2.évad 51.rész - Mit mondtál neki?

Sziasztok!

Hogy vagytok? Remélem, Mindenki jól van és már várjátok a tavaszt és a jó időt. Addig, amíg ideér, itt van Nektek a történet folytatása, amit nem volt túl egyszerű megírni. Kíváncsian várom, mit szóltok hozzá :) Jó szórakozást a részhez! :)
Kellemes húsvéti ünnepeket kívánok mindenkinek!

Puszi: Emily

 

04.03.

~ Harry ~

Próba után összeszedtem néhány cuccomat, majd elindultam Cicalányhoz. Korábban eldöntöttük, melyik szoba lesz a picié és én szerettem volna megvásárolni a cuccokat hozzá. Szerelmem viszont szólt, hogy jó néhány dolog már megvan, így most elmegyek értük és holnap elhozzuk őket hozzám. Azt mondta, volt egy babaváró buli a barátaival és ott kapta őket, meg pár cuccot ő is vett már. Nagyobb dolgok hiányoznak még, mint például a kiságy és a babakocsi. Nem is nagyon tudom, hol vehetnénk ilyeneket, de Emily azt mondta, majd ő keresgél. Kíváncsi leszek, milyen színekben gondolkozik. Jócskán besötétedett, mire megérkeztem Mr. Moore házához. Szerelmem hallhatta az autót, mert ki se szálltam, már kilépett a bejárati ajtón. A dolgaimmal a kezemben siettem hozzá.
‒        Szia, Cica!
‒        Szia! – sietve magához húzott.
‒        Hogy vagytok?
‒        Jól, minden rendben – válaszolta, aztán lehúzott egy csókra – Milyen volt a próba?
‒        Jól ment, a srácok szombaton délután eljönnek hozzánk – mondtam.
‒        Oké – Em bólintott egy halvány mosollyal az arcán. Nem örül, és ez annyira látszik rajta. Bár tudnám, hogyan segíthetnék neki.
Bementünk a házba, letettem a kabátom, azután a konyhába mentünk, ahol üdvözöltem Mr. Moore-t. Minden készen állt a vacsorához, megvártak vele, így együtt ettünk.
Evés után a Cicalány szobájában összekészített baba holmikat kivittük a kocsimba. Egész sok dolgot kapott már a babánk. Emily hamar lefürdött és ágyba bújt, fáradt volt, szinte egész nap takarított. Hamarosan én is megfürödtem és bebújtam mellé az ágyba. Szerelmem háttal feküdt nekem, közelebb csúsztam hozzá, miután ránéztem a telefonomra. Nem igazán reagált rám, ezért azt hittem, már elaludt. 

Hajnali egy körül arra ébredtem, hogy Cicalány forgolódik mellettem. Sehogy sem találta a helyét és nagy, mély levegőket vett. Egyszerre csak kipattant az ágyból és kiment a szobából. Már jó tíz perce oda volt, amikor úgy döntöttem, megnézem, mit csinál. A fürdőből fény szűrődött ki, ezért odasétáltam. Kopogtam, majd lassan benyitottam. Szinte azonnal megcsapott az a fanyar szag. Emily a WC mellett ült, láthatóan rosszul volt. Kinyitottam az ablakot, aztán leültem mellé.
‒        Ezt nem reggeli rosszullétnek hívják? – kérdeztem megsimogatva a hátát.
‒        Ez nem az – mondta halkan – Sok volt a vacsora – tette hozzá.
‒        Magadhoz képest tényleg sokat ettél – szólaltam meg. Felém fordította a fejét.
‒        Bocs, hogy felébresztettelek – hangja bűnbánó volt.
‒        Nincs semmi baj – puszit nyomtam a homlokára, mire kirázta a hideg – Mit gondolsz, visszamehetünk a szobádba? – fürkésztem kíváncsian.
‒        Azt hiszem, igen – válaszolta.
‒        Kellene egy lavór – felálltam és becsuktam az ablakot.
‒        Az ágyam alatt van – szólalt meg.
‒         Mindjárt hozom, maradj itt – kértem, majd sietős léptekkel a szobájába mentem. 
Visszatérve hozzá, együtt mentünk a hálóba. Em visszafeküdt az ágyba. Én egy kicsit kiszellőztettem, mert melegnek éreztem a levegőt. Bebújtam Cica mellé.
‒        Köszi – motyogta felém fordulva. Megfogtam a kezét, majd magam felé húzva puszit nyomtam a bőrére.
‒        Jobban érzed magad? – fürkésztem kíváncsian.
‒        Igen.
‒        Kérsz vizet? – pillantottam rá.
‒        Nem – megrázta a fejét – Míg a lavórért mentél, kiöblítettem a számat.
A másik kezemet a pocakjára simítottam.
‒        Darcy alszik? – kérdeztem.
‒        Azt hiszem, igen, nem mocorog – felelte szerelmem.
Ezt leszámítva az éjszakánk eseménytelenül telt el.
Reggel Emily korán felkelt, el szeretett volna köszönni az apjától, aki dolgozni ment. Reggeli után Cicalány összeszedett néhány dolgot, azután elindultunk hozzám. Útközben kétszer is megálltunk, mert Cicának pisilnie kellett. Bepakoltuk a cuccokat a pici szobájába, ezután szerelmem lepihent egy kicsit.
Rendeltem kaját, így azt ettünk ebédre, később elmentünk néhány baba boltba. Úton az üzletek felé megegyeztünk abban, mit kell vennünk. Kiságy, babakocsi, babahordozó és egy fürdető kád kell mindenképpen.

Az első boltba beérve szétváltunk. Nem tartottam valószínűnek, hogy itt lesznek rajongóim, de úgy gondoltuk a lehető legkevesebb időt szeretnénk tölteni az egyes üzletekben a legkisebb feltűnést keltve. Itt meg tudtuk venni a fürdető kádat meg a pelenkázót, mert Emilynek eszébe jutott, hogy az is kell. A következő helyen célirányosan az ágyakhoz mentünk. 
‒        Nekem ez tetszik – álltam meg az egyik előtt. Szerelmem odajött megnézni.
‒        Ez túl drága – mondta – Ennek elfogadható az ára – mutatott egy egyszerű világos barna kiságyra.
‒        Túl egyszerű – ráncoltam össze a homlokom – Mi a baj ezzel, az árán kívül? – kérdeztem.

‒        Azon kívül semmi – válaszolta – Nem fogja olyan sokáig használni, hogy megérje, főleg, ha ellágyulunk és köztünk fog aludni – tette hozzá. Talán igazad van.
Megnéztünk még pár olcsóbbat, aztán megállapodtunk az egyikben. 
‒        Babahordozó – sóhajtottam fel.
‒        Miért raknak mindent olyan magasra? – Cicalány mérgesen figyelte a feje felett lévő polcot.
‒        Megkérünk egy eladót, hogy segítsen – szólaltam meg – Milyenre gondoltál?
‒        Ne legyen valami dög nehéz – felelte a kínálatot nézve.
‒        A színére voltam kíváncsi – mosolyogtam rá.
‒        Ó – pillantott rám – Amin csillagok vannak, az tetszik már amennyit látok belőle – követtem a tekintetét.
‒        De az szürke – ráncoltam össze a homlokom.
‒        És? – húzta fel a szemöldökét.
‒        Lányunk lesz – feleltem.
‒        És akkor mindene rózsaszín kellene, hogy legyen? – kérdezte.
‒        Nem – megráztam a fejem – De lányos színűek lehetnének – javasoltam.
‒        Akkor neked nem fognak tetszeni a ruhái – sóhajtott fel. 
Mielőtt reagálhattam volna, észrevett egy eladót és megkérte, hogy segítsen nekünk. Miután ezeket is sikerült elintézni, visszamentünk a házhoz. Cicalány izgett-mozgott az út alatt, nem tudta, hogyan üljön.
‒        Jól vagy? – egy pillanatra rá néztem, aztán vissza az útra.
‒        Csak fáj a lábam – rázta meg a fejét, mintha semmiség lenne.
‒        Megnézhetem? – befordultunk az utcánkba.
‒        Aha – Emily vonakodva kibújt a cipőjéből. Megálltam a kapu előtt.
‒        Fel van dagadva a lábad – állapítottam meg.
‒        Nekem is feltűnt – motyogta.
‒        Miért nem szóltál? – kissé mérgesen pillantottam rá.
‒        Mert tudtam, akkor le fogod fújni a vásárlást és nem lesznek meg a dolgok, mire megérkezik a baba – a kezét a hasára simította.
‒        Baj, hogy nem akarlak végig citálni a városon, mikor nem vagy jól? – felé fordultam, miután leállítottam az autót.
‒        Harry – sóhajtott fel – Ez neked egy teljesen új dolog én ezt tudom – elkezdte visszavenni a cipőjét – De én nem először csinálom ezt, a baba születése utáni két-három hétig ez lesz a normális – magyarázta türelmesen.
‒        Ez? – mutattam a babára hitetlenkedve.
‒        Lesz még csúnyább is – mélyet sóhajtott.
‒        Ennél? – húztam fel a szemöldököm, mire csúnyán nézett rám és kiszállt a kocsiból. Sietve elhagytam az autót én is.
‒        Várj, nem úgy értettem! – igyekeztem utolérni.
‒        Hagyjuk Harry! – mérgesen kinyitotta a kaput. Megálltam a járdán. A francba! Meg kell még szoknom, hogy ennyire könnyű felidegesíteni. 
Visszamentem a kocsihoz és először a babahordozót vittem be a házba, majd a fürdető kádat és végül a pelenkázót. A kiságyat holnap délelőtt kihozzák, azt még egy jó kör lesz összeszerelni.
Emily a szobánkban volt, onnan szűrődött ki a hangja. Azt hiszem, valamelyik barátjának panaszkodott éppen. A nappaliban leültem a kanapéra, majd bekapcsoltam a tévét. A telefonomat a kezembe véve rákerestem a terhesség alatti lábdagadásra. Rámentem a képekre, amik között volt néhány elég durva is. Cicának igaza volt. Elkezdtem olvasgatni, mit kell ilyenkor csinálni. Elszakítottam a tekintetem a képernyőről, amikor érzékeltem Em jelenlétét a helyiségben. Bizonytalanul állt a lábain, csak nézett rám, mint aki nem tudja eldönteni megszólaljon-e. Letettem magam mellé a telefont. 
‒        Sajnálom – egyszerre szólaltunk meg. Mosolyogva felé sétáltam.
‒        Szeretlek! – öleltem magamhoz, kemény hasa az enyémhez simult.
‒        Tudom – motyogta fejét a mellkasomba fúrva.
‒        Menjünk át a szobába – javasoltam.
‒        Rendben – elhúzódott tőlem. Felszedtem a telefonom és kikapcsoltam a tévét. Egymás kezét fogva átsétáltunk a hálóba.
‒        Légy szíves, feküdj az ágyra! – kértem. 
Szerelmem nem ellenkezett, tette, amit mondtam neki. Fogtam két párnát, amiket a lábai alá tettem. Leültem az ágy végébe, majd elkezdtem masszírozni a lábát. Felé pillantottam, lehunyt szemekkel feküdt, néha grimaszolt, gondolom, mikor érzékenyebb területet érintettem.
Addig masszíroztam, amíg elaludt az ágyon. Ráterítettem egy vékony takarót és puszit nyomtam a fejére. Úgy terveztem, hagyom aludni, amíg elkészítem a vacsorát.
Meleg szendvicseket sütöttem meg teát csináltam, Cica kedvencét. Megterítettem, azután visszasétáltam hozzá a szobába. Az oldalára fordulva aludt. Leültem mellé az ágyra, lassan végig simítottam a karján. 
‒        Cicalány – szólítgattam – Cica, ébredj fel! Kész a vacsora – mocorogni kezdett. Megsimogattam az arcát, mire kinyitotta a szemét.
‒        Hagytál aludni – motyogta.
‒        Nem aludtál túl sokat – szólaltam meg.
‒        Köszönöm a láb masszázst, nagyon jó volt – felült az ágyban.
‒        Ennek örülök – egymásra mosolyogtunk – Ha kicsit többet iszol, az is segít, hogy ne dagadjanak fel annyira a lábaid.
‒        Köszi – felém hajolva megcsókolt, amit örömmel viszonoztam.
‒        Gyere, menjünk enni! – megfogtam a kezét és az ajtó felé húztam.

Vacsora után szerelmem gyorsan lefürdött. Az ágyban feküdt, olvasott valamit a telefonján, amikor úgy döntöttem, én is lefürdök. Hallottam Cicalány hangját, ahogy visszasétáltam a hálóba, de nem értettem, amit mondott, nem angolul beszélt. Rám mosolygott, amint beléptem a szobába. Bebújtam mellé az ágyba. A másik keze a pocakján volt, így én is odasimítottam az enyémet. A kislányunk épp az esti tornáját tartotta erőteljes rúgásokkal. Em letette a telefont, felszabadult kezét az enyémre tette, mire felé pillantottam. Lehajolva megcsókolt.
‒        Minden rendben? – húzódtam el tőle.
‒        Igen, jól vannak – mosolygott – Már alig várom, hogy láthassam őket – szép szemei csillogtak.
‒        Idejönnek? – néztem rá meglepetten.
‒        Nem – megrázta a fejét – Húsvétkor haza utazom hozzájuk.
‒        Várj! – számolni kezdtem – Akkor már az utolsó hónapban leszel.
‒        Igen, megbeszéltem az orvossal, nincs kifogása ellene, de az indulás előtt meg fog vizsgálni – magyarázta.
‒        Nem várhatna ez az utazás? – kérdeztem óvatosan.
‒        Nem – megrázta a fejét – Ha megszületik a baba, egy jó darabig úgysem fogok tudni hosszabb útra menni.
‒        Miért? – ráncoltam össze a homlokom.
‒        Mondtam már, pici babát nem hurcibálunk hosszabb útra, mert az kínzás – Tényleg említette már.
‒        Oké – mondtam kelletlenül.
‒        Harry, kérlek, ne csináld ezt! Nem lesz semmi bajunk – kezdett mérges lenni.
‒        Rendben – végig simítottam a hasán, aztán hátra dőltem a helyemre.
‒        Ha ettől jobban érzed magad, eljöhetsz velem, amúgy is kérdezték, mikor találkozhatnak veled – szólalt meg.
‒        Tényleg szeretnéd, ha mennék? – húztam fel a szemöldököm.
‒        Nyilván azért mondtam, mert nem akarom, hogy gyere – megforgatta a szemét – Ne csináld ezt velem! – beleivott az éjjeliszekrényen lévő vizébe.
‒        Még meggondolom – válaszoltam – Pontosan mikor mennél?
‒        Tizenhetedikén és huszonegyedikén jönnék vissza, az egész ünnepet ott szeretném tölteni – magyarázta.
‒        Mikor láttad őket utoljára? – felé pillantottam.
‒        Karácsonykor – felelte elmosolyodva. Tudom, hogy fontosak neki a rokonai, de egy szavukat se fogom érteni. Megéreztem a kezