Sziasztok!
Szeretnék Mindenkinek nagyon kellemes karácsonyi ünnepeket kívánni, remélem, mindannyian azokkal tudjátok tölteni, akiket szerettek :)
Köszönöm szépen az előző részhez érkezett valamilyen formájú visszajelzéseteket. Elég sokan benéztetek, aminek nagyon örültem tekintve, hogy elég hosszú időt hagytam ki. Az én ajándékom Nektek a történet folytatása - még nem tudom, mikor érkezik a következő rész, de igyekszem vele - fogadjátok sok szeretettel. Jó szórakozást a részhez! :)
Ebben az évben már nem fogok új részt hozni, szóval szeretnék Mindenkinek sikerekben gazdag boldog új évet kívánni! :)
Valamint, szeretnék boldog szülinapot kívánni az egyetlen Louis William Tomlinson-nak!
Puszi: Emily
~
Emily ~
Apával megnéztük a házat, közben elmesélte, mik a tervei az egyes
helyiségekkel. Nagyon tetszett az épület, olyan kis egyszerű volt, de mégis
nagyszerű. Időközben arról is beszélgettünk mit gondoltam ki. Amikor rájöttem, hogy várandós vagyok
kétségbeestem. Gyorsan össze kellett szednem magam, nehogy kiderüljön a dolog,
de attól kezdve csak azon járt az eszem, mihez fogok kezdeni. Számtalan
lehetőséget végig pörgettem, még a legrosszabbakat is. Próbáltam mindent
alaposan átgondolni, mérlegelni, hogy mi lenne a lehető legjobb döntés. Arra
jutottam, el kéne mondanom Harrynek. Aztán ma reggel összeszedtem minden
bátorságomat. Kész voltam elmondani neki, de meglepetésemre ő is beszélni akart
velem.
‒
Szóval,
szerinted? – apu hangja hozott vissza a valóságba.
‒
Micsoda?
– megráztam a fejem.
‒
Azt
mondtam, lehetne ez a te szobád, mit gondolsz? – fürkészett kíváncsian.
‒
Tökéletes
lenne – Elég nagy kettőnknek. Az
ablakhoz sétáltam, ami a fűvel borított hátsó udvarra nézett.
‒
Mit
szeretnél, milyen színű legyen a fal? – kíváncsian figyelt engem. Fura, de mintha boldog lenne.
‒
Halvány
rózsaszín – A függönyöm is valami
olyasmi. – Kérdezhetek valamit?
‒
Persze
– vágta rá mosolyogva.
‒
Beszélni
fogsz Anyával? – kerültem a tekintetét.
‒
Arról,
hogy babát vársz?
‒
Igen
– bólintottam.
‒
Nem
akarod neki elmondani, igazam van? – zöld szemeivel kíváncsian méregetett.
‒
Igen.
Rajtad kívül senki sem tudja és szeretném, ha ez még egy jó darabig így is
maradna – Pár embernek muszáj lesz
szólnom róla, pedig ez az, amit a legkevésbé akarok.
‒
Az apja
sem tudja? – húzta fel a szemöldökét.
‒
Nem –
megráztam a fejem.
‒
Kicsim,
neki tudnia kéne – mondta óvatosan.
‒
Nem
akarom, hogy bárki tudjon erről – jelentettem ki határozottan.
‒
Rendben,
legyen, ahogy szeretnéd – mélyet sóhajtott.
‒
Köszönöm
– suttogtam hálásan.
‒
Szeretnél
valamilyen virágot a szobádba? – témát váltott, amiért hálás voltam.
‒
Van
néhány orchideám, azokat is elhozom holnap. Tényleg, a bútoraimat hozhatom ide?
– fordultam felé.
‒
Igen,
majd betesszük a nappali közepére, ott már csak festeni kell – válaszolta.
‒
Shint is
idehozhatom?
‒
Őt már
csak akkor, ha mi is idejövünk.
‒
Mennyi
idő még, amíg beköltözhetünk? – átsétáltam a nappaliba. Innen is a hátsó
udvart láttam az üveg tolóajtókon keresztül, amik a teraszra vezettek.
‒
Még egy
hét biztosan – válaszolta követve engem.
‒
Arra
gondoltam, megkérdezem Macyt, elcsövezhetek-e náluk addig – az üveg
tükröződésében láttam, ahogy apa az egyik ablakot ellenőrzi.
‒
Rendben
– felém kapta a fejét – Ha nemet mond,
akkor jössz hozzám a hotelbe vagy megkérded Shane-t is?
‒
Shane-nel
is összevesztem – megfordultam.
‒
Miért?
– felhúzta a szemöldökét.
‒
Hazudott
nekem veletek kapcsolatban – lehajtottam a fejem.
‒
Jaj,
Cicmic, mi kértük, hogy ne szóljon neked.
‒
Nem
érdekel – Legjobb barátok vagyunk, el
kellett volna mondania.
‒
Ez így
nem jó, beszélj vele – kérte.
‒
Nem –
ráztam a fejem határozottan – Nem akarom
látni őt vagy hallani a hangját. – Apa mélyet sóhajtott, de nem szólalt
meg. – Tudom, nehéz velem –
motyogtam.
‒
Az nem
kifejezés, ezt biztos anyádtól örökölted – mondta.
‒
Héj,
azért te se vagy piskóta! – szúrósan pillantottam rá.
‒
Holnap
mit fogsz csinálni? – terelt apu.
‒
Iskolába
megyek – válaszoltam – Beszélnem
kell az igazgatóval a helyzetemről.
‒
Elmondod
neki?
‒
Muszáj
lesz – sóhajtottam fel – Kitaláltam
valamit, de azt engedélyeznie kell.
‒
Micsodát?
– ráncolt össze a homlokát.
‒
Majd
elmondom, ha már megbeszéltem vele. Suli után elmegyek orvoshoz, aztán még
Alysonnal is beszélnem kell a tánc stúdióban – meséltem a terveimet.
‒
Visszamész
táncolni? – átment az egyik szobába.
‒
Igen, és
ha minden igaz, még állást is kapok, mint táncoktató – újságoltam boldogan.
‒
Na, az
nagyon jó – mosolygott rám.
‒
Én is
örültem neki, bár azt nem tudom, így meddig fogom tudni csinálni.
‒
A
táncoktatást vagy magát a táncot?
‒
Mindkettőt.
A tánc akkor lesz nehéz, amikor már látszódni fog a hasam – A Tominál is így volt. – Az oktatást szerintem ennél tovább is
folytathatom.
‒
De ez
biztonságos?
‒
Ha semmi
gond nem lesz a várandósságom alatt, ami miatt eltiltanának akkor igen – A Tomival szerencsére minden rendben ment.
Remélem, most is így lesz és nem lesz okom aggódni.
‒
Nem lesz
ez egy kicsit sok?
‒
Micsoda?
– fürkésztem kíváncsian.
‒
A suli és
a munka együtt – nézett rám aggódva.
‒
Bírni
fogom – mosolyogtam rá, mintegy biztatásként. Muszáj lesz, ugyanis nem akarok élősködni rajtad, és a kicsi dolgait is
én akarom megvenni. Ő az én felelősségem.
‒
De lehet,
hogy nem tesz majd jót neki –
hangja gyengéd volt és féltő.
‒
Ha nem
bírom, azt érezni fogom, akkor pedig azonnal abbahagyom, mert fontos nekem,
hogy ne legyen semmi baja a kisbabámnak.
‒
Tudom, az
unokatesódra is nagyon vigyáztál – Sok
mindent beáldoztam, hogy vigyázhassak rá, de ennek ellenére – vagy lehet, hogy
éppen ezért – nagyon élveztem a várandósságot. Apa közelebb jött hozzám.
‒
Ne
aggódj, remek anya leszel – simított végig az arcomon – És én is itt leszek, hogy segítsek neked.
‒
Tudom, de
nem szeretnék a terhedre lenni – vallottam be.
‒
A
gyerekem vagy, mégis ki másra tudnál támaszkodni? – kérdezte kíváncsian.
‒
Gondolom,
a kicsi apjára – szomorodtam el.
‒
Nézd, nem
tudom, mi történt, de azt igen, hogy csak az a jó megoldás, ha megtanulod
elengedni – Hű, apámnak milyen mélyen
szántó gondolatai vannak.
‒
Ez rátok
is igaz? – néztem fel rá szomorú arckifejezéssel.
‒
Igen
– bólintott – Sajnos van, ami nem
működik, és akkor nincs más választás, mint beletörődni – magyarázta.
‒
Igazad
van – helyeseltem.
‒
Neked
most sokkal fontosabb dolgaid lesznek – megfogta a kezem – Zárd le magadban azt, amin már nem lehet
változtatni, különben nem tudsz a jövő gondjaival foglalkozni.
‒
Könnyű
azt mondani – könnyes lett a szemem.
‒
Tudom,
hogy nehéz, de hidd el, utána sokkal könnyebb lesz – bizonygatta.
~ * ~ * ~ * ~ * ~
Macyék ajtaja előtt álltam. Nem
szóltam ide, hogy jövök, mert kikapcsoltam a telefonom. Egyfolytában
hívogattak, Harry meg Shane nagyon kitartóak voltak. Apu a ház előtt volt a
kocsiban, várta, hogy magával kell-e vinnie. Tétován becsöngettem.
Megigazítottam a vállamon a táskát, miközben arra vártam, hogy valaki ajtót
nyisson. Hamarosan léptek zaja ütötte meg a fülemet. Kinyílt az ajtó és
megjelent előttem a legjobb barátnőm. Arca aggódóvá vált, ahogy megpillantott
engem. Először nem értettem, miért, de aztán leesett. A korábban írt üzenetet még nem magyaráztam meg. Macy hirtelen
átölelt.
‒
Szia!
Kérlek, mondd el, mi történt! – szorított magához.
‒
Szia!
– viszonoztam a gesztusát – Azt majd
később, előtte kérdezni szeretnék valamit.
‒
Mondd
gyorsan! – húzódott el tőlem, így kék szemeibe tudtam nézni.
‒
A helyzet
az, hogy nincs hol laknom, itt maradhatnék egy hétig? – kérdeztem. Mac háta
mögött megjelent az anyukája.
‒
Emily,
hát persze, hogy itt maradhatsz – szólalt meg Mrs. Johnson.
‒
Biztos?
Mert ha gondot jelent, akkor elmegyek Apával a hotelbe – biccentettem a
kocsi felé.
‒
Nem,
nyugodtan maradj itt, ne fizess ki pénzt feleslegesen – mosolygott rám
Dolly néni.
‒
Köszönöm
– hálásan pillantottam mindkettőjükre.
Odamentem a kocsihoz és elmondtam apának, hogy maradhatok. Ezután ő
elment a hotelbe. Macy bekísért a szobájába. Elvette tőlem a táskámat, amit
letett a nagy francia ágyára. Körbenéztem a sárgára festett szobában. Még
mindig úgy volt berendezve, mint mikor legutóbb itt jártam.
‒
Hozhatok
neked valamit, vizet, teát, esetleg valami alkoholosat? – barátnőm végig
simított a karomon.
‒
Egy tea
jólesne – mosolyogtam rá.
‒
Rendben,
mindjárt hozom – azzal kiment a helyiségből.
Bár, nem kaptam rá engedélyt leültem az ágyra. Mindig szerettem a
barátnőmnél lenni, mert náluk otthon éreztem magam.
Mac hamar visszajött két bögre teával a kezében. Az egyiken egy cica
volt, a másikon pedig a legjobb barátnő felirat. Ezt még én vettem neki a szülinapjára. A kezembe adta a cicás
bögrét, majd törökülésben az ágy közepére ült. Felkucorodtam szembe vele.
‒
Apud hol
van? – kérdeztem.
‒ Meccset
néz a hálóban – Macy megforgatta a szemeit, mire elvigyorodtam.
‒
Ugyan,
neki is kell valami szórakozás.
‒
Idegesítőbbet
nem is találhatott volna – barátnőm égnek emelte a tekintetét – De most ne erről beszélgessünk. Mi történt,
Cicalány?
‒
Azt se
tudom, hol kezdjem – ittam bele a teámba.
‒
Mondjuk
Harrynél, Niall felhívott, hogy tudok-e valamit, de semmit sem tudtam mondani
neki – magyarázta.
‒
Harry
csinált valami hülyeséget? – hangomból kivehető volt az aggódás.
‒
Nem, de
nem tudnak vele beszélni – válaszolta.
‒
Hazza azt
akarta, hogy maradjak vele – megdörzsöltem a homlokom.
‒
Azt mégis
hogyan? – húzta fel a szemöldökét.
‒
Az egyik
zenekari próbájukon elénekeltem velük egy dalt. Ő ezt felvette és a tudtom nélkül
megmutatta néhány kiadónak. Valamelyik hajlandó lett volna úgy leszerződtetni,
hogy közben tudjam járni a világot Harryvel – meséltem.
‒
Úristen! –
Macy a szája elé kapta a kezét – Mit
mondtál neki?
‒
Teljesen
lesokkolt. Nem akartam elhinni, mit tett – belenéztem Mac sajnálattól
csillogó kék szemeibe – Megmondtam, hogy
nem akarom ezt, aztán győzködni kezdett. Elmondtam neki, mik az én álmaim és
kiakadt, amiért nem szóltam ezekről korábban – ismét beleittam a teámba.
‒
Tényleg
nem mondtad neki? – kíváncsian nézett rám.
‒
Egyszer
beszéltünk arról, hogy tovább akarok tanulni, de arról konkrétan nem volt szó,
hogy jelentkeztem a suliba. Amikor felvettek szóltam neki, mikor kell majd haza
mennem és ennyi. A táncos munkáról se szóltam, nem gondoltam volna, hogy
kellene. Fogalmam se volt arról, mit tervez. A legvadabb álmaimban sem
gondoltam volna ilyesmire – vallottam be.
‒
Összevesztetek?
– pillantott rám.
‒
Az nem
kifejezés. Még így is azt akarta, hogy adjak fel mindent, ami nekem fontos és
legyünk inkább együtt – folytattam.
‒
Hű, ez
nagyon önző húzás volt – állapította meg.
‒
Az enyém
is az volt, mert nem adok fel mindent a szerelmemért, de ilyet tenni őrültség
lenne – magyaráztam.
‒
Ráadásul
így csak te hozol áldozatot, ő nem – Macy rátapintott a lényegre.
‒
Így van,
főleg ezért sem akartam megtenni. Nem fair, hogy az egyiknek mindent, a
másiknak pedig semmit sem kell feladnia.
‒
Most akkor ki a hibás?
‒
Mindkettőnk,
meg ez az egész szar helyzet, amiben benne vagyunk, mert ez szülte az egészet
– a könnyek megint szúrni kezdték a szememet, amit barátnőm is észrevett.
‒
Emily, előttem
nem kell erősnek mutatnod magad – megfogta a kezem.
‒
Ma már
annyit bőgtem, mint életemben még soha. Az is csoda, hogy egyáltalán még vannak
könnyeim.
‒
Már
hosszú ideje nem láttalak ilyennek – megsimogatta a lábamat.
‒
Nem is
akartam újra ilyen szarul lenni.
‒
Szereted,
igaz?
‒
Nagyon,
és most iszonyatosan fáj, amiért így lett vége – elkezdtem sírni.
‒
Nyugi, mi
Shane-nel itt vagyunk neked és mindenben maximálisan támogatunk téged –
mosolygott rám.
‒
Ó, hát
persze, te még nem tudod – megtöröltem a szemeimet.
‒
Micsodát?
– ráncolta össze a homlokát.
‒
Shane-nel
is összevesztem – sóhajtottam fel.
‒
Ó… ő is,
Harry is, termékeny napod volt – állapította meg.
‒
Meg Anya
is – tettem hozzá.
‒
Ezt hogy
érted?
‒
Konkrétan
arra jöttem haza, hogy Anya beadta a válókeresetet, Apu már nem lakik otthon és
valami tök idegen faszi van a házunkban – fakadtam ki.
Macy elvette tőlem a bögrét, majd a sajátjával együtt az ágya melletti
szekrényre tette. Visszacsúszott mellém és átölelt.
‒
Nem lesz
semmi baj – biztosított, miközben a hátamat simogatta. Ennél nagyobb szar már nem is lehetne.
‒
Anyu
tálalta a helyzetet, azután választás elé állított – hüppögtem. Nem voltam
biztos benne, hogy szőke barátnőm érti, mit beszélek. – Azt hitte, vele fogok maradni és meglepődött, amikor azt mondtam,
inkább meghalok, minthogy vele maradjak.
‒
Jaj,
Emily! – karjait szorosabban fonta körém.
‒
Ezután
Shane-nel vesztem össze – folytattam – A
házunk előtt várt rám, mert Anya odahívta. Ő végig tudott arról, ami itthon
folyt mégse mondott semmit. Amikor eljött a műsorra, éreztem, hogy valami gond
van olyan fura volt, de nem akart róla szólni.
‒
Cicalány,
lehet, hogy a szüleid nem engedték neki elmondani a dolgot – kelt a
védelmére.
‒
Így volt,
de ő akkor is hazudott nekem. Elárult engem – sírtam tovább.
‒
Tudod,
hogy ő is nagyon szeret téged.
‒
Pont
ezért kellett volna szólnia nekem – elhúzódtam tőle – Fordított esetben én elmondtam volna neki, mert joga van tudni róla –
magyaráztam.
Macy sajnálattól csillogó szemekkel figyelt engem. Kisvártatva
lemászott az ágyról, aztán az egyik szekrényéből elővett egy csomag papír
zsebkendőt. Felbontotta és elém rakta az ágyra.
‒
Köszönöm
– elvettem egyet, amibe hangosan belefújtam az orrom.
‒
Szívesen.
‒
Apa vett
egy házat nem messze onnan, ahol lakunk, illetve már csak laktunk –
sóhajtottam fel.
‒
Tényleg?
‒
Igen,
elkezdte felújítani, de még egy hétig biztos nem lehet beköltözni –
magyaráztam – Megengedte, hogy vele éljek,
szóval talán rendben lesznek a dolgok így is.
‒
Legalább
apuddal rendbe jöttek a dolgok – barátnőm leült mellém. De milyen áron?
‒
Igen,
most úgy viselkedik, mint egy igazi apa, de kicsit bizalmatlan vagyok ezzel
kapcsolatban – ismertem be.
‒
Gondolod,
hogy ez csak átmeneti? – pillantott rám.
‒
Nem
tudom, de egy kicsit félek attól, hogy esetleg meggondolja magát – Megérteném, ha ezt tenné, hiszen itt már nem
csak rólam van szó.
‒
Csaknem
– elvettem még egy zsepit.
‒
Nem tudom
– ráztam meg a fejem. Régebben erre konkrét
választ adtam volna, de azután, hogy az emberek, akikről úgy gondoltam ismerem
őket, ilyen dolgokat tettek, már semmiben sem vagyok biztos.
‒
Történt
még más is, ami miatt így gondolod? – nézett rám gyanakodva.
‒
Nem –
A babáról még senkinek sem szabad tudnia.