2.évad 55.rész - és fogadd el

Sziasztok!

Hogy vagytok? :) Remélem, Mindannyian jól vagytok és jól telik a nyaratok. Bízom benne, hogy a felvételizők elégedettek, mert bejutottak oda, ahova szerettek volna. Ha mégse, ne szomorkodjatok a B, C és D terv is lehet olyan jó, mint az A terv lett volna, erre én vagyok az egyik legjobb bizonyíték :)
Jelentkezésem oka, hogy meghoztam Nektek a történet folytatását. Jó szórakozást a részhez! :)
Utólag is nagyon boldog 11. évfordulót - öregek vagyunk :( - a fiúknak! :)

Puszi: Emily

04.21.

~ Emily ~

Leizzadva ébredtem fel az éjszaka közepén. Még nagyon sötét volt, ezért felkapcsoltam az éjjeliszekrényen lévő lámpát. Kimentem a fürdőbe, ahol megmostam az arcom. Ettől nem éreztem magam jobban, ezért úgy döntöttem lezuhanyozom. Egy kék törülközőbe csavarba sétáltam vissza a hálószobába, ahol igyekeztem halkan keresni egy fehérneműt és hálóinget. Miután felvettem őket, visszavittem a törülközőt a fürdőbe, ahol kiterítettem. Mire visszaértem a szobába, Harry már fent ült az ágyban.

‒       Jól vagy? – aggódva figyelt.

‒       Igen, bocsi, nem akartalak felébreszteni – mellé feküdtem.

‒       Biztos? – gyanakvóan méregetett.

‒       Aha – bólintottam. Ittam egy kis vizet, aztán az oldalamra feküdtem.

‒       Hallottam, hogy valami rosszat álmodtál – jelentette ki. Az ilyeneket bezzeg meghallja. Felé fordultam.

‒       Mondtam valamit? – pillantottam rá.

‒       Nem – megrázta a fejét – Kapálóztál és nyüszítettél – tette hozzá. Felsóhajtottam.

‒       Jó tudni, hogy a beszédről leszoktam – szólaltam meg. Az egyszer már majdnem tönkretette a kapcsolatunkat.

‒       Nem szeretnéd elmondani? Lehet jobban éreznéd magad tőle – ajánlotta.

‒       Nem – megráztam a fejem, ahogy közelebb csúsztam hozzá.

Lassan érintettem össze az ajkainkat, míg a kezem a takaró alatt kalandozott. Nem csodálkoztam, amikor megfogta a csuklóm és elhúzódott tőlem.

‒       Em, tudod, én bármikor kész vagyok erre, de te most csak terelni próbálsz – közölte gondolatait. Amikor nem reagáltam folytatta: – Szerintem kettő oka lehet annak, hogy nem akarod elmondani. Az egyik, valami olyan, ami miatt kellemetlenül érzed magad. A másik, valami, ami a babával kapcsolatos. Szerintem az utóbbi lesz. Igazam van? – nem tudtam állni átható pillantását, elfordítottam a fejem, amivel hamar megkapta a válaszát.

‒       Emily, nem fog működni, ha nem beszélünk egymással – figyelmeztetett.

‒       Tudom, de csak azért nem akarom elmondani, mert nem szeretném, ha ideges lennél – megfogta a kezem.

‒       Felnőtt vagyok, el tudom viselni – majdnem kinevettem, ám az nem lendített volna a helyzeten.

‒       A várandósság egy bizonyos szakaszában a kismama a babáról, a szülésről álmodhat, és ezek nem túl jó víziók – kerültem a tekintetét.

‒       Mennyire nem jók?

‒       Nagyon. Ez nem jelenti azt, hogy bármi gond lenne a babával, csak a tudatalatti játszik – magyarázatommal magamat és őt is nyugtatni próbáltam.

‒       Mit álmodtál? – megszorította a kezem.

‒       Hiányzott… az egyik… karja – elcsuklott a hangom. Harry átölelt.

‒       Nincs semmi baj – nyugtatott – Láttuk az ultrahangon, mindene megvan, egy tökéletes kislány – tette hozzá.

‒       Én is tudom – elhúzódtam tőle – Te ezt nem érted, annyira valóságos volt, úgy láttam, mint most téged – magához húzott és puszit nyomott a homlokomra.

‒       Nem lesz semmi baj, mindkettőtökre vigyázok – a kezét a nagy hasamra simította.

‒       Szeretlek! – a fejemet a vállába fúrtam. A könnyek fenyegetően szúrták a szememet. 

‒       Én is szeretlek. Téged is és a kicsikénket is – puszit adott a hajamba.

 

Változott a programunk, nem mentünk vissza apuhoz, mert ma találkozunk Harry apukájával. Kíváncsi voltam milyen lehet, mert róla viszonylag keveset tudunk, mi rajongók. Szerelmemmel abban maradtak, ő jön el hozzánk. Mivel Haznak nem volt túl sok kedve főzni, sültes tálat rendelt. Ez nagy merészség volt Húsvét hétfőn, „csak” kettő órát késett a szerencsétlen étel futár. Öröm az ürömben, hogy Des is késett, így nem volt annyira kellemetlen.

Megint dagadt a lábam, ezért lefeküdtem és felpolcolva pihentettem. Göndörke többször is telefonált és fel-alá járkált a házban. Nem értettem, mi volt a téma, pedig furdalt a kíváncsiság. Hamarosan elaludtam és megint a kicsivel álmodtam. Most oxigén hiányosan született meg.

‒       Emily – éreztem, ahogy valaki rázza a vállam – Emily, ébredj fel! – kinyitottam a szemem, a tekintetem megállapodott Hazza aggódó arcán. – Kiabáltál. Jól vagy? – kérdezte engem fürkészve.

‒       Igen – lassan bólintottam. Szerelmem átölelt.

‒       Itt vagyok és vigyázok rátok – magamhoz szorítottam.

‒       Szeretlek! – suttogtam. Az ajkait a homlokomra nyomta.

‒       Szeretnéd, ha megmasszíroznám a lábaidat? – követtem a tekintetét.

‒       Igen – mosolyogtam rá – Köszi – hálásan pillantottam felé.

‒       Apa nem sokára itt lesz – mondta a lábaimhoz ülve.

‒       Az mit jelent?

‒       Még negyed óra – válaszolta.

‒       Az étel? – fürkésztem kíváncsian.

‒       Megjött, míg aludtál – mosolygott, mert megkordult a gyomrom – Ha szeretnéd, ehetsz, nem kell megvárni Apát.

‒       Kibírom – lehunytam a szemem.

Szerelmem talp masszázsa nagyon jólesett, nem akartam, hogy vége legyen, de mosdóba kellett mennem. Végül nem miattam maradt abba a kényeztetés, a csengő hangja vetett véget neki.

‒       Ez biztos Apa lesz – göndörke felugrott az ágyról – Beengedem – hamar elhagyta a helyiséget.

Megragadva az alkalmat, kimentem a mosdóba. Épp a kezemet mostam, amikor meghallottam Haz hangját, engem hívott.

‒       Jövök – kiabáltam a nappali felé igyekezve, onnan hallottam a hangját.

Harry hamar bemutatott minket egymásnak. Az édesapja kedvesen üdvözölt és nem tudta megállni, megbámulta a pocakomat.

‒       Nem gondoltam volna, hogy már ilyen nagy – a fiára pillantottam – Jaj, nem úgy gondoltam – a szája elé kapta a kezét, nagyon zavarba jött.

‒       Nincs semmi baj – erőltetetten nevettem – Mondta már más is, de így legalább nem nézik a lábam – Utálom, hogy mindenki ezzel jön. Hahó, én is tudom. Lenézett az említett testrészemre.

‒       Anne is nagyon vizesedett mindkettőjükkel – emlékezett vissza – Nagyon szerette, ha ilyenkor megnyomkodtam őket – tette hozzá.

‒       Azt Cica is imádja – vigyorgott Haz, mire kissé elpirultam – Gyere, Apu, menjünk enni!

‒       Még nem ettetek? – döbbenten pillantott ránk.

‒       Nem, meg akartunk várni – válaszolta, ahogy a konyha felé sétáltunk.

‒       Igazán nem kellett volna – leültünk az asztalhoz, amit göndörke már korábban megterített.

Evés közben beszélgettünk. Des igazán kellemes társaság volt. Több hasonlóságot is felfedeztem közte és a fia között.

A kései ebéd után megmutattuk neki a gyerek szobát, majd ultrahangos fotókat nézegettünk a piciről. Imádni való volt a reakciója, biztos vagyok benne, hogy ő lesz az egyik, aki el fogja kényeztetni a kicsikénket.

‒       A nevet illetően dűlőre jutottatok már? – fürkészett minket kíváncsian.

‒       Igen, de még titkolózunk egy kicsit – mosolyodtam el.

‒       Ezt megértem – kettőnkre nézett – Biztos nagyszerű nevet választottatok az unokámnak – tette hozzá.

‒       Szép és egyszerű – Harry a hasamra simította a kezét.

 

A mosdóból sétáltam vissza a két fiúhoz. Szándékosan igyekeztem kicsit kettesben hagyni őket. Szerelmem nem találkozott túl sokat az apjával, ezért azt szerettem volna, ha ketten is tudnak egy kis minőségi időt tölteni.

Négy óra elmúlt már, amikor Des felpattant.

‒       Jól van gyerekek, azt hiszem, ideje indulnom – zavartan néztem Hazára.

‒       Rendben Apu, üdvözöljük Gemmát – ettől csak jobban összezavarodtam.

Göndörke intett, majd később megmagyarázza. Kikísértük őt, azután elköszöntünk tőle a kapualjban. Befelé menet szerelmem összekulcsolta az ujjainkat. Odabent megcsókolt, mielőtt beszélni kezdett:

‒       Apa ma még találkozik Gemmával is – mondta, de ezt már összeraktam magamtól is.

‒       Hol? – pillantottam rá.

‒       Itt, Londonban.

‒       Miért nem jöttek ide? – kérdeztem az arcát fürkészve.

‒       Nem akartak zavarni minket – válaszolta.

‒       Nem zavarnak – ráztam meg a fejem. Ezt meg honnan szedték?

‒       Tudják, hogy a turné miatt nem leszünk sokat együtt, ezért nem szerették volna még jobban megrövidíteni az időnket együtt – magyarázta.

‒       Ez kedves tőlük, de legközelebb ne engedd, hogy ilyet csináljanak – kértem – Nem kell minden szabad idődet velem töltened – tettem hozzá.

‒       Tudom és nem is lesz mindig így, de a lehetőségeimhez mérten sokat szeretnék veletek lenni – megcsókolt, miközben tenyere a hasamra simult.

A kezét átirányítottam a derekamra, ahogy elmélyítettem a csókot. Levegő hiányában kénytelen voltam elszakadni tőle. Zöld íriszei vágytól csillogtak, ami passzolt az enyémekhez. Összefűztem az ujjainkat, és a háló felé vezettem a kedvesemet. Hamar átvette az irányítást, megszabadított a ruháimtól aztán óvatosan az ágyra döntött és ő is levetkőzött. Finoman szétnyitva a lábaimat, helyet csinált magának. Felnyögtem, amikor belém csúszott.

‒       Jól vagy? – összedörzsölte az orrunkat, mire kinyitottam a szemeimet.

‒       Aha – bólintottam – Csak lassan csináld – kértem. Vigyorogva bólintott. Lehunytam a szemem, ahogy előre lökte a csípőjét.

‒       Ne csukd be a szemed! – hallottam a hangját. Felnéztem a vágytól sötétebbé váló íriszeibe.

‒       Miért szereted ezt annyira? – motyogtam.

‒       Amiért a hangodat is imádom – felnyögtem, amint mélyebbre csúszott bennem – Alakul – letörölhetetlen vigyor virított az arcán.

‒       Ne már! – eltakartam piruló arcomat, mire nevetni kezdett – Ne nevess ki! – szóltam rá.

 

~ * ~ * ~ * ~ * ~

 

04.24.

Egyedül ébredtem otthon, de nem voltam csalódott, lefekvéskor sem volt velem senki. Tegnap visszajöttem apához, mert ma jelenésem van a kórházban és a nőgyógyászomnál is. Hazza nem jött velem, elígérkezett korábban valahova, ezért egyedül mentem. A vérvétel kicsit aggasztott, mindig utáltam és bár a várandósságom alatt már nem egyszer megszúrtak, nem tudtam hozzá szokni.

Apa már elment dolgozni, így egyedül voltam, míg összekészültem az útra. Odafelé menet vetem enni, hogy majd rögtön utána tudjak reggelizni, nem akartam rosszul lenni és lemondani a nőgyógyászt.

Szerencsére hamar sorra kerültem és a szúrás sem volt annyira vészes. Rögtön innen Lisához mentem. Egyedül voltam a váróban, zene hallgatással ütöttem el az időt, amíg az asszisztens nő be nem hívott. Belépve üdvözöltem az orvosom.

‒       Szia, Emily! Hogy vagy? – letettem a táskámat a székre.

‒       Jól, köszönöm – mosolyogtam rá.

‒       Látom, vérvételről jössz – tekintete a karomon lévő tapaszon volt.

‒       Igen, ma ilyen vizsgálatos napom van – mondtam. A szőke hajú nő elmosolyodott.

‒       Minden rendben volt az utazáson? – pillantott rám.

‒       Igen, nem volt semmi bajom, mostanában nincs panaszom – válaszoltam.

‒       Ez jó hír – a gépe felé fordult – Streptococcus B szűrés – inkább csak magának mondta – Kérlek, feküdj fel a vizsgáló asztalra, ha már deréktól lefelé levetted a ruháidat – szólalt meg.

Gyorsan tettem, amit kért. Láttam, ahogy előkészít egy pálcát, aminek a végén vatta volt, ez a kenet levételéhez kellett.

‒       Óvatos leszek, de most ne mozdulj meg! – utasított.

‒       Rendben – összeszorítottam a szemem. Végül is nem volt annyira kellemetlen, mint gondoltam.

A vizsgálat után bevásároltam, majd haza mentem. Megírtam Harrynek, hogy minden rendben ment, aztán lepihentem. Az ágyamban fekve elnyomott az álom.

Megint a mamával álmodtam, mióta voltam nála a temetőben, többször előfordult. Álmomban mindig csinál valamit, főz, mos, horgol, süteményt süt, és egyáltalán nem beszél hozzám, mégis úgy érzem, mondani akar nekem valamit. És ha már a nő rokonok, mostanában sokszor eszembe jut, amit anyám mondott a fiatalabbik nagynénémnek.

Arra ébredtem, hogy csörög a telefonom.

‒       Halló? – álmosan szóltam bele.

‒       Ó, bocsi, nem akartalak felébreszteni – Shane bűnbánó hangja jött a túloldalról.

‒       Semmi baj – ásítottam egyet – Mikor jössz? – Korábban megbeszéltük, hogy összefutunk.

‒       Úgy egy óra, vigyek valamit ebédre? – kérdezte.

‒       Ne, főzök valamit – mondtam – Vagyis elkezdem, nem lesz kész, mire ideérsz, szóval ne legyél nagyon éhes – tettem hozzá.

‒       Rendben – hangjából éreztem, hogy nevet – Nem sokára találkozunk.

‒       Várlak, szia.

‒       Oké, szia – bontotta a vonalat. Felültem az ágyban, a telefont az éjjeliszekrényre tettem. Annyira nincs kedvem semmihez. Körül néztem a szobámban. Olyan furcsa, mintha hiányozna valami.

Átsétáltam a konyhába, majd kicsit jobban megnézve az itthon lévő dolgokat, tervet változtattam. Pizzát sütni készültem, mert az gyorsabban kész volt.

Már sült az étel, amikor csengettek. Sietve a bejárati ajtóhoz mentem, amit kinyitva a barátomat pillantottam meg.

‒       Szia! – ölelt át.

‒       Szia! – viszonozva az ölelést behúztam a házba.

‒       Hűha, te aztán nagyon nősz – elhúzódva tőlem a hasamra nézett. Felhúztam a szemöldököm. – Jaj, nem úgy értettem! – védekezően maga elé emelte a kezét.

‒       Jól van – a konyha felé vettem az irányt.

‒       Ne már, ne haragudj! – loholt utánam.

‒       Nem haragszom – fordultam meg – De anélkül is tudom, hogy mindenki emlékeztetne rá. A baba nő, ez a dolga, vele együtt én is terebélyesedek – magyaráztam, mire újra átölelt.

‒       Nagy vagy és gyönyörű, vita lezárva! – mondta és elengedett. Szólásra nyitottam a számat, de elé rakta a kezét, ezzel elhallgattatva.

A pizza hamarosan megsült, és amíg arra vártunk, hogy hűljön egy kicsit beszélgettünk:

‒       Mi volt a vizsgálaton? – kérdezte, miközben két tányért vett elő nekünk a szekrényből.

‒       Még nem tudom, jövő héten lesz eredmény – válaszoltam.

‒       Sok vizsgálat van még?

‒       Nem, ha időben megérkezik, akkor már csak kettő van – feleltem.

‒       Tényleg, mikorra is vagy kiírva? – kíváncsian nézett rám.

‒       Május 19, szóval akörül már ne nagyon csinálj programot. Ugye Fay tud róla, hogy velem leszel? – jutott az eszembe ő is.

‒       Említettem neki – kerülte a tekintetem.

‒       Shane Scott Davis! – kiabáltam rá – Ne merészelj hazudni nekem!

‒       Jó, mondtam neki, de azt nem, hogy bent leszek veled – szólalt meg.

‒       Miért? – kérdeztem mérgesen – Beszéljek vele inkább én? – fenyegetésnek hangzott, de nem annak szántam.

‒       Ne – megrázta a fejét – Csak segíts, mit mondjak neki – kérte. Elgondolkoztam.

‒       Ezt neked kell tudnod, te ismered őt – jelentettem ki – Viszont igyekezned kéne, már egy hónap sincs addig – figyelmeztettem.

‒       Sajnos igazad van – sóhajtott fel – Mit tettél a pizzára? – hirtelen téma váltása megzavart, de megértettem, ezt most nem akarja folytatni.

‒       Mindent, ami itthon volt, ismersz, szerintem bármit rá lehet tenni – mosolyogtam rá.

‒       A jó öreg Cicalány nem változik – vigyorgott rám.

‒       Kikérem magamnak, nem vagyok öreg – csúnya pillantást küldtem felé felállva az asztaltól. Felszeleteltem a pizzát, aztán adtam egy szeletet Shane-nek, majd az én tányéromra is tettem egyet.

‒       Mi volt otthon? – érdeklődött a kajának szentelve a figyelmét.

‒       Minden szuper volt, mindenki jól van és tetszett nekik Harry – meséltem izgatottan.

‒       És a bolt? Már jó rég nem említetted a könyvelést – pillantott rám.

‒       Igen, mert már nem csinálom – barátom döbbenten nézett rám – Amikor elkezdtem a sulit meg a munkát, megbeszéltem a nagynénémmel, hogy nem tudnék már úgy figyelni a dolgaikra, mint előtte, így kerestek odahaza egy könyvelőt – magyaráztam.

‒       Ó, értem – szólalt meg – Itt van a géped? – kérdezte hirtelen.

‒       Igen – bólintottam – Miért?

‒       Elhoztam a képeket, gondoltam, kiválaszthatnád, ami tetszik – válaszolta.

‒       Oké – felpattantam az asztaltól.

‒       Úgy gondoltam, ebéd után – Shany harapott egyet a pizzából.

‒       Jó – csalódottan ültem vissza a székemre. Nagyon kíváncsi voltam a képekre, mindenképpen szerettem volna párat előhívatni is.

‒       Egyébként, hogy vagy?

‒       Jól, köszi – gyorsan lekopogtam az asztal alatt – Mostanában kifejezetten jól vagyok a lábdagadást leszámítva – grimaszoltam.

‒       Nem sokára vége – pillantott rám együtt érzően.

‒       Ne is mondd, olyan durva! – szólaltam meg – Szeptember óta tudom, és erre készülök, mégis hihetetlen, hogy pár hét múlva már a karomban tarthatom – Annyira durva, nagyon gyorsan repül az idő.

‒       Számomra még mindig hihetetlen, hogy anya leszel – tekintetünk találkozott.

‒       Nekem is az, nem terveztem ilyen fiatalon azzá válni – mondtam – De mindig is anya akartam lenni – Bár, minden kívánságom így teljesülne!

‒       Igen, arra emlékszem. Mindig ott legyeskedtél a kicsi unokatesóid körül, és imádtad a kezedben tartani őket. Jól emlékszem, hogy azt mondtad, hármasikreket szeretnél? – mosolyogva figyelte a reakciómat.

‒       Így volt – helyeseltem – De már meggondoltam magam – Shany kinevetett.

 
A szobámban a gépemen nézegettük a pocakos fotózás képeit. Rengeteg készült.

‒       Nem gondoltam volna, hogy ennyit csináltál – sóhajtottam fel.

‒       Én is meglepődtem a végeredményen – ismerte el Shane.

‒       Nehéz lesz választani közülük – állapítottam meg.

‒       Van pár tippem melyikek fognak tetszeni – érdeklődve pillantottam barátom felé.

Jó fél óra válogatás után kimentem a mosdóba, majd lefeküdtem az ágyamra.

‒       Kezd begolyózni a szemem – dörzsöltem meg.

‒       Nézd! Szerintem ez nagyon jó – felültem. Egyedül voltam a képen, a kezeim a hasamon pihentek. Hirtelen elöntött a szomorúság. – Minden rendben? – aggódva fürkészett.

‒       Nem – megráztam a fejem. Shane sietve mellettem termett. – Emlékszel mi volt, amikor a nagynéném az Emmát várta?

‒       Hogy utána elhagyta a párja?

‒       Igen – motyogtam – Anyu előtte azt mondta a húgának, hogy jól gondolja meg mit csinál, mert magának szüli a gyereket. Mi van, ha ez tényleg így van?

‒       Harry nem ilyen – vágta rá.

‒       Tudom, de mi lesz, ha majd egyedül maradok a gyerek körüli teendőkkel? Ha velem lesz, de ebből nem veszi ki a részét és tényleg olyan lesz, mintha magamnak szültem volna?

‒       Feltételezem vele erről nem beszéltél – kíváncsian fürkészett.

‒       Hát nem – a fejemet ingattam – Meglehetősen nehezen beszélek vele a babát érintő nem kellemes témákról – Shane felhúzta a szemöldökét – Odaértem, ahol rossz dolgokat álmodok a babával. Kihúzta belőlem, mi van, és azzal a szánt szándékkal mondtam el neki, hogy megnyugtassam, ez nem jelent semmit. Mégis aztán neki kellett győzködnie engem arról, minden rendben van és nem is lesz semmi baj – magyaráztam, mire a barna hajú fiú átölelt.

‒       A kapcsolatok a támogatásról szólnak, neked most többre van szükséged még akkor is, ha ezt nem akarod elfogadni. Ne akarj mindent egyedül csinálni, engedd és fogadd el a segítséget – kérte. Szavai elgondolkoztattak.

‒       Oké, lehet igazad van – ismertem el, miközben elhúzódtam tőle.

‒       Nekem mindig – vigyorodott el – Van kedved folytatni? – a gépem felé biccentett.

‒       Aha – visszatelepedtünk a gépem elé.

Shane jobbnál jobb képeket készített, tényleg nagyon nehéz volt választani közülük. Megkértem a barátomat, segítsen nekem. Ő a fotókat nézte, én pedig őt figyeltem. Nagyon szerencsés vagyok, hogy ilyen barátaim vannak.

 

 

Ha elolvastad, kérlek, jelezd :)