2.évad 56.rész - ha boldogtalanok lennétek

Sziasztok! 

Hogy vagytok? :) Remélem, Mindannyian nagyon jól vagytok és nem szegi kedveteket, hogy a nyár lassan elbúcsúzik tőlünk és még az iskola kezdés is itt van. Persze csak azoknak, akik olyan szerencsések, hogy még iskolába járnak és nem munkahelyre. Jelentkezésem oka, hogy meghoztam Nektek a történet folytatását. Kíváncsian várom, mit szóltok hozzá. Jó szórakozást a részhez! :)
Utólag is szeretnék nagyon boldog születésnapot kívánok az egyetlen
Liam James Payne-nek! :)

Puszi: Emily

04.25.

~ Emily ~

Épp testápolót vettem a kezembe, amikor Harry bejött a szobába egy törülközőbe csavarva. Szabaddá tettem a hasam és a fehér krémet a kezembe nyomtam.

‒       Mit csinálsz? – szerelmem már alsógatyában állva kérdezte.

‒       Bekenem a hasam, állítólag így nem marad csíkos és csúnya majd a szülés után – grimaszoltam, mire nevetni kezdett.

‒       Csinálhatom én? – leült mellém az ágyra.

‒       Persze – a kezébe kentem a testápolót.

Harry figyelmesen simogatta a hasamat. Darcy most nem mocorgott, valószínűleg aludt. Éreztem, ahogy egy pillanatra megkeményedik a hasam.

‒       Ez mi? – Haz ijedten húzta el a kezét, reakciója megmosolyogtatott.

‒       Fájdalmatlan megkeményedésnek hívják – válaszoltam – Csak ma hajnalban kezdtem el érezni őket – Gyorsan szóltam is Lisának, ahogy azt ilyenkor kell. Előbbre vártam, a Tomival hamarabb jelentkezett.

‒       Ez az a hamis összehúzódó izé? – zavartan nézett rám.

‒       Nem – megráztam a fejem – Ez még nem összehúzódás, csak a méh megkeményedése, ez nem is fáj és csak pár másodpercig tart – magyaráztam.

‒       És mit jelent? – fürkészett.

‒       Igazából fogalmam sincs – vontam vállat.

‒       Ne vigyelek be a kórházba? – szerelmem ijedtnek tűnt.

‒       Ne, nem kell – megráztam a fejem – Ha elkezdem érezni őket, szólni kell az orvosnak, de ezen felül nem kell csinálni semmit. Minden rendben van a babával – biztosítottam.

‒       Oké – úgy éreztem sikerült meggyőznöm. A kezeit visszatettem a hasamra. 

‒       Befejezed? – mosolyogtam rá.

‒       Persze – alaposan bekente az egyre nagyobb hasamat – Hű, jó gyorsan felszívja – állapította meg.

‒       Igen, a nyúlás kiszárítja a bőrömet – felálltam az ágyról – Lemosom a kezemről – kimentem a szobából.

Mire visszaértem, kedvesem már az ágyban feküdt.

‒       Milyen sűrűn kened be? – kérdezte, ahogy bebújtam a takaró alá.

‒       Egy ideje már minden este, miért? – felé fordultam.

‒       Még sose láttam – felelte.

‒       Mert fürdés után azonnal bekenem, csak most elfelejtettem bevinni a flakont – meséltem.

‒       Kár, hogy nem láttam meg korábban – közelebb bújt hozzám, miközben a kezét szeretetteljesen a pocakomra simította – Beszélhetek hozzá? – pillantott rám.

‒       Annak örülnék – kitakartam a hasam.

‒       Szia, Darcy! – a hasamhoz hajolt.

‒       Most a popsijához beszélsz – vigyorogtam – Tudod, már befordult, lent van a fejecskéje – tettem hozzá végig simítva a fején.

‒       Ó, igaz – lentebb csúszott – Ez így egészen furcsa – onnan nézett fel rám vigyorogva.

‒       Harry! – pirulva a feje felé csaptam. Elhajolt.

‒       Abbahagytam – védekezően maga elé emelte a kezét.

‒       Menthetetlen vagy – forgattam meg a szemeimet. Visszatért az eredeti pozíciójába.

‒       Szia, Kicsim! Itt Apa – a keze a pocakomon pihent – Már nagyon várjuk, hogy itt legyél. Apának viszont el kell mennie egy kicsit. De mindig vigyázok rátok még akkor is, ha messze vagyok tőletek – a tenyeremet a kezére simítottam.

Harry felpillantott rám, majd folytatta a beszélést a kislányunkhoz. Arról mesélt neki, milyen lesz, ha már itt lesz velünk. És többször is elmondta mennyire szeretjük. Összeszorult a szívem, ha arra gondoltam, elmegy turnézni. Tudom, lesz nekem elég dolgom a babával, de kínzó a tudat, hogy most el kell engednem őt. Egy csók hozott vissza a valóságba.

‒       Elbambultál – mosolygott rám – Kérsz valamit, mielőtt lefekszünk? – összedörzsölte az orrunkat.

‒       Csak egy pohár vizet – elhúzódott tőlem.

‒       Mindjárt hozom – visszatakartam magam és kényelmesen elhelyezkedtem az ágyban.

Kedvesem hamarosan behozta a poharamat. Ittam egy keveset, azután az éjjeli szekrényre tettem a vizemet.

‒       Köszönöm – puszit nyomtam Haz arcára, majd az oldalamra fordultam.

Már csak az ő oldalán égett a lámpa, amit egy kattintással leoltott, így sötétség borult a szobára.

‒       Jó éjt, Cica! – szerelmem hozzám bújt.

‒       Jó éjt!

Palacsinta illatát éreztem, amikor kinyitottam a szemem, otthon voltam a mamáéknál. Őt nem láttam, ám a palacsinta az asztalon illatozott. Összefutott a nyál a számban, viszont nem nyúltam hozzá. A mamát kezdtem keresni. Hamarosan megtaláltam őt a nagy szobában, vagy, ahogy gyakran hívtuk, ha ott játszottunk, a csatatéren. A fotelben ült és hímzett valamit, ami kendőnek tűnt. Nem vette észre, hogy ott vagyok, de egyszer csak felnézett.
Felébredtem. Sötét volt a szobában, Harry halkan szuszogott mellettem. Kimentem a mosdóba, aztán visszafeküdtem. Ez vajon igaz lehet? Nem emlékszem rá, hogy valaha láttam volna hímezni őt. Meg kell kérdeznem a nagynénéimet.
Csak nagyon nehezen tudtam visszaaludni. Már nem álmodtam semmit, és mikor felébredtem egyedül feküdtem az ágyban. A redőny rései között beszűrődő fényből tudtam, már jócskán délelőtt van. Megmosakodtam a fürdőszobában, majd Harry keresésére indultam.

‒       Jó reggelt! – a konyha asztalhoz sétáltam.

‒       Jó reggelt, Cicalány – szerelmem elfordult a tűzhelytől és rám mosolygott. Hozzá sétálva loptam tőle egy csókot.

‒       Mi készül? – bújtam hozzá.

‒       Már az ebéd – válaszolta – Csináljak neked kakaót?

‒       Megcsinálom én – a hűtő felé indultam – Tudok segíteni valamit?

‒       Nem – elkészítettem a kakaómat, majd az asztalnál ülve megittam.

‒       Mit csinálunk ma? – kérdeztem a hátát figyelve.

‒       Megejthetnénk a bevásárlást – felelte.

‒       Bevásárlást? – Holnap elutazik a turné miatt. Mit akar venni?

‒       Tudod, a babának a dolgokat – fordult meg – Fürdető, hintőpor meg ilyenek.

‒       Ó – Igaz, korábban beszéltünk erről – Rendben.

‒       Mikor szeretnél visszamenni Apudhoz?

‒       Hat körül megy egy vonat, azt jó lenne elérni – pillantottam rá.

Nem mondta, de látszott az arcán, hogy szeretné, ha itt maradnék. Erre képtelen voltam, mert akkor végig kellett volna néznem, ahogy bepakol a bőröndjeibe és elmegy, itt hagy engem.

‒       Oké – szomorúan mondta. Felálltam az asztaltól és hozzá sétálva átöleltem.

‒       Szeretlek! – lehúztam egy csókra – De ezt ne kérd tőlem, ez nem fog menni – felnéztem gyönyörű zöld íriszeibe.

‒       Tudom – összeérintette az ajkainkat – Hiányozni fogsz.

‒       Te is, nagyon – átöleltük egymást.

Ebéd után rögtön elindultunk vásárolni. Listáról dolgoztunk, így hamar meg tudtuk venni a szükséges dolgokat. Visszaérve, elpakoltam a gyerek szobában a cuccokat. Megnyugtatott, hogy már mindene meg volt a picinek, erősítette bennem az érzést, hogy fel vagyunk rá készülve.
Miután ezzel végeztem, úgy döntöttünk, az utolsó délutánunkat pihenéssel töltjük. Az ágyban fekve beszélgettünk. Harry a telefonjáért nyúlt, amikor rájöttem, még én sem néztem ma rá az üzeneteimre. Csak Shane-től volt értesítésem:

„Elmondtam Faynek S x”

Csak ennyi állt benne.

„Oké. Remélem, még együtt vagytok. Em”

Elküldtem, aztán letettem a telefonom.

‒       Minden rendben? – kérdezte szerelmem.

‒       Igen – mosolyogva bólintottam – Nálad is? – pillantottam rá.

‒       Aha, csak Paul írt a holnappal kapcsolatban – magyarázta.

‒       Mikor indultok? – kíváncsi voltam.

‒       Délelőtt tizenegy körül – felém fordult.

‒       És másnap már koncerteztek is – mondtam inkább csak magamnak.

‒       Igen – bólintott – Sűrű lesz a program – tette hozzá.

‒       Hogy lehet ezt kibírni? – Mindig érdekelt, vajon az énekesek, hogyan tudják ezt az őrült tempót tartani, mentálisan és fizikailag is.

‒       Szeretjük csinálni – felelte.

‒       Szóval ennyi? Ez lenne a nagy titok? – húztam fel a szemöldököm.

‒       Lényegében igen, a többi meg majd alakul – válaszolta.

‒       Te mindent így oldasz meg? – hozzá bújtam.

‒        Csak amit nem tudok irányítani – puszit nyomott a fejemre. Szavai elgondolkodtattak.

A kocsiban búcsúzkodtunk az állomás előtt. Még volt egy kis időm indulás előtt, átbeszéltük a következő pár hét programját. Írországban kezdenek, aztán visszajönnek ide Londonba pont egy hét múlva. Ha minden jól megy, az itteni koncertek alatt tudunk találkozni, ez pont egybeesik a szülinapommal, aminek örülök, talán ezzel az indokkal találkozhatunk.

Váltottunk még egy utolsó csókot, azután elindultam befelé az épületbe. Megvettem a jegyet és kisétáltam a szabadba. A vonat szerencsére már bent állt, így gyorsan felszálltam rá. Elhelyezkedtem egy kihalt kocsiban, aztán elővettem a telefonom. Zenét szerettem volna hallgatni, de észrevettem Shany üzenetét:

„Ne izgulj, együtt vagyunk. :) S”

Megkönnyebbült sóhaj hagyta el az ajkaimat.

„Szuper! Em”

Eszembe jutott, hogy beszélni szeretnék a nagynénémmel, ezért rápróbáltam, hátha felveszi. Meglepetésemre gyorsan felvette.

‒       „Szia, Emily! – kellemes hangja egyből felvidított.

‒       Szia! Zavarlak most? – kipillantottam az ablakon, mert elindultunk.

‒       Nem. Valami gond van? – hangja zavartnak tűnt.

‒       Igazából nem tudom – válaszoltam – Mióta nálatok jártunk, gyakran álmodok a mamával, de ez most más, mint korábban – magyaráztam.

‒       Ezt nem értem – szólalt meg.

‒       A mama ezekben az álmokban egyáltalán nem beszél hozzám, de mindig csinál valamit. Legutóbb úgy tűnt, mintha hímezne. Tudott a mama hímezni? Nem emlékszem rá, hogy láttam volna hímezni – tűnődtem.

‒       Mit hímzett? – váratlanul ért a kérdés.

‒       Kendőnek tűnt – válaszoltam lassan. Ez miért fontos?

‒       Tudott hímezni. Nem sokára küldök neked valamit, rendben?

‒       Mit? – összeráncoltam a homlokom bár ő ezt nem láthatta.

‒       Ajándék – csak ennyit mondott – Egyébként, hogy vagytok?” – terelte a beszélgetést.

Megbeszéltük kivel mi van, miközben próbáltam kiszedni belőle mit küld. Nem mondta el, nagyon kitartóan védte az információt.

 ~ * ~ * ~ * ~ * ~

 04.28.

Ma este volt a turné első koncertje, mi pedig Macyvel együtt töltöttük a napot. Ő olyan volt, mint mindig, nem úgy tűnt, hogy annyira szomorú lenne, vagy csak jól eltitkolta.

Délután nagyjából egy időben telefonált Niall meg Harry. Miután megbeszéltük mi van velük és velünk, kéz és lábtörést kívántunk a koncerthez.
Szerelmem hangja most nem tűnt olyan szomorúnak, aminek örültem. Reméltem, hogy a fiúk jelenléte majd felvidítja, eltereli a figyelmét. Izgatott is volt, azt mondta, alig várja, hogy újra színpadon lehessen. Osztoztam az örömében, tudtam mennyire imádja ezt csinálni és csak reménykedtem benne, minket is szeret ennyire.
Mielőtt mennie kellett, a holnapi vizsgálatról kérdezett. Kedden lesz az első NST vizsgálatom, ez arra jó, hogy lássák milyen a baba oxigénellátottsága. Mostantól a szülésig hetente kell majd ilyenre mennem. Ezt a Tomival is nagyon szerettem, mert kb. fél órát nyugalomban kell feküdni, míg a rám erősített eszközökkel figyelik a picit. Hamarosan elköszöntünk egymástól. Szomorú voltam, amikor letettem a telefont. Macy együtt érzően pillantott rám, ők hamarabb letették.

‒       Jól vagy? – kérdezte.

‒       Aha – szőke hajú barátnőm átölelt – Nagyon önző lenne azt kérni tőle, hogy maradjon velünk?

‒       Valószínűleg, de ő megértené – elhúzódtam tőle. Remélem. – Amúgy, mit szeretnél majd csinálni a szülinapodon? – kék szemei kíváncsian fürkésztek.

‒       Gondolom, elmegyek a meglepetés bulimra, amit a csapattal szerveztek – feleltem, mire az arcizma se rezzent.

‒       Miből gondolod, hogy tervezünk valamit? – Mert már a tiédre is készülünk.

‒       Csak ismerlek titeket – vontam vállat.

‒       De ha már felhoztad, mit szeretnél szülinapodra? – nézett rám.

‒       Semmit – ráztam meg a fejem – Komolyan ne vegyetek nekem semmit – kértem.

‒       És a babának? – húzta fel a szemöldökét. Elgondolkodtam.

‒       Rendben, de csak pár apróságot – fenyegetően rá mutattam.

‒       Oké – védekezően maga elé emelte a kezét – De most komolyan, mit szeretnél csinálni aznap?

‒       Tényleg nem tudom – kinéztem az ablakon – Szerintem sütök valamit és csak úgy elleszek, lusta napot tartok.

‒       Azt bármikor csinálhatod – tromfolt Mac.

‒       Ez igaz – helyeseltem. Még egy kis ideig bármikor csinálhatom. – Te Niall-lel leszel a szülinapodon? – pillantottam rá.

‒       Igen – bólintott – Délután elmegyek hozzá és együtt vacsorázunk, legalábbis ez a terv – magyarázta. A szülinapja két londoni koncert között lesz, ez pont jól jön ki nekik. Elmosolyodtam.

‒       És te mit szeretnél a nagy napra? – kíváncsian fürkésztem.

‒       Mitől lenne nagy nap? – ráncolta össze a homlokát.

‒       Csak egyszer leszel húsz éves – vontam vállat.

‒       Ez gyakorlatilag minden szülinapra igaz – állapította meg.

‒       Állítólag ezért kell megünnepelni őket – szólaltam meg. Összenéztünk.

‒       Nem tudom, mit szeretnék – húzta el a száját.

‒       Nem vagy nagy segítség – grimaszoltam.

‒       Te sem szoktál segíteni – vágott vissza, mire csak megforgattam a szemem.

‒       Van kedved filmet nézni? – felálltam az ágyról.

‒       Aha.

‒       Csinálok pattogatott kukoricát, addig válasz valamit – az egyik szekrényemre mutattam.

‒       Oké – hallottam, ahogy megindul a szekrényhez.

A konyhában kipattogtattam egy vajas kukoricát, aztán egy tálba rakva visszamentem Macyhez. Közben az órára pillantottam, öt felé járt már az idő. Apu lassan hazaér.
Szőke hajú barátnőm a Hotel Transylvania mesét választotta, ami egyáltalán nem lepett meg. Valamiért odáig volt ezért a meséért, én annyira nem, aranyosnak tartottam a történetét, de nem varázsolt el úgy, mint Macyt. A DVD is csak azért van meg, mert neki szántam, de azután kiderült, hogy más is megvette már neki, így nálam maradt. Elindítottam, majd elhelyezkedtünk az ágyamon. Középtájon picit belealudtam a filmbe, arra riadtam, hogy Mac hangosan felnevet. A vége felé apa megérkezett és bejött hozzánk. Együtt néztük meg a mese végét.
Szerettem volna, ha barátnőm marad vacsorára, ám mennie kellett, mert a szüleivel hivatalosak voltak egy baráti házaspárhoz. Kelletlenül engedtem el őt, így apával kettesben vacsoráztunk. Elmeséltük egymásnak milyen napunk volt, míg ettünk. Ezután gyorsan megfürödtünk, előbb én, aztán ő. Letelepedtünk a nappaliban a kanapéra és a tévét nézve beszélgettünk.

‒       Biztos vagy benne, hogy jó ötlet a kicsi születése után egyből Harryhez költözni? – apu felé fordultam – Úgy értem, így teljesen egyedül, segítség nélkül leszel a babával, hiszen ő turnézik – magyarázta. Ez már nekem is eszembe jutott, viszont úgy érzem, ha ide hoznám haza Darcyt, soha nem mennék el innen, nem kezdenénk el a közös életet, mert sose lenne jó az alkalom a költözésre. Szeretném, ha lenne segítségem, ugyanakkor önálló életet is szeretnék.

‒       Tudom, de úgy érzem, ez a helyes döntés – feleltem.

‒       Nem ellene vagyok, csak azt szeretném, ha nektek jó lenne – védte magát, miközben az egyik kezét a hasamra tette.

‒       Tudom Apa – megfogtam a kezét – És hidd el, ha segítség kell, kérni fogom.

‒       Rendben, Cicmic – puszit nyomott az arcomra – Ugye tudod, mennyire szeretlek titeket?

‒       Igen – hozzá bújtam.

‒       Nem bírnám ki, ha boldogtalanok lennétek – a hajamba motyogta. Azt én sem.

‒       Jaj, Apa! Minden rendben lesz – nyugtatgattam magamat is.

‒       Remélem, hogy így lesz, de ha mégsem, bármikor visszajöhettek ide – biztosított.

‒       Köszi, Apu.

 ~ * ~ * ~ * ~ * ~

 05.01.

Egyedül voltam otthon, mert apa dolgozott. Pakolásztam a dolgaim között, ekkor a kezembe került a nem rég elkészített horgolt baba sapka. Ebbe még szeretnék tenni egy rózsaszín szalagot. Elővettem a varrós dobozomat és megkerestem a szalagot is. Éppen csak a kezembe vettem, mikor megszólalt a csengő. Kisiettem az ajtóhoz, ahol szembe találtam magam a postással. Egy nagyobb borítékot adott át nekem. Sietve aláírtam, hogy átvettem, aztán elköszöntem. Bent a házban jobban megnéztem a levelet. Magyarországról jött a nagynénémtől. Úr isten! Ez az, amit vártam. A szobába szaladva az ágyamon bontottam ki. Volt benne egy becsomagolt hímzett kendő és egy kis boríték, ami leesett a szőnyegre, ahogy kibontottam. Óvatosan lehajoltam érte. A nevem volt ráírva nagyon ismerős betűkkel. Nagyot dobbant a szívem. Ollóval bontottam ki, nem akartam kárt tenni benne. Egy összehajtott papír volt benne, amit nagyon óvatosan nyitottam szét. Egy betűt nem olvastam el belőle, de a könnyek már szúrták a szemem.

Drága Emily!

Nem is tudom, hol kezdjem. Először is tudnod kell, hihetetlenül büszke vagyok rád, az én első lány unokámra. Amit a nagynénédért tettél, csodálatra méltó. Neked köszönhetően hat csodálatos unokám van.

Szeretném, ha tudnád, nagyon sajnálom, hogy nem szóltunk neked a betegségemről. Ez az én döntésem volt és azt tartottam szem előtt, mi a legjobb neked és a Tominak. Tudom, hogy megérted miért tettem ezt. Később sem mondtuk el, ez viszont az én önzőségem. Bocsáss meg nekem! Annyira jó volt veled és a kicsikkel lenni, mert ti nem sajnálkozva néztetek rám, mint ahogy a többiek, akik tudtak a betegségemről. Nem szerettem volna, ha te is így nézel rám.
Biztos vagyok benne, mikor ezt a levelet olvasod, már tisztában vagy az igazsággal. Kérlek, bocsáss meg nekem és ne gondolj rám másképp, miután ezt megtudod! Ha mégis haragudni szeretnél valakire, az legyek én, a többiek nem tehetnek róla, csak azt tették, amit én kértem tőlük, ezért hallgattak. Szeretném, ha mindig olyan életvidám lány maradnál, mint amilyen fiatalon voltál. Az élet sokkal könnyebb, ha sokat nevetsz, akár magadon is.
Ha minden igaz, ehhez a levélhez kaptál egy csomagot is. Neked nem kell magyaráznom milyen technikával készült a benne lévő kendő, olyan ügyes kezed van és jó szemed az ilyesmihez. Remélem, alkalmanként még mindig alkotsz valamit. Minden unokámnak készítettem egy-egy ilyen kendőt és írtam hozzá levelet is. Te biztosan emlékszel a kisebbek keresztelői közül néhányra. Mindegyikőtöknek egy saját készítésű kendővel lett letörölve a fejéről a keresztvíz. Szeretném, ha a gyermekeidnek, az én kis dédunokáimnak, ezzel a kendővel törölnék meg a fejüket a keresztszüleik. Mi mindketten imádjuk az ilyen dolgokat, szívből remélem, hogy nem hagyod elveszni a hagyományainkat.
Lefogadom, hogy most sírsz, hisz olyan kis érzékeny vagy, ezt sose szégyelld. A könnyek nem a gyengeség jelei, hanem az erőé. Sokkal erősebb vagy, mint gondolnád. Mégis most arra kérlek, ne sírj! Mindig veletek leszek, soha nem hagylak el titeket. Bennetek élek tovább, a szívetekben, a tetteitekben, a velem kapcsolatos emlékeitekben.
Ha ezt a levelet olvasod, épp egy új élet nő benned, az első gyermekedet várod. Kérlek, ne felejtkezz el az altatóról. Amíg életben tartod a szokásainkat, engem is életben tartasz. Remélem, használni fogod a hímzett kendőt. Hogy pontosan hányszor lesz rá szükséged? Nos, volt egy megérzésem, amit a kendőn megtalálsz. El sem tudom mondani, mennyire szeretlek. Legyél nagyon boldog, odafentről vigyázok rátok. ♥

Mama

A könnyeimet törölgettem, többször is ki kellett fújnom az orromat. Túl sok volt ez nekem egyszerre. Kimentem a fürdőbe, ahol alaposan megmostam az arcomat. Próbáltam összeszedni magam, nem túl sok sikerrel. Átsétáltam a konyhába és főztem egy nyugtató teát. Mikor langyosra hűlt, elkezdtem lassan iszogatni. Fél litert megittam ott az asztalnál üldögélve. Darcy rugdosott a pocakomban, ezért simogatni kezdtem a hasam, ott ahol a mozgását éreztem. Lassan lenyugodtam, a remegés is alább hagyott, amit az erős sírás váltott ki. Visszasétáltam a szobámba. Az egyik szekrényemhez mentem, majd az aljában a fényképeim után kutattam. Hamarosan megtaláltam, amit kerestem. Hosszan néztem a fényképet a mamámról. Egy ősz hajszála sem volt úgy halt meg. Az élet annyira igazságtalan.

Újra a kezembe vettem a levelet és ismét elolvastam. Nem zaklatott fel úgy, mint elsőre és kicsit jobban tudtam figyelni a tartalmára is. Érdeklődve széthajtottam a kendőt. Szép mintájú hímzés volt rajta kék meg rózsaszín virágokkal és egy szám. Öt gyerek?!

 

Ha elolvastad, kérlek, jelezd :)