2.évad 39.rész - miért hagy el mindenki?

Sziasztok!

Eltelt egy újabb hónap és én megint itt vagyok :) Remélem, Mindannyian jól vagytok és Titeket nem visel meg úgy az időjárás változás, mint engem. Jelentkezésem oka természetesen az, hogy meghoztam a történet folytatását, kíváncsian várom, mit szóltok hozzá :) Jó szórakozást a részhez! :) 
Szeretnék utólag is nagyon boldog születésnapot kívánni az egyetlen Harry Edward Stylesnek!:)

Puszi: Emily

01.23.

~ Emily ~

A kicsikkel való utolsó előtti tánc próbám után, gyorsan öltöztem át a városi ruhámba. Befújtam magam a nálam lévő parfümmel, aztán sietve elhagytam az épületet. Shane már a kocsijában várt rám a lámpaoszlop alatt. A kiruccanásunk óta nem hozta fel a telefonáló kilétét, aminek örültem. Semmiképp se szerettem volna elmondani neki, hogy Zaynnel beszélgetek, nem értette volna, mint ahogy eleinte én sem. Egyébként, vasárnap Shane bevitt a városba. Süteményt ettünk az egyik cukrászdában, majd ő kávét, én pedig forrócsokit ittam. Nagyot sétáltunk a városban és a kirakatokat nézegettük. Jó volt, tényleg jól éreztem magam a szabadban a tanulni valóim nélkül. Néha nyomasztó volt a hangulat, tudtam, hogy Shane-t aggasztja, nem mondok el neki mindent. Talán ugyanarra is gondolt, mint én: Mióta van ez így?

Dudaszó hasított a levegőbe, ami kizökkentett a gondolataim közül. A jelzés nem nekem szólt, de akár nekem is jelezhetett volna, mert csak álltam az épület előtt a gondolataimba merülve. Odasétáltam barátom kocsijához.

‒       Szia! – szálltam be mellé az autóba.

‒       Szia, Cicalány! – üdvözölt – Miért álltál olyan sokáig a lépcső előtt? – kérdezte.

‒       Csak elgondolkoztam – mosolyogtam rá – Beugorhatunk még valahova, mielőtt haza viszel? – kíváncsian pillantottam felé.

‒       Persze – bólintott – Hova menjünk? – kiállt a parkolóból, míg én bekötöttem az övem.

‒       Szeretnék gyrost enni, ma egész nap erre vágytam – válaszoltam, mire barátom nevetni kezdett.

‒       Oké, arra az új helyre vigyelek?

‒       Igen – bólintottam, bár ő az utat nézte – Ugye te is éhes vagy?

‒       Tudnék enni – felelte.

‒       Szuper, Apának is vinni szeretnék – újságoltam.

‒       Milyen volt a próba? – érdeklődött Shane.

‒       Szokatlanul fárasztó – sóhajtottam fel – Azt hiszem, egészen jól belőttem, meddig tudom csinálni a tanítást – mondtam. Shany pár másodpercre megérintette a karomat.

‒       Ne legyél szomorú! – kérte.

‒       Nem erről van szó – tiltakoztam – Csak hiányozni fog.

‒       Nem örökre mondasz le róla – emlékeztetett.

‒       Igen, tudom, de még fogalmam sincs, hogy vagy mikor tudok majd újra dolgozni, ha már meg lesz a baba – magyaráztam fáradtan.

‒       Nyugi! Vegyél mély lélegzeteket – szólalt meg. Tettem, amit kért.

‒       Beszéljünk valami másról – szólaltam meg.

‒       Oké – ment bele – Gondolkodtál már azon, hogy szeretnél-e valami bulit? – kérdezte.

‒       Milyen bulit? – ráncoltam össze a homlokom.

‒       Hát… tudod… – elakadt a beszéddel.

‒       A bizonyítványt csak akkor ünnepeljük meg, ha már megvan – mondtam.

‒       Én most nem erre gondoltam – még mindig nem bökte ki.

‒       Shane, az istenért, nyögd már ki végre! – emeltem fel a hangom.

‒       Macyvel azon tanakodtunk, szeretnél-e babaváró bulit – Ó, hát, azt hiszem, erre számíthattam volna.

‒       Igazából nem tudom – feleltem.

‒       Nem is gondolkoztál rajta egyáltalán? – barátom meglepettnek tűnt.

‒       Már eszembe jutott, de azt se tudom, mit csinálnak egy ilyenen – magyaráztam. Lehet, tök béna lenne meg erőltetett, azt pedig nem akarom.

‒       Ajándékokat bontasz és jól érzed magad, erről szól az ilyen buli – mondta.

‒       Te ezt honnan tudod? – összeráncoltam a homlokomat.

‒       Láttam ilyet a filmekben – válaszolta. Értetlen arckifejezést öltöttem. Akarom én ezt tudni?

‒       Te miért nézel ilyen filmeket? – kérdeztem meg végül.

‒       Csak mert én sem tudtam milyen és ezekből informálódtam – kaptam a választ.

‒       Szerinted, jó ötlet? – kíváncsian pillantottam felé.

‒       Nekem tetszik, de itt az a kérdés te akarod-e? – leparkolt a gyors étterem előtt.

‒       Még meggondolom – szólaltam meg – Bejössz te is? – felé fordultam.

‒       Nem, megvárlak – válaszolta.

‒       Oké, igyekszem – mosolyogtam rá.

Kiszálltam a kocsiból, aztán besétáltam az üzletbe. Szerencsére, nem voltak bent túl sokan, így hamar rendelni tudtam. Nem kellett sokat várakoznom, aminek örültem, már nagyon enni akartam. Boldogan fogtam meg a három szatyrot és elindultam kifelé Shany autójához. Nem voltam már messze a kocsitól, amikor észrevettem, hogy barátom feje lefelé néz. Úgy tippeltem, elmerült a telefonjában. Amint az ajtóhoz értem, megbizonyosodtam erről, a mobiljába merülve olvasott valamit.

‒       Itt is vagyok – megijesztettem azzal, hogy beszálltam, majdnem eldobta a készüléket.

‒       Ez gyors volt – eltette a telefonját.

‒       Mondtam, hogy igyekszem – mosolyogtam rá – Valami vicceset olvastál? – érdeklődtem.

‒       Nem, miből gondolod? – kíváncsinak tűnt.

‒       Csak nagyon belemerültél – feleltem a lábaimhoz téve a kaját.

Bekötöttem magam, azután végre elindultunk haza. Barátom nem reagált semmit, de mintha enyhe pír lett volna az arcán. Az étel nagyon jó illata hamar betöltötte az autót, mire korogni kezdett a gyomrom.

‒       Hű, te nem vicceltél – vigyorodott el Shane.

‒       Ezt puszta udvariasságból nem kellett volna meghallanod – okítottam ki.

‒       Szoktam én veled ennyire udvariaskodni? – felhúzta a szemöldökét.

‒       Nem, pedig kellene – válaszoltam kissé durcásan. Most vettem neki kaját és így viselkedik velem.

‒       Miért?

‒       Mondjuk, mert nő vagyok – jelentettem ki.

‒       Eddig is az voltál és eddig se udvariaskodtam – érvelt barátom.

‒       Na, ez az, ami elég szomorú – vágtam hozzá.

‒       Most megint ingadozik a hangulatod – nem tudtam, miért mondja ezt.

‒       Ha már anya leszek, bánhatnál velem egy kicsit másként – meglepettnek tűnt.

‒       Azt hittem, most le fogod harapni a fejem – tudatta velem.

‒       Lehet, hogy nem látszik, de tudok a hangulatingadozásaimról és próbálkozom féken tartani még akkor is, ha tudom, hogy nem megy – magyaráztam.

‒       Szerintem, jobb, ha kiengeded – tanácsolta.

‒       Akkor mire megszülök, nem lesz senkim, mert mindenkit elmarok magam mellől – sóhajtottam fel.

‒       Tudod, mi Macyvel sosem hagynánk el téged, bármit is mondanál vagy tennél, mitőlünk nem szabadulsz meg ilyen könnyen – vigyorodott el.

‒       Kösz, ezt jó hallani – vallottam be elmosolyodva.

‒       Erre valók a barátok – Oltári nagy közhely volt, de ettől még jól esett hallani.

‒       Rendes srác vagy Shane – szólaltam meg – Boldog lesz a lány, akivel majd megállapodsz.

‒       Remélem, hogy igazad lesz – egy apró mosoly jelent meg az arcán, amit nem tudtam mire vélni.

‒       El fogom mondani neki, hogy biztos tudjon róla – mondtam.

‒       Ez kedves – állapította meg.

‒       Én mindig az vagyok – mosolyodtam el.

‒       Többnyire – motyogta, ahogy befordultunk az utcánkba.

‒       Hallottam – hívtam fel rá a figyelmét.

‒       Azt mindig meghallod, amit nem kéne – morgott.

‒       Női tulajdonság – jelentettem ki, mikor megállt a házunk előtt. Összeszedtem a cuccaimat meg a gyrost és kiszálltam a kocsiból. – Te nem jössz? – kérdeztem Shane-t, aki meg sem mozdult.

‒       Ja, de – hamar kiszállt ő is – Add csak ide! – elvette tőlem a dolgaimat.

‒       Köszönöm – hálásan pillantottam felé.

‒       Na, udvarias vagyok? – nézett rám.

‒       Igen, az vagy – forgattam meg a szemeimet. Fejlődő képes vagy, kíváncsi vagyok ez meddig fog tartani.

Kinyitottam a bejárati ajtót Shanynek, aztán én is besétáltam utána. Ledobtuk a kabátokat az előszobában, majd én a nappali felé indultam.

‒       Szia, Apa, itthon vagyunk! – kiabáltam. A házban jó meleg volt, ebből tudtam, biztos itthon van.

‒       Szia, Kicsim! – apu kilépett a szobájából.

‒       Hoztam enni – üdvözlésképp átöleltem őt.

‒       De jó – szemei felcsillantak.

‒       Jó estét, Mr. Moore! – a barátom besétált a nappaliba egészen apáig, hogy kezet fogjanak.

‒       Szia, Shane! – üdvözölte – Ugye te is maradsz vacsorára?

‒       Igen – válaszoltam helyette.

‒       Nagyszerű, akkor megterítek – apu elhagyta a nappalit.

‒       Ledobom a cuccaimat a szobában, te is jössz? – kérdeztem.

‒       Persze – bementünk a szobámba – Nem került még elő? – Shane óvatosan fogalmazott. Felé fordultam, tekintete Shin tálcáján volt.

‒       Nem – megráztam a fejem – Azt hiszem, már nem is fog – halkan beszéltem. Ő nem szólt semmit, csak közelebb lépett hozzám és átölelt.

‒       Úgy sajnálom – szorosabban öleltem. Engem miért hagy el mindenki? Gyorsan elhúzódtam tőle.

‒       Kérlek, beszéljünk valami másról – letöröltem egy könnycseppet.

‒       Rendben – bólintott – Van valami neked a kocsimban – azonnal felkeltette az érdeklődésemet és ezt nagyon jól tudta.

‒       Micsoda? – kíváncsian fürkésztem.

‒       Vacsi után megkapod – válaszától mérges lettem.

‒       Nem vagyok gyerek – közöltem némileg duzzogva.

‒       Hát… – oldalba vágtam.

‒       Édesség? – Annak lenne értelme, ha már nem akarja ideadni evés előtt.

‒       Ne találgass, gyere enni! – elindult kifelé a szobámból.

Vágtam egy csúnya grimaszt, azután követtem őt. Mire odaértünk, apa elrendezte az asztalt, töltött mindenkinek innivalót is. Nekem szénsav menteset, a baba miatt kerülnöm kellett az efféle italokat.

‒       Köszi, Apa – puszit nyomtam az arcára.

‒       Ugyan – legyintett egyet – Ez a része már nem nehéz – tette hozzá. Mindannyian leültünk az asztalhoz.

‒       Jó étvágyat! – mondtuk szinte egyszerre.

A gyros nagyon finom volt, csak úgy, mint legutóbb. Mostanában sokszor kívánok rá a fűszeres ételekre, és talán többet is eszem, ami jó.

Vacsora után szerettem volna elmosogatni, ám ezt apu nem engedte meg. Shane-nel együtt a szobámba küldött, mintha tíz évesek lennénk. Shany kiment a kocsijához, és végre behozta a házba azt, ami egész vacsora alatt izgatta a fantáziámat.

‒       Ez lenne az – mosolyogva tartott a kezében egy becsomagolt valamit, ami messziről egy nagyobb könyvnek tűnt. Mesekönyvet vett volna a kicsimnek? Bizonytalanul felé nyúltam.

‒       Nyugi, nem harap és semmi sem fog kiugrani belőle – vigyorgott bizonytalanságomat látva.

‒       Oké – kicsit bátrabban nyúltam a csomaghoz, ami meglepően könnyű volt.

‒       Van tipped? – barátom kíváncsian fürkészett.

‒       Azt hittem, valami mesekönyv, de ez nagyon könnyű – válaszoltam – Széttéphetem a papírt? – kérdeztem.

‒       Persze! – bólintott – Vesd rá magad! – vigyorodott el.

‒       Nem kell kétszer mondani – gyorsan leszaggattam a papírt. Alatta kettő ruhadarab volt, két kismama felső. – Jaj, de cukik! – vinnyogtam. Eszméletlen édes.

‒       Tetszik? – boldogan pillantott rám.

‒       Nagyon. Mindig akartam egy ilyet – mutattam fel azt, amin ez állt: ”Ne egyél dinnye magot” és egy szelet szép dinnye díszelgett még a pólón.

‒       Ennek nagyon örülök, nem tudtam, hogy fogsz majd reagálni rá – ismerte be.

‒       És ezt a Star Wars felsőt hol találtad, ilyet még sosem láttam – ámultam el rajta.

‒       Titok – egy képzeletbeli kulccsal lelakatolta a száját – De, amint megláttam, biztos voltam benne, hogy imádni fogod – mesélte el.

‒       Igazad van, ez állati – lelkesedtem – Ezt muszáj felvennem – elfordultam és ledobtam a rajtam lévő felsőt, aztán áthúztam az újonnan kapottra.

Szuper puha anyagból készült, jó minőségűnek tűnt. Visszafordultam Shane-hez.

‒       Mintha rád öntötték volna – mosolyodott el.

Kinyitottam a szekrényemet, így meg tudtam nézni magam az ajtaján lévő tükörben. Képtelen voltam nem vigyorogni.

‒       Nagyon szépen köszönöm – hozzá sietve átöleltem – Imádom őket, köszönöm – hálálkodtam tovább.

‒       Jó érzés ilyennek látni téged – szólalt meg.

‒       Jó ilyennek lenni – mosolyogva húzódtam el tőle. A kezembe vettem a másik felsőt is. – Mindjárt jövök, megmutatom Apának is – átsétáltam a konyhába, ahol már nem találtam senkit.

A nappaliban sem láttam aput, így a szobájához mentem. Bekopogtam, aztán lenyomtam a kilincset.

‒       Ide nézz, mit kaptam Shane-től – boldogságom határtalan volt. Apu épp az ágya szélén ült, amikor megláttam, érkezésemre felém pillantott.

‒       De szuper – apa felugrott a takaróról és hozzám sétált – Nagyon jól néz ki – elvette a kezem, hogy jobban lássa – Még sosem láttam ilyet – ámult ő is.

‒       Én sem, de annyira jó – nem tehettem róla, bezsongtam – És ez a másik – mutattam fel azt is.

‒       Ez is szuper – mondta – És ilyet már láttam valahol.

‒       Én is, és mindig akartam egyet, nem tudom, Shane hogyan találta ki.

‒       Csak elég jól ismer téged, ez a titok – adta a tudtomra.

‒       Talán túl jól is – mosolyodtam el.

‒       Itt marad éjszakára? – kérdezte apu.

‒       Nem hiszem, de ha mégis, akkor szólok – nyugtattam meg.

‒       Rendben – reagálta le – Ha nem bánod, én most megfürdök, hosszú volt ez a nap – elnyomott egy ásítást, mire én is ásítottam egyet – Úgy látom, neked sem volt rövid a napod.

‒       Hát, igen, egyre jobban elfáradok – ismertem be.

‒       Akkor itt az ideje lassítani és többet pihenni – tanácsolta.

‒       Szerintem is – fáradtan rá mosolyogtam.

Shany az este nem maradt sokáig, pont ahogy számítottam rá. Nem derült ki, miért volt ez a nagy ajándékozás, de tényleg nagyon tetszettek a kismama felsők. Miután hazament a barátom az este, az internetet bújtam hasonlók után. Rengeteg cuki és vicces ruhadarabot találtam, jól el is repült az idő, míg nézegettem őket. Egyszer csak az órára pillantottam, rájöttem, milyen késő van és gyorsan lefeküdtem aludni.

Tényleg fáradt voltam, másnap reggel csak fél tíz után ébredtem fel. Apa addigra már elment dolgozni, így teljesen egyedül voltam a házban. Megreggeliztem, azután felöltöztem és a tételeimnek szenteltem a figyelmemet. Olvasgattam őket, miközben próbáltam minél több mindent megjegyezni a helyenként értelmetlen baromságból. Néhány dolog annyira nem volt életszerű, hogy azt még úgyis meg tudtam mondani, hogy soha nem dolgoztam még benne. Hihetetlen, de igaz, tényleg mindent azért kell tudni, mert kérdezik, és nem számít mekkora baromság.

Dél körül félretettem a papírokat, majd ebédre csináltam egy finom szendvicset magamnak. Utána ettem egy almát, meg sétáltam kicsit, hogy mozogjak a sok fekvés után. Még egy kicsit olvasgattam a tételeket, aztán elkezdtem munkába készülődni.

Felvettem a tegnap Shane-től kapott Star Wars kismama felsőt, amitől egyből levakarhatatlan vigyor került az arcomra. Felhúztam a kabátomat meg a csizmámat, majd a táskámat magamhoz véve dolgozni indultam. Ma April meg David társaságát élveztem a munkahelyemen. Az odafelé úton nagyon hideg volt, csípős szél fújt. Megborzongtam amikor végre beértem a szórakozóhely meleg légterébe.

‒       Sziasztok! – sétáltam el a munkatársaim mellett.

‒       Szia! – köszöntek kórusban.

Rajtuk kívül csak pár ember tartózkodott a helyiségben, péntek ellenére úgy tűnt nyugis napunk lesz. Remélem, így is marad. Levettem a kabátomat, azután feltettem a kötényt és kisétáltam a többiekhez.

‒       Hogy vagytok? – kérdeztem egy pohár vizet engedve magamnak.

‒       Jól – mosolygott April.

‒       Én is – válaszolta Dav – És te? – érdeklődött.

‒       Remekül – mosolyogtam.

‒       Valaki ma nagyon vidám – jegyezte meg a szőke hajú lány.

‒       Többek között ezért – felhúztam a pulóverem, így látszódott az új felsőm.

‒       Ez állati – szólalt meg a fekete hajú srác, aki úgy tűnt ismeri a filmeket.

Munkatársnőm arca kicsit zavart lett, fejét kettőnk között kapkodta, láthatóan értetlenül.

‒       Star Wars – mosolyodtam el.

‒       Ó, már értem – vigyorodott el – Te is rajongó vagy? – húzta fel a szemöldökét.

‒       Még szép! – vágtam rá büszkén.

‒       Kaptad vagy vetted? – kérdezte April.

‒       Kaptam az egyik legjobb barátomtól – válaszoltam.

‒       Milyen jó kis barátaid vannak – jegyezte meg Dav.

‒       Igen, nagyon hálás is vagyok értük – mondtam. Egy kisebb társaság lépett be az ajtón és a pult felé sétáltak. – Hátul leszek – szólaltam meg, majd hátra indultam.

Félig volt csak megpakolva a mosogató, így nem tartott sokáig a mosogatás. A kárlistára pillantottam. Egyre kevesebbszer fordult elő, hogy összetörtem valamit. Visszasétáltam a többiekhez.

A korábbi társaság a leghátsó sarokban ült, nagyon jó hangulatban voltak. Új vendégek is tartózkodtak a szórakozóhelyen. Az egyik megnézett, amikor beléptem a helyiségbe, de ez nem érintett kellemetlenül. Megint ittam egy kicsit, mikor megéreztem rugdosni a babámat. A kezemet a pocakomra simítottam. Ma még nem is nagyon mozgolódtál.

‒       Minden rendben? – pillantott rám April aggódva.

‒       Igen, csak rugdos a kicsi – mosolyogtam rá.

‒       Szabad? – nézett rám reménykedve.

‒       Persze – a kezéért nyúltam, amit a pocakomra tettem. A szőke hajú lány arcán megjelent egy mosoly.

‒       Ez csodálatos érzés lehet – mondta.

‒       Pontosan az – helyeseltem.

Ha elolvastad, kérlek, jelezd :)