2.évad 67.rész - még mindig életben van

Sziasztok!

Hogy vagytok? :) Bízom benne, hogy Mindenki nagyon jól van, és jól bírjátok ezt a meleget. A felvételizők remélem, örülnek, mert felvették őket oda, ahova menni szerettek volna. Ha mégse, ne aggódjatok van az ábécében még másik 43 betű és ezek is lehetnek olyan jók vagy még jobbak, mint az A terv lett volna, ezt én is tudom bizonyítani.
Jelentkezésem oka, hogy hónap vége van, ami a történet folytatását jelenti. Jó szórakozást a részhez! :)
Aki - velem együtt - volt Harry koncertjén, remélem, nagyon jól érezte magát :)
Utólag is nagyon boldog 12. évfordulót a fiúknak!💓💓💓💓💓

Puszi: Emily

08.19.

~ Emily ~

Amikor csörögni kezdett a telefonom, azt hittem, Harry lesz az, ma nem volt koncertjük, ezért egy hosszabb beszélgetésre készültem vele. Meglepetés ért, mert nem az ő neve villogott a képernyőn.

‒       Szia! – vettem fel

‒       Szia, Cicalány! Beengedsz? – kérdezte Shane.

‒       Hova? – értetlenkedtem.

‒       Hát az udvarotokba, itt vagyok a kapu előtt, meglepetés! – kiabálta, mire nevetni kezdtem.

‒       Te tiszta bolond vagy – állapítottam meg – Mindjárt megyek.

Ahogy kinyitottam a kaput, a meglepetések sora folytatódott: Macy is vele volt.

‒       Meglepetés! – kiabálta szőke barátnőm. Sikítva átöleltük egymást.

‒       Te jó ég! Miért nem mondtátok, hogy jöttök? Össze sincs pakolva, se takarítva – húztam el a számat.

‒       Nyugi, nem fogunk se takarítani, se pakolni – szólalt meg Shane.

‒       Viszont pár napra itt maradnánk, ha nem gond – pillantott rám Mac.

‒       Dehogy. Pont ráérek – nevettem fel. Előkerült néhány táska, majd bementünk a házba. Shanyt elszállásoltam a vendégszobába, míg barátnőm cuccait a hálóba vittük.

‒       A Kicsi? – a leendő keresztanya rám vezette tekintetét.

‒       A szobájában van, alszik. Gyertek, megnézzük! – átsétáltunk hozzá. Békésen aludt az oldalán fekve, ahogy korábban hagytam. Nagyjából még egy óra volt a következő etetésig.

‒       Voltatok már a védőnőnél? – kérdezte kíváncsian szőke barátnőm.

‒       Betegek voltatok? – Shany aggódva pillantott rám.

‒       Nem, a három hónapos vizsgálat miatt voltunk – magyaráztam.

‒       Úristen! Már három hónapos?! – barátom hitetlenkedve nézett a kislányomra. Nekem mondod, mintha, csak tegnap nyomtam volna ki.

‒       Bizony – bólogattam.

‒       És mi volt? – kíváncsiskodott Macy.

‒       Minden rendben. Szépen növekszik, a súlya rendben gyarapszik, a képességei megfelelőek, a védőnéni elégedett volt vele – meséltem el, büszkén figyelve a kis hercegnőmet.

‒       Olyan szép – olvadozott barátnőm.

‒       Köszi – bújtam hozzá – Készítek teát, ti mit kértek mellé? – pillantottam rájuk.

‒       Nem kell gondot csinálnod belőlünk, nem ezért jöttünk – szólalt meg Shane.

‒       Oké, de azért nem hagylak étlen, szomjan titeket – kisétáltunk a babaszobából át a konyhába.

Mac a teával kezdett foglalkozni, míg barátommal készítettünk néhány szendvicset.

A szoba csendes magányában szoptattam. Macy meg Shane a nappaliban voltak, megkértem őket, hogy ott várjanak, amíg a kicsi eszik. Figyeltem, ahogy csukott szemekkel szopizik, elvesztem a látványban. A bámulásból a telefonom csörgése zökkentett ki. Hazza volt az. Felvettem és kihangosítva leraktam magam mellé:

‒       Szia!

‒       Szia, Cicalány!

‒       Hallasz rendesen?

‒       Igen, miért? – kérdezett vissza.

‒       Kihangosítottalak, Darcy eszik – válaszoltam.

‒       Ó, jó étvágyat kis Hercegnőm – éreztem a hangján, hogy mosolyog.

‒       Semmit se reagál – vigyorodtam el. Evés közben nehéz kizökkenteni.

‒       Tudom, már feltűnt, evés közben se hall, se lát – szólalt meg.

‒       Képzeld, vendégeink vannak – újságoltam boldogan témát váltva.

‒       Tényleg? Kik? – szinte láttam, ahogy felhúzza a szemöldökét.

‒       Macy és Shane, eljöttek, mert hiányoztam nekik – feleltem.

‒       Meddig maradnak? – érdeklődött.

‒       Csak pár napot, nem akarnak zavarni – magyaráztam – Annyira örülök, hogy jöttek, nem is tudtam, mennyire hiányoztak nekem is, amíg meg nem jelentek – tettem hozzá. Újra együtt a hármasunk.

‒       Rendben, csak ne fárasszanak le nagyon – kérte.

‒       Nem fognak – ígértem – Nem engednek semmit se csinálni – nevettem el magam.

‒       Helyes – kislányom abbahagyta az evést.

‒       Milyen a szabad napotok? – kérdeztem, miközben magamhoz emeltem Darcyt.

‒       Már itt vagyunk Philadelphiában, ma pihenünk. Holnap megnézzük a várost, aztán este koncert, másnap pedig a következő – vázolta fel a tervet.

‒       A fiúk? – érdeklődtem.

‒       Szerintem már alszanak, nagy a csend – morfondírozott.

‒       Neked is kellene – adtam a tudtára.

‒       Fogok, de hallani akartam a hangodat – a kis hercegnő büfögött egy nagyot – Hűha!

‒       Egészségedre! – megérintettem az orrát, mire fintorogni kezdett – Egyébként, jól vagytok?

‒       Igen, minden szuper. Veletek is?

‒       Igen – letettem Darcyt az ágyra – Mondasz valamit Apának? – megcsiklandoztam a hasát, mire nevetni kezdett.

‒       Mondj valamit Hercegnőm – biztatta szerelmem, mire a kislányunk gagyogni kezdett.

‒       Ez az Kicsim! – bátorítottam. Gagyogott még egy kicsit, majd abbahagyta.

‒       Jó lenne látni titeket – szólalt meg Harry.

‒       Téged is. Mikor tudnánk megoldani? – a naptárra pillantottam, ami az éjjeliszekrényen pihent.

‒       Pénteken? – kérdezte.

‒       Oké – bólintottam bár, ezt ő nem láthatta – Alig várom – felemeltem Darcyt.

‒       Én is – hallottam, ahogy ásít egyet.

‒       Jól van Kicsim, köszönjünk el Apától – szólaltam meg.

‒       Még ne! – tiltakozott Hazza.

‒       De, fáradt vagy, aludnod kell – mondtam puszit nyomva a kislányom arcára.

‒       Szigorú vagy – nyafogta.

‒       Valakinek muszáj annak is lennie – tájékoztattam, mire felsóhajtott.

‒       Jól van, jók legyetek. Szeretlek titeket!

‒       Mi is szeretünk – mosolyodtam el.

Az etetés után Darcy nem akart visszaaludni, ezért a bébi hordozójába tettem és vittem benne magammal. A nappaliban filmeztünk a barátaimmal, ettük a pattogatott kukoricát és beszélgettünk:

‒       Unokatesód örült a szülinapi ajándékának? – érdeklődött Mac.

‒       Igen, végül a nagynéném választott neki ajándékot a nevemben, én pedig elküldtem az árát – válaszoltam.

‒       És mit kapott? – Shany kíváncsian pillantott felém.

‒       Egy traktort, most nagyon tetszenek neki ezek a tanyás dolgok – magyaráztam.

‒       Paraszt gyerek lesz? – nézett rám vigyorogva, mire rácsaptam a karjára.

‒       Ne nézd le a mezőgazdaságban dolgozó embereket! – szóltam rá.

‒       Bocsi, nem így értettem – védekezően maga elé emelte a kezeit.

‒       Csak öt éves, korai még arról beszélni mi lesz belőle – tűnődtem. Öt évesen még fodrász szerettem volna lenni.

‒       Tényleg, minek tudnád elképzelni? – kérdezte szőke barátnőm.

‒       Fogalmam sincs. Még a sulit se kezdte el, azt se tudjuk miben jó. Iskolásnak is nagyon nehéz elképzelni – vallottam be – Ti mik szeretettek volna lenni gyerekként?

‒       Rendőr – vágta rá Shane.

‒       Én nem emlékszem – ráncolta össze a homlokát Macy.

‒       Na és te, Cicalány? – barátom kíváncsian fürkészett.

‒       Fodrász – vontam vállat.

‒       Jól elkanyarodtál tőle – nevetett barátnőm.

‒       Jaj, csak szerettem mások haját babrálni – védekeztem. Egyszer az egyik Barbie babámnak levágtam a haját, azt hittem, vissza fog nőni neki. A kis hercegnő nyöszörögi kezdett, ezért odaléptem hozzá. A kezébe adtam az egyik csörgőjét.

‒       Amúgy, szívesen vigyázunk majd Darcy, ha Harryvel akartok egy kicsit romantikázni – hallottam meg Shane hangját. Zavartan fordultam felé.

‒       Tessék? – ráncoltam össze a homlokom.

‒       Jaj, tudod – húzogatta a szemöldökét, mire kinevettem.

‒       Te jó ég, Shane! Ez egy kisbaba, eddig is tudtunk tőle romantikázni – magyaráztam.

‒       Azt már nektek szabad? – kikerekedett szemekkel nézett rám. Elpirultam. Barátnőm sietett a segítségemre:

‒       Miért ne szabadna nekik? A lányuk elmúlt már három hónapos – mondta.

‒       Hat hétig kell várni, aztán ha az orvos azt mondja, rendben, akkor mehet, de több infót nem osztok meg veletek a szexuális életünkről – jelentettem ki.

Este Shany gyorsan lefeküdt, ő vezetett idáig, amitől elfáradt. Az etetés után letettem aludni a kislányomat, és elmentem megfürdeni. Ráérős voltam és hajat is mostam, ha már barátnőm a közelben volt, ha történne valami. Mac tévét nézett, mikor a hálóingemben törölközőbe csavart hajjal visszasétáltam a hálószobába. Leültem mellé az ágyra.

‒       Volt valami? – pillantottam rá.

‒       Semmi – megrázta a fejét – Figyelj, szeretnék beszélni veled a keresztelőről – ült fel.

‒       Oké – Ugye nem gondoltad meg magad?

‒       Pontosan, hogy is van ez, nekünk keresztszülőknek mit kell megvennünk? – kérdezte zavartan.

‒       Vetettek valamit? – kíváncsian fürkésztem.

‒       Még nem – rázta meg a fejét – Előbb tisztázni akartam, mit vegyünk.

‒       Igazából nem kell semmit, mi Harryvel már mindent elrendeztünk – mosolyogtam rá.

‒       Miért? – nézett rám furán.

‒       Mert nem akartuk, hogy ez bárki másnak költség legyen, és mert mi szerettük volna kiválasztani a ruháját és a fülbevalóját is – magyaráztam.

‒       Akkor mi ne is adjunk semmit? – Macy zavartnak tűnt.

‒       Arra gondoltam, készíttethetnétek neki tortát vagy vehetnétek baba holmit, de úgy kimondottan keresztelői dolgot nem – feleltem – Remélem, nem bánjátok, nem akarunk nagy feneket keríteni a dolognak.

‒       Oké, rendben, a ti gyereketek – mondta – Kendőt is vettetek? – pillantott rám.

‒       Nem – megráztam a fejem – Az van – az egyik szekrényhez lépve kivettem belőle a hímzett kendőt és a barátnőm felé nyújtottam.

‒       Hűha! Ez nagyon szép – széthajtotta – Te csináltad?

‒       Nem, a nagymamám.

‒       Sose mutattad – nézett rám.

‒       Nemrég kaptam meg – feleltem, mire barátnőm értetlen arckifejezést vágott.

Elővettem a levelet is és felkészültem a felolvasására. Egy ideje már szerettem volna beszélni erről valakivel, most úgy éreztem, eljött az idő. Mac figyelmesen hallgatott, mikor a végére értem, átölelt. Nem sírtam, de jólesett a gesztusa.

‒       Most mit fogsz csinálni? – kérdezte elhúzódva tőlem.

‒       Ezt hogy érted? – ráncoltam össze a homlokom.

‒       Eszerint nem az Anyukád miatt volt – óvatosan beszélt.

‒       Rá több dolog miatt is haragszom, nem fogok kibékülni vele – jelentettem ki – És ez a levél, ahogy a mama védi, nekem továbbra is azt bizonyítja, hogy az ő ötlete volt – tettem hozzá.

‒       De akkor miért védi?

‒       Mert a lánya és a mama tudja, mit jelent a család, ellentétben anyámmal.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

 

Másnap az éjjeli etetés elég hangosra sikeredett. Darcy éppen csak elkezdett enni, amikor Shane belesett a szobába.

‒       Minden rendben? – érdeklődött.

‒       Igen, csak éhes – eltakartam egy pelenkával és felhúztam a lábaimat.

‒       Macy miért nem ébredt fel? – ráncolta össze a homlokát, miközben az ágyon elterült barátunkat figyelte.

‒       Füldugóval alszik – válaszoltam.

‒       Mekkora ötlet – elismerően nézett rá – Zavar, ha itt maradok egy kicsit? – Shany álmos ábrázata megmosolyogtatott.

‒       Nem – megingattam a fejem, mire barátom leült a felhúzott lábaimhoz. Felváltva ásítottunk.

‒       Harry felkel éjszaka Darcyhoz? – kérdezte a semmiből.

‒       Persze – mosolyogtam rá – Ő nagyon jó Apa – belestem a fehér pelenka mögé.

‒       Ez jó hír – szólalt meg.

‒       Aggódtál, hogy milyen lesz? – kíváncsian fürkésztem.

‒       Mind aggódtunk – felelte gyorsan.

‒       Felnőtt a feladathoz és imádja őt – biztosítottam. Én is féltem mindkettőnk miatt, de eltelt három hónap, és a gyerekünk még mindig életben van.

‒       Már meg akartam kérdezni korábban is. Mi van az álmaiddal?

‒       Milyen álmokkal? – ráncoltam össze a homlokom.

‒       A rémálmaidra gondolok – pontosított.

‒       Ja, azokkal semmi – vontam vállat.

‒       Ezt úgy érted, hogy a szülés után nem tértek vissza? – kíváncsinak tűnt.

‒       Igen, de azóta nem is történt semmi olyan, amit esetleg jelezhetett volna – tűnődtem. Már én is gondolkodtam nemrég a vadásszal való álmokon. Örülök, hogy nincsenek, de ezt most valahogy nem tudom, mire vélni.

‒       Szóval nem jelenthetjük ki, hogy megszabadultál tőle – sóhajtott fel.

‒       Nem – megráztam a fejem – De most ez érdekel a legkevésbé. Ha visszatérne, úgy döntöttem, felkeresek valakit, aki tudna segíteni – tettem hozzá.

‒       Tényleg? – hitetlenkedve nézett rám.

‒       Igen – határozottan bólintottam.

‒       Hogy-hogy?

‒       Darcyért. Nem akarom, hogy az Anyukája kattant legyen – lepillantottam rá. Shane megérintette a lábamat.

‒       Csak egy kicsit bolond vagy, ennyi az egész – vigyorgott rám.

‒       Köszi, tudtam, hogy rád számíthatok.

 

09.05.

Hazza ebéd után nem sokkal érkezett meg. Ettünk, aztán egy kicsit ledőltünk aludni, lévén a kislányunk is aludt. Úgy terveztük, még ma elindulunk Haz szüleihez Holmes Chapelbe a keresztelő miatt. Tudtuk, sűrű lesz ez így, de én már majdnem mindent összepakoltam, és a holnap reggeli indulás az szinte kivitelezhetetlen lett volna.

Én nem aludtam sokat. Miután felébredtem, hozzábújtam szerelmemhez és hallgattam egyenletes szuszogását. Fáradt volt szegény. Hamarosan Darcy jelezte, hogy éhes, gyorsan etetni kezdtem, hátha Harry nem ébred fel rá. Csendesen szoptattam, mikor egyszer csak szerelmem átfordult a másik oldalára és lustán ránk mosolygott.

‒       Hé, Hercegnőm! Apának is hagyj valamit!

‒       Harry! – vágtam rá a karjára, miközben összeszorítottam a lábaimat.

Csak vigyorgott rám, figyelte, ahogy etetem a lányunkat. Nem tűnt már álmosnak, a szemei engem pásztáztak. Perzselt a tekintete, kénytelen voltam elszakítani a figyelmemet róla.
Amint a kicsi abbahagyta az evést, Haz elvette tőlem. Míg ő megbüfiztette, én kimentem a mosdóba. Mire visszaértem a hálóba, ők már sehol nem voltak.

‒       Aludj egy kicsit Hercegnőm, Apunak tervei vannak Anyuval – hallottam a hangját a bébiőrön keresztül.

Kisvártatva Haz besétált a szobába. Átölelt, az egyik kezét a szoknyám alá csúsztatta, miközben csókokat nyomott a vállamra.

‒       Harry, ne most! – kértem – Pakolnunk kell és indulnunk a szüleidhez – összeszorítottam a lábam, hogy megállítsam a szoknyám alatt kalandozó kezét.

‒       Kérlek, csak egy gyorsat – győzködött – Vagy majd Anyuéknál? – húzta fel a szemöldökét.

‒       Biztos nem – ráztam meg a fejem.

‒       Nem bírom ki, amíg haza jövünk tőlük – a másik kezével finoman megmarkolta a fenekem. Lehunytam a szemem.

‒       Rendben – felsóhajtottam.

‒       Ez az! – győzelem ittasan mondta.

‒       Húsz perced van, aztán pakolunk és indulás – ellentmondást nem tűrően néztem rá.

‒       Akkor ne vesztegessük az időt – finoman az ágy felé tolt.

Természetesen nem fértünk bele húsz percbe, de még így is időben indultunk el szerelmem szüleihez. Odafelé csak egyszer álltunk meg, mert a kis szerelmünk megéhezett. Ezután már nem aludt vissza, de a játékaival elszórakoztattam, míg megérkeztünk.
Gemma már a ház előtt várt minket, segített bevinni a cuccainkat. Bent a házban Robin és Anne a vacsorával voltak elfoglalva, ezért nyugodtan le tudtunk pakolni Haz régi szobájában. Mindketten elmentünk mosdóba, tisztába tettem Darcyt, majd csatlakoztunk a többiekhez a konyhában.

‒       Jaj, de jó, itt vagytok! – Anne azonnal átölelte a fiát és a kezében lévő unokáját, amint meglátta őket – Minden rendben volt? – kérdezte, ahogy hozzám lépett, és engem is átölelt.

‒       Igen, Anyu – mosolygott rá Hazza.

‒       Remélem, éhesek vagytok – az ebédlő asztal felé terelt minket.

‒       Mondtam, hogy ne csinálj nagy lakomát miattunk – szólalt meg a fia.

‒       Nem csináltam sok mindent – védekezett Anne, mire elkaptam a lánya szemforgatását, amit alig bírtam ki nevetés nélkül. Most voltunk itt először, mióta megszületett a kicsi, én ennek tudtam be az izgatottságát.

‒       Minden kész a keresztelőre? – érdeklődött kedvesen Robin.

‒       Igen – mosolyogtam rá – Mindenkivel lebeszéltünk mindent. Holnap pontban tizenegykor keresztelő, ebéd fél egykor – Így remélhetőleg, mindenki időben ideér majd.

‒       És izgultok? – a nevelt fiára pillantott.

‒       Nem különösebben. Miért, kellene? – kérdezte Harry.

‒       Csak kíváncsi voltam – mosolyodott el.

Aggódtam hogyan alszik majd Darcy az ismeretlen helyen, de úgy tűnik, ha anya és apa között alhat, semmi baj. Az éjszakai etetéseknél próbáltuk nem felverni az egész házat, bár tudtam, Haz családja nem fogja szóvá tenni, ha hangos a kicsi.
Reggel hét körül megettem a kis szerelmünket, aztán visszaaludtunk még egy kicsit. Reggeli után mindannyian felöltöztünk a szép ruháinkba. Készítettünk jó néhány képet és lassan elindultunk a templomba. Az ebéd helyszínén is megálltunk még előtte, hogy lássuk minden olyan-e, ahogy kértük. A keresztelőre tartva furcsa érzések kavarogtak bennem.

‒       Jól vagy? – szerelmem megpuszilta a homlokom.

‒       Igen, persze – rá mosolyogtam, azután a kislányunkra néztem, akit a nagynénje tolt a babakocsiban. Édes volt a fehér kis ruhájában a horgolt hajpánttal, amit én készítettem neki.

Nem meglepő módon még nem volt senki sem a templomnál a vendégeink közül, mikor odaértünk.

‒       Beszélnünk kellene Anyukáddal – motyogtam Harrynek.

‒       Ó, tényleg – szerelmem félre hívta őt.

‒       Valami gond van? – aggódva járatta kettőnk között a tekintetét.

‒       Nem, csak el szeretnénk mondani valamit – kezdte a vőlegényem – És azt szeretnénk, ha te nem a többiekkel együtt tudnád meg a templomban – folytatta, mire Anne arca egyre zavartabb lett.

‒       Választottunk Darcynak még egy keresztnevet – vettem át a szót – Anne lesz a második neve – elcsuklott a hangom, mert Harry anyukájának szemei könnybe lábadtak, így nem tudtam elmondani, miért döntöttünk így.

Mindkettőnket átölelt, miközben szerelmem elmagyarázta, mennyire hálásak vagyunk neki. Szerencsére Anne abbahagyta a sírást, mire megérkeztek a vendégek és kezdetét vette a meghitt keresztelő.

 

Ha elolvastad, kérlek, jelezd :)