2.évad 52.rész - Tépj egy sorszámot!

Sziasztok!   

 

Hogy vagytok? :) Remélem, Mindannyian nagyon jól vagytok és várjátok, hogy az időjárás végre évszaknak megfelelő legyen. Addig is itt van Nektek az új rész tele isteni pasik szemszögével. Jó szórakozást a történet folytatásához! :)  

Puszi: Emily

 

 

 

 

04.05.

~ Zayn ~

Emily vigasztalhatatlanul sírt a vállamon. Harry mérgesen járkált fel-alá körülöttünk, nem lehetett eldönteni, az a baja, amit Louis művelt, vagy hogy Emily az én vállamon sír.

A többiek csendben álltak és minket figyeltek, sose láttuk még ezt a lányt ilyen állapotban. Csendesen simogattam a vállát, nem tudtam, mit mondhatnék. Bandatársam hamarosan lehámozta rólam a barátnőjét és a karjaiba zárta. Halkan csitítgatta, miközben Liamékre néztem. Ő bólintott egyet, majd kimentünk a hálószobájukból. Hogy fog ez megoldódni?

‒       Szerintetek, mi ütött Louis-ba? – kérdezte Niall.

‒       Jókat tudsz kérdezni – reagált Liam – Mikor együtt voltunk, nem mondott semmi rosszat Cicalányra.

‒       Igazából semmit nem mondott, amikor Harry megerősítette a hírt – idéztem vissza.

‒       És azután se, egyszer sem emlékszem, hogy megkérdezte volna, mi van vele és a babával a próbákon – mondta Liam. Ez valahogy eddig egyikünknek sem tűnt fel. Mi baja lehet? Niall elővette a telefonját, épp akkor lépett be a helyiségbe Harry.

‒       Azt hittem, már elmentetek – sóhajtott fel.

‒       Hogy van? – néztem rá.

‒       Sikerült megnyugtatnom – kerülte a tekintetünket – Van még más is, aki úgy gondolja, nem az enyém a gyerek? – mindannyian a fejünket ráztuk – Mondott nektek valamit? 

‒       Nem – ismét csak a fejünket ráztuk.

‒       Nekem van egy ötletem – szólalt meg az egyetlen szőke köztünk.

~ Louis ~

Mire visszaértem a házamhoz, egy jól ismert autó állt előtte. Valaki beárult. Határozottan mentem be a házamba. Be se csuktam rendesen az ajtót, már is hallottam a közeledő lépteit.

‒       Elárulnád mit csináltál?! – ripakodott rám.

‒       Szia! – fordultam meg. Barna szemei villámokat szórtak.

‒       Mégis mit gondoltál?! – esett nekem.

‒       Elmondtam, mit gondolok – válaszoltam. Idegesen túrt barna hajába.

‒       Ők nem hallották pontosan, mi hangzott el, csak kikövetkeztették – Szóval közös árulkodás volt.

‒       Megkérdeztem, hogy gondolta azt, hogy hazudik Harrynek, mert a pénze nélkül nem tudná felnevelni a gyereket. Harry tök szarul volt, miután ő elhagyta, szerinted mi lesz, ha rájön, a gyerek nem is az övé? Valószínűleg megint egy idióta lesz és én nem akarok megint így dolgozni vele – magyaráztam a nappali felé tartva.

‒       Hogy mondhattál neki ilyet?! – cseszett le a barátnőm – Miből gondolod, hogy hazudik?

‒       Mindenki ezt mondja – vontam vállat.

‒       Ki az a mindenki? A rajongók? – vont kérdőre.

‒       Igen – bólintottam. Szomorúan nézett rám.

‒       Mert nagy részük úgy gondolja, attól még nem ez lesz az igazság – halkan mondta – Emlékszel mi volt, van velünk? – javította ki magát.

‒       Igen – nem tudtam állni a pillantását. Kezdünk elkanyarodni a témától.

‒       Nagy részük azt gondolja, a kapcsolatunk kitalált. A menedzsment hozott ide, azért, hogy titkolja a meleg kapcsolatodat Harryvel – szomorúan beszélt – Szerinted nekik van igazuk? – magamon éreztem a tekintetét.

‒       Nem, dehogy! – tiltakoztam – Én csak…

‒       Te csak mi? – kérdezett vissza.

‒       Én… én…

‒       Szia, Louis! – Eleanor kiment a nappaliból. Összerezzentem, amikor bevágta a bejárati ajtót. Hát ezt nem pont így akartam.

~ Harry ~

A fiúk jobbnak látták hamar elmenni. Nem zavarták Cicát, rajtam keresztül köszöntek el tőle. Mikor visszamentem hozzá, az ágyunkban feküdt, az arca vörös volt a sírástól. Fogalmam se volt, mire gondol, de el tudtam képzelni, hogyan érzi magát.

‒       A fiúk elmentek, nem akartak zavarni – rám nézett.

‒       Te is ezt hiszed? – kérdezte.

‒       Persze, hogy nem – vágtam rá. Leültem az ágyra. – Louis tiszta dilis, nem gondolja komolyan.

‒       Nekem nem úgy hangzott – hangja szomorú volt.

‒       Figyelj rám! – megfogtam a kezét – Nem érdekel, mit gondolnak mások, én vagyok Darcy apja – a kezünket a hasára simítottam. A kislányunk erőteljesen rugdosott. Cicalány könnyes szemei nem arról árulkodtak, hogy sikerült meggyőznöm. – Mondj valamit! – kértem.

‒       Nem tudom, mit kellene – felelte, aztán lemászott az ágyról.

Kisétált a szobából, gondolom mosdóba ment. Egy ideje kint volt már, amikor úgy döntöttem, megkeresem. A fürdőszoba szőnyegen találtam rá, le volt izzadva.

‒       Emily! – hozzá siettem – Mi a baj?

‒       Szédülök – motyogta csukott szemmel – És túl gyorsan ver a szívem – az egyik keze a mellkasán volt, rosszul festett.

‒       Oké, mit csináljak? – kérdeztem idegesen. Cica a kád szélére hajtotta a fejét, nem válaszolt. – Emily! – megráztam a vállát – Mondd, hogy mit csináljak! – kértem, miközben eluralkodott rajtam a pánik.

‒       Kórház – motyogta.

Minden tiltakozása ellenére felnyalábolva kivittem a kocsihoz. Összeszedtem a papírjainkat, aztán sietve a kórházba vezettem. Hamar átvette tőlem Cicalányt egy nővér, aki szerint felmehetett a vérnyomása, az okozta a rosszullétet. A kórterem előtt várakoztam, fel-alá járkáltam. Elővettem a telefonom.

„Emily rosszul lett, bent vagyunk a kórházban, ha valami baja lesz neki vagy a babának, megöllek”

Elküldtem az üzenetet. Hamarosan odajött hozzám egy doktornő.

‒       Miss Moore hozzátartozója? – pillantott rám.

‒       Igen – bólintottam.

‒       Én Mrs. Cook vagyok. Maga a hölgy párja?

‒       Igen. Hogy van Emily? – kérdeztem.

‒       Jobban – válaszolta – Felment a vérnyomása, ez okozta minden tünetét, az izzadást, a szédülést és a heves szívverést is – rám nézett – Veszekedtek vagy valamilyen más tevékenységet folytattak, amikor rosszul lett? – Más tevékenységet? Jézusom!

‒       Nem – megráztam a fejem – Korábban veszekedett, de nem velem.

‒       Értem – a nála lévő kórlapra pillantott – Várandósság alatt igyekezni kell kerülni a stressz helyzeteket, ilyenkor a kismama vérnyomása könnyen magasra szalad és tüneteket produkál.

‒       És a baba?

‒       Úgy tűnik, rendben van, de ma éjszakára itt maradnak, szeretnék még néhány vizsgálatot, mielőtt haza engedem – tájékoztatott.

‒       Ez újra előfordulhat? – kérdeztem.

‒       Ha kerülik a stressz helyzeteket, akkor nem – felelte.

‒       Bemehetek hozzá? – az ajtó felé néztem.

‒       Igen, de csak ha nem zaklatja fel – ellentmondást nem tűrő volt a tekintete.

‒       Rendben.

Besiettem hozzá. Az ajtó nyitódására odafordult.

‒       Szia! – halványan rám mosolygott.

‒       Hogy érzed magad? – leültem az ágya szélére. Infúzió volt neki bekötve.

‒       Jobban, de azt mondták, ma éjszakára itt kell maradnom – felelte.

‒       Tudom, beszéltem az orvosoddal – megsimogattam a kezét. Körbe néztem, egy szék volt csak a kórteremben.

‒       Szerintük a baba jól van – szólalt meg szerelmem.

‒       Szerinted nem? – pillantottam rá.

‒       Nem tudom, végig nyugodt volt, most sem mozog – mondta. A kezemet a hasára simítottam, Darcy tényleg nem mocorgott.

‒       Megkérdezem az orvost itt maradhatok-e veled – felálltam az ágyról.

‒       Ne, Harry! Erre semmi szükség. Itt úgysem tudnál aludni – szólalt meg.

‒       Nem hagylak itt – tiltakoztam.

‒       Harry, ez egy kórház – mondta ki a nyilvánvalót – Mi bajom történhetne? – kérdezte. Felsóhajtottam. Nyilván semmi.

‒       Hozzak neked valamit? – frusztráltan túrtam a hajamba.

‒       Ennék valamit – válaszától elmosolyodtam.

‒       Mindjárt jövök – puszit nyomtam a homlokára.

Kilépve a kórteremből, megláttam a srácokat.

‒       Úr isten! A fotósok? – szörnyedtem el.

‒       Nem – Zayn megrázta a fejét – Louis írt, hogy itt vagytok, de ő nem mer idejönni.

‒       Jól is teszi – dünnyögtem.

‒       Hogy van? – kérdezte Niall.

‒       Jobban, de ma éjszakára itt kell maradnia – feleltem.

Csörögni kezdett a telefonom. Sietve kihalásztam a zsebemből, majd felvettem. Egy ismerős női hang jött belőle.

‒       Szia, beszélhetek Emilyvel? Az ő számát nem tudom, ezért hívtalak téged – magyarázkodott.

‒       Szia, Eleanor! Most nem alkalmas az időpont – mondtam.

‒       Kérlek, muszáj beszélnem vele – könyörgött.

‒       Kórházba vagyunk, Emily rosszul lett.

‒       Micsoda? – El hangja ijedt volt.

‒       Már jobban van, holnap majd beszélhetsz vele – magyaráztam.

‒       Ez Louis miatt van?

‒       Igen, eléggé megviselte – válaszoltam.

‒       Megölöm – szólalt meg dühösen.

‒       Tépj egy sorszámot!

Sötét volt már, amikor haza indultam Cicalánytól. Fáradt volt, ezért inkább eljöttem, hagytam pihenni. Beszéltünk az apjával, nem akartuk, hogy mástól tudja meg, mi történt. Em kérlelt, ne csináljak semmi őrültséget, míg nem vagyunk együtt. Megfordult a fejemben, hogy megkeresem Louis-t, de úgy sem maradt volna titokban Cica előtt, az orvos pedig azt kérte, ne zaklassam fel. Remélem, Eleanor jól megveri!

Hazaérve Zaynt találtam a házamban.

‒       Te mit keresel itt? – kérdeztem értetlenül.

‒       Emily írt nekem, azt kérte, ma éjjel ne hagyjunk egyedül – felelte.

‒       Nem keresem meg – szólaltam meg.

‒       Bíztunk benne, de így a biztos – nézett rám.

‒       Komolyan házi őrizetben vagyok? – húztam fel a szemöldököm.

‒       Egy kicsit – vont vállat.

‒       Miért mindig neked ír? – bukott ki belőlem.

‒       Tessék?

‒       Cicalány miért mindig téged keres meg? – ismételtem el.

‒       Nem csak engem – rázta a fejét – És ne legyél féltékeny! Nem szeret engem, vagyis nem úgy, ahogy téged – javította ki magát.

‒       Miért téged, hogy szeret? – ráncoltam össze a homlokom.

‒       Mint a testvérét, én pedig, mint a húgomat, ezért szeretném, ha nyugodt lenne, emiatt fogok ma itt maradni – magyarázta.

‒       Jó, mindegy – elindultam a háló felé.

‒       Tudod, mit fogsz csinálni?

‒       Mivel? – fordultam vissza hozzá.

‒       Louis-val – válaszolta.

‒       Majd beszélek vele, de Em nem lehet ott – jelentettem ki.

‒       Mit fogsz neki mondani? – kérdezte.

‒       Nem tudom – megráztam a fejem.

‒       A banda érdekében ne vesszetek össze jobban – mondta.

‒       Nem hiszem, hogy nekem kellene bocsánatot kérnem – szúrósan néztem rá.

‒       Én ilyet nem is mondtam – védekezett.

‒       Van valami ötleted?

‒       Nincs – megrázta a fejét – Mi ebből kimaradnánk a fiúkkal – tette hozzá. Minden bizonnyal én is ezt tenném.

‒       Valószínűleg meg kellene hallgatnom, miért gondolja így, de őszintén nem érdekel – filozofáltam.

‒       Ha ez kiderülne, engem azért érdekelne – szólalt meg Zayn.

‒       Fel sem tűnt, hogy nem kérdez Cicáról meg a babáról – sóhajtottam fel.

‒       Nekünk sem – helyeselt bandatársam.

 

~ * ~ * ~ * ~ * ~

 

Délelőtt elmentem Cicalányért a kórházba. Már elkészült, mire odaértem érte. Sokkal jobban festett, mint tegnap.

‒       Hogy vagy? – átöleltem.

‒       Jól – válaszolta. Kezem a hasára csúszott. – Ő is jól van – mosolyodott el.

‒       Indulhatunk? – fürkésztem az arcát.

‒       Igen – bólintott, azután elhagytuk a helyet.

Gyorsan kijutottunk a kocsihoz, de készült rólunk néhány fotó. Sajnos megtudták, hogy Emilyt tegnap behoztam, azt hitték, beindult nála a szülés.

‒       Mit írnak az újságok? – érdeklődött szerelmem.

‒       Csak találgatják miért hoztalak be – mondtam.

‒       Haragszol rám?

‒       Tessék? – egy pillanatra rá néztem, majd vissza az útra.

‒       Mérges vagy?

‒       Miért lennék az? – kérdeztem vissza.

‒       Mert megkértem őket, hogy ne hagyjanak egyedül.

‒       Nem, jó volt így, filmet néztünk a nappaliban – mondtam – Ja, és Zaynnek tetszik a baba szobája.

‒       Az jó, remélem, a kicsi is imádni fogja – elmosolyodott.

‒       Szereted őt? – bukott ki belőlem.

‒       Kicsodát? – szerelmem arca zavart lett.

‒       Zaynt – feleltem.

‒       Furcsa érzésem van vele kapcsolatban – ismerte el.

‒       Ez mit takar?

‒       Van pár lány ismerősöm, akinek szintén van bátyja. Mindegyikük arról áradozik, milyen jó, hogy van egy bátyja, mert vigyáz rá, megvédi őt meg ilyenek. Ezt sosem értettem. Mi mindig veszekedtünk, soha nem viselkedett velem úgy, ahogy egy idősebb fiú testvérnek kellett volna. Titkon mindig arra vágytam, hogy így bánjon velem. Aztán eljöttem ide és megismertem Zaynt. Ő tényleg úgy viselkedik velem, mint egy szerető bátyus, ami egy részről furcsa, mert semmilyen rokoni kapcsolat nincs közöttünk, más részről nagyon jó érzés. Azt hittem, sosem fogom megkapni ezt a fajta szeretetet – magyarázta elmélyülten. Elfogott a bűntudat. Folyton többet látok bele a másokkal való kapcsolataiba.

‒       Azt hiszem, kezdem érteni – szólaltam meg. Ő nem csak számomra különleges.

‒       Harry, itt le kellett volna fordulnunk – mutatott jobbra.

‒       Ó, tényleg – módosított útvonalon mentünk haza.

Beérve a házba, Cica gyorsan megszabadult a kabátjától. Érkezésünk hangjaira bandatársam előkerült.

‒       Szia! Te még itt vagy? – Em meglepődött.

‒       Sziasztok! Meg akartalak várni – felelte felé sétálva. Óvatosan átölelte. – Szabad? – a hasát nézte.

‒       Persze – vágta rá szerelmem. Zayn végig simította a kezét a pocakján. – Állítólag szerencsét hoz – mosolygott Cicalány.

‒       Már jobban érzed magad? – kérdezte bandatársam.

‒       Igen, már tegnap este is jól voltam, csak megfigyelésre bent tartottak a baba miatt – magyarázta szerelmem.

‒       Ő is jól van?

‒       Igen, minden rendben vele, rá szerencsére nem volt hatással, ami történt – mondta.

‒       Az szuper, akkor én nem is zavarlak tovább titeket – elindult kifelé. Em utána ment.

‒       Köszi, hogy tegnap itt maradtál – szólt utána.

‒       Szívesen, máskor is – mosolygott – Sziasztok!

‒       Ki jön érted? – kiabáltam utána.

‒       Paul, mindjárt itt lesz – hallottam a hangját.

‒       Oké – kettesben maradtunk.

‒       Mit ennél? – szerelmem a konyha felé indult.

‒       Ne, hagyd csak, majd rendelek valamit – mondtam hozzá sétálva.

‒       Harry, nincs semmi bajom – sóhajtott fel.

‒       Tudom, de csak most jöttünk meg a kórházból. Mi lenne, ha ma egész nap pihennénk? – javasoltam.

‒       Te is? – nézett rám gyanakvóan.

‒       Igen – megsimogattam a kezét – És azt nézünk, amit te akarsz – tettem hozzá. Beleharapott az alsó ajkába, ami nagyon szexi volt.

‒       Ez nagyon csábító – pillantott rám. Összefűztem az ujjainkat.

‒       Akkor mehetünk?

‒       Igen – lehúzott egy csókra – Szeretlek!

‒       Én is szeretlek! – összedörzsöltem az orrunkat.

Átsétáltunk a hálóba, ahol szerelmem gyorsan bebújt a takaró alá.

‒       Átnézed a DVD-ket? – felé fordultam.

‒       Nem – megrázta a fejét – Nézhetjük inkább a netről?

‒       Persze – a laptopomért mentem – Mire gondoltál? – kíváncsian fürkésztem.

‒       Jól áll neki a halál – felelte.

‒       Az milyen film? – ráncoltam össze a homlokom.

‒       Nem láttad még? – csodálkozott.

‒       Nem – megráztam a fejem.

‒       Én nagyon szeretem, egyébként vígjáték – mondta.

A film tényleg jó volt, kicsit csalódott voltam, hogy eddig még nem láttam. Mielőtt elindítottuk volna a következő filmet, ebédet szerettem volna rendelni.

‒       Honnan együnk? – kérdeztem Cicát. Megvonta a vállát.

‒       Nekem mindegy.

‒       Mit ennél?

‒       Őszintén? – bólintottam – Meghalok valami gyors kajáért – mosolyognom kellett szavaitól. Belementem a hívás listámba.

‒       Ó, a fenébe! – Cicalány felém kapta a fejét.

‒       Mi a baj? – aggódó tekintettel vizslatott.

‒       Eleanor tegnap felhívott, veled akart beszélni – mondtam – Azt ígértem neki, ma beszélhet veled.

‒       Nem tudod, miért keresett? – Em felült.

‒       Nem mondta, bár igazából nem is kérdeztem – gondoltam vissza.

‒       Felhívod?

‒       Rendelek ebédet, utána igen.

Így is lett. Hamarosan Cica kezébe adtam a telefonom.

‒       Minden rendben… Ne, Eleanor neked nem kell bocsánatot kérned… Jaj, ne, ezt ne, nem szeretném, ha miattam veszekednétek – hallgattam, ahogy beszélnek – Ne, El, kérlek, ne! – felé pillantottam – Biztos, én most nem akarok ezzel foglalkozni, nekem nyugalomra van szükségem, míg a baba megszületik, aztán meg alvásra – elnevettem magam. Hamarosan itt lesz a babánk és tényleg ez lesz az életünk, de ez valahogy mégis olyan távolinak tűnik. – Rendben, szia! – Em letette a telefont. Sóhajtott egy nagyot.

‒       Mi a baj?

‒       Eleanor összeveszett Louis-val miattam, vagyis azért, amit mondott nekem – javította ki magát.

‒       Helyes – vágtam rá.

‒       Nem, nem az – megrázta a fejét – Nem akarom, hogy emiatt veszekedjenek. Mérges vagyok Louis-ra, amiért ilyeneket vágott hozzám, főként azért, mert nem értem, de azt nem akarom, hogy ez közéjük álljon – magyarázta. Annyira jó lelked van.

‒       Értelek, de ez nem ennyire egyszerű – megfogtam a kezét, amire rászorított.

‒       Tudom.

‒       Mi legyen a következő film? – tereltem. Cica elmosolyodott a próbálkozásomon.

‒       Excsajok szelleme – vigyorodott el.

 

 

 

 Ha elolvastad, kérlek, jelezd :)

 

 

2.évad 51.rész - Mit mondtál neki?

Sziasztok!

Hogy vagytok? Remélem, Mindenki jól van és már várjátok a tavaszt és a jó időt. Addig, amíg ideér, itt van Nektek a történet folytatása, amit nem volt túl egyszerű megírni. Kíváncsian várom, mit szóltok hozzá :) Jó szórakozást a részhez! :)
Kellemes húsvéti ünnepeket kívánok mindenkinek!

Puszi: Emily

 

04.03.

~ Harry ~

Próba után összeszedtem néhány cuccomat, majd elindultam Cicalányhoz. Korábban eldöntöttük, melyik szoba lesz a picié és én szerettem volna megvásárolni a cuccokat hozzá. Szerelmem viszont szólt, hogy jó néhány dolog már megvan, így most elmegyek értük és holnap elhozzuk őket hozzám. Azt mondta, volt egy babaváró buli a barátaival és ott kapta őket, meg pár cuccot ő is vett már. Nagyobb dolgok hiányoznak még, mint például a kiságy és a babakocsi. Nem is nagyon tudom, hol vehetnénk ilyeneket, de Emily azt mondta, majd ő keresgél. Kíváncsi leszek, milyen színekben gondolkozik. Jócskán besötétedett, mire megérkeztem Mr. Moore házához. Szerelmem hallhatta az autót, mert ki se szálltam, már kilépett a bejárati ajtón. A dolgaimmal a kezemben siettem hozzá.
‒        Szia, Cica!
‒        Szia! – sietve magához húzott.
‒        Hogy vagytok?
‒        Jól, minden rendben – válaszolta, aztán lehúzott egy csókra – Milyen volt a próba?
‒        Jól ment, a srácok szombaton délután eljönnek hozzánk – mondtam.
‒        Oké – Em bólintott egy halvány mosollyal az arcán. Nem örül, és ez annyira látszik rajta. Bár tudnám, hogyan segíthetnék neki.
Bementünk a házba, letettem a kabátom, azután a konyhába mentünk, ahol üdvözöltem Mr. Moore-t. Minden készen állt a vacsorához, megvártak vele, így együtt ettünk.
Evés után a Cicalány szobájában összekészített baba holmikat kivittük a kocsimba. Egész sok dolgot kapott már a babánk. Emily hamar lefürdött és ágyba bújt, fáradt volt, szinte egész nap takarított. Hamarosan én is megfürödtem és bebújtam mellé az ágyba. Szerelmem háttal feküdt nekem, közelebb csúsztam hozzá, miután ránéztem a telefonomra. Nem igazán reagált rám, ezért azt hittem, már elaludt. 

Hajnali egy körül arra ébredtem, hogy Cicalány forgolódik mellettem. Sehogy sem találta a helyét és nagy, mély levegőket vett. Egyszerre csak kipattant az ágyból és kiment a szobából. Már jó tíz perce oda volt, amikor úgy döntöttem, megnézem, mit csinál. A fürdőből fény szűrődött ki, ezért odasétáltam. Kopogtam, majd lassan benyitottam. Szinte azonnal megcsapott az a fanyar szag. Emily a WC mellett ült, láthatóan rosszul volt. Kinyitottam az ablakot, aztán leültem mellé.
‒        Ezt nem reggeli rosszullétnek hívják? – kérdeztem megsimogatva a hátát.
‒        Ez nem az – mondta halkan – Sok volt a vacsora – tette hozzá.
‒        Magadhoz képest tényleg sokat ettél – szólaltam meg. Felém fordította a fejét.
‒        Bocs, hogy felébresztettelek – hangja bűnbánó volt.
‒        Nincs semmi baj – puszit nyomtam a homlokára, mire kirázta a hideg – Mit gondolsz, visszamehetünk a szobádba? – fürkésztem kíváncsian.
‒        Azt hiszem, igen – válaszolta.
‒        Kellene egy lavór – felálltam és becsuktam az ablakot.
‒        Az ágyam alatt van – szólalt meg.
‒         Mindjárt hozom, maradj itt – kértem, majd sietős léptekkel a szobájába mentem. 
Visszatérve hozzá, együtt mentünk a hálóba. Em visszafeküdt az ágyba. Én egy kicsit kiszellőztettem, mert melegnek éreztem a levegőt. Bebújtam Cica mellé.
‒        Köszi – motyogta felém fordulva. Megfogtam a kezét, majd magam felé húzva puszit nyomtam a bőrére.
‒        Jobban érzed magad? – fürkésztem kíváncsian.
‒        Igen.
‒        Kérsz vizet? – pillantottam rá.
‒        Nem – megrázta a fejét – Míg a lavórért mentél, kiöblítettem a számat.
A másik kezemet a pocakjára simítottam.
‒        Darcy alszik? – kérdeztem.
‒        Azt hiszem, igen, nem mocorog – felelte szerelmem.
Ezt leszámítva az éjszakánk eseménytelenül telt el.
Reggel Emily korán felkelt, el szeretett volna köszönni az apjától, aki dolgozni ment. Reggeli után Cicalány összeszedett néhány dolgot, azután elindultunk hozzám. Útközben kétszer is megálltunk, mert Cicának pisilnie kellett. Bepakoltuk a cuccokat a pici szobájába, ezután szerelmem lepihent egy kicsit.
Rendeltem kaját, így azt ettünk ebédre, később elmentünk néhány baba boltba. Úton az üzletek felé megegyeztünk abban, mit kell vennünk. Kiságy, babakocsi, babahordozó és egy fürdető kád kell mindenképpen.

Az első boltba beérve szétváltunk. Nem tartottam valószínűnek, hogy itt lesznek rajongóim, de úgy gondoltuk a lehető legkevesebb időt szeretnénk tölteni az egyes üzletekben a legkisebb feltűnést keltve. Itt meg tudtuk venni a fürdető kádat meg a pelenkázót, mert Emilynek eszébe jutott, hogy az is kell. A következő helyen célirányosan az ágyakhoz mentünk. 
‒        Nekem ez tetszik – álltam meg az egyik előtt. Szerelmem odajött megnézni.
‒        Ez túl drága – mondta – Ennek elfogadható az ára – mutatott egy egyszerű világos barna kiságyra.
‒        Túl egyszerű – ráncoltam össze a homlokom – Mi a baj ezzel, az árán kívül? – kérdeztem.

‒        Azon kívül semmi – válaszolta – Nem fogja olyan sokáig használni, hogy megérje, főleg, ha ellágyulunk és köztünk fog aludni – tette hozzá. Talán igazad van.
Megnéztünk még pár olcsóbbat, aztán megállapodtunk az egyikben. 
‒        Babahordozó – sóhajtottam fel.
‒        Miért raknak mindent olyan magasra? – Cicalány mérgesen figyelte a feje felett lévő polcot.
‒        Megkérünk egy eladót, hogy segítsen – szólaltam meg – Milyenre gondoltál?
‒        Ne legyen valami dög nehéz – felelte a kínálatot nézve.
‒        A színére voltam kíváncsi – mosolyogtam rá.
‒        Ó – pillantott rám – Amin csillagok vannak, az tetszik már amennyit látok belőle – követtem a tekintetét.
‒        De az szürke – ráncoltam össze a homlokom.
‒        És? – húzta fel a szemöldökét.
‒        Lányunk lesz – feleltem.
‒        És akkor mindene rózsaszín kellene, hogy legyen? – kérdezte.
‒        Nem – megráztam a fejem – De lányos színűek lehetnének – javasoltam.
‒        Akkor neked nem fognak tetszeni a ruhái – sóhajtott fel. 
Mielőtt reagálhattam volna, észrevett egy eladót és megkérte, hogy segítsen nekünk. Miután ezeket is sikerült elintézni, visszamentünk a házhoz. Cicalány izgett-mozgott az út alatt, nem tudta, hogyan üljön.
‒        Jól vagy? – egy pillanatra rá néztem, aztán vissza az útra.
‒        Csak fáj a lábam – rázta meg a fejét, mintha semmiség lenne.
‒        Megnézhetem? – befordultunk az utcánkba.
‒        Aha – Emily vonakodva kibújt a cipőjéből. Megálltam a kapu előtt.
‒        Fel van dagadva a lábad – állapítottam meg.
‒        Nekem is feltűnt – motyogta.
‒        Miért nem szóltál? – kissé mérgesen pillantottam rá.
‒        Mert tudtam, akkor le fogod fújni a vásárlást és nem lesznek meg a dolgok, mire megérkezik a baba – a kezét a hasára simította.
‒        Baj, hogy nem akarlak végig citálni a városon, mikor nem vagy jól? – felé fordultam, miután leállítottam az autót.
‒        Harry – sóhajtott fel – Ez neked egy teljesen új dolog én ezt tudom – elkezdte visszavenni a cipőjét – De én nem először csinálom ezt, a baba születése utáni két-három hétig ez lesz a normális – magyarázta türelmesen.
‒        Ez? – mutattam a babára hitetlenkedve.
‒        Lesz még csúnyább is – mélyet sóhajtott.
‒        Ennél? – húztam fel a szemöldököm, mire csúnyán nézett rám és kiszállt a kocsiból. Sietve elhagytam az autót én is.
‒        Várj, nem úgy értettem! – igyekeztem utolérni.
‒        Hagyjuk Harry! – mérgesen kinyitotta a kaput. Megálltam a járdán. A francba! Meg kell még szoknom, hogy ennyire könnyű felidegesíteni. 
Visszamentem a kocsihoz és először a babahordozót vittem be a házba, majd a fürdető kádat és végül a pelenkázót. A kiságyat holnap délelőtt kihozzák, azt még egy jó kör lesz összeszerelni.
Emily a szobánkban volt, onnan szűrődött ki a hangja. Azt hiszem, valamelyik barátjának panaszkodott éppen. A nappaliban leültem a kanapéra, majd bekapcsoltam a tévét. A telefonomat a kezembe véve rákerestem a terhesség alatti lábdagadásra. Rámentem a képekre, amik között volt néhány elég durva is. Cicának igaza volt. Elkezdtem olvasgatni, mit kell ilyenkor csinálni. Elszakítottam a tekintetem a képernyőről, amikor érzékeltem Em jelenlétét a helyiségben. Bizonytalanul állt a lábain, csak nézett rám, mint aki nem tudja eldönteni megszólaljon-e. Letettem magam mellé a telefont. 
‒        Sajnálom – egyszerre szólaltunk meg. Mosolyogva felé sétáltam.
‒        Szeretlek! – öleltem magamhoz, kemény hasa az enyémhez simult.
‒        Tudom – motyogta fejét a mellkasomba fúrva.
‒        Menjünk át a szobába – javasoltam.
‒        Rendben – elhúzódott tőlem. Felszedtem a telefonom és kikapcsoltam a tévét. Egymás kezét fogva átsétáltunk a hálóba.
‒        Légy szíves, feküdj az ágyra! – kértem. 
Szerelmem nem ellenkezett, tette, amit mondtam neki. Fogtam két párnát, amiket a lábai alá tettem. Leültem az ágy végébe, majd elkezdtem masszírozni a lábát. Felé pillantottam, lehunyt szemekkel feküdt, néha grimaszolt, gondolom, mikor érzékenyebb területet érintettem.
Addig masszíroztam, amíg elaludt az ágyon. Ráterítettem egy vékony takarót és puszit nyomtam a fejére. Úgy terveztem, hagyom aludni, amíg elkészítem a vacsorát.
Meleg szendvicseket sütöttem meg teát csináltam, Cica kedvencét. Megterítettem, azután visszasétáltam hozzá a szobába. Az oldalára fordulva aludt. Leültem mellé az ágyra, lassan végig simítottam a karján. 
‒        Cicalány – szólítgattam – Cica, ébredj fel! Kész a vacsora – mocorogni kezdett. Megsimogattam az arcát, mire kinyitotta a szemét.
‒        Hagytál aludni – motyogta.
‒        Nem aludtál túl sokat – szólaltam meg.
‒        Köszönöm a láb masszázst, nagyon jó volt – felült az ágyban.
‒        Ennek örülök – egymásra mosolyogtunk – Ha kicsit többet iszol, az is segít, hogy ne dagadjanak fel annyira a lábaid.
‒        Köszi – felém hajolva megcsókolt, amit örömmel viszonoztam.
‒        Gyere, menjünk enni! – megfogtam a kezét és az ajtó felé húztam.

Vacsora után szerelmem gyorsan lefürdött. Az ágyban feküdt, olvasott valamit a telefonján, amikor úgy döntöttem, én is lefürdök. Hallottam Cicalány hangját, ahogy visszasétáltam a hálóba, de nem értettem, amit mondott, nem angolul beszélt. Rám mosolygott, amint beléptem a szobába. Bebújtam mellé az ágyba. A másik keze a pocakján volt, így én is odasimítottam az enyémet. A kislányunk épp az esti tornáját tartotta erőteljes rúgásokkal. Em letette a telefont, felszabadult kezét az enyémre tette, mire felé pillantottam. Lehajolva megcsókolt.
‒        Minden rendben? – húzódtam el tőle.
‒        Igen, jól vannak – mosolygott – Már alig várom, hogy láthassam őket – szép szemei csillogtak.
‒        Idejönnek? – néztem rá meglepetten.
‒        Nem – megrázta a fejét – Húsvétkor haza utazom hozzájuk.
‒        Várj! – számolni kezdtem – Akkor már az utolsó hónapban leszel.
‒        Igen, megbeszéltem az orvossal, nincs kifogása ellene, de az indulás előtt meg fog vizsgálni – magyarázta.
‒        Nem várhatna ez az utazás? – kérdeztem óvatosan.
‒        Nem – megrázta a fejét – Ha megszületik a baba, egy jó darabig úgysem fogok tudni hosszabb útra menni.
‒        Miért? – ráncoltam össze a homlokom.
‒        Mondtam már, pici babát nem hurcibálunk hosszabb útra, mert az kínzás – Tényleg említette már.
‒        Oké – mondtam kelletlenül.
‒        Harry, kérlek, ne csináld ezt! Nem lesz semmi bajunk – kezdett mérges lenni.
‒        Rendben – végig simítottam a hasán, aztán hátra dőltem a helyemre.
‒        Ha ettől jobban érzed magad, eljöhetsz velem, amúgy is kérdezték, mikor találkozhatnak veled – szólalt meg.
‒        Tényleg szeretnéd, ha mennék? – húztam fel a szemöldököm.
‒        Nyilván azért mondtam, mert nem akarom, hogy gyere – megforgatta a szemét – Ne csináld ezt velem! – beleivott az éjjeliszekrényen lévő vizébe.
‒        Még meggondolom – válaszoltam – Pontosan mikor mennél?
‒        Tizenhetedikén és huszonegyedikén jönnék vissza, az egész ünnepet ott szeretném tölteni – magyarázta.
‒        Mikor láttad őket utoljára? – felé pillantottam.
‒        Karácsonykor – felelte elmosolyodva. Tudom, hogy fontosak neki a rokonai, de egy szavukat se fogom érteni. Megéreztem a kezét a kezemen.
‒        Nem kell eljönnöd, ha nem akarsz – szólalt meg.
‒        Még meggondolom – ismételtem el.
‒        Rendben. 

~ Emily ~

Nagyon rosszul aludtam, durván forgolódtam Harry mellett. Hamarabb felkeltem, mint ő, nem bírtam már tovább. Remegtem, de ennek semmi köze sem volt az állapotomhoz, simán ideges voltam attól, ami rám várt. Ma délutánra vártuk a fiúkat, Hazza nem akart főzőcskézni, ezért sültes tálakat rendelt. Ma délelőttre pedig a kiságynak kellett megérkeznie. Haz össze is szerette volna szerelni, de én nem voltam biztos abban, hogy erre elég lesz a délelőtt. Épp pirítóst csináltam reggelire, amikor szerelmem belépett a konyhába.
‒        Jó reggelt! – reszelős hangjától kirázott a hideg.
‒        Neked is – mosolyogtam rá. Hátulról átölelt, a mellkasa a hátamhoz simult, míg kezei a hasamra csúsztak.
‒        Nekem is csinálsz? – suttogta a fülembe, amitől elgyengült a lábam.
‒        Igen – válaszoltam, miközben elhúzódtam tőle.
‒        Minden rendben? – szerelmem aggódva figyelt engem.
‒        Persze – bólintottam megerősítésként – Átveszed? Ki kell mennem a mosdóba – zöld íriszei gyanakodva méregettek.
‒  Oké – odaállt a pirítóhoz, míg én megindultam az említett helyiség felé.
Miután végeztem, nem mentem egyből vissza, besétáltam a hálóba. Idegesen kerestem a telefonomat. Amint meglett, írtam Macynek:
                                                                                   „Félek”
Remélem, hamar ideér a kiságy és akkor majd az lefoglalja a gondolataimat. Pityegett a telefonom:

                                               „Nincs mitől. Manóm alig várja, h találkozzatok Mac”
Gyorsan visszaírtam neki:

                                                                         „Nem is tőle tartok”
‒        Cica – majdnem elhajítottam a telefont, mikor meghallottam Haz hangját a hátam mögül.
‒        Mi az? – a szívem hevesen vert a mellkasomban, miközben megfordultam.
‒        Jól vagy? – aggódva kérdezte.
‒        Igen – bólintottam – Miért?
‒        Csak sokáig voltál oda, azt hittem, valami baj van – felelte. Elmosolyodva felé léptem.
‒        Minden rendben – hazudtam – Nem szóltak még, mikor hozzák az ágyat? – tereltem a témát.
‒        Még nem, elvileg előtte felhívnak – épp csak kimondta, csörögni kezdett a telefonja.
Felvette, én pedig elindultam a konyhába. Nem sokára követett engem.

‒        Negyed óra és jön a kiságy – szólalt meg, már fel volt öltözve.
‒        Oké – beleharaptam a pirítósba.
‒        Te nem szeretnél felöltözni? – végig nézett a hálóingemen.
‒        Majd reggeli után – válaszoltam egy újabbat harapva a pirítósba – Ha hamarabb ideérnek, akkor nem jövök elő, amíg itt vannak – Hazza meglepettnek tűnt, nyilván kitaláltam a gondolatát. 
Reggeli után átsétáltam a szobába és felöltöztem. Laza ruhákat választottam, mostanában kényelmetlen volt minden, ami kicsit is szorított vagy feszült.
Épp végeztem, mire megérkeztek a kisággyal. Két fiatal srác hozott be egy jó nagy dobozt a kijelölt szobába. Harry kikísérte őket, míg én szemügyre vettem a dobozt. Hoztam a konyhából egy nagy kést, hogy ki tudjam bontani. 
‒        Jövök, segítek – Haz belépett a helyiségbe, aztán kivette a kezemből a vágó eszközt. 
Lenyeltem, amit mondani akartam és figyeltem, ahogy kibontja a dobozt. Hamar előkerültek belőle a barna bútor darabjai. 
‒        Azt hiszem, nem ártana áttörölgetni a darabokat – szólaltam meg.
‒        Fertőtlenítővel? – kérdezte szerelmem.
‒        Nem muszáj – ráztam meg a fejem – Csak valami tisztítószerrel, nem tudni hányan értek hozzá és mivel kezelték – magyaráztam.
‒        Oké, mindjárt hozok valamit.
‒        Nem kell, csak mondd meg, hol találom – indultam az ajtó felé.
‒        A fürdőben a mosdókagyló alatti szekrényben – felelte – Ott rongynak is lennie kell – tette hozzá.
‒        Oké – se perc alatt megtaláltam, amit kerestem, így gyorsan visszaértem Harryhez a pici szobájába. 
Együtt kicsomagoltuk és áttörölgettük az összes elemét. Ezután kezdetét vette a legózás. Haz azt állította, jó volt benne, de a kiságyba beletört a bicskája. 
‒        Nem hiszem el, hogy ez ilyen nehéz – méltatlankodott – Alig lehet kiolvasni – dünnyögte.
‒        Ide adod? – nyújtottam felé a kezem.
‒        Tessék! – frusztráltan a kezembe nyomta.

‒        Kerülj egyet, addig én is megpróbálom – mondtam neki széthajtogatva a papírt. Ez tényleg durva, pedig nem is ikeás. 
Mire göndörke visszaért, az alját összeraktam. 

‒        Hát ezt mégis hogy? – teljesen ledöbbent.
‒   Pont jókor jössz. Meghúznád a csavarokat, én annyira nem tudtam megszorítani őket – néztem fel rá.
‒        Ezt mégis hogyan? – hitetlenkedett mellém telepedve.
‒        Csak a képeket néztem, mint amikor legóztunk – magyaráztam.
‒        Kivel?
‒        A bátyámmal – válaszoltam – Gyerekként rengeteget legóztunk – A régi szép idők.
Szinte teljesen összeraktuk, mire megjöttek a sültes tálak. A kaja után hamarosan megérkeztek a fiúk is. 

‒        Sziasztok! – a srácok egymás után léptek be a házba. 
Mosolyogva üdvözöltem őket. Hevesen vert a szívem, ahogy végig mértek. Ni megindult felém, elém érve óvatosan átölelt. 
‒        Jó újra látni – mondta fél hangosan.
‒        Téged is – elhúzódott tőlem. 
Annyira furcsán éreztem magam köztük, mintha nem is töltöttem volna velük három hónapot a nyáron. Zayn is odajött megölelni. 
‒        Minden rendben, nyugi! – suttogta a fülembe. 
Elhúzódva tőle rá mosolyogtam. Ebéd után én kimentem a mosdóba, míg a többiek áttelepültek a nappaliba. Nem mentem rögtön vissza hozzájuk, a hálóba igyekeztem a telefonomért. Evés alatt kicsit megnyugodtam, úgy beszélgettünk, mintha semmi sem történt volna, pedig egyel többen voltunk az asztalnál. Épp Macynek írtam, mikor zajra lettem figyelmes. Megfordulva húsz centiről láttam Louis-t. Megugrottam. 
‒        Megijesztettél – mondtam letéve a mobilom. Nem reagált a közlésemre.
‒        Te ezt komolyan gondoltad? – nézett rám.
‒        Micsodát? – meglepetten kérdeztem.
‒        Azt hazudod Harrynek, hogy ez a gyerek az övé, visszajössz ide, mintha mi se történt volna, mert a pénze nélkül nem tudnád felnevelni. Van fogalmad arról milyen volt hónapokig, mert te elhagytad? – mutatott rám – Mi lesz, ha rájön, a gyerek nem az övé és újra kezdődik a hülyesége? – levegőt venni se tudtam, nemhogy megszólalni. 
A kicsi rugdosni kezdett, ezért a hasamra simítottam a kezem. Csendben álltunk, kisvártatva könnyek szöktek a szemembe. 
‒        Szemét vagy! – motyogtam – Azt hiszed nekem olyan jó volt?! Hogy én örömtáncot jártam miután szakítottunk?! – rá kiabáltam, ami meglepte – Arra mentem haza, hogy anyám kirakta Apámat és odaköltöztette az új pasiját. Nekem azt mondta, ha nem tetszik, menjek ahova akarok. Várandósan, egyedül, úgy, hogy iskolába jártam, mellette két helyen dolgoztam, Apám befogadott, de az ő háza még nem volt kész. Egy darabig Macyéknél voltam. Hónapokig sírtam, mert összeomlott az életem, de nem adhattam fel, ugyanis felelős lettem egy másik életért! – ordítottam. Társaságot kaptunk a többiek személyében. – Amint megszületik, tesztet fogunk csinálni, aminek az eredményét hozzád fogom vágni, mert bizonyítani fogja, hogy Harry a gyerek apja, sohasem csaltam meg – még mindig kiabáltam.
‒        Mit mondtál neki? – Hazza mérgesen fordult Lou felé.
‒        Az igazat – egyenesen rám nézett miközben válaszolt, ami feldühített. 
Behoztam a kettőnk között lévő távolságot és pofán vágtam a kék szemű fiút. Mindenki meglepődött a helyiségben. 
‒        Takarodj innen! – dühösen köptem a szavakat. Szólásra nyitotta a száját, mire újra felemeltem a kezem.
‒        Elég ebből – Zayn közénk ugrott és próbált távolabb tolni Louis-tól.
‒        Menj innen! – Harry elkezdte kifelé rángatni a bandatársát. 
A tekintetünk találkozott, az én szemem villámokat szórt, az övé inkább csalódott volt.

(Szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy imádom Louis-t, de valakinek ki kellett mondania.)

Ha elolvastad, kérlek, jelezed :)