Sziasztok!
Hogy vagytok? :) Remélem, Mindenki jól van és gördülékenyen indult az új évetek, amiből egy hónap mindjárt el is telik. Itt vagyok, mert hónap vége van, ami új részt jelent. Remélem, már vártátok a folytatást. Nem is szaporítom tovább a szót, jó szórakozást a történet folytatásához! :)
Utólag is nagyon boldog születésnapot kívánok az egyetlen Zayn Jawadd Maliknak! :)
Puszi: Emily
05.22.
~ Emily ~
Darcy az első itthoni éjszakáját sírással töltötte. Nem tudtunk rájönni miért sír, ha kézben volt, akkor is üvöltött. Kínomban elkezdtem énekelni neki, Haz hamar becsatlakozott és a kislányunk kisvártatva abbahagyta a sírást. Lassan el is aludt, ezért visszatettem az ágyába.
A következő éjszakák nyugodtabban alakultak. Kezdtük megérteni, mikor mit szeretne a mi kis hercegnőnk. Legjobban a kezünkben szeretett lenni, aminek Harry különösen örült. Nagyon szerette dajkálni, nem félt megfogni, mint a legtöbb pasi. Ennek örültem, annak viszont már kevésbé, hogy így fel fogja szoktatni. Egyébként Haz nem rettent meg a pelenka cserétől sem, az első naptól segít tisztába tenni a lányunkat. Bár még sosem csinálta, gyorsan belejött, ez úgy elmondható volt mindennel kapcsolatban. Nagyon elégedett voltam vele és ezt nem győztem mondani is neki. Növelni akartam az önbizalmát, emlékeztem még arra a beszélgetésünkre, mikor azt pedzegette, bénának érzi magát mellettem. Mindenhez olyan bátran állt hozzá, megcsinált bármit és ez nagyon jó érzés volt. Teljes mértékben számíthattam rá, ez örömmel töltött el. Az már kevésbé, hogy kettő nap múlva szombaton elmegy a turné miatt. Azt gondoltam, bírni fogom egyedül is, de kezdek rájönni, kell valakinek a segítsége. Nem tudom, hogy fogok egy háztatást meg egy újszülöttet maradéktalanul ellátni, és közben eleget aludni. Persze ezt neki nem mondtam a kórházi reakciója miatt.
‒ Mit csináljuk előbb? Megeteted vagy fürdessük meg? – szerelmem hangjára lettem figyelmes.
‒ Nem rég evett, szerintem fürdessük meg – a babánkra néztem – Mit gondolsz Kicsi, szeretnél fürdeni? – megcsiklandoztam a hasát, mire kapálózni kezdett.
‒ Szerintem ez egy igen – szólalt meg Haz mellettem.
‒ Levetkőzteted? Addig megcsinálom a fürdővizét – a fürdőbe indultam.
‒ Persze.
‒ Köszi – kiabáltam.
Elővettem a műanyag baba kádat, majd megengedtem vízzel és csak pár csepp baba habfürdőt tettem bele. Közeledő lépteket hallottam, mire az ajtó felé fordultam.
‒ Alapos mosakodás kell, elég durván bekakilt – hozta az immár meztelen kisbabánkat. Elnevettem magam.
‒ Ezt a kórházban is megcsinálta, a nővérek mondták – emlékeztem vissza.
‒ Tényleg? Elláttad munkával a néniket? – Darcyhoz beszélt. Bámultam, ahogy gügyög neki és vigyorogtam, mint egy idióta. – Mi az? – Harry furcsán nézett rám.
‒ Semmi – megráztam a fejem – Csak boldog vagyok – feléjük nyújtottam a kezeimet – Gyertek, mert kihűl a víz – együtt megfürdettük a picit, aztán a szobájában bekentem a popsiját és behintő poroztam, mielőtt pelust adtam rá. Felöltöztettem az egyik rózsaszínű alvós szettjébe.
‒ Cica – a hang irányába fordítottam a fejem – Ne legyél mérges! Elfelejtettem mondani, hogy Anyuék holnap eljönnek. Egy éjszakát itt maradnak, így nem kell nagyon sietniük haza – magyarázta.
‒ Gemma is jön? – felvettem Darcyt.
‒ Igen, már nagyon kíváncsi az unokahúgára – mosolygott rám. Viszonoztam gesztusát. Számítottam a látogatásukra.
‒ Akkor el kell menni vásárolni – tűnődtem.
‒ Majd rendelünk valamit, nem várnak tőlünk háromfogásos kaját – nyugtatott meg. Bírtam Harry családját, mert földhöz ragadtak, nem várják el tőlem, hogy erőm felett teljesítsek és mindenben tökéletes legyek.
‒ Rendben – bólintottam. Letettem a lányunkat az ágyába – Vacsorázol velem? – pillantottam rá.
‒ Ilyen korán? – tekintete az órára tévedt.
‒ Szeretnék túl lenni rajta, mielőtt etetnem kell – feleltem.
‒ Oké – kettesben megvacsoráztunk.
Mire végeztünk, a kislányom már sírdogálással jelezte, hogy ő is vacsorázna. Három óránként evet, szinte magától állt rá erre a ritmusra, ami kissé könnyebbé tette nekünk a dolgokat, jobban tudtuk tervezni, mikor mit csináljunk.
Míg szoptattam, Hazza lefürdött. A büfiztetésre pont végzett, ezt nagyon szerette csinálni, bár a kicsi egyszer már lecsórézta közben. Fáradtan lezuhanyoztam, azután szerelmemmel bedőltünk az ágyba. Egymást ölelve aludtunk, amíg a kisbabánk újra sírni nem kezdett, követelve a következő etetést.
Halk sírásra ébredtem. Fáradtan felültem az ágyban, villanyt kapcsolva átbotorkáltam a gyerek szobába.
‒ Hát mi a baj Kicsikém? – kivettem a kiságyból.
Ahogy magamhoz öleltem, rájöttem mi a baj, teli volt a pelenkája. A pelenkázón tisztába tettem, majd átvittem a szobánkba. Harry halkan hortyogott az ágyban, szegény fáradtabb volt, mintha dupla koncertje lett volna. Álmosan megetettem, egy kicsit bele is aludtam. Büfiztetés után visszatettem az ágyába. Megpusziltam, elmondtam a mama kis altatóját, aztán visszafeküdtem Haz mellé. Ő egy pillanatra megemelte a fejét, de gyorsan vissza is tette a párnájára. Leoltottam a lámpát. Engem sem kellett altatni, sietve elnyomott az álom.
Hajnalban az újabb etetésre már szerelmem is felébredt, így ő büfiztette meg Darcyt.
‒ Eddig aludt? – álmosan pillantott rám.
‒ Nem – megráztam a fejem – Csak nem ébredtél fel rá.
‒ Legközelebb ébressz fel, azért vagyok itt – kérte kissé mérgesen.
‒ Nagyon mélyen aludtál, még horkoltál is, nem volt szívem felkelteni – mosolyodtam el.
‒ Tényleg? – meglepetten nézett rám.
‒ Aha – fáradtan elvigyorodtam, míg szerelmem kettőnk közé tette a csöppséget.
‒ Itt maradhat egy kicsit? – befeküdt az ágyba.
‒ Igen – körbe tettem párnákkal a kicsikénket – Anyudék mikor jönnek? – kérdeztem elnyomva egy ásítást.
‒ Valamikor tíz körül, miért? – hallottam, ahogy felém fordítja a fejét.
‒ Addig össze kellene egy kicsit pakolni – sóhajtottam fel.
‒ Nem hotelbe jönnek, és nem hinném, hogy összepakolnának, ha zavarná őket – szólalt meg.
‒ Jó, de nem akarom kupival fogadni őket – vitatkoztam.
‒ Hidd el, túlélik – legyintett – Mi viszont nem fogjuk, ha nem alszunk eleget – tette hozzá.
Annyiban hagytam a dolgot, én is inkább az alvásra koncentráltam.
A következő szoptatás után megreggeliztünk, aztán bedobtam egy adag ruhát mosni. Míg a gép dolgozott, rendbe szedtük a házat – Harry is bekapcsolódott, amikor látta, hogy pakolni kezdtem, – és megrendeltük az ebédet is. Darcy végig aludt, nagyon jó baba volt, állítólag én is ilyen voltam kicsinek. Mire felébredt, Haz családja is megérkezett. Sírással adta tudtomra, hogy éhes, jól bemutatkozva a többieknek.
A szoba csöndes magányában ettem a kicsit, miközben Hazza a családjával a nappaliban volt. Fáradt voltam és halálosan kíváncsi arra, vajon miről beszélgetnek a szomszéd helyiségben. Halk kopogtatásra lettem figyelmes, majd belépett a szobába szerelmem.
‒ Eszik még? – sétált közelebb hozzám.
‒ Igen – bólintottam lenézve a kis csöppségre.
Még mindig szoknom kellett ezt a látványt, megmagyarázhatatlanul furcsa volt. Göndörke leült mellém az ágyra és az evő kislányunkat figyelte.
‒ Bár, tudhatnám milyen érzés – motyogta.
‒ Furcsa – mosolyodtam el.
‒ Nem fáj? – pillantott rám.
‒ Az, ahogy szívja, nem, de a melleim sokat feszülnek, az nem kellemes érzés – válaszoltam. Megpuszilta a homlokom.
‒ Szeretlek! – Darcy abbahagyta az evést.
‒ Én is szeretlek – megcsókoltam, aztán összedörzsöltem az orrunkat.
Míg Harry megbüfiztette a kicsikénket, én elrendeztem magam. Megkerestem a fényképező gépemet.
‒ Hol a gyűrűd? – kérdezte szerelmem, mire zavartan néztem rá. Lassan esett csak le, hogy az eljegyzési gyűrűre gondol.
‒ A fiókban, miért? – pillantottam rá.
‒ Feltennéd? – kérte.
‒ Tudják már? – kíváncsi voltam.
‒ Még nem, most szeretném elmondani nekik – válaszolta.
‒ Oké – megkerestem és felhúztam az ujjamra.
Haz a kezében vitte ki Darcyt a nappaliba, én mögöttük sétálva követtem őket. Mindenki megdajkálta egy kicsit a babánkat, én pedig fotókat készítettem róluk. Gemma hármunkról is csinált képeket. Mindenki odáig volt a kislányunktól, aki viszonylag gyorsan elaludt. Ám ez nem tartott minket vissza a fotózkodástól. Átöltöztettem a horgolt szettbe, és az ágyon készítettem róla cuki kis fotókat.
‒ Gyönyörű a kis unokánk – Anne megsimította a karomat.
‒ Köszönjük – hálásan pillantottam rá.
‒ Nehéz eldönteni kire is hasonlít – szólalt meg Robin.
‒ Szerintem több van benne Harryből – Gem hangjára lettem figyelmes.
‒ Szerencsére a szép Anyukájára hasonlít – göndörke puszit nyomott az arcomra.
Átöleltem, mire Haz nővére felsikkantott. Mindannyian furcsán néztünk rá. Ő a kezemért nyúlt és a magasba emelte.
‒ Gratulálunk! – Anne találta meg először a hangját, majd a férje és a lánya is megszólalt.
‒ Köszönjük – mondta Hazza. Nagy ölelésbe zártak minket.
‒ Nem is mesélted, hogy ilyet tervezel – Anne kissé sértődötten beszélt a fiához.
‒ Meglepetést akartam – hazudott.
Talán jobbnak látta nem mindenbe beavatni őket. Összetalálkozott a tekintetünk. Gem látta a pillantást, de csendben maradt.
‒ Ha már meglepetés, mi is hoztunk néhány dolgot – Robin hangja ütötte meg a fülem.
‒ Jaj, ne! Igazán nem kellett volna semmit se venni – kezdtem tiltakozni.
Gemma
eltűnt egy kicsit, majd kettő csomaggal a kezében jött vissza. Az egyikben egy
rózsaszín rózsákból álló gyönyörű maci volt, a másikban kettő rugdalózó és
pelenka a picinek.
‒ Köszönjük szépen! – hálásan néztem rájuk.
‒ Ó, ugyan, ez a legkevesebb a kis unokánknak – Anne olyan izgatottan mondta ki az unoka szót.
Akarva akaratlanul is eszembe jutott az anyám. Ő biztosan csak azt hajtogatná minek estem teherbe, elkapkodtam, miért pont tőle van a gyerek, meg hasonlók. Mindenben csak a rosszat látná. Olyan jó göndörkének, hogy ilyen támogató az édesanyja, meg igazából az egész családja az.
‒ És mikor szeretnétek megesküdni? – Robin kérdésére Harryre pillantottam. Ugyan csak pár napja jegyzett el, beszéltünk már erről. Meglepő, de egy véleményen voltunk, a közeljövőben nem akartunk esküvőt.
‒ Jaj, Szívem! Pár napos a babájuk, nem hinném, hogy volt idejük erről beszélni – Anne sietett a segítségünkre.
‒ Igazából mi úgy gondoljuk, egyelőre még nem szeretnénk megtartani az esküvőt – szólalt meg szerelmem.
‒ Ahogy szeretnétek, csak időben szóljatok – Harry anyukája vidáman mondta.
‒ Számíthattok rám a szervezésnél – ajánlotta fel a segítségét Gemma.
‒ Köszönjük – reagáltam kedves gesztusára.
‒ Még egy kérdés – mindannyian Anne-re néztünk – Keresztelő lesz? – kíváncsian figyelt minket.
‒ Igen – egyszerre beszéltünk.
‒ Még nem tudjuk mikor, és a keresztszülőkről sem döntöttünk még – válaszolta szerelmem. Lassan ezt majd ki kell találnunk.
Bevittem a kicsit a szobájába. Mire visszaértem, négy nagy bőrönd állt a nappali bejárata előtt. Riadtan néztem Harryre. Nem arról volt szó, hogy egy éjszakára jönnek?
‒ Hű, de sok holmi – szaladt ki a számon.
‒ Nem mondtad neki? – Anne döbbenten nézett a fiára. Megrázta a fejét.
‒ Mit nem mondtál el? – félve pillantottam rá.
‒ Nincs semmi baj Kedvesem, gyere, ülj le! – Haz anyukája a kanapé felé húzott.
‒ Nem szeretnék leülni – tiltakoztam.
‒ Megkértem Anyát, hogy legyen veletek, amíg én nem vagyok itt – hadarta el göndörke. Tágra nyílt szemekkel bámultam rá. – Kell a segítség ezt te is tudod – tette hozzá.
Leforrázva leültem a kanapéra. Tudom, hogy nem fogom egyedül bírni, de azért ezt megbeszélhettük volna.
‒ Ne aggódj, olyan lesz, mintha itt se lennék – Anne kedves hangja jött az oldalamról.
‒ Emiatt nem aggódom – kedvesen rá mosolyogtam.
Meghallottam Darcy halk nyöszörgését a bébi őrön keresztül. Hamar a szobájába siettem. Hallottam, hogy valaki jön utánam, nem kellett megfordulnom, anélkül is tudtam, ki az. A baba még mindig nyöszörgött.
‒ Hát mi a baj Kicsikém? – megsimogattam a hátát.
Nem akartam egyből felvenni, hátha meg tudom nyugtatni anélkül is. Az érintésem hatott a kicsi elcsendesedett. A szájába adtam az egyik rózsaszín cumiját, és megfordulva beleütköztem Harrybe. El is felejtkeztem arról, hogy utánam jött.
‒ Emily, én…
‒ Hagyjuk ezt most! – szakítottam félbe halkan. Semmi kedvem ehhez.
‒ Ne, beszéljük meg! – kérte.
‒ Komolyan most akarod megbeszélni, amikor már régen eldöntötted a hátam mögött, mi legyen? – zöld íriszeibe bámultam. Deja vu érzésem van.
‒ Tudtam, hogy nemet mondasz – sóhajtott fel.
‒ És ez feljogosít arra, hogy egyedül dönts? – húztam fel a szemöldököm.
‒ Csak jót akartam – mentegetőzött.
‒ Tudom, te mindig mindenkinek jót akarsz – Főleg magadnak. Megválogattam a szavaimat, mert a többiek a bébi őrön keresztül valószínűleg minket hallgattak.
‒ Ne haragudj! – bűnbánó szemekkel nézett rám.
‒ Ez most nem fog bejönni – kikerülve otthagytam a babaszobában.
Visszamentem a saját hálónkba, nem akartam a családja előtt jópofáskodni. Ha ő úgyis mindent le- meg megszervezett, akkor szórakoztassa is őket. Szomorúan leültem az ágyra. Sejtettem, hogy fogunk veszekedni, de azt hittem, nem ilyen sűrűn.
Halk kopogtatás zajára lettem figyelmes, amire nem reagáltam. Az ajtó kinyílt, valaki besétált rajta és leült mellém az ágyra. Egy puha kezet éreztem a sajátomon, ezért oldalra fordítottam a fejem. Haz anyukája ült mellettem.
‒ Jól vagy, Kedvesem? – megráztam a fejem – Nagyon szeret téged.
‒ Tudom – motyogtam – De megint ugyanazt csinálja, ami miatt egyszer már elhagytam – magyaráztam.
‒ Beszélek vele – ajánlotta kedvesen, mire megingattam a fejem.
‒ Azt szeretném, ha önmagától is felfogná, hogy ez így nem jó – suttogtam csalódottan.
‒ Jaj, Kedvesem! Sajnos a pasiknak ez nem erőssége – sóhajtott fel.
‒ Igen, erre már rájöttem – elöntött a szomorúság.
‒ Beszélek vele, aztán beküldöm. Ne engedd vissza úgy a turnéra, hogy haragszol rá, ez egyikőtöknek se tenne jót – tanácsolta.
‒ Rendben – bólintottam. Ez tényleg jó tanács.
Anne kiment egy bátorító ölelés után. Ledőltem az ágyra háttal az ajtónak. Nekem miért nem lehet egyszerű életem? Nem sokáig voltam egyedül. Az ajtó nyitódását nem hallottam, csak a lépteket, majd besüppedt mellettem az ágy.
‒ Cica – megérintette a karomat. Megfordultam az ágyon. – Kérlek, ne haragudj!
‒ Érted is mi bajom van, vagy csak bocsánatot kérsz, hogy túl legyünk rajta? – néztem rá.
‒ Értem, Anya elmondta – sóhajtott fel – Nézd, ez az egész nekem olyan furcsa, megszoktam, hogy egyedül vagyok, és mindenben én döntök – Ezt az érzést én is ismerem. – De tényleg sajnálom. Megígérem, hogy nem lesz ilyen többet.
‒ Ne ígérd, csináld! – kértem – Nem szeretnék emiatt újra összeveszni.
‒ Én sem – értett egyet.
‒ Nem kell mindenről együtt döntenünk, de ami fontos, abban szeretném, ha kikérnéd a véleményem – szólaltam meg.
‒ Rendben, megértettem – hozzám bújt – Ugye most rendben vagyunk?
‒ Igen – Amíg nem csinálsz megint valamit. Megkordult a gyomrom.
‒ Éhes vagy? – kuncogott Harry.
‒ Egy kicsit. Mikor jön az ebéd? – az órát kerestem.
‒ Hamarosan – átölelt. Nagyon nyugodtan feküdt mellettem, mintha nem is lenne más a házban.
‒ A többiek mit csinálnak? – kérdeztem.
‒ Darcy nem aludt vissza, vele vannak a szobájában – válaszolta.
‒ Nem is sírt?
‒ Egy kicsit, de odaadtam a cumiját, aztán abbahagyta – mesélte.
‒ Lassan ő is éhes lesz – felültem. Óvatosan megnyomkodtam a melleimet. Tényleg ideje lesz etetni.
‒ Mit csinálsz? – Haz tágra nyílt szemekkel nézett rám.
‒ Ellenőrzöm a tejem – feleltem.
‒ Én is csinálhatom? – kaján vigyor ült ki az arcára.
‒ Álmodozz csak! – rávágtam a kezére, majd lemásztam az ágyról.
Megigazítottam a ruhámat, míg Hazza is lejött az ágyról. Kilépve a szobából, meghallottam Darcy halk sírását. Gyorsabbra vettem a lépteimet, de Haz megállított, mire kérdőn fordultam felé.
‒ Hagyd! Kíváncsi vagyok Anyuék hogy boldogulnak – mosolyodott el. Szerintem ők is ugyanezért jöttek.
‒ Ne légy gonosz! – korholtam le, a nappali irányába indulva, mert onnan jött a hang.
‒ Felmentő sereg – szólalt meg Gemma, amint beléptem a helyiségbe.
‒ Azt hiszem, éhes – mondta Robin, miközben Anne felém közelített a picivel.
‒ Bizony, már itt az idő, ezt nagyon tudod, igaz? – gügyögtem a babámnak.
Átvettem a leendő anyósomtól, aztán a hálóba vittem a síró kislányomat. Próbáltam csitítgatni, de hiába, csak az nyugtatta meg, hogy a mellemet megkapta. Békésen etettem, mikor kopogtatásra lettem figyelmes. Felhúztam a lábaimat, ezzel eltakarva magunkat. Ez elhamarkodott lépésnek bizonyult, mert „csak” Harry jött be a szobába.
‒ Megjött az ebéd, megvárunk vele, rendben? – érdeklődve bámult minket.
‒ Ne, egyetek nyugodtan, utána eszek én is – szólaltam meg.
‒ Biztos? – kérdezett vissza.
‒ Igen, egyetek csak nyugodtan – ismételtem el.
‒ Oké, gyere, ha végeztetek – elindult kifelé.
‒ Sietünk – ígértem.
Szombat délelőtt Gemma és Robin haza utaztak. Harry gépe fél háromkor indult. Míg összeszedte pár cuccát, kettesben voltunk. Kivettem az éjjeliszekrényem fiókjából egy papírt.
‒ Ezt majd add oda Louis-nak – nyújtottam felé.
‒ Mi ez? – kíváncsian hajtotta szét – Jaj, Emily, ezt ne csináld! – kérte.
‒ Miért? – néztem rá ártatlanul.
‒ Ne kezdjük ezt a veszekedést újra – letette az apasági teszt eredményének fénymásolatát az ágyra.
‒ Bocsánatot kért ez igaz, de attól még nagyon fájt, amit hozzám vágott – mondtam sértődötten.
‒ Tudom – sóhajtott fel – De akkor se szeretném ezt a veszekedést újra kezdeni.
‒ Szóval mellette állsz a menyasszonyoddal szemben? – csalódottan vontam kérdőre. Harry csak állt, hallgatott, nem mondott semmit. – Nagyszerű! De attól én még tartom a szavam, és az orra alá dörgölöm, hogy nem hazudtam – Nagyon fájt, hogy megcsalással és hazugsággal vádolt meg. Persze, bocsánatot kért, de azért ezt nem fogom ilyen könnyen elfelejteni.
‒ Cica, kérlek!
‒ Ne cicázz nekem! – szóltam rá – Értem miért csinálod, de a jövőben örülnék, ha kiállnál a gyermeked anyja mellett.
‒ Emily, én…
‒ Ezt a beszélgetést részemről lezártam – felvettem az ágyról a papírt – Majd szólj, ha elindulsz – azzal otthagytam a szobában.
Elmentem a mosdóba, azután benéztem a lányom szobájába. A kis hercegnő békésen aludt, ezért nem is zavartam sokáig. Átmentem a nappaliba, ahol Anne volt, éppen vasalt.
‒ Tudok valamiben segíteni? – kérdeztem tőle.
‒ Nem, Kedvesem, pihenj le nyugodtan – mosolygott rám kedvesen.
‒ Emily, beszélhetnék veled? – jött be a helyiségbe Hazza.
‒ Persze – fordultam felé.
‒ Úgy gondoltam a szobában – úgy tűnt, kellemetlenül érzi magát. Valószínűleg az anyja jelenléte miatt.
‒ Nem akarok erről többet beszélni – mondtam, ahogy becsukódott mögöttünk az ajtó.
‒ Én se – hallottam meg a hangját, mire zavartan hátra fordultam. Akkor meg minek hívott ide?
Gyorsan behozta a kettőnk között lévő távolságot és ajkait a számra tapasztotta. Annyira meglepett, reagálni se tudtam rá.
‒ Bocsi, nem akartam Anyu előtt búcsúzkodni – újra megcsókolt – Nagyon fogtok hiányozni – a következő csókot már viszonoztam.
‒ Te is nekünk – átöleltem.
‒ Hamarosan újra találkozunk – magához szorított. Most fog eldőlni, mennyit bír a kapcsolatunk.
Ha elolvastad, kérlek, jelezd! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése