2.évad 31.rész - nem lejátszott menet

Sziasztok! 

Itt vagyok, még élek! :) Három vizsgán túl vagyok és mindegyik sikerült :) Köszönöm a türelmeteket, remélem, megérte várni :) Hogy vagytok? Remélem, mindannyian jól vagytok és élvezitek ezt a szokatlanul szép időt :) Nem untatlak Titeket tovább, jöjjön, amire régóta vártok. Jó szórakozást a részhez! :)
Szeretnék utólag is nagyon boldog születésnapot kívánni az egyetlen Zayn Jawadd Malik-nak és az egyetlen Harry Edward Styles-nek! :)

Puszi: Emily

12.28.

~ Emily ~

Csak két napot töltöttem a családom ezen részével, de nagyon jó volt és tartalmas. Olyan szinten feltöltött, amire nem is számítottam, szinte fájdalmas volt eljönni tőlük.

Az unokatestvéreim örültek az ajándékoknak, a mézeskalácsom is nagy sikert aratott. Huszonhetedikén délután mindannyian elmentünk szánkózni. Az állapotomra való tekintettel én csak néztem őket, illetve fényképeket készítettem róluk. Boldogok voltak és én is az voltam, pusztán attól, hogy figyeltem őket. A kertükben csináltunk egy hóembert, amit szintén megörökítettem, amint a gyerekek mind körül állták.

Mindenki jól fogadta a várandósságomat, izgatottak voltak az új családtag miatt, kivéve persze a jelenlegi legkisebb gyerkőcöt, hiszen ő még nem értette a dolgot. Ő is megtapogatta a hasam és mondtuk neki, kisbaba van benne, de egyelőre még csak zavart kérdéseket tesz fel, idővel viszont meg fogja érteni, remélem, nem lesz majd féltékeny a kicsire.

Természetesen megkaptam a kérdést, ki az apa, azonban azt válaszoltam, nem lesz része az életünknek, így nem számít. Amikor a gyerekek lefeküdtek aludni, a felnőttek megpróbáltak jobb belátásra bírni a gyerek apját illetően. A két nagynéném mellettem állt, de a férjeik nem, és ez aggasztott. Váltig állították, hogy tudnia kellene róla, illetve a helyében ők tudni szeretnék. Értettem az érveiket és furának is találtam, valahogy mindig úgy gondoltam egy kisbaba az anya felelőssége, az apák csak oldalt állnak, nélkülük is felnő a gyerek és ezt a legtöbbjük ki is használja. Furcsa volt ők mennyire ragaszkodnak a gyerekeikhez, és hogyan védik az én kisbabám apjának érdekeit úgy, hogy személyesen nem is ismerik. Ez elgondolkodtatott, főként a visszaúton agyaltam ezen, de aznap éjjel is, mikor ez szóba került. Az idősebbik nagynéném látta rajtam, hogy nem tett jót a beszélgetés, ezért azt tanácsolta, csak a szívemre hallgassak, hiszen én ismerem legjobban a helyzetemet, tehát a legjobb döntést is csak én tudom meghozni. Ez a tanács némiképp segített, azonban úgy éreztem, ez még nem lejátszott menet.

Mielőtt eljöttem, mindannyian kimentünk a temetőbe a mamához. Itt elbúcsúztam tőlük, azután a reptér felé vettem az utam. Ahogy felszálltunk agyalni kezdtem azon, amit mondtak nekem. Megpróbáltam elterelni a gondolataimat, ekkor eszembe jutott Shane, azt a dolgot sem oldottam még meg. Karácsonykor írt nekem egy általános köszöntőt, amit megköszöntem és én is írtam a szokásos jó kívánságokat. Ennyi volt, még ajándékot sem cseréltünk és nem is vagyok benne biztos, hogy ez még az idén megtörténik. Nem tudom, hogyan nézhetnék ezek után a szemébe. Tudom, ő mit gondol erről, de engem, akkor is zavar, amit csináltam. Éreztem, ahogy elpirulok, már csak a gondolattól is. Frusztráltan beletúrtam a hajamba, aztán megráztam a fejem próbálva elkergetni a gondolatokat. Elővettem a fülesem és zenét indítottam a telefonomon, teljes hangerőn, ami megtette a hatását. Landolás után összeszedtem a cuccaimat, majd a tömegben kiszúrtam apát. Hozzá sietve hamar átöleltük egymást.

‒       Szia, Cicmic! Na, milyen volt? – hangján érződött, hogy mosolyog.

‒       Szia, Apu! Nagyon jól éreztük magunkat – mosolyogtam rá, miután elhúzódtam tőle.

‒       Ennek nagyon örülök – mosolyogva átvette tőlem a cuccaim nagyrészét, aztán elindultunk a kocsihoz.

‒       Shinnel minden rendben ment? – pillantottam kérdőn apára.

‒       Igen, nem nagyon volt aktív, de ezt be tudtam annak, hogy hiányzol neki – válaszától elmosolyodtam. Legalább neki hiányoztam. Apa mintha kitalálta volna, min jár az eszem.

‒       És persze nekem is hiányoztál – tette hozzá kis idő múlva.

‒       Ugye nem volt olyan rossz egyedül? – húztam el a számat. Nem volt túl szép tőlem teljesen egyedül hagyni.

‒       Nem, de jobban szeretem, ha van mellettem valaki – válasza hihetőnek tűnt.

‒       Nekem is hiányoztál, de engem lekötöttek a többiek – mondtam, mire nevetni kezdett – Egyébként üdvözölnek – folytattam mosolyogva.

‒       Én is őket – odaértünk apu autójához – Mit szóltak a picihez? – betette a cuccaimat a csomagtartóba, míg várta a válaszomat.

‒       Felajánlották, hogyha bármilyen segítség kell, akkor számíthatok rájuk – beültem a jobb hátsó ülésre.

‒       Sejtettem, hogy így lesz – mondta lágy hangon.

‒       Azt mondták, akár ott is megszülhetném – vetettem fel óvatosan. Apa testtartása hirtelen megváltozott. A visszapillantóból nézett rám.

‒       Gondolkozol ilyesmin? – hangjában nem voltak árulkodó jelek, azt illetően, mit gondol erről a lehetőségről. Nem kellett volna megemlíteni neki.

‒       Hazudnék, ha azt mondanám egyszer sem fordult meg a fejemben a gondolat – válaszoltam csendesen.

‒       Emily, ott szeretnéd megszülni? – hátra fordulva hozzám szegezte a kérdést.

‒       Nem tudom – megráztam a fejem – Nem hiszem, hogy ott bármivel is jobb lenne – sóhajtottam fel.

‒       Nem baj, ha ezt akarod, csak időben szólj róla!

‒       Sok minden megfordult már a fejemben, fogalmam sincs mit szeretnék, csak azt tudom, azt akarom, ami a babának a legjobb – motyogtam. Bárcsak, tudnám, mit csináljak! A fejem a kezeimbe temettem, miközben próbáltam visszatartani a könnyeimet.

‒       Jelen pillanatban az lenne a legjobb, ha megnyugodnál, a pici mindent érez, amit te is – éreztem, ahogy kezeit a fejemre simítja.

‒       Igen, tudom – mély lélegzetet vettem, amit lassan, módszeresen fújtam ki a levegőt.

Ezt elismételtem jó néhányszor, míg végül elmúlt a sírási kényszerem. Lassan visszaegyenesedtem és hátra dőltem.

‒       Kérlek, menjünk haza – mondtam, mielőtt apu meg tudott volna szólalni.

‒       Rendben – bólintott, majd előre fordult és végre elindultunk.

Késő délután járt már az idő, mikor bementem a házba. Hűvös volt bent, még kintről belépve is. Levettem a kabátom, aztán felhajtottam a fűtést az előszobában.

‒       Mindenhol lehajtottad a fűtést? – kérdeztem meghallva lépteit.

‒       Nem, itt fel sem volt hajtva – felelte, míg becsukta a bejárati ajtót. Megdörzsöltem a karomat.

‒       Lefekszem egy kicsit – a táskámat magamhoz véve a szobám felé sétáltam.

‒       Rendben – apa utánam hozta a többi dolgomat, amiket lepakolt az ágyam végébe.

‒       Köszi – bólintott és elhagyta a szobámat.

‒       Miau! – Shin nyávogására lettem figyelmes, akit valószínűleg zavart, hogy nem figyelek rá.

‒       Szia, kis büdös! – leguggoltam hozzá, mire látványosan elfordult – Mi van megsértődtél? – felegyenesedtem, majd ránéztem a kajájára.

Mindene volt, de azért a vizét azt kicseréltem, ám ez sem hatotta meg. Nyugtáztam sértődöttségét, azután bemásztam az ágyamba. Nem terveztem alvást, azonban egy fél órát mégis sikerült aludnom. Amikor kinyitottam a szemem, Shin a hasam közelében feküdt.

‒       Ez nem tartott sokáig – kezemet a szőrébe vezettem, mire lustán dorombolni kezdett – Szeretlek, pici dög – motyogtam közelebb húzva magamhoz.

Halk kopogtatás hangjára lettem figyelmes, ezért az ajtó irányába emeltem a fejemet. Az ajtó lassan kinyílt és felfedte apát.

‒       Jössz vacsorázni? – kérdezte halkan.

‒       Aha – álmosan megdörzsöltem a szemeimet. Annyira nincs kedvem felkelni.

‒       Jót aludtál? – mosolyodott el.

‒       Igen – felülve nyújtóztam egy nagyot. Arrébb tettem Shint, aztán kimásztam a takaró alól. Odasétáltam apához és átöleltem, ami némileg meglepte őt, de azért viszonozta.

‒       Szeretlek! – motyogtam a mellkasába.

‒       Én is szeretlek – lágyan megdörzsölte a karjaimat – Megnyugodtál?

‒       Igen – elhúzódtam tőle – Nem megyek én sehova – mosolyogtam rá. Semmi értelme sem lenne.

Vacsora után legalább fél órát áztam a kádban, a meleg víz teljesen ellazított, rossz érzés volt kimászni a kádból.

‒       Mehetsz, ha szeretnél – mondtam apának, miközben áthaladtam a nappalin.

‒       Még alig múlt hét óra, már is lefekszel? – hallottam a hangját mögülem.

‒       Nem, még tanulok egy kicsit – feleltem. Hirtelen megszólalt a csengő.

‒       Kinyitom – pattant fel apu – Öltözz fel! – finoman a szobám felé lökött.

Besétáltam a szekrényeim felé véve az irányt. Mit vegyek fel holnap? Tanácstalanul tologattam a ruhákat ide-oda. Majd reggel eldöntöm. Magamhoz vettem egy bugyit, aztán az ágyamból kivettem a rózsaszín hálóingemet.

‒       Kicsim, Shane van itt – apu kopogott az ajtómon.

Kiestek a ruhadarabok a kezemből a lábaim elé. Mit keres ő itt? A fenébe! Miért pont most? Idegesen vettem fel a földről a ruháimat, amiket az ágyra dobtam.

‒       Szia! – Shane belépett a szobámba, mire megszorongattam a törölközőm tetejét. Én még nem vagyok kész erre a beszélgetésre.

‒       Szia! – szinte csak suttogtam. A cicám felugrott az ágyamra és hozzá dörgölőzött a törölközőmhöz. A kezemet a fejére téve simogatni kezdtem a füle tövét. Ő erre dorombolni kezdett, ami némileg megnyugtatott.

‒       Milyen volt otthon? – kérdezte a barátom. Ráemeltem a tekintetem és csak akkor vettem észre az ajándékos szatyrot a kezében. Ó, így már érthető.

‒       Nagyon jól éreztem magam velük – halványan elmosolyodtam. Barátom nem kérve az engedélyem leült az ágyamra, míg én még mindig a macskámat simogattam.

‒       Örülök, mindig olyan boldogan jössz onnan vissza – állapította meg ragyogó szemekkel. Kirázott a hideg.

‒       Shane, kimennél egy kicsit, kérlek? – nem néztem rá, de el tudtam képzelni az arcát.

‒       Mi? Mi történt? – zavarodott arckifejezéssel nézett rám.

‒       Fel szeretnék öltözni – válaszoltam lassan és nyugodtan. Szemeiben zavarodottság ült, teljesen érthető okokból, hiszen soha ezelőtt nem kértem tőle ilyet.

‒       Emily, történt valami? – felállva tett pár bizonytalan lépést felém.

‒       Semmi olyan, amiről nem tudsz – mondtam – Szeretném, ha kimennél – kértem határozottabban.

Teljes döbbenettel az arcán hagyta el a szobámat. Gyorsan felöltöztem, a törölközőmet pedig, az íróasztalom előtti szék támlájára terítettem, hogy megszáradjon. Kinyitottam az ajtót, ahol szembe találtam magam Shane-nel.

‒       Gyere be! – elálltam az útjából.

‒       Elárulod, miért csináltad ezt? – elsétált mellettem, miközben feltette a kérdést.

‒       Nem szeretném, ha meztelenül látnál, ez talán baj? – kérdéssel feleltem.

Hirtelen hátra fordult hozzám, egy pillanatig nem tudtam eldönteni, mi fog történni.

‒       Ha csináltál valamit magaddal, akkor igen – halkan válaszolt pár lépést felém téve, mire én hátrálni kezdtem. Az arca döbbent lett, szomorúság csillogott a szemeiben.

‒       Kisbabám lesz, szerinted csinálnék valamit magammal? – legszívesebben kiabáltam volna vele, azonban nem voltunk egyedül.

‒       Igazad van, bocsi – némileg engedett a köztünk lévő feszültség. Leült az ágyamra. – Akkor elmondanád, kérlek, mi a bajod? – halkan kérte.

‒       Nem kellene úgy viselkednünk, mintha több lenne köztünk barátságnál, mert ez nincs így – magyaráztam lassan.

Shane elgondolkozott a szavaimon, szinte túlságosan is, egy örökké valóságnak tűnt, mire végre megszólalt:

‒       Ez most a csók miatt van? – éreztem, ahogy elpirulok, ezzel egy időben el is fordultam tőle – Tehát igen – állapította meg. Hallottam, ahogy feláll, az ágyam nyikorgott egy kicsit. – Tudod, mit mondtam erről korábban – közvetlen közelről jött a hangja, azonban nem ért hozzám, amiért rendkívül hálás voltam.

‒       Igen, tudom, ettől nekem ez még kínos – motyogtam.

‒       Emily, nem haragszom érte, nem fogom félreérteni – hátra fordultam.

‒       Ne hajtogasd már ezt! – kiabáltam rá. Kezdett rohadtul idegesíteni.

‒       Hé, gyerekek, minden rendben? – apa kiabált az ajtó elől.

‒       Igen, Apu – szóltam vissza.

‒       Azt szeretnéd, ha nem lennék a közeledben? – kérdezte szomorúan.

‒       Azt szeretném, hogy úgy viselkedjünk, mint a barátok és legközelebb állíts meg, ha közelednék feléd, ez nem jó így – kértem elnézve mellette.

‒       Rendben – pofavágás nélkül mondta – Amíg megszületik a baba? – pillantott rám.

‒       Igen – bólintottam. Látod, ezért szeretlek annyira, nem érted, de elfogadod, nem vitatkozol velem. – Amúgy, miért jöttél? – érdeklődtem óvatosan.

‒       Írtam neked, de nem válaszoltál, ajándékot szerettem volna cserélni – felelte az ágyamhoz sétálva.

‒       Még nem néztem az üzeneteimet – grimaszoltam. Valahogy elmaradt. – Mindjárt megkeresem az ajándékodat – odasétáltam az íróasztalomhoz, majd kinyitottam a szekrényét.

Jól emlékeztem, egy karácsonyos ajándéktasak volt legelöl a szekrényben. Kivettem, aztán leültem vele az ágyamra, Shane-nel szemben. A cicám kapott a lehetőségen, felugrott hozzánk az ágyra. Kettőnk közé feküdt félútra, így mindketten tudtuk simogatni.

‒       Kezdhetem én? – egy bólintást kaptam válaszul – Hát akkor, utólag is boldog karácsonyt! – mosolyogva felé nyújtottam a tasakot.

‒       Neked is boldog karácsonyt, Cicalány – megkaptam az ajándékos szatyrot, amin egy édes cica volt mikulás sapkában.

‒       Köszönöm – belenéztem a tasakba.

Amit először észrevettem az egy kisebb méretű könyv volt. Először azt hittem, egy manga, ám csalódnom kellett. „Hasznos tippek az új jövevény érkezéséhez” állt a borítóján díszes betűkkel.

‒       Hát ez? – mutattam fel.

‒       Tisztában vagyok vele, hogy sokat tudsz a gyerekekről, de aranyos és jó dolgok vannak benne, szerintem segíteni fognak – mosolyodott el.

‒       Elolvastad? – egy vigyor formálódott az arcomon.

‒       Igen – bólintott – Nem akartam olyat venni, ami csak hülyeségeket ír – magyarázta komolyan.

‒       Ez nagyon kedves tőled – letettem az ágyamra a kicsi könyvet.

‒       Örülök, ha tetszik, remélem hasznát is veszed.

‒       Biztosan – mosolyogtam – Te is belelesel? Én is vettem neked könyvet.

‒       Tényleg? Valami horgászattal kapcsolatos dolgot vettél? – belenyúlt a tasakba – Ó, ez az, amit kinéztem magamnak. Honnan tudtad? – ragyogó szemeivel kíváncsian fürkészett.

‒       Vannak kapcsolataim – sokat mondó vigyor ült ki az arcomra.

‒       Mindig olyan jól választasz ajándékokat, ez így nem igazság – dünnyögte.

‒       Az élet igazságtalan – grimaszoltam – Hiába választok jól ajándékot, ha ez visszafelé sajnos nem működik – sóhajtottam fel.

‒       Tényleg! Mit kaptál, mi borított ki annyira a bulin? – kíváncsiság bújt meg a hangjában.

‒       Az új albumjukat – suttogtam – De kérlek, ne beszéljünk erről! – kértem a hajamba túrva.

‒       Rendben – Shane lendületesen bólintott – Nem tudod, mi van Macyvel?

‒       A karácsonyt Niall családjával töltötte, ennyiről van tudomásom, miért? – pillantottam rá felhúzott szemöldökkel.

‒       Nem jön a csapat szilveszteri bulijára, ezt tudtad? – kérdezte.

‒       Igen – bólintottam – A fiúk fellépnek a Time Square-en, velük lesz – mosolyogtam rá.

‒       Ó, azt hittem, már valami baj van – ráncolta össze a homlokát.

‒       Nem, dehogy! Tökéletesen jól vannak – nyugtattam meg.

‒       New Yorkban szilveszterezni, azért elég menő – jegyezte meg.

‒       Szerintem is, jó lenne egyszer ott bulizni – vallottam be.

‒       Cicalány.

‒       Tessék? – pillantottam rá. A kezemért nyúlt.

‒       Itt és most megígérem neked, nem dobjuk fel a bakancsot, addig, amíg nem szilvesztereztünk New Yorkban – megszorította a kezem.

‒       Szuper! Mikor megyünk? – vigyorogtam.

‒       Mondanám, hogy jövőre, de akkor a baba még túl pici lesz. Amúgy, már tudni a nemét? – a pocimra pillantott.

‒       Pénteken lesz az a vizsgálat, amin megállapítható, ha úgy fekszik a kicsi – magyaráztam – Én viszont úgy döntöttem, nem szeretném tudni, meglepetést szeretnék.

‒       Biztos vagy benne? – nagy szemekkel bámult rám.

‒       Igen – bólintottam határozottan.

‒       Én ezt most nem vágom, ha bennem lenne, biztos tudni akarnám – tisztára fellelkesült.

‒       Más is próbált már győzködni, de nem változtatna semmin, ha tudnám. Unisex ruhákat néztem ki és már a neveket is kiválasztottam, szóval teljesen fel vagyok készülve – végig simítottam a hasamon.

‒       Mi lesz a neve? – csillant fel a szeme.

‒       Nem mondom meg – ráztam meg a fejem.

‒       Na!

‒       Nem – vágtam rá határozottan – Időben meg fogjátok tudni, mit választottam – magyaráztam.

‒       Olyan makacs vagy – nyögte mogorván.

‒       Bika vagyok, mit vártál? – tártam szét a karomat.

‒       Én meg mérleg, elvileg, mi nem is bírhatnánk egymást – adta tudtomra.

‒       Te vagy az egyetlen mérleg, akit bírok.

‒       Ne hízelegj nekem! – szólt rám.

‒       Nem hízelgek, ez az igazság – leszálltam az ágyról – Szomjas vagyok, te kérsz valamit inni? – kérdeztem kifelé sétálva a szobámból.

‒       Igen, köszi.

‒       Tea jó lesz? – az ajtóból visszafordultam.

‒       Persze – figyeltem, ahogy jobb kezével elkezdi simogatni a cicámat.

‒       Mindjárt hozom – azzal kisétáltam a konyhában, ahol két bögrébe töltöttem a maradék teából.

Visszafelé láttam apát a nappaliban tévézni, felnézett, mikor az ajtómhoz értem. Mosolyogva bólintottam egyet, jelezve, hogy minden a legnagyobb rendben. A lábammal belöktem az ajtót, majd Shane kezébe adtam az egyik bögrét.

‒       Egyébként, érzed már a baba mozgását? – kíváncsian pillantott rám.

‒       Még nem nagyon, legalábbis nem ad túl egyértelmű jelzéseket, Tomi sokkal határozottabb volt – leülve a számhoz emeltem a teámat.

‒       Még nincs elkésve, vagy igen? – magamon éreztem a tekintetét.

‒       Nincs – ráztam a fejem – Teljesen időben van – letettem a bögrét az éjjeliszekrényre.

‒       A doktornő szerint is?

‒       Igen – bólintottam – Teljesen rendben van. Az ultrahangos képek tanulsága szerint, jól fejlődik, nincs ok az aggodalomra. Pénteken a durvább betegségekre is megnézik majd, ha azok is jók lesznek, akkor fogok teljesen megnyugodni – magyaráztam.

‒       Nem lesz semmi baja, nagyon vigyázol mindennel – biztatott kedvesen.

‒       Igyekszem, de van, hogy ez nem elég – sóhajtottam fel, mire váratlanul átölelt.

‒       Szeretnéd, ha elkísérnélek a vizsgálatra?

‒       Nem, az furcsa lenne, Apa is felajánlotta, sőt Macy is, de nem, jobb az egyedül – kibújtam az ölelésből és a bögrémért nyúltam.

‒       Oké, ahogy gondolod.

‒       Azért köszi – mosolyogtam rá.

Ha elolvastad, kérlek, jelezd :)