26.rész - 15 szál fehér szegfűből

Sziasztok!

Remélem, mindenkinek nagyon jól telt a tavaszi szünete. Köszönöm szépen az előző részhez érkezett kommentet. Nagyon boldoggá tett, hogy valaki meg merte osztani velem a történettel kapcsolatos gondolatait. Szerda van, tehát meghoztam a folytatást, ami kissé szomorú és egyesek számára akár felkavaró is lehet. Mindenesetre, jó szórakozást a részhez! :)

Puszi: Emily

~ Emily ~

‒        Csomagolj össze néhány dolgot! Holnap reggel hétkor indul a géped haza.

‒        Ismétlem: Tessék?

‒        Elintéztem, hogy haza mehess holnap – mosolygott rám.

‒        Hogyan? – kérdeztem hitetlenkedve.

‒        A holnapi próbánkat áttetettem szombat délelőttre. Minden tudásomat bevetettem Tadnél és megvettem a jegyedet, úgyhogy lesz egy egynapos hazaruccanásod – azonnal a nyakába vetettem magam.

Felemelt és lábaimat a dereka köré fontam, fura mód egyáltalán nem érdekelt, hogy nem érinti a lábam a padlót.

‒        Köszönöm, köszönöm, nagyon köszönöm. Nem is tudod, hogy ez mennyit jelent nekem – suttogtam meghatódva.

‒        Szívesen – puszilt meg a homlokomon.

‒        De mégis, hogy jutott ez eszedbe?

‒        Arra gondoltam, ha holnap ott lennél, akkor talán valamivel nyugodtabban viselnéd az évfordulót.

‒        Remélem, hogy igazad lesz – mondtam és megcsókoltam.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Reggel hatkor útra készen hagytuk el a házat Harryvel. Csak egy nagyobb táska volt nálam pár holmival, ami kellett és néhánnyal, amire szükség lehetett. Bedobtam a kocsiba és már indultunk is. Hazza az út során elég sokat ásított, még neki is korán volt. Én viszont szokatlanul éber voltam, ahogy átvágtunk a városon. A bejárattól eléggé messze sikerült csak parkoló helyet találnunk, és amint az autó megállt, kikapcsoltam az övem, aztán Haz felé fordultam. Ő is hasonlóképpen tett, a kesztyűtartóból pedig elővette a jegyemet. Kivettem a kezéből, mire kérdő tekintettel nézett rám.

‒        Bemegyek egyedül. Nem szeretném, ha lefotóznának minket együtt. Még egy kicsit titokban szeretném tartani, de persze csak akkor, ha ez téged nem zavar – pillantottam rá.

‒        Legszívesebben az egész világnak elmondanám, de tudom, hogy időre van szükséged. Nem te vagy az első barátnőm, aki ilyet kér tőlem – mosolygott rám miközben előrehajolt és lassan összeérintette ajkainkat. Rövid kis csókunkból én váltam ki hamarabb.

‒        Harry?

‒        Igen?

‒        Ezt nem itt akartam elmondani, de szeretlek – mondtam és egyből ráhajoltam a szájára. Lassú, érzéki és szenvedélyes csókot váltottunk.

‒        Én is szeretlek – döntötte homlokát az enyémnek.

Mindkettőnk arcán egy hatalmas levakarhatatlan vigyor díszelgett. A meghitt pillanatot megint én törtem meg.

‒        Mennem kell – jelentettem ki a nyilvánvalót.

‒        Tudom. Ne feledd, a hatórási géppel jönnöd kell vissza, majd küldök SMS-t, hogy ki jön el érted, oké?

‒        Rendben – egy utolsó puszit nyomtam a szájára, aztán elindultam be a hatalmas épületbe.

Viszonylag gyorsan sikerült becsekkolnom és az indulással sem volt probléma. Minden a legnagyobb rendben ment.

Az út hazafelé – habár több, mint három óra volt – nagyon gyorsan elrepült. Mire észbe kaptam már ismerős helyek tárultak a szemem elé. Az ismerős dolgok pedig megannyi emlék képét úsztatták a fejembe. Barátaim, rokonaim és ismerőseim tűntek fel az elmémben képek formájában. Olyan volt, mintha egy csak fotókból álló végtelen filmet néznék. Réginek és távolinak tűntek az itt szerzett élmények, pedig minden évben töltök itt néhány hónapot.

A repülőről rögtön buszra szálltam. Amikor már tudtam, hogy nincs messze a temető, leszálltam a buszról és ahhoz a virágbolthoz mentem, aminek a kapualjában először csókolóztam tíz éves koromban. Beléptem és a fejem felett megszólaltak a kis harangok, melyek az érkezésemet jelezték. Kellemes virágillat csapott meg, ahogy a pulthoz sétáltam és üdvözöltem az eladó hölgyet.

‒        „Mit adhatok?

‒        15 szál fehér szegfűből szeretnék egy csokrot kérni – Mindig ennyi szál virágot viszek a mamára a tizenöt együtt töltött év emlékére.

‒        Rendben” – figyeltem, ahogy nagy rutinnal viszonylag gyorsan elkészítette a csokrot.

Kifizettem, ezután elhagytam a hangulatos kis üzletet. Átsétáltam a másik utcába, azután átmentem a nagykapun, be a temetőbe. Lassan sétáltam a jól ismert úton és hamarosan meg is érkeztem a mamám sírjához. Vizet hoztam a kútról és töltöttem belőle az egyik vázába. A szegfű csokrot gondosan belehelyeztem, majd a maradék vízzel meglocsoltam a beültetett virágokat. Nem én voltam az első, más friss virág is díszítette akkor már a sírt. Előkerestem a táskámból a gyufát és a gyertyákat, aztán meggyújtottam őket és elhelyeztem a vázák között.

Hosszasan néztem a mamáról kint lévő képet és visszagondoltam a vele eltöltött időre. Az időre, ami több is lehetett volna, ha elmondják nekem, hogy beteg. Néhány könnycsepp folyt végig az arcomon, amiket gyorsan letöröltem. Próbáltam erőt venni magamon. Tudom, hogy egyrészről jogos volt a titkolózásuk, de akkor sem mondták el, amikor már el lehetett volna. Csalódtam a rokonaimban, de legfőképpen anyámban. Tizenhat hónapig képes volt mindent eltitkolni előlem és még csak annyit se mondott, hogy legyél kicsit többet a nagymamával. Pedig tudta, nagyon jól tudta, hogy mennyire imádom őt.

Amikor elmondták, hogy rákban halt meg és az is kiderült számomra, hogy ők mindvégig tudtak erről, az első utam hazavezetett. Összepakoltam és leléptem Japánba. Senkinek se szóltam. Fogalmam sem volt, hogy meddig fogok maradni és azt se tudtam, mit fogok majd ott csinálni. De végül egy hetet töltöttem a szigetországban. Két napra rá, hogy eltűntem, küldtem egy SMS-t anyának meg apának, hogy jól vagyok, és majd valamikor hazamegyek. Nagyon jó volt az az egy hét Japánban, azóta is visszavágyom oda. Sőt mi több, már tudom, hogy ott fogom tölteni a nászutamat, ha valaha megházasodom.

Olyan lebaszásban még sose volt részem, mint amit akkor kaptam, amikor hazamentem. Elfelejtették, hogy itt én vagyok a megsértett és nem ők. Fura mód az egyetlen, aki bocsánatot kért tőlem a hazudozásért, az a bátyám, Jason volt. Azután szinte mindennap kijöttem ide a suli kezdetéig.

A temető csendjét egy autó zavarta meg, ahogy elhajtott a köves úton. A zaj visszahozott a valóságba. Még egyszer végig néztem a síron és a szép virágokon, ezután elhagytam a temetőt.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

A gépem kilenc után landolt a Heathrow reptéren. Harry korábban megírta, hogy Paul jön majd el értem, ezért tekintettemmel őt kezdtem el keresni. Viszonylag hamar megtaláltam. Üdvözöltük egymást, majd kifelé indultunk. A kisbusszal jött el értem, amit nem értettem, de amikor kinyitotta az ajtaját megvilágosodtam. Az összes fiú bent ült a kocsiban. Kiszálltak és megölelgettek.

‒        Jól vagy? – kérdezte Zayn.

‒        Igen – bólintottam megerősítésképpen – Mehetnénk? Nagyon álmos vagyok már.

‒        Hát, persze – szólalt meg Hazza.

Megfogta a kezem aztán behúzott az autóba és beleültetett az ölébe. Gyorsan hazaértünk és csodák csodájára, nem aludtam el a kocsiban. Haz feljött velem a szobámba. Ahogy átléptem a küszöböt egyből vetkőzni kezdtem.

‒        Megfürdök, rendben? – pillantottam hátra.

‒        Oké, itt leszek, ha kellenék – ült le az ágyamra.

Összeszedtem az alvós cuccomat, azután bementem a fürdőbe. Ledobáltam a maradék ruhát és beálltam a zuhanyozóba. Forró vizet engedtem és a zúgó vízzel együtt a könnyeim is utat törtek maguknak. Neki dőltem a hideg csempének és csak sírtam. Hirtelen megcsúsztam és a fal mentén a zuhanyozó tálcába estem. Hangosat puffantam, de szerencsére nem ütöttem meg magam nagyon.

‒        Emily! – Harry feltépte az ajtót és berohant – Hé, hé, rendben vagy? – segített lábra állni. Belekapaszkodtam és magamhoz húztam.

‒        Em várj, egy így nem lesz jó – elhúzódott tőlem, ledobálta a vizes ruháit, majd gyorsan visszaállt elém. Magához húzott, a karjaival pedig átölelt.

‒        Nincs semmi baj – mondta, a víz pedig tovább folyt ránk. Simogatni kezdte a hajam és édes kis semmiségeket suttogott a fülembe, minek hatására a sírásom lassan abba maradt.

‒        Fürödj meg! – tolt el – Itt leszek kint – mondta és kiszállt mellőlem.

Tettem, amit kért és szétdörzsöltem magamon egy kis tusfürdőt. A víz lemosta rólam a habot, majd megszólaltam:

‒        Kész vagyok.

‒        Gyere! – nyújtotta a kezét.

Elfogadtam, a segítségével pedig kiléptem a zuhanyozóból. Hazza körém csavarta a törölközőmet, még a hajamra is tett egyet, majd a fülembe súgta:

‒        Nagyon szép vagy – elpirultam, mire kaptam egy puszit az arcomra – Feküdj le, mindjárt megyek én is – bólintottam és bementem a szobámba.

Ahogy ígérte, hamarosan csatlakozott hozzám és átölelt a takaró alatt.

‒        Köszönöm – suttogtam.

‒        Szeretlek, ez a legkevesebb – motyogta és puszit hintett a vállamra.

‒        Én is szeretlek.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Arra ébredtem, hogy Zayn énekel. Kinyitottam a szemem és Harryt pillantottam meg közvetlen közelről.

‒        Csapd le! – nyöszörgött Hazza csukott szemekkel. Megfordultam, majd kinyomtam az ébresztőmet.

‒        Fel kell kelnünk – gördültem a hátamra.

‒        Nem akarok – nyögött fel.

‒        Tudom, de muszáj – ültem fel, azután átsétáltam a fürdőbe.

Megmosakodtam, fogat mostam és kifésültem a hajam. A szekrényemhez mentem és kiszedtem belőle néhány ruhadarabot, amit az ágyra dobáltam.

‒        Harry, kelj fel! – ráztam meg a lábát, mire a takarót a fejére húzta – Ne mondjam még egyszer! – szóltam rá.

Duzzogva felkelt és átment a saját szobájába. Felöltöztem, aztán utamat a konyha felé vettem. Nagyban készítettem a kakaómat, amikor Niall megjelent a helyiségben.

‒        Jó reggelt! – mosolyogtam rá.

‒        Reggelt Cicalány! – mondta és kivette a zabpelyhet a szekrényből.

‒        Nekem is csinálsz? – ütötte meg a fülemet Haz hangja, majd megéreztem karjait a csípőm körül.

‒        Igen – válaszoltam és lábujjhelyre állva kivettem a konyhaszekrényből még egy bögrét.

‒        Köszönöm – suttogta és egy puszit hintett meztelen vállamra. Elmosolyodtam.

Leültünk az asztalhoz és hamarosan szép sorjában megérkezett a többi fiú is. Harryvel megittuk a kakaóinkat, majd felmentünk a cuccainkért. Beledobtam a táskámba a rózsaszín topomat, azután megindultam az előszobába. A folyosón szembejött velem Zayn.

‒        Jó megint ilyennek látni – pillantott rám.

‒        Milyennek? – ráncoltam össze a homlokomat.

‒        Jó kedvűnek – mosolygott rám.

‒        Köszi – viszonoztam gesztusát majd megöleltem. Ő hamar elhúzódott tőlem.

‒        Menj, Harry már lent vár – mondta és elindult a szobájába.

Lesétáltam hozzá. Ahogy kiléptünk az ajtón összekulcsoltam az ujjainkat. Így sétáltunk el a kocsihoz, azután elindultunk a próbára.

A felsőmet húztam át a fejemen, amikor léptek zaját hallottam meg. Felnéztem és Haz állt előttem a női öltözőben. Már éppen szólásra nyitottam a számat, amikor egy édes csókkal belém fojtotta a szót. Nagy kezei megtalálták a csípőmet, majd vándorútra indultak rajtam. Kiváltam a csókból és elhúzódtam tőle.

‒        Bocs, túl sok volt? – kérdezte. Megráztam a fejem.

‒        Nem. De most nem ezért vagyunk itt – lassan bólintott.

‒        De emiatt is lehetnénk – terült szét egy kaján vigyor a képén.

‒        Harry, én nem így szeretném veled az elsőt – pillantottam fel rá.

‒        Rendben – lehajolt és adott még egy csókot – Gyere, menjünk!

A próba után megebédeltünk a Nando’s-ban, majd Hazza visszavitt a házhoz. Megállt az autó és a cuccainkat magamhoz véve kiszálltam.

‒        Emily, várj egy kicsit! – állított meg Haz hangja.

‒        Mi az? – fordultam vissza.

‒        Holnapra van valami terved?

‒        Nincs – ráztam meg a fejem.

‒        Akkor szeretném, ha holnap eljönnél velem egy randira – mosolygott rám.

‒        Oké – bólintottam – Hova megyünk?

‒        Az titok.

‒        Na!

‒        Nem mondom el, de megígérem, hogy tetszeni fog neked.

‒        Harry!

‒        Emily!

‒        Olyan vagy! – duzzogtam.

‒        Pont, mint te.

‒        Ez nem igaz! – tiltakoztam.

‒        Igazad van, te rosszabb vagy – az arcán szétterült egy nagy vigyor.

‒        Fogd be és tűnés a koncertre!

25.rész - Csomagolj össze!

Sziasztok!

Előző héten meglett az 5000 oldalmegjelenítés a blogon. Köszönöm szépen mindenkinek, aki ehhez hozzájárult, nagyon feldobtátok ezzel a hetem :) Végre szünet van! Ennek örömére pedig itt az új rész is. Ha tetszett iratkozz fel, pipálj, kommentelj! Mindenkinek Kellemes Húsvéti Ünnepeket Kívánok és jó szórakozást a részhez! :)

Puszi: Emily

~ Emily ~

Éjjel alig tudtam aludni, mert Hazza merevedése folyton neki nyomódott a fenekemnek. Hét óra körül meggyötörten feladtam az alvásról szőtt álmaimat és kimentem a mosdóba, mert már borzasztóan kellett pisilnem. Ha már ott voltam, megmosakodtam, ezzel kiűzve szemeimből a maradék álmot is. Visszamásztam Harry mellé az ágyba és éppen csak elhelyezkedtem, amikor karokat éreztem magam köré fonódni. Megugrottam kicsit, majd Haz felé fordultam.

‒        Ne haragudj, hogy felébresztettelek! – bújtam hozzá.

‒        Nincs semmi baj, amúgy igazad volt – mormolta.

‒        Miben? – kerestem a tekintetét.

‒        Hazafelé elaludtál a kocsiban – nyomott egy puszit a homlokomra. Én megmondtam.

‒        És felébresztettél?

‒        Nem – rázta meg a fejét.

Feljebb másztam az ágyon és ráhajoltam a szájára. Apró csóknak indult, de amikor szétnyíltak az ajkai, gondolkodás nélkül csúsztattam át nyelvemet a szájába ezzel mélyítve el a csókunkat. De Haz váratlanul eltolt magától:

‒        Mi a baj? – néztem rá értetlenül.

‒        Semmi, csak ki kell mennem a mosdóba – mosolygott rám, de volt valami fura abban a mosolyban.

Kimászott az ágyból, azután eltűnt a fürdőben. Hallottam, ahogy elkezdett folyni a víz. A plafont tanulmányoztam és hallgattam a vízcsobogását, ami nem tudta teljesen elnyomni a fő tevékenység hangját. Mikor Harry újra felnyögött, felálltam és pirosló arccal kimenekültem a szobájából. Lementem a konyhába, ahol csendes magányomban megcsináltam a reggelimet. Leültem az asztalhoz, ahol lassan kavargatni kezdtem az italomat. Léptek zaja hallatszódott egyre közelebbről, majd Harry belépett a helyiségbe, megjelenése nem árulkodott arról, hogy mit csinált pár perccel korábban. Leült mellém és mélyet sóhajtott:

‒        Rájöttél, igaz? – simított végig a karomon.

‒        Igen – húztam el a kezem, mire az arcán valami fura villanás suhant át.

‒        Tudom, hogy még nem szeretnéd, ezért nem próbálkozom – mondta halkan.

‒        Ez tiszta sor, de van más megoldás is – ittam bele a kakaómba.

‒        Azt nem szeretném – Ja, persze.

‒        Szóval, amíg nem akarom, addig ne érjek hozzád, mert ezt váltom ki belőled? – húztam fel a szemöldököm.

‒        Én ilyet nem mondtam.

‒        De gondtál rá – gyanúsítottam meg.

‒        Nem igaz! – tiltakozott.

‒        Akkor legközelebb hagyd, hogy segítsek – felálltam és kimentem a konyhából.

Liammel együtt hagytuk el a házat majd kocsiba ültünk aztán indultunk is a próbaterembe. Elől ültem a barna szemű fiú mellett és szinte percenként ásítottam.

‒        Nem aludtál jól? – szólalt meg Li.

‒        Hát nem éppen – pillantottam felé. Kávét kellett volna innom a kakaó helyett.

‒        Egyedül aludtál? – kaptam az újabb kérdést.

‒        Nem, Harryvel, de nem történt semmi, ha ezt próbálod kipuhatolózni – pillantottam rá szúrósan.

‒        Csak arra szeretnék rájönni, mi történt, ami miatt Haz ilyen mogorva volt reggel, amikor összefutottam vele a lépcsőn lefelé menet – magyarázta – Összevesztetek?

‒        Nem mondanám veszekedésnek, csak összeszólalkoztunk, de majd túlteszi magát rajta – néztem ki az ablakon, ezzel jelezve, hogy nem akarok erről beszélni.

Megérkeztünk, Liam pedig leparkolt az épület előtt. Bementünk a terembe és azonnal az öltözőkbe indultunk. Lassú voltam, mert mire kiértem, a barna hajú fiú már ott volt. Betettem a lemezt, majd felé fordultam.

‒        Na, akkor lássuk, mi az, amit már eddig vettünk! – mondtam és beálltunk a kezdő pozícióba, egymástól távolabb. Intettem Liamnek, aki elindult felém a betanított módon.

‒        Állj meg! – utasítottam, még mielőtt elért volna hozzám.

‒        Mi a baj? – nézett rám.

‒        Először is, hol vannak a kezeid? – Li arca fura fintorba szaladt, majd megszólalt:

‒        Igaz, a hátam mögött – válaszolta és odatette őket.

‒        A másik pedig, amikor jössz felém azt a lábadat, amelyik éppen nincs kinyújtva sokkal jobban rogyaszd be, valahogy így – mutatottam meg neki.

‒        Oké.

‒        Akkor, most lássam tőled is! – utasítottam. Megcsinálta, amit kértem.

‒        Jó, már sokkal jobb – dicsértem meg.

‒        Em?

‒        Igen – pillantottam rá.

‒        Amíg én ezt csinálom, addig te mereven fogsz állni?

‒        Nem, én majd játszani fogok a ruhám szélével – mosolyogtam rá – Apropó, hogy állsz a fütyüléssel?

‒        Remekül, már megy olyan jól, mint a dalban. Bár lehet Louis-nak más a véleménye, mert hétfőn megjegyezte, hogy elege van a fütyülésemből – vigyorgott rám.

‒        Szuper, akkor folytassuk!

Gond nélkül eltáncoltunk azt, amit eddig tanítottam neki, majd közöltem vele a mai feladatunkat, ami egy emelés elsajátítása volt.

‒        Itt jön egy forgás, amiből fel kell emelned, de épp csak annyira, hogy én a bal kezemet gond nélkül a hátad mögé tudjam csúsztatni. Amikor felemelsz, nagyrészt a jobb kezeddel tartasz meg és azzal, hogy én rád dőlök. A bal kezeddel pedig a jobb kezemet fogod szorítani. Ja, és amikor a levegőben leszek, a lábaimat mozgatni fogom, olyan lesz, mintha kapálóznék, szóval ne ijedj meg.

‒        Oké.

‒        Gyere, próbáljuk meg! Először a forgás, majd föl! – elemelt a talajtól – Túl magas, Liam, engedj lejjebb! – becsúsztattam a kezem a háta mögé – Érzed?

‒        A kezedre gondolsz?

‒        Igen.

‒        Azt, ja.

‒        Most a jó, ennél feljebb nem kell emelned!

‒        Rendben – mondta majd lassan leeresztett a földre.

‒        Jó, most már csak be kell gyakorolnunk – mosolyogtam rá.

~ * ~ * ~ *~ * ~

Miután visszaértünk a közös próbáról, Niall, Zayn meg én a konyhába mentünk.

‒        Fáradt vagyok, nem lenne egyszerűbb rendelni valamit? – nyafogott Nialler.

‒        És ha mondjuk, palacsintát sütnénk? Az gyorsan kész van – ajánlottam.

‒        Ennyi emberre? – kérdezte a fekete hajú srác. Miért ne?

‒        Csinálhatjuk három adaggal, meg jó néhány serpenyővel – feleltem és elnyomtam egy ásítást.

‒        Oké, legyen így, de te menj fel és dőlj le egy kicsit – utasított Zayn az emelet irányába terelgetve.

‒        Mi, miért? – néztem rá értetlenül.

‒        Mert látszik rajtad, hogy nagyon kimerült vagy – még egyet ásítottam.

‒        Rendben – sóhajtottam megadóan aztán felmentem az emeletre.

‒        Vacsora előtt felkeltünk, ígérem – szólt még utánam. Hurrá, említettem már, hogy annyira nem is vagyok éhes?

Lassan felbattyogtam a lépcsőn, majd benyitottam a szobámba. Ledobtam magamról a kis kabátomat és bebújtam a takaró alá. Volt egy olyan érzésem, hogy nem fogok aludni, de legalább nyugiban feküdhetek egy kicsit.

Arra ébredtem, hogy valaki finoman kelteget. Kinyitottam a szemem és lassan a hátamra fordultam. Louis mosolygós arca volt az egyetlen, amit láttam ugyanis eléggé belehajolt az arcomba.

‒        Em, gyere vacsizni! – szólalt meg.

‒        Öt percet kérek – ültem fel lassan.

‒        Nagyon nyúzottnak tűnsz.

‒        Éjjel nem tudtam aludni, biztos a teli hold miatt – másztam ki az ágyból.

‒        Aham – mondta vigyorogva, különös hangsúllyal.

‒        Hagyd abba Louis, még ha történt volna valami, akkor se lenne közöd hozzá! – morogtam rá, majd bementem a fürdőszobába.

‒        Tudom, de már poénkodni se lehet? – kiabált utánam.

Megmostam az arcomat és visszamentem a szobába.

‒        Úgy nézek ki, mint, aki vicces kedvében van? – néztem rá felhúzott szemöldökkel.

‒        Hát, most elbizonytalanodtam – vágott egy fura grimaszt.

‒        Menjünk enni! – szólaltam meg és kimentem a helyiségből Louval a sarkamban.

Mikor beértünk a konyhába, már mindenki más lent volt. Harry mellett volt egy üres szék és mivel Louis egy másik helyet célzott meg, így leültem a barátom mellé. Hazza testbeszéde arról árulkodott, hogy megleptem a cselekedetemmel.

Három palacsintát ettem meg, ami magamhoz képest is sok volt, azután elköszöntem a srácoktól és felmentem a szobámba. Onnan első utam a fürdőbe vezetett. Lefürödtem, majd felöltöztem alvós cuccba és bebújtam a takaró alá. Épphogy befészkeltem magam, amikor valaki kopogott az ajtómon. Mélyet sóhajtottam, majd elvánszorogtam a nyílászáróig és kinyitottam azt. Harry állt előttem a küszöbön.

‒        Azt hittem, haragszol rám – bukott ki belőlem.

‒        Én azt hittem, te vagy mérges rám – mondta.

‒        Csak szóvá tettem a dolgot, ez nem jelenti azt, hogy haragszom is – néztem fel rá – Szóltam érte, mert egy kapcsolatban ezt kell csinálni. Beszélni és elmondani a másiknak, amit gondolunk, mert nem vagyunk gondolatolvasók. Én sem tudom, hogy állsz a dolgokhoz, ha nem beszélsz róluk – sóhajtottam fel fáradtan.

‒        Oké, értem – mosolygott rám – Átjöhetek ma aludni? – kérdezte.

‒        Most vagy később?

‒        Később.

‒        Rendben, de szerintem, addigra elalszom, szóval légy szíves úgy próbáld meg, hogy ne ébressz fel közben.

‒        Oké – vigyorodott el, majd lehajolt és adott egy puszit.

~ Harry ~

Az éjszaka közepén felébredtem és tapogatózni kezdtem, de hiába, Emily nem volt mellettem. Arra gondolva, hogy esetleg nem tudott tőlem aludni, kerestem a saját helyemen és a vendégszobákban is, de sehol sem találtam őt. A földszinten is körülnéztem, bár kizártnak tartottam, hogy esetleg lement volna a konyhába enni. Sehol sem volt. Már azon agyaltam, melyik haverom szobájába nézzek be, amikor bevillant valami. Halkan felosontam a tetőre vezető lépcsőn. A sejtésem beigazolódott: Em ott volt. A korlátnál állt és a csillagokat nézte, olyan gyönyörű volt.

‒        Emily – szólítottam meg, mire ijedten felém kapta a fejét és gyorsan letörölte a könnyeit – Cica, mi a baj? – odaszaladtam hozzá, majd átöleltem – Én csináltam valamit?

‒        Nem – válaszolta arcát pedig a mellkasomba fúrta.

‒        A fiúk?

‒        Nem – rázta a fejét.

‒        Akkor mi a baj?

‒        Hiányzik – motyogta alig érthetően.

‒        Kicsoda? – kérdeztem összezavarodva.

‒        A mamám.

‒        Ő már…?

‒        Igen – szakított félbe – Pénteken lesz három éve, de még mindig nagyon fáj – suttogta.

‒        Sajnálom – mondtam és szorosabban öleltem magamhoz – Mindig ilyen vagy az évforduló környékén?

‒        Többnyire, de ma éjjel vele álmodtam és tudom, hogy ez azért van, mert most először nem leszek otthon azon a napon.

‒        Otthon, mármint Coventryben?

‒        Nem. Magyarországon. Ő az anyai ági nagymamám – halkan sóhajtott.

‒        Gyere, menjünk vissza – húzódtam el tőle.

Felnézett rám vöröslő szemeivel, és lassan bólintott. Visszasétáltunk, azután bemásztunk az ágyba. Emily hozzám bújt, és szorosan átölelt. Adtam egy puszit a feje búbjára a hajába és elkezdtem simogatni a hátát. Nem sokkal később Cicalány elaludt, de én nem tudtam lehunyni a szemem, mert az agyam folyamatosan kattogott.

~ Emily ~

Harryvel kézen fogva mentünk le a konyhába – ahol a fiúk közül három már ott volt – és egymás mellé ültünk. Hamarosan megérkezett Zayn is így hozzá fogtunk a reggelihez. Én a tegnapról megmaradt palacsintát ettem, mikor beugrott valami.

‒        Hallottam a Best song evert, nagyon tetszik, gratulálok! – néztem végig a srácokon.

‒        Köszönjük – válaszolták kórusban.

‒        Azt rebesgetik ehhez kapunk majd klipet.

‒        Ez így igaz – helyeselt Liam.

‒        De nekem nem ezt mondtátok – értetlenkedtem.

‒        Teszteltünk téged – szólalt meg Louis.

‒        És átmentem? – néztem rá kérdőn.

‒        Hát, nem kezdtél el arról posztolgatni, hogy a Nobody Compares lesz a következő klipes dalunk, szóval igen.

‒        Szuper, akkor legközelebb lehettek őszinték velem – hívtam fel rá a figyelmüket – Amúgy, Niall láttam rólatok a képet a picivel. Nagyon cuki – pillantottam az említett fiúra.

‒        Köszi. Szerintem is nagyon aranyos – válaszolta a büszke nagybácsi.

~ * ~ * ~ *~ * ~

A próba után Louis-val egyenesen a házhoz mentünk. Nem kellett visszamennie a stúdióba, hamarosan pedig a többiek is megérkeztek. Akkor én már fent voltam a szobámban és nem sokára társaságot is kaptam Harry személyében.

‒        Szia! – jött be az ajtómon.

‒        Szia, milyen volt a napod? – indultam el felé. Adtam egy puszit a szájára és szorosan átöleltem.

‒        Jó.

‒        Csak ennyi? – húzódtam el tőle. Megrázta a fejét.

‒        Csomagolj össze!

‒        Tessék? – néztem rá értetlenül.