2.évad 43.rész - mi volt a szándékod

Sziasztok!

Hogy vagytok? :) Remélem, Mindannyian remekül vagytok és élvezitek, hogy az időjárás végre az évszakhoz méltóan viselkedik. Utolsó találkozásunk óta a blog átlépte a 26.000 oldalmegjelenítést, köszönöm Nektek ezt a számomra hihetetlen eredményt.
Jelentkezésem oka, hogy meghoztam Nektek a történet folytatását, kíváncsian várom, mit gondoltok róla. Jó szórakozást a részhez! :)
Utólag is nagyon boldog 10. évfordulót kívánok a srácainknak :)

Puszi: Emily

02.27.

~ Emily ~

Múlt héten befejeztem a munkát. Elbúcsúztam a kollégáimtól, de megígértük egymásnak, hogy tartjuk a kapcsolatot. A héten be is ugrottam hozzájuk, nagyon megörültek nekem. Jó volt visszamenni, azonban nagyon furcsának hatott, hogy nem kell dolgoznom.

A hétvégén megtartottuk a babaváró bulit a csapattal, amin apu is részt vett. Azt kell mondjam, jól sikerült, a barátaim kitettek magukért, csupa hasznos dologgal leptek meg. Kaptam mese könyveket, babaruhákat, cumit, cumisüveget, textil pelenkát, kengurut, plüssöket meg néhány játékot a babának. Örültem, amiért hagytam magam rábeszélni erre, de azért volt egy kis kellemetlenség. Érthető okból a többiek kíváncsiak a baba nemére és arra is, milyen neveken gondolkodom. Nehezükre esett elfogadni, hogy nem szeretném tudni a nemét és nem árulok el semmit a lehetséges nevekről sem. Részben azért titkolóztam, mert nem akartam, hogy lebeszéljenek a kitalált nevekről. Jelen állás szerint egyedül döntök, és nem szeretném, ha bárki befolyásolna.

A nagyjából kettő hete elkezdett tornázást továbbra is folytattam, hétvégente apával együtt csináltuk, ami elég jó közös program. Úgy vettem észre magamon, motivál, ha valaki velem csinálja.

Az ágyamban feküdtem nagyjából húsz perce. Megint elfogott a fáradtság, ezért feküdtem le. A tévéből halkan szólt a zene, amit csukott szemmel hallgattam. Pár perc múlva felültem és kimentem a konyhába készíteni egy teát. A pohárral a kezemben visszasétáltam a szobámba, ahol letettem a teát a szekrényre, miközben tekintetem a srácok albumjára tévedt. Két héttel ezelőtt elég sokáig tartott, míg abba tudtam hagyni a sírást. Elaludni sem volt valami könnyű, csak Harry pulcsiját szorongatva voltam képes rá. Talán nem túl meglepő, de azután vele álmodtam. Álmomban minden rendben volt köztünk és nem voltam várandós sem. Nem tudom, ez mit akar jelenteni, de azóta is foglalkoztat. Talán túlságosan is sokat gondolkozom ezen, jobb lenne inkább elengedni. Hirtelen megszólalt a telefonom, a csengő hangból tudtam ki telefonál. Felkaptam a készüléket:

‒       Szia! – szóltam bele.

‒       Szia, Cicalány! – barátnőm hangja vidám volt – Most végeztem. Miért akartad, hogy felhívjalak? – Korábban küldtem neki egy SMS-t.

‒       Szeretnék találkozni veled – válaszoltam.

‒       Valami baj van? – hangja aggódóvá vált.

‒       Nem, csak beszélgetni szeretnék – próbáltam elnyomni magamban a hazugság miatti bűntudatot.

‒       Oké, nem sokára érkezem, vigyek valamit? – kérdezte.

‒       Nem, köszi – elmosolyodtam – Várlak, szia.

‒       Szia! – bontottam a vonalat.

Macy hamarosan megérkezett, ahogy ígérte. Mikor meghallottam a csengőt – amit nem rég megjavítottunk – lassan kisétáltam hozzá. Öleléssel üdvözöltük egymást.

‒       Kérsz valamit? – kérdeztem, amíg kibújt a kabátjából.

‒       Nem, köszi – megrázta a fejét – Miről akartál beszélgetni?

‒       Gyere! – a szobám felé invitáltam.

Macy leült az ágyra, én pedig a kezembe vettem a srácok albumát. Barátnőm ölébe tettem a CD-t. Egy darabig lehajtott fejjel bámulta a borítót.

‒       Meghallgattad – inkább tűnt kijelentésnek, mint kérdésnek.

‒       Miért szeretted volna, hogy meghallgassam az utolsó dalt? – nyugodtan kérdeztem, nem akartam veszekedni vele. Mac kerülte a tekintetem.

‒       Mérges vagy? – fürkészett kíváncsian.

‒       Miért, a dal miatt, vagy mert beszéltél Niall-lel rólam?

‒       Mindkettő – vágta rá gyorsan.

‒       Nem vagyok mérges, csak tudni szeretném, mi volt a szándékod – magyaráztam.

‒       Legutóbb, amikor Niall-lel voltam, mondott nekem valamit, ami elgondolkodtatott – szólalt meg.

‒       Mit? – pillantottam rá kíváncsian.

‒       Azt mondta, azért szeretné tudni mi van veled, mert ti barátok voltatok és érdekli, hogy vagy – válaszolta.

‒       Ha meg tudná, hogy babát várok, el akarná mondani neki – néztem rá.

‒       Csak annyit mondtam, jól vagy és levizsgáztál, szerintem nem baj, ha ilyeneket tud – mondta szőke hajú barátnőm.

‒       Ha Harrynek nem mondja el, akkor oké.

‒       Nem fogja, megígérte, hogy tartja a száját – mosolygott rám.

‒       Oké, de ugye azt tudod, hogy Niall nem a titoktartó képességéről híres – fürkésztem.

‒       Jó, igaz, de ami nagyon fontos, azt nem adja tovább – vette védelmébe.

‒       Csak az egész világnak szétkürtöli dal formájában – a CD-re böktem.

‒       Én már csak akkor szereztem tudomást róla, amikor már az albumon volt – védekezett – Amúgy, nem hiszem, hogy sokan rájöttek volna, kikről szól a dal, ahhoz tudni kell a részleteket is – tette hozzá.

‒       Például a pulcsit? – kérdeztem.

‒       Igen, azt is.

‒       Mióta tudod? – kényelmetlenül éreztem magam.

‒       A házavató bulin láttam meg – felelte.

‒       Azt hittem, nem vetted észre – lehajtottam a fejem.

‒       Az volt az első, amit megláttam – tájékoztatott – Később az is feltűnt, hogy hordani kezdted a láncot, amit tőle kaptál – ösztönösen a nyakamhoz nyúltam.

A mai nap azon kevesek egyike volt, mikor nem viseltem. Nem szerettem volna erről beszélni, ezért visszatereltem a beszélgetést az eredeti irányba.

‒       Oké, térjünk vissza oda, hogy mi volt a szándékod a dal meghallgatásával – tekintetemet rávezettem, de ő nem vett fel a kontaktust.

‒       Tudtam, hogy rá fogsz jönni miről szól, de Niall szerint Harrynek nem esett le – elgondolkoztam.

‒       Mert ő nem tud rólam semmit – állapítottam meg.

‒       Igen, mivel mi nem mondunk neki semmit, mástól meg nem tudhatná meg – Zayn sem árult el.

‒       Így van – helyeseltem.

‒       Azt reméltem, ha meghallgatod, az kivált belőled valamilyen érzelmet – figyelmesen hallgattam a barátnőmet – És tudom, hogy valaminek történnie is kellett, különben nem beszélgetnénk most itt – vonta le a következtetést.

‒       Fél éjszaka sírtam, szerinted ez milyen érzelem? – kérdőn pillantottam rá.

‒       Fájdalom, mert még nem vagy túl rajta – felelte.

‒       Ha fáj, akkor még nem vagyok túl rajta? – kerestem a tekintetét.

‒       Nyilvánvalóan, különben nem fájna – válaszolta.

‒       Szerinted mit kellene tennem, hogy túljussak rajta?

‒       Én még mindig azt gondolom, ha megbeszélnétek, az jót tenne mindkettőtöknek – Macy szavai nem leptek meg.

‒       És boldogan élünk, míg meg nem halunk? – húztam fel a szemöldököm.

‒       Én csak azt mondom beszéljetek, nem kell újra összejönnötök – magyarázta – Meg kellene próbálni elsimítani azt, ami kettőtök között történt.

‒       Ez nem olyan egyszerű – sóhajtottam fel.

‒       Senki nem mondja, hogy egyszerű lesz – megfogta a kezem – De ránk számíthatsz, mi melletted leszünk.

‒       Tudom és ezért hálás vagyok – megszorítottam a kezét – Még ha nem is tűnik mindig így – tettem hozzá.

‒       Tisztában vagyok vele, hogy sokkal több minden jár a fejedben, mint amit elárulsz nekem – hangja nem volt szemrehányó.

‒       Én csak… – elhallgattam.

‒       Nem akarsz terhelni másokat, ezt megértem, de meg kell beszélned valakivel, különben megbolondulsz – vetítette előre.

‒       Remélem, nem ilyen szörnyű a jövőm – elengedtem a kezét és felálltam az ágyról.

‒       Mit fogsz most csinálni? – felém nyújtotta a CD-t.

‒       Semmit – válaszom meglepte szőke hajú barátnőmet – Fáradt vagyok, le szeretnék feküdni egy kicsit.

‒       Oké, rendben – barátnőm felállt az ágyamról – Szükséged van valamire? – fürkészett kíváncsian.

‒       Nem, köszi – halványan rá mosolyogtam.

‒       Akkor, én most megyek, hagylak pihenni – az ajtóm felé indult.

‒       Baj, ha nem kísérlek ki? – néztem rá.

‒       Nem, dehogy, kitalálok egyedül is – mosolygott rám.

‒       Oké, szia, Macy – leültem az ágyamra.

‒       Szia, Cicalány! – köszönt el, miközben kilépett a szobám ajtaján.

Végig hallottam a lépteit, míg kisétált a házból. Csak lelkileg voltam fáradt, fizikailag nem, hazudtam neki, hogy magamra hagyjon. Nem tudtam mit csináljak és nem volt kedvem tovább beszélgetni erről Macyvel.

A telefonomért nyúltam, ami a szekrényen volt a poharam mellett. Hamar meg lett a név, amit kerestem, majd sietve rányomtam a hívásra. Sajnos az illető nem vette fel. Csalódottan tettem vissza a készüléket a helyére. Remélem, visszahív.

Nem sokkal azelőtt, hogy apu hazaért, csörögni kezdett a telefonom. A név láttán öröm fogott el. De jó, visszahívott.

‒       Szia! – vettem fel.

‒       Szia! Bocsi, hogy csak most hívlak, de Perrie-vel randink volt – mentegetőzött.

‒       Ugyan, nincs semmi baj – legyintettem.

‒       Miért hívtál? – érdeklődött.

‒       Kérdezni szeretnék valamit – válaszoltam.

‒       Mi lenne az? – úgy éreztem felkeltettem az érdeklődését.

‒       Én meghallgattam a legutóbbi albumotokat – kijelentésemet mély csend követte – Itt vagy? – szóltam bele.

‒       Igen – halkan válaszolt.

‒       Az érdekelne, hogy Niall-lel miért írtátok az utolsó dalt, mi volt a szándékotok vele?

‒       Mi csak… – csendben maradt.

‒       Csak egy őszinte választ szeretnék semmi mást.

‒       Rendben – nyelt egy nagyot – Segíteni szerettünk volna. Azt reméltük ez a dal talán elindít bennetek valamit és újra találkoztok – magyarázta.

‒       És kibékülünk?

‒       Én már annak is örülnék, ha megbeszélnétek. Harry szeretett volna megkeresni téged, de nem tudta, hogyan derítse ki hol vagy. Shane meg Macy nem mondták meg neki hol talál meg – mesélte.

‒       Ezt ők nem is mondták nekem – felsóhajtottam.

‒       Gondolom, nem voltál olyan állapotban, hogy ezt elmondják.

‒       Mikor szeretett volna megkeresni? – kérdeztem.

‒       Miután lenyugodott, szeretett volna beszélni veled – felelte.

‒       A levelem ellenére – motyogtam.

‒       Milyen levél? – lépteket hallottam a házban. Az órára pillantva leesett, hogy apa lesz az.

‒       Mindegy – megráztam a fejem – Szóval szerinted beszéljek vele?

‒       Igen, próbáld meg, mindkettőtök kedvéért – erősített meg.

‒       És mi van akkor, ha már hallani se akar rólam? – Ez is benne van a pakliban és nem tudom fel tudnám-e ezt dolgozni.

‒       Én emiatt nem aggódnék – hangján érződött, hogy mosolyog.

‒       Nem találkoztál vele már egy ideje, nem tudhatod, most mi a helyzet – érveltem.

‒       Szóval beszélnél vele? – reménykedve kérdezte.

‒       Nem tudom – megingattam a fejem – Én nem vagyok biztos benne, hogy egy beszélgetés megoldaná a gondjainkat – Sőt, egyenesen újabbakat kreálna.

‒       Miért nem? – szinte magam előtt láttam, ahogy összeráncolja a homlokát.

‒       Csak ezt érzem – feleltem.

‒       Ez olyan női megérzés?

