Sziasztok!
Hogy vagytok? :) Hogy bírjátok ezt a meleget? Remélem, Mindannyian ki tudjátok élvezni a nyár utolsó hónapját. :) Jelentkezésem oka, hogy meghoztam a történet folytatását. Kíváncsian várom, mit szóltok hozzá. A következő részről még nem tudok nyilatkozni, mint láthattátok, próbálok minden hónapban legalább egyet hozni, és ehhez szeretném is tartani magam. Sajnos már nem vagyok olyan könnyen, mint annak előtte, de próbállak nem cserbenhagyni Titeket. :) Jó szórakozást a részhez! :)
Puszi: Emily
10.21.
~
Emily ~
Utált hétfő
reggelre ébredtem. Garfield modorát felvéve kicammogtam a fürdőbe, ahol
megpróbáltam valami emberi kinézetet varázsolni magamnak. Hiába sikerültek jól
a dolgok Shane-nel, nagyon rosszul aludtam az éjjel. Nincs kedvem bemenni. Visszasétálva a szobámba felöltöztem. Farmer
rövidnadrágot, pólót meg egy világos színű kötött felsőt vettem fel. Különösen
jó időt ígértek a mai napra, ezért öltöztem ilyen lengén. A konyhában töltöttem
magamnak egy csésze teát, aztán átmentem a nappaliba. Ki akartam menni a
teraszra, de az oldalról jövő hangok megakadályoztak benne. Apa éppen elhagyta
a szobáját.
‒
Jó reggelt! – mondtam álmosan.
‒
Neked is Cicmic! – apa rám vezette a tekintetét –
Nagyon fáradtnak tűnsz – állapította
meg.
‒
Annak is érzem magam – sóhajtottam fel.
‒
Figyelj csak, maradj ma itthon – ajánlotta mellém érve.
‒
Nem lehet – ráztam meg a fejem.
‒
Miért nem? – fürkészett kíváncsian – Nem dől össze a világ, ha kihagysz egy
napot – Ez igaz.
‒
Tudom, viszont nem akarom
ilyesmikre pazarolni a szülői igazolásokat – magyaráztam – Majd itthon maradok, ha nagyon rosszul leszek.
‒
Jól van Cicmic, te tudod – az egyik karjával átölelt,
ügyelve nehogy kiborítsam a teámat.
‒
Szeretlek! – arcomat a mellkasába fúrtam.
‒
Én is szeretlek – lágy puszit nyomott a fejem
búbjára – Elviszlek kocsival, rendben?
‒
Igen – motyogtam, miközben elhúzódva
tőle rá mosolyogtam.
‒
Menj, egyél valamit, utána
indulhatunk – a
konyha felé tessékelt.
‒
Honnan tudod…?
‒
Csak tudom – szakított félbe – Igyekezz, a babának szüksége van rá! – Mióta lettél szakértő? Megadóan bementem
a konyhába.
A fáradtság egész
nap kitartott. Néha komoly megerőltetést igényelt a részemről, hogy egy-egy
órán nyitva tudjam tartani a szemeimet. Ráadásul ma mindenki csak száraz
anyagot hozott. Figyeltünk és írtunk, ennyi volt a mai napunk. Elég sokszor
lemaradtam, de nem zavartam meg az órát. Inkább úgy döntöttem, majd elkérem
Angelától. Ő nagyon kedves volt, minden további nélkül odaadta a füzeteit,
ezzel „szép” délutáni programot szerezve nekem. Igazából nem is ő szerezte
nekem, hanem én magamnak, de ez mellékes. Szerencsére olvashatóan írt, emiatt
nem tartott olyan sokáig az anyag lemásolása. Miután elkészültem, lefeküdtem
aludni. Állítottam ébresztést a telefonomra, így csak nagyjából egy óra hosszát
aludtam. Utána újult erővel vetettem bele magam a tanulásba.
