2.évad 35.rész - maradjon közöttünk

Sziasztok! 

Remélem, Mindannyian nagyon jól vagytok és örültök a jó időnek. Bízom benne, hogy sikerült bejutnotok az áhított főiskolára, egyetemre, ha mégsem, jövőre sikerülni fog :)
Köszönöm a türelmeteket, remélem, megérte várni az új részre :) Augusztusban biztos, hogy nem lesz új rész, a hónap végén külföldön leszek, - végre nyaralás :D - illetve a szeptemberi és októberi vizsgáimra is el kezdek komolyabban készülni. Megértéseteket köszönöm.
Jó szórakozást a részhez! :)
Szeretnék utólag is nagyon boldog 9. évfordulót kívánni a srácoknak ❤❤❤❤❤

 Puszi: Emily 

01.10.

~ Emily ~

Reggel zaklatottan ébredtem fel, mint az utóbbi két nap reggelén is. Shin továbbra sem került elő, ami idegesített. Az eltűnése miatt rosszul aludtam, fáradt voltam, így pedig nem tudtam a tanulásra koncentrálni. Apa aggódva figyelt engem, mert félt, hogy az állapotom ki fog hatni a kisbabámra is. Próbáltam nem idegeskedni, de a kicsikémről volt szó, minden egyes nappal biztosabb volt, hogy nem látom többé.

Fáradtan, sírásra álló szájjal keltem fel az ágyból, körülnézve a szobában nem láttam Shint, pedig reménykedtem benne, hogy ez az egész csak egy nagyon rossz álom.

Kisétáltam a fürdőszobába, ahol rendbe tettem magam. Mikor beléptem a nappaliba, megpillantottam apát, aki a kanapén ült.

‒       Jó reggelt! – motyogtam.

‒       Szia, Cicmic! – apa hozzám lépett és átölelt. Hangja némileg szomorú volt, ami feltűnt, mint ahogy a vigasztaló hátdörzsölés is. – Itthon leszel ma? – megráztam a fejem.

‒       Délután dolgozni megyek majd – mondtam.

‒       Ki megy érted este? – kérdezte elhúzódva tőlem.

‒       Azt hiszem, Shane, de ezt még pontosítom vele addig – válaszoltam.

‒       Ha nem jó neki, csak szólj! – kérte, miközben elindult a fürdőbe.

‒       Oké – visszamentem a szobámba, ahol átöltöztem az előre kikészített ruhámba.

Kimentem a konyhába enni valamit reggelire.

‒       Elmentem, jó légy Cicmic! – apa az ajtóból integetett.

‒       Oké, vigyázz magadra! – néztem utána.

Reggeli után visszasétáltam a szobámba és leültem az íróasztalomhoz tanulni. Nehezen ment, mert a gondolataim nagyon máshol jártak. Felsóhajtottam. Én mindig szerettem egyedül lenni, most mégis megőrjít, hogy nincs mellettem senki. Talán elkezdtem öregedni, akkor szoktak így megváltozni az emberek.

‒       Aú! – a hasamhoz kaptam, ugyanis a kicsi belerúgott a hólyagomba – Hé, Drágám, ez a maminak fáj – kezdtem el a pocakomhoz beszélni.

Nem igazán hatotta meg, amit mondtam, mert ugyan kisebb erővel, de kicsit arrébb újra rugdosni kezdett. Felálltam az asztaltól és kimentem a mosdóba, ezután a konyhából vittem be vizet a szobába. A kicsi végig rugdosott, úgy tippeltem felébredhetett és ezzel szórakoztatta magát.

Átköltöztem az ágyra, ahol az oldalamon fekve lapozgattam a tételeimet. Jaj, csak lenne már végre vége ennek.

Egyedül sétáltam el a szórakozóhelyre. Világos volt, így nem éreztem szükségét kíséretnek. Hideg volt, ezért nagyon örültem, mikor végre beléptem a helyiségbe. Odabent szinte minden asztalnál ült valaki, kisebb-nagyobb társaságok. A pult felé indultam, ahol Lily ült, Davidet – akinek ma bent kellett volna lennie – nem láttam sehol.

‒       Szia! – sétáltam el a barna hajú lány mellett.

‒       Szia, Emily! – hátra mentem átöltözni, majd kijöttem Lilyhez.

‒       Mi még idén nem is találkoztunk – szólaltam meg – Boldog új évet! – meglepetésemre munkatársam átölelt.

‒       Neked is – húzódott el tőlem – Szépen gömbölyödsz – mosolyogva nézte a hasam.

‒       Igen, most már le se lehet tagadni – simítottam a pocakomra.

‒       És rugdos már? – pillantott rám.

‒       Igen, ma pont rúgott egy elég erőset – válaszoltam.

‒       Szia! – David besétált a helyiségbe.

‒       Szia! Már kérdezni akartam merre vagy – néztem rá.

‒       Kellett egy kis szünet – bólintottam.

‒       Bemegyek mosogatni – hátra sétáltam, ahol egy szép nagy halom csetres várt rám.

Ha lenne itt egy mosogatógép nem is lenne rám szükség. Sima tárgyieszköz beszerzés és megspórolnák a bérköltséget. Úristen! Agyamra ment a tanulás.

Jó egy órát mosogattam a poharakat, hálát adtam az égnek, amikor végre végeztem velük. Kimentem a mosdóba, majd átsétáltam az első helyiségbe. Lily meg Dav beszélgettek, miközben kiszolgáltak egy csapat fiatalt. Leültem az egyik székre és engedtem magamnak vizet a poharamba.

‒       Emily – a barna hajú lány felé fordultam – Azt csiripelik a madarak, hogy abba fogod hagyni a munkát.

‒       Igen, ez így van, de még nincs konkrét időpont – helyeseltem belekortyolva a vizembe.

‒       Egyáltalán nem tudod még? – szólalt meg David.

‒       Nem – megráztam a fejem – Csak attól függ, hogyan fogom viselni az állapotomat – magyaráztam.

‒       De ez nem úgy van, hogy előre tudod mikor mi fog történni? – kérdezte a fekete hajú srác. Lilyvel kuncogni kezdtünk.

‒       Nem – egyszerre mondtuk – Nem történik meg mindenkivel minden, csak vannak dolgok, amikre számítani lehet. Persze minden várandósság más, azért vannak kötelező elemek, de hogy ezen kívül mi fog jelentkezni, az teljesen egyén függő – magyaráztam. Dav arcára zavarodottság ült ki.

‒       És mire lehet számítani? – pillantott rám.

‒       Ha például visszeresek lesznek a lábaim, sokat kell felpolcolva pihentetni, akkor nem fogok tudni tovább dolgozni – válaszoltam.

‒       Értem – David lassan bólintott.

‒       Ugye, ha elmész innen, akkor sem felejtesz el minket és majd megmutatod nekünk a babát? – nézett rám Lily. Meghatottnak tűnt, gondolom ő keresztülment ezen, amikor a kisfiát várta.

‒       Valahogy meg fogjuk oldani – mosolyogtam rá.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Az este további része pörgősen telt el, gyorsan eljött a záróra, aminek örültem. Fájtak a lábaim és fáradt voltam, azt reméltem, ma éjjel végre tudok aludni egy kicsit.

Miután elköszöntem a többiektől, megálltam a szokásos helyemen a lámpaoszlop alatt. Shane pár percen belül megjelent értem a felettébb kihalt utcában.

‒       Szia! – lehuppantam mellé az anyósülésre.

‒       Szia, Cicalány! – barátom rám mosolygott, míg én felé mozdulva átöleltem őt – Milyen napod volt?

‒       Mozgalmas – válaszoltam – És neked? – bekötöttem magam.

‒       Dög unalmasak voltak az óráink – panaszolta elhagyva a szórakozóhely utcáját. Halkan nevettem, de sajnos meghallotta. – Nem vicces! – csúnya pillantást küldött felém.

‒       Bocsi – kipillantottam az ablakon.

‒       Shin előkerült már? – Shany felé fordultam.

‒       Nem – megráztam a fejem, miközben igyekeztem visszafojtani a könnyeimet.

‒       Ne aggódj érte, elő fog kerülni – megfogta a kezem. Szavai nem tudtak megnyugtatni, csak az járt a fejemben, hogy nem látom újra.

Elhúzta a kezét, mikor az utcánkba fordult. Hamar megállt a házunk előtt apa kocsija mellett.

‒       Bejössz? – kérdeztem kikapcsolva a biztonsági övemet.

‒       Ha nem zavarok – mosolygott rám, mire megforgattam a szemem. Nyilván azért kérdeztem meg, mert zavarnál.

A táskámat szorítva kiszálltam az autóból, majd a ház felé sétáltam. Shane hamar utolért engem, a házba már egyszerre léptünk be. Levettem a kabátomat, amit azzal a lendülettel feltettem a fogasra. Besétáltam a konyhába, ahol valami ennivaló után néztem.

‒       Shane, kérsz enni?

‒       Aha – válaszolta.

‒       Tegnapról van makaróni, jó lesz? – pillantottam rá.

‒       Persze – bólintott.

Becsuktam a konyha ajtaját, hogy apu lehetőleg ne ébredjen fel a mikro hangjára, majd melegítettem magunknak vacsorát.

‒       Tessék – tettem egy tányért, meg egy villát Shany elé az asztalra.

‒       Köszönöm – szedett magának a makaróniból.

Én is szedtem, aztán nekiláttunk a kései vacsorának. Halkan ettünk, nem beszélgettünk, míg ő meg nem szólalt:

‒       Neked nem gond, ha ilyen későn eszel? – magamon éreztem a tekintetét.

‒       Igazából azt mondják, többször kell keveset enni, de arra nem térnek ki, mi van a késő éjjeli evéssel – magyaráztam.

‒       Akkor biztos szabad – nyugtázta, ismét az ételének szentelve a figyelmét.

Én hamarabb befejeztem és kimentem a hátsó kertbe. Nem voltam sokáig odakint, halkan hívogattam a cicámat, hátha előkerül, de nem jött. Ő már a negyedik macskám és mindegyikkel történt valami kettő, illetve három éves koruk körül. Shinnel kapcsolatban bizakodó voltam, ő még az unokaöcsém előtt került hozzám, várandós se voltam akkor még. Ő túljutott a kritikus éveken, emiatt őszintén reméltem, megéli az öregkort és itt lesz nekem még jó sokáig. Sírtam, mikor visszamentem a házba. Elindultam a konyha felé, félúton összetalálkoztam Shane-nel.

‒       Mi a baj? – arckifejezése aggódó lett, amint észrevette könnyeimet.

‒       Itt tudnál maradni? – belé csimpaszkodtam.

‒       Tessék? – el akart húzódni tőlem, de nem engedtem.

‒       Tudom, mit mondtam múltkor, de most nem szeretnék egyedül lenni – könyörögtem.

‒       Öm… jó, rendben, de írok Anyunak – most hagytam elhúzódni.

‒       Megfürdök – mondtam és elindultam a szobámba, ahol összeszedtem a hálóingem, meg egy bugyit.

Gyorsan elkészültem, halkan sétáltam el a szobám ajtajáig, megtorpantam, ahogy meghallottam Shane hangját kiszűrődni.

‒       Nagyon szét van csúszva – mondta valakinek – Így nem merem itt hagyni – szinte magam előtt láttam ideges arcát – Nem, szerintem más dolog is van, de majd elmondja, ha szeretné –magyarázta – Megyek, nemsokára jönnie kell, jó éjt! – neszezést hallottam. Egy kicsit vártam, mielőtt benyitottam a szobámba.

‒       Mehetsz – mondtam halkan.

‒       Hova tetted az itt lévő ruháimat? – kérdezte rám pillantva. Pár másodpercig gondolkoztam.

‒       A felső polcon van, azt hiszem – odaléptem az egyik szekrényemhez. Kinyitva az ajtaját, meg is lett, amit kerestem. – Tessék, válasz valamit! – elálltam a barátom útjából.

‒       Köszi – Shane elindult fürdeni.

‒       Az alsó szekrényben vannak a törölközők, onnan vegyél ki egyet – szóltam utána.

‒       Oké – hallottam a hangját.

Amíg ő fürdött, hoztam be magamnak vizet. Befeküdtem az ágyba, és azon gondolkoztam, amit feltételezhetően az anyukájának mondott. Igaza volt, szétcsúsztam és ennek nem csak a cicám volt az oka, óriási nyomást éreztem a vizsgák, meg a baba miatt is. Tudtam, nyugodtnak és kiegyensúlyozottnak kellene lennem, de pont ez volt az, amire a jelen helyzetben képtelen voltam. Nagyokat ásítottam, alig vártam, hogy aludhassak, de szerettem volna megvárni Shane-t. Egyszer csak kinyílt az ajtóm, barátom végre besétált. Szürke pólót viselt, ami kicsit nagy volt rá.

‒       Azt hittem, már aludni fogsz, mire kész leszek – szólalt meg az ágy felé sétálva.

‒       Meg szerettelek volna várni – felé fordultam.

‒       Beszélgetni szeretnél valamiről? – kérdezte bebújva a takaróm alá.

‒       Csak aludni szeretnék – elnyomtam egy ásítást – És szeretném, ha ölelgetnél egy kicsit – tettem hozzá az oldalamra fordulva.

‒       Rendben – közelebb csúszott hozzám, míg a karjaival átölelt.

‒       Köszönöm – a kezemet a kezére tettem. Sokkal több mindent is mondhattam volna, azonban tudtam, ebből az egy szóból is tökéletesen érteni fog mindent.

‒       Ne köszönd meg, a barátod vagyok – visszhangzó szavaival a fejemben aludtam el.

Jól aludtam, másnap reggel kipihenten ébredtem fel. Az éjszaka valamikor elszakadtunk egymástól, Shany a hasán feküdt tőlem nem messze. De jó lenne, ha én is tudnék hason aludni.

Kimásztam az ágyból, majd kimentem a fürdőbe. Rendbe tettem magam, mert már nem állt szándékomban visszaaludni. Kifelé jövet a fürdőből szembe találkoztam apával, aki már fel volt öltözve.

‒       Jó reggelt! – átöleltem, amit viszonzott.

‒       Jó reggelt, Cicmic! – puszit adott a hajamba – Shane miért alszik az ágyadban? – kérdezte.

‒       Megkértem, hogy maradjon itt – elhúzódtam tőle.

‒       Tudom, hogy szokott itt aludni, de van is köztetek valami? – apa nem volt vádló, csak kíváncsi, szerette volna tudni hányadán álltak a dolgok, amiért nem hibáztattam.

‒       Nincs, csak nem szerettem volna egyedül maradni tegnap éjjel – könnybe lábadt a szemem – Barátok vagyunk és mindig azok is leszünk – tettem hozzá.

‒       Rendben, Kicsim – apu bólintott – Mit kértek reggelire?

‒       Én pirítóst szeretnék és teát – válaszoltam – Shane nem tudom, mit szeretne, de nem akarom felébreszteni – magyaráztam.

‒       Oké, akkor majd eldönti, ha felébredt – nyugtázta apa.

Rámosolyogtam, aztán bementem a szobámba, ahol a barátom még mindig aludt. Nem említette, hogy programja lenne, ezért hagytam pihenni. Halkan felöltöztem, azután visszafeküdtem egy kicsit. A plafont bámulva hallgattam az egyenletes légzését.

Tanulnom kéne, különben nem fogok átmenni. Fogom még valaha látni Shint? Túl fogom valaha tenni magam azon, ami Harry és köztem történt? Jó anya leszek? Ha itt lesz a baba, végre ő lesz az egyetlen gondolat a fejemben? Shane átfordult a másik oldalára, amivel majdnem halálra rémisztett. Nem jó, ha van időm gondolkodni. Felültem, aztán kisétáltam a konyhába apához.

‒       Mindjárt kész a pirítósod – mondta, miközben a kancsóba öntötte a forró vizet.

‒       Köszönöm – mellé lépve apró puszit nyomtam az arcára.

A kenyerem hamarosan kipattant a pirítóból. Szépen megkentem vajjal, míg apa elém tett egy bögre teát. Nem tudtam nem észrevenni, hogy nem az én bögréim közül választott, amik mind cicások, hanem egy olyat adott, ami általában vendégnek adunk, egy sima pöttyöset.

‒       Tessék, Kicsim! – hálás pillantást küldtem felé.

‒       Köszönöm – beleharaptam a pirítósomba.

Miután megreggeliztem, visszamentem a szobámba. Shane már ébren volt, a plafont bámulta, mint én korábban.

‒       Jó reggelt!

‒       Neked is, Cicalány! – felült – Mióta vagy fent? – az éjjeliszekrényen lévő órámra pillantott.

‒       Egy ideje, nagyon aludtál, nem akartalak felkelteni – válaszoltam.

‒       Jól aludtál? – kíváncsian fürkészett engem.

‒       Igen, meglepően jól – Hála neked. – Nem vagy éhes? Apával mi már túl vagyunk a reggelin – mondtam.

‒       Ennek örülök – nyugtázta – Igen, éhes vagyok – kiszállt az ágyamból. Örültem, amiért hagyta a témát. Megreggelizett, azután visszaöltözött a tegnapi ruhájába.

‒       Én most lelépek, hagylak tanulni – mosolygott rám.

‒       Oké – elmosolyodtam. Elindult az ajtó felé, én is, hogy kikísérjem.

‒       Nemsokára túl leszel rajta, és utána elégetjük a dolgokat – szólalt meg.

‒       Ezeket nem biztos, hogy el kellene – húztam el a számat – Ez még hasznos lehet.

‒       Akkor csak elrakjuk őket, hogy ne idegesítsenek tovább – pillantott rám, míg felvette a kabátját.

‒       Oké, legyen úgy – vigyorogtam.

‒       Szia, Cicalány! – kinyitotta az ajtót. Utána lépve magam felé fordítottam és átöleltem.

‒       Mindent köszönök – suttogtam. Viszonozta gesztusomat, pár percig így álltunk az ajtóban.

Szombaton egész nap, meg vasárnap délelőtt feladatokat oldottam meg és tanultam. Komolyan örültem, hogy ebéd után végre mehettem dolgozni. Mielőtt elindultam, felnéztem twitterre. A srácok ugyan pihentek, de a rajongók nem, minden telis-tele volt Zayn szülinapjával. Dacoltam magammal, végül én is kitettem egy képet, meg egy általános köszöntést, azonban nem jelöltem meg őt benne. Egyiküket sem követtem és priváttá tettem a felhasználómat, annak ellenére, hogy olyan baromi sokat nem használtam mostanában. Korábban imádtam itt lógni, azonban most fontosabb dolgaim is vannak ennél. Kezembe vettem a telefonom. Mivel Zayn számát tudtam, ezért írtam neki egy SMS-t, ezen nem kellett gondolkodnom, hiszen ezt más nem láthatta.

~ Macy ~

Vasárnap reggel a telefonomra ébredtem fel. Valaki nagyon kitartóan keresett engem, álmosan a telefonom után tapogatóztam. Meg sem néztem ki az, felvettem és álmos hangon csukott szemmel beleszóltam:

‒       Haló? – a vonal túlsó végéről egy senki máséval össze nem téveszthető nevetés jött.

‒       Jó reggelt Édes! – Manóm nagyon jókedvű volt – Bocsi, nem akartalak felébreszteni – felültem az ágyban.

‒       Nem gond – próbáltam összeszedni magam – Te most otthon vagy?

‒       De igen – vitatkozott – És igen, itthon vagyok.  

‒       Történt valami? Ha a családoddal vagy, rendszerint nem jut időd arra, hogy felhívj – magyaráztam, beletúrva kócos, szanaszét álló szőke hajamba.

‒       Hallani szerettem volna a hangod, ez bűn? – kérdezte, szinte magam előtt láttam, ahogy ráncolja a homlokát.

‒       Nem – megráztam a fejem, bár ezt ő nem láthatta – Persze, hogy nem, csak szokatlan, ennyi az egész – válaszoltam – Miért szeretted volna hallani a hangom?

‒       Azt akartam kérdezni, van-e kedved jövő hétvégén eljönni hozzám. Nincs bandával kapcsolatos kötelezettségem, szóval csak a tiéd lennék – hozzá képzeltem, ahogy felhúzza az egyik szemöldökét, mire kuncogni kezdtem.

‒       Nagyon csábító ajánlat – ismertem el az ajkamba harapva.

‒       De? – jött a kérdés a vonal másik végéről.

‒       Nincs de, még nem volt programom, viszont most már van – mosolyodtam el – Szerintem, tudok pénteken indulni az óráim után, ha az úgy neked is jó – gondolkodtam hangosan.

‒       Minél előbb, annál jobb – őszinte öröm sugárzott a hangjából.

‒       Már alig várom – szólaltam meg.

‒       Én is – helyeselt.

Sokáig beszélgettünk, elmesélte, mi van a családtagjaival. A kis Theoval is tudott tölteni némi időt, ami nagyon feldobta. Úgy tűnik, a nyáron lesz a kicsi keresztelője és Niall nagyon szeretné, ha én is ott lennék az eseményen. Nem láttam okát visszautasítani a meghívást, ettől pedig több, mint boldog volt. Míg beszélgettünk, én teljesen felébredtem. Hallottam mozogni anyáékat a házban, bizonyára az ebédet készítették el együtt. Arra lettem figyelmes, hogy valaki Manómat hívja, mire ő gyorsan befejezte azt, amit mesélt, majd elköszöntünk egymástól.

Miután letettem a telefont az éjjeliszekrényemre, nyújtóztam egy nagyot. Kikászálódva az ágyból, bevéstem a naptáramba a jövő hétvége programját. Kicsit több, mint egy hete nem találkoztunk, mégis már most égtem a vágytól, hogy láthassam. Ilyet már nagyon régen éreztem valaki iránt, ez tényleg szerelem volt, hiányzott már ez a csodálatos érzés. Felkészültem a napomra, aztán segítettem a szüleimnek az ebéd körül.

Délután kitakarítottam a szobámat, amire nagyon ráfért a törődés. Rendbe raktam a tanulnivalóimat, hátha kedvem támad az olvasgatásukhoz. Ezen kívül alig csináltam valamit. Este én mentem Cicalányért, ezért állítottam egy jelzést, nehogy elfelejtsek érte menni.

A cicája nem került elő, el tudtam képzelni milyen állapotban van ettől, főleg, hogy ez nem az első eset. Tegnap Shane dióhéjban elmondta, mi történt pénteken, mindketten nagyon sajnáltuk őt.

Mivel tízkor zártak be, én öt perccel később érkeztem érte, éppen akkor lépett ki az ajtón.

Bekísértem a házba, ahol Emily apukája vacsorával várt minket. Mikor Cicalány kiment a mosdóba, az apukája felém fordult.

‒       Macy, szerdán reggel megtaláltam Shint, valaki elütötte a szomszéd ház előtt.

‒       Ó, te jó ég! – összeszorult a szívem.

‒       Nem tudom megmondani neki – motyogta – Félek milyen állapotba kerülne tőle.

‒       Ne mondja el neki! Jobb, ha azt hiszi elveszett, mintha tudja mi történt vele valójában – magyaráztam – Összeomlana, ha megtudná, mint a többi cicája esetében is – győzködtem.

‒       Rendben, akkor ez maradjon közöttünk – adta be a derekát. Nagyot sóhajtottam.

Micó (2007-2009.04.12.)

Tádi (2009-2011.11.22.)

Nagyfejű (2014.05.11-2016)

Cilulány (2014.05.11-2017.01.24.)

és Kisszürke (2016-2019.07.28.)

Emlékére

Ha elolvastad, kérlek, jelezd :)