‒       Azt hiszem igen – megéreztem rugdosni a babámat, mire odasimítottam a kezemet.

‒       Tudod, néha az ilyenek félrevezetnek.

‒       Zayn, kérlek, ne próbálj győzködni! – szóltam rá.

‒       Ne haragudj, csak segíteni szeretnék – szavai őszintének tűntek.

‒       Hálás vagyok érte, de vannak döntések, amiket egyedül kell meghoznom – magyaráztam.

Aznap vacsoránál úgy döntöttem, kikérem apa véleményét is. Míg teát készítettem, bátorságot gyűjtöttem.

‒       Apu – szólítottam meg.

‒       Tessék, Kicsim – magamon éreztem a tekintetét. Leültem mellé a székre.

‒       Valami fontosat szeretnék kérdezni tőled – néztem a szemébe.

‒       Mi lenne az? – érdeklődve figyelt engem.

‒       Ha azt mondanám neked, hogy beszélni szeretnék a kicsi apjával, támogatnál benne vagy inkább lebeszélnél róla? – kérdeztem kissé gyorsan.

‒       Beszélni szeretnél vele? – pillantott rám. Meglepett volt, ezt nem tudta elrejteni.

‒       Nem tudom – megráztam a fejem – Azon gondolkozom, mit csináljak. Próbálom eldönteni, mi lenne a jó – magyaráztam.

‒       Mi vitt oda, hogy ezen gondolkozol?

‒       Nem rég meghallgattam a srácok új albumát – válaszoltam.

‒       És? – húzta fel a szemöldökét.

‒       Macy barátja Niall és Zayn, aki szintén a banda tagja, írtak egy dalt az albumra, ami rólam és Harryről szól – a teavíz felforrt a hátam mögött, ezért sietve elzártam alatta a gázt.

‒       Miért írtak rólatok dalt?

‒       Mac szerint segíteni akartak, de Harry nem jött rá, kikről szól – feleltem kiöntve a teavizet.

‒       Tényleg? – apu meglepődött.

‒       Igen, de ez nem meglepő, hiszen nem tud rólam semmit sem – védtem meg.

‒       Ezért érzed úgy, hogy beszélned kéne vele? – pillantott rám.

‒       Nem tudom, jó ötlet-e, nem vagyok biztos abban, hogy lenne értelme – eléggé bizonytalan voltam.

‒       Mitől félsz igazából? – apu kíváncsian fürkészett.

‒       Ha nem állna szóba velem, az fájna – vallottam be.

‒       És még? – húzta fel a szemöldökét.

‒       Mi van, ha a kicsi miatt dühös lesz? Ha azt mondja, nem hiszi, hogy az övé? Az nagyon fájna – apa megfogta a kezem.

‒       Én a helyedben megpróbálnám – zöld íriszeivel mélyen a szemeimbe nézett. Még egy mellette érv.

‒       Köszi, hogy elmondtad – halványan rámosolyogtam.

‒       Mit fogsz csinálni? – érdeklődött.

‒       Alszom rá egyet.

Vacsora után írtam Shane-nek, az ő véleményére is kíváncsi voltam. Még lefekvés előtt választ kaptam tőle.

„Szia! Én támogatnálak benne, szerintem jót tenne neked S”

Ilyenkor bezzeg mindenki egy véleményen van. Visszaírtam neki, aztán bebújtam a takaró alá. Mindenki ugyanazt mondja, mégsem tudom eldönteni, mit csináljak. Magamhoz vettem Harry pulcsiját. Bárcsak, adnál valami jelet, hogy nem utasítanál el. Sokkal könnyebb lenne úgy felvenni vele a kapcsolatot, hogy tudom, mit fog reagálni. Leoltottam a lámpámat és lefeküdtem aludni.

Megint Harryvel álmodtam, ami talán nem is volt túl meglepő. Az álom előre vetítette a találkozásunkat. Olyan volt, mint amilyennek reméltem. Normálisan tudtam beszélgetni vele. Kicsit mérges volt, amiért nem szóltam a babáról és ezért nem hibáztattam. Felnőttek módjára beszélgettünk, ami nagyon jó volt, szinte túl szép. Felriadtam az álomból és gyorsan felkapcsoltam a lámpámat. Az íróasztalomhoz mentem és papírt meg tollat vettem elő.

