenül válaszolt.

‒        Mekkora adósságba verted magad ezért? – elfelejtettem, hogy ecset van a kezemben, ezért azzal mutattam körbe, minek következtében összefestékeztem őt – Bocsi – leraktam a hengert.

‒        Volt némi pénzem, nem ingyen hagytam ott mindent anyádnak – elkente a festéket a ruháján. Gondoltam, hogy megegyeztek valahogy, de azt nem tudtam miben.

‒        Akkor ő verte magát adósságba? – pillantottam rá.

‒        Nem… – kis szünetet tartott – Mondjuk úgy, hogy felkészült rá – mélyet sóhajtott. Ó! Tereljük el a témát!

‒        Szerinted is szép színt választottam? – böktem a fal irányába.

‒        Igen – elmosolyodott – Bár, azt hittem, valami erősebb árnyalatát fogod kérni – mondta őszintén.

‒        Gondolkoztam rajta, de nem akartam, hogy sötét legyen tőle a szoba – felvettem az ecsetet.

‒        Az is szép lett volna – vont vállat – Na, visszamegyek, mert a plafonok nem lesznek kész maguktól – megindult kifelé a szobámból.

‒        Oké – nyugtáztam. Elvileg van még a fürdő, az ő szobája meg az enyém és készen is vagyunk.

Kapcsoltam egy kis zenét a telefonomról, nem túl hangosan, nehogy zavarja apát. Becsuktam az ajtómat, mert nagyon visszhangzott a ház. Öt óráig befejeztem a helyiség festését, azután megkerestem aput. Éppen a saját szobájának plafonját festette. A falakra világoszöld színt választott, ami egész jól nézett ki, ahhoz képest, hogy én annyira nem ugrálok a zöldért. Kivéve persze azt, ha gumimaciról van szó.

‒        Kész vagyok – szólaltam meg.

‒        Rendben, Cicmic – lejött a létráról és elvette a vizes palackot az ablakpárkányról. Beleivott utána pedig visszatette a helyére. – Ha szeretnél, visszamehetsz Macyhez.

‒        Ne kezdjek el takarítani? – húztam fel a szemöldököm.

‒        Még ne, majd holnap – mászott vissza a létrára – Ha mindent a helyére tettünk, utána jöhet a takarítás, előtte csak azt kell, ahova a bútorok kerülnek – magyarázta.

‒        Ahogy gondolod – motyogtam. Szerintem, ez így nem lesz jó. – Holnap jön valaki segíteni?

‒        Igen, pár barátom, meg Jason is eljön – válaszolt.

‒        Mi van Jasonnal? – pillantottam rá.

‒        Jól van, Bell-lel együtt laknak.

‒        Igen, azt tudom, Anya említette, amikor még Londonban voltam – figyeltem, miközben a plafont festette.

‒        Igen, nagyon örült annak, hogy végre elköltözik.

‒        Tudom – Én is örültem, csak akkor még nem tudtam, mi az oka.

‒        Hiába, hasonló a természetetek.

‒        És mégsem jövünk ki jól egymással – Jason olyan, mint apa, én meg anyára hasonlítok jobban, ezért van feszültség a családban.

‒        De legalább velem, úgy ahogy jól elvagy – mondta lenézve rám.

‒        Igaz – De ez nem volt mindig így.

‒        De ez azért fura is, mert Anyád nem bír egem – folytatta. Régen talán szeretett.

‒        Úgy tűnik, nem vagyok teljesen olyan, mint ő, van bennem egy kicsi belőled is – Szerencsére.

Hirtelen a telefonom csengő hangjára lettem figyelmes, ezért a földön lévő dolgokat kikerülve visszaszaladtam a szobámba. Mire odaértem, az illető letette. Macy volt az. „Most indulok tőlünk, nagyon fontos? Cicalány” Pötyögtem be. „Csak azt akarom tudni, h jól vagy-e? Macy” Érkezett a válasz elég hamar. „Rendben vagyok, ne aggódj!” Írtam vissza. A szerda esti dolog óta folyton ezt csinálja, kezd idegesítő lenni. Eltettem a telefonom, majd levettem a védő felszereléseket. Összeszedtem a cuccomat az előszobában, és bementem apához elköszönni.

Dolly néni nem volt még otthon, amikor én megérkeztem, de Mac már igen. Megérdeklődte, milyen napom volt, azután neki fogtunk vacsorát készíteni. Bundás kenyér mellett döntöttünk, amivel sikerült jól bebüdösíteni a lakást. Próbáltunk kiszellőztetni, de sajnos a szag később is érződött. Mrs. Johnson nem haragudott ránk, amikor hazaért. Örült, amiért elkészítettük a vacsit és nem neki kellett gyorsan összedobnia valamit. Hármasban megvacsoráztunk, nem vártuk meg Mr. Johnsont, mert csak késő este jött haza a munkából. Ezután Macy bevette magát a fürdőbe. Míg ott tartózkodott, addig én készítettem ruhát reggelre. Nagyon fáradt voltam. Az, hogy egész héten minden délután csináltunk valamit a házban, eléggé kimerített. Undorodva ébresztést állítottam holnap reggelre is. Hiányzik az „addig alszok hétvégén, ameddig én akarok” időszak. Letettem a telefonom az éjjeliszekrényre és elnyúltam az ágyon. Nem sokra rá barátnőm sárga törölközőbe csavarva jött be a szobába.

‒        Mehetsz, ha akarsz – nyitotta ki a szekrényét.

Fájdalmasan nyögve felálltam, majd bevánszorogtam a fürdőbe. Gyorsan lefürödtem. A meleg víz felfrissített, lemosta rólam a fáradtságot. Megtörölköztem és belebújtam a hálóingembe. Mire visszaértem, barátnőm már a takaró alatt feküdt. Megláttam a poharát, erről pedig eszembe jutott, hogy nekem is kéne behoznom innivalót. Egy műanyag pohárban hoztam be vizet, aztán bebújtam a takaró alá.

‒        Mit nézünk? – kérdeztem a tévére pillantva.

‒        Nem tudom – válaszára zavartan összeráncoltam a homlokom. Egyszerre néztünk egymásra. Kék szemei megvillantak.

‒        Mi az? – fürkésztem kíváncsian. Megrázta a fejét.

‒        Semmi. Izgulsz, hogy nem sokára beköltöztök a házba? – mosolygott rám. Valami azt súgta, nem ezt akarta kérdezni. Elhessegettem a gondolatot.

‒        Igen, izgatott vagyok, de egy kicsit félek is – magyaráztam.

‒        Szerintem, ez normális dolog.

‒        Igen, tudom. Rendben van, ha félünk az újtól – Legalábbis remélem, hogy így van.

‒        Igen, de az új mindig jobb, ezt se felejtsd el – pillantott rám mosolyogva.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Gyorsan elhallgattattam a telefonomat, miközben felültem az ágyban. Macy mocorogni kezdett mellettem, amit feszülten figyeltem. Ne, ébredj fel! Ne, ébredj fel! Abbahagyta a mocorgást, így óvatosan kicsúsztam a takaró alól. A fürdőben megmosakodtam, majd visszamentem a szobába, ahol hangtalanul felöltöztem. Sötétben tapogatózva vettem fel a táskám, amibe beletettem a telefonom. Csöndben elhagytam a házat és tettem egy kis kitérőt a bolt felé. Vettem pogácsát reggelinek, azután elsétáltam a házhoz. Apu már ott volt, amikor megérkeztem.

‒        Szia! Hogy állunk? – öleltem át.

‒        Szuperül, a festés kész van – mosolygott rám.

‒        Gyors kérdés: Ha ma végzünk, akkor este már itt alhatunk?

‒        Hát, tegnap éjjel befejeztem a festést és nyitva hagytam az ablakokat, szóval elvileg igen – válaszolt.

‒        Szuper – ledobtam a táskámat – Akkor takarítsunk!

Pár óra alatt letörölgettem mindent, amit elértem és felporszívóztam. Időközben megérkeztek a segítőink, akikkel apa helyre tette a bútorainkat. Olyan jól nézett ki, ahogy kialakult az egész ház, az életterünk. Fokozatosan a helyükre kerültek a dolgok, ezzel egyre szebbé téve a házat. Kezdtem megkedvelni a környezetet. Észrevettem, hogy csörög a telefonom. Kivettem a táskámból és sietősen kimentem az ajtón. A segítőink eléggé hangosak voltak, azt is csodáltam, hogy egyáltalán meghallottam a telómat. Mac neve villogott a kijelzőn. Fogadtam a hívását.

‒        Szia!

‒        Szia, Cicalány! Véletlenül nem akartad, hogy menjek segíteni nektek? – kérdezte.

‒        Ööö… Nem? – hangomban a meglepettség erősen érződött. Erre nem is igazán gondoltam.

‒        Miért nem?

‒        Azt hittem, örülsz, ha egy kicsit megszabadulhatsz tőlem – válaszoltam őszintén.

‒        Ezt honnan szedted? Én szeretek veled lenni – Istenem, de cuki vagy.

‒        Azt gondoltam, Niallözöl kicsit, amikor végre egyedül maradsz – beharaptam az alsóajkam.

‒        Már szakítottam rá időt korábban – halkabban mondta.

‒        Ha nagyon nincs mit csinálnod, akkor eljöhetsz – váltottam vissza az eredeti témára.

‒        Oké, nem sokára ott vagyok – csiripelte.

‒        Rendben, várlak – túrtam a hajamba.

‒        Szia!

‒        Szia! – bontottam a vonalat, miközben bementem az előszobába.

Ahogy ígérte, elég hamar ideért. Minden a helyére került, majd a segítő fiúk – köztük Jason is – leléptek, és elkezdtük újból kitakarítani az egész házat. Kicsit bántam, amiért ő nem maradt, mert szeretettem volna beszélni vele egy kicsit, hiszen nem láttam őt nyár eleje óta. De úgy tűnt, ezzel csak én vagyok így, mert ő elég sietősen távozott. Macyvel mindent letörölgettünk, helyre pakoltunk, aztán újra felporszívóztam a házat, míg apa megcsinálta a bevásárlást.

‒        Jövő héten szombaton, mit csinálsz? – kérdeztem hirtelen, míg betettem az egyik szekrényembe egy adag ruhát.

‒        Még semmit, miért? – pillantott rám.

‒        Úgy néz ki, aznap tartjuk a házavató bulit, Apa bográcsozni fog – újságoltam boldogan.

‒        Szupi, ez azt jelenti, meghívott vagyok? – húzta fel a szemöldökét.

‒        Hát, persze! – vágtam rá – Neked itt a helyed – nyúltam egy újabb doboz ruha felé.

‒        Oké – bólintott mosolyogva.

‒        Legalább lesz hozzám hasonló korú is itt – szólaltam meg. Apu barátai nem éppen tinédzserek.

‒        Hát, ha szeretnél még több hasonló korúval lenni, akkor gyere el velem valahova egy hét múlva vasárnap – kérte Macy.

‒        Bulizni suli időben? – ráncoltam össze a homlokom.

‒        Ugyan – legyintett – Épphogy csak elkezdődött az iskola még nincs tanulni valód – magyarázott – Amúgy meg, ne szenteskedj itt nekem! Éppen elégszer jártunk mi bulizni suli időben – Ez sajnos igaz, nem voltunk túl példamutatóak.

Párszor az is előfordult, hogy szórakozási célzattal kiszöktünk. Basszus, így visszagondolva, nem voltam valami jó gyerek. Jó néhány szórakozgatásunk ment át ivászatba, főleg mikor Mike társaságában múlattam az időt. Már nagyon bánom, hogy egyáltalán szóba álltam vele. Szokás szerint Shane-nek lett igaza. Shane.

‒        Emily – barátnőm megrázta a karom, ezzel visszarántott a valósába.

‒        Igen? – megráztam a fejem.

‒        Minden rendben? – gyanakvóan méregetett.

‒        Persze, csak elgondolkoztam – mosolyogtam rá.

‒        Akkor eljössz? – kérdezte bizakodva.

‒        Igen – bólintottam egy újabb adag ruháért nyúlva. Ez idáig eszembe se jutott Mike. Most miért ugrott be újra?

‒        Hahó, lányok, megjöttem – apa kiabálása végig futott a házon.

Macyvel kimentünk hozzá a konyhába, aztán összeütöttünk egy kis kaját. Vacsora után szőke barátnőm hazament, mi pedig úgy döntöttünk, az utolsó simításokat holnapra hagyjuk. Gyorsan lefürödtünk és ágyba bújtunk. Nagyon szokatlan volt az új szobában.

Hirtelen a telefonom rezgésére lettem figyelmes. Elvettem az éjjeliszekrényről és megnyitottam az üzenetet: „Lefekvés előtt ne felejtsd el megszámolni a sarkokat és kívánni valamit! :) Macy” Elmosolyodva válaszoltam, aztán letettem a mobilom. Egy, kettő, három, négy. Bárcsak,…

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Reggel apu ébresztett fel. Egészen jól aludtam, valószínűleg, azért mert a régi ágyamban feküdtem. Olyan illata volt, mint nekem, ezért amikor kinyitottam a szemem meglepődtem, mert nem a régi szobámat láttam. Azt hiszem, kell egy kis idő, míg megszokom.

‒        Jó reggelt! Gyere reggelizni – mosolygott rám apu. Reggelit csinált? Ezt meg tudnám szokni.

‒        Neked is – ásítottam egy nagyot. Kimásztam az ágyból és átbotorkáltam apa után a konyhába. Megdörzsöltem a szemeimet, ahogy leültem az asztalhoz. Beleszimatoltam a levegőbe.

‒        Rántottát csináltál? – kérdeztem őt figyelve.

‒        Igen, de tudom, hogy annyira nem ugrálsz érte, szóval neked készítettem tükörtojást párizsival – tette le elém.

‒        Köszönöm – elvettem az előre odakészített villát és neki láttam a reggelinek.

‒        Szívesen, Kicsim! – apu is leült és hozzá kezdett a tojásrántottájához. Miután végeztem, ittam egy kis teát.

‒        Megmosakszom és felöltözöm – motyogtam, miközben elhagytam a konyhát.

‒        Oké, utána mehetünk Macyhez meg Anyádhoz – hallottam a hangját.

‒        Rendben – kiabáltam vissza.

Negyedóra múlva úton voltunk a barátnőmékhez. Összeszedtem azt a pár dolgot, amit náluk hagytam és megköszöntem, hogy elviseltek engem ezen a héten. Lefixáltuk a jövő heti házavatót, majd tovább mentünk anyáékhoz. Apu előre odaszólt, így Shin cuccai már össze voltak készítve. A cicám a régi szobámban aludt. Bevittem a macskahordozót, amibe szépen beletessékeltem. Nehéz dolgom volt vele, mert csak akkor tettük hordozóba, ha orvoshoz kellett vinnünk, és ezek emléke erősen élt Shinben. Kivittem az előszobába, ahol a többiek tartózkodtak. A hangulat eléggé feszült volt, minél hamarabb ki akartam jutni a házból. Apa felszedte a többi cuccot, ezután sietve távoztunk. Remélem, többet nem kell ide visszajönnöm.

Amint megérkeztünk a házhoz, azonnal bevittem Shint a szobámba. Előzőleg készítettem neki be almot, meg egy tálcát, amin elfért két kis tálka. Hoztam be neki vizet, meg ennivalót, aztán kiengedtem. Úgy egyeztünk meg apával, hogy fokozatosan szoktatjuk be az új házba, az én szobámmal kezdve. Leültem az új szőnyegemre törökülésben. Figyeltem a cicámat, ahogy körbejárja a helyiséget. Óvatos volt és érdeklődő. Megnézett mindent, majd dorombolva belemászott az ölembe.

‒        Na, mit gondolsz? – simítottam végig a hátán.

Ha tetszett a rész, pipálj, kommentelj és iratkozz fel! :)