52.rész - Most vagy soha

Sziasztok!

Először is, a hónap elején kaptam egy nagyon kedves üzenetet a Twitteren, amit ezúton is szeretnék megköszönni. Ha valaki nem szeretne itt a blogon véleményt nyilvánítani, az nyugodtan írhat a Twitteren, nem eszek meg senkit :) Másodszor, megérkeztem a történet folytatásával. Ezen kívül már csak két rész van, és a következő valószínűleg csúszni fog, mert most kissé összejöttek a dolgok. Jó szórakozást a részhez! :)

Puszi: Emily

~ Emily ~

‒        Eljössz velem ajándékot venni Niallnek? – kérdezte Harry a fürdőből kifelé jövet.

‒        Nem – ráztam meg a fejem – Mi már túl vagyunk rajta Macyvel – mondtam fészkelődve kicsit az ágyban.

A takaróba bugyolálva jó meleg volt, de odakint esett az eső. A szél is fújt, emiatt feltételeztem, hogy hűvös van kint és ez csak megerősítette bennem azt, hogy nem akarok kimenni a szobából. Egyébként is mást terveztem mára. Valami olyat, amit Hazza nélkül akartam megtenni, és mivel elkezdődött az egy hetes szünetük, nem lett volna másik alkalom. Tudtam, hogy most már végig együtt leszünk, egészen addig, amíg vasárnap haza nem megyek.

‒        Te tudod – vont vállat, elvéve egy fekete pólót az ágyról. Felvette, majd a nadrágját is felhúzta, amit feszült figyelemmel kísértem. Neki is feltűnt, hogy nézem és elvigyorodva megszólalt: –Tetszik, amit látsz? – húzta fel a szemöldökét izgatóan.

‒        Lehet – néztem egyenesen kihívóan csillogó zöld íriszeibe.

Nagyon jól lepleztem, hogy kissé ideges vagyok. Hozzám sétált, aztán lehajolt és egy apró csókot nyomott az ajkaimra.

‒        Nem sokára jövök és utána csinálhatunk valami igazán jót – jelent meg egy perverz vigyor a képén.

‒        Harry! – bokszoltam a vállába játékosan.

‒        Au! – dörzsölte meg az említett területet, mintha fájna neki.

‒        Jaj, menj már! Meg se ütöttelek rendesen – ugrottam fel az ágyról.

‒        Tudom, csak húzom az agyad – megfogta a kezem és magához húzott egy ölelésre.

Beszívtam kellemes illatát, ahogy tenyereimet a hátára csúsztattam. A lábai között állva nagyobb voltam, mint ő, így könnyedén tudtam csókot nyomni homlokára. Minden rendben lesz.

‒        Szeretlek – kezdett játszani kócos tincseimmel.

‒        Én is – hangos kopogtatás zavarta meg a bensőséges pillanatunkat.

‒        Bejöhetünk, vagy látni fogunk olyat, amit nem feltétlenül akarunk? – hallottam Louis szórakozott hangját az ajtó felől. Harry elhúzódott tőlem, így végig tudta vezetni rajtam a tekintetét.

‒        Bejöhettek – hozta meg az ítéletet. Louis meg Zayn belépett a szobánkba.

‒        Együtt mentek? – kérdeztem Cicustól.

‒        Igen – Ezt valahogy elfelejtette mondani. Azt hiszem, nem mostanában fog visszajönni.

‒        Te is jössz? – pillantott rám Zayn.

‒        Nem – ráztam meg a fejem – Liam nem csatlakozik hozzátok? – kíváncsiskodtam.

‒        Nem, ő már korábban megvette, amit akart – válaszolta Hazza. Úgy tűnik, ő nem szeret az utolsó pillanatban vásárolni. Meg tudom érteni.

‒        Értem – bólintottam lassan.

‒        Nem sokára jövünk – Haz apró puszit nyomott a homlokomra.

‒        Rendben – leültem az ágyra és figyeltem, ahogy hármasban elhagyják a helyiséget.

Amint becsukódott az ajtó, felpattantam. Gyorsan felöltöztem, majd a fürdőszobában rendbetettem magam.

‒        Most vagy soha – suttogtam a tükörképemet bámulva.

~ Macy ~

Mivel sejtettem, hogy Cicalány nem ment el a fiúkkal vásárolni, átmentem hozzá, mert nem akartam teljesen egyedül hagyni. A viselkedése eléggé nyugtalanító volt mostanában. Persze ez egy részről érthető volt számomra, mert elég sok nyitott kérdés van a kapcsolatukkal kapcsolatban. Úgy érzem, egyikük se tudja, mi lesz velük. Mi legalább már beszéltünk erről Niall-lel és felállítottunk pár alternatívát. Nem mondom, hogy működőképes dolgokat találtunk ki, de legalább próbálkoztunk. Ők viszont – Emily szavaiból ítélve – nem beszélnek semmiről, ami esetleges vitát generálhatna köztük. Így viszont nem lehet sokáig élni. Egyszer úgyis beszélniük kell róla.

Bekopogtam az ajtón, de nem kaptam választ. Lehet, hogy nincs is itt? Lenyomtam a kilincset és sikerült benyitnom a szobába. Egyenesen a háló felé indultam. Em pont akkor lépett ki a fürdőből, amikor beértem. Rám nézett könnyes szemeivel. Az arcáról félelem és kétségbeesés tükröződött, és nem tudtam eldönteni, hogy ennek most az az oka, hogy megláttam vagy valami más.

‒        Emily, mi történt? – megindultam felé, mire hátrálni kezdett. Kinyitotta a száját, de hang nem jött ki a torkán. – Em – elértem őt és átöleltem. Kapálózni kezdett, küzdött az érintésem ellen, de gyenge volt, nem tudott kiszabadulni. – Au! – felkiáltottam, amikor megéreztem körmeit a bőrömbe mélyedni.

‒        Engedj el! – kiabált rám. Olyan volt, mintha dühkitöréssel kevert pánik rohama lenne. Még sosem láttam őt ilyennek. Nem tudom, hogy mit csináljak.

Hátrálni kezdtem. Emily háttal neki ütközött a falnak, és lassan lecsúszott a földre. Az arcát a kezeibe temetve erősen rákezdett a sírásra.

‒        Cicalány, mi a baj? – kérdeztem aggódva. Szörnyű volt ilyennek látni.

Leültem az ágyra és onnan figyeltem, ahogy egyre csak sírt. Nem válaszolt nekem, de az idő előrehaladtával úgy tűnt, kezd megnyugodni. A sírása csendesült és a légzése is kezdett helyre állni. Egyszer csak teljesen abbamaradt a sírása is. Csöndben üldögéltünk, nem akartam a közelébe menni, nehogy visszarántsam az előző állapotba. Csak bámultam rá, ami valószínűleg idegesíthette. Barátnőm felemelte a fejét, így a tekintetünk egy pillanatra találkozott. Barna íriszei félelemmel telve csillogtak. Lehajtotta a fejét, majd halkan megszólalt:

‒        Sajnálom – Tudtam, hogy ezt most úgy nagyjából mindenre érti.

‒        Nincs semmi gond – ráztam meg a fejem – Elviseled, ha hozzád érek? – álltam fel az ágyról.

Cicalány lassan bólintott. Odasétáltam hozzá és leültem mellé a földre. Szinte azonnal felém fordult és átölelt. Karjaimat köré fontam, mire fejét a nyakhajlatomba fúrta.

‒        Szeretnél beszélni róla? – kezdtem simogatni a hátát.

‒        Nem – motyogta.

‒        Rendben, de ha Harrynek se akarod elmondani, akkor rendbe kéne tennünk téged – hívtam fel rá a figyelmét.

‒        Tudom – suttogta még közelebb bújva hozzám.

‒        Aggódom érted.

‒        Tudom – elhúzódott tőlem és rám nézett – De nem kell – szemei határozottságot tükröztek.

Alig tíz perce még félt, sírt valami miatt, most pedig már teljesen más volt. A gond – bármi volt is az – nem oldódott meg, de ő mégis más lett. Felállt és elindult a fürdő felé.

Néha olyan érzésem van, mintha két személyisége lenne. Amikor az egyik nem bír el valamit, jön a másik, és kezeli a helyzetet. Szótlanul a gondolataimba mélyedve bámultam a fürdő ajtót. Rendben van, ha Em nem mond el dolgokat, nem kell mindenről tudnom, de aggódom érte. Beszélnem kell Shane-nel.

Váratlanul kinyílt az ajtó és barátnőm kisétált rajta. A sírás nyomai számomra még felismerhetőek voltak, de a feltett smink nagyon sokat segített a megjelenésén. Hozzám sétált, majd átölelt.

‒        Macy, kérlek, ígérd meg, hogy ami itt most történt, azt nem mondod el senkinek! – kérte némi kétségbeeséssel a hangjában.

‒        Ígérem – hazudtam, miközben kereszteztem az ujjaimat.

‒        Amúgy, miért jöttél át? – húzódott el tőlem.

‒        Mert aggódtam érted és úgy tűnik, okkal – néztem egyenesen sötét barna szemeibe.

‒        Macy, mondd utánam! Nem láttál semmit – komoly, határozott hangon beszélt.

‒        Nem láttam semmit – sóhajtottam fel. Lehet, hogy ettől a te lelkednek jobb lesz, de az enyémnek nem.

‒        Helyes – mosolyodott el. Bár, tudnám, mi jár a fejedben. Az éjjeliszekrényen lévő órára pillantottam, ami szerint éppen hét perccel múlt fél egy.

‒        Szedjük össze Niallt, azután menjünk le enni – ajánlottam tekintetemet visszavezetve rá.

‒        Oké – bólintott vonakodva.

Átsétáltunk a mi szobánkba Manómhoz. Ő éppen az ágyunkon ülve gitározott, amikor beléptünk.

‒        Manó, lejössz velünk ebédelni? – kérdeztem, miközben játékát figyeltük. A dallam nekem ismeretlen volt, és ahogy Cicalányra pillantottam, úgy tűnt, neki is.

‒        Igen – ugrott fel a gitárt félretéve.

‒        Ez új dal? – kérdezte Em Niallre pillantva.

‒        Igen, majd később megmutatom nektek a szöveget is – mosolygott ránk.

‒        Rendben – bólintottunk egyszerre.

‒        De nem fogsz emiatt bajba kerülni? – aggodalmaskodott barátnőm.

‒        Nem, ha nem mondjátok el senkinek – mosolygott ránk.

~ Emily ~

Ebéd után visszavonultam a szobámba és elkezdtem csinálni Lux ajándékát. A fejpántra szánt rózsa hamar elkészült, és már javában magán a pánton ügyködtem, amikor Harry öt után visszaért. Bár azt mondta siet vissza, nem haragudtam, hogy csak későn jött.

‒        Szia, Cica! – nyomott puszit a homlokomra.

‒        Szia! – nem vettem le a szemem a horgolásomról.

‒        Ez a rózsa gyönyörű – elismerően nézte a fehér virágot.

‒        Köszi – halványan elmosolyodtam, ahogy a következő egyráhajtásos pálcát készítettem.

‒        Ebédeltél? – kíváncsiskodott.

‒        Igen, Macyvel meg Niall-lel – válaszoltam még mindig a horgolással bíbelődve.

‒        Azt hiszem, én is eszek, te kérsz valamit?

‒        Nem – pillantottam rá.

‒        Biztos? – fordult vissza az ajtóból.

‒        Igen, de azért köszi – figyelmemet újra a fonalnak szenteltem.

Harry nem sokáig volt oda, aminek nem örültem. A ma délelőtt után szívesen lettem volna egyedül vagy inkább Macyvel, hogy szemmel tarthassam. Nagyon ideges voltam, mert ismertem őt. Bizonyos szempontból olyan volt, mint én. Én pedig megszegtem volna az ígéretemet, ha olyan állapotban láttam volna őt, mint amilyenben én voltam.

‒        Hoztam fánkot – zökkentett vissza Hazza hangja a valóságba. Letette a tálcát az ágyra, amin hét darab fánk díszelgett.

‒        Köszi – nagyon jól néztek ki, a látványukra összeszaladt a nyál a számban.

‒        A szádba adjam? – vigyorodott el Haz. A horgolást még mindig csináltam, ezért jogos volt a kérdése.

‒        Nem kell – pillantottam rá szúrósan, ahogy letettem a már majdnem kész fejpántot. Elvettem egy rózsaszín cukormázzal leöntöttet és nagyot haraptam bele.

‒        Ez nagyon finom – pillantottam Harryre.

‒        Valahogy éreztem, hogy azt fogod választani – ajándékozott meg gödröcskés mosolyával.

Viszonoztam gesztusát, miközben még egyet haraptam a sütiből. Imádom az édességet, mindig is nagyon szerettem, de hízni sajnos nem tudtam tőle, pedig néhány kiló még elférne rajtam. Ő is követte a példámat és elvett egy csokival leöntöttet.

Miután végeztem a fánkkal, gyorsan megmostam a kezem a fürdőben. Ezután visszatértem a horgoláshoz.

‒        Nem kérsz többet? – nézett rám Hazza csalódottan.

‒        Nem, ezt most még be kell fejeznem – válaszoltam.

‒        Nem várhat? – simogatta meg a lábamat.

‒        Nem – ráztam meg a fejem – Ez mindjárt meg van, utána már csak varrni kell.

‒        Oké, addig lefürdök – indult meg a fürdőbe.

Mire kész lett, én felvarrtam a rózsát a fejpántra.

‒        Na, hogy állsz? – ült le mellém egy, a csípője köré csavart törölközőben.

‒        Kész van – adtam a kezébe – Szerinted, milyen?

‒        Nagyon szép, Lux imádni fogja, olyan jó puha – gyűrte össze.

Elpakoltam a fejpánthoz használt dolgokat, majd az ajándékot az éjjeliszekrényre raktam.

‒        Megfürdök – mondtam, közben elővettem a hálóingem, meg egy bugyit.

Egy gyorsra fogott zuhanyzás után bebújtam Hazza mellé az ágyba. Szinte azonnal megéreztem, ahogy körém fonódnak a karjai. Apró csókot adott az arcomra és a vállamra, miközben közelebb húzott magához.

‒        Ne! – próbáltam kibontakozni az öleléséből.

‒        Mi a baj? – Nem kellett ránéznem, anélkül is tudtam, hogy értetlen arcot vág.

‒        Most nincs kedvem hozzá – a hátamra gurultam, távolabb tőle.

‒        Baby, ne már – simított végig a karomon kérlelően.

‒        Mondtam, hogy nem akarom – felültem, aztán felkaptam a köntösöm, majd elindultam kifelé.

‒        Cica, most hova mész?

‒        Egyedül akarok lenni – kiléptem az ajtón a folyosóra, ahol egyből összefutottam Zaynnel.

‒        Szia, Emily, hova sietsz? – vezette rám barna íriszeit.

‒        Nem tudom – álltam meg előtte összezavarodva.

‒        Mi történt? – szemeiből őszinte aggodalom sütött. Bár, el tudnám mondani.

‒        Ne haragudj, de most nincs kedvem beszélgetni – pillantottam félre. Zayn megfogta a kezem.

‒        Gyere, tudok egy helyet, ahol megnyugszol – kedvesen rám mosolygott.

Felmentünk a hotel tetejére. Idefent a fekete hajú srác rágyújtott. Kellemesen hűvös volt az éjszaka. Az égen a csillagok gyönyörűen ragyogtak, egy felhő sem takarta el őket. A reggeli rossz időnek nyoma sem volt.

‒        Gondolom, itt sem fogsz beszélni, de ha bármit tehetek érted, akkor ki vele – figyelmemet a tőlem néhány lépésnyire álló fiúra irányítottam.

‒        Miért vagy ilyen velem? – bukott ki belőlem hirtelen.

‒        Mert úgy érzem, mi nagyon jól kijövünk egymással – szívott bele a cigijébe. Ez igaz, nem tudom, miért, de így van.

‒        Én is így gondolom – tettem felé pár lépést – Megölelhetlek? – pillantottam rá reménykedve.

‒        Hát persze – mosolyogva tárta ki a karjait, majd egy szoros baráti ölelésbe zártuk egymást. Te nagyon fogsz hiányozni nekem.

Nem voltam sokáig távol, ezért tudtam, Harry fent lesz még, amikor visszamegyek a szobánkba. Ez így is volt, de egyáltalán nem szólt hozzám, míg ledobtam a köntösöm és bebújtam a paplan alá. Nem tudtam eldönteni, hogy most csak duzzog vagy tényleg haragszik rám. Leoltottam a lámpát és inkább nem mondtam neki semmit. Ő sem reagált rám. Aznap este az álom egyikünket se ért utol valami hamar.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Másnap mindketten úgy csináltunk, mintha semmi nem történt volna az este. Úgy viselkedtünk, ahogy szoktunk, ami nagyon nehezemre esett az utóbbi pár nap történései miatt.

‒        Nem tudod véletlenül hova tettem az ollóm? – pillantottam rá.

‒        A fiókban van – válaszolt az éjjeliszekrény felé biccentve. Kihúztam és megláttam benne a sárga nyelű ollómat.

‒        Köszi – motyogtam, ahogy vágtam egy nem túl nagy darabot a csomagolópapírból, amibe belecsomagoltam a fejpántot.

A kis ruhát, a harisnyát meg a kalapot is becsomagoltam, majd egymásra pakoltam őket az ágyon.

‒        Mikor kell indulnunk? – néztem a szekrényen lévő digitális órára.

‒        Még negyed óra – szólalt meg az ágyon ülve.

Lux bulija úgy lesz megtartva, hogy mindenki lemegy ebédelni, és miután azzal végeztünk, lent maradunk tortázni. Lou nem akart különösebb felhajtást a kicsi szülinapjából, de azért kíváncsi vagyok, milyen tortája lesz. Hirtelen kopogtatásra lettem figyelmes. Hamarosan megjelent az ajtóban szőke barátnőm.

‒        Sziasztok!

‒        Szia! – mosolyogva indultam el felé, majd egy nagy ölelésbe zártam.

‒        Hogy vagy? – suttogta a fülembe.

‒        Jól – én is halk voltam. Már eldöntöttem, mit fogok tenni. – Niallt hol hagytad? – húzódtam el tőle, kíváncsi tekintettel fürkészve.

‒        Mindjárt jön, azután tulajdonképpen mehetünk is enni – válaszolt Harryre pillantva.

Ő továbbra is az ágyon ült és minden rezdülésünket figyelte. Gyanakvó volt, amit nem csodáltam, de ez feszültté tette a hangulatot.

‒        Halihó! – lépett be Ni a szobába egy ajándéktáskával a kezében.

‒        Szia! Nem kellett volna – nyúltam a tasakért izgatottan.

‒        Ó, bocs, ez nem a tiéd – húzta el előlem az ajándékot.

‒        Hát, ez szomorú – léptem hátra tettetett csalódottsággal. Feszültség feloldása pipa.

‒        Ó, ugyan, majd kapsz tőlem valamit – lépett közel hozzám Mac.

‒        Igen, és micsodát? – néztem kíváncsian gyönyörű kék szemeibe.

‒        Nem tudom, azt majd még kitalálom – vont vállat.

‒        Vigyázz, mert szavadon foglak – löktem meg a vállát játékosan.

Hazza telefonja hirtelen csörögni kezdett. Kivette a nadrág zsebéből aztán a füléhez emelte.

‒        Igen? – szólt bele – Mindjárt ott vagyunk – eltette a telefonját és felénk nézett – Liam szólt, hogy menjünk, mindenki ránk vár – állt fel.

‒        Oké – válaszoltuk kórusban.

‒        Hoznád az ajándékokat? – kértem Harrytől az ágyra mutatva.

‒        Persze – halványan rám mosolygott.

Mindannyian lementünk. Nem szóltak be, amiért ránk kellett várni, de türelmetlenül fogtak hozzá az evéshez, amikor végre én is leültem Zayn mellé.

‒        Minden rendben? – kérdezte halkan, feltűnés nélkül.

‒        Igen – suttogtam, azután az ételnek szenteltem a figyelmemet.

Ebéd után Lux megkapta csodálatos, rózsaszín alapon tarka pillangókkal díszített tortáját. Nagyon finom orosz krém ízű volt. A kicsi lány sorban megkapta az ajándékokat, és izgatottan bontotta ki őket. Nagyon tetszett neki a fejpánt, Lou elmondása szerint még este se akarta levenni.

Ha tetszett a rész, pipálj, kommentelj és iratkozz fel! :)

51.rész - Na, most van ebből elegem

Sziasztok!

Remélem, mindenkinek nagyon jól telik a hete, kitartás, nem sokára hétvége. Itt vagyok a történet folytatásával. Ezt leszámítva már csak 3 rész van hátra. Utána szünetet fogok tartani és a pihenő után, majd jelentkezni fogok azzal kapcsolatban, hogy lesz-e a történetnek 2. évada vagy sem. Jó szórakozást a részhez! :)

Puszi: Emily

~ Emily ~

Reggel, amikor felébredtem iszonyat rosszul éreztem magam. Nagyon erős hányinger gyötört. Nagyokat nyelve próbáltam elűzni az érzést, sikertelenül. Az arcom hirtelen felforrósodott, ezért kirohantam a fürdőbe. Éppen csak elértem a csészéig már távozott is a gyomrom tartalmának egy része. A többi a következő két körben jött ki belőlem. Ezt nem hiszem el, már azt hittem, végre jól vagyok. Lekuporodtam a földre és gyorsan lehúztam a WC-t. A homlokomat megtámasztottam a térdeimen, ahogy mély lélegzeteket véve próbáltam kideríteni, jönni fog-e még valami. A hideg kövön ülve kezdtem jobban érezni magam. De jó, hogy Harry már elment a srácokkal a ruhapróbára.

Úgy negyed órát üldögéltem a hideg kövön, mire elmúlt a hányingerem. Összeszedtem magam és felálltam a padlóról. Na, most van ebből elegem. Mivel nem tapasztaltam szédülést vagy újabb hányingert visszamentem a szobába, ahol felöltöztem.

A táskámba beletettem a telefonomat meg a pénztárcámat, majd megkerestem a szobánk kulcsát. Kiléptem az ajtón és pont abban a pillanatban jött ki Macy is a Niall-lel közös szobájából.

‒        Szia, éppen hozzád indultam – mosolygott rám. De jó!

‒        Szia! Azt hittem, elmentél a fiúkkal – pillantottam rá zavartan.

‒        Úgy volt, de reggel meggondoltam magam – magyarázta. Basszus, most, hogy fogom lerázni?

‒        Értem – bólintottam.

‒        És te, hova ilyen sietősen? – kérdezte kíváncsian. Gyerünk Emily, csak meggyőzően!

‒        Nem sietek, fotózni megyek – jelentettem ki.

‒        Fotózni? – kérdezett vissza.

‒        Igen. Tegnap délután Harryvel sétáltunk és láttam pár dolgot, amit megörökítenék – magyaráztam.

‒        És hol a fényképezőgéped? – végig néztem magamon, majd beletúrtam a táskámba is, de tudtam, hogy ott sincs.

‒        Bent hagytam – indultam vissza.

‒        Emily, egyszer a fejedet is el fogod hagyni – hallottam Mac hangját a hátam mögül.

Kivettem a bőröndömből a gépemet, amit azzal a lendülettel a nyakamba akasztottam. Szerencse, hogy mindig is feledékeny voltam.

‒        Meg van – megfordulva rá mosolyogtam szőke barátnőmre.

‒        Visszamegyek a telefonomért és mehetünk – mondta Macy azután eltűnt a szemem elől.

‒        Oké – motyogtam magam elé.

Majd egy órája mászkáltunk már a környéken és én elég sok fotót csináltam. Néhány idegent megkértünk, hogy lőjön rólunk közös képet. Ezeken önfeledtnek tűntem, de valójában nagyon járt az agyam.

‒        Képzeld, Manóm anyukájával megbeszéltük, hogy legyen Niall szülinapi bulija – Macy boldogan csicsergett.

‒        És mire jutottatok? – pillantottam rá kíváncsian.

‒        Meglepetés bulit csinálunk neki a legszűkebb családi és baráti körrel – válaszolta izgatottan.

‒        Szerinted meg fog lepődni?

‒        Remélem, bár gondolom, azért számít rá – tűnődött Mac. Ha nem a napján tartanánk meg, hanem később, akkor nem számítana rá, de az nagyon gonosz dolog lenne.

‒        A csajokat is meghívod? – kérdeztem hirtelen.

‒        Már beszéltem velük – felelte.

‒        Ó, ez gyors volt – bukott ki belőlem. Hamarabb mondta nekik, mint nekem.

‒        Perrie és Eleanor nem tudnak jönni, de Danielle biztosan itt lesz. Meg akarja lepni Liamet, úgy hogy ne említsd meg neki – figyelmeztetett.

‒        Rendben – bólintottam. Liam nem tudhat Daniről.

‒        Gondolkoztam Manó ajándékán is – folytatta.

‒        Mire jutottál? – észrevettem egy szobrot, ezért a nyakamban lógó fényképezőgépemért nyúltam.

‒        Elszakadt a gitár tokja, arra gondoltam, az jó ajándék lenne neki – nézte, ahogy csinálok egy képet a nem túl messze lévő szoborról – Beszállsz vagy valami mást gondoltál ki neki?

‒        Nem, ez nagyon jó ötlet – mosolyogtam rá. Használati tárgyat mindig jó ajándékba adni.

‒        Ennek legalább hasznát veszi és nem a szekrény tetején porosodik majd.

‒        Így igaz – helyeseltem.

Macy telefonja csipogni kezdett, aztán nem sokkal később az enyém is megszólalt. Megnyitottam az üzenetet.

Szia, Cica! 11-én buli lesz a hotel éttermében, Lux-ot ünnepeljük. Ha visszaértem, eljössz velem ajándékot venni neki? Szeretlek, Cicus xxx

Elmosolyodtam és gyorsan pötyögni kezdtem a választ:

Szia! Macyvel a városban vagyunk, ha van ötleted, azt meg tudom venni most. Én is szeretlek ♥ Cica

Felnéztem a telefonomból.

‒        Lux szülinapja? – kérdezte szőke barátnőm.

‒        Igen – bólintottam – Hihetetlen, hogy már két éves lesz – sóhajtottam fel.

‒        Emlékszem arra, amikor megszületett.

‒        Öregek vagyunk – állapítottam meg szomorúan.

A telefonom újra csipogni kezdett.

Valami ruhát gondoltam neki, de rád bízom, milyen legyen. H

Mi Lux mérete? E

Harry gyorsan válaszolt. Csinálhatnék neki valami cuki kis horgolt dolgot.

Mekkora Lux fejmérete? E

A válasz üzenetben egy körülbelül reális szám szerepelt. Ezt simán meg tudom csinálni neki ennyi idő alatt.

‒        Mit akart Harry? – zökkentett ki a gondolataimból barátnőm hangja.

‒        Azt beszéltük, mit vegyünk a kicsinek ajándékba. Gond lenne, ha szétnéznénk pár boltban? – pillantottam rá reménykedve.

‒        Nem, dehogy. Időnk, mint a tenger – kuncogott.

‒        Kérlek, szólj rám, hogy fonalat is vegyek!

‒        Fonalat? Miben sántikálsz? – pillantott rám kíváncsian.

‒        Arra gondoltam, horgolok neki valamit – válaszoltam mosolyogva.

‒        Juj, az biztos tetszeni fog neki – lelkesedett Macy. Ő is kapott már tőlem pár horgolt cuccot.

‒        Remélem.

‒        Nem tudom te, hogy vagy vele, de én éhes vagyok – váltott hirtelen témát.

‒        Egy kicsit én is – vallottam be. Nem reggeliztem.

‒        Bemegyünk abba a pékségbe? – mutatott oda Mac. Mellette két üzlettel volt egy patika.

‒        Vegyél nekem is valamit, addig én beugrok a gyógyszertárba, elfogytak a vitaminjaim – hadartam és megindultam a patika felé.

‒        Te szedsz vitaminokat? – kérdezte csodálkozva Macy, miközben utánam indult.

‒        Igen, ha nem felejtem el – mosolyogtam rá.

‒        Akkor inkább nem szedsz – vigyorodott el.

‒        Többet felejtem el, mint, amennyit beveszem, szóval van benne valami – adtam igazat neki, majd folytattam utamat a gyógyszertár felé.

Csak délután három körül értünk vissza a hotelbe. Mindent sikerült megvennünk, ami boldogsággal töltött el. Közös megegyezés alapján, Niall ajándékát a mi szobánkban rejtettem el, nehogy idő előtt meg tudja, mit is fog kapni.

Nagyjából tíz perce voltunk a hotel szobában, amikor megérkezett Hazza.

‒        Sziasztok! – mosolya kedves volt, de a szemei fáradtan csillogtak.

‒        Szia! – üdvözöltük kórusban. Hozzám sétált majd apró csókot váltottunk.

‒        Minden rendben? – simítottam a kezemet a hátára.

‒        Persze – csókolt homlokon.

‒        Én megyek, megnézem Manót – állt fel az ágyról Macy.

‒        Oké – hálásan pillantottam rá. Ahogy becsukódott az ajtó barátnőm mögött, felnéztem Cicus fáradt szemeibe. – Hogy ment a próba? – érdeklődtem.

‒        Egész jól – ölelt magához – Azért jöttünk ilyen későn, mert enni voltunk. Ti is ettetek?

‒        Igen, arra is sort kerítettünk – viszonoztam ölelését.

‒        Sikerült venni valamit Lux-nak?

‒        Igen, szerintem tetszeni fog neki – motyogtam a mellkasába.

‒        Megmutatod nekem is? – húzódott el tőlem.

‒        Hát persze! – előszedtem a szatyrokat, és a tartalmukat az ágyra borítottam.

‒        Ez a virágos kis ruha nagyon aranyos – mutatta fel.

‒        Szerintem is – mosolyodtam el – Vettem hozzá harisnyát meg egy cuki kis kalapot is.

‒        És a fonal? – vette el az ágyról kíváncsian fürkészve.

‒        Arra gondoltam horgolnék neki egy fejpántot – magyaráztam.

‒        És a tűk hozzá?

‒        Azok a táskámban vannak – válaszoltam.

‒        Ó, szóval ezért kellett Lux fejmérete – kapcsolt közben.

‒        Bizony, kicsit izgulok, mit fog szólni hozzá – tettem vissza a dolgokat a szatyrokba – Ledőlsz egy kicsit? – pillantottam fel rá.

‒        Aha, az éjjel nem aludtam túl jól – válaszolt a hajába túrva.

‒        Na, mi történt? – csúsztam közelebb hozzá.

‒        Nem tudom, valami nem volt jó – sóhajtott fel.

‒        Azt hittem, az esti séta jól kimerített – tűnődtem el.

‒        Téged igen, nagyon hamar elaludtál – simította a kezét a combomra.

‒        Én elfáradtam – bújtam hozzá. Cicus eldőlt velem az ágyon.

‒        Itt maradsz? – kérdezte fejét a nyakhajlatomba fúrva.

‒        Igen – túrtam gyengéden göndör fürtjei közé – Mennyi ideig hagyjalak aludni?

‒        Max egy órát – motyogta a bőrömre, amitől kirázott a hideg.

Míg Harry aludt én felhívtam Shane-t. Elég régen beszéltünk, ezért úgy éreztem, itt az ideje. Rögtön azzal kezdte, mi a baj, mintha nem hívhatnám fel csak azért, mert hiányzik. Megnyugtattam, hogy semmi, aztán arról beszéltünk, mi a helyzet otthon.

Bocsánatot kért a barátaink viselkedése miatt, és győzködött, hogy idővel meg fognak békélni. Utálom, amiért úgy csinálnak, mint, akik még sohasem voltak szerelmesek. Shane biztosított arról, hogy mellettem áll és örül nekünk. Vele mindig mindenben támogatjuk egymást, de jó volt tőle újra hallani ezt. Azt mondta, ezen kívül minden rendben van otthon, de megint emlékeztetett, hogy szóljak, amikor hazaérek, mert ki akar jönni elém. Még mindig nem értettem, miért olyan fontos ez, de ráhagytam a dolgot. Hittem neki, feltétel nélkül bíztam benne, mert már nagyon régen ismertem, és tudtam, történjék bármi, kiállna mellettem.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Jó kedvűen beszélgettünk a kocsiban, miközben a fotózásra tartottunk, amit a Seventeen magazine szervezett. Fura mód mindenki friss volt és kipihent. Jó hangulatban érkeztünk meg a helyszínre. Lou, Lux meg a testőrség külön jött, ezért meg kellett őket várnunk. Végre valahára ők is befutottak és kezdetét vehette a fotózás.

Lou belőtte a fiúk haját, míg mi Macyvel kisminkeltük Lux-ot, addig is lefoglalva őt. Igazán csini lett. A srácok kaptak egy kis alapozót az arcukra, majd mehettek pózolni. Először külön-külön csináltak képeket róluk, amit Louis-val kezdtek el. Lux folyton odament hozzá, ezért Harryvel kivittük sétálni.

‒        Merre szeretnél menni? – hajoltam le a kislányhoz.

‒        Arra – mutatott jobbra elengedve Hazza kezét.

‒        Rendben – bólintottam. Mindketten megfogtuk a kezét, ahogy elindultunk az utcán lefelé. – Mennyire vihetjük messzire? – pillantottam Harryre.

‒        Nem tudom – vont vállat – Igazából van még időnk, mielőtt én jövök – tette hozzá.

‒        Fagyi!!! – hasított a levegőbe Lux éles hangja. Látott egy nőt meg a két gyerekét fagyival a kezében kijönni egy üzletből.

‒        Mit gondolsz, Lou leszedi a fejünket, ha veszünk neki édességet? – néztem fel Cicus zöld íriszeibe.

‒        Nem – rázta meg a fejét – Gyere, Luxy, kapsz fagyit – vette fel a szőke hajú kislányt.

A zebránál átmentünk a túloldalon lévő fagylaltozóba.

‒        Bent ülünk le? – kérdeztem kettejüket figyelve. Az ő kezében is jól áll a gyerek.

‒        Szerintem igen – válaszolta a választékot nézve – Cica, te milyet szeretnél?

‒        Csokis mogyorót és banánt – mondtam – Szerintem jobb lenne pohárba kérni.

‒        Oké – egyezett bele, majd a kiszolgáló lány felé fordult.

Lux-nak egy gombóc epret kért, magának pedig banánt, csokit meg citromot. Két pohár fagyival a kezemben megindultam a már kinézett asztalhoz, nyomomban Harryvel meg a kicsivel. Letettük a poharakat azután leültem.

‒        Ide adod? – nyújtottam ki a kezem Cicus felé.

‒        Akarsz Emily néni ölében ülve enni? – kérdezte az apróságtól, mire az bólintott. Néni?

Haz az ölembe ültette Lux-ot, aztán helyet foglalt velünk szemben. Magamhoz húztam a poharat, amiben az epres finomság volt. A kislány kezébe adtam a kanalat és figyeltem, ahogy ügyesen vesz a hideg édességből. Eltűntetett egy kanálnyit a szájában és édesen elvigyorodott.

‒        Ízlik kis angyal? – mosolyodtam el.

‒        Igen – bólintott, közben újabb adagot csent el a pohárból.

Felnéztem és észrevettem, hogy Hazza minket bámul egy édes mosollyal az arcán.

‒        Mi az? – ráncoltam össze a homlokom.

‒        Semmi – vigyorodott el, aztán ő is a fagylaltjáért nyúlt.

Én is így tettem, lassan enni kezdtem a banánosat.  Lux az ölemben jó kedvűen kanalazta a fagyiját, amiből elég sok jutott a kis arcára meg a kezére is. Párszor megtöröltem a pofiját, de tudtam, hogy ki kell majd mennünk a mosdóba. Harryvel már rég végeztünk, amikor a kicsi megszólalt:

‒        Nem kérem – tolta el a poharat.

‒        Cica, megeszed? – pillantott rám zöld íriszeivel.

‒        Nem, én nem szeretem az epret – ráztam meg a fejem.

‒        Ó… oké – húzta magához a poharat.

‒        Amíg megeszed, kimegyünk a mosdóba, lemosom róla a bizonyítékot – tettem le Lux-ot a földre.

‒        Nyugi, Lou nem fog kiakadni – mondta rám pillantva. Ne kockáztassunk.

‒        Gyere, kis angyal – fogtam meg a kezét.

A mosdóban vizes zsebkendővel megtöröltem a pofiját meg a kis kezeit. Visszasétáltunk Cicushoz, aki addigra elfogyasztotta a megmaradt édességet.

Ezután visszamentünk a fotózás helyszínére.

‒        Jó, hogy jöttök – lépett elénk Lou – Zayn mindjárt kész, utána pedig te következel – nézett Harryre.

‒        Oké – válaszolt, miközben elengedtük a kislány kezét.

Észrevettem a többieket, ezért elindultam feléjük.

‒        Na, mi volt, amíg sétáltunk? – huppantam le Macy mellé.

‒        Egész jól haladt a fotózás – válaszolt – Képzeld, Niall rábeszélt, úgy hogy lett közös képünk – újságolta boldogan.

‒        Szuper – mosolyodtam el – Kijössz velem a mosdóba? – nyögtem ki hirtelen.

‒        Persze – állt fel a székről.

Együtt elsétáltunk az említett helyiségig. El kellene mondanom neki. De bizonyíték nélkül lehet, hogy hülyének nézne. Félek. Nem akarom egyedül végig csinálni.

‒        Cicalány – eszméltem fel barátnőm hangjára.

‒        Igen?

‒        Nem mész? – ráncolta össze a homlokát.

‒        De igen – indultam meg az egyik fülke felé.

‒        Emily, minden rendben van? – némi aggódást fedeztem fel a hangjában.

‒        Igen – hazudtam, miközben éreztem, hogy szemei szinte lyukat égetnek a hátamba.

Miután végeztünk a mosdóban, visszaültünk a helyünkre. Ekkor már Harryt fotózták. Jó pár kép után elkezdett integetni nekem.

‒        Cica, gyere ide! – kérte.

‒        Miért?

‒        Csak gyere! – nyújtotta ki a kezét. Megadóan odasétáltam hozzá. – Szeretnék néhány közös képet, ne borulj ki! – puszilt homlokon.

‒        Nyugi, nem fogok – mosolyogtam rá. Pár fotó után leállítottam a dolgot.

‒        Mi a gond? – kérdezte Hazza.

‒        Semmi – ráztam meg a fejem – A többiek is rajta lehetnek? – intéztem kérdésem a fotós srác felé.

‒        Persze – mosolygott rám a magas, barna hajú fiú.

‒        Légy szíves gyertek ide! – néztem ki a többiekre. Elkaptam barátnőm zavart pillantását. – Igen Macy, te is – vigyorogtam rá. Összeálltunk néhány igazán jó fotóra. Remek emlék lesz majd.

 

Ebédre pizzát rendeltünk, később pedig elkészültek az ötös képek is. Időben ezek tartottak a legtovább, de szerintem ezek voltak egyben a legjobbak is. Órákig el tudtam volna nézni, ahogy fotókat csinálnak róluk, meg különböző beállításokat próbálnak. Persze hülyéskedtek közben és talán ez tetszett a legjobban, hogy soha semmilyen körülmények között nem veszik komolyan magukat.

Ha tetszett a rész, pipálj, kommentelj és iratkozz fel! :)