04.05.
~ Zayn ~
Emily vigasztalhatatlanul sírt a vállamon. Harry mérgesen járkált fel-alá körülöttünk, nem lehetett eldönteni, az a baja, amit Louis művelt, vagy hogy Emily az én vállamon sír.
A többiek csendben álltak és minket figyeltek, sose láttuk még ezt a lányt ilyen állapotban. Csendesen simogattam a vállát, nem tudtam, mit mondhatnék. Bandatársam hamarosan lehámozta rólam a barátnőjét és a karjaiba zárta. Halkan csitítgatta, miközben Liamékre néztem. Ő bólintott egyet, majd kimentünk a hálószobájukból. Hogy fog ez megoldódni?‒ Szerintetek, mi ütött Louis-ba? – kérdezte Niall.
‒ Jókat tudsz kérdezni – reagált Liam – Mikor együtt voltunk, nem mondott semmi rosszat Cicalányra.
‒ Igazából semmit nem mondott, amikor Harry megerősítette a hírt – idéztem vissza.
‒ És azután se, egyszer sem emlékszem, hogy megkérdezte volna, mi van vele és a babával a próbákon – mondta Liam. Ez valahogy eddig egyikünknek sem tűnt fel. Mi baja lehet? Niall elővette a telefonját, épp akkor lépett be a helyiségbe Harry.
‒ Azt hittem, már elmentetek – sóhajtott fel.
‒ Hogy van? – néztem rá.
‒ Sikerült megnyugtatnom – kerülte a tekintetünket – Van még más is, aki úgy gondolja, nem az enyém a gyerek? – mindannyian a fejünket ráztuk – Mondott nektek valamit?
‒ Nem – ismét csak a fejünket ráztuk.
‒ Nekem van egy ötletem – szólalt meg az egyetlen szőke köztünk.
~ Louis ~
Mire visszaértem a házamhoz, egy jól ismert autó állt előtte. Valaki beárult. Határozottan mentem be a házamba. Be se csuktam rendesen az ajtót, már is hallottam a közeledő lépteit.
‒ Elárulnád mit csináltál?! – ripakodott rám.
‒ Szia! – fordultam meg. Barna szemei villámokat szórtak.
‒ Mégis mit gondoltál?! – esett nekem.
‒ Elmondtam, mit gondolok – válaszoltam. Idegesen túrt barna hajába.
‒ Ők nem hallották pontosan, mi hangzott el, csak kikövetkeztették – Szóval közös árulkodás volt.
‒ Megkérdeztem, hogy gondolta azt, hogy hazudik Harrynek, mert a pénze nélkül nem tudná felnevelni a gyereket. Harry tök szarul volt, miután ő elhagyta, szerinted mi lesz, ha rájön, a gyerek nem is az övé? Valószínűleg megint egy idióta lesz és én nem akarok megint így dolgozni vele – magyaráztam a nappali felé tartva.
‒ Hogy mondhattál neki ilyet?! – cseszett le a barátnőm – Miből gondolod, hogy hazudik?
‒ Mindenki ezt mondja – vontam vállat.
‒ Ki az a mindenki? A rajongók? – vont kérdőre.
‒ Igen – bólintottam. Szomorúan nézett rám.
‒ Mert nagy részük úgy gondolja, attól még nem ez lesz az igazság – halkan mondta – Emlékszel mi volt, van velünk? – javította ki magát.
‒ Igen – nem tudtam állni a pillantását. Kezdünk elkanyarodni a témától.
‒ Nagy részük azt gondolja, a kapcsolatunk kitalált. A menedzsment hozott ide, azért, hogy titkolja a meleg kapcsolatodat Harryvel – szomorúan beszélt – Szerinted nekik van igazuk? – magamon éreztem a tekintetét.
‒ Nem, dehogy! – tiltakoztam – Én csak…
‒ Te csak mi? – kérdezett vissza.
‒ Én… én…
‒ Szia, Louis! – Eleanor kiment a nappaliból. Összerezzentem, amikor bevágta a bejárati ajtót. Hát ezt nem pont így akartam.
~ Harry ~
A fiúk jobbnak látták hamar elmenni. Nem zavarták Cicát, rajtam keresztül köszöntek el tőle. Mikor visszamentem hozzá, az ágyunkban feküdt, az arca vörös volt a sírástól. Fogalmam se volt, mire gondol, de el tudtam képzelni, hogyan érzi magát.
‒ A fiúk elmentek, nem akartak zavarni – rám nézett.
‒ Te is ezt hiszed? – kérdezte.
‒ Persze, hogy nem – vágtam rá. Leültem az ágyra. – Louis tiszta dilis, nem gondolja komolyan.
‒ Nekem nem úgy hangzott – hangja szomorú volt.
‒ Figyelj rám! – megfogtam a kezét – Nem érdekel, mit gondolnak mások, én vagyok Darcy apja – a kezünket a hasára simítottam. A kislányunk erőteljesen rugdosott. Cicalány könnyes szemei nem arról árulkodtak, hogy sikerült meggyőznöm. – Mondj valamit! – kértem.
‒ Nem tudom, mit kellene – felelte, aztán lemászott az ágyról.
Kisétált a szobából, gondolom mosdóba ment. Egy ideje kint volt már, amikor úgy döntöttem, megkeresem. A fürdőszoba szőnyegen találtam rá, le volt izzadva.‒ Emily! – hozzá siettem – Mi a baj?
‒ Szédülök – motyogta csukott szemmel – És túl gyorsan ver a szívem – az egyik keze a mellkasán volt, rosszul festett.
‒ Oké, mit csináljak? – kérdeztem idegesen. Cica a kád szélére hajtotta a fejét, nem válaszolt. – Emily! – megráztam a vállát – Mondd, hogy mit csináljak! – kértem, miközben eluralkodott rajtam a pánik.
‒ Kórház – motyogta.
Minden tiltakozása ellenére felnyalábolva kivittem a kocsihoz. Összeszedtem a papírjainkat, aztán sietve a kórházba vezettem. Hamar átvette tőlem Cicalányt egy nővér, aki szerint felmehetett a vérnyomása, az okozta a rosszullétet. A kórterem előtt várakoztam, fel-alá járkáltam. Elővettem a telefonom.„Emily rosszul lett, bent vagyunk a kórházban, ha valami baja lesz neki vagy a babának, megöllek”
Elküldtem az üzenetet. Hamarosan odajött hozzám egy doktornő.
‒ Miss Moore hozzátartozója? – pillantott rám.
‒ Igen – bólintottam.
‒ Én Mrs. Cook vagyok. Maga a hölgy párja?
‒ Igen. Hogy van Emily? – kérdeztem.
‒ Jobban – válaszolta – Felment a vérnyomása, ez okozta minden tünetét, az izzadást, a szédülést és a heves szívverést is – rám nézett – Veszekedtek vagy valamilyen más tevékenységet folytattak, amikor rosszul lett? – Más tevékenységet? Jézusom!
‒ Nem – megráztam a fejem – Korábban veszekedett, de nem velem.
‒ Értem – a nála lévő kórlapra pillantott – Várandósság alatt igyekezni kell kerülni a stressz helyzeteket, ilyenkor a kismama vérnyomása könnyen magasra szalad és tüneteket produkál.
‒ És a baba?
‒ Úgy tűnik, rendben van, de ma éjszakára itt maradnak, szeretnék még néhány vizsgálatot, mielőtt haza engedem – tájékoztatott.
‒ Ez újra előfordulhat? – kérdeztem.
‒ Ha kerülik a stressz helyzeteket, akkor nem – felelte.
‒ Bemehetek hozzá? – az ajtó felé néztem.
‒ Igen, de csak ha nem zaklatja fel – ellentmondást nem tűrő volt a tekintete.
‒ Rendben.
Besiettem hozzá. Az ajtó nyitódására odafordult.‒ Szia! – halványan rám mosolygott.
‒ Hogy érzed magad? – leültem az ágya szélére. Infúzió volt neki bekötve.
‒ Jobban, de azt mondták, ma éjszakára itt kell maradnom – felelte.
‒ Tudom, beszéltem az orvosoddal – megsimogattam a kezét. Körbe néztem, egy szék volt csak a kórteremben.
‒ Szerintük a baba jól van – szólalt meg szerelmem.
‒ Szerinted nem? – pillantottam rá.
‒ Nem tudom, végig nyugodt volt, most sem mozog – mondta. A kezemet a hasára simítottam, Darcy tényleg nem mocorgott.
‒ Megkérdezem az orvost itt maradhatok-e veled – felálltam az ágyról.
‒ Ne, Harry! Erre semmi szükség. Itt úgysem tudnál aludni – szólalt meg.
‒ Nem hagylak itt – tiltakoztam.
‒ Harry, ez egy kórház – mondta ki a nyilvánvalót – Mi bajom történhetne? – kérdezte. Felsóhajtottam. Nyilván semmi.
‒ Hozzak neked valamit? – frusztráltan túrtam a hajamba.
‒ Ennék valamit – válaszától elmosolyodtam.
‒ Mindjárt jövök – puszit nyomtam a homlokára.
Kilépve a kórteremből, megláttam a srácokat.‒ Úr isten! A fotósok? – szörnyedtem el.
‒ Nem – Zayn megrázta a fejét – Louis írt, hogy itt vagytok, de ő nem mer idejönni.
‒ Jól is teszi – dünnyögtem.
‒ Hogy van? – kérdezte Niall.
‒ Jobban, de ma éjszakára itt kell maradnia – feleltem.
Csörögni kezdett a telefonom. Sietve kihalásztam a zsebemből, majd felvettem. Egy ismerős női hang jött belőle.‒ Szia, beszélhetek Emilyvel? Az ő számát nem tudom, ezért hívtalak téged – magyarázkodott.
‒ Szia, Eleanor! Most nem alkalmas az időpont – mondtam.
‒ Kérlek, muszáj beszélnem vele – könyörgött.
‒ Kórházba vagyunk, Emily rosszul lett.
‒ Micsoda? – El hangja ijedt volt.
‒ Már jobban van, holnap majd beszélhetsz vele – magyaráztam.
‒ Ez Louis miatt van?
‒ Igen, eléggé megviselte – válaszoltam.
‒ Megölöm – szólalt meg dühösen.
‒ Tépj egy sorszámot!
Sötét volt már, amikor haza indultam Cicalánytól. Fáradt volt, ezért inkább eljöttem, hagytam pihenni. Beszéltünk az apjával, nem akartuk, hogy mástól tudja meg, mi történt. Em kérlelt, ne csináljak semmi őrültséget, míg nem vagyunk együtt. Megfordult a fejemben, hogy megkeresem Louis-t, de úgy sem maradt volna titokban Cica előtt, az orvos pedig azt kérte, ne zaklassam fel. Remélem, Eleanor jól megveri!
Hazaérve Zaynt találtam a házamban.‒ Te mit keresel itt? – kérdeztem értetlenül.
‒ Emily írt nekem, azt kérte, ma éjjel ne hagyjunk egyedül – felelte.
‒ Nem keresem meg – szólaltam meg.
‒ Bíztunk benne, de így a biztos – nézett rám.
‒ Komolyan házi őrizetben vagyok? – húztam fel a szemöldököm.
‒ Egy kicsit – vont vállat.
‒ Miért mindig neked ír? – bukott ki belőlem.
‒ Tessék?
‒ Cicalány miért mindig téged keres meg? – ismételtem el.
‒ Nem csak engem – rázta a fejét – És ne legyél féltékeny! Nem szeret engem, vagyis nem úgy, ahogy téged – javította ki magát.
‒ Miért téged, hogy szeret? – ráncoltam össze a homlokom.
‒ Mint a testvérét, én pedig, mint a húgomat, ezért szeretném, ha nyugodt lenne, emiatt fogok ma itt maradni – magyarázta.
‒ Jó, mindegy – elindultam a háló felé.
‒ Tudod, mit fogsz csinálni?
‒ Mivel? – fordultam vissza hozzá.
‒ Louis-val – válaszolta.
‒ Majd beszélek vele, de Em nem lehet ott – jelentettem ki.
‒ Mit fogsz neki mondani? – kérdezte.
‒ Nem tudom – megráztam a fejem.
‒ A banda érdekében ne vesszetek össze jobban – mondta.
‒ Nem hiszem, hogy nekem kellene bocsánatot kérnem – szúrósan néztem rá.
‒ Én ilyet nem is mondtam – védekezett.
‒ Van valami ötleted?
‒ Nincs – megrázta a fejét – Mi ebből kimaradnánk a fiúkkal – tette hozzá. Minden bizonnyal én is ezt tenném.
‒ Valószínűleg meg kellene hallgatnom, miért gondolja így, de őszintén nem érdekel – filozofáltam.
‒ Ha ez kiderülne, engem azért érdekelne – szólalt meg Zayn.
‒ Fel sem tűnt, hogy nem kérdez Cicáról meg a babáról – sóhajtottam fel.
‒ Nekünk sem – helyeselt bandatársam.
~ * ~ * ~ * ~ * ~
Délelőtt elmentem Cicalányért a kórházba. Már elkészült, mire odaértem érte. Sokkal jobban festett, mint tegnap.
‒ Hogy vagy? – átöleltem.
‒ Jól – válaszolta. Kezem a hasára csúszott. – Ő is jól van – mosolyodott el.
‒ Indulhatunk? – fürkésztem az arcát.
‒ Igen – bólintott, azután elhagytuk a helyet.
Gyorsan kijutottunk a kocsihoz, de készült rólunk néhány fotó. Sajnos megtudták, hogy Emilyt tegnap behoztam, azt hitték, beindult nála a szülés.‒ Mit írnak az újságok? – érdeklődött szerelmem.
‒ Csak találgatják miért hoztalak be – mondtam.
‒ Haragszol rám?
‒ Tessék? – egy pillanatra rá néztem, majd vissza az útra.
‒ Mérges vagy?
‒ Miért lennék az? – kérdeztem vissza.
‒ Mert megkértem őket, hogy ne hagyjanak egyedül.
‒ Nem, jó volt így, filmet néztünk a nappaliban – mondtam – Ja, és Zaynnek tetszik a baba szobája.
‒ Az jó, remélem, a kicsi is imádni fogja – elmosolyodott.
‒ Szereted őt? – bukott ki belőlem.
‒ Kicsodát? – szerelmem arca zavart lett.
‒ Zaynt – feleltem.
‒ Furcsa érzésem van vele kapcsolatban – ismerte el.
‒ Ez mit takar?
‒ Van pár lány ismerősöm, akinek szintén van bátyja. Mindegyikük arról áradozik, milyen jó, hogy van egy bátyja, mert vigyáz rá, megvédi őt meg ilyenek. Ezt sosem értettem. Mi mindig veszekedtünk, soha nem viselkedett velem úgy, ahogy egy idősebb fiú testvérnek kellett volna. Titkon mindig arra vágytam, hogy így bánjon velem. Aztán eljöttem ide és megismertem Zaynt. Ő tényleg úgy viselkedik velem, mint egy szerető bátyus, ami egy részről furcsa, mert semmilyen rokoni kapcsolat nincs közöttünk, más részről nagyon jó érzés. Azt hittem, sosem fogom megkapni ezt a fajta szeretetet – magyarázta elmélyülten. Elfogott a bűntudat. Folyton többet látok bele a másokkal való kapcsolataiba.
‒ Azt hiszem, kezdem érteni – szólaltam meg. Ő nem csak számomra különleges.
‒ Harry, itt le kellett volna fordulnunk – mutatott jobbra.
‒ Ó, tényleg – módosított útvonalon mentünk haza.
Beérve a házba, Cica gyorsan megszabadult a kabátjától. Érkezésünk hangjaira bandatársam előkerült.‒ Szia! Te még itt vagy? – Em meglepődött.
‒ Sziasztok! Meg akartalak várni – felelte felé sétálva. Óvatosan átölelte. – Szabad? – a hasát nézte.
‒ Persze – vágta rá szerelmem. Zayn végig simította a kezét a pocakján. – Állítólag szerencsét hoz – mosolygott Cicalány.
‒ Már jobban érzed magad? – kérdezte bandatársam.
‒ Igen, már tegnap este is jól voltam, csak megfigyelésre bent tartottak a baba miatt – magyarázta szerelmem.
‒ Ő is jól van?
‒ Igen, minden rendben vele, rá szerencsére nem volt hatással, ami történt – mondta.
‒ Az szuper, akkor én nem is zavarlak tovább titeket – elindult kifelé. Em utána ment.
‒ Köszi, hogy tegnap itt maradtál – szólt utána.
‒ Szívesen, máskor is – mosolygott – Sziasztok!
‒ Ki jön érted? – kiabáltam utána.
‒ Paul, mindjárt itt lesz – hallottam a hangját.
‒ Oké – kettesben maradtunk.
‒ Mit ennél? – szerelmem a konyha felé indult.
‒ Ne, hagyd csak, majd rendelek valamit – mondtam hozzá sétálva.
‒ Harry, nincs semmi bajom – sóhajtott fel.
‒ Tudom, de csak most jöttünk meg a kórházból. Mi lenne, ha ma egész nap pihennénk? – javasoltam.
‒ Te is? – nézett rám gyanakvóan.
‒ Igen – megsimogattam a kezét – És azt nézünk, amit te akarsz – tettem hozzá. Beleharapott az alsó ajkába, ami nagyon szexi volt.
‒ Ez nagyon csábító – pillantott rám. Összefűztem az ujjainkat.
‒ Akkor mehetünk?
‒ Igen – lehúzott egy csókra – Szeretlek!
‒ Én is szeretlek! – összedörzsöltem az orrunkat.
Átsétáltunk a hálóba, ahol szerelmem gyorsan bebújt a takaró alá.‒ Átnézed a DVD-ket? – felé fordultam.
‒ Nem – megrázta a fejét – Nézhetjük inkább a netről?
‒ Persze – a laptopomért mentem – Mire gondoltál? – kíváncsian fürkésztem.
‒ Jól áll neki a halál – felelte.
‒ Az milyen film? – ráncoltam össze a homlokom.
‒ Nem láttad még? – csodálkozott.
‒ Nem – megráztam a fejem.
‒ Én nagyon szeretem, egyébként vígjáték – mondta.
A film tényleg jó volt, kicsit csalódott voltam, hogy eddig még nem láttam. Mielőtt elindítottuk volna a következő filmet, ebédet szerettem volna rendelni.‒ Honnan együnk? – kérdeztem Cicát. Megvonta a vállát.
‒ Nekem mindegy.
‒ Mit ennél?
‒ Őszintén? – bólintottam – Meghalok valami gyors kajáért – mosolyognom kellett szavaitól. Belementem a hívás listámba.
‒ Ó, a fenébe! – Cicalány felém kapta a fejét.
‒ Mi a baj? – aggódó tekintettel vizslatott.
‒ Eleanor tegnap felhívott, veled akart beszélni – mondtam – Azt ígértem neki, ma beszélhet veled.
‒ Nem tudod, miért keresett? – Em felült.
‒ Nem mondta, bár igazából nem is kérdeztem – gondoltam vissza.
‒ Felhívod?
‒ Rendelek ebédet, utána igen.
Így is lett. Hamarosan Cica kezébe adtam a telefonom.‒ Minden rendben… Ne, Eleanor neked nem kell bocsánatot kérned… Jaj, ne, ezt ne, nem szeretném, ha miattam veszekednétek – hallgattam, ahogy beszélnek – Ne, El, kérlek, ne! – felé pillantottam – Biztos, én most nem akarok ezzel foglalkozni, nekem nyugalomra van szükségem, míg a baba megszületik, aztán meg alvásra – elnevettem magam. Hamarosan itt lesz a babánk és tényleg ez lesz az életünk, de ez valahogy mégis olyan távolinak tűnik. – Rendben, szia! – Em letette a telefont. Sóhajtott egy nagyot.
‒ Mi a baj?
‒ Eleanor összeveszett Louis-val miattam, vagyis azért, amit mondott nekem – javította ki magát.
‒ Helyes – vágtam rá.
‒ Nem, nem az – megrázta a fejét – Nem akarom, hogy emiatt veszekedjenek. Mérges vagyok Louis-ra, amiért ilyeneket vágott hozzám, főként azért, mert nem értem, de azt nem akarom, hogy ez közéjük álljon – magyarázta. Annyira jó lelked van.
‒ Értelek, de ez nem ennyire egyszerű – megfogtam a kezét, amire rászorított.
‒ Tudom.
‒ Mi legyen a következő film? – tereltem. Cica elmosolyodott a próbálkozásomon.
‒ Excsajok szelleme – vigyorodott el.
Ha elolvastad, kérlek, jelezd :)