Apa időben
hazaért. Megvacsoráztunk, közben beszélgettünk. Később bevackoltam magam az
ágyamba, magamhoz vettem Shint, meg a telefonomat is. Ment a tv, de igazából
csak alapzajként funkcionált, míg a közösségi oldalakon nézelődtem. Shane –
amint feltűnt neki, hogy fent vagyok – azonnal rám írt. Arról érdeklődött, hogyan
telt a napom. Gyorsan válaszoltam egy rövid kis üzenetben, ezután feltettem
neki ugyanazt a kérdést. Egy fajta izgatottság érzés lett rajtam úrrá, míg
vártam a választ. Nem tudom miért reagáltam így, talán túl régen beszéltünk már
ilyen módon, ezért okozott örömet a dolog. Elég sokáig írogattunk egymásnak apró
kis semmiségekről. Imádom az olyan
barátaimat, akikkel a semmiről is órákig tudunk csevegni. Macy is ilyen. Nekik
bármit elmondhatok, bármilyen kis értelmetlen hülyeséget. Mindent
meghallgatnak, és ezt nagyon szeretem bennük. Régen anya is ilyen volt, de ő
megváltozott, eltávolodott tőlem. Remélem, a barátaim megmaradnak nekem, hiszen
szükségem van rájuk. Főként most. Barátok nélkül nem lehet élni. Már nem tudom,
ki mondta ezt, de nagyon igaza van. Az embernek szüksége van valakire, aki
mellette van az úton, legyen vele a kapcsolata baráti vagy érzelmi jellegű. Valaki
kell, hiszen társas lények vagyunk.
Tíz körül
elköszöntem Shanytől, majd fogat mostam és aludni mentem. Tovább is
beszélgettem volna vele, de reggel nulladikra kellett kelnem. A délutáni alvás
ellenére szerencsére gyorsan elaludtam.
~
* ~ * ~ * ~ * ~
Újabb hányós
reggelre ébredtem. Megint csak addig voltam rosszul, amíg ki nem jött a
gyomortartalmam. Eltakarítottam a nyomokat, kiszellőztettem aztán a szokásos
dolgokkal folytattam a reggelem. Kint hűvös volt az idő, az eső is esett, ezért
vastag ruhát húztam fel. Esernyőt kerestem, azután felvettem a sportcipőmet és
elindultam a suliba. Ma korábban mentem, emiatt apa nem tudott elvinni.
Illetve, elvihetett volna, ha felébresztem, de ezt nem állt szándékomban
megtenni.
Az eső csendesen
esett, a hűvös levegő az arcomba csapott, ahogy kiléptem az ajtón.
Meglepetésemre egy ismerős kocsi várt rám a feljárónkon. Mikor a benne ülő
személy észrevette, hogy kint vagyok, integetni kezdett. Vettem a jelet, odasétáltam
hozzá. Vajon mit keres itt?
‒
Szia! – köszöntem, amikor kinyitotta a
kocsi ajtaját.
‒
Szia, Cicalány! – üdvözölt Shane kellemes hangja
– Gyere, ugorj be, elviszlek –
folytatta, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Hitetlenkedve
megráztam a fejemet. Mi a fene?
‒
Nem kell ezt csinálnod – kerestem a tekintetét.
‒
Tudom, de szeretném – mosolyogva válaszolt. Habozva
álltam előtte. Körbenéztem, mintha valamiféle jelre várnék. Egy lélek sem volt
az utcán, az eső pedig még mindig csendesen esett. – Cicalány, kérlek, gyere, így el fogok késni – szólalt meg Shane,
ezzel elérve, hogy ismét rá figyeljek.
‒
Oké – gyorsan megkerültem az autót
és az esernyőt összecsukva, beültem mellé.
Nem vettem volna a
lelkemre, ha miattam elkésik. Bekötöttem a biztonsági övet, aztán már indultunk
is.
‒
Shane – szólítottam meg.
‒
Igen? – nem vette le a szemét az
útról.
‒
Miért érzed ezt szükségesnek? – fürkésztem az arcát, ami meg
sem rezzent a kérdéstől.
‒
Mert a barátom vagy és szeretlek – egy pillanatra rám nézett,
rémült arcomat látva folytatta – Nem
úgy, ne rémülj halálra! – nevette el magát. Jaj, anyám! Durva gondolataim vannak mostanság.
‒
Oké – nem tudtam megállni,
elvigyorodtam.
Elfordulva
kinéztem az ablakon. Egészen forgalmas reggel volt, elég sok autó ment el
mellettünk az úton, míg megérkeztünk a sulimhoz.
‒
Köszönöm, hogy elhoztál – fordultam felé, miközben
leparkolt az autóval.
‒
Szívesen – amennyire bírtam, átöleltem a
kocsiban.
‒
Legyen szép napod! – mosolyogtam rá.
‒
Neked is – kiszálltam a járműből.
Figyeltem, ahogy elhajt, utána pedig bementem a nagy épületbe.
Suli után
elsétáltam a tánciskolába, ahol megint a 11-12 éves haladó csoportomnak
tartottam órát. Most gyakoroltuk utoljára
a rumbát, a következő alkalommal már az angol és bécsi kerengőt fogjuk
ismételni. Azért ismételni, mert azt a tanítványaim korábban valamelyik másik
tanárukkal már megtanulták. Az eleganciája miatt közkedvelt táncokat általában elsőként
ismertetik meg a táncosokkal. Később jön a többi versenytánc, például a latin-amerikai
táncok, mint amilyen a rumba is.
Gyorsan elszaladt
az idő, egyszer csak azon kaptam magam, hogy vége az óránknak. Elengedtem a
gyerekeket, majd elindultam átöltözni. Nagy meglepetésemre kiérve a teremből,
Macyt fedeztem fel, aki az egyik széken ülve várakozott. Hintáztatta a lábait,
ebből arra következtettem vár valakit. Felém pillantott, amint észrevett,
egyből elmosolyodott és felpattant a székről.
‒
Szia, Cicalány! – elém érve átölelt.
‒
Szia, Macy! Hát te meg mit
keresel itt? –
kérdeztem meglepetten.
‒
Nem jöhetek el a legjobb barátnőm
táncórájára csak úgy?
– kérdezett vissza némi sértődöttséggel a hangjában.
‒
De igen, nem úgy értettem – kezdtem magyarázkodni – Csak nem szoktál, anélkül jönni, hogy
szólnál előtte.
‒
Tudom, de most későn döntöttem
el, így már nem állt módomban jelezni neked – mondta.
‒
Értem – mosolyogtam rá – Akkor átöltözök, mindjárt jövök –
megindultam az öltözők felé.
‒
Rendben – hallottam magam mögött Mac
hangját. Lehet, hogy paranoiás vagyok, de
szerintem történt valami, ezért van most itt. Kíváncsi vagyok, el fogja-e
mondani.
Ruhát váltottam,
aztán visszamentem a folyosón várakozó barátnőmhöz. Lassan közelítettem meg,
így nem vett észre egyből, ezt kihasználva alaposan megfigyeltem őt. A széken
ülve egyfolytában járt a lába. Mi ez, ha
nem idegesség?
‒
Mehetünk? – kérdeztem mellé érve. Riadtan
fordult hátra, mint akit a gondolataiból rántottak ki.
‒
Persze – felpattant a helyéről.
Kisétáltunk a
parkolóban lévő autójához. Beszállva bekötöttem az övemet, a cuccomat pedig a
lábaim mellé tettem.
‒
Hova szeretnél menni? – pillantottam rá várakozóan.
‒
Arra gondoltam megihatnánk
valamit együtt, elviszlek egy jó kis helyre – rám kacsintott, miközben beindította a motort.
‒
Én most nem kérnék alkoholt – szólaltam meg.
‒
Nem muszáj azt innod – vont vállat – Beszélned viszont kell közben.
‒
Miről? – összeráncolt homlokkal néztem
barátnőmre, aki nem vette le a szemét az útról.
‒
Találkoztál Shane-nel, vagy nem? – egy fél másodperc erejéig rám
lesett. A szemeiben ott égett a kíváncsiság.
‒
De igen, végül sikerült
összehozni egy találkozót
– válaszoltam – Ó, már emlékszem! Azt
ígértem, elmesélem, mi történt – Emily,
annyira feledékeny vagy. Kissé megkönnyebbülten dőltem hátra az ülésen.
‒
Igen, tettél egy ilyen felelőtlen
ígéretet –
vigyorodott el.
‒
Igazából nem sok minden történt – kezdtem bele.
‒
Várj még, amíg vezetek, nem tudok
teljesen rád figyelni!
– állított meg.
‒
Ó, oké, bocsika – csendben maradtam egészen
addig, amíg megérkeztünk a Macy által ismert szórakozóhelyre.
Külsőre teljesen
átlagosan nézett ki, belül viszont nagyon menő volt a hely. Mi sem bizonyítja
ezt jobban, minthogy kedden este hat körül is egészen jó forgalommal bírt a
hely.
Leültünk az egyik
sarokba, azután a hozzánk siető vörös hajú pincérnőtől rendeltünk. Mindketten
rostost kértünk. Nem maradtunk ott sokáig. Csak nagy vonalakban meséltem el a
Shane és köztem lezajló beszélgetéseket, beleértve az üziket meg a mai dolgot
is. Mac ezt nem találta furának, szerinte
Shany csak örül annak, hogy „visszakapott” és így fejezi ki. Ezt én is
elfogadhatónak tartottam, de azért reméltem, idővel alábbhagy majd.
Nem csak az én
dolgaimról esett szó, érdekelt mi újság a legjobb barátnőmmel, szóval Niallre
is rá kérdeztem. Őszinte boldogsággal mesélte, hogy ma megint volt idejük videó
hívásra, és néhány nap múlva személyesen is találkozni fognak. Ez nagyban
feldobta az én hangulatomat is. Olyan jó,
hogy legalább neki rendben megy az élete.
Hét után ölelkezve
váltam el Macytől a kapufeljárónkon. Tisztára,
mint valami romantikus film. Bent a házban apu várt rám a nappaliban a
kanapén ülve. Miután letettem a cuccaimat, mellé telepedtem.
‒
Szia, Apa! – puszit nyomtam enyhén borostás
arcára.
‒
Szia, Cicmic! Megkaptam az
üzenetedet, adtam enni a cicának
– fordult felém.
‒
Rendben, köszi – a tévére pillantottam, ahol a
híradó végét adták.
‒
Nincs mit. Milyen napod volt? – érdeklődött kedvesen.
‒
Kicsit furán indult, amúgy jó – tűnődtem. Leért a rostos, ki kell mennem.
‒
Na, miért? – ráncolta össze a homlokát.
‒
Shane reggel elvitt a suliba és
ezt egy kicsit nem tudtam hova tenni
– magyaráztam felállva a kanapéról – Mindjárt
jövök, csak ki kell mennem a mosdóba – mondtam, ahogy becéloztam a
fürdőszobát. Tartottam a szavam, hamar ismét a nappaliban voltam.
‒
Csak
hiányzol neki
– szólalt meg apu.
‒
Tessék? – ráncba szaladt a szemöldököm.
‒
Shane-ről beszélek, csak örül
neked, ennyi –
egyszerűsítette le a dolgokat.
‒
Ha te mondod – mosolyogtam rá. Ő is fiú, talán tényleg tudja.
Fürdés meg
vacsorázás után, az íróasztalom fiókjaiban kutattam. Kerestem az egyik
füzetemet, de égre-földre nem találtam. Már minden a kezembe akadt csak az nem.
Kirántottam a legfelső fiókot is, ahol beleakadt a kisujjam egy láncba.
‒
Au! – nagyot kiáltottam, mire Shin
megriadt az ágyamon. Ez nem esett jól.
Elkezdtem rázni a
kezemet, majd elszorítottam az ujjamat a tövénél. Ez még úgy pont hiányzott. Óvatosan kivettem az ezüstláncot, ami
olyan nagy fájdalmat okozott nekem. Látszólag nem lett baja. Egy rózsaszín
medál függött rajta. Ezt ő adta nekem és
képtelen voltam megválni tőle. Annyira szép, még mindig nagyon tetszik. Letettem
az íróasztalomra, aztán tovább folytattam a keresést. Végül meglett az a
nyamvadt füzet, amit utána gyorsan el is tettem a táskámba, nehogy itthon
maradjon. Hoztam be vizet éjszakára, azután lefeküdtem aludni. Shint simogatva
nyomott el az álom.
Ahogy
kinyitottam a szemem, egyből oldalra fordultam, így szemben találtam magam
Harryvel. Úgy tűnt, már régóta fent lehet.
‒
Jó
reggelt! – mosolygott rám.
‒
Neked
is – közvetlenül mellé gurultam, belélegezve férfias
illatát. Fejemet a mellkasára hajtva, hallgattam nyugodt szívverését.
‒
Úgy
szeretnék, minden reggel így ébredni – szólalt meg
hirtelen.
‒
Hogyan?
– megéreztem a kezét a vállamra simulni.
‒
Ébresztő
nélkül és melletted – puszit nyomott a homlokomra,
amitől elmosolyodtam.
‒
Szeretlek!
– ajkaimat a kulcscsontjára nyomtam, mire belemarkolt a hátsómba – Hazza! – játékosan megütöttem a vállát.
‒
Bocs,
elkalandoztam – kajánul rám vigyorgott. Rá
másztam és megcsókoltam. Rövidnek szántam, de természetesen nem engedett el egy
könnyen. – Olyan gonosz vagy –
mondta, miután lemászva róla elindultam a fürdőbe. – Felizgatsz, aztán itt hagysz – panaszkodott. Az ajkamat
harapdáltam, nehogy elnevessem magam.
‒
Mindjárt
visszajövök – próbáltam csábítóan kiejteni a
szavakat.
Pisiltem,
megmosakodtam azután visszamásztam az ágyba Harry mellé. A keze szinte azonnal
felsiklott a combomra. Az ő házában voltunk, csak ketten, így semmi kifogásom
sem lehetett. A tenyerét becsúsztatta a rajtam lévő nagy pólója alá, míg
feltámaszkodott a másik kezére. Éhes tekintettel nézett rám, de a szemében ott
csillogott az imádat is. Ezt a nézést mindig nagyon szerettem, bár nem sok
embertől láttam. Ez a tekintet arról árulkodott, hogy számára én vagyok a
legfontosabb, és szerintem ennél nincs jobb érzés a világon. Tudni, hogy
valakinek te vagy a mindene, nagyon felemelő érzés. Az ajkait kínzó lassúsággal
érintette az enyémekhez. Tudta, mit csinál. Jó szerető hírében állt, amit volt
már alkalmam megtapasztalni.
Arra ébredtem,
hogy valami nagy zajjal földet ér. Ijedten, hevesen verő szívvel ültem fel az
ágyban, miközben a villanykapcsolóért nyúltam. A nagy sietségben levertem a
poharamat, ami egy tompa puffanással ért le a padlóra. A szőnyeg valamennyire
felitta a vizet, de egy része a parkettán landolt. Baromi jó. Körbenéztem a szobában, keresve minek sikerült halálra
rémítenie. Az íróasztali lámpám a földön hevert. Úgy tűnt, a zuhanásban nem
sérült meg. Shin után kezdtem kutatni, aki a szoba egyik sarkából nézett rám
rémülten. Hirtelen kopogtatásra lettem figyelmes, aztán az ajtóm kinyílt.
‒
Mit csináltál Cicmic? – kérdezte apu aggódva.
‒
Én semmit – válaszoltam álmosan – Azt hiszem, Shin lerántotta az íróasztali
lámpámat – vizslattam a még mindig rémült cicát.
‒
Majd felfogatom az asztallapra, akkor
nem fog többet leesni
– mondta.
‒
Rendben – a vizet kikerülve kimásztam a
takaró alól. Pedig olyan szép álom volt.
~
* ~ * ~ * ~ * ~
Reggel fáradtan
ébredtem. Ahogy felültem az ágyban elkezdtem szédülni. Forgott velem az egész
szoba, így kénytelen voltam összeszorítani a szemeimet. Próbáltam mély
lélegzeteket venni, míg nagyon lassan visszadőltem a párnáimra. Nem lettem
jobban. Elfogott a hányinger és levert a víz. Ez nem olyan volt, mint egy
reggeli rosszullét. Óvatosan kivettem az ágy alatt lévő lavórt. Feltettem az
ölembe, várva hátha történik valami. A gyomrom kavargott, nem úgy tűnt, hogy
egy hamar lenyugszik. A lavór fölé görnyedtem. A szemem sarkából láttam a
cicámat, aki engem figyelt. Egyfolytában rázott a hideg, majd végre valahára a
gyomortartalmam megindult. Pár hullámban távozott belőlem minden, de nem sokkal
lettem jobban. A hányingerem elmúlt, viszont minden más megmaradt. Arrébb
tettem a lavórt, utána összegömbölyödve a másik oldalamra fordultam. Nem hiszem el, hogy most még beteg is
leszek. Léptek zaját hallottam, aztán kopogást és az ajtón belépett apa.
‒
Kicsim, te nem… – félbe maradt a mondata, amikor
meglátott.
A lavórra
pillantott, azután elfintorodott. Összerakta, mi történt. Az egyik ablakhoz
sétált – a tőlem távolabbihoz – és kinyitotta azt. Lassan megcsapott a kinti
hűvös levegő.
‒
Ez most a baba miatt van, vagy
beteg vagy? –
kérdezte leülve a felhúzott lábaimhoz. Lassan elkezdte simogatni a hátamat.
‒
Ez nem reggeli rosszullét – motyogtam.
‒
Akkor telefonálok az iskolába,
utána pedig elviszlek az orvoshoz
– elvette a lavórt a takaróról – Mindjárt
visszajövök – biztosított, mire csak egy aprót bólintottam.
Tartotta a szavát.
A szobámból felhívta a sulit, utána a munkahelyét is, közben végig a hátamat
simogatta. Már a fejem is fájt. Némi segítséggel felöltöztem és megmosakodtam.
A kanapén ülve várakoztam, míg apu elkészült.
‒
Hogy érzed magad?
‒
Nem jól – puszit nyomott a homlokomra.
‒
Meleg a fejed, lázasnak tűnsz – állapította meg.
‒
Adnál reggelit Shinnek? – pillantottam rá.
‒
Figyelsz te rám? – a kezét a vállamra tette.
‒
Igen, szerinted lázas vagyok – ismételtem el. Ettől még a cicám éhes.
‒
Tényleg nem vagy jól – adott enni a macskámnak,
ezután kimentünk a kocsihoz.
Nagyon
nem így képzeltem ezt a napot.
Ha elolvastad, kérlek jelezd! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése