2.évad 51.rész - Mit mondtál neki?

Sziasztok!

Hogy vagytok? Remélem, Mindenki jól van és már várjátok a tavaszt és a jó időt. Addig, amíg ideér, itt van Nektek a történet folytatása, amit nem volt túl egyszerű megírni. Kíváncsian várom, mit szóltok hozzá :) Jó szórakozást a részhez! :)
Kellemes húsvéti ünnepeket kívánok mindenkinek!

Puszi: Emily

 

04.03.

~ Harry ~

Próba után összeszedtem néhány cuccomat, majd elindultam Cicalányhoz. Korábban eldöntöttük, melyik szoba lesz a picié és én szerettem volna megvásárolni a cuccokat hozzá. Szerelmem viszont szólt, hogy jó néhány dolog már megvan, így most elmegyek értük és holnap elhozzuk őket hozzám. Azt mondta, volt egy babaváró buli a barátaival és ott kapta őket, meg pár cuccot ő is vett már. Nagyobb dolgok hiányoznak még, mint például a kiságy és a babakocsi. Nem is nagyon tudom, hol vehetnénk ilyeneket, de Emily azt mondta, majd ő keresgél. Kíváncsi leszek, milyen színekben gondolkozik. Jócskán besötétedett, mire megérkeztem Mr. Moore házához. Szerelmem hallhatta az autót, mert ki se szálltam, már kilépett a bejárati ajtón. A dolgaimmal a kezemben siettem hozzá.
‒        Szia, Cica!
‒        Szia! – sietve magához húzott.
‒        Hogy vagytok?
‒        Jól, minden rendben – válaszolta, aztán lehúzott egy csókra – Milyen volt a próba?
‒        Jól ment, a srácok szombaton délután eljönnek hozzánk – mondtam.
‒        Oké – Em bólintott egy halvány mosollyal az arcán. Nem örül, és ez annyira látszik rajta. Bár tudnám, hogyan segíthetnék neki.
Bementünk a házba, letettem a kabátom, azután a konyhába mentünk, ahol üdvözöltem Mr. Moore-t. Minden készen állt a vacsorához, megvártak vele, így együtt ettünk.
Evés után a Cicalány szobájában összekészített baba holmikat kivittük a kocsimba. Egész sok dolgot kapott már a babánk. Emily hamar lefürdött és ágyba bújt, fáradt volt, szinte egész nap takarított. Hamarosan én is megfürödtem és bebújtam mellé az ágyba. Szerelmem háttal feküdt nekem, közelebb csúsztam hozzá, miután ránéztem a telefonomra. Nem igazán reagált rám, ezért azt hittem, már elaludt. 

Hajnali egy körül arra ébredtem, hogy Cicalány forgolódik mellettem. Sehogy sem találta a helyét és nagy, mély levegőket vett. Egyszerre csak kipattant az ágyból és kiment a szobából. Már jó tíz perce oda volt, amikor úgy döntöttem, megnézem, mit csinál. A fürdőből fény szűrődött ki, ezért odasétáltam. Kopogtam, majd lassan benyitottam. Szinte azonnal megcsapott az a fanyar szag. Emily a WC mellett ült, láthatóan rosszul volt. Kinyitottam az ablakot, aztán leültem mellé.
‒        Ezt nem reggeli rosszullétnek hívják? – kérdeztem megsimogatva a hátát.
‒        Ez nem az – mondta halkan – Sok volt a vacsora – tette hozzá.
‒        Magadhoz képest tényleg sokat ettél – szólaltam meg. Felém fordította a fejét.
‒        Bocs, hogy felébresztettelek – hangja bűnbánó volt.
‒        Nincs semmi baj – puszit nyomtam a homlokára, mire kirázta a hideg – Mit gondolsz, visszamehetünk a szobádba? – fürkésztem kíváncsian.
‒        Azt hiszem, igen – válaszolta.
‒        Kellene egy lavór – felálltam és becsuktam az ablakot.
‒        Az ágyam alatt van – szólalt meg.
‒         Mindjárt hozom, maradj itt – kértem, majd sietős léptekkel a szobájába mentem. 
Visszatérve hozzá, együtt mentünk a hálóba. Em visszafeküdt az ágyba. Én egy kicsit kiszellőztettem, mert melegnek éreztem a levegőt. Bebújtam Cica mellé.
‒        Köszi – motyogta felém fordulva. Megfogtam a kezét, majd magam felé húzva puszit nyomtam a bőrére.
‒        Jobban érzed magad? – fürkésztem kíváncsian.
‒        Igen.
‒        Kérsz vizet? – pillantottam rá.
‒        Nem – megrázta a fejét – Míg a lavórért mentél, kiöblítettem a számat.
A másik kezemet a pocakjára simítottam.
‒        Darcy alszik? – kérdeztem.
‒        Azt hiszem, igen, nem mocorog – felelte szerelmem.
Ezt leszámítva az éjszakánk eseménytelenül telt el.
Reggel Emily korán felkelt, el szeretett volna köszönni az apjától, aki dolgozni ment. Reggeli után Cicalány összeszedett néhány dolgot, azután elindultunk hozzám. Útközben kétszer is megálltunk, mert Cicának pisilnie kellett. Bepakoltuk a cuccokat a pici szobájába, ezután szerelmem lepihent egy kicsit.
Rendeltem kaját, így azt ettünk ebédre, később elmentünk néhány baba boltba. Úton az üzletek felé megegyeztünk abban, mit kell vennünk. Kiságy, babakocsi, babahordozó és egy fürdető kád kell mindenképpen.

Az első boltba beérve szétváltunk. Nem tartottam valószínűnek, hogy itt lesznek rajongóim, de úgy gondoltuk a lehető legkevesebb időt szeretnénk tölteni az egyes üzletekben a legkisebb feltűnést keltve. Itt meg tudtuk venni a fürdető kádat meg a pelenkázót, mert Emilynek eszébe jutott, hogy az is kell. A következő helyen célirányosan az ágyakhoz mentünk. 
‒        Nekem ez tetszik – álltam meg az egyik előtt. Szerelmem odajött megnézni.
‒        Ez túl drága – mondta – Ennek elfogadható az ára – mutatott egy egyszerű világos barna kiságyra.
‒        Túl egyszerű – ráncoltam össze a homlokom – Mi a baj ezzel, az árán kívül? – kérdeztem.

‒        Azon kívül semmi – válaszolta – Nem fogja olyan sokáig használni, hogy megérje, főleg, ha ellágyulunk és köztünk fog aludni – tette hozzá. Talán igazad van.
Megnéztünk még pár olcsóbbat, aztán megállapodtunk az egyikben. 
‒        Babahordozó – sóhajtottam fel.
‒        Miért raknak mindent olyan magasra? – Cicalány mérgesen figyelte a feje felett lévő polcot.
‒        Megkérünk egy eladót, hogy segítsen – szólaltam meg – Milyenre gondoltál?
‒        Ne legyen valami dög nehéz – felelte a kínálatot nézve.
‒        A színére voltam kíváncsi – mosolyogtam rá.
‒        Ó – pillantott rám – Amin csillagok vannak, az tetszik már amennyit látok belőle – követtem a tekintetét.
‒        De az szürke – ráncoltam össze a homlokom.
‒        És? – húzta fel a szemöldökét.
‒        Lányunk lesz – feleltem.
‒        És akkor mindene rózsaszín kellene, hogy legyen? – kérdezte.
‒        Nem – megráztam a fejem – De lányos színűek lehetnének – javasoltam.
‒        Akkor neked nem fognak tetszeni a ruhái – sóhajtott fel. 
Mielőtt reagálhattam volna, észrevett egy eladót és megkérte, hogy segítsen nekünk. Miután ezeket is sikerült elintézni, visszamentünk a házhoz. Cicalány izgett-mozgott az út alatt, nem tudta, hogyan üljön.
‒        Jól vagy? – egy pillanatra rá néztem, aztán vissza az útra.
‒        Csak fáj a lábam – rázta meg a fejét, mintha semmiség lenne.
‒        Megnézhetem? – befordultunk az utcánkba.
‒        Aha – Emily vonakodva kibújt a cipőjéből. Megálltam a kapu előtt.
‒        Fel van dagadva a lábad – állapítottam meg.
‒        Nekem is feltűnt – motyogta.
‒        Miért nem szóltál? – kissé mérgesen pillantottam rá.
‒        Mert tudtam, akkor le fogod fújni a vásárlást és nem lesznek meg a dolgok, mire megérkezik a baba – a kezét a hasára simította.
‒        Baj, hogy nem akarlak végig citálni a városon, mikor nem vagy jól? – felé fordultam, miután leállítottam az autót.
‒        Harry – sóhajtott fel – Ez neked egy teljesen új dolog én ezt tudom – elkezdte visszavenni a cipőjét – De én nem először csinálom ezt, a baba születése utáni két-három hétig ez lesz a normális – magyarázta türelmesen.
‒        Ez? – mutattam a babára hitetlenkedve.
‒        Lesz még csúnyább is – mélyet sóhajtott.
‒        Ennél? – húztam fel a szemöldököm, mire csúnyán nézett rám és kiszállt a kocsiból. Sietve elhagytam az autót én is.
‒        Várj, nem úgy értettem! – igyekeztem utolérni.
‒        Hagyjuk Harry! – mérgesen kinyitotta a kaput. Megálltam a járdán. A francba! Meg kell még szoknom, hogy ennyire könnyű felidegesíteni. 
Visszamentem a kocsihoz és először a babahordozót vittem be a házba, majd a fürdető kádat és végül a pelenkázót. A kiságyat holnap délelőtt kihozzák, azt még egy jó kör lesz összeszerelni.
Emily a szobánkban volt, onnan szűrődött ki a hangja. Azt hiszem, valamelyik barátjának panaszkodott éppen. A nappaliban leültem a kanapéra, majd bekapcsoltam a tévét. A telefonomat a kezembe véve rákerestem a terhesség alatti lábdagadásra. Rámentem a képekre, amik között volt néhány elég durva is. Cicának igaza volt. Elkezdtem olvasgatni, mit kell ilyenkor csinálni. Elszakítottam a tekintetem a képernyőről, amikor érzékeltem Em jelenlétét a helyiségben. Bizonytalanul állt a lábain, csak nézett rám, mint aki nem tudja eldönteni megszólaljon-e. Letettem magam mellé a telefont. 
‒        Sajnálom – egyszerre szólaltunk meg. Mosolyogva felé sétáltam.
‒        Szeretlek! – öleltem magamhoz, kemény hasa az enyémhez simult.
‒        Tudom – motyogta fejét a mellkasomba fúrva.
‒        Menjünk át a szobába – javasoltam.
‒        Rendben – elhúzódott tőlem. Felszedtem a telefonom és kikapcsoltam a tévét. Egymás kezét fogva átsétáltunk a hálóba.
‒        Légy szíves, feküdj az ágyra! – kértem. 
Szerelmem nem ellenkezett, tette, amit mondtam neki. Fogtam két párnát, amiket a lábai alá tettem. Leültem az ágy végébe, majd elkezdtem masszírozni a lábát. Felé pillantottam, lehunyt szemekkel feküdt, néha grimaszolt, gondolom, mikor érzékenyebb területet érintettem.
Addig masszíroztam, amíg elaludt az ágyon. Ráterítettem egy vékony takarót és puszit nyomtam a fejére. Úgy terveztem, hagyom aludni, amíg elkészítem a vacsorát.
Meleg szendvicseket sütöttem meg teát csináltam, Cica kedvencét. Megterítettem, azután visszasétáltam hozzá a szobába. Az oldalára fordulva aludt. Leültem mellé az ágyra, lassan végig simítottam a karján. 
‒        Cicalány – szólítgattam – Cica, ébredj fel! Kész a vacsora – mocorogni kezdett. Megsimogattam az arcát, mire kinyitotta a szemét.
‒        Hagytál aludni – motyogta.
‒        Nem aludtál túl sokat – szólaltam meg.
‒        Köszönöm a láb masszázst, nagyon jó volt – felült az ágyban.
‒        Ennek örülök – egymásra mosolyogtunk – Ha kicsit többet iszol, az is segít, hogy ne dagadjanak fel annyira a lábaid.
‒        Köszi – felém hajolva megcsókolt, amit örömmel viszonoztam.
‒        Gyere, menjünk enni! – megfogtam a kezét és az ajtó felé húztam.

Vacsora után szerelmem gyorsan lefürdött. Az ágyban feküdt, olvasott valamit a telefonján, amikor úgy döntöttem, én is lefürdök. Hallottam Cicalány hangját, ahogy visszasétáltam a hálóba, de nem értettem, amit mondott, nem angolul beszélt. Rám mosolygott, amint beléptem a szobába. Bebújtam mellé az ágyba. A másik keze a pocakján volt, így én is odasimítottam az enyémet. A kislányunk épp az esti tornáját tartotta erőteljes rúgásokkal. Em letette a telefont, felszabadult kezét az enyémre tette, mire felé pillantottam. Lehajolva megcsókolt.
‒        Minden rendben? – húzódtam el tőle.
‒        Igen, jól vannak – mosolygott – Már alig várom, hogy láthassam őket – szép szemei csillogtak.
‒        Idejönnek? – néztem rá meglepetten.
‒        Nem – megrázta a fejét – Húsvétkor haza utazom hozzájuk.
‒        Várj! – számolni kezdtem – Akkor már az utolsó hónapban leszel.
‒        Igen, megbeszéltem az orvossal, nincs kifogása ellene, de az indulás előtt meg fog vizsgálni – magyarázta.
‒        Nem várhatna ez az utazás? – kérdeztem óvatosan.
‒        Nem – megrázta a fejét – Ha megszületik a baba, egy jó darabig úgysem fogok tudni hosszabb útra menni.
‒        Miért? – ráncoltam össze a homlokom.
‒        Mondtam már, pici babát nem hurcibálunk hosszabb útra, mert az kínzás – Tényleg említette már.
‒        Oké – mondtam kelletlenül.
‒        Harry, kérlek, ne csináld ezt! Nem lesz semmi bajunk – kezdett mérges lenni.
‒        Rendben – végig simítottam a hasán, aztán hátra dőltem a helyemre.
‒        Ha ettől jobban érzed magad, eljöhetsz velem, amúgy is kérdezték, mikor találkozhatnak veled – szólalt meg.
‒        Tényleg szeretnéd, ha mennék? – húztam fel a szemöldököm.
‒        Nyilván azért mondtam, mert nem akarom, hogy gyere – megforgatta a szemét – Ne csináld ezt velem! – beleivott az éjjeliszekrényen lévő vizébe.
‒        Még meggondolom – válaszoltam – Pontosan mikor mennél?
‒        Tizenhetedikén és huszonegyedikén jönnék vissza, az egész ünnepet ott szeretném tölteni – magyarázta.
‒        Mikor láttad őket utoljára? – felé pillantottam.
‒        Karácsonykor – felelte elmosolyodva. Tudom, hogy fontosak neki a rokonai, de egy szavukat se fogom érteni. Megéreztem a kezét a kezemen.
‒        Nem kell eljönnöd, ha nem akarsz – szólalt meg.
‒        Még meggondolom – ismételtem el.
‒        Rendben. 

~ Emily ~

Nagyon rosszul aludtam, durván forgolódtam Harry mellett. Hamarabb felkeltem, mint ő, nem bírtam már tovább. Remegtem, de ennek semmi köze sem volt az állapotomhoz, simán ideges voltam attól, ami rám várt. Ma délutánra vártuk a fiúkat, Hazza nem akart főzőcskézni, ezért sültes tálakat rendelt. Ma délelőttre pedig a kiságynak kellett megérkeznie. Haz össze is szerette volna szerelni, de én nem voltam biztos abban, hogy erre elég lesz a délelőtt. Épp pirítóst csináltam reggelire, amikor szerelmem belépett a konyhába.
‒        Jó reggelt! – reszelős hangjától kirázott a hideg.
‒        Neked is – mosolyogtam rá. Hátulról átölelt, a mellkasa a hátamhoz simult, míg kezei a hasamra csúsztak.
‒        Nekem is csinálsz? – suttogta a fülembe, amitől elgyengült a lábam.
‒        Igen – válaszoltam, miközben elhúzódtam tőle.
‒        Minden rendben? – szerelmem aggódva figyelt engem.
‒        Persze – bólintottam megerősítésként – Átveszed? Ki kell mennem a mosdóba – zöld íriszei gyanakodva méregettek.
‒  Oké – odaállt a pirítóhoz, míg én megindultam az említett helyiség felé.
Miután végeztem, nem mentem egyből vissza, besétáltam a hálóba. Idegesen kerestem a telefonomat. Amint meglett, írtam Macynek:
                                                                                   „Félek”
Remélem, hamar ideér a kiságy és akkor majd az lefoglalja a gondolataimat. Pityegett a telefonom:

                                               „Nincs mitől. Manóm alig várja, h találkozzatok Mac”
Gyorsan visszaírtam neki:

                                                                         „Nem is tőle tartok”
‒        Cica – majdnem elhajítottam a telefont, mikor meghallottam Haz hangját a hátam mögül.
‒        Mi az? – a szívem hevesen vert a mellkasomban, miközben megfordultam.
‒        Jól vagy? – aggódva kérdezte.
‒        Igen – bólintottam – Miért?
‒        Csak sokáig voltál oda, azt hittem, valami baj van – felelte. Elmosolyodva felé léptem.
‒        Minden rendben – hazudtam – Nem szóltak még, mikor hozzák az ágyat? – tereltem a témát.
‒        Még nem, elvileg előtte felhívnak – épp csak kimondta, csörögni kezdett a telefonja.
Felvette, én pedig elindultam a konyhába. Nem sokára követett engem.

‒        Negyed óra és jön a kiságy – szólalt meg, már fel volt öltözve.
‒        Oké – beleharaptam a pirítósba.
‒        Te nem szeretnél felöltözni? – végig nézett a hálóingemen.
‒        Majd reggeli után – válaszoltam egy újabbat harapva a pirítósba – Ha hamarabb ideérnek, akkor nem jövök elő, amíg itt vannak – Hazza meglepettnek tűnt, nyilván kitaláltam a gondolatát. 
Reggeli után átsétáltam a szobába és felöltöztem. Laza ruhákat választottam, mostanában kényelmetlen volt minden, ami kicsit is szorított vagy feszült.
Épp végeztem, mire megérkeztek a kisággyal. Két fiatal srác hozott be egy jó nagy dobozt a kijelölt szobába. Harry kikísérte őket, míg én szemügyre vettem a dobozt. Hoztam a konyhából egy nagy kést, hogy ki tudjam bontani. 
‒        Jövök, segítek – Haz belépett a helyiségbe, aztán kivette a kezemből a vágó eszközt. 
Lenyeltem, amit mondani akartam és figyeltem, ahogy kibontja a dobozt. Hamar előkerültek belőle a barna bútor darabjai. 
‒        Azt hiszem, nem ártana áttörölgetni a darabokat – szólaltam meg.
‒        Fertőtlenítővel? – kérdezte szerelmem.
‒        Nem muszáj – ráztam meg a fejem – Csak valami tisztítószerrel, nem tudni hányan értek hozzá és mivel kezelték – magyaráztam.
‒        Oké, mindjárt hozok valamit.
‒        Nem kell, csak mondd meg, hol találom – indultam az ajtó felé.
‒        A fürdőben a mosdókagyló alatti szekrényben – felelte – Ott rongynak is lennie kell – tette hozzá.
‒        Oké – se perc alatt megtaláltam, amit kerestem, így gyorsan visszaértem Harryhez a pici szobájába. 
Együtt kicsomagoltuk és áttörölgettük az összes elemét. Ezután kezdetét vette a legózás. Haz azt állította, jó volt benne, de a kiságyba beletört a bicskája. 
‒        Nem hiszem el, hogy ez ilyen nehéz – méltatlankodott – Alig lehet kiolvasni – dünnyögte.
‒        Ide adod? – nyújtottam felé a kezem.
‒        Tessék! – frusztráltan a kezembe nyomta.

‒        Kerülj egyet, addig én is megpróbálom – mondtam neki széthajtogatva a papírt. Ez tényleg durva, pedig nem is ikeás. 
Mire göndörke visszaért, az alját összeraktam. 

‒        Hát ezt mégis hogy? – teljesen ledöbbent.
‒   Pont jókor jössz. Meghúznád a csavarokat, én annyira nem tudtam megszorítani őket – néztem fel rá.
‒        Ezt mégis hogyan? – hitetlenkedett mellém telepedve.
‒        Csak a képeket néztem, mint amikor legóztunk – magyaráztam.
‒        Kivel?
‒        A bátyámmal – válaszoltam – Gyerekként rengeteget legóztunk – A régi szép idők.
Szinte teljesen összeraktuk, mire megjöttek a sültes tálak. A kaja után hamarosan megérkeztek a fiúk is. 

‒        Sziasztok! – a srácok egymás után léptek be a házba. 
Mosolyogva üdvözöltem őket. Hevesen vert a szívem, ahogy végig mértek. Ni megindult felém, elém érve óvatosan átölelt. 
‒        Jó újra látni – mondta fél hangosan.
‒        Téged is – elhúzódott tőlem. 
Annyira furcsán éreztem magam köztük, mintha nem is töltöttem volna velük három hónapot a nyáron. Zayn is odajött megölelni. 
‒        Minden rendben, nyugi! – suttogta a fülembe. 
Elhúzódva tőle rá mosolyogtam. Ebéd után én kimentem a mosdóba, míg a többiek áttelepültek a nappaliba. Nem mentem rögtön vissza hozzájuk, a hálóba igyekeztem a telefonomért. Evés alatt kicsit megnyugodtam, úgy beszélgettünk, mintha semmi sem történt volna, pedig egyel többen voltunk az asztalnál. Épp Macynek írtam, mikor zajra lettem figyelmes. Megfordulva húsz centiről láttam Louis-t. Megugrottam. 
‒        Megijesztettél – mondtam letéve a mobilom. Nem reagált a közlésemre.
‒        Te ezt komolyan gondoltad? – nézett rám.
‒        Micsodát? – meglepetten kérdeztem.
‒        Azt hazudod Harrynek, hogy ez a gyerek az övé, visszajössz ide, mintha mi se történt volna, mert a pénze nélkül nem tudnád felnevelni. Van fogalmad arról milyen volt hónapokig, mert te elhagytad? – mutatott rám – Mi lesz, ha rájön, a gyerek nem az övé és újra kezdődik a hülyesége? – levegőt venni se tudtam, nemhogy megszólalni. 
A kicsi rugdosni kezdett, ezért a hasamra simítottam a kezem. Csendben álltunk, kisvártatva könnyek szöktek a szemembe. 
‒        Szemét vagy! – motyogtam – Azt hiszed nekem olyan jó volt?! Hogy én örömtáncot jártam miután szakítottunk?! – rá kiabáltam, ami meglepte – Arra mentem haza, hogy anyám kirakta Apámat és odaköltöztette az új pasiját. Nekem azt mondta, ha nem tetszik, menjek ahova akarok. Várandósan, egyedül, úgy, hogy iskolába jártam, mellette két helyen dolgoztam, Apám befogadott, de az ő háza még nem volt kész. Egy darabig Macyéknél voltam. Hónapokig sírtam, mert összeomlott az életem, de nem adhattam fel, ugyanis felelős lettem egy másik életért! – ordítottam. Társaságot kaptunk a többiek személyében. – Amint megszületik, tesztet fogunk csinálni, aminek az eredményét hozzád fogom vágni, mert bizonyítani fogja, hogy Harry a gyerek apja, sohasem csaltam meg – még mindig kiabáltam.
‒        Mit mondtál neki? – Hazza mérgesen fordult Lou felé.
‒        Az igazat – egyenesen rám nézett miközben válaszolt, ami feldühített. 
Behoztam a kettőnk között lévő távolságot és pofán vágtam a kék szemű fiút. Mindenki meglepődött a helyiségben. 
‒        Takarodj innen! – dühösen köptem a szavakat. Szólásra nyitotta a száját, mire újra felemeltem a kezem.
‒        Elég ebből – Zayn közénk ugrott és próbált távolabb tolni Louis-tól.
‒        Menj innen! – Harry elkezdte kifelé rángatni a bandatársát. 
A tekintetünk találkozott, az én szemem villámokat szórt, az övé inkább csalódott volt.

(Szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy imádom Louis-t, de valakinek ki kellett mondania.)

Ha elolvastad, kérlek, jelezed :)