Sziasztok!
Remélem, Mindannyian jól vagytok és sikerült visszaszoknotok az iskolába. Bízom benne, hogy ez az őszies idő nem szegi kedveteket. Ha mégis, itt az ellenszer. Kuckózzatok be egy csésze jó meleg teával és olvassátok el a történet folytatását. Jó szórakozást a részhez! :)
Szeretnék utólag is nagyon boldog születésnapot kívánni az egyetlen Niall James Horan-nek! :)
Puszi: Emily
03.08.
~ Harry ~
Amikor reggel felébredtem, az éjszaka emlékei még elevenen éltek bennem. Egy lusta vigyorral az arcomon fordultam át a másik oldalamra, ahol nem feküdt senki. A takaró össze volt gyűrve, ami azt bizonyította, nem álmodtam az éjszakát.
Felültem az ágyban. Megint itt hagyott? Felvettem a ruháimat, aztán benéztem a fürdőszobába. Cicalányt nem láttam odabent, ezért a ház többi helyiségében kezdtem keresni. Eluralkodott rajtam a pánik, mert sehol sem találtam. A nappali ablakán kinézve észrevettem valamit. Állt odakint valaki. Sietve felhúztam a kabátomat és kimentem az udvarra. Em a medence előtt állt, ami most le volt fedve. Nem voltam benne biztos, hogy meghallott, ezért óvatosan közelítettem meg.‒ Cicalány – szólítottam meg. Kissé riadtan fordult meg. – Mit csinálsz itt? – kérdeztem.
‒ Csak friss levegőre vágytam – arckifejezése furcsa volt, mintha már láttam volna ilyennek korábban.
‒ Azt hittem, megint itt hagytál – vallottam be. Arca olyan volt, mint akit lelepleztek. – Mi a baj? – ráncoltam össze a homlokom.
‒ Bemehetnénk? – pillantott rám.
‒ Aha – elindultunk befelé. Odabent levettük a kabátjainkat és leültünk a kanapéra.
‒ Tegnap éjjel azt mondtad, vigyázni akarsz ránk és szeretnéd, ha veled élnénk – mondta.
‒ Igen, így volt – helyeseltem.
‒ Nekem mindenem Coventry-ben van, beleértve az orvosomat is, akinél szülni fogok – magyarázta.
‒ Orvosok itt is vannak – közöltem vele, amit tudnia kellett.
‒ Persze, tudom, de nekem nem mindegy kinek a kezébe helyezem az életünket.
‒ Ezzel azt szeretnéd mondani, hogy nem akarsz itt élni? – húztam fel a szemöldököm.
‒ Nem – megrázta a fejét – De nem lenne egyszerű mindent átrakni ide.
‒ Ezzel tisztában vagyok.
‒ Ó, oké – meglepettnek tűnt.
‒ Tudod, ha még nem szeretnéd, nem muszáj.
‒ Mit? – zavartan nézett rám.
‒ Hát összeköltözni – mondtam – Később is megtehetjük ezt a lépést – tettem hozzá.
‒ Oké – Em elmosolyodott, aminek örültem, nem akartam semmit ráerőltetni azokután, hogy mi történt korábban. Megkordult a gyomrom.
‒ Gyere, reggelizzünk valamit! – megindultam a konyha irányába.
‒ Harry, várj!
‒ Mi az? – fordultam felé.
‒ Most mindent ott folytatunk, ahol abbahagytuk?
‒ Ez tegnap éjjel már megtörtént – vigyorodtam el.
‒ Harry! – Emily mérgesen felém ütött, de nem ért el.
‒ Igen, csak remélhetőleg most jobban fogjuk csinálni – pillantottam rá.
‒ Talán többet kellene beszélgetnünk és tervezni az életünket – javasolta.
‒ Mondjuk reggeli mellett? – kinyújtottam felé a kezem.
Nem kérette magát, elfogadta és átmentünk a konyhába. Csináltunk pirítóst és alma levet ittunk hozzá, míg beszélgettünk.‒ Milyen nemű a kicsi? – kérdeztem beleharapva egy újabb pirítósba.
‒ Nem tudom – Cicalány az innivalójáért nyúlt.
‒ De ilyen korra már tudni lehet, vagy nem? – ráncoltam össze a homlokom.
‒ Lehetne, de én nem akartam tudni – válaszolt mielőtt kortyolt az alma levéből.
‒ Én kíváncsi vagyok rá – néztem rá.
‒ Ezért fogsz hamar megöregedni – vigyorgott rám, amit egy csúnya pillantással jutalmaztam.
‒ Miért nem akarod tudni? – kíváncsian fürkésztem.
‒ Mert teljesen mindegy mi van a lábai között, imádni fogom, már most is így érzek iránta – kezét a hasára simította.
‒ Jó, persze, igazad van, de nem szeretnél már most vásárolni neki? – az arcát figyeltem.
‒ Már vannak cuccai, amik mindkét nemre jók lesznek – válaszolta beleharapva a pirítósba.
‒ Tényleg nem furdal a kíváncsiság? – Nekem ez olyan hihetetlen.
‒ Nem – megrázta a fejét.
‒ Én tegnap óta tudok róla, mégis megőrjít a kíváncsiság – szólaltam meg, mire Em nevetni kezdett.
‒ Engem az jobban érdekel, hogy egészséges legyen – pillantott rám – A neme már igazán mellékes – tette hozzá.
‒ Oké, értem – adtam fel.
‒ Ez lesz benne az izgalmas – csillogott a szeme – Fogadásokat is köthetünk rá.
‒ És megérzésed sincs? – kérdezősködtem tovább.
‒ Néha úgy érzem, kislány, máskor pedig kisfiúra gondolok – vonta meg a vállát.
‒ Lehet, hogy ikrek – Cicalány félrenyelte az alma levet.
‒ Az már kiderült volna az ultrahangokon – mondta, miután már tudott beszélni.
‒ Van nálad ultrahangoskép? – izgatott lettem.
‒ Nincs – kényelmetlenül érezte magát – Otthon van, majd megmutatom őket.
‒ Gondolkoztál már azon mi lesz a neve?
‒ Igen – bólintott – Már megvan a két név.
‒ És elmondod? – kíváncsian fürkésztem.
‒ Ha le akarsz beszélni róla, akkor nem – válaszolta.
‒ Nem foglak, csak ha bénákat választottál – Cicalány csúnyán nézett rám.
‒ Nem mondom meg – bevágta a durcát.
‒ Emily – szóltam rá.
‒ Hagyjál békén! – felállt az asztaltól és a háló felé indult.
Vacilláltam utána menjek-e vagy se, végül megindultam a szoba felé. Emily háttal volt nekem az ágyon ült. Hirtelen megszólalt a telefonom, ami egy kicsit mindkettőnket megijesztett. A képernyőn Liam neve villogott.‒ Szia! – vettem fel.
‒ Szia! Tele vannak az újságok veled és Emilyvel – mondta.
‒ Tessék? – ráncoltam össze a homlokom, mire Em felém fordult.
‒ Tegnap lefotóztak titeket, amikor kiszálltok a kocsidból és bementek a házadba – magyarázta.
‒ Bassza meg! – bukott ki belőlem.
‒ Mi a baj? – Cica aggódva figyelt engem.
‒ Tényleg babát vár? – kérdezte bandatársam.
‒ Majd megbeszéljük máskor – próbáltam rövidre zárni.
‒ Oké – Liam nem akadékoskodott.
Letettem a telefont és leültem mellé az ágyra. Megfogtam a kezét.‒ Tegnap lefotóztak minket – szólaltam meg.
‒ A francba! – Em arcára félelem ült ki.
‒ Nincs semmi baj – nyugtattam – Nem kell mondanunk semmit, semmi közük hozzá.
‒ De… – a szája elé kapta a kezét, azután a fürdő felé szaladt. Utána siettem. Megint hányt.
‒ Nyugi, nincs semmi baj – nyugtatólag megsimogattam a hátát.
‒ De igen – újra a WC fölé hajolt.
Hátra fogtam a haját, míg végzett. Mikor lehúzta a WC-t, kinyitottam az ablakot, így a fanyar szag távozni tudott. Cicalány felé fordultam, aki engem figyelt. Hozzá lépve a kezemet a homlokára tettem.‒ Jól vagy? – kérdeztem.
‒ Igen – bólintott – Kár érte, pedig finom volt – utalt a reggelinkre.
‒ Majd később még eszel – átmentünk a szobába.
‒ Mi lesz most? – Em aggodalma nyilvánvaló volt.
‒ Arra gondoltam, nem sokára elindulhatnánk – feleltem.
‒ Nem így értettem – rá pillantottam, idegesnek tűnt.
‒ Mondtam, hogy semmi, nem kell beszélnünk róla – ismételtem el.
‒ Na és a menedzsment? – félve nézett rám.
‒ Nem az ő dolguk – megfogtam a kezét – Csak ránk tartozik.
‒ De valamit csak fognak mondani.
‒ Biztos. Nem fog nekik tetszeni, de le kell nyelniük, mert semmit sem tehetnek – magyaráztam – Nyugodj meg, nem szeretném, ha valami bajotok lenne – felé lépve csókot nyomtam a homlokára.
‒ Oké – felsóhajtott.
‒ Csak egy valamit ígérj meg – kértem.
‒ Mit? – felhúzta a szemöldökét.
‒ Nem olvasod el a cikkeket és a rajongók kommentjeit – komolyan néztem rá.
‒ Ilyet nem ígérhetek – mondta.
‒ Emily! – szóltam rá.
‒ Harry! – utánzott le.
‒ Kérlek! – a kezéért nyúltam.
‒ Azt kéred, hogy ne védjem meg magam a rosszindulatú emberektől – jelentette ki.
‒ Nem, azt kérem, ne hagyd nekik, hogy felidegesítsenek – próbáltam megértetni vele.
‒ Nem hagysz békén, amíg igent nem mondok, igaz? – kérdezte kissé mérgesen.
‒ Igen – bólintottam – Csak jót szeretnék neked és a babának is – bizonygattam.
‒ Mindenki ezt szeretné – megdörzsölte a homlokát – Azt ígérted haza viszel, mikor indulunk? – elengedte a kezem.
‒ Akár most is, ha már jobban érzed magad – válaszoltam.
‒ Megmosom a fogam, aztán mehetünk – a fürdő felé sétált kikerülve engem.
‒ Rendben – míg Cicalány bent volt, én elpakoltam a konyhában.
A nappaliban találkoztunk, ahol már nála voltak a cuccai. Magamhoz vettem a telefonom és a kocsi kulcsot, aztán kimentünk az autómhoz. Volt egy furcsa hangulat kettőnk között. Emily kifelé bámult az ablakon, de közben folyton mozgolódott.
‒ Minden rendben? – egy pillanatra rá néztem.
‒ Igen… Vagyis nem – megrázta a fejét – Meg tudnánk állni valahol?
‒ Persze – az első lehetőségnél megálltam, ami egy benzinkút volt.
Cica kiment a mosdóba, én pedig szétnéztem a boltban. Amikor visszajött, megkeresett a sorok között.‒ Kérsz valamit? – mosolyogtam rá.
‒ Nem – felelte.
‒ Jól vagy?
‒ Igen – bólintott.
Visszasétáltunk a kocsihoz.~ Emily ~
Bekötöttem magam, míg Harry beindította az autót.
‒ Most be kell mutassalak Apának – inkább magamnak mondtam, mint neki.
‒ Gondoltam, hogy nem csak kiteszlek majd a ház előtt – egy pillanatra rám nézett és vigyorgott – Tud valamit rólam?
‒ Mindent tud – válaszoltam.
‒ Ó, basszus! – befelé rántotta a kormányt.
‒ Jézusom, mit csinálsz?! – kiabáltam.
‒ Semmit – visszairányította a kocsit a saját sávunkba.
‒ Ezt ne csináld még egyszer! – a szívemhez kaptam, ami hevesen dübörgött a mellkasomban.
‒ Bocsánat, nem volt szándékos – idegesnek tűnt.
‒ Ha Apu miatt vagy ilyen, felesleges, ő is azt akarta, hogy beszéljek veled. Azt hiszem, a tegnap esti hívás után sejti mi történt, szóval tényleg nincs miért félned – magyaráztam.
‒ És ha nem örül neki? – félve kérdezte.
‒ Ebbe nincs beleszólása – feleltem. Biztos megkérdezi, jól meggondoltam-e, de szerintem mellettem fog állni.
‒ Nem sok lány szüleinél jártam – szólalt meg hirtelen.
‒ Nem sok fiút mutattam be a szüleimnek – mosolyodtam el. Ezt néhányan meg is jegyezték.
‒ Keresztkérdés, amiről tudnom kell? – faggatott.
‒ Nem nagyon volt jelen a bemutatásoknál – elszomorodtam.
‒ Bocsi – megfogta a kezem – Elfelejtettem, hogy csak nem régóta jó a kapcsolatotok.
‒ Semmi baj – megráztam a fejem. Megéreztem a babát rugdosni, ezért odasimítottam a kezünket.
‒ Ó, felébredt?
‒ Úgy tűnik, igen, ma még nem is rugdosott – a hullámzó pocakomat figyeltem. Sose fogom megszokni ezt az érzést.
‒ Eléggé erős – jegyezte meg.
‒ Az, remélem, fog focizni.
‒ Szóval, most fiút érzel?
‒ Lányként is focizhat, én is rúgtam a bőrt – hívtam fel rá a figyelmét.
‒ Tényleg? – meglepettnek tűnt.
‒ Igen – erősítettem meg – És nem nagyképűségből, de egész jó voltam – tettem hozzá.
‒ Annyi mindent nem tudok még rólad – sóhajtott fel.
‒ Valószínűleg én se tudok mindent – felé pillantottam.
‒ Van kedved egy kis játékhoz? – kérdezte.
‒ Mi lenne az? – kíváncsi voltam.
‒ Mindig, mikor látunk egy fehér autót, mondasz valamit, amit nem tudok rólad, ha egy pirosat látunk, én mondok egy ilyet – magyarázta.
‒ Ez tetszik – mosolyogtam rá.
Ezt játszottuk egészen hazáig. Amint beértünk a városba, navigálni kezdtem a házunk irányába. Hamar megérkeztünk az utcánkba.‒ Melyik az? – kérdezte Harry.
‒ Az a halvány sárga ott – mutattam oda – Nyugodtan állj fel a feljáróra, szerintem Apu bent áll a garázsban.
‒ Oké – szépen megállt a garázs előtt.
Kikapcsoltam a biztonsági övet, azután kiszálltam a kocsiból. Megkerülve az autót, feltűnt, hogy Hazza nem mozdult az ülésből. Odasétáltam hozzá és kinyitottam az ajtót.‒ Nem foglak egyedül hagyni vele – ígértem.
‒ Rendben – végre kiszállt.
‒ Tényleg nincs mitől félned – biztosítottam.
‒ Te is ideges voltál, amikor elvittelek Anyuékhoz – szólalt meg.
‒ Igen, az voltam – ismertem be – De féltem, hogy nem tart majd elég jónak hozzád.
‒ Na, látod, én is épp ettől tartok – olyan sebezhetőnek tűnt, ahogy elhagyták ezek a szavak a száját.
‒ Szeretlek! – lehúztam őt egy csókra – Megvédelek tőle – mosolyodtam el.
‒ Szavadon foglak – nevetve összekulcsolta az ujjainkat.
A bejárati ajtó előtt kikerestem a kulcsot a táskámból, így gond nélkül bejutottunk a házba. Feltettem a kabátomat a fogasra.‒ Szia, Apa! – kiabáltam.
‒ Szia, Kicsim! – előlépett a konyhából finom illatok kíséretében.
Kicsit meglepődött Hazza láttán. Összefűztem az ujjainkat.‒ Apa, ő Harry, Harry ő az Édesapám – mutattam be őket egymásnak.
‒ Nagyon örülök – Haz a kezét nyújtotta apunak.
‒ Hasonlóképpen – elfogadta, majd tekintetét rám vezette – Látom, jól sikerült a beszélgetés – elvigyorodott, mire én elpirultam.
‒ Ó, mi nem… – Hazza hebegni kezdett.
‒ Hagyd csak, ebből már nem jövünk ki jól – legyintettem.
‒ Hát nem – apu vigyora szélesebb lett.
‒ Segítsek az ebédnél? – kérdeztem terelve a témát.
‒ Nem kell, szinte kész vagyok, jöhettek enni – válaszolta.
‒ Szuper vagy – barátom kezét fogva a nappali felé húztam – Mindjárt jövünk – szóltam hátra.
Bementünk a szobámba, ahol letettem a táskámat és kivettem belőle néhány dolgot.‒ Szép a szobád – mondta.
‒ Köszönöm – rá mosolyogtam.
‒ Nem lep meg, hogy rózsaszín – tette hozzá.
‒ Végre olyan, amilyennek én szeretném – Anyu mindig beleszólt milyen legyen.
‒ Hangulatos – dicsérte tovább, mire felé fordultam. Ezt most miért csinálja?
‒ Minden rendben? – érdeklődtem.
‒ Persze – eléggé meggyőzően felelt.
‒ Gyere, menjünk kezet mosni, nem jó ötlet megváratni Apát – kinyújtottam felé a kezem.
Elfogadta, hamar kezet mostunk és leültünk egymás mellé az asztalhoz. Sorban szedtünk a levesből és szinte éreztem, mielőtt hozzá kezdünk, jönni fog a kérdés:‒ Mik a terveitek a jövőre nézve? – Harryre pillantottam, jelezve neki, hogy hagyjon engem válaszolni.
‒ Egyelőre visszarázódunk, rendezzük a dolgainkat – a kanalat a számhoz emeltem.
‒ Ez pontosan mit jelent? – kíváncsiskodott.
‒ Nem kapkodunk semmivel, próbáljuk ott folytatni, ahol abbahagytuk, csak most igyekszünk jobban csinálni – feleltem.
‒ Azt hittem, újra kezditek – szólalt meg.
‒ Az nehéz lenne, tekintve, hogy várandós vagyok – nevettem feszültségoldásként, de senki nem csatlakozott hozzám.
‒ Ez mondjuk igaz – morfondírozott – És meddig vannak meg a terveitek? – faggatózott.
‒ Apu, megbeszélhetjük ezt később? – kérdeztem kissé idegesen.
Természetes volt a kíváncsisága, de kissé terhes is, jobb lett volna ezt kettesben megbeszélni, tekintve, hogy még nem forrta ki magát a dolog. Csak néhány dologról esett szó köztünk az elmúlt huszonnégy órában.‒ Rendben, Cicmic – Hazza a becenév hallatán majdnem félre nyelt.
Kérdőn fordultam felé, mire csak megrázta a fejét. Csendben ettünk tovább, csak azt lehetett hallani, ahogy a kanál a tányérhoz ér. Kínos volt, talán jobb lett volna, ha mégis inkább beszélgetünk.
Ebéd után Harry maradt még egy kicsit, mutattam neki ultrahangos felvételeket a babáról, de aztán vissza kellett indulnia, mert találkozója volt délután. Megbeszéltük, hogy hívjuk egymást és nem sokára újra találkozunk.
Ha elolvastad, kérlek, jelezd :)
