8.rész - tévedsz, ha azt hiszed, ennyivel le tudsz rázni

Sziasztok!


Feltettem a szereplők mellé egy új oldalt, ami a beosztás nevet viseli. Itt találjátok a srácok táncos beosztását időpontokra és napokra szétbontva, remélhetőleg így majd könnyebben tudjátok követni, hogy milyen nap van a történetben. Köszönöm az egy új feliratkozót, és a sok oldalmegjelenítést (igen, Neked (: ). Szerda van, tehát meghoztam az új részt, jó szórakozást hozzá! :)

Puszi: Emily

~ Emily ~

Sikítva ültem fel és azonnal éreztem, ahogy két kar körém fonódik, majd magához húz. Egész testemben remegtem és könnyek szöktek a szemembe. Shane vigasztalólag simogatta a hátam, jól esett a törődése. Beletelt néminemű időbe, amíg viszonylag megnyugodtam. Az órára pillantottam, amely hajnali hármat mutatott. Vagy nem voltam túl hangos, vagy csak mindenki mélyen alszik.

‒        Mit álmodtál Cicám? – zavart meg Shany kellemes hangja a gondolkodásban. Majd mocorgott kicsit és felkapcsolta a villanyt, amely egy pillanatra elvakított.

‒        Már megint a vadásszal álmodtam – sóhajtottam.

‒        Most ki halt meg?

‒        Anya és apa, de ez már régóta így van.

‒        Hé, attól, hogy a kapcsolatuk válságban van, még szeretnek téged.

‒        Mondjuk. Előbb-utóbb válás lesz a vége és én nem akarok anyával maradni.

‒        Tudsz valamit, amit én nem? – érdeklődött.

‒        Ne mond, hogy te nem tudod! – förmedtem rá.

‒        Pedig nem – úgy tűnt egyáltalán nem érti, mire gondolok.

‒        Nem tudom, hogy pontosan mióta, de szeretője van – hajtottam le a fejem. Nem beszéltünk többet aznap éjjel. 

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Liam reggel nyolckor ébresztett minket. Nem mondott semmit, de azt hiszem, lesz egy-két szava hozzám, ha egyedül maradok vele. Negyed óra múlva felöltözve kakaóztam lent a konyhában, nem akartam még ennél is jobban kihúzni a gyufát nála, habár ő halál nyugodt volt, amikor beszéltünk. Szerencsére Shane-nel egyszerre jöttek le. Nem beszéltünk, amíg a két fiú reggelizett, de furcsálltam, hogy nem láttam a banda többi tagját.

Kaja után autóba ültünk, Liam vezetett. Mi hátul voltunk, ahol ő nem hallott minket, ezt kihasználva beszélni kezdtem:

‒        Mondott neked valamit?

‒        Úgy érted az éjszaka miatt? – bólintottam – Nem, semmit se – Remek!

‒        Gondolkodtam kicsit és lehet, hogy jobb lenne, ha egymással csak magyarul beszélnénk.

‒        Miért? – kérdezte.

‒        Mert, amikor múltkor veszekedtünk ő is hallotta, azt hiszem, majdnem lebuktunk. Egyébként is, nem biztos, hogy mindent hallaniuk kell, még a végén túl okosak lesznek.

‒        Van benne valami – helyeselt.

‒        Szóval, csak akkor beszélünk angolul, ha nekik mondunk valamit, vagy nem számít, ha hallják.

‒        Oké.

Megérkeztünk és megint a szokásos történt azzal a különbséggel, hogy délelőtt volt. Liammel slowfox-ot azaz „lassú rókát” táncolunk. Nevéből jön, hogy nem valami gyors mozgást igénylő tánc, inkább szép tartás kell hozzá. Lihez nagy reményeket fűztem, mert nekem ő tűnt a legjobb mozgáskultúrájúnak.

‒        Hát akkor, Liam, neked egy lassúbb táncot választottam, habár tudom, hogy energikus vagy.

‒        Akkor miért?

‒        Hát, hogyha hagyod, hogy folytassam…

‒        Ja, persze, bocs.

‒        Semmi gond. Szóval, azért mert jó a mozgásod, és megfelelő a tartásod ehhez a tánchoz. Ezért arra kérlek, hogy az energiáidat hosszútávra csoportosítsd. Nem szeretném, ha félúton kidőlnél – mosolyogtam rá.

‒        Rendben, de ez nem fog megtörténni – felelte magabiztosan. Hát persze, egyik pasi se ismerné be, hogy gyenge. Azt nem engedi az egójuk.

Az egész próba feszült hangulatban telt. Liam bátor volt, ha hozzám kellett érnie nem vonakodott, és nem is várta Shane bármi nemű belegyezését sem. Ő pontosan tudta, hogy ez munka, feladat, amit végre kell hajtani. Ennyi! Nem kell feleslegesen kommentárt fűzni hozzá csak megcsinálni. Szeretem ezt a fajta hozzáállást. Jól haladtunk az órán, Li nem cáfolt rám, tényleg nagyon jó volt. Nagyjából mindent úgy csinált, ahogy elvárható volt tőle. A lépéssorokkal volt egy kis gondja, de nem javíthatatlan a srác. És legnagyobb meglepetésemre, képes arra, hogy vezessen.

‒        Liam, te szoktál Danielle-lel táncolni?

‒        Igen, miért?

‒        Mert tudsz vezetni, és ez jelentősen megkönnyíti a dolgokat.

‒        Hát, mivel Dani táncos, így néha előfordul, hogy együtt táncolunk.

‒     Tényleg! Kérdezni is akartam, nem szerettétek volna inkább, hogy Danielle készítsen fel titeket?

‒      Ő most nem ér rá, mert turnézik, de amúgy volt róla szó. Bár én nem igazán akartam, hogy ennyire közel legyen a srácokhoz. Szerintem jobb így, hogy egyikünk sem ismer téged valójában.

‒        Ó, értem – válaszoltam, de furcsán méregettem őt, nem tudtam leplezni meglepettségemet.

Nem vágtam pontosan, hogy mit akart jelenteni az „ennyire közel” dolog. Ő viszont a maga részéről lezártnak tekintette ezt a beszélgetést. Shane is hallótávolságon belül volt, de őt nem foglalkoztatta a dolog, mintha elmerült volna a gondolataiban.

‒        A bal kezedet tedd a derekamra, a másikkal pedig fogd meg a kezemet – utasítottam.

‒      Emily várjál! Fordítva kell – szólt be Shane, mire megajándékoztam egy értetlen pillantással – Em kétbalkezes, a jobb kezedet kell rátenned a derekára – magyarázta. Teljesen elvörösödtem szégyenemben. Ez tiszta ciki, már az irányokat se tudom megkülönböztetni.

‒      Igen, a jobb kezed megy a derekamra és a ballal kell megfognod a kezemet, sajnálom, nem tudom, mi van ma velem.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Tánc után kajáltunk a Mcdonald’s-ban és Liam javaslatára szétnéztünk kicsit Londonban, amíg Zaynt vártuk. Ahogy sétáltunk az utcán, megláttam egy számomra senkivel sem összetéveszthető szőke lányt. Megfordult és tényleg ő volt az. Farmer sortot viselt, mint én, és rajta is egy Jack Daniel’s-es felső volt. Pontosabban az én rózsaszín Jack Daniel’s-es felsőm, mert rajtam az ő feketéje volt. Az utolsó ott alvásomkor összecseréltük őket. 

‒        Macy! – kiabáltam és integettem neki, majd ahogy felismert egymás felé kezdtünk el rohanni.

Ott az utca közepén ugráltunk és ölelgettük egymást, aminek az lett a vége, hogy én a hátsómon landoltam. Amíg mi egymásnak örültünk a fiúk odajöttek hozzánk. Felálltam és Machez sétáltam, aki végig jártatta tekintetét a két srácon. Mivel ő a legjobb barátnőm, ezért neki elmondtam, hogy jelentkeztem a feladatra és természetesen azt is tudja, hogy végül én kaptam meg a munkát. Ezért nem kezdett el sikítozni London kellős közepén, mert élőben láthatja Liam Payne-t.

‒     Liam, ő itt Macy Johnson a legjobb barátnőm. Macy, ő Liam Payne, bár neked nem kell bemutatnom – mosolyogtam rá.

‒        Nagyon örülök.

‒    Hasonlóképpen – nagy mosoly virított barátnőm arcán, majd biccentett Shane-nek, aki ugyanígy üdvözölte.

‒    Na de, Mac, hogyhogy itt vagy? Nem mondtad, hogy Londonba jössz – faggattam egyből barátnőmet.

‒       De mondtam, jövök a nagyszüleimhez, és ez azt jelenti, hogy itt leszek a jó öreg Londonban – őszintén nem emlékeztem arra a pillanatra, amikor ezt elmondta.

Hogy a fenébe mehetett ki a fejemből? A nagyszüleinek van egy tanyája London külterületén. Tulajdonképpen ez egy lovas tanya, de más állatokat is tartanak. Macy imádja a lovakat, ezért, ha teheti, mindig a tanyán van. Sokszor jártam már én is ott vele. Egyébként ő is Coventry-ben él, mint én.

‒     Mindegy, örülök, hogy összefutottunk, de nekünk most vissza kell mennünk – pillantottam az órámra. 

‒        Ki a következő?

‒        Zayn – néztem jelentőségteljesen barátnőmre.

‒      Ó, hát sok sikert nektek a tánchoz. Majd beszélünk, és amúgy még a meghívás mindig áll – emlékeztetett.

‒        Oké – suhant át egy mosoly az arcomon – Szia!

‒        Sziasztok!

Paul fuvarozta el Zaynt a próbára. Miután ő megérkezett Li elment. Az összes fiú közül legjobban tőle tartottam. Ne értsetek félre, nem tőle, hanem a hozzáállásától. Tudtam, hogy nem szeret táncolni, ezért mielőtt bármihez is hozzá kezdtünk volna, beszélgettem vele egy kicsit:

‒   Nézd, tudom, nem várhatom el, hogy nem egészen négynapnyi ismeretség után nulla előismerettel megbízz bennem, de jó lenne, ha ezt mégis meg tudnád tenni.

‒        Mire gondolsz?

‒      Tudom, hogy hadilábon állsz a tánccal, de ha bíznál bennem és elsősorban magadban, akkor sikerülne.

‒        Nem akarok táncolni, de nem félek tőle, ha erre célozgatsz.

‒        Nem céloztam, találtam. Tudom, hogy tudsz táncolni, csak nem vagy hajlandó elismerni.

‒        Ez nem igaz! – tiltakozott.

‒        De az. Könnyebb azt mondani, hogy nem megy, és akkor le van szarva és nem kell erőlködnöd sem. De tévedsz, ha azt hiszed, ennyivel le tudsz rázni. Ez Simonnál sem sikerült és nálam sem fog – döbbenten figyelt, azt hiszem, erre számított a legkevésbé. Kis szünet után folytattam:

‒       Nézd, a keringő nem nehéz. Segíts nekem azzal, hogy úgy állsz hozzá, sikerülni fog. A többit pedig hagyd rám! – mondtam magabiztosan.

‒        Szóval csak bíznom kéne? – húzta fel az egyik szemöldökét, egyáltalán nem tűnt mérgesnek.

‒        Igen, de előre szólók, ha nem sikerül én nem állok ki veled annyi ember elé az tuti – jelentettem ki.

‒        Tehát sikerülnie kell, mert nem történt még olyan, hogy Emily ne lépett volna fel – szólalt meg Shane, aki eddig csak csendben figyelt minket.

Ez igaz, amikor meghúztam a bokámat és alig tudtam járni, akkor is felléptem, én meg egy adag fájdalomcsillapító.

‒        Egyezzünk meg: Azt teszed, amit mondok, és én megtanítalak táncolni – ajánlottam.

‒        Áll az alku – nyújtotta a kezét Zayn, amit erősen megráztam.

A bécsi keringő nagyon szép tánc, de egy kicsit nehezebb, mint az angol párja. Az angolban négyzetesen lépkedünk körbe, míg a bécsiben körkörösen. Személy szerint én az utóbbit egy kicsit jobban szeretem, és hiába vagyunk most Angliában, én inkább ezt választottam neki.  Az egész táncban a legjobb az általában fehér ruha. Vagyis a lányoknak biztosan.

Ahhoz képest, amit vártam a próba egészen jól zajlott. Persze elég sokat bénáztunk, de Zayn hajlandó volt, azt tenni, amit kértem. Az viszont idegesítő volt, hogy Shane nem tudta visszafogni magát és mindig nevetett, amikor elrontottunk valamit. Nem akartam, hogy ezzel is idegesítse őt, ezért az is megfordult a fejemben, hogy inkább kiküldöm. De erre nem volt szükség, ugyanis Zayn vele nevetett. Hat körül értünk vissza a házba. A többiek még sehol sem voltak, ők csak nyolc után jöttek meg, de hoztak magukkal kaját is. Együtt megvacsoráztunk aztán megfürödtem. Utána pedig Shanyvel csatlakoztunk a többiekhez, akik Liam kivételével mind ott voltak a mozi szobában. Nem tudnám megmondani, mit néztünk, mert én csak meredtem a vászonra Shane ölében ülve. Aztán képszakadás. 

7.rész - a legjobb, amit együtt csináltunk

Sziasztok!

Először is, a blog az előző héten átlépte az 1000 oldalmegjelenítést, - tudom, hogy van, akinek ez nem sok, de nekem mégis sokat jelent, nagyon feldobtátok vele a  hetem -, köszönöm nektek ezt és az egy új feliratkozót is! Másodszor pedig, szerda van, tehát meghoztam az új részt, jó szórakozást hozzá! :)

Puszi: Emily

~ Shane ~

Lassan kinyitottam a szemeimet, a nap már bevilágított a szobámba. Oldalra fordítottam a fejem és megakadt a szemem egy barna kócos fejen. Mit keres itt Cicalány? Felültem, ő pedig a kezeivel átkarolta a derekamat. Mindezt persze álmában. Eltúrtam a haját az arcából. Olyan szép, amikor alszik. Cirógattam az arcát, és élveztem, hogy a kezemhez dörgölőzik. Ilyenkor tényleg olyan, mint egy macska, nem véletlenül kapta a becenevét.

‒        Cica, cica! Kelj fel! Ébresztő! – nyöszörgött egy kicsit, majd kinyitotta a szemét és lassan emelte rám a tekintetét.

‒        Mi az? – kérdezte fáradtan.

‒        Mindjárt nyolc.

‒        És?

‒        Mi lesz, ha bejönnek ellenőrizni?

‒        Semmi – kaptam a tömör választ.

‒        Ha lebukunk, majd rád fogom – fenyegetőztem, de marhára nem hatotta meg.

‒        Oké szólj, hogy melyikük jött be, melyikkel kell majd lefeküdnöm – mondta mire felszaladt a szemöldököm.

‒        Emily, te hallod egyáltalán azt, amit mondasz, vagy a szavak csak úgy elhagyják a szádat? Amúgy meg, hogy kerülsz ide? – érdeklődtem. Utóbbira felkapta a fejét aztán fel is ült.

‒        Nem tudtam aludni, ezért átjöttem hozzád. Te már rég aludtál, mint a tej és nem akartalak felébreszteni, ezért csak oldalba vágtalak mire arrébb gurultál – magyarázta. 

‒        Kedvességed határtalan, de hát, mit is vártam tőled, hisz ismerlek.

‒        Mindenkinél többet tudsz rólam – helyeselt majd belemászott az ölembe és befészkelte magát oda.

‒        Vigyázz kislány, fel fogsz izgatni – súgtam a fülébe mire elkezdett nevetni.

Ekkor valaki kopogott az ajtón és szinte azonnal be is nyitott. A csíkos gyerek volt az.

‒        Sejtettem, hogy itt talállak – nézett vigyorogva Emre.

‒        Itt a győztes! – kiáltottam fel.

‒        Vele inkább nem, bírom a barátnőjét és nem akarok összeveszni vele. Miért kellek Louis? – fordította felé a fejét.

‒        Gondoltam lejönnétek reggelizni, de látom, van jobb elfoglaltságotok is – húzta kaján vigyorra a száját.

Emily felkapott egy párnát és teljes erejéből képen vágta vele a meglepett srácot. Akaratlanul is elkezdtem nevetni.

‒        Túl mocskos a fantáziád – vágta hozzá, majd kiviharzott a szobából. Persze nem volt megsértve, csak játszadozott kicsit.

‒        Szeszélyes a kiscsaj, majdnem veszélyes – állapította meg a srác.

‒        Hát, mit is mondhatnék, az én barátnőm – húztam ki magam.

‒        Szerintem inkább sárkány – dünnyögte az orra alatt.

‒        Nem az! – tiltakoztam – Csak ti még nem ismeritek. Lefogadom, egy hónap múlva már más lesz a véleményed – közöltem vele.

‒        Aha, ha te mondod – válaszolt, és elhagyta a szobát.

Nálam jobban senki sem ismeri. Tudom az össze kis hazugságát és minden féltve őrzött titkát. Azt is, hogy kis idő múlva meg fog nyílni a fiúk előtt is. A második hónap végére már ismerni fogják az arckifejezéseit, a hangulat ingadozásait és persze az igazi énét is.

Egy alsóban feszítve indultam meg Cicalány szobájába. Megszokásból kopogtam aztán benyitottam. Az ágyán feküdt és az ajtónyitódásra felkapta a fejét.

‒        Ki vagy? – kérdezte, mert sötét volt a szobában.

‒        Csak én – ültem le az ágyára – Nem jössz?

‒        Nem vagyok éhes – jelentette ki.

‒        Ilyen opció nincs.

‒        Akkor nemet sem fogadsz el – mondta, inkább csak magának – Kéne keresnem valami ruhát.

‒        Gyere így!

‒        Akkor is meg kellene fésülködnöm – elvette az asztaláról a fésűt és beleengedte a szép barna göndör hajába – Kérek egy csókot! – szólalt meg hirtelen.

‒        Minek? Senki sincs a közelben – emlékeztettem.

‒        De én szeretnék – jött közelebb és ráhajolt a számra.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Az ebédlőben a kerek asztal lovagjai már elfoglalták a helyüket. Éppen gabonapelyhet ettek. Én is csináltam magamnak, Em meg kakaót ivott, mint mindig. Figyeltem őket, mert a Cicám csak egy hálóingben volt. Egy-ketten rajta felejtették a pillantásukat, de nem szóltam semmit. Végig az ölemben ült, így volt lehetőségem takargatni őt.

‒        Mi a mai programotok? – kérdezte Em.

‒        Klipforgatás lesz, szeretnétek jönni? – válaszolt Liam.

Cicalány az ölemben felém fordult és kérdőn nézett rám nagy barna szemeivel. Nem volt sok kedvem őket nézegetni, de tudtam, hogy Emily mindennél jobban szeretné.

‒        Felőlem mehetünk – mondtam megadóan és szája mosolyra húzódott. Mit meg nem teszek érted!

‒        Mikor indulunk? – tudakolta Em.

‒        Húsz perc múlva – nézett az órájára a fekete hajú srác.

Felpattant az ölemből és felszáguldott az emeletre. Már nem volt kedvem utána kiabálni, hogy ne szaladjon. Jó lenne, ha nem törné el a lábát vagy a kezét vagy akármijét. Gáz lenne lemondani a dolgot, és több mint egy hónapig gipszben lenne. Bele se merek gondolni, hogy mi lenne, folyton ugráltatna, mint anno négy éve, bár akkor nem gipszben volt.

Fél óra múlva már sikerült is elindulni. Egy nagy épületbe mentünk, ahol az egyik terem már be volt rendezve irodának. Rengeteg ember volt ott, nők és férfiak vegyesen. Öltöztetők, sminkesek, szereplők meg a fene tudja még, kik. Emily csodálattal bámulta a nyüzsgést, miközben a fiúk után sétáltunk. Bementünk az öltözőjükbe.

‒        És melyik dalhoz lesz a klip? – kérdezte Em.

‒        Van kedvenc dalod az albumról? – kérdezett vissza Harry. Ezen egy kicsit gondolkozott:

‒        Azt hiszem a Nobody Compares, de nagyon nehéz választani.

‒        Ó, pont ahhoz csinálunk klipet – vágta rá csíkos gyerek. Hazudik!

‒        Azt hittem, most valami lassú szám fog jönni, mint például az Over again.

‒        Érdekes, a lassú számainkat annyira nem szeretik – mondta Liam.

‒        Ha hiszed, ha nem, nekem a mai napig a Gotta be you a kedvenc klipem – nézett rá a barátnőm.

‒        Szóval vannak még ilyen lányok is – csillant fel a szeme a szöszinek.

‒        Csevegés helyett ötletelhetnétek!  – jött be egy fickó.

‒        Szia, Ben! – köszöntek egyszerre.

‒        Ötletelni? Még csak most? – Emily eléggé meg volt lepődve.

‒        Igen, random szoktuk kitalálni, ezért sikerülnek ilyen jól.

‒        Akkor mire várunk még?! – szaladt ki az ajtón.

‒        Energikus a kislány, ez tetszik, amúgy ki ő? – kérdezte Ben – később kiderült, hogy ő a rendező.

‒        A tánctanáruk, én pedig a segítője – mondtam, majd kimentem Cicalány után.

Em éppen az asztalok tetején ugrált, amikor megláttam, és többen is furcsán méregették őt. Felismertem néhány tánclépést a mozdulataiban, ezért én is csatlakoztam hozzá.

Belecsíptem a fenekébe, ő meg elkezdett ezerrel kergetni az asztalokon, meg a földön is, de nem sikerült elkapnia. Nem tudom mennyi ideig hülyéskedtünk, de felborítottunk két asztalt, szétszórtam egy csomó iratot és egy golf ütővel levertem pár lámpát.

‒        Emily! – kiabáltam neki és fejemmel balra biccentettem.

Tekintetét abba az irányba vezette és szája mosolyra szaladt. Tudtam, hogy megértette.

Átvágtunk az emberek között, ő pedig belemászott a bevásárló kocsiba. Majd elkezdte kifelé szórni belőle a papírokat meg minden mást, ami benne volt. Végig toltam az egész termen és végül beleütköztünk Zaynbe, szó szerint.

Cica kiugrott a kocsiból és rémülten elnézést kért, nagyjából mindenért. Én nem. Hosszú ideje ez volt a legjobb, amit együtt csináltunk. Jó nagy felfordulást hagytunk magunk után, gyakorlatilag ketten. Másrészről, nem hittem abban, hogy le fognak cseszni minket ezért az egészért. És lám, igazam lett. Lazára vették a dolgot és nem kaptunk érte.

Egy órakor hármunkért jött Paul. Útba kellett ejtenünk a házat a cuccaink miatt, aztán mentünk is a stúdióba. Ez a szöszi gyerek nem túl beszédes, viszont mindenen nevet. Lehet, így próbálja oldani a feszültséget vagy egyszerűen csak velünk ilyen.

Átöltözés után rögtön neki is álltunk. A country csa-csa nem egy könnyű tánc, gyorsak a lépések és nagy energia kell hozzá, ezért nem is igazán értettem, hogy Emily miért választotta ezt Niallnek. Bár Em sokkal jobban ismeri őket, vagyis a zenéjüket, mert szerintem ők meg a dalaik nem egy és ugyanaz. Az ír srác meglepően jól táncolt, vagyis az ír táncok jól mentek neki. De így is Emilynek volt igaza – bár gondolom ez nem meglepő – a szöszi egy energiabomba. Jól bírta a próbát, szívesen fogadta a tanácsokat, de Cicával félénk volt. Nehezen ért hozzá, nem szívesen fogta meg a kezét vagy a derekát. Ott és akkor, nem tudtam eldönteni, hogy ez az én jelenlétem miatt volt vagy csak úgy egyáltalán. Mindenesetre fura volt. Úgy emlékszem neki nincs barátnője, talán ezért.

‒        Ne úgy! – állítottam meg – Így tedd le a lábad! – mutattam neki – Ha úgy teszed le, mint az előbb, akkor elesel a forgásban – magyaráztam. Bólintott, hogy megértette, majd folytatták.

‒        Niall, bátran! – biztatta Emily és láttam, ahogy a fiú kezét a derekára húzta – Nem foglak megenni, megígérem – mosolygott rá. A fiú félve pillantott felém, de nem vettem róla tudomást, inkább elfordítottam a fejem.

Paul jött értünk és Niall miatt útba kellett ejtenünk egy Nando’s-t. Mindenkinek vittünk kaját, amit kitörő örömmel fogadtak a többiek. Fürdés után rávettem Emet, hogy aludjon nálam, gondoltam megspórolom neki az éjjeli utat. Meglepődtem, mert gyorsan elaludt a karjaimban, de azon nem, hogy rosszat álmodott.