Sziasztok!
Hogy vagytok? :) Remélem, Mindannyian remekül vagytok és élvezitek, hogy az időjárás végre az évszakhoz méltóan viselkedik. Utolsó találkozásunk óta a blog átlépte a 26.000 oldalmegjelenítést, köszönöm Nektek ezt a számomra hihetetlen eredményt.
Jelentkezésem oka, hogy meghoztam Nektek a történet folytatását, kíváncsian várom, mit gondoltok róla. Jó szórakozást a részhez! :)
Utólag is nagyon boldog 10. évfordulót kívánok a srácainknak :)
Puszi: Emily
02.27.
~
Emily ~
Múlt héten
befejeztem a munkát. Elbúcsúztam a kollégáimtól, de megígértük egymásnak, hogy
tartjuk a kapcsolatot. A héten be is ugrottam hozzájuk, nagyon megörültek
nekem. Jó volt visszamenni, azonban nagyon furcsának hatott, hogy nem kell
dolgoznom.
A hétvégén
megtartottuk a babaváró bulit a csapattal, amin apu is részt vett. Azt kell
mondjam, jól sikerült, a barátaim kitettek magukért, csupa hasznos dologgal
leptek meg. Kaptam mese könyveket, babaruhákat, cumit, cumisüveget, textil
pelenkát, kengurut, plüssöket meg néhány játékot a babának. Örültem, amiért
hagytam magam rábeszélni erre, de azért volt egy kis kellemetlenség. Érthető
okból a többiek kíváncsiak a baba nemére és arra is, milyen neveken
gondolkodom. Nehezükre esett elfogadni, hogy nem szeretném tudni a nemét és nem
árulok el semmit a lehetséges nevekről sem. Részben azért titkolóztam, mert nem
akartam, hogy lebeszéljenek a kitalált nevekről. Jelen állás szerint egyedül
döntök, és nem szeretném, ha bárki befolyásolna.
A nagyjából kettő
hete elkezdett tornázást továbbra is folytattam, hétvégente apával együtt
csináltuk, ami elég jó közös program. Úgy vettem észre magamon, motivál, ha
valaki velem csinálja.
Az ágyamban feküdtem
nagyjából húsz perce. Megint elfogott a fáradtság, ezért feküdtem le. A tévéből
halkan szólt a zene, amit csukott szemmel hallgattam. Pár perc múlva felültem
és kimentem a konyhába készíteni egy teát. A pohárral a kezemben visszasétáltam
a szobámba, ahol letettem a teát a szekrényre, miközben tekintetem a srácok
albumjára tévedt. Két héttel ezelőtt elég
sokáig tartott, míg abba tudtam hagyni a sírást. Elaludni sem volt valami
könnyű, csak Harry pulcsiját szorongatva voltam képes rá. Talán nem túl
meglepő, de azután vele álmodtam. Álmomban minden rendben volt köztünk és nem
voltam várandós sem. Nem tudom, ez mit akar jelenteni, de azóta is
foglalkoztat. Talán túlságosan is sokat gondolkozom ezen, jobb lenne inkább
elengedni. Hirtelen megszólalt a telefonom, a csengő hangból tudtam ki
telefonál. Felkaptam a készüléket:
‒
Szia! – szóltam bele.
‒
Szia, Cicalány! – barátnőm hangja vidám volt – Most végeztem. Miért akartad, hogy
felhívjalak? – Korábban küldtem neki
egy SMS-t.
‒
Szeretnék találkozni veled – válaszoltam.
‒
Valami baj van? – hangja aggódóvá vált.
‒
Nem, csak beszélgetni szeretnék – próbáltam elnyomni magamban a
hazugság miatti bűntudatot.
‒
Oké, nem sokára érkezem, vigyek
valamit? – kérdezte.
‒
Nem, köszi – elmosolyodtam – Várlak, szia.
‒
Szia! – bontottam a vonalat.
Macy hamarosan
megérkezett, ahogy ígérte. Mikor meghallottam a csengőt – amit nem rég
megjavítottunk – lassan kisétáltam hozzá. Öleléssel üdvözöltük egymást.
‒
Kérsz valamit? – kérdeztem, amíg kibújt a
kabátjából.
‒
Nem, köszi – megrázta a fejét – Miről akartál beszélgetni?
‒
Gyere! – a szobám felé invitáltam.
Macy leült az ágyra,
én pedig a kezembe vettem a srácok albumát. Barátnőm ölébe tettem a CD-t. Egy
darabig lehajtott fejjel bámulta a borítót.
‒
Meghallgattad – inkább tűnt kijelentésnek, mint
kérdésnek.
‒
Miért szeretted volna, hogy
meghallgassam az utolsó dalt?
– nyugodtan kérdeztem, nem akartam veszekedni vele. Mac kerülte a tekintetem.
‒
Mérges vagy? – fürkészett kíváncsian.
‒
Miért, a dal miatt, vagy mert
beszéltél Niall-lel rólam?
‒
Mindkettő – vágta rá gyorsan.
‒
Nem vagyok mérges, csak tudni
szeretném, mi volt a szándékod – magyaráztam.
‒
Legutóbb, amikor Niall-lel voltam,
mondott nekem valamit, ami elgondolkodtatott – szólalt meg.
‒
Mit? – pillantottam rá kíváncsian.
‒
Azt mondta, azért szeretné tudni mi
van veled, mert ti barátok voltatok és érdekli, hogy vagy – válaszolta.
‒
Ha meg tudná, hogy babát várok, el
akarná mondani neki
– néztem rá.
‒
Csak annyit mondtam, jól vagy és
levizsgáztál, szerintem nem baj, ha ilyeneket tud – mondta szőke hajú barátnőm.
‒
Ha Harrynek nem mondja el, akkor
oké.
‒
Nem fogja, megígérte, hogy tartja a
száját –
mosolygott rám.
‒
Oké, de ugye azt tudod, hogy Niall
nem a titoktartó képességéről híres
– fürkésztem.
‒
Jó, igaz, de ami nagyon fontos, azt
nem adja tovább –
vette védelmébe.
‒
Csak az egész világnak szétkürtöli
dal formájában – a
CD-re böktem.
‒
Én már csak akkor szereztem
tudomást róla, amikor már az albumon volt – védekezett – Amúgy,
nem hiszem, hogy sokan rájöttek volna, kikről szól a dal, ahhoz tudni kell a
részleteket is – tette hozzá.
‒
Például a pulcsit? – kérdeztem.
‒
Igen, azt is.
‒
Mióta tudod? – kényelmetlenül éreztem magam.
‒
A házavató bulin láttam meg – felelte.
‒
Azt hittem, nem vetted észre – lehajtottam a fejem.
‒
Az volt az első, amit megláttam – tájékoztatott – Később az is feltűnt, hogy hordani kezdted
a láncot, amit tőle kaptál – ösztönösen a nyakamhoz nyúltam.
A mai nap azon
kevesek egyike volt, mikor nem viseltem. Nem szerettem volna erről beszélni,
ezért visszatereltem a beszélgetést az eredeti irányba.
‒
Oké, térjünk vissza oda, hogy mi
volt a szándékod a dal meghallgatásával – tekintetemet rávezettem, de ő nem vett fel a
kontaktust.
‒
Tudtam, hogy rá fogsz jönni miről
szól, de Niall szerint Harrynek nem esett le – elgondolkoztam.
‒
Mert ő nem tud rólam semmit – állapítottam meg.
‒
Igen, mivel mi nem mondunk neki
semmit, mástól meg nem tudhatná meg
– Zayn sem árult el.
‒
Így van – helyeseltem.
‒
Azt reméltem, ha meghallgatod, az
kivált belőled valamilyen érzelmet
– figyelmesen hallgattam a barátnőmet – És
tudom, hogy valaminek történnie is kellett, különben nem beszélgetnénk most itt
– vonta le a következtetést.
‒
Fél éjszaka sírtam, szerinted ez
milyen érzelem? –
kérdőn pillantottam rá.
‒
Fájdalom, mert még nem vagy túl
rajta – felelte.
‒
Ha fáj, akkor még nem vagyok túl
rajta? – kerestem
a tekintetét.
‒
Nyilvánvalóan, különben nem fájna – válaszolta.
‒
Szerinted mit kellene tennem, hogy
túljussak rajta?
‒
Én még mindig azt gondolom, ha
megbeszélnétek, az jót tenne mindkettőtöknek – Macy szavai nem leptek meg.
‒
És boldogan élünk, míg meg nem
halunk? – húztam
fel a szemöldököm.
‒
Én csak azt mondom beszéljetek, nem
kell újra összejönnötök
– magyarázta – Meg kellene próbálni
elsimítani azt, ami kettőtök között történt.
‒
Ez nem olyan egyszerű – sóhajtottam fel.
‒
Senki nem mondja, hogy egyszerű
lesz – megfogta a
kezem – De ránk számíthatsz, mi
melletted leszünk.
‒
Tudom és ezért hálás vagyok – megszorítottam a kezét – Még ha nem is tűnik mindig így – tettem
hozzá.
‒
Tisztában vagyok vele, hogy sokkal
több minden jár a fejedben, mint amit elárulsz nekem – hangja nem volt szemrehányó.
‒
Én csak… – elhallgattam.
‒
Nem akarsz terhelni másokat, ezt
megértem, de meg kell beszélned valakivel, különben megbolondulsz – vetítette előre.
‒
Remélem, nem ilyen szörnyű a jövőm – elengedtem a kezét és felálltam
az ágyról.
‒
Mit fogsz most csinálni? – felém nyújtotta a CD-t.
‒
Semmit – válaszom meglepte szőke hajú
barátnőmet – Fáradt vagyok, le szeretnék
feküdni egy kicsit.
‒
Oké, rendben – barátnőm felállt az ágyamról – Szükséged van valamire? – fürkészett
kíváncsian.
‒
Nem, köszi – halványan rá mosolyogtam.
‒
Akkor, én most megyek, hagylak
pihenni – az ajtóm
felé indult.
‒
Baj, ha nem kísérlek ki? – néztem rá.
‒
Nem, dehogy, kitalálok egyedül is – mosolygott rám.
‒
Oké, szia, Macy – leültem az ágyamra.
‒
Szia, Cicalány! – köszönt el, miközben kilépett a
szobám ajtaján.
Végig hallottam a
lépteit, míg kisétált a házból. Csak lelkileg voltam fáradt, fizikailag nem,
hazudtam neki, hogy magamra hagyjon. Nem tudtam mit csináljak és nem volt
kedvem tovább beszélgetni erről Macyvel.
A telefonomért
nyúltam, ami a szekrényen volt a poharam mellett. Hamar meg lett a név, amit
kerestem, majd sietve rányomtam a hívásra. Sajnos az illető nem vette fel.
Csalódottan tettem vissza a készüléket a helyére. Remélem, visszahív.
Nem sokkal azelőtt,
hogy apu hazaért, csörögni kezdett a telefonom. A név láttán öröm fogott el. De
jó, visszahívott.
‒
Szia! – vettem fel.
‒
Szia! Bocsi, hogy csak most hívlak,
de Perrie-vel randink volt
– mentegetőzött.
‒
Ugyan, nincs semmi baj – legyintettem.
‒
Miért hívtál? – érdeklődött.
‒
Kérdezni szeretnék valamit – válaszoltam.
‒
Mi lenne az? – úgy éreztem felkeltettem az
érdeklődését.
‒
Én meghallgattam a legutóbbi
albumotokat –
kijelentésemet mély csend követte – Itt
vagy? – szóltam bele.
‒
Igen – halkan válaszolt.
‒
Az érdekelne, hogy Niall-lel miért
írtátok az utolsó dalt, mi volt a szándékotok vele?
‒
Mi csak… – csendben maradt.
‒
Csak egy őszinte választ szeretnék
semmi mást.
‒
Rendben – nyelt egy nagyot – Segíteni szerettünk volna. Azt reméltük ez
a dal talán elindít bennetek valamit és újra találkoztok – magyarázta.
‒
És kibékülünk?
‒
Én már annak is örülnék, ha
megbeszélnétek. Harry szeretett volna megkeresni téged, de nem tudta, hogyan
derítse ki hol vagy. Shane meg Macy nem mondták meg neki hol talál meg – mesélte.
‒
Ezt ők nem is mondták nekem – felsóhajtottam.
‒
Gondolom, nem voltál olyan
állapotban, hogy ezt elmondják.
‒
Mikor szeretett volna megkeresni? – kérdeztem.
‒
Miután lenyugodott, szeretett volna
beszélni veled –
felelte.
‒
A levelem ellenére – motyogtam.
‒
Milyen levél? – lépteket hallottam a házban. Az
órára pillantva leesett, hogy apa lesz az.
‒
Mindegy – megráztam a fejem – Szóval szerinted beszéljek vele?
‒
Igen, próbáld meg, mindkettőtök
kedvéért –
erősített meg.
‒
És mi van akkor, ha már hallani se
akar rólam? – Ez is benne van a pakliban és nem tudom fel
tudnám-e ezt dolgozni.
‒
Én emiatt nem aggódnék – hangján érződött, hogy mosolyog.
‒
Nem találkoztál vele már egy ideje,
nem tudhatod, most mi a helyzet
– érveltem.
‒
Szóval beszélnél vele? – reménykedve kérdezte.
‒
Nem tudom – megingattam a fejem – Én nem vagyok biztos benne, hogy egy
beszélgetés megoldaná a gondjainkat – Sőt,
egyenesen újabbakat kreálna.
‒
Miért nem? – szinte magam előtt láttam, ahogy
összeráncolja a homlokát.
‒
Csak ezt érzem – feleltem.
‒
Ez olyan női megérzés?
‒
Azt hiszem igen – megéreztem rugdosni a babámat,
mire odasimítottam a kezemet.
‒
Tudod, néha az ilyenek
félrevezetnek.
‒
Zayn, kérlek, ne próbálj győzködni! – szóltam rá.
‒
Ne haragudj, csak segíteni
szeretnék – szavai
őszintének tűntek.
‒
Hálás vagyok érte, de vannak
döntések, amiket egyedül kell meghoznom – magyaráztam.
Aznap vacsoránál úgy
döntöttem, kikérem apa véleményét is. Míg teát készítettem, bátorságot
gyűjtöttem.
‒
Apu – szólítottam meg.
‒
Tessék, Kicsim – magamon éreztem a tekintetét.
Leültem mellé a székre.
‒
Valami fontosat szeretnék kérdezni
tőled – néztem a
szemébe.
‒
Mi lenne az? – érdeklődve figyelt engem.
‒
Ha azt mondanám neked, hogy
beszélni szeretnék a kicsi apjával, támogatnál benne vagy inkább lebeszélnél
róla? – kérdeztem
kissé gyorsan.
‒
Beszélni szeretnél vele? – pillantott rám. Meglepett volt,
ezt nem tudta elrejteni.
‒
Nem tudom – megráztam a fejem – Azon gondolkozom, mit csináljak. Próbálom
eldönteni, mi lenne a jó – magyaráztam.
‒
Mi vitt oda, hogy ezen gondolkozol?
‒
Nem rég meghallgattam a srácok új
albumát –
válaszoltam.
‒
És? – húzta fel a szemöldökét.
‒
Macy barátja Niall és Zayn, aki
szintén a banda tagja, írtak egy dalt az albumra, ami rólam és Harryről szól – a teavíz felforrt a hátam
mögött, ezért sietve elzártam alatta a gázt.
‒
Miért írtak rólatok dalt?
‒
Mac szerint segíteni akartak, de
Harry nem jött rá, kikről szól
– feleltem kiöntve a teavizet.
‒
Tényleg? – apu meglepődött.
‒
Igen, de ez nem meglepő, hiszen nem
tud rólam semmit sem
– védtem meg.
‒
Ezért érzed úgy, hogy beszélned
kéne vele? –
pillantott rám.
‒
Nem tudom, jó ötlet-e, nem vagyok
biztos abban, hogy lenne értelme
– eléggé bizonytalan voltam.
‒
Mitől félsz igazából? – apu kíváncsian fürkészett.
‒
Ha nem állna szóba velem, az fájna – vallottam be.
‒
És még? – húzta fel a szemöldökét.
‒
Mi van, ha a kicsi miatt dühös
lesz? Ha azt mondja, nem hiszi, hogy az övé? Az nagyon fájna – apa megfogta a kezem.
‒
Én a helyedben megpróbálnám – zöld íriszeivel mélyen a
szemeimbe nézett. Még egy mellette érv.
‒
Köszi, hogy elmondtad – halványan rámosolyogtam.
‒
Mit fogsz csinálni? – érdeklődött.
‒
Alszom rá egyet.
Vacsora után írtam
Shane-nek, az ő véleményére is kíváncsi voltam. Még lefekvés előtt választ
kaptam tőle.
„Szia! Én támogatnálak benne,
szerintem jót tenne neked S”
Ilyenkor
bezzeg mindenki egy véleményen van.
Visszaírtam neki, aztán bebújtam a takaró alá. Mindenki ugyanazt mondja, mégsem tudom eldönteni, mit csináljak. Magamhoz
vettem Harry pulcsiját. Bárcsak, adnál
valami jelet, hogy nem utasítanál el. Sokkal könnyebb lenne úgy felvenni vele a
kapcsolatot, hogy tudom, mit fog reagálni. Leoltottam a lámpámat és
lefeküdtem aludni.
Megint Harryvel
álmodtam, ami talán nem is volt túl meglepő. Az álom előre vetítette a
találkozásunkat. Olyan volt, mint amilyennek reméltem. Normálisan tudtam
beszélgetni vele. Kicsit mérges volt, amiért nem szóltam a babáról és ezért nem
hibáztattam. Felnőttek módjára beszélgettünk, ami nagyon jó volt, szinte túl
szép. Felriadtam az álomból és gyorsan felkapcsoltam a lámpámat. Az
íróasztalomhoz mentem és papírt meg tollat vettem elő.
~ Macy ~
Suli után alig
vártam, hogy hazaérjek. Manóm már úton volt ide. Izgatottan mentem be a házba,
miután megláttam Niall autóját a feljárónkon. Remélem, a szüleim beengedték a szobámba és békén hagyták. Anyuval még mindig nem sikerült elsimítanunk
teljesen a vitánkat. Annyit ki tudtam préselni belőle, hogy nem tesz újabb
megjegyzést, amíg jól teljesítek az egyetemen. Beérve aput pillantottam meg
először, aki a nappaliban tévézett.
‒
Szia!
‒
Szia! – üdvözölt ő is.
‒
Niall hol van? – körbe néztem.
‒
A szobádban vár téged – válaszolta mosolyogva.
‒
És anyu? – néztem rá.
‒
Vásárolni van még nem találkoztak – egy megkönnyebbült sóhaj hagyta
el a számat.
Apu figyelmét megint
a tévének szentelte, én pedig elindultam a szobám felé egy levakarhatatlan
vigyorral az arcomon. Ahogy benyitottam az ajtón, tekintetemmel őt kerestem.
‒
Szia, Édes! – felpattant az ágyamról és felém
sétált. Sietve magamhoz húztam egy üdvözlő csókra.
‒
Annyira hiányoztál – motyogtam az ajkaira.
‒
Te is nekem – kezeit a derekamra csúsztatta. A
karjaimat köré fonva szoros ölelésbe zártam őt.
‒
Milyen volt az utad? – a felsőjébe beszéltem.
‒
Meglepően jó volt a forgalom, ezért
is értem ide ilyen hamar
– mesélte.
‒
És ettél valamit? – kérdeztem.
‒
Még nem – felelte.
‒
Mit ennél? – húzódtam el tőle.
‒
Nem tudom – megrázta a fejét – Te mit szeretnél?
‒
Rendelhetnénk valamit – morfondíroztam.
‒
Pizza? – pillantott rám.
‒
Oké – bólintottam – Megkérdezem aput ők kérnek-e –
elindultam kifelé a szobámból.
Anya pont visszaért
már. Végül mindannyian rendeltünk pizzát.
Mikor megszólalt a
csengő, már eléggé éhes voltam. Amint kinyitottam az ajtót egy kisebb fajta
meglepetés ért, ugyanis nem a pizzafutár állt az ajtónkban, hanem Cicalány.
‒
Te mit keresel itt? – üdvözlés helyett ez szaladt ki a
számon.
‒
Szia, Macy! Gondoltam, hogy meg
fogsz lepődni –
mosolygott rám – Bemehetek?
‒
De Niall is itt van – mondtam ki, amit amúgy is tudnia
kellett.
‒
Tudom, vele szeretnék beszélni – tágra nyílt szemekkel néztem rá.
‒
De, akkor… – a hasára mutattam.
‒
Igen, tudom, de a segítségét kell
kérnem – elálltam
az útjából. Em elsétált a szobámig és megállt előtte. – Talán inkább neked kellene előre menni – kissé idegesen mosolygott.
‒
Lehet – benyitottam a szobámba.
‒
Na, itt van már a kaja? – Manóm kíváncsian fürkészett.
‒
Nem egészen, valaki beszélni szeretne
veled.
‒
Szia, Niall! – elálltam az útból.
Manóm lefagyott,
meredten bámulta Cicalányt és bár kinyitotta a száját, nem jött ki hang a
torkán. Em beljebb sétált és leült az íróasztalom előtti székre, míg én
becsuktam az ajtót.
‒
Nagyon kérlek, ne nézz így rám! – barátnőm kezdte kényelmetlenül
érezni magát. Ni felém fordult. – Ne rá
haragudj, hanem rám, én kértem, hogy ne mondja el – védett Emily.
‒
Harryé? – azt hittem, Em erre nagyon
mérges lesz.
‒
Igen – nyugodtan válaszolt.
‒
És miről szeretnél velem beszélni? – erre én is kíváncsi voltam.
Cicalány a táskájából kivett egy borítékot.
‒
Szeretném, ha ezt úgy juttatnád el
Harrynek, hogy nem személyesen adod át neki – felé nyújtotta – És jó lenne, ha nem tudna arról, hogy beszéltünk és a babáról sem –
tette hozzá.
‒
Oké, de mégis mi ez? – forgatta egy kicsit a borítékot,
aminek az elejére a Harry szó volt ráírva.
‒
Egy levél, szeretnék beszélni
Harryvel, ha ő is így van ezzel, akkor ebből tudni fogja, mit csináljon – magyarázta.
‒
Ez miattam van? – kérdeztem Emilyt.
‒
Nem – megrázta a fejét – Akik nekem fontosak, mind azt mondják,
beszéljek vele. Gondolom ti is ezt szeretnétek – Niallre pillantott, aki
bólintott.
‒
Igen, azt szeretnénk, ha végre jól
lennétek.
Ha elolvastad, kérlek, jelezd :)