2.évad 24.rész - Meddig fogjuk még ezt csinálni?

Sziasztok!

Hogy vagytok? :) Bízom benne, hogy mindenki remekül van :) Érettségizőknek gratulálok, túl vagytok rajta! Milyenek lettek a bizonyítványok? Remélem, elégedettek vagytok velük. Akik olyan szerencsés helyzetben vannak, hogy van nyári szünetük mindenképpen élvezzék ki! Jelentkezésem oka nem is lehetne más, mint hogy meghoztam Nektek a történet folytatását. Kíváncsian várom a reakciókat. Jó szórakozást a részhez! :)

Puszi: Emily 

11.22.

~ Macy ~

Niall tegnap este érkezett meg a városba. Alig vártam már, hogy itt legyen. Szerelmem nagyon fáradt volt, csak gyorsan lezuhanyozott és elég hamar elaludt, alig tudtunk beszélgetni. Persze nem haragudtam rá emiatt. Már az is nagyon jó érzés volt, hogy egymás mellett lehettünk. Manóm szinte egész éjjel horkolt, de még ez sem tompította bennem az örömöt, amit a közelsége okozott.

Reggel korán ébredtem fel. Suliba kellett volna mennem, de úgy döntöttem kihagyom a mai napot, úgy sem tudtam volna odafigyelni, arra, amit tanítani próbálnak nekem.

Halkan kisurrantam a fürdőbe. Mikor visszajöttem, Ni még mindig a hasán fekve aludt, olyan cuki volt. Óvatosan visszamásztam mellé, ügyelve nehogy felébresszem. Finoman hozzá bújtam. Amint érzékelte a testem a sajátja mellett, magához húzott. Megmelengette a szívem, mert mindezt álmában tette. Lehunytam a szeme és csak az érzésre koncentráltam. Imádtam újra érezni az illatát.

Kezek csúsztak a csípőmre, amik lassan hátrafelé húztak. Kinyitottam a szemem, és hátra billentettem a fejem.

‒       Jó reggelt! – Manóm puszit nyomott a homlokomra.

‒       Neked is – átfordultam, így teljesen szembe kerültem vele.

‒       Jól aludtál? – álmos szemekkel fürkészett.

‒       Fogjuk rá – válaszoltam.

‒       Történt valami? – ráncolta össze a homlokát.

‒       Szinte egész éjjel horkoltál – ásítottam egy nagyot.

‒       Ó, bocs – az arca grimaszba rándult – De miért nem ébresztettél fel?

‒       Nem volt szívem – pillantottam rá. Manóm előre dőlve apró puszit nyomott a számra.

‒       Szeretlek! – szemei őszinteséget sugároztak.

‒       Én is szeretlek – ajkaink újból egymáshoz értek – Mit kérsz reggelire? – kérdeztem elhúzódva tőle.

‒       A desszertet szeretném – vigyorodott el.

‒       Rendes kaja előtt nincs édesség – tetettem, hogy nem tudom, mire próbál célozgatni.

‒       Mást nem kérek.

‒       Ja, persze – szem forgatva felültem az ágyban.

‒       Most itt hagysz? – a szeme sarkából láttam, ahogy lebiggyeszti az ajkát.

‒       Úgy is utánam jössz – kibújtam a takaró alól.

Ni nem mozdult meg, de minden mozdulatomat követte, elidőzve a fenekemen. A lábammal belöktem magam után az ajtót és átmentem a konyhába. Épp csak hozzá kezdtem a reggeli elkészítéséhez, meghallottam Manóm lépteit.

‒       Nem bírtad sokáig – vigyorogva fordultam meg.

‒       Csodálkozol? – választ nem várva, ajkait az enyémre tapasztotta.

Csókunk elég hevesre sikeredett, kis idő múlva a konyhapulton ülve találtam magam. Niall a lábaim között állt és egy pillanatra sem engedett el, a kezei pedig mindenhol ott voltak. Belenyögtem a csókba, amikor a melleimhez ért. Kipirulva elhúzódtam tőle.

‒       Szeretem, amikor nincs rajtad melltartó – a fülembe suttogott, amitől a szívverésem felgyorsult.

‒       Reggeli után – nyüszítettem kérlelő pillantások közepette.

‒       Rendben – apró puszit adott a számra, azután elállt az utamból.

‒       Köszönöm – rá mosolyogtam, amit viszonzott, majd kiment a helyiségből.

Mikor visszajött, már volt rajta egy felső.

‒       Segítsek? – kérdezte mögém lépve.

‒       Igen, teríts meg légy szíves! – kértem, miközben a tojásrántottával foglalkoztam. Hallottam, ahogy Ni elkezd keresgélni a szekrényben, aztán a fiókokban.

‒       Finom az illata – szólalt meg hirtelen.

‒       Remélem, az íze is az lesz – elzártam a gázt.

Feltettem az asztalra a serpenyőt és Niall felé állítottam a fakanalat. A hűtőhöz lépve, vettem ki ketchupot, majonézt meg mustárt is. Letettem őket az asztalra, azután leültem Manómmal szemben. Megvártam, míg szed, utána én is megpakoltam a tányéromat. A falatot megfújva tettem a számba, de még így is melegnek bizonyult. Legalább is nekem, szerelmem nagyban falta befelé a rántottámat.

‒       Finom? – mosolyodtam el.

‒       Igen – bólintott – Hiányzott a házi kaja – boldogan figyeltem őt – Mi az?

‒       Semmi – megráztam a fejem. Néha olyan nehéz elhinni, hogy az enyém vagy.

‒       Biztos? – felhúzta a szemöldökét.

‒       Igen – a rántottámnak szenteltem a figyelmemet.

Miután elmosogattunk, Ni a karjaival körül ölelt és bevitt a szobámba. Óvatosan ledöntött az ágyra, aztán fölém mászva megcsókolt.

‒       Hiányoztál – motyogta az ajkaimra.

Kezei már is a felsőm alatt kalandoztak. Hamar lekerült rólunk a ruha, lehetővé téve, hogy kapcsolatba kerüljön egymással a csupasz bőrünk. Manóm mozdulatai egyre sürgetőbbek lettek, ezért elszakadtam a szájától.

‒       Vegyél elő óvszert! – szólaltam meg vágytól túlfűtött hangon.

‒       Oké – lehelte.

Szemeiben a vágy tüze csillogott, ahogy lemászott az ágyamról. Az utazó táskájából hamar előkerült az apró, de annál fontosabb tasak. Kapkodva kibontotta, majd felhelyezte, mire az ajkamba haraptam. Rám pillantott.

‒       Tetszik a műsor? – csábítóan felhúzta a szemöldökét.

Még mindig az ajkamat harapdálva bólintottam. Elvigyorodott. A kezemmel intettem neki, mert még mindig nem indult meg felém én pedig kezdtem türelmetlenné válni.

‒       Úgy tűnik, valakinek nem ízlik a saját fegyvere – jegyezte meg visszamászva az ágyba.

Figyelmen kívül hagytam megjegyzését és kissé szétrakva a lábam lejjebb csúsztam az ágyon, így a fejem a párnákon volt. Ni nem tett újabb megjegyzést, csak a csípőmnél fogva közelebb húzott magához. Óvatosan, majd hogy nem tétován csúszott belém, mintha először lennénk együtt. Önkénytelenül lehunytam a szemem és csak akkor nyitottam ki, mikor Manóm megbökte az arcomat az orrával.

‒       Nem kell ennyire gyengédnek lenned – motyogtam a hajába túrva. Nem mondott semmit, csak határozottabb mozdulatokkal válaszolt.

Összebújva feküdtünk az ágyamban, még mindig meztelenül. Szerelmem egyáltalán nem érezte sürgetőnek felöltözöni, én viszont folyton az órára lestem. 

‒       Mi a gond? – tekintetünk találkozott.

‒  Anya nem sokára haza jön, fel kellene öltöznünk – válaszoltam.

‒       Várj, ő nem tudja, hogy mi…

‒       De igen – szakítottam félbe – Csak más tudni valamit, mint látni – magyaráztam.

‒       Oké. Mennyi időnk van még?

‒       Úgy fél óra – közelebb csúsztam hozzá.

‒       Legközelebb te jössz az én házamba – szólalt meg hirtelen.

‒       Csak mert ott meztelenkedhetünk egész nap? – emeltem fel a fejem.

‒       Nem – megrázta a fejét.

‒       Hát akkor?

‒       Ott egész idő alatt kettesben lehetünk – váratlanul megcsókolt.

‒       Szeretlek! – motyogtam az ajkaira.

‒       Én is szeretlek Édes, nagyon – elhúzódva felült az ágyban, ezzel lehúzva rólam a takarót, minek következtében kirázott a hideg.

Amíg össze voltunk bújva, valahogy fel sem tűnt a nem túl kellemes hőmérséklet. Gyorsan felöltöztünk, azután feljebb csavartam a fűtést a helyiségekben. Amikor anyu hazaért, megjegyezte, hogy nincs túl jó idő bent. Szerencsére, mire fürdésre került a sor, teljesen felmelegedett a ház. Míg szerelmem a fürdőben volt, addig én megágyaztam magunknak. Manómat én váltottam. Mire kijöttem, úgy tűnt ő már alszik.

‒       Ezt nem mondod komolyan – motyogtam. Niall felemelte a fejét.

‒       Valami baj van? – elmosolyodtam.

‒       Nem – becsúsztam mellé az ágyba. Azonnal összebújtunk.

‒       Mennyire vagy álmos? – szólalt meg váratlanul.

‒       Miért? – kérdeztem vissza.

‒       Hogy van Emily?

‒       Nincs a helyzet magaslatán, de most nem Harry miatt – válaszoltam.

‒       Mi történt?

‒       Te tudod ki az a Mike?

‒       Nem – éreztem, ahogy megingatta a fejét.

‒       Cicalány exbarátja, vele járt mielőtt elment hozzátok Londonba – magyaráztam – Kedden összefutott vele az utcán, Mike nagyon szemét dolgokat mondott neki, de fizikailag nem bántotta. Shane eléggé rossz állapotban találta meg. Elborult az agya, aztán veszekedett egy sort Cicalánnyal – meséltem el.

‒       Shane mindig ilyen… nem is tudom… védelmező személyiség? – érdeklődött.

‒       Igen, bár Emmel fokozottan is. Ez a kiborulása viszont nem kellett volna. Néha sajnos nem tudja jól felmérni a helyzetet – Fél éjszaka vigasztaltam Cicalányt, nagyon jó volt.

‒       Rendben lesz?

‒       Igen – motyogtam – Harryvel mi a helyzet?

‒       Jól van.

‒       Kicsit bővebben.

‒       Jól van és pont. Semmi furcsát nem csinált mostanában, már hajlandó többet velünk lenni – mesélte szerelmem.

‒       Végre valami jó hír.

~ Emily ~

Szombat reggel hányással kezdődött a napom. Kezdtem hozzá szokni ehhez, már meg sem lepődtem és a bekészített lavór miatt kapkodnom sem kellett. Rendbe tettem a tetthelyet, azután indultam a reggeli rutinomra. Pirítós kenyeret ettem, azután felöltöztem a szobámban. Adtam enni Shinnek, aki boldogan vetette rá magát a kajára. Összepakoltam a szobámban, majd kivasaltam a ruháimat. A fürdőben szétválogattam a szennyest és elindítottam egy adag fehér ruhadarab mosását. Rendszereztem a tanulni valóimat, aztán visszafeküdtem az ágyamba. A várandósság fáradékonyabbá tett, így nagy munkák után muszáj volt pihennem kicsit. A plafont nézve elnyomott az álom.

Egy kellemetlen zajra ébredtem. Csipogott az éjjeliszekrényemen lévő telefonom. Morogva, csukott szemmel nyúltam érte, minek következtében levertem a poharamat, ami félig volt vízzel. Egy jó nagy tócsa keletkezett a szép szőnyegemen.

‒       Hogy rohadj meg! – szitkozódva ültem fel.

A telefonom a kezembe véve, megláttam ki ébresztett fel. Shane volt az.

„Szia! Hogy vagy? S”

Ez nem ért volna rá később? Bosszankodva visszaírtam.

„Szia! Fogjuk rá. C”

Az ágyamra tettem a készüléket, azután megpróbáltam felitatni a vizet a szőnyegemből, nem túl sok sikerrel. Shane nem reagált a válaszomra, amit furcsállottam, általában visszaírt. Kimentem a szobámból. A nappaliban apa éppen a tévét nézte.

‒       Szia, Cicmic!

‒       Szia, Apu! – lehuppantam mellé a kanapéra.

‒       Minden rendben? – puszit nyomott a homlokomra.

‒       Ébredés után hánytam, egyébként minden jó – úgy válaszoltam mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, bár az állapotomban ez tényleg nem számított furának.

‒       Ettél valamit?

‒       Igen, pirítóst csináltam – hozzá bújtam.

‒       És mit ennél ebédre?

‒       Nem tudom.

‒       Szeretnél együtt főzni vagy rendeljünk valamit? – apa újabb kérdéssel bombázott. Kedd óta elég sokat kérdez és tudom, hogy csak félt, de akkor is idegesít vele.

‒       Nekem mindegy – mondtam.

‒       Biztos? – apu rám pillantott.

‒       Igen – bólintottam – Habár, süthetnénk palacsintát, csoki sziruppal leöntve tejszínhabbal a tetején.

‒       Oké, de tejszínhabot nem kaphatsz rá, azt most nem szabad enned – emlékeztetett. A francba! Pedig én nagyon szeretem a tejszínhabot. Ez az időszak nagyon jó lesz arra, hogy fejlesszem az önuralmam.

Végül csak palacsinta lett az ebédünk. Csináltunk kakaósat, lekvárosat meg fahéjasat is. Ebéd után apára maradt a mosogatás, mert nekem dolgozni kellett mennem. Amikor kiléptem a házunk ajtaján kellemes meglepetés ért. Shane várt rám.

‒       Szia!

‒       Szia, Cicalány! – közelebb sétált hozzám – Elkísérhetlek?

‒       Igen – megigazítottam a táskámat és elindultunk a szórakozóhelyre.

‒       Voltál ma rosszul? – érdeklődött a barátom.

‒       Igen, reggel hánytam, azóta semmi nem volt – mondtam, mire bólintott.

‒       Ma kikkel dolgozol együtt?

‒       Lilyvel és Simonnal – elfintorodott.

‒       Nem bírom azt a srácot – kommentálta.

‒       Én sem, vagyis engem az értetlensége idegesít – helyesbítettem.

‒       Ha legközelebb próbálkozik, üsd meg, abban úgyis olyan jó vagy – vigyorodott el.

‒       Akarsz ízelítőt belőle? – játékosan felhúztam a szemöldököm.

‒       Nem. Pici a tenyered, de elég fájdalmas – válaszolta.

‒       A titkos fegyverem – vigyorodtam el. Shane csak megrázta a fejét.

‒       Milyen napra számítasz?

‒       Igazából nem kiszámítható. Néha nagyon pörög a hely, máskor meg tök kihalt – magyaráztam, miközben odaértünk a munkahelyemre – Bejössz? – pillantottam rá.

‒       Nem – csalódott fejet vágtam.

‒       Na, igyál valamit helyettem – noszogattam.

‒       Nem. Ha haza értem, megyek tovább kocsival. A fiúkkal bowlingozni megyünk délután.

‒       Ó, pasi program van – vigyorodtam el. Ilyenkor csak a szingli fiúk mennek és csaj felszedés a cél.

‒       Aha és úgy tudom a csajos program is szerveződik már – mondta.

‒       Ó, én arról nem tudok – motyogtam.

‒       Majd szólni fognak a lányok – biztosított.

‒       Rendben – bólintottam – Akkor jó mulatást nektek – mosolyogtam rá.

‒       Köszi – Shane átölelt – Vigyázz magadra!

‒       Te is. Egyikőtökért se akarok a detoxikálóba menni – a barátom elvörösödött.

‒       Két éve volt, nem lapozhatnánk már? – sértődöttségétől kuncognom kellett.

‒       De, hát persze. Majd látjuk egymást – intettem neki és besétáltam a helyiségbe.

Köszöntem a munkatársaimnak, aztán elmentem átöltözni. Ahogy kijöttem, mosogatni kezdtem. Szép nagy kupacot halmoztak fel nekem, így el voltam egy darabig. Mikor kisétáltam hozzájuk, nem sok ember tartózkodott bent.

‒       Mit hagytam ki? – kérdeztem Lily mellé lépve.

‒       Egy eléggé nyugis hetet – válaszolta. Hát, az én hetem az korántsem volt nyugis.

‒       Szuper. Ma mire számítunk?

‒       Szerintem, kevesen lesznek – szólalt meg Simon.

A jóslata nem jött be. Mindannyian lejártuk a lábunkat a nap folyamán. Szörnyen fárasztó és hosszú munkanap volt. Esküszöm hálát adtam az égnek, amikor kiléptem a bejárati ajtón.

Megálltam a lámpaoszlop alatt. Kicsit fújt a szél, ezért összébb húztam magamon a kabátomat. Sürgetően rohantunk a tél felé, én meg már most utáltam a fagyoskodást.

Megláttam Simont kijönni a szórakozóhelyről, mire elfordultam. Lélegzet visszafojtva hallgattam a lépteit, amik egyre közeledtek.

‒       Szia!

‒       Szia! – halkan beszéltem.

‒       Meddig fogjuk még ezt csinálni?

‒       Micsodát? – közelebb lépett hozzám.

‒       Te akarsz engem, azért rázol le folyton, hogy jobban akarjalak téged. Ismerem ezt a fajta játékot.

‒       Te őrült vagy – hátrálni kezdtem.

‒       Ó, ugyan – elkapta a kezem, majd maga felé rántva lesmárolt. Egy pillanatra teljesen lefagytam, aztán tiszta erőből képen vágtam. Úgy tűnt, meglepte, ami történt. Halványan érzékeltem, ahogy egy autó mellénk gurult.

‒       Ezt mégis hogy képzelted?! – kiabáltam rá. Megtöröltem a számat. Undorító volt.

‒       Én csak… – elhallgatott. Valaki kiszállt az autóból.

‒       Itt meg mi a fene folyik? – apa mérges hangjára lettem figyelmes. Védelmezően elém állt. – Kérdeztem valamit! – testtartása fenyegető volt. Remegő kezemet a karjára tettem, miközben pár könnycseppem elszabadult.

‒       Apa, menjünk innen! – kértem kétségbeesetten.

‒       Mit csinált veled? – nézett rám.

‒       Nem érti meg, hogy nem akarok járni vele – préseltem ki magamból a szavakat. Simon felé fordult.

‒       Ha még egyszer meglátlak a lányom közelében, kitekerem a nyakad! – fenyegette meg.

‒       Apa, ne csináld ezt! – a karjába csimpaszkodtam.

‒       Megértetted?! – üvöltött rá.

‒       Igen, uram – rémület csillogott a szemében, ahogy hátrált tőlünk. Apu felé lépett, mire én megpróbáltam visszahúzni.

‒       Kérlek, menjünk! – sírva könyörögtem.

Apa hátra fordult hozzám. A tekintete meglágyult, amint találkozott az enyémmel. Bólintott egyet. Hála Istennek!

Ha elolvastad, kérlek jelezd :)