~ Macy ~

Suli után alig vártam, hogy hazaérjek. Manóm már úton volt ide. Izgatottan mentem be a házba, miután megláttam Niall autóját a feljárónkon. Remélem, a szüleim beengedték a szobámba és békén hagyták. Anyuval még mindig nem sikerült elsimítanunk teljesen a vitánkat. Annyit ki tudtam préselni belőle, hogy nem tesz újabb megjegyzést, amíg jól teljesítek az egyetemen. Beérve aput pillantottam meg először, aki a nappaliban tévézett.

‒       Szia!

‒       Szia! – üdvözölt ő is.

‒       Niall hol van? – körbe néztem.

‒       A szobádban vár téged – válaszolta mosolyogva.

‒       És anyu? – néztem rá.

‒       Vásárolni van még nem találkoztak – egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat.

Apu figyelmét megint a tévének szentelte, én pedig elindultam a szobám felé egy levakarhatatlan vigyorral az arcomon. Ahogy benyitottam az ajtón, tekintetemmel őt kerestem.

‒       Szia, Édes! – felpattant az ágyamról és felém sétált. Sietve magamhoz húztam egy üdvözlő csókra.

‒       Annyira hiányoztál – motyogtam az ajkaira.

‒       Te is nekem – kezeit a derekamra csúsztatta. A karjaimat köré fonva szoros ölelésbe zártam őt.

‒       Milyen volt az utad? – a felsőjébe beszéltem.

‒       Meglepően jó volt a forgalom, ezért is értem ide ilyen hamar – mesélte.

‒       És ettél valamit? – kérdeztem.

‒       Még nem – felelte.

‒       Mit ennél? – húzódtam el tőle.

‒       Nem tudom – megrázta a fejét – Te mit szeretnél?

‒       Rendelhetnénk valamit – morfondíroztam.

‒       Pizza? – pillantott rám.

‒       Oké – bólintottam – Megkérdezem aput ők kérnek-e – elindultam kifelé a szobámból.

Anya pont visszaért már. Végül mindannyian rendeltünk pizzát.

Mikor megszólalt a csengő, már eléggé éhes voltam. Amint kinyitottam az ajtót egy kisebb fajta meglepetés ért, ugyanis nem a pizzafutár állt az ajtónkban, hanem Cicalány.

‒       Te mit keresel itt? – üdvözlés helyett ez szaladt ki a számon.

‒       Szia, Macy! Gondoltam, hogy meg fogsz lepődni – mosolygott rám – Bemehetek?

‒       De Niall is itt van – mondtam ki, amit amúgy is tudnia kellett.

‒       Tudom, vele szeretnék beszélni – tágra nyílt szemekkel néztem rá.

‒       De, akkor… – a hasára mutattam.

‒       Igen, tudom, de a segítségét kell kérnem – elálltam az útjából. Em elsétált a szobámig és megállt előtte. – Talán inkább neked kellene előre menni – kissé idegesen mosolygott.

‒       Lehet – benyitottam a szobámba.

‒       Na, itt van már a kaja? – Manóm kíváncsian fürkészett.

‒       Nem egészen, valaki beszélni szeretne veled.

‒       Szia, Niall! – elálltam az útból.

Manóm lefagyott, meredten bámulta Cicalányt és bár kinyitotta a száját, nem jött ki hang a torkán. Em beljebb sétált és leült az íróasztalom előtti székre, míg én becsuktam az ajtót.

‒       Nagyon kérlek, ne nézz így rám! – barátnőm kezdte kényelmetlenül érezni magát. Ni felém fordult. – Ne rá haragudj, hanem rám, én kértem, hogy ne mondja el – védett Emily.

‒       Harryé? – azt hittem, Em erre nagyon mérges lesz.

‒       Igen – nyugodtan válaszolt.

‒       És miről szeretnél velem beszélni? – erre én is kíváncsi voltam. Cicalány a táskájából kivett egy borítékot.

‒       Szeretném, ha ezt úgy juttatnád el Harrynek, hogy nem személyesen adod át neki – felé nyújtotta – És jó lenne, ha nem tudna arról, hogy beszéltünk és a babáról sem – tette hozzá.

‒       Oké, de mégis mi ez? – forgatta egy kicsit a borítékot, aminek az elejére a Harry szó volt ráírva.

‒       Egy levél, szeretnék beszélni Harryvel, ha ő is így van ezzel, akkor ebből tudni fogja, mit csináljon – magyarázta.

‒       Ez miattam van? – kérdeztem Emilyt.

‒       Nem – megrázta a fejét – Akik nekem fontosak, mind azt mondják, beszéljek vele. Gondolom ti is ezt szeretnétek – Niallre pillantott, aki bólintott.

‒       Igen, azt szeretnénk, ha végre jól lennétek.

Ha elolvastad, kérlek, jelezd :)