2.évad 65.rész - Hogy kérdezhetsz ilyet?

Sziasztok!

Hogy vagytok? :) Remélem, Mindenki jól van, és örültök, hogy végre itt a nyár. Az érettségizőknek hajrá, már nincs sok hátra! Hónap vége van, ami, mint már megszokhattátok, új részt jelent. Kíváncsian várom, mit szóltok hozzá. Jó szórakozást a történet folytatásához! :)

Puszi: Emily

07.19.

~ Harry ~

Felsóhajtva tettem le a telefont, miután kisípolt. Ma már másodszorra hívtam Cicalányt, de nem vette fel. Aggódtam, mert ilyet nem szokott csinálni, rossz érzések kerítettek hatalmukba. Ma szabad napunk volt, ezt Em is tudta, nem értettem, miért nem veszi fel.

Már a következő helyszínen voltunk, bekerítve a hotelben. A lelkes rajongóink eltorlaszolták a kijáratokat, így esély sem volt arra, hogy szétnézzünk a városban. Bár lehet, hogy változni fog a helyzet, mert ezzel a többi vendéget is zavarják, ezért a hatóságok be fognak avatkozni. Újra a kezembe vettem a mobilom. Három csörgés után végre felvette.

‒       Szia, Drágám! – anya hangja szokatlan volt.

‒       Szia! Beszéltél mostanában Emilyvel? Nem veszi fel nekem, hiába hívom – magyaráztam.

‒       Igen, most itt vagyok Londonban, megyek hozzájuk – feszült lettem.

‒       Miért? Valami baj van?

‒       Nyugodj meg! – kérte – Darcy belázasodott, Emily nem tudta lehúzni a lázát, megijedt és idehívott.

‒       Megyek én is – jelentettem ki felugorva az ágyról.

‒       Harry, figyelj rám! Kórházban vannak, ott vigyáznak rá. Itt se tudsz többet tenni, mint ott, ahol most vagy – az egészből csak egy dolgot fogtam fel.

‒       Kórházban?

‒       Igen, mivel nem tudta lenyomni a lázát, mondtam neki, hogy vigye be. Nyugodj meg! Biztos csak egy vírus, nem lesz semmi baja – anyu halál nyugodt volt.

‒       Beszélni akarok Emilyvel – szólaltam meg.

‒       Az most nem jó ötlet, nagyon megijedt és ideges is. Ha beszéltem vele, majd megmondom neki, hogy hívjon fel – ígérte.

‒       Odamegyek – jelentettem ki.

‒       Harry! Nincs értelme idejönnöd – anyu hangja kissé mérges lett – Majd Emilyvel megoldjuk, te csak maradj, ahol vagy!

‒       De Anyu…

‒       Kérlek, most ezzel segítesz a legtöbbet – győzködött.

‒       Mondd meg neki, hogy hívjon fel – mélyet sóhajtottam. Haza kellene mennem hozzájuk. Em ki van borulva, legalább őt megnyugtathatnám.

‒       Szólni fogok neki – ígérte.

‒       Rendben.

‒       Most le kell tennem.

‒       Vigyázz rájuk! – kétségbeesetten kértem.

‒       Mindig. Szia, Drágám! – bontotta a vonalat, időm se volt elköszönni tőle. Leültem az ágyra. Most mi a francot csináljak?

Örökkévalóságnak tűnt várni, míg Cicalány felhív. Hangos kopogtatás zavart meg, a zaj okozója becsörtetett a szobába.

‒       Jössz velünk várost nézni? Aztán este meg videó játékozunk Louis-éknál – Liam nem nézett rám, úgy beszélt hozzám – Mi van? – megváltozott az arckifejezése és a hangja is, ahogy a tekintete rám tévedt.

‒       Darcy kórházban van – motyogtam.

‒       Tessék?! Miért? Mi van vele? – dobálta rám a kérdéseit.

‒       Lázas, Cicalány nem tudta levinni neki, ezért Anyu azt mondta, vigye kórházba. Most már ott kell lennie velük – válaszoltam.

‒       Nem akarsz hazamenni? – kérdezte óvatosan.

‒       Szeretnék, de Anyu szerint ott se tudok többet tenni, mint itt – sóhajtottam fel. Itt csak szétcsesz az ideg.

‒       Ebben sajnos van igazság – együtt érzően nézett rám.

‒       Most mit csináljak? – szegeztem neki a kérdést. Liam nem akart válaszolni, amiért nem hibáztattam.

‒       Szerintem, hozd a telefonod és gyere velünk. Ha hívnak és nem jó hír, akkor menj haza – javasolta némi csend után. Beszélnem kell Cicalánnyal, muszáj. A mobilomért nyúltam és újra hívtam Emilyt. Nem vette fel.

‒       Jó, legyen – egyeztem bele kelletlenül.

~ Emily ~

Egy kórteremben ültem Darcy mellett. Aludt, végre abbahagyta a keserves sírást, a kis arca nagyon vörös volt. Lejjebb ment a láza, nem volt már olyan rosszul, ezért is aludt el. Nem értettem, miért történik ez. A babáknak való lázcsillapító nem ért semmit, ettől pedig bepánikoltam. Csodálkoztam, hogy Anne egyáltalán megértette, amit próbáltam mondani neki. Megint sírni kezdtem a fejemet a kezeimbe temetve.

‒       Jaj, Kedvesem! – felkaptam a fejem. Harry anyukája lépkedett felém, letette a táskáját, majd leült a mellettem lévő székre és átölelt. – Nem lesz semmi baj! – nyugtatgatott. Nem akartam ennyire szétcsúszni, de ez az egész lévén, hogy éjszaka kezdődött, nagyon kimerített. Anne szeretet teljesen simogatta a hátamat, ahogy elcsitultam, elhúzódott tőlem és közelebbről is szemügyre vette az alvó unokáját.

‒       Hogy van? – rám pillantott.

‒       Jobban, lejjebb ment a láza, de még nincs teljesen jól – elcsuklott a hangom.

‒       Minden rendben lesz – megsimogatta a karomat.

‒       Miért nem volt jó a gyógyszer? – motyogtam.

‒       Ezt az orvosok biztosan meg fogják tudni mondani – felelte. Olyan pozitív energiák sugároztak belőle, szinte már majdnem meggyőzött. – Ez semmi esetre sem a te hibád, mindent jól csináltál – megsimogatta a fejem. Akkor miért vagyunk mégis itt?

‒       Itt maradnál vele? Elmegyek innivalóért – mondtam.

‒       Ne hozzak inkább én? – kérdezte.

‒       Ne – megráztam a fejem – Mindjárt jövök – a táskámmal elindultam a büfé felé. Ha már ott voltam, enni valót is vettem.

Mikor visszatettem a pénztárcámat a táskámba, észrevettem, hogy Harry hív. Hagytam csörögni, nem akartam felvenni. Amint abbahagyta, megnéztem hányadiknál járunk. Ez már a hatodik nem fogadott hívást volt tőle. Tudtam, hogy beszélnem kellene vele, de nem éreztem magam olyan állapotban. Attól tartottam, hogyha elkezdek sírni a telefonban, akkor majd ide akar jönni. Örültem volna, ha itt van, de tudom, hogy most máshol kell lennie.
Visszasétáltam a kórterembe, és odaadtam Anne-nek az egyik sütit meg innivalót.

‒       Itt volt egy orvos – szólalt meg, miután megköszönte.

‒       Miért jött? – pillantottam rá.

‒       Ellenőrizte Darcyt, adott még neki gyógyszert. Azt mondta, nem sokára fel fog kelni, és biztosan éhes lesz – magyarázta – Azt is mondta, a papírjain rajta lesz majd, milyen gyógyszert kell adni neki, ha legközelebb belázasodik. Úgy tűnik, az a másik fajta gyógyszer, amit adtál neki, nála nem használ.

‒       Ezt észrevettem – sóhajtottam fel – És ez miért van?

‒       Szerinte, ez előfordul, nem reagálunk mindannyian ugyanúgy a különböző hatóanyagokra – Ez eszembe se jutott.

‒       Mondta miért lett lázas? – leültem a székre.

‒       Valami furcsa nevű vírus miatt, téged is meg akarnak vizsgálni, mert lehet, hogy elkaptad – válaszolta.

‒       Én nem vagyok beteg, csak nagyon fáradt – pillantottam rá.

‒       Lehet, de biztosra kell mennünk – megfogta a kezem.

‒       Szólni kellene Harrynek – motyogtam.

‒       Én beszéltem vele, mielőtt bejöttem ide – szólalt meg Anne, mire felé kaptam a fejem.

‒       Akkor miért hívogat engem?

‒       Mert veled is szeretne beszélni, kérte, hogy mondjam, de azt szeretném, ha nyugodt lennél, amikor beszélsz vele – felelte.

‒       Ideges volt, igaz? – pillantottam rá.

‒       Ide akart jönni – szólalt meg – Ha nem szeretnéd, hogy haza repüljön, akkor próbálj határozott lenni, mikor beszélsz vele – tanácsolta. Nagyon szerettem volna, ha itt van most, ezért vívódtam magamban. Darcyra pillantottam, aki békésen aludt. Megérintettem a homlokát, úgy tűnt, már nem lázas.

‒       Felhívom – jelentettem ki.

‒       Szeretnéd, ha idejönne? – kérdezte Anne.

‒       Mindennél jobban – sóhajtottam fel – De nincs szükség rá, most már megoldjuk – elővettem a telefonom – Nem sokára jövök – kisétáltam a kórteremből a folyosóra.

Odakint leültem az egyik székre. Rányomtam a hívásra, miközben nagyot sóhajtottam.

‒       Szia! – nem beszéltem valami hangosan.

‒       Emily? – szólt bele.

‒       Igen – kicsit emeltem a hangerőn.

‒       Hogy van Darcy?

‒       Hol vagy most?

‒       A fiúkkal a városban – kissé ideges volt, amit egyáltalán nem csodáltam.

‒       Figyelj rám! – kértem – Darcy már jól van…

‒       Mi baja volt? – szakított félbe.

‒       Valami fura nevű vírus – válaszoltam.

‒       És te jól vagy? – hangja aggódóan csengett.

‒       Igen, csak fáradt vagyok – feleltem.

‒       Te nem kaptad el? – kérdezte.

‒       Még nem tudom, majd meg fognak vizsgálni – magyaráztam.

‒       Szeretnéd, ha haza mennék? – Jaj, Istenem, mit válaszoljak erre?

‒       Jaj, Harry! Hogy kérdezhetsz ilyet? Nyilván szeretném, ha itt lennél, de tudom, hogy mi a helyzet.

‒       Csak egy szavadba kerül – nem sokon múlt, hogy azt kérjem, jöjjön.

‒       Tudom. Nézd, a Kicsi jól van, ha történik valami, hívni foglak – ígértem.

‒       Rendben, puszild meg helyettem is – kérte.

‒       Mindenképp – ígértem.

‒       Hívj, ha haza mehettetek a kórházból – kötötte a lelkemre.

‒       Rendben – meghallottam a kislányom sírását – Majd hívni foglak – ígértem – Szia!

‒       Szia! – bontottam a vonalat és besiettem Darcyhoz.

‒       Azt hiszem, éhes – szólalt meg Anne.

‒       Ez szinte biztos – mosolyodtam el. Vetkőzni kezdtem.

‒       Kint megvárom, amíg eszik – elfordulva az ajtó felé indult.

‒       El fogom takarni, amíg eszik, engem nem zavar, ha itt vagy – mondtam miközben elővettem a baba táskájából egy fehér pelenkát. Az ölembe vettem Darcyt, ahogy enni kezdett, eltakartam magunkat az anyaggal.

‒       Rendben – Hazza anyukája leült a mellettünk lévő székre.

Csend telepedett ránk, csak a kislányom mohó evését lehetett hallani. Elméláztam, míg szoptattam.

‒       Mindig így eszik? – a hang kizökkentett.

‒       Tessék? – a fejem Anne felé fordítottam. Elismételte a kérdést.

‒       Csak, amikor nagyon éhes – feleltem a pelenka mögé pillantva.

‒       Harry idejön? – semmit nem éreztem ki a hangjából.

‒       Nem – megráztam a fejem.

‒       Itt maradok, ameddig csak szeretnéd – megsimogatta a karom.

‒       Köszönöm – hálásan pillantottam rá.

 

~ * ~ * ~ * ~ * ~

 

07.24.

Pár nappal a kórházi kalandunk után Anne haza ment. Végtelenül hálás voltam neki, amiért itt volt velünk. Szerencsére én nem kaptam el, és Darcy is hamar meggyógyult.
Harryvel folyamatosan beszéltünk, próbáltam őt és magamat is megnyugtatni. Még mindig nyugtalanított, ami történt, de szerelmemnek adtam a lazát, nem szerettem volna, ha ideges lesz.
Haz elmesélte a srácoknak, mi történt, így Macy is megtudta. Felhívott, mikor már haza mentünk a kórházból. Nagyon jó volt megbeszélni vele, ami történt, a félelmeimet, amiket Harrynek inkább nem akartam elmondani. Barátnőm tartotta bennem a lelket, hosszasan magyarázta, hogy minden rendben lesz. Igazán hálás voltam neki ezért, és a pozitív élet szemléletéért. Ha Macy meg tud valamit, akkor 99%, hogy tovább adja Shane-nek. Vele is beszéltem és újfent megállapítottam, milyen szerencsés vagyok, amiért ilyen nagyszerű barátaim vannak.
Ma kivételesen délelőtt mentünk sétálni, mert délutánra vendégeket vártunk és venni szerettem volna néhány dolgot. Mivel Perrie meg Eleanor nem tudtak eljönni a többiekkel megnézni a kis hercegnőt, ma délután pótolták a látogatást. Azt kérték, ne készüljek semmivel, de azért ez nem így működik. Főzni nem terveztem, azonban némi rágcsálni valóval készülni szerettem volna.

‒       Na, mit vegyünk, Kicsim? – a nassolnivalók előtt tologattam Darcyt.

Eltakartam egy fehér pelenkával, engem megismertek páran az utcán és nem szerettem volna, ha a kicsi arcába nyomnának bármit is. Vettem citromos nápolyit, ropit, sajtos tallért, édes kekszet, kréker mixet és csokoládét. Vásároltam még pár dolgot a kis hercegnőnek, aztán haza indultunk.
Miután hazaértünk, tisztába tettem a kislányomat az etetés előtt. Betettem egy adagot mosni, majd a hálóban megetettem Darcyt. A büfiztetés után gyorsan elaludt, ezért bevittem a szobájába. Betakargattam a horgolt takaróval, aztán kiteregettem. Összepakoltam a nappaliban, ahol a vendégeket terveztem fogadni. Ezután én is aludni mentem. Beállítottam egy ébresztőt, mikor észrevettem egy nem fogadott hívást Harrytől. Visszahívtam, de nem vette fel. Letettem a telefont az ágyra, majd oldalra fordulva elaludtam. Arra ébredtem, hogy valami idegesítően zúg. Kitapogattam a telefonom és vakon felvettem.

‒       Halló? – kómásan szóltam bele.

‒       Jaj, ne haragudj, hogy felébresztettelek – Harry édes hangja jött a vonal túlsó oldaláról.

‒       Nem gond – motyogtam felülve. Álmosan beletúrtam a hajamba. – Mi a helyzet? – hallottam, ahogy nevet.

‒       Lassan megyünk a próbára – felelte – Hogy vagytok?

‒       Jól, Darcy alszik, már voltunk sétálni – válaszoltam.

‒       Ilyen korán? – szinte láttam magam előtt, ahogy felhúzza a szemöldökét.

‒       Délután jönnek a lányok, tudod – emlékeztettem.

‒       Ó, tényleg, az ma van. Remélem, nem készülsz nagyon.

‒       Csak egy kicsit – mondtam.

‒       Ne hajszold túl magad! – figyelmeztetett.

‒       Nem fogom – ígértem – Szóval, holnap még egy koncert, aztán jöttök haza? – kíváncsian kérdeztem.

‒       Igen, számíts rá, hogy holnap után valamikor érkezem. Már alig várom – lelkesedett. El se hiszem, mindjárt haza jön.

‒       Én is – elmosolyodtam bár ezt ő nem láthatta – Mit szeretnél csinálni először, mikor hazaérsz?

‒       Megölelni titeket – olvadoztam a választól.

‒       Szeretlek!

‒       Én is nagyon szeretlek titeket – Imádom ezt hallani, egyszerűen nem tudom megszokni. – Édesek voltak a képek, amiket tegnap küldtél – elmosolyodtam.

‒       Szerintem is cuki – Imádom fotózni és videózni őt. Így, hogy Haz távol van, van is értelme csinálni. Komolyan, ez az egyetlen jó abban, hogy nincs sokat velünk.

‒       Ha majd megérkezem, el kell intéznünk a keresztelőt – hozta fel.

‒       Igen, tudom, fel van írva nálam is – informáltam – És gyűjtögetem a vendégek listáját is – tettem hozzá.

‒       Azt én is – helyeselt – Nem szeretnénk sok embert, igaz?

‒       Igen – bólintottam, bár ő ezt nem láthatta – Nem tudom, hogy fogjuk leszűkíteni a kört.

‒       Gondolkodtam – szólalt meg – Mi lenne, ha több embert is meghívnánk és egyúttal össze is házasodnánk? – fél pillanatig gondolkoztam el rajta.

‒       Nem, az a nap Darcyról kell, hogy szóljon – válaszoltam.

‒       Igen, ez nekem is eszembe jutott – ismerte el.

‒       Ennyi idő alatt, amúgy sem tudnánk megszervezni.

‒       Oké, téma lezárva, majd egyszer visszatérünk rá – feltűnően rövidre zárta.

‒       Rendben. Menned kell? – kérdeztem megsejtve a sietés okát.

‒       Igen – sóhajtott fel – Puszild meg helyettem is Darcyt.

‒       Mindenképp – ígértem.

‒       Szia, szeretlek!

‒       Én is szeretlek, szia – bontottam a vonalat.

Töröltem az ébresztést. Kimentem a mosdóba, azután csináltam egy teát. Míg melegedett a víz, belestem a babaszobába. A kis hercegnő békésen aludt. Adtam neki egy puszit, majd visszatértem a teámhoz.
Épp büfiztettem a kislányomat, amikor csörögni kezdett a telefonom. Ügyesen felvettem, miközben a kicsit is magamon tartottam. Eleanor hívott.

‒       Szia! – szóltam bele.

‒       Szia, itt vagyunk – vidám hangja jött a túloldalról.

‒       Oké, egy kicsit várjatok, mindjárt megyünk.

‒       Rendben, van egy kis meglepetésünk nektek – nagyon izgatottnak tűnt.

‒       Jaj, nem kellett volna semmivel sem készülnötök.

‒       Nyugi, ennek örülni fogsz – biztosított.

‒       Pár perc és beengedlek titeket – bontottam a vonalat. A kis hercegnő végre büfizett egy nagyot. Felöltöztem és a kicsivel a karomon, beengedtem a vendégeinket.

‒       Sziasztok! Te jó ég! – elnyomtam egy sikítást, mert nem akartam megijeszteni a picit.

‒       Sziasztok! – mondta kórusban Perrie, Eleanor és Danielle befelé jövet.

‒       Olyan jó, hogy itt vagytok – bezártam mögöttük a kaput.

‒       Örömmel jöttünk – letelepültünk a nappaliban, ahol mindenki kézbe vette Darcyt. Kis beszélgetés után Dani elővett egy ajándék tasakot.

‒       Mondtad, hogy ne készüljünk, de nem bírtuk ki – átadta nekem a csomagot.

‒       Jaj, nagyon kedvesek vagytok – kíváncsian bele pillantottam. Egy csomag pelenka, néhány partedli, egy cuki rózsaszín kis cipő és egy body volt benne. A ruhadarabon valami írást láttam, amit nem tudtam elolvasni, ezért kivettem a tasakból. A lányok nagyon kíváncsian figyeltek engem.

‒       Úristen! Ez nagyon jó – tartottam fel a ruhát nevetve – Ezt meg kell mutatnom Harrynek – elszaladtam a telefonomért. Sietve megcsináltam a képet és el is küldtem neki.

‒       Tényleg tetszik? – kérdezte Perrie.

‒       Igen, nagyon jó – lelkesedtem.

A lányok nagyjából másfél óra után elmentek. Hiába mondtam, hogy nem zavarnak, maradjanak, nem szerettek volna alkalmatlankodni. Mindannyian megdajkálták Darcyt, amit fotókon is megörökítettem. Miután elmentek csendes lett a ház, hiányzott a felnőtt társaság.

Az esti etetés után letettem a kicsit aludni, aztán elmentem fürdeni. Később megvacsoráztam és bebújtam az ágyba. A telefonom böngésztem. Hazza még nem válaszolt az üzenetre, de nem aggódtam, valószínűleg a koncert előkészületei már zajlottak. Új üzenet várt viszont a nagynénéméktől. Mostanában inkább írtak és utána én hívtam őket. Meghallottam a kislányom halk sírását a bébiőrön keresztül Letettem a telefont majd átsiettem hozzá a szobájába.

‒       Mi a baj, Kicsikém? – kivettem a kiságyból és magamhoz ölelve ringatni kezdtem.

Nem akart elhalkulni, ezért átvittem magamhoz. Persze, mire átértem, abbahagyta a sírást. Ha már itt volt, úgy döntöttem készítek róla képet és küldök a családomnak, régen kaptak már róla fotót. Gondoltam egyet és felhúztam a gyűrűmet. Magamhoz öleltem Darcyt az egyik kezemmel, a másikkal csináltam egy képet rólunk. Sietve elküldtem a fotót, aztán tovább ringattam a kislányomat. Lassan visszaaludt, ezért letettem az ágyra. Gyönyörködtem egy kicsit benne, mielőtt rezegni kezdett a telefonom. Nem kellett megnéznem ki hív, anélkül is tudtam.

 

Ha elolvastad, kérlek, jelezd :)