2.évad 34.rész - az utolsó dalt hallgasd meg

Sziasztok!

A legjobb barátnőm egyszerűen csodálatos, még akkor is kijavítja nekem a történeteimet, ha éppen elutazott, örök hála érte. Köszönöm a türelmeteket, ígérem, nem tépem a szám sokáig :D Remélem, az érettségizőknek sikerült olyan eredményt elérni, ami elég a céljaik megvalósításához. Remélem, élvezitek ezt a jó nyári időt, amire olyan sokat kellett várni. A történet folytatása se jött gyorsabban - bocsi - de remélem, ez csak izgatottabbá tesz Titeket. Jó szórakozást a részhez! :)

Puszi: Emily

01.04.

~ Emily ~

Macy este hat után váratlanul toppant be. Tudtam, hogy ma érkezik haza New Yorkból, de nem említett hogy el is fog jönni.

‒       Szia! – ugrottam a nyakába.

‒       Szia, Cicalány! – erősen szorított magához, már amennyire a pocakomtól tudott.

‒       Nem is szóltál, hogy jössz – próbáltam elhúzódni tőle.

‒       Idén még nem is láttalak, hát még szép, hogy jöttem – elvigyorodtam. Bírom ezeket az elcsépelt új évi poénokat.

‒       Mesélj, milyen volt? – a szobám felé invitáltam.

‒       Nagyon jó, sőt király – barátnőm hangosan lelkendezett.

‒       Nahát, itt van a New York-i lány – apa megjelent az ajtóban.

‒       Boldog új évet! – mondta Macy – Igen, megérkeztem – hatalmas vigyor díszítette az arcát, amiről nem tudtam eldönteni, az út miatt van vagy azért, mert végre itthon van.

‒       Köszönöm, Neked is – szólalt meg apu – Úgy látom, jól sikerült a kiruccanás – mosolygott.

‒       Több volt, mint jó.

‒       Akkor hagylak élménybeszámolót tartani Cicmicnek – felém pillantott, aztán elhagyta a szobát, becsukva maga mögött az ajtómat.

Mac leült az ágyamra, mire Shin felugrott hozzá a takarómra. Közel ültem barátnőmhez, így mindketten tudtuk a cicámat simogatni.

‒       Majdnem mindent hallani szeretnék – lelkesedtem.

‒       Mire nem vagy kíváncsi? – zavartan összeráncolta a homlokát.

‒       A piszkos részletek nem érdekelnek – jelentőségteljes pillantást küldtem felé.

‒       Oké, attól megkíméllek – elvigyorodtam. Legalább neki jutott a jóból.

Mac élménybeszámolója nem volt rövid. Időközben megvacsoráztunk a konyhában, majd visszatelepültünk a szobámba. A fiúk fellépését sem hagyta ki, bár arról mindent tudtam, egy párszor megnéztem, de ezt barátnőmnek nem említettem.

‒       Nagyon hiányoztál a társaságból – felkaptam a fejem, talán túl gyorsan is, mert megroppant a nyakam.

‒       Au! – a sajgó területhez kaptam.

‒       Bocsi, kicsúszott – Macy kerülte a tekintetemet. Összeszorult a szívem. Én is szívesen buliztam volna New Yorkban, de sajnos a tervek és az emberek változnak.

‒       Oké, akkor ezt engedjük el – suttogtam.

Barátnőm kilenc előtt nem sokkal indult el haza. Hiába kértem arra, hogy maradjon, a saját ágyában szeretett volna aludni, amit meg tudtam érteni.

Az élménybeszámolója után én is meséltem kicsit. Elmondtam miről maradt le, míg nem volt itt, illetve a kicsivel kapcsolatos dolgokról is beszéltünk.

Miután kikísértem Macyt, bementem apához, aki halkan hortyogott az ágyában. Elmosolyodtam. Biztos nagyon elfáradt, ma takarítottunk a házban. Vittem be magamnak vizet éjszakára, aztán én is lefeküdtem aludni.

Egy ismeretlen szobában álltam, szinte a kellős közepén. Fogalmam sem volt, hogyan kerültem oda. A helyiség egyetlen ablakához léptem, kinézve rajta csak világosságot láttam semmi mást. Hol a fenébe vagyok? Zajt hallottam az ajtó túloldaláról, a kilincs lenyomódott és Harry lépett be a helyiségbe.

‒       Na, végre meg vagy! – csattant rám – Mégis, hogy gondoltad, hogy csak úgy eltűnsz?! – végig nézett rajtam. Vártam némi döbbenetet tőle, azonban az arcáról még mindig csak dühöt lehetett leolvasni. Lenéztem a hasamra, ami tök lapos volt. Hol van a kisbabám? – Mondanál végre valamit vagy külön kérvényt nyújtsak be? 

‒       Mégis mit akarsz hallani? – szavai mérgessé tettek.

‒       Nem is tudom – hangjában a szarkazmus érződött – Mi bajod van ezzel a tök jó lehetőséggel? Próbálok tenni valamit, hogy együtt maradhassunk, te meg hisztizve elviharzol – oktatott ki. Ó, szóval erről van szó.

‒       Hiszti? – kérdeztem vissza – Egy seggfej vagy Harry – megindultam kifelé a helyiségből. Elhaladva mellette elkapta a karom.

‒       Eressz el! – durván elrántottam a kezem – Tényleg azt hiszed, hogy valami tökéletes dolgot találtál ki? – köptem a szavakat.

‒       Ez egy nagy lehetőség – szemei szikrákat szórtak és tudtam az enyémek is ilyenek.

‒       Persze, olyasvalakinek, mint te – mérgesen pillantottam rá.

‒       Ezt mégis hogy értsem? – ha tudott volna, a tekintetével ott helyben megöl.

‒       Valakinek, aki énekesi pályáról szőtt álmot, de az nem én vagyok. Én soha nem akartam ezt az egész vele járó nyűgöt magamnak – magyaráztam.

‒       Ez nem nyűg – tiltakozott.

‒       Neked, mert te szereted ezt csinálni és eszedbe se jut, hogy másnak talán más álmai vannak – osztottam ki.

‒       Amikről én egy árva szót sem hallottam.

‒       Nem mintha kérdezted volna – annyira idegesített, ahogyan magát próbálta áldozatnak beállítani, hogy képen akartam törölni.

‒       Nem értem, mit vársz tőlem – motyogta.

‒       Tényleg a világ vége, ha nem tudunk minden percben együtt lenni?

‒       Nem, de én máshogy szeretném ezt – válaszolta.

‒       Azt már most megmondom, hogy ez így nem fog működni. Minden barátod távkapcsolatban él, mi a baj ezzel? – fürkésztem kíváncsian. Kezdtem megnyugodni.

‒       A távkapcsolat szívás.

‒       A te munkád miatt meg kell barátkoznod a gondolattal. Kicsi az esélye annak, hogy olyan lányt találsz, aki mindig melletted tud lenni – világosítottam fel.

‒       Ezt úgy értsem, te nem leszel az a lány? – szomorú tekintete lyukat égetett belém.

‒       Tekintve azt, ahogyan most állunk… – elcsendesedtem.

‒       Kérlek, fejezd be a mondatot!

‒       Mindegy, mert nekem vissza kell mennem – megráztam a fejem.

‒       Szeretnél velem lenni?

‒       Igen is, meg nem is – válaszoltam.

‒       Kifejtenéd ezt, kérlek? – várakozóan figyelt engem.

‒       Szeretnék, de nem ilyen áron, nem úgy, hogy nekem minden álmomról le kell mondanom, neked pedig semmiről…

‒       Várj, ez megoldható – szakított félbe.

‒       Ugyan Harry, ne legyél hülye! Sosem hagynád abba, én pedig soha nem is kérnék tőled ilyet. Nem vagyok önző – zöld szemeibe bámultam.

Többször is kinyitotta a száját, próbálkozott valamit mondani, ám pár percig nem történt semmi.

‒       Igazad van – lesújtottan ismerte be.

Felriadtam.

‒       Elismerte – motyogtam – Bár, ne álom lett volna – visszahúztam magamhoz a pulcsiját.

Álmomban sokkal egyszerűbb vele dűlőre jutni. Viszonylag hamar sikerült visszaaludnom, amiben szerepet játszott a pulcsiból áradó illat is.

Reggel az ébresztőmre keltem, amit azért állítottam be, mert délelőtt tanulni szerettem volna. Reggeli után visszamentem a szobámba és Shint dögönyöztem, miközben tanultam és gyakoroltam a feladatokat. Borzasztó unalmas volt, folyton ásítoztam felkészülés közben. Alig várom, hogy vége legyen ennek az egésznek. Apa párszor rám nézett, míg ebédet főzött nekünk. Ebéd után összepakoltam a papírjaimat, felöltöztem, megsimogattam Shint, elköszöntem apától, majd elindultam dolgozni.

Ma April-lel meg Daviddel dolgoztam együtt. Idén először mentem dolgozni és furcsa mód nagyon vártam. Amikor megérkeztem, alig tartózkodott a szórakozóhelyen valaki. A munkatársaim a pult mögött ülve beszélgettek.

‒       Sziasztok! – mosolyogtam rájuk.

‒       Szia! – köszöntek vissza.

Elmentem lepakolni a cuccaimat. Levettem a kabátomat, aztán felvettem a kötényemet és kisétáltam hozzájuk.

‒       Majd elfelejtettem. Boldog új évet!

‒       Neked is – mondták teljesen egyszerre, mire mindhárman felnevettünk.

‒       Voltatok bulizni? – kíváncsian figyeltem őket.

‒       Én igen – válaszolt April – Házibuliban voltam Lilyvel és Hollyval, nem sikerült rosszul – csintalan vigyor játszott az arcán. Davidre pillantottam, a szőke hajú lány válaszán mosolygott.

‒       Én is voltam, az nem sikerült olyan jól – mondta – Te pedig valami csapat bulira készültél, igaz? – húzta fel a szemöldökét kérdőn.

‒       Igen – bólintottam megerősítésként – Szuper volt, mint mindig – válaszoltam boldogan.

‒       Hogy vagytok a babával? – kérdezte April.

‒       Köszönöm, minden rendben van – kezemet növekedő pocakomra simítottam. Jól esett munkatársam érdeklődése.

‒       Tudod már kisfiú lesz-e vagy kislány? – figyeltem fel Dav hangjára.

‒       Miért kérdezi ezt tőlem mindenki?

‒       Gondolom, mert fontos – tűnődött David.

‒       Nekem az a fontos, hogy egészséges legyen. Teljesen mindegy mi van a lába között, szeretni fogom – mondtam őszintén.

‒       Akkor ez egy nem? – tűnődött a barna szemű srác.

‒       Én nem szeretném tudni, a legutóbbi vizsgálaton egyébként pedig nem mutatta magát – feleltem.

‒       Ó, úgy tűnik, egy véleményen vagytok – mosolygott April.

‒       Igen, remélem, ez egész életünkben így lesz.

Hátul mosogattam a poharakat, mikor megjelent Dav és odaállt a mosogató mellé.

‒       Menjek ki segíteni? – kérdeztem tőle.

‒       Nem – megrázta a fejét – Csak kérdezni szeretnék valamit és nem szerettem volna April előtt – magyarázta sejtelmesen.

‒       Mi lenne az? – fürkésztem kíváncsian.

‒       Jól tudom, hogy neked nincs párod?

‒       Igen – bólintottam. Sejtettem hova fogunk kilyukadni.

‒       És a baba apja? – nagy szemekkel nézett rám.

‒       Szakítottunk, később tudtam meg, hogy várandós vagyok – válaszoltam.

‒       És nem akart újra összejönni veled?

‒       Én nem szerettem volna, ha csak emiatt újra összejövünk.

‒       Ó, értem – sajnálkozó pillantást küldött felém.

‒       David, ne sajnálj! – kértem – Sokkal rosszabb lenne egy boldogságot nélkülöző kapcsolatban élni.

‒       Az igaz – helyeselt.

Dög unalmas napunk volt, alig csináltunk valamit. Azt hittem, a nyugis napokat jobban szeretem, de a széken ülve majd elaludtam, inkább a pörgés való nekem. Úgy tűnt, sosem jön el a záróra.

Felért egy megváltással, amikor kiléptem az ajtón. Épp csak elsétáltam a lámpáig, már fel is tűnt az utcában Shane kocsival. Gyorsan beugrottam az anyós ülésre.

‒       Szia, Cicalány! – jókedvűen köszönt.

‒       Szia! – motyogtam.

‒       Sokan voltak? – kérdezte fáradt ábrázatomat látva.

‒       Nem – megráztam a fejem – Alig voltak, szinte nem is kellett dolgozni.

‒       És ettől is elfáradtál? – pillantott rám.

‒       Csak szeretnék hazamenni – figyelmen kívül hagytam amit kérdezett.

‒       Jó, persze – végre elindultunk. Nem sok kellett ahhoz, hogy elaludjak, de hamar a házhoz értünk.

‒       Köszönöm, Shane – fáradtan rámosolyogtam.

‒       Hé! – megérintette a karomat – Tudom, hogy ez most nagyon fontos neked, de holnap tarts szünetet a tanulásban, pihenj egy kicsit, mert ebből megint gond lesz.

‒       Rendben, csak ne aggódj! – átöleltem – Jó éjt!

‒       Jó éjt, Cicalány! – megvárta, amíg besétáltam a házba, csak utána hajtott el.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Kedden már végre újra volt táncórám. Komolyan felüdülést nyújtott a tanulás után végre valami olyat csinálni, ami testileg és lelkileg is felszabadít.

A tíz-tizenkét éveseknek tartottam ma órát. Karácsony előtt befejeztük a cha-cha-chát és most a slowfox alapjaival kezdtem megismertetni őket. Látszott rajtuk, hogy szünetről jöttek vissza, elevenek voltak és sokat beszélgettek egymással. Jóval többet kellett fegyelmezni őket, mint azt megszoktam tőlük. Talán valami gyorsabb táncot kellett volna tanítanom nekik, ami jobban leköti az energiáikat.

Kellőképpen elfáradva hagytam el a tánctermet, mégis boldogság sugárzott belőlem. Szépen lassan átöltöztem, aztán elsétáltam még Alyson irodájához. Reménykedtem benne, hogy még bent találom őt. Éppen kilépett az irodája ajtaján, mikor odaértem.

‒       Szia, Alyson! – üdvözöltem.

‒       Szia! Mára végeztetek? – mosolygott rám.

‒       Igen – bólintottam – Lenne rám kettő perced? Útközben is jó lesz – kíváncsian fürkésztem.

‒       Rendben – elindultunk kifelé.

‒       Sikerült találnod valakit helyettem? – kérdeztem.

‒       Három jelölt van, még nem döntöttem el kit szeretnék – gondterhelt sóhaj hagyta el ajkait.

‒       Segítsek dönteni? – kiléptünk a hűvös éjszakába.

‒       Az lenne jó, ha tudnál maradni – felém pillantott.

‒       Kevesebb, mint egy hónap múlva hat hónapos leszek, akkora pocakkal már nem fog menni – adtam a tudtára.

‒       Tudom és ne érts félre, örülök a kisbabádnak, nagyon jó anya leszel, de hiányozni fogsz innen – szavaitól könny szökött a szemembe.

‒       Köszönöm – meghatottan átöleltem, ami kissé váratlanul érte, azonban viszonozta a gesztust.

‒       Ugyan, mi köszönjük.

Macy jött el értem a tánc stúdióba. Amikor hazaértem, apa még nem tartózkodott otthon. Kértem barátnőmet, hogy maradjon vacsorára, pizzát szerettem volna készíteni.

Kimentem a hátsó kertbe, Shint hívogattam jó tíz percig, de nem került elő. Mielőtt elindultam, kikéretőzött, ám furcsának tartottam, hogy még nem jött vissza. Néhány óránál tovább sosem tűnt el, mióta itt laktunk. Visszasétáltam a konyhába barátnőmhöz.

‒       Meg van? – kérdezte Mac.

‒       Nincs – megráztam a fejem.

‒       Ne aggódj, biztos nincs semmi baja, csak kicsit felfedezi a környéket – megsimogatta a karomat.

‒       Remélem, igazad van – képtelen voltam elnyomni a rossz érzést, ami elfogott.

‒       Mit segítsek? – barátnőm terelni próbált.

‒       Először megcsinálom a tésztát, ahhoz liszt kell, só, olaj meg élesztő – soroltam.

‒       Oké – Macyvel összeszedtük a tészta alapanyagait.

Miután begyúrtam a tésztát, bebugyoláltam és kelni hagytam.

‒       Most szedjünk össze mindent, amit rá szeretnénk tenni – adtam az utasítást.

Az asztalra pakoltunk szinte mindent, ami otthon volt. Elővettem két vágódeszkát és két kést, meg a sajt reszelőt is.

‒       Milyen vastagra szoktad vágni?

‒       Próbáld közepes vastagságúra, de ahogy sikerül – legyintettem – Van valami, amit nem szeretsz ezek közül, mert azt lehagyhatjuk róla – pillantottam rá, miközben a kezembe vettem a sajtot.

‒       Én ezek közül mindent megeszek – válaszolta.

‒       Szuper – lereszeltem a sajtot, majd felvágtam a savanyú uborkát.

Elég gyorsan előkészültünk, még nem kezdhettem el nyújtani a tésztát.

‒       Apud mikor jön? – szólalt meg szőke barátnőm. Tekintetem a falon lévő órára vezettem.

‒       Már itthon kellene lennie – Úgy tűnik, ma mindenki késik.

‒       Milyen volt a tánc? – Macy érdeklődve pillantott rám.

‒       Jó – mosolyodtam el – Látszott rajtuk, hogy szünetről jöttek vissza, nehezebben bírtam velük, mint azt megszoktam tőlük – magyaráztam. Biztos én is ilyen voltam ennyi idősen, csak erre én már nem emlékszem.

‒       Akkor január végén befejezed majd az oktatást?

‒       Igen, pont ma érdeklődtem Alysonnál, meg van-e már az utódom – válaszoltam az asztalon sorakozó feltétet bámulva.

‒       És meg van?

‒       Azt mondta, nem tudja eldönteni, kit válasszon, és azt szeretné, ha tudnék maradni.

‒       Hülye lenne, ha nem akarná. Imádod csinálni, jó vagy benne és könnyen kijössz a gyerekekkel – az ujjain számolta az erősségeimet.

‒       Hiányozni fog – ismertem be – Azonban nekem más dolgom lesz – a kezemet a hasamra simítottam.

Hallottam kinyílni a bejárati ajtót, ezért felálltam a székről és elindultam az előszoba felé.

‒       Szia, Apa! – átöleltem a jövevényt.

‒       Szia, Cicmic! – hangja fáradtan csengett.

‒       Túlóráznod kellett? – húzódtam el tőle.

‒       Igen – bólintott.

‒       Nem láttad odakint Shint? – érdeklődtem.

‒       Nem. Kiengedted az udvarra? – levette a kabátját, azután feltette a fogasra.

‒       Igen, még mielőtt elindultam táncra – feleltem a konyhába sétálva.

‒       Szia, Macy! – apu üdvözölte barátnőmet.

‒       Jó estét! – biccentett felé Mac.

‒       Pizzát készítetek? – nézett ránk.

‒       Igen, remélem, éhes vagy – mosolyogtam rá.

‒       Már nagyon – vágta rá, míg én ellenőriztem a tésztát.

‒       Kész van, most már nyújtható – a lisztezett nyújtódeszkára tettem és gyakorlott mozdulatokkal megformáltam a tésztát – Macy, tegyél légy szíves olajat a tepsibe – kértem, mire ő gyorsan cselekedett. Beletettem a tepsibe a pizza tésztát, majd rákentem a szószt.

‒       Milyen sorrendben szoktad rátenni a feltétet? – Mac engem figyelt.

‒       Mindegy, csak a kukorica meg a sajt legyen az utolsó – mondtam a feldarabolt szalámiért nyúlva. Gazdagon megpakoltuk minden finomsággal, aztán huszonöt percre az előmelegített sütőbe raktuk.

‒       Gyorsan megfürdök, addig nyugodtan érezd magad otthon a szobámban – szóltam barátnőmhöz.

Mielőtt lefürödtem, még kimentem a hátsó kertbe. Pár percig újra hívogattam Shint, ám hiába. Hol lehetsz kis drága? Szomorúan lefürödtem, azután rálestem a pizzánkra. Az illata már mennyei volt, korogni kezdett tőle a gyomrom. Hagytam még úgy öt percig a forró sütőben, addig megterítettem a vacsorához. Kivettem az ételt, amit a tűzhelyen hagytam, egyszerűen gyönyörűen nézett ki.

A szobám felé menet hallottam a víz csobogását, apu tehát zuhanyozott.

‒       Macy, itt maradsz éjszakára? – barátnőm az íróasztalom előtt állt és egy CD-t nézett, ami az asztalomon hevert. Tudtam melyik volt az, nem kellett gondolkoznom rajta.

‒       Neked megvan az új album? – nem tudtam kiolvasni a hangszínéből, mit gondol.

‒       A Hallie-től kapott karácsonyi ajándékban volt – mondtam.

‒       Meghallgattad?

‒       Nem – megráztam a fejem. Próbáltam, ezért hevert az asztalomon, de egyszerűen nem ment.

‒       Jó album lett – szólalt meg – Ha megpróbálkozol vele, akkor az utolsó dalt hallgasd meg.

Ha elolvastad, kérlek, jelezd :)