2.évad 59.rész - adj nekik időt

Sziasztok!

Hogy vagytok? :) Remélem, mindenki jól van és ha máshogy még nem is, legalább lélekben készültök az ünnepekre. Jelentkezésem oka - mint mindig - az, hogy meghoztam Nektek a történet folytatását. Kicsit izgulok a rész miatt, ez a leghosszabb, amit eddig írtam és eléggé eseménydús, remélem, nem lesz zavaros. Jó szórakozást a részhez! :) 

Puszi: Emily

05.13.

~ Harry ~

A koncert előtt a gondolatainknak már csak a show körül kellene járnia. Talán senki nem vetné a szememre, ha máshol járnék, hiszen napokon belül gyermekem születik. Cica ma vizsgálaton volt és még nem tudtam beszélni vele. Persze nem csak ez volt az oka, hogy nem tudtam koncentrálni. Állt a bál köztünk és kerültük a témát, ami miatt ilyen volt a helyzet. Meg kellett volna beszélnünk már sokkal korábban, nem akarom, hogy úgy érkezzen meg a kislányunk, hogy ennek az ügynek nem tettünk még pontot a végére. A zsebembe nyúltam, ahol ott lapult az eljegyzési gyűrű, amit mindenhova magammal vittem, mint egy bolond. Nagyon szeretném az ujján látni, de azt hiszem, erről egy időre még le kell mondanom. Valahogy be kell bizonyítanom neki, tényleg szeretem és nem csak a körülmények miatt szeretném elvenni. De ezt hogyan csináljam? Kopogtattak a háló szobám ajtaján, ami hamar kinyílt.

‒       Gyere, indulunk – Ni szőke feje tűnt fel az ajtóban.

‒       Oké – megfogtam a dolgaimat és utána indultam. Nagy volt a fennforgás, ezért már ebéd után oda kellett mennünk a koncert helyszínére. A lépcsőn beértem Niallt.

‒       Tudtál beszélni vele? – kérdezte.

‒       Nem – csalódottan megráztam a fejem.

‒       Nyugi, úgyis minden rendben van. Ha nem tud elérni, biztos üzenni fog – mondta lazán.

‒       Biztos – motyogtam.

‒       Milyen vizsgálaton is van most? – pillantott rám.

‒       NST vizsgálat a neve, de ne kérdezd meg ez mit jelent! Cicalány egyszer már megpróbálta elmagyarázni, de nem értettem meg – mondtam őszintén, mire bandatársam egész egyszerűen kinevetett. A vállába bokszoltam.

‒       Most mit röhögsz? Te se tudod mit jelent – morogtam.

‒       De nekem nincs is várandós barátnőm – hívta fel rá a figyelmem.

‒       Majd teszek róla, hogy legyen – fenyegettem.

‒       Eszedbe se jusson így gondolni az én Macymre! – kapta fel a vizet hirtelen.

‒       Jézusom, dehogyis! – tiltakoztam – Nem arra gondoltam te bolond!

‒       Akkor mire? – azt hitte fogást talál rajtam.

‒       Kilyuggatom az összes óvszeredet, tudom, hol tartod őket – szöszi elvörösödött.

‒       Te szemét! – sietve ott hagyott, a többiekhez ment. Hiába vagy mérges, te teszed túl nyilvánvaló helyre. Beértem a többieket az előtérben.

‒       Sziasztok!

‒       Szia! – mondták kórusban.

‒       Akkor, ha mindenki itt van – Paul körbenézett – Indulhatunk is – a kijárat felé sétáltunk.

Nem tartott sokáig az út, szerencsére közel tudtak hotel szerezni nekünk. Edinburgh szép volt, de sajnos nem sokat láttunk belőle a sűrű turné naptárunk miatt. Tegnap jöttünk ide, ma koncert, holnap a következő városba utazunk, rá egy napra ott is fellépünk és így tovább… Olyan ez, mint egy ördögi kör, de nem panaszkodom, mi választottuk ezt az életet. Ha Darcy megszületik, egy kis időre velük lehetek, hogy az első pár napot Emilynek ne egyedül keljen végig csinálnia. Már leszerveztem, hogy ne legyen segítség nélkül, mikor vissza kell jönnöm a turnéra. Természetesen Emily erről nem tud, mert ellenezné, nem akarok ezen is veszekedni vele. Ő is tudja, hogy segítség kell neki, csak nem akarja elfogadni és bolond, ha azt hiszi, egyedül hagyom a gyerekünk nevelésével. Ő már jártas ebben tudom, de nem szeretném, ha egyedül kellene mindent csinálnia, mert én nem tudok vele lenni.
Megérkeztünk a stadionba, ahol már kígyózó sorokban vártak a rajongók. Ügyesen beloptak minket az épületbe, így nem keltettünk feltűnést. Átöltöztünk, azután Lou egyesével megcsinálta a hajunkat.

Az épületen belül az előzenekarunkat hallgattuk, hangolódtunk a koncertre. Louis valahonnan szerezett egy foci labdát, így passzolgatni kezdtünk egymással. Egyszer csak megjelent Paul és elvette tőlünk a labdát, mondván valamit még összetörünk vele. Unalmas volt várakozni. Elénekeltünk néhány dalt, aztán beszélgetni kezdtünk.

‒       Emilyék hogy vannak? – kérdezte Zayn.

‒       Remélem, hogy jól, ma még nem tudtam beszélni vele – a telefonomért nyúltam, se hívás se üzenet. Elkomorodtam.

‒       Akkor biztos jól van, a nők akkor telefonálnak, ha baj van – szólalt meg Liam. Mindannyian furcsán néztünk rá. – Mi az? – tárta szét a karjait – Én ezt tapasztaltam – csörögni kezdett a telefonom. Cicalány volt az. Felugrottam és eltávolodtam a többiektől, mielőtt felvettem.

‒       Szia! – szóltam bele.

‒       Szia, zavarlak most? – hangja a szokványos volt.

‒       Nem, de hamarosan mennem kell a színpadra – válaszoltam.

‒       Akkor gyorsan elmondom. Bocsi, amiért csak most hívlak, de sokan voltunk a vizsgálaton, várnom kellett – magyarázta.

‒       Semmi baj, gondoltam, hogy valami ilyesmi van – feleltem – Mi volt, mit mondtak? – érdeklődtem.

‒       Minden rendben vele, jó az oxigén ellátottsága, sokat mocorog, remekül működik a méhem – sorolta gyorsan.

‒       És a fejlődése? – kérdeztem.

‒       Az a vizsgálat két nap múlva lesz, akkor mondja meg az orvos a szülés végleges időpontját is, legalábbis nagyon remélem – tette hozzá.

‒       Lehet, hogy később érkezik? – a másik kezemmel a tarkómhoz nyúltam.

‒       Inkább korábban, a többedik babák jellemzően korábban érkeznek, viszont elképzelhető, hogy mégis megvárja a kiírt időpontot – elmélkedett. Hát köszi, ez sokat segített.

‒       Értem – motyogtam – Te is jól vagy?

‒       Igen, csak folyton savanyúságot ennék – elmosolyodtam.

‒       Mondanám, hogy eszek helyetted, de azt hiszem, azzal nem lennénk előrébb – próbáltam vicceskedve jobb kedvre deríteni.

‒       Jó lenne, ha cserélhetnék, már nagyon rossz aludni is – panaszolta.

‒       Cserélnék veled, ha lehetne – mondtam őszintén. Em kicsit csendben maradt.

‒       Ez édes, én viszont tuti nem állnék ki a rajongóid elé – mondta végül. Még mindig nem tudja ignorálni őket.

‒       El fognak fogadni csak adj nekik időt – kértem.

‒       Még mennyit? Darcy mindjárt megszületik, és azt már most megmondom, ha rosszat mernek szólni a lányunkra, nem állok jót magamért – nyugodtan beszélt, de tudtam, belül forr a vére a dühtől.

‒      Ezt nem fogom hagyni, nem engedem, hogy így viselkedjenek – ígértem. Emily megint csendben volt, ekkor észrevettem az előzenekarunkat lejönni a színpadról.

‒       Még öt perc – kiabálták és mutatták is.

‒       Sose hagyom, hogy bántsanak titeket – mondtam határozottan.

‒       Szeretlek! – Cica végre megszólalt, most én hallgattam el. Azóta, hogy megkértem, nem mondta ki ezt a szót.

‒       Én is szeretlek – valaki megérintette a vállamat, mire odafordultam.

‒       Mennünk kell – tátogta Liam. Bólintottam.

‒       Most le kell tennem – szólaltam meg – Holnap hívni foglak.

‒       Rendben – szinte láttam, ahogy bólint – Üdvözlöm a fiúkat. Kéz és lábtörést a koncertre.

‒       Köszi, átadom. Szia!

‒       Szia! – bontottam a vonalat és a srácok után indultam.

‒       Cicalány üdvözöl titeket – mondtam beérve őket.

‒       Hogy van? – kérdezte Louis.

‒       Jól, minden rendben volt a vizsgálaton – válaszoltam.

‒       Na látod! – Liam meglökte a vállam – És mikor fog érkezni? – kíváncsian pillantottak rám.

‒       Az a vizsgálat kettő nap múlva lesz – feleltem. Összekevertem a dátumokat.

‒       Fogjátok a mikrofonokat és indulás – szólalt meg valaki a körülöttünk rohangáló emberek közül.

A kezünkbe vettük őket, majd felmentünk a színpadra vezető lépcsőn. Ahogy megláttak minket, elkezdtek sikítani, ezzel kezdetét vette az őrület.

Engem is meglepett mennyire ki tudtam kapcsolni koncert közben. Nem tudom melyik lesz az utolsó, mielőtt Cicalány telefonál, hogy jön a kislányunk, de örülök, amiért koncert közben nem látszik rajtam, mindjárt apa leszek. Apa. Szoknom kell még ezt a szót.

Szokatlan csendbe burkolóztunk a visszaúton a hotelbe. Nem voltam fáradt, még pörgetett a koncert utáni adrenalin. Arra gondoltam edzek egyet még lefekvés előtt.

‒       Nincs kedve valakinek lejönni az edzőterembe? – kérdeztem, mire mind felém fordultak.

‒       De, jó ötlet – szólalt meg Liam, a többieket nem hozta lázba a dolog.

Visszaérve átöltöztünk a lakosztályainkban, aztán lementünk edzeni. Mondanom sem kell, a terem tök üres volt. Míg a különböző gyakorlatokat csináltunk, beszélgettünk:

‒       Beszéltél már Emilyvel?

‒       Igen, tudod a koncert előtt, te is ott voltál – zavartan válaszoltam.

‒       Nem erre gondoltam – rázta meg a fejét – Gond van köztetek, arról beszéltetek-e – Ezt meg honnan tudja?

‒       Niall? – pillantottam rá gyanakvóan.

‒       Igen, elszólta magát, hogy van valami, de nem mondta el mi. Amúgy, előtte is gyanakodtam – tette hozzá.

‒       Jaj, ne már!

‒       Mi van? Jók a szenzoraim, Niall csak megerősített – magyarázta.

‒       Hát nem csak neked. Veled is történt valami, látszik rajtad – közöltem – Beszéltél Danielle-lel, igaz? – húztam fel a szemöldököm.

‒       Igen – meglepte a kérdés.

‒       És? – kíváncsian figyeltem.

‒       Megbeszéltük a dolgokat, ez mindkettőnknek jót tett – válasza semmit mondó volt.

‒       És? – faggattam tovább.

‒       Ennyi – vonta meg a vállát.

‒       Na, ne! Ezt nem veszem be – jelentettem ki – Nem volt semmi?

‒       Nem – megrázta a fejét – De ez kellett, hogy rendesen lezárhassuk.

‒       Akkor nem akarod visszakapni? – hitetlenkedtem.

‒       Szeretem, ezért elengedem – Mondta egy puha pöcs és az összes többi idézi.

‒       Jaj, ne már! – a szemeimet az égnek emeltem – Küzdj érte!

‒       Nem – a fejét ingatta – Nem erőltethetek rá valamit, amit nem akar.

‒       De te őt szereted – szólaltam meg.

‒       Igen, és ha ő is szeret, akkor vissza fogunk találni egymáshoz – elpattant egy ér az agyamban, nem bírtam tovább.

‒       Te beszedtél valamit? – néztem rá – Hogy tudod ezt a hülyeséget nyomatni?

‒       Ez nem hülyeség – tiltakozott – Majd idővel megérted – traktált a bölcsességeivel.

‒       Te bolond vagy – bukott ki belőlem.

‒       Mintha te normális lennél – jegyezte meg.

Edzettünk még egy negyed órát, aztán felmentünk a lakosztályainkba. Niall már nem volt fent, amikor bementem a szobámba. Gyorsan letusoltam és befeküdtem az ágyamba. Még ránéztem a telefonomra, mielőtt lekapcsoltam a lámpát.

05.16.

~ Emily ~

Ebéd után lefeküdtem egy kicsit, azután ettem némi savanyú uborkát. A konyhában ülve támadt egy ötletem. Elővetem az egyik keksz receptemet és előkészültem a sütéséhez. Éppen kipakoltam mindent, mikor belépett apu a konyhába. Ma itthon volt a szabadságát töltötte éppen.

‒       Kicsim, mit csinálsz? – fájdalmasan összeráncolta a homlokát.

‒       Megkívántam a kókuszos kekszemet – válaszoltam lemérve a margarint.

‒       Az előbb még savanyú uborkát ettél, ha mindent összeeszel, rosszul leszel – figyelmeztetett.

‒       De úgy megkívántam – boci szemekkel néztem rá.

‒       Én nem fogom a hajad, amíg hánysz – tartotta fel a kezét.

‒       Nem kapsz a sütiből – mondtam durcásan.

‒       Ne zsarolj!

‒       Te is azt csinálod – hívtam fel rá a figyelmét.

‒       Látom, ma kezelhetetlen vagy – állapította meg, majd sarkon fordult és ott hagyott.

Megforgattam a szemem, aztán a figyelmemet újra a keksznek szenteltem. Hamar begyúrtam a tésztát és egyszerű kör alakúra szaggattam, miután beindítottam a sütőt. Azért szerettem annyira ezt a kókuszos csodát, mert gyorsan és könnyen el lehetett készíteni, így a gyomrom nem gondolta meg magát, mire megsült az első adag. Belöktem a sütőbe a következő tepsivel, majd a már kész kekszek felé fordultam. Amint ehetőre hűltek, rávetettem magam. Megettem fél tepsivel, mikor kezdtem rosszul érezni magam. Nem az történt, amit apu jósolt, túl melegnek bizonyult a süti. Kivettem az utolsó tepsivel, áttettem a tányérra a kekszeket a többi közé. Összekészítettem a csetrest, de nem mosogattam el, inkább lefeküdtem kicsit. Azt reméltem, ettől majd elmúlik a rosszul létem, de csalódnom kellett. Tudtam milyen gyógyszert kellene bevennem, hogy elmúljon, ám nem vehettem be a várandósságom miatt. Több mint kettő óra telt el, mire kezdtem jobban érezni magam. Darcy rugdosott, azt hiszem ő is helytelenítette a falánkságomat. Olyan hülye vagyok, megvárhattam volna, míg teljesen kihűl.
Ahogy jobban lettem, horgolni kezdtem. Alig volt már hátra a szülésig, és a várakozás idegessé tett. Nagyon termékeny voltam horgolás szempontból az utóbbi időben, mert ez volt az egyetlen, amitől megnyugodtam kicsit. A kicsi takaróját már korábban befejeztem, azóta csináltam sapkát, egy macis szundi kendőt, egy kis játékot, amit fogdoshat és rágcsálhat, illetve elkezdtem egy horgolt szetten dolgozni. Ilyenekben szokták pár naposan fotózni az újszülött picikéket, ami szerintem nagyon cuki.
Ha nem horgoltam, akkor pakoltam. Kiválogattam mit viszek magammal Harryhez és mi az, amit itt hagyok. Úgy tervezem, ha Darcy elmúlik egy hónapos, elkezdek utazni vele, hogy azt is megszokja. Ide szeretném először elhozni. Apa kicsit nehezen viselte azt, hogy pakolok, de nem szólt semmit. Próbáltam türelmes lenni vele, ez az elengedés hamarabb jött, mint gondoltuk.

Már kezdett esteledni, mikor eszembe jutott a mosogatás. Kimentem a konyhába, ahol egy tálba tettem a kekszet, majd elmosogattam. Mire végeztem az álldogálástól feldagadt a lábam. Megint – vagy még mindig – vizesedett. Ezt nagyon utáltam, ilyenkor különösen vártam a szülést. Visszabotorkáltam a szobámba. Felpolcoltam a lábaimat és bekapcsoltam a tévét. Tekintetem az összekészített kórházi cuccokra tévedt. Már egy hete összeszedtem a dolgokat a kórházba, nem akartam kapkodni, amikor eljön az idő. Ahogy pakoltam, azon morfondíroztam, vajon meddig fogom kerülgetni a szobában. Egyfelől túl akartam lenni már rajta, másfelől féltem, mert már tudtam mennyire fáj életet adni egy gyermeknek. A tévében felcsendült a fiúk You & I című dala, ami kirángatott a gondolataimból. Gyakran játszották a videót, hiszen még egy hónapja sem volt, hogy kiadták. Felhangosítottam a tévét, mire Darcy rugdosni kezdett.

‒       De jó füled van – a hasamra simítottam a kezem – Most apu énekel – mondtam neki Hazza részénél, ettől csak jobban rugdosott.Miután vége lett a dalnak, halkítottam a tévén és körbejártam a csatornákat. Semmi érdekeset nem találtam. A legtöbb helyen a borzalmas napi sorozatok mentek, szíven szúrt gatyamadzag meg hasonlók. Arra lettem figyelmes, hogy az ajtóm óvatosan kinyílik. Apu feje bukkant fel a barna nyílászáró mögött.

‒       Azt hittem, alszol – magyarázta lopakodását – Vacsorázol velem? – kérdezte.

‒       Nem vagyok éhes – válaszoltam.

‒       Rosszul vagy? – aggódva közelített meg.

‒       Nem, csak megint bedagadt a lábam – tekintete a lábamra tévedt.

‒       Sokat álltál? – rám pillantott.

‒       Csak míg mosogattam – feleltem.

‒       Mindjárt megszülsz, most már felmentelek a házi munka alól. Pihenj, ha megszületik, úgyse lesz rá lehetőséged.

‒       Az igaz – helyeseltem.

‒       Ha megéheznél, tudod, hol találsz – az ajtó felé indult.

‒       Oké.

05.17.

A szombat délelőttöt lustálkodással töltöttem. Miután apa nem engedett semmi házi munkát végezni, sokat horgoltam, pihentem és aludtam. Unalmas volt semmi relatíve hasznos dolgot sem csinálni. Még kettő nap volt hátra a kiírt időpontig. Az utolsó ultrahangos vizsgálatom csütörtökön volt. Lisa szerint minden rendben a babával és már nincs sok hátra míg a kezemben tarthatom. Fenn tartotta a hétfői időpontot, de azért megkérdeztem, mire számítsak, ha nem indul be a szülés a kiírt időpontig. Abban maradtunk, hogy keddre bejövök egy ultrahangra és hozzam a cuccaimat is, mert ha úgy áll a dolog, be kell feküdnöm a kórházba. Ehhez semmi kedvem sem volt, de úgy voltam vele, Darcyért megteszem, most ő a legfontosabb. Lassan kinyílt az ajtóm, ami odavonzotta a tekintetem.

‒       Elmegyek vásárolni – apu bedugta a fejét a szobámba – Kérsz valamit? – végig nézett rajtam.

‒       Veled mehetek? – könyörgően pillantottam rá.

‒       Nem – ellentmondást nem tűrő hangon válaszolt.

‒       Szeretném, ha hoznál joghurtot.

‒       Rendben, nem sokára jövök.

‒       Oké – kisétált a szobámból.

Jó negyedóra múlva kimentem a mosdóba, aztán úgy döntöttem felöltözök. A konyhában ettem a kókuszos kekszeimből. Kint szépen sütött a nap, nagyon hívogató volt. Visszasétáltam a szobámba, ahol összeszedtem pár dolgot. El szerettem volna menni sétálni, ha már ilyen szép az idő. Beletettem a telefonomat a táskámba, mikor egy erősebb görcsöt éreztem. Ezt egy újabb követte, ami már jobban fájt. Fájdalmasan a hasamhoz kaptam a kezem. Hamarosan megéreztem elfolyni a magzatvizet. Úristen! Elkezdődött. Azonnal hívni kezdtem Harryt.

‒       Vedd fel! Vedd fel!

‒       Szia, Cicalány! – hangja vidáman csengett.

‒       Szia! Hol vagy most? – hadartam.

‒       A hotelben, nem sokára indulunk. Miért, baj van? – hangja aggódóvá vált.

‒       Beindult a szülés, ha tudsz, akkor gyere.

‒       Úristen! Komolyan?! Azonnal indulok. Szóltál már valakinek? – idegesen tette fel a kérdéseket.

‒       Még nem, azt akartam, hogy te tudd meg elsőként – egy újabb görcsöt éreztem.

‒       Köszönöm – csak ennyit mondott – Most leteszem, nagyon sietek – ígérte.

‒       Harry várj! – kiabáltam.

‒       Mi az? – zavartnak tűnt.

‒       Most nagyon figyelj rám! – kértem – Nem lesz semmi baj, ha nem érsz ide, mielőtt megszületik. Csak azt szeretném, ha egy darabban érnél ide. Megértettél?

‒       Igen – felsóhajtott – Hamarosan találkozunk.

Apu és Shane is kissé pánikolva fogadták a hívásomat, ami egyáltalán nem segített nyugodtnak maradni. Macynek írtam egy SMS-t, mást már nem volt időm értesíteni. Mire beértünk apuval a kórházba, Shane is ott volt már. Lisa szerencsére dolgozott, így nem kellett más orvossal szülnöm. Megkaptam a szobámat, ahol az idő nagy részében kettesben voltunk Shanyvel. Ahogy vártam, a vajúdás nem ment gyorsan, a fájások között maradt idő szusszanni kicsit. Hamar túl akartam lenni rajta, ugyanakkor szerettem volna, ha Harry ideér, mielőtt kibújik a baba. Tudtam, ellenkező esetben mennyire csalódott lesz és ezt nem akartam.

A magzatvíz elfolyásától számított harmadik órában Lisa ismét bejött hozzám. Megvizsgált és tudatta velem, kicsit lassabban tágulok, mint várta. Megnyugtatott, hogy nincs okom aggódni, de várhatóan el fog tartani egy darabig a szülés. Úgy éreztem, Darcy azért nem siet, mert szeretné, ha az apja is itt lenne.

Shane-nel fel-alá sétálgattunk a szobában, majd visszaültem az ágyra és ő megmasszírozta a hátam.

‒       Nem próbálod meg a gátlazítólabdát? – kérdezte Shany.

‒       Sok kedvem nincs hozzá – sóhajtottam fel.

‒       Ide fog érni – szólalt meg.

‒       Egyszer biztosan, de a szülés miatt jobban aggódom – vallottam be.

‒       Nem lesz semmi baj – nyugtatott – Végig itt leszek veled – megfogta a kezem.

‒       Rendben – erősen megszorítottam a kezét.

Haz a vajúdás ötödik órájában végre megérkezett, ha ideges is volt, nem látszott rajta. Barátom kettesben hagyott minket valami ürüggyel.

‒       Harry – mondtam két fújtatás között – Figyelj rám, ez fontos! Ha valami baj lesz, és azt kérik, válassz, a babát választod. Megértettél? – kérdeztem komolyan.

‒       Emily, ne mondj ilyeneket…

‒       Megértettél? – mérgesen néztem a szemeibe.

‒       Igen – szomorúan felelte, de nem firtatta tovább.

Shane hamarosan visszajött Lisa kíséretében.

‒       Na lássuk, hol tartunk! – megkért, hogy tegyem szép a lábaimat.

‒       Egyre erősödnek a fájások és sűrűbbek is – szólaltam meg. Grimaszoltam, mert újabb fájást éreztem.

‒       Itt az idő – felé kaptam a fejem – Hívok erősítést és utána kezdhetsz nyomni. Most már nem tart sokáig – rám mosolygott.

Úgy is lett. Erőlködve a fiúk kezeit szorongatva igyekeztem kinyomni Darcyt. Nehezen ment és borzalmasan fájt is. Kiabáltam, úgy éreztem, attól könnyebben megy. Az orvos azt hajtogatta ne hagyjam abba és csak még egyet nyomjak. A sokadik csak még egy után éles fájdalmat éreztem, olyan volt mintha az összes belsőszervem kijönne a helyéről. Ezután megpillantottam a lányomat, aki pár másodpercen belül fülsüketítő sírásba kezdett. Megkönnyebbülten és fáradtan dőltem hátra a kórházi ágyra. Elzsibbadtam, nagyon álmosnak éreztem magam. Becsuktam a szemem.

‒       Emily! Emily… – egyre tompábban hallottam a hangot, aztán már semmit.

 


Ha elolvastad, kérlek, jelezd! :)