Sziasztok!
Hogy vagytok? :) Remélem, Mindannyian jól vagytok és már megszoktátok, hogy el kellett búcsúznunk a nyártól. Minden évszaknak meg vannak a szépségei, a hidegebb időknek talán az, hogy bekuckózhatunk egy kis meleg teával és olvashatunk, filmezhetünk és persze, lassan jönnek az ünnepek is. Ha lenne kedvetek olvasni, akkor abban a történet folytatása segítségetekre lehet. Jó szórakozást a részhez! :)
Utólag is nagyon boldog születésnapot kívánok az egyetlen Niall James Horan-nak! :)
Puszi: Emily
05.03.
~ Emily ~
Reggel korán felébredtem, de nem a szülinapom miatti izgatottságtól. Darcy már hajnalban elkezdte a tornát és akárhogy feküdtem, nem akarta abbahagyni. Még Harry hangja sem nyugtatta meg, pedig jó néhány dalt lejátszottam neki. Magamhoz vettem szerelmem pulcsiját, próbálva aludni még egy kicsit, de a baba rugdosása miatt képtelen voltam. Alig kettő hete maradt még bent, már nagyon erősek voltak a rúgásai. Amikor meghallottam, ahogy apu már fent van, én is felkeltem. A mosdóba menet összefutottam vele.
‒ Hát te miért vagy fent ilyen korán szombaton? – apa szokatlannak tűnt, úgy viselkedett, mint akit rajta kaptak valamin.
‒ Ezt én is kérdezhetném tőled – elsétáltam mellette a fürdőbe.
Ahogy kiértem a helyiségből, már nem volt ott. A konyha felé vettem az irányt, azon gondolkozva, mit ennék reggelire. Belépve egy kis tortát pillantottam meg az ebédlőasztalon, rajta a tizenkilences számmal. Apu mellette állt éppen végzett a gyertyák meggyújtásával.
‒ Boldog szülinapot, Cicmic! – könnybe lábadt a szemem, miközben megindultam felé.
‒ Köszönöm – sietve átöleltem.
‒ Nagyon szeretlek! – hangja elcsuklott.
‒ Én is szeretlek – szorosan fogtuk egymást. Apu hamar elhúzódott tőlem.
‒ Hű, az unokám nagyon elemében van – állapította meg.
‒ Ezért keltem fel olyan korán, hajnal óta ezt csinálja – mondtam egy csepp nehezteléssel a hangomban.
‒ Nem sokára vége lesz – megsimította a karomat.
‒ Igen, tudom – És ez valamiért, sokkal nagyobb félelemmel tölt el, mint kellene. Az aggodalom kiülhetett az arcomra, mert megszólalt:
‒ Jól vagy? – hangja aggódónak hatott.
‒ Persze – igyekeztem meggyőzően mosolyogni.
‒ Mit fogsz ma csinálni? – a tortára pillantottam. A viasz vészesen kezdett lefolyni a gyertyán. Apa követte a tekintetemet. Odahajoltam, hogy gyorsan elfújhassam.
‒ Várj! Előbb kívánj valamit! – figyelmeztetett.
‒ Oké – bólintottam. Legyen minden rendben a babával!
Sietve elfújtam a lángokat. Milyen érdekes, tavaly ilyenkor biztos valami önző dolgot kívántam. Tuti felkeltem hajnalban, mert olyan izgatott voltam a szülinapom miatt. Nagyon felszínes és önző voltam. Durva, hogy egy év, így meg tud változtatni mindent. Mindig mikor elfújom a gyertyákat, arra gondolok, most jön egy újabb év a Nap körül, de nem hiszek abban, hogy a dolgok gyökeresen megváltozhatnak. És tessék, itt vagyok egy évvel később és minden más. Furcsa, hogy most cáfol rám az élet.
‒ Cicmic – a megszólítás hozott vissza a valóságba – Felvágod? – egy kést nyújtott felém, a gyertyákat már leszedte a süteményről. Zavartan nyúltam a vágóeszközért, amit letettem az asztalra.
‒ Ne vágd fel, mindjárt hozom a fényképezőgépemet – azzal elindultam a szobám felé.
Visszaérve a helyiségbe, csináltam pár képet a tortáról, aztán leültem mögé a székre. Apa készített a gépemmel pár fotót. Végig se gondoltuk, hogy hálóingben vagyok, de végül is, nem a nyilvánosságnak készültek a képek. Ezután felvágtam a tortát, kókuszos ízesítése volt. Kicsit félretettük a süteményt, csak reggeli után fogyasztottuk el.
‒ Szóval, mit fogsz ma csinálni? – kérdezte újra.
‒ Délután a csapattal leszek, mást nem terveztem – válaszoltam.
‒ Láttam megint horgolsz, mi készül? – kíváncsian pillantott rám.
‒ Takaró a kicsinek – mosolyodtam el.
‒ Készítesz még valamit neki? – érdeklődött.
‒ Hú, rengeteg mintám van, nem is tudom, mit csináljak meg. Van egy nagyon cuki nyuszis kis takaró, tudod, olyan baba rongyi – meséltem vidáman.
‒ Nektek is volt rongyitok, azt hiszem, anyátok anyjától kaptátok – emlékezett vissza.
‒ Az szinte biztos, ez nagyon jellemző a mamára – Nem beszéltem neki a levélről, még túl erősen élt bennem az emléke. A nagynénéimnek telefonáltam, velük beszélgettem róla, viszont senki másnak nem említettem. Túlságosan személyes volt és nehéz is elmondani másnak.
Miután ettünk az ízletes tortámból, átöltöztem a szobámban. Az egyik zenecsatornára tettem a tévét, éppen készültem előszedni a horgolt baba takarót, amikor meghallottam a csengőt és kisvártatva apát is:
‒ Jövök! – kis szünet után újra szólt: – Emily, gyere légy szíves! – kíváncsian indultam meg a bejárati ajtó felé. Egy futár állt a házunk előtt, egy nagy dobozzal a kezében.
‒ Miss Moore? – pillantott rám a negyvenes éveiben járó barna hajú férfi.
‒ Én vagyok – bólintottam.
‒ Ez a magáé – a kezembe adta a csomagot, majd elővett egy papírt és tollat – Ide kérnék egy aláírást – felém nyújtotta a papírt meg a tollat is. Letettem a meglepően könnyű csomagot, aztán sietve aláfirkáltam a pontozott vonalon.
‒ Köszönöm. További szép napot!
‒ Köszönöm, magának is – a dobozzal a kezembe besétáltam a szobámba.
‒ Hűha, mit kaptál? – apu belépett a helyiségbe.
‒ Nem tudom – megráztam a fejem – Valami könnyű dolgot.
‒ Ki küldte?
‒ Szerintem Harry – mosolyodtam el. Az íróasztalomról elvettem az ollómat.
‒ Kimenjek, míg megnézed mi az? – pillantott rám.
‒ Nem hiszem, hogy olyat küldene, amit nem láthatsz – kibontottam az ollóval.
‒ Jól ismer téged – mondta mosolyogva.
‒ Igen – Talán túlságosan is.
Kilenc óra után,
úgy döntöttem felhívom göndörkét. Ahogy kezembe vettem a telefont, észrevettem
tőle egy üzenetet.
„Boldog szülinapot, Cicalány! Remélem, tetszenek a virágok. Nem sokára találkozunk és rendesen is megünnepeljük :) Haz”
Olyan édes. Mindennap beszélünk és tegnap jelezte, hogy vissza fognak jönni Londonba és hétfőn szeretné, ha együtt vacsoráznánk. Tetszett az ötlet, főleg mikor kiemelte, hogy teljesen el leszünk szeparálva a többi embertől. Egyikünk se szeretné, ha letámadnának minket a rajongók, főként így, hogy már ilyen nagy a pocakom. Válaszoltam szerelmemnek:
„Köszönöm ♥ Igazán gyönyörűek, nagyon tetszik. Alig várom a vacsoránkat :) Em”
Megcsörgettem, de nem vette fel, valószínűleg már készülnie kellett az esti koncertre. Kissé csalódottan tettem le a telefont és visszatértem a horgoláshoz. Meglepően gyorsan haladtam vele, bár húsz kör után kezdett unalmassá válni a minta.
Még ebéd előtt letudtam a napi mozgásomat egy nagy séta formájában. Mire visszaértem a házba, nagyon kellemes illat fogadott. Megkordult a gyomrom a finom illatra, utam egyből a konyhába vezetett, miután letettem a kis kabátom meg kibújtam a cipőmből. Apu hallotta a közeledő lépteimet:
‒ Pont jókor, kész az ebéd – vigyorogva fordult felém, amire csak megforgattam a szemem.
‒ Épp elkerültem a futárt? – a gőzölgő pizzákra pillantottam.
‒ Dehogyis! Most vettem ki a sütőből – grimaszolva ráhagytam.
‒ Köszönöm az ebédet – kézmosás után leültem az asztalhoz.
‒ Szívesen, Kicsim – puszit nyomott a fejemre, aztán ő is leült.
Ebéd után lepihentem egy kicsit, nem szándékoztam elaludni, ám sikerült. Darcy nyugton volt és a korai ébresztője megtette a hatását.
A telefonom csörgésére riadtam. Magamban átkozódtam, amiért nem némítottam le, mielőtt lefeküdtem.
‒ Haló? – szóltam bele kissé kómásan.
‒ Szia, Cicalány, ne haragudj, úgy hallom felébresztettelek – barátnőm bűnbánó hangja jött a túlvégről.
‒ Semmi baj – elnyomtam egy ásítást.
‒ Úgy fél óra múlva megyek érted – szólalt meg.
‒ Rendben – bólintottam, bár ezt ő nem láthatta – Ugye csak a csapat lesz ott?
‒ Igen, és Shane elhozza a barátnőjét, de ezt gondolom, tudod – válaszolta.
‒ Igen, megkérdezett, mielőtt meghívta őt is – helyeseltem. Megkérdezett nem gond-e, ha az én bulimon mutatja be a csapatnak Fayt, ez kedves volt tőle.
‒ Amúgy, milyen a csaj? – érdeklődött.
‒ Kedves és aranyos is – gondolkoztam el – Ja, és rajongó – jutott eszembe a picit kellemetlen találkozó.
‒ Ó, akkor biztos be fog illeszkedni közénk – nyugtázta.
‒ Szerintem is – helyeseltem – Na jól van, megyek készülődni, mindjárt itt leszel – barátnőm belenevetett a telefonba.
‒ Nem sokára találkozunk – köszönt el. Mit vegyek fel? Nincs egy rongyom se.
Egy szép földig érő rózsaszín ruha mellett döntöttem. Felvettem hozzá egy fehér kardigánt is, hiába írtunk már májust, csalóka volt az időjárás. Kifésültem a hajam és a tetejét hátul összekötöttem. Elmentem mosdóba, aztán szépen összekészítettem a táskámat, eltettem a fényképezőgépemet is. Ezután leültem apu mellé a kanapéra.
‒ Indulsz? – pillantott rám.
‒ Macy eljön értem – mondtam.
‒ Nem vagy túl lelkes – szólalt meg – Valami baj van?
‒ Csak fáradt vagyok – halványan rámosolyogtam.
‒ Akkor ne menj, tudod, hogy nem kötelező – hívta fel rá a figyelmemet.
‒ Nem szeretnék sokáig maradni, de annyit készültek a bulira, tudom milyenek – magyaráztam. Nem szeretném, ha csalódottak lennének.
‒ Az a jó szíved, az fog a sírba vinni téged – csóválta meg a fejét. Remélem, nem.
‒ Ne mondj ilyet! – kértem.
A telefonom csörögni kezdett a táskámban. Barátnőm neve villogott a képernyőn.
‒ Most megyek. Egyszer csak jövök – puszit nyomtam az arcára – Szia!
‒ Érezd jól magad, Cicmic!
‒ Mindenképpen – sietősen hagytam el a házat. Barátnőm éppen befordult a felhajtóra.
‒ Szia! – átöleltük egymást, amikor beszálltam.
‒ Szia, Macy! Köszi, hogy eljöttél értem – bekötöttem magam.
‒ Ugyan már! – gyorsan a csapatház előtt termettünk. Kiszállni készültem, de szőke hajú barátnőm visszatartott.
‒ Mi az? – zavartan pillantottam rá.
‒ Kérlek, mikor bemegyünk, lepődj meg! – kérlelően nézett rám, mire nevetni kezdtem.
‒ Oké, megígérem – mosolyogtam rá. Mac előre engedett, amint beléptem, a többiek mindenfelől előugorva kiabáltak:
‒ Meglepetés! Boldog születésnapot! – eljátszottam, milyen meglepett vagyok, hogy nem is számítottam erre. Kifeszítettek egy „Boldog születésnapot!” feliratot és mindenhova színes lufikat tettek. Szépen elrendezték a házat, tényleg ügyesek voltak.
Hamar leültettek a nappaliban, ahol körbevettek engem. Ahogy végig néztem rajtuk, észrevettem Fayt Shane mellett. Kicsit meg volt szeppenve, próbálta leplezni, nem számított ilyen nyüzsgésre. Kicsit sajnáltam szegényt, ha valakinek nincs ilyenben része, biztos nehéz lehet beleszoknia. Barátom, mintha említette volna, Fay családja nem túl nagy és nincs is olyan sok barátja.
‒ Cicalány – Hallie – az ikrek közül az egyik – megszólított, mire visszatértem a valóságba.
‒ Igen? – pillantottam rá. Nagy mosoly terült szét az arcán.
‒ Elkalandoztál – mindentudóan vigyorgott. Azt hiszi, Harryre gondolok. Megráztam a fejem.
‒ Bocsi – csak ennyit mondtam, nem szálltam vitába azzal, amit gondolt.
‒ Csak azt kérdeztük, előbb tortázzunk vagy ajándékot bontanál szívesebben – szólalt meg Jake.
‒ Kezdjük a tortával – felálltam, de Blair – a másik iker – visszatolt a kanapéra.
‒ Nyugi, ez most a te szülinapod – emlékeztetett.
‒ Oké – megadóan elhelyezkedtem a kanapén. Dan hozta be a tortámat, amin már égtek a gyertyák és a tűzijáték is. Mindenki énekelt nekem, ami azonnal eszembe juttatta, miért imádom úgy a szülinapomat.
‒ Kívánj valamit! – többen is mondták, mikor elém került a sütemény. Ma már másodszor előre hajoltam és ugyanazt kívántam, mint korábban: Legyen minden rendben a babával!
Amint elfújtam a gyertyákat a barátaim tapsolni kezdtek. Hamar felvágtam a süteményt és szétosztottam közöttük. Egy szeletet tettem el apunak is, így teljesen elfogyott a süti. Ez volt az egyik oka, amiért annyira imádtam az ilyen bulikat, nincs maradék.
A nagyon finom gesztenye torta után, egy szépen becsomagolt dobozt kaptam magam elé. Mindenki engem nézett, ahogy elkezdtem kibontani. Macy a fényképezőgépe mögül kissé feszülten figyelt, ami aggodalommal töltött el. Remélem, nem vettek semmi baromságot. Először egy aranyos cumit pillantottam meg, majd még egyet és három partedlit édes kis mintákkal. Két nagyobb dolog is volt benne, amit még pluszba becsomagoltak. Az első plüssös tapintásúnak hatott, mikor megfogtam. Egy aranyos sárga csillag alakú párnát találtam benne, amiből kilógott egy fogantyú. Meghúztam, és meglepetésemre működött, a barátaim előre látóan tettek bele elemet. Aranyos altató dallamok jöttek belőle.
‒ Ez nagyon cuki, köszönöm – hálásan néztem rájuk.
Én kértem, hogy a babának vegyenek inkább valamit, persze figyelmen kívül hagyhatták volna, de nem tették. Ettől pedig úgy éreztem, ők is várják a picit, velem együtt örülnek és ez mindennél jobb érzés volt. A második dolog kemény tapintású volt és nehezebb is. Kibontva kissé elérzékenyültem. Halvány rózsaszín baba fotóalbum lapult benne a borítója közepén egy képpel, amit Shane csinált a pocakfotózásomon Harryről, rólam és az egyre nagyobb hasamról. Könnyek szöktek a szemembe a képet bámulva. Tina egy zsebkendőt nyújtott felém, amit hálásan fogadtam el.
‒ Mindenkinek nagyon köszönöm – a közelemben ülők ölelésbe vontak – Olyan szuperek vagytok.
‒ Szívesen – mondták kórusban. Ezután beizzítottuk a hangszálainkat és csaptunk egy karaoke bulit.
~ * ~ * ~ * ~ * ~
Hétfőn boldogan érkeztem meg Londonba. Jól éreztem magam, és kipihent voltam. Szerelmem kijött elém az állomásra. Amint megcsókoltam, tudtam, valami baj van. Hazza feszült volt és nem tudtam miért.
‒ Valami baj van? – rákérdeztem, amikor elhelyezkedtem az anyósülésen.
‒ Nem, dehogy – Harry tagadott, úgy éreztem hazudik, azonban inkább elengedtem a dolgot.
Csendben telt az út a házig. Ő a vezetésre figyelt, én pedig kifelé bámultam az ablakon. Megérkezve a házához, bevitte a cuccaimat.
‒ Csináltál ma valamit? – pillantottam rá.
‒ Nem – megrázta a fejét – Pihentem és vártam, hogy itt legyél – szavai megmelengették a szívem.
‒ Ez édes – megcsókoltam – Mi a terv a nap további részére? – a fejemet a vállába fúrtam.
‒ Elleszünk, aztán elmegyünk vacsorázni – a mondat végére a szíve hevesebben kezdett verni, éreztem.
‒ Mit takar az elleszünk rész? – a mellkasába vigyorogtam.
‒ Amit csak akarsz – hangja izgató volt.
‒ Ez nagyon csábító – felnéztem zöld íriszeibe. Karjait a csípőm köré fonta, ajkai a fülemet súrolták, miközben azt suttogták, mi a terve velem. Beleremegett a lábam, Haz pontosan tudta, mit csinál.
~ Harry ~
Csupasz vállát simogattam, a feje a vállamon pihent, szaporán vette a levegőt. Nem néztem rá, bűntudatom volt, amiért megint lerohantam. Tudtam, hogy most minden nehezebb neki, még a légzés is, mégis képtelen voltam türtőztetni magam. Persze, feszült vagyok a vacsora miatt is, de ez nem mentség. Ki kell találnom valamit, mert ha megszületik Darcy, utána egy darabig nem érhetünk egymáshoz. Em megmozdult mellettem, mire odakaptam a fejem. Kissé nehezen ült fel.
‒ Mi az? Szükséged van valamire? – ültem fel én is. Megrázta a fejét.
‒ Ki kell mennem a mosdóba – válaszolta. Felszedett a földről néhány ruhát, aztán elhagyta a szobát. Mikor visszajött, az előzőleg levetett pólóm volt rajta. Bebújt a takaró alá és felém fordult.
‒ Jól vagy? – átkaroltam.
‒ Igen – puszit nyomott az arcomra.
‒ Mit szeretnél csinálni? Nézzünk filmet? – javasoltam.
‒ Aha – Cicalány a hátára fordult, ahogy kimásztam mellőle. Leguggoltam a szekrény elé. – Mi van meg? – szerelmem kíváncsian kérdezte.
‒ Hát, van néhány – túrtam a többnyire pasis filmeket.
‒ Van Harry Potter vagy Gyűrűk ura? Jurassic Park? – kérdezgetett.
‒ Gyűrűk ura van – fogtam meg a DVD-t – A két torony jó lesz?
‒ Tökéletes – hangja boldogan csengett, ilyennek akartam hallani este is.
Elindítottam a filmet, azután visszafeküdtem mellé az ágyba. Az egyik kezem a takaróval fedett hasán pihent. Darcy picit mocorgott, szinte alig észrevehetően rugdosott. Nem tartottunk még a film felénél sem, amikor Cicalányra pillantottam. Elmosolyodtam alvó látványától, úgy tűnt, nagyon lefárasztottam szegényt. Hagytam, hogy menjen a film és közelebb bújtam hozzá.
A vége felé közeledett már a film, mikor Cica az ébredés jeleit kezdte mutatni. Egyszer csak kómásan felült az ágyban. Én is így tettem.
‒ Jó reggelt! – puszit nyomtam kissé gyűrött arcára. Nagyot ásítva nyújtózott egyet.
‒ Hány óra? – pislogott rám. Nevetnem kellett, olyan volt, mint egy édes kislány.
‒ Pár óra még van a vacsoráig – mondtam. Figyeltem, ahogy óvatosan lemászik az ágyról.
‒ Mindjárt jövök – motyogta, miközben kisétált a szobából. Kicsit tovább tartott, mint ígérte.
‒ Jól vagy? – átöleltem, amint lefeküdt mellém.
‒ Igen – fejét a vállamra hajtotta – Rengeteget pisilek, nem létezik, hogy én ennyit iszom – kibukott belőlem a nevetés – Nem vicces – a vállamba bokszolt.
‒ Egy kicsit az – a számat a halántékához nyomtam – Nem sokára vége lesz – ígértem. Em a kezemet a hasára húzta. Elmosolyodtam, megérezve kis lányom rugdosását.
‒ Érzed még azokat a megkeményedéseket? – pillantottam rá.
‒ Igen, főleg hajnalban és este vannak – válaszolta.
‒ Azt olvastam, ez jelzi előre a szülést – szólaltam meg, mire Em felém fordult.
‒ Lényegében igen, a méhem gyakorol a szülésre.
‒ Múltkor nem ezt mondtad – hívtam fel rá a figyelmét.
‒ Nem akartam, hogy feleslegesen aggódj. Ez hetekig így lesz, aztán később hosszabbak lesznek és elkezdenek fájni, majd be fog indulni a szülés. De ez még odébb van – magyarázatát figyelmesen hallgattam.
‒ Szeretném, ha nem hallgatnál el dolgokat előlem – nézem rá.
‒ Lehet róla szó, de csak akkor, ha te sem hallgatod el előlem a dolgokat – állta a tekintetem.
‒ Rendben – a kezemet nyújtottam, erősen megrázta.
A vacsora jól telt. Teljesen külön voltunk a többi embertől, ami nagyon jóvá tette, Em jól érezte magát, aminek örültem, jó érzés volt ilyennek látni. Én kissé feszengtem, amit ő szerencsére nem vett észre, vagy csak nem mutatta. Egész vacsora alatt az járt a fejemben, amit a barátnője mondott, amikor a segítségét kértem. Macy segített nekem, de figyelmeztetett is: Cicalány teljesen ki fog borulni. Inamba szállt a bátorságom, Em jól érezte magát és nem szerettem volna ezt elrontani. Innentől azon gondolkodtam, mit csináljak. Megfordult a fejemben, hogy Macy esetleg túlzott és mégse fog úgy kiakadni. Ő viszont már régóta ismeri Cicalányt, többet tud róla, mint én.
‒ Darcy, szerinted Anyu örülni fog az ajándékának? – magamon éreztem szerelmem tekintetét.
‒ Te meg miről beszélsz? A virág és a vacsora pont elég, még sok is, nem kell semmi más – kezdett tiltakozni. Felpattintottam a dobozt a másik kezembe.
‒
Emily Gwendolyn Moore, leszel a
feleségem? – elé
tartottam a gyűrűt. A szája elé kapva a kezét, sírni kezdett, de ez nem az a
sírás volt, amit vártam, nem örömében sírt.
Ha elolvastad, kérlek, jelezd :)
