2.évad 36.rész - Nem hiányzik néha?

Sziasztok! 

Sajnálom, bocsánat, tényleg szörnyen sajnálom, hogy ennyi ideig rész nélkül hagytalak Titeket :( Nagyon nem így terveztem, de sajnos így alakult :( Remélem, mindenki nagyon jól van, és nem viselt meg Titeket, hogy beköszöntött az ősz. Ha még is, remélem, a következő rész valamelyest javít a hangulatotokon :) A folytatással kapcsolatban inkább nem ígérek semmit, egyszer csak érkezni fog. Jó szórakozást a részhez! :)
Utólag is szeretnék nagyon boldog születésnapot kívánni az egyetlen Liam James Payne-nek és az egyetlen Niall James Horan-nek! :)
Köszönöm, hogy már 4 éve velem Vagytok :) 

Puszi: Emily

Fekete szalag napja - November 30

01.15.

~ Emily ~

Mikor kijöttem délután az írásbeli vizsgáról, nagyon fáradt voltam. A vizsga nem volt könnyű, de talán túlságosan nehéz sem, összességében úgy éreztem, ment a dolog. Bekapcsoltam a telefonomat, miközben elhagytam az iskolát. Jó néhány üzenet várt már rám. Kiválasztottam azt az egyet, akihez volt hangulatom.

„Sok sikert! Majd írd meg, hogy ment Z”

Elmosolyodtam.

„Köszi :) Azt hiszem, jól sikerült Em”

Elküldtem, azután elindultam hazafelé. Beugrottam vásárolni, utána már tényleg hazamentem. Apa dolgozott, így teljesen egyedül voltam a hideg házban. Felkapcsoltam a fűtést a ház minden helyiségében. Belépve a szobámba a szememmel még mindig Shint kerestem, csaknem két hete tűnt el, egyre biztosabbnak tűnt, hogy már nem kerül elő. Visszafojtottam a könnyeimet, azután kimentem a konyhába elpakolni, amit vettem.

Pakolászás közben megszólalt a telefonom. Ki lehet az? Kikerestem a készüléket a táskámból, amit az előszobában felejtettem. Meglepődtem a név láttán. Gyorsan fogadtam a hívást, miközben besétáltam a szobámba.  

‒       Szia!

‒       Szia! – jött a vonal túlsó oldaláról egy ismerős hang – Sikerült?

‒       Remélem, igen – válaszoltam – Ugye sem Harry, sem a többiek nincsenek a közeledben? – aggódva kérdeztem.

‒       Emily, nyugodj meg! Nem hívtalak volna, ha nem lenne tiszta a levegő – nyugtatott meg Zayn.

‒       Oké, de ez így nem jó, ha Harry erre rájön, iszonyú mérges lesz – magyaráztam idegesen – Nem akarom, hogy miattam haragudjon rád – leültem az ágyamra.

‒       Bízz bennem, nem fogja megtudni – hangja megnyugtató volt. Tudom, nem bűn beszélgetnem vele, de mégis úgy érzem, hátba szúrom vele Harryt.

‒       Em, itt vagy még?

‒       Igen – feleltem. A szülinapján felhívott, de nem tudtam felvenni. Megírtam neki, hogy dolgozom, és másnap beszéltünk. Azóta mindennap beszélgetünk valamilyen formában.

‒       Remélem, ma pihenteted a tanulást – éreztem a hangjából, hogy mosolyog.

‒       Így lesz – erősítettem meg – Csinálok valamit vacsorára, aztán megnézek egy filmet és lefekszem – avattam be a nap hátralévő részére tervezett programomba.  

‒       Helyes. Én ma Perrie-vel vacsorázom – mondta.

‒       De jó – lelkesedtem – És hova mentek? – érdeklődtem.

‒       Hát a konyhába – nevette el magát, mire én is nevetni kezdtem – Megvagy! – kiáltott fel győzelem ittasan – Végre hallom a nevetésed. Egyébként egy helyi étterembe megyünk. Nem nagy szám, de Pezz imádja – magyarázta.

‒       Köszi, ez jó volt – elmosolyodtam – Gyűjts még néhány ilyet, és ha megunod az éneklést, csinálhatsz stand up comedy műsort – tanácsoltam nevetve.

‒       Én már most is boldoggá teszem az embereket – szólalt meg.

‒       Ez igaz – helyeseltem – Perrie ott van veled? – kérdeztem.

‒       Nincs, csak később megyek majd érte – válaszolta.

‒       Mondtad neki, hogy beszélünk? – kíváncsi voltam, mit mond.

‒       Nem – hangzott a rövid válasz – Egyébként, időnként megkérdezi tudok-e rólad valamit – tette hozzá.

‒       Ez kedves – reagáltam le – Mondd meg neki, hogy Macytől úgy tudod, jól vagyok – javasoltam.

‒       Rendben, úgy lesz – ígérte meg.

‒       Meddig lesz ilyen laza a programotok? – Most viszonylagos szünet van, ezért van annyi ideje például velem beszélgetni, pedig más dolgokat is csinálhatna.

‒       Áprilisig, reméljük – az utolsó szót bizakodva tette hozzá.

‒       És nem utaztok el valahova Perrie-vel? – érdeklődtem. Vajon Harry most velem töltené az idejét, ha még együtt lennénk?

‒       Fogunk, de neki még dolgoznia kell – hangja szomorúan csengett.

‒       Kitartás Zayn, gyorsabban telik az idő, mint hinnéd – próbáltam felvidítani, ha már nekem sikerült lelombozni.

‒       Köszi, ezt észben tartom – elmosolyodtam.

Vacsorára melegszendvicseket csináltam, nem szerettem volna semmi nagyon macerással tölteni az időt, ezért döntöttem emellett. Főztem mellé teát is és nagyon vártam haza apát. Hat óra után nem sokkal végre megérkezett, elé mentem az előszobába.

‒       Szia, Apa! – megborzongtam a hidegtől, ami bejött vele.

‒       Szia, Cicmic! Na, hogy ment? – mosolygott rám, míg becsukta az ajtót maga mögött.

‒       Szerintem jól, bizakodó vagyok – válaszoltam figyelve, ahogy kibújik a kabátjából.

‒       Tudtam, hogy így lesz, okos vagy – átöleltük egymást.

‒       Köszi – hozzá bújtam – Csináltam vacsorát, remélem, éhes vagy – elhúzódtam tőle.

‒       Tudnék enni, mit készítettél? – a konyha felé indultam.

‒       Csak melegszendvicset, nem akartam sokáig bíbelődni – leültünk az asztalhoz.

‒       Már ez is tökéletes, köszönöm – puszit nyomott az arcomra.

‒       Szívesen – elvettem egy szendvicset a tálról.

‒       Hogy vagytok a picivel? – kíváncsian pillantott rám.

‒       Jól, ma a vizsga alatt párszor rugdalózott, amúgy nyugodt volt – meséltem.

‒       Lehet, a rossz válaszaidat jelezte – nevetett apa.

‒       Azt nem hiszem, bár ki tudja, mi lesz majd belőle – a kezemet a pocakomra simítottam.

‒       Egy csodálatos ember, mint az anyukájából – szólalt meg apu.

‒       Jaj, ne már! – játékosan meglöktem a vállát. Semmivel sem vagyok csodálatosabb, mint mások. Kaptam tőle egy „pedig én komolyan gondolom nézést”, amire nem voltam hajlandó reagálni.

Ezek után csendesen megvacsoráztunk. Amíg apa elmosogatott, én gyorsan megfürödtem, aztán helyet cseréltünk. A konyhában csináltam pattogatott kukoricát és főztem még egy kancsó teát. Apa előkerült a kukorica illatára.

‒       Mit nézünk? – kérdezte belépve a helyiségbe.

‒       Star wars-t szeretnék – feleltem felé pillantva.

‒       Melyik részét? – húzta fel a szemöldökét.

‒       A negyedik első részt – vigyorodtam el.

‒       Nem lesz az félelmetes a kicsinek?

‒       Majd befogom a fülét – nevettem.

‒       Oké, akkor beüzemelem a DVD-t – azzal eltűnt a szemem elől.

Két bögrébe töltöttem teát, amiket rátettem egy tálcára. A kukoricát beletettem egy tálba és átsétáltam vele a nappaliba. Apu már mindent előkészített, leültem mellé a kanapéra és indult is a film.

Apa a film felénél elaludt, ami olyan bűn volt, amit nem tudtam megbocsátani neki.

‒       Ha te is ilyen leszel, eladlak borért – suttogtam a hasamnak.

Nem jött rá reakció, amiből úgy gondoltam, már ő is alszik. Szörnyű ez a család.

Miután vége lett a filmnek, kikapcsoltam a tévét és elpakoltam magunk után.

‒       Apa – óvatosan megráztam a vállát. Nem reagált, ezért újra próbáltam.

‒       Mi?! Mi az?! – hirtelen felült, majdnem összefejeltünk.

‒       Nincs semmi baj, elaludtál – magyaráztam – Menj a szobádba – kértem.

‒       Jó, oké – apu nagyon álmos volt, elmosolyodtam a látványától.

‒       Jó éjt! – szóltam utána.

‒       Jó éjt, Cicmic! – betántorgott a szobájába. Magamhoz vettem egy pohár vizet, azután bementem a saját helyemre.

Kezembe vettem a telefonomat. Több nem fogadott hívást is láttam rajta Macytől meg Shane-től. Lehalkítottam volna a telefonomat? Későre járt az idő, már egyiküket sem szerettem volna visszahívni. Tudtam, miért kerestek és volt egy olyan érzésem, ki fogok kapni tőlük, hiszen nem válaszoltam az üzeneteikre sem. Sietve írtam nekik egy-egy választ:

„Ne haragudj, amiért nem írtam :( Minden rendben ment, szerintem sikerült, köszi, hogy szorítottál Em”

Miközben letettem a telefont az éjjeliszekrényemre, megláttam Shin tálkáit. Mély sóhaj hagyta el az ajkaimat. Ha a hónap végéig nem kerül elő, el kell tennem a cuccait, hogy ne fájdítsam a szívem. Bármi történt is vele, remélem, jó helyen van. Bebújva a takaró alá, viszonylag hamar elaludtam.

Délelőtt fél tíz körül arra ébredtem fel, hogy fázok. Apa már elment dolgozni és a fűtést nem csavarta fel, lehet azt gondolta, megyek valahova. Részben igaza volt, délután táncórám lesz a kicsikkel.

Beállítottam a fűtést, aztán megmosakodtam később kifésültem a hajam. A szobámban felöltöztem, egy kényelmes téli ruhába bújtam bele, amit nagyon imádtam. Alá skandináv mintás vastag harisnyát húztam. Több ilyenem is volt és imádtam őket, kezdett újra divatba jönni, így nem néztek rám furcsán az utcán.

Megreggeliztem, azután felnéztem a közösségi oldalakra. Mac meg Shane eléggé eltérően fogadták a későn írt üzeneteimet. Utóbbi örült nekem és elfogadta a bocsánatkérést, amíg szőke barátnőm nagyon aggodalmasan írt vissza:

„Azt hittem, már történt veled valami! A telefont se vetted fel, mit csináltál?! Macy”

Aggódni én szoktam, mi a fene van?

„Bocsánat. Miután végeztem, vásárolni voltam, később vacsorát készítettem. Apu hazajött, ettünk, majd filmet néztünk, megfeledkeztem minden másról. Bocsánat :( Em”

Szépen elküldtem neki és egy darabig vártam a választ, mikor leesett, hogy Mac iskolában van. Körülnéztem Twitteren, aztán letettem a mobilom.

Megkerestem az előre összekészített kidolgozott tételeimet és olvasgatni kezdtem őket az ágyamban. Ez nem bizonyult túl jó ötletnek, a kilences tételnél elaludtam.

Arra ébredtem, hogy szörnyen kell pisilnem. Kapkodva kiszaladtam a mosdóba. Ezt a dolgot nem tudom megszokni. Mivel már elmúlt dél, ideje volt enni valamit. A melegszendvicsekből maradt tegnapról, így amellett döntöttem. Megmelegítettem párat, míg teát főztem és azon gondolkodtam, merre tartok a kis táncosaimmal. Ezen kívül még kettő órám lesz velük, de már most érzem, nehéz lesz elszakadni tőlük. Ha rosszul viselkednének, biztos nem fájna egyáltalán, de ezek a gyerekek angyalok. Ez szemétség.

A ház csöndjét hirtelen megtörte a csengőhangom. Elzárva a gázt sietős léptekkel a szobám felé indultam. A csengőhangból tudtam ki telefonál, ezért anélkül vettem fel, hogy elolvastam volna a nevet.

‒       Szia! – szóltam bele.

‒    Szia, Cicalány! – barátnőm hangja nem sejtetett semmit – Hallom sikerült megtalálnod a telefonod – tette hozzá.

‒       Igen – kényelmetlenül nevettem – Miért hívtál? – tereltem a témát. Biztos történt valami más is, ezért vehette úgy a lelkére, hogy nem válaszoltam neki.

‒       Ma van táncórád? – kérdéssel felelt a kérdésre.

‒       Igen – bólintottam, bár ő ezt nem láthatta.

‒       Oké, akkor utána elmegyek érted, úgy készülj, hogy teszünk egy kis kitérőt – Macy hangja ellentmondást nem tűrő volt.

‒       Hová megyünk? – kíváncsiskodtam.

‒       Emily, mondták már neked mi történik a kíváncsi emberekkel? – kérdezte és szinte magam előtt láttam, felhúzott szemöldökét.

‒       Nem, még sosem – mondtam szarkasztikusan – Nem tudom mi bajod van, de nem szeretem, ha ilyen vagy – jegyeztem meg.

‒       Majd holnap megbeszéljük. Szia! – zárta rövidre.

‒       Szia! – szinte levágta a telefont. Mi a fene baja van?

Nem sokat gondolkodtam barátnőm viselkedésén, visszamentem a konyhába, ahol szépen megebédeltem. Egy kicsit még olvasgattam a tételeimet, mielőtt elindultam a táncórámra. Apának hagytam üzenetet a hűtőn az érkezésemet illetően.

A hat-nyolc éveseim ma nagyon fáradtak voltak, pedig nem ez volt a szünet utáni első alkalom. Kérdezgettem őket, mitől olyan fáradtak, de nem tudtak érdemleges választ adni. Páran hiányoztak is a csoportból, ők betegek voltak. Próbáltam kevésbé terhelni őket, csak néhány új dolgot tanítottam nekik, inkább gyakoroltattam velük, amit már tudniuk kell. Öt perccel hamarabb engedtem el őket, annyira kimerültek voltak. Szépen lassan öltöztem át a városi ruhámba. Befújtam magam a kedvenc illatommal, amit nem okozott hányingert nekem. Ez az egyetlen illat, amit el tudok viselni. Amikor a Tomit vártam, akkor is csak ezt használtam, semmi mást nem tudtam elviselni.

Leültem a padra, így könnyedén bele tudtam bújni a fekete csizmáimba. Mikor kiléptem az épületből, Macy autója már a parkolóban állt, pont a lámpa alatt, így könnyen kiszúrtam. Sietős léptekkel haladtam a jármű felé a sötétben.

‒       Szia! – huppantam le hátra, a táskámat magam mellé rakva.

‒     Szia, Cicalány! – barátnőm jól megnézett a visszapillantó tükörből – Hogy vagy? – kérdezte, miközben beindította a motort.

‒       Jól, köszönöm – mosolyogtam rá a tükörből – Veled viszont történt valami, igaz? – kíváncsian fürkésztem.

‒       Arra gondoltam, ehetnénk egy gyrost – teljesen figyelmen kívül hagyta a kérdésem.

‒       Oké, feltételezem, majd közben megbeszéljük – egy pillanatra összeakadt a tekintetünk.

‒       Jó lesz a gyros? – érdeklődött.

‒       Igen, tökéletes – válaszoltam. Egy kicsit éhes lettem a próbától.

Macy egy számomra ismeretlen hely előtt parkolt le, biztos voltam benne, hogy itt még nem jártam. Együtt sétáltunk be az igen barátságos kinézetű gyors étterembe.

‒       Ez egy új hely, nem rég voltam itt a főiskolás barátaimmal, meglepően jó volt az ételük – mesélte befelé menet.

Rendeltünk kettő gyrost és kettő szénsavas üdítőt, aztán kezdetét vette a várakozás. Én két dologra vártam, nagyon szerettem volna, ha barátnőm végre megszólal.

‒       Mikor lesz eredménye a vizsgának? – kérdezte az üdítőjét piszkálgatva.

‒    Remélhetőleg még a hétvége előtt – feleltem – De úgy érzem, nincs miért aggódnom – mosolyogtam.

Barátnőm viszonozta a mosolyom, de az nem volt túl őszinte. Megint megakadt a beszélgetés, én pedig egyre türelmetlenebb lettem.

‒       Niall csinált valamit? – a közepébe vágtam.

‒       Nem – Macy megrázta a fejét – Vagyis… – a levegőben lógva hagyta a mondatot.

‒       Mi történt? – unszoltam tovább.

‒       Elhívott, hogy töltsem nála a hétvégét – válaszolta.

‒       Nem értem, mi ezzel a baj – ráncoltam össze a homlokom.

‒       Ezzel semmi – szólalt meg – Igent mondtam neki, de anyának nem tetszik a dolog – sóhajtott fel.

‒       Miért? – kérdőn pillantottam rá.

‒     Azt mondja, a tanulásra kellene odafigyelnem, nem napokig máshol lenni. Az egyetem sok pénzükbe került, és ha nem végzem el, kidobott pénz és a többi szülői baromság – magyarázta szomorúan.

Az én szívemet is elöntötte a szomorúság. Értettem az anyukája aggodalmát, ugyanakkor tudtam, Niall boldoggá teszi őt, szüksége van a szerelemre is, nem csak az állandó tanulásra.

‒       Akkor most nem enged el, vagy mi van? – értetlenkedtem.

‒       Nem – megrázta szőke kobakját – Már megígértem Manónak, akkor is elmegyek, ha fejre áll, nem érdekel mit akar – vágta rá Mac. Elvigyorodtam elszántságán.

‒       Niall nem tett jó benyomást anyudra? – tűnődtem.

‒       Amikor itt volt, úgy tűnt, nincs semmi kifogása ellene. Azt mondta, kedves srác és ennyivel le is zárta a róla való beszélgetést. Nem adta jelét annak, hogy nem tetszik neki, egészen mostanáig – magyarázta barátnőm letörten. Megérkeztek a gyros tálak, így evés közben folytattuk a beszélgetést:

‒      Most Niall ellen van kifogása, vagy csak nem tetszik neki, hogy helyette tanulhatnál is? – gondolkoztam hangosan.

‒       Ez egy jó kérdés. Talán neked kellene beszélni anyuval, vannak jó meglátásaid – vetette fel az ötletet.

‒       Aha, és mit mondjak neki? „Dolly néni, Niall nagyon jó srác nem kell tőle félteni Macyt. A bandatársai is jó fejek, én már csak tudom, hiszen jártam az egyikükkel, nagyon csúnyán összevesztünk és nem mellesleg gyereket várok tőle” – a végét halkan mondtam ki.

Mac félre nyelte az ennivalót. Eltelt néhány perc, mire újra rendesen kapott levegőt.

‒       Na jó, talán ez mégsem olyan jó ötlet – ismerte el, míg megtörölte a száját.

‒       Én a helyedben biztos megkérdezném tőle, miért gondolja azt, hogy a két dolog nem megy egyszerre – pillantottam rá. Barátnőm látszólag elgondolkozott a dolgon. – De csak azután beszélnék vele erről, hogy visszajöttem. Ha összevesztek rajta, ne rontsa el a szép hétvégédet Niall-lel – tettem hozzá felszúrva a villámra egy újabb darab húst.

‒       Oké, majd megpróbálok beszélni vele erről – szólalt meg végül.

‒       Apukád ebbe nem szólt bele? – kíváncsian fürkésztem.

‒       Nem – megráztam a fejem – Nem volt otthon, mikor szóltam anyának, hogy Niall-nél töltöm a hétvégét.

‒       Lehet Dolly néni megbeszélte vele, mi nem tetszik neki ebben az egészben – Az én szüleim jó rég nem beszéltek meg egymással semmit, de Macy szüleinek jó a házassága.

‒       Ez eszembe se jutott – Mac beleivott az üdítőjébe – Apával amúgy is könnyebb beszélni, szinte bármiről – őszintesége mosolygásra késztetett. Sokáig nem ismertem ezt az érzést, de pár hónapja már én is megtapasztaltam.

‒       Kiruccantok valahova a hétvégén? – Mivel úgy éreztem, ez a dolog sínen van, boldogabb téma felé próbáltam evezni.

‒       Nem tudom – válaszolta – Szerintem a házában akar maradni, ha már végre szünete van, de Manómból bármit kinézek – tette hozzá – Néha képtelen megülni a fenekén – elvigyorodtam. Ilyen embert én is ismerek.

‒       Bármi lesz, biztos jól fogtok szórakozni.

‒       Örülök, hogy újra láthatom, pedig alig két hete váltunk el egymástól, ez normális dolog? – pillantott rám.

‒       Hát persze! – vágtam rá – Szerelmes vagy. Normális az is, ha mindig mellette szeretnél lenni – Még akkor is, ha tudod, ezt nem lehet. Beleittam az üdítőmbe.

‒       Nem hiányzik néha? – hallottam meg Macy hangját.

‒       Tessék? – zavartan néztem rá.

‒       Bocsi, tudom, hülye kérdés, de nem hiányzik a szerelem? – szemeivel szinte lyukat égetett belém.

‒       Van, amikor nagyon – motyogtam – De szerelem nélkül is lehet valaki boldog.

‒       Ez igaz, de azért a kettő nem teljesen ugyanaz – mondta.

‒       Ez így van, nekem viszont pont elég, amit most érzek – biztosítottam őt egy mosollyal.

‒       Oké és később mi lesz? – tette fel a nagy kérdést.

‒       Még nem tudom, az majd kiderül akkor, ha ott tartunk – válaszoltam diplomatikusan.

‒       Lesz mostanában valamilyen vizsgálatod? – Macy témát váltott, aminek örültem.

‒       A hónap végén cukorterhelésre kell mennem, egyáltalán nem várom – panaszkodtam kicsit.

‒       Ez az, amit az előzőnél is olyan rosszul viseltél – kérdezte.

‒       Igen, kihánytam azt a szirupot, ezért egy későbbi időpontban meg kellett ismételni – kirázott a hideg az egész élménytől.

‒       Ha szeretnéd, szívesen elkísérlek a vizsgálatra – ajánlotta fel.

‒       Köszi, kedves vagy – hálásan pillantottam rá – Még meggondolom, mi legyen.

Ha elolvastad, kérlek jelezd! :)