2.évad 33.rész - nem vagyok egyedül

Sziasztok!

Csak sikerült, most már  itt van és nagyon köszönöm a türelmeteket. Remélem, mindannyian jól vagytok és nem lomboz le titeket, hogy az időjárás ennyire rossz. Ha már kinti programot nem érdemes csinálni, akkor itt van az új rész benti elfoglaltságnak. Jó szórakozást a történet folytatásához! :)
Érettségizők, kitartás, a felén már túl vagytok! Nyári szünetre vágyók, kitartás, mindjárt vége van!

Puszi: Emily

01.01.

~ Emily ~

Csak délelőtt tizenegy körül keveredtem haza apához. Shane vitt haza, aki hasonlóan fáradtnak nézett ki, mint amilyen én voltam. Imádom a szilvesztert, de a másnapot nem, mert szó szerint haldoklás az egész.

‒       Kösz, hogy elhoztál – szálltam ki a kocsiból – Menj haza, és feküdj le, szörnyen nézel ki!

‒       Kösz, te is – vigyorgott rám.

‒       Képzeld, tudok róla – mondtam zsémbesen hátat fordítva neki.

‒       Jó éjt, Szépség! – mondta szórakozottan, mire én csak legyintettem egyet hátra felé, és besétáltam a házba.

Odabent túl nagy csend uralkodott, szinte már ijesztő volt, mint a látvány, amit az előszoba tükör mutatott. Sehol sem láttam apát, ezért óvatosan belestem a szobájába. Az ágyán elterülve horkolt, amiből arra következtettem, jól sikerült az este.

Állítottam a fűtésen az egész házban, azután bementem a saját szobámba. Shin az ágyam közepén aludt összegömbölyödve, mosoly terült szét az arcomon, amint megláttam apró alakját. Óvatosan arrébb tettem, majd bemásztam a takaró alá. Simogattam, miközben ő dorombolt nekem, így aludtam el.

Csak délután ébredtem fel az ajtóm halk csukódására, miután apa kiment a szobámból. Ahogy felültem, korogni kezdett a gyomrom. Shin változatlan testhelyzetben aludt a takarómon, nagyon édes látványt nyújtott. Megsimogattam a fejét, aztán kimásztam az ágyból és kisétáltam a konyhába, ahol megtaláltam apát.

‒       Szia! – közelebb mentem hozzá – Boldog új évet!

‒       Neked is Kicsim – átöleltük egymást – Megiszol velem egy kölyök pezsgőt?

‒       Persze! – vágtam rá azonnal. Gyerekként imádtuk az ilyesmit. Szőlő ízűvel koccintottunk.

‒       Milyen volt a buli? – egyszerre kérdeztük, ami mindkettőnkből nevetést váltott ki.

‒       Szuper volt – mosolyogtam rá – Velük mindig minden jó – mondtam őszintén.

‒       A mi esténk is jól sikerült – apu elmosolyodott.

‒       Akarom tudni a részleteket? – húztam fel a szemöldököm.

‒       Nem – apa határozottan megrázta a fejét.

‒       Oké – elnyújtva ejtettem ki a szót.

‒       Kérsz enni? Csináltam egy kis zacskós levest, meg sajtos tésztát – hirtelen téma váltása azt sugallta tényleg nem akar mélyebben beszélgetni a szilveszteri buliról. Remélem, megismert valakit, szeretném, ha boldog lenne.

‒       Igen, kérek – a konyhaszekrényből vettem ki tányért magamnak – Apu, te ettél már? – felé pillantottam.

‒       Én igen – bólintott megerősítésként.

‒       Oké – vettem elő kanalat meg villát, majd szedtem a tyúkhúslevesből.

Már nagyon éhes voltam, percek alatt megettem a levest, ami finom volt, ahhoz képest, hogy zacskós alapból készült. A sajtos tésztával is hasonlóan jártam el, abból szedtem még egyszer. Miután végeztem, elpakoltam magam után, a használt tányért és evőeszközöket a mosogatóba tettem. Amint megfordultam, szembe találtam magam apa vigyorgó arcával.

‒       Mi az? – zavart mosoly ült az arcomon.

‒       Van valami abban, hogy a várandós nők sokat és gyorsan esznek – magyarázta nevetve.

‒       Apa! – mérgesen megütöttem a karját – Gonosz vagy! – vágtam hozzá, azzal kiviharzottam a konyhából. Várandós nő szemére sosem vetjük, mennyit eszik!

Mérgesen becsaptam a szobám ajtaját, mire Shin riadtan felkapta a fejét.

‒       Ne haragudj, kis Drága – azonnal mellé feküdtem és simogatni kezdtem.

Az év első napját lustálkodással töltöttem, de ez nem rondított bele a terveimbe, mert ezt a napot eleve így terveztem.

Másnap viszont komolyan neki ültem tanulni. Egy nap híján kettő hetem maradt az írásbeli vizsgámig, ezért komolyan neki álltam gyakorolni a feladatokat, illetve olvasgattam a tételeimet. Féltem a vizsgától, de próbáltam nyugodt maradni a baba érdekében. Két óránként tartottam szünetet, ilyenkor sétálni mentem, hogy kicsit kiszellőztethessem a fejem. Teát is főztem és azt kortyolgattam, miközben gyakoroltam a várható számítási feladatokat. Szerencsére javítókulcsok is a rendelkezésemre álltak, ez megkönnyítette néhány feladat megértését. Az internetet is segítségül hívtam, ahol több sorstársammal is találkoztam. Innen is gyűjtöttem vizsga feladatsorokat, amiket igyekeztem megoldani.

Délután hat körül SMS-t jelzett a telefonom. Macy írt nekem, és kérte, menjek fel a közösségi oldalamra. Megtettem, amit kért, mire nagy mennyiségű kép árasztotta el a telefonomat. Szőke barátnőm még mindig New York-ban tartózkodott a fiúkkal, csak szombaton terveztek visszajönni. Megnéztem a képeket, barátnőm igen termékeny fotós volt, Niall-lel minden nap távolabbra mentek és más dolgokat fedeztek fel. A fotók alján egy kérdés szerepelt:

„Szeretnél beszélni arról, mi történt a bulin?”

Tudtam, miről beszél, de azért megpróbáltam tettetni a hülyét.

„Persze, kíváncsi vagyok, milyen volt a Time Square-en bulizni”

Hamar választ kaptam.

„A csapat buliról beszélek, úgy tűnt, nem volt minden rendben”

Mélyet sóhajtottam, amint elolvastam, mit írt.

„Csak előtte kicsit összekaptunk Shane-nel, ennyi történt”

Elküldtem, miközben azt reméltem, annyiban hagyja a dolgot.

„Elmondod, min veszekedtetek?”

Jaj, Macy!

„Semmiség az egész, lerendeztük a dolgot. Ne aggódj!”

Ezek után arról kérdeztem, mit csináltak az utóbbi napokban. Mac mindenről részletesen beszámolt. Elmesélte, hogy mindenki ott maradt és Perrie meg Eleanor se siet haza, szóval együtt van az egész csapat. A csajokkal tartottak közös programot, ezen kívül pedig rengeteg időt tölt Manóval és nagyon hálás, amiért most nincs semmi kötelezettségük. Elmesélte, mit tartalmaz a srácok programja az első negyed évre. Kifejezetten nyugis időszakuk lesz néhány fellépéssel, interjúval, egy videó klip forgatással és sok szabad idővel. A következő turné dátumainak egy része már be van jelentve, április végén kezdik el az új album turnéját. Én még nem hallottam az új dalokat, pedig szerencsétlen módon én is megkaptam az új korongot. Elszorult a szívem, ha arra gondoltam, meg kellene hallgatnom. Eldugtam a szekrényem mélyére, hogy ne érezzem a rám gyakorolt nyomását. Tudtam, ez mekkora baromság, de úgy éreztem, nem állok készen hallani a hangját. Mi van, ha egy szomorú dal visszaránt a szakítás utáni első hónapokba? Nem akarok újra keresztül menni ezen, ez az a dolog, ami most a legkevésbé hiányzik nekem.

Pár órán át beszélgettünk Macyvel, majd elköszöntem tőle, arra hivatkozva, hogy tanulnom kell. Ezután sétáltam egy kicsit az utcában, azután visszaültem gyakorolni.

Sötét volt már, mikor apu hazaért, megvacsoráztunk és én hamar aludni mentem.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Reggel ébresztőre keltem, ugyanis be kellett mennem a kórházban egy újabb genetikai vizsgálatra. Ez is szokásos dolognak számított, de aggódtam, elváltozást, betegségekre utaló jeleket keresnek ilyenkor a babán, ami egyáltalán nem megnyugtató dolog.

Megmosakodtam, azután felöltöztem az előre kikészített vastag ruhámba. Adtam enni és inni valót Shinnek, aztán én is megreggeliztem. Összeszedtem a várandóssággal kapcsolatos papírjaimat, és elindultam a vizsgálatra. Kivételes alkalom volt ez, hiszen egyedül mentem.

Amikor megérkeztem, már jó néhány pár ült a váróban. Köszöntem és helyet foglaltam közöttük. Én voltam az egyetlen, aki egyedül ült ott, mindenki más a párjával jött, akik édesen simogatták a kismamák pocakját. Nagyon rosszul éreztem magam ettől. A kicsi rugdosni kezdte a pocakom jobb oldalát, mire elmosolyodva odasimítottam a kezem. Úgy éreztem, ezzel adja a tudtomra, nem vagyok egyedül.

A rendelés lassan haladt, rászánták az időt, jól megvizsgáltak minket. Lisa engem is sokáig vizsgált a készülékkel.

‒       Emily, szeretnéd, tudni a nemét? – pillantott rám.

‒       Nem – megráztam a fejem.

‒       Nagyon egy véleményen vagytok, mert nem mutatja meg – a nőgyógyászom rám mosolygott.

‒       Biztos nem szeretné, ha kísértésbe esnék.

‒       Lehet, de ma eddig a babák nagy része ilyen kis titkolózós volt – mondta folytatva a vizsgálatot.

Jó tíz percig figyelte még a monitort, aztán felém fordult.

‒       Emily, minden rendben van a kisbabával. Semmilyen betegségre utaló elváltozást vagy rendellenességet nem látok. Fejlődését tekintve ott tart ahol kell, akkora, mint amekkorának egy húsz hetes magzatnak lennie kell. Ezek alapján a szülés várható időpontját nem módosítom, marad a május 19-e – magyarázta. Egy megkönnyebbült sóhaj tört fel belőlem.

‒       Jaj, de jó! – motyogtam. Legalább valami egyenesben van.

‒       Örülök, hogy örömet tudtam okozni – rám mosolygott, miközben elkezdte letörölni rólam a gélt.

A vizsgálat után megkívántam egy kis édességet, ezért a közeli cukrászdába mentem. A leghabosabb süteményből ettem két szeletet, ezután haza indultam.

Reggel elfelejtettem felkapcsolni a fűtést, ezért nem nagyon kellett levetkőznöm, mikor hazaértem. Míg arra vártam, hogy felmelegedjen a ház, felnéztem a közösségi oldalaimra. Shane meg Macy már jóval korábban írtak nekem a vizsgálat miatt. Mindkettőjüknek megírtam, mi a helyzet, majd szörföltem egy kicsit. Ezek után visszatértem a feladatok gyakorlásához.

Apa a szokásos időpontban ért haza a munkából. Ma valahogy sokkal fáradtabbnak tűnt, mint máskor, amire rákérdeztem. Csak annyit mondott, ne aggódjak, ezért nem firtattam. Vacsora után, csak egy kicsit tévézett a nappaliban, közben megbeszéltük, mi történt az orvosnál, majd ő lefeküdt aludni. Én még olvasgattam az ágyamban, amikor csörögni kezdett a telefonom. Meglepődve konstatáltam, hogy a nagynéném az.

‒       „Szia! – köszöntem.

‒       Szia, Emily! Boldog új évet kívánunk! – mondta nagynéném.

‒       Köszönöm, nektek is – mosolyodtam el.

‒       Mesélj, hogy vagytok? – kíváncsiság bújt meg a hangjában.

‒       Nagyon jól, köszönöm. Ma voltam genetikai ultrahangon, minden rendben van a kicsivel, rendesen fejlődik, úgy tűnik május 19-én fog megérkezni – újságoltam boldogan.

‒       De jó, így csak tizenhat nap lesz köztetek.

‒       Ha minden jól megy, így lesz – erősítettem meg. Én azért örülnék, ha közelebb születne a szülinapomhoz.

‒       Már alig várom, hogy láthassam – lelkesedett.

‒       Ezzel nem vagy egyedül – mondtam – És ti hogy vagytok? – kérdeztem érdeklődve.

‒       Itt is minden rendben van, betegek voltunk pár napig, de most már mindannyian jól vagyunk. Csak egy türelmetlen kisfiú van itt velem, aki szeretné hallani a nagymama meséjét az unokatestvérétől – nagynéném hangja nagyon vidáman csengett.

‒       Akkor kérlek, add neki oda a telefont! – vigyorogtam.

‒       Máris – neszezés jött a vonal túl oldaláról.

‒       Szia, Emily!

‒       Szia, Tomi, hogy vagy?

‒       Jól. Hétfőn megint mehetek oviba a barátaimhoz.

‒       Hát ez nagyon jó hír. Az ágyadban vagy már?

‒       Igen – vágta rá.

‒       És be is vagy takarózva? – kíváncsian húztam fel a szemöldököm.

‒       Most már igen – szinte magam előtt láttam, ahogy magára rángatja a takarót.

‒       Akkor kezdem. Volt egyszer egy kis csillag, ott élt, ahol a Nap, s minden este lefekvéskor ő csak játszani akart. A kis csillag felragyogott, sziporkázott és világított, oh mily tündöklőn! Majd azt mondta: „Anyu, megszököm, ha le kell feküdnöm!” Ekkor az anyja megcsókolta szikrázó orrát és így szólt: „Nem számít hová mész, nem számít, merre kóborolsz, nem számít, milyen nagyra nősz, vagy a sors merre vet el. Én szeretni foglak, mert mindörökre az én kis csillagom leszel!” – hallottam, ahogy nagynéném átveszi a telefont.

‒       Köszönjük a mesét – suttogta.

‒       Nincs mit. Jó éjt!

‒       Jó éjt!”

~ Harry ~

A Liammel közös lakosztályunkban feküdtem a saját szobámban, és a fehér plafont bámultam. Nem tudtam aludni, pedig én nem maradtam a Time Spuare-en sokáig, semmi kedvem sem volt szórakozni. Maga a fellépés isten király volt, ugyan nem mi voltunk az éjféli fő szám, de ilyen fiatalon ekkora hírességekkel együtt bulit csinálni igazi megtiszteltetés. Durva, hogy pár évvel ezelőtt a zene csatornákon néztem őket a tévében, arról álmodozva, egyszer majd én is ezt csinálhatom, most pedig előttük, illetve utánuk léphetünk fel. Ezek az igazán őrült és hihetetlen pillanatok azok, amiért érdemes élni.

Zajt hallottam a nappali felől, aztán egy ajtó csukódást, pár perc múlva ismételten ugyanezt. Azt tippeltem, Liam kiment a mosdóba. Oldalra fordultam, így ráláttam az éjjeliszekrényen lévő órára. Délután kettő volt már és én órák óta csak a plafont bámultam. Kezdtem éhes lenni, ezért kaját szerettem volna felkérni, de úgy döntöttem, előbb megkérdezem bandatársamat, ő enne-e valamit. A szobájához sétáltam és kopogtam, mielőtt lenyomtam volna a kilincset. Az ágyán ülve találtam rá a telefonját nyomkodva.

‒       Szia!

‒       Szia! – felnézett a képernyőről – Te sem tudsz aludni?

‒       Nem – megráztam a fejem – Furcsa, mi? Amikor lehetne, akkor nem tudunk – Utálom ezt.

‒       Ez néha más dolgokkal is így van – újra a telefonjára nézett.

‒       Te hánykor jöttél el? – kérdeztem őt figyelve.

‒       Jóval előtted, még hallottam mikor te is visszaértél – válaszolta.

‒       Te nem vagy éhes? Szeretnék, kaját felkérni.

‒       Most, hogy így mondod – tűnődött – Nekem mindegy, mit kérsz.

‒       Oké – kimentem a szobájából, azután felkértem az ennivalót.

Édességet is hozattam fel elég nagy mennyiségben. Fél óra múlva szóltam Liamnek, mert megérkezett az ennivalónk. A nappaliban lévő asztalhoz ülve enni kezdtünk. Voltunk már korábban is ebben a hotelben és örömmel nyugtáztam, hogy az ételük még mindig nagyon finom. Evés közben valahogy megeredt a nyelvünk.

‒       Nem tudod, mi van Danielle-lel? – kérdeztem óvatosan.

‒       Perrie tegnap azt mondta, őt is megviseli – látszott rajta, mennyire bántja a dolog.

‒       Nem próbálsz meg beszélni vele? – vetettem fel.

‒       Egyelőre biztosan nem, békén szeretném hagyni – nyugodtan válaszolt, ami meglepett, legutóbb, amikor erről beszéltünk elég rondán összevesztünk.

‒       Vissza szeretnéd kapni? – felé pillantottam.

‒       Azt szeretném, ami neki a legjobb – mondta szomorúan – Eleanor meg Perrie nagyon azon vannak, hogy találkozzak vele, de valószínűnek tartom, csak összevesznénk – magyarázta.

‒       Anyám! A te helyedben se lennék! – szakadt ki belőlem.

‒       Nyugi, én sem a tiédben.

‒       Hát, ezzel nem vagy egyedül – az üdítőkre néztem. A francba, pia is kellett volna.

‒       Nem tudnád esetleg Macyből kiszedni, pontosan hol találod meg? – kérdezte.

‒       Kizárt. Niall nem enged a közelébe sem – Liam felhúzta a szemöldökét – Eléggé csúnyán viselkedtem vele – ismertem el lehajtott fejjel.

‒       Szóval ezért mérges rád Niall? – meglepettnek tűnt.

‒       Igen – bólintottam – Már bocsánatot kértem Macytől, de igaza van, mert nem is kellett volna olyanokat mondanom neki. Egyébként sem gondoltam komolyan, csak mérges voltam – ismertem be.

‒       Akkor valahogyan Emilyt kellene rávenni, hogy beszéljen veled – gondolkozott hangosan.

‒       Az kizárt – felnevettem – Emily eléggé makacs – húztam el a szám.

‒       Olyat én is ismerek – jelentőségteljes pillantást küldött felém.

‒       Ezt nagyon elszúrtam, nem kellett volna ott hagynom – vallottam be.

‒       Hagyd ezt Harry, már mindegy. Utólag mindig sokkal okosabbak vagyunk – mondta.

‒       Igen, tudom, de akkor is bosszant.

‒       Csak egy dolgot tehetsz – kíváncsian felé néztem – Legközelebb nem csinálsz ilyet – Kösz. Valami nagyobb bölcsességet vártam. Megforgattam a szemem és újra hozzá fogtam az evéshez.

‒       Mész majd valamerre lazítani? – kérdezte bandatársam hirtelen.

‒       Tessék? – ráncoltam össze a homlokom.

‒       Hát, most lesz néhány fellépésünk és interjúnk az új album miatt, meg ugye ott van még a videoklip forgatás is. De mit fogsz majd csinálni a maradék ránk szakadt szabad időben? – magyarázta meg.

‒       Ja! Még nem tudom, szerintem nagy részt Anyuéknál leszek meg az edzőteremben – vontam vállat. Hát persze, hogy olyankor van szabadidőm, amikor nincs kivel tölteni. – Te elutazol valahova? – felszúrtam a villámra néhány sült krumplit.

‒       El akarok menni Balira, de előbb meg kellene beszélnünk Zayn szülinapját, azt nem szeretném kihagyni – felelte. Balira? Ez nem rossz ötlet.

‒       Vasárnapra esik, tartsuk aznap – javasoltam.

‒       Nem tudom, lehet aznap szívesebben lenne a családjával – morfondírozott Liam.

‒       Majd a többiekkel eldöntjük – hagytam annyiban a dolgot – Van már valami ötleted, mit veszel neki ajándékba?

‒       Még gondolkozom rajta – válaszolta. Nekem is ki kellene találnom valamit.

Egész nap csak punnyadtunk a szobáinkban. Sokkal rosszabb volt, mintha csinálnunk kellett volna valamit. Ha ez így megy a szombati indulásig, én felkötöm magam.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Csütörtökön Liammel összeszedtük magunkat és elmentünk néhány jó helyre a városban. Tök jól éreztük magunkat hónapok óta először. Nem tudom, mi miért nem szerveztünk soha csak kettőnknek programot, de a mai nap után ez biztosan meg fog változni.

Ebédre visszamentünk a szállodába, aztán kis pihenés után lementünk az edzőterembe. Jó négy óra hosszát edzettünk együtt és külön-külön is. Nem csak mi tartózkodtunk a teremben, mások is úgy döntöttek mozognak egy kicsit. Nem egy csinos lány is megfordult a teremben, feszes jóga nadrágban. És erről mi ugrott be? Cicalány. Ki más? Előszeretettel tartott nekünk órát feszes ruhadarabokban. Jó, tudom miért, de attól még elég jó fantázia beindító volt. Próbáltam elterelni a gondolataimat róla. Ez meddig fog még tartani? Általában erre az időre már régen eszembe se jutnak a volt barátnőim. Lehet, hogy egyiküket sem szerettem igazán, és pont azt az egyet sikerült elszalasztanom, aki az igazi volt? Nem lehetek ennyire szerencsétlen, vagy mégis?

‒       Nekem most ennyi elég volt – Liam hangja kizökkentett a gondolataimból.

‒       Oké, azt hiszem, én is befejezem – a törölközőmért nyúltam.

Felfelé sétálva a lakosztályunkhoz nem beszélgettünk, míg ő meg nem szólalt:

‒       Jól vagy? Úgy tűnik, nagyon máshol jársz.

‒       Ja, persze – válaszoltam – Csak már megint ő jutott az eszembe valamiről – sóhajtottam fel.

‒       Ó, ezt én is ismerem. Ezt úgy lehet leküzdeni, ha folyton programokat szervezel magadnak és nem hagyod, hogy gondolkozz – adta a tanácsot.

‒       Szuper, holnap hova menjünk?

‒       Van egy új akciófilm, megnézed velem? – kinyitotta a lakosztályunk ajtaját.

‒       Persze – vágtam rá.

Ha elolvastad, kérlek, jelezd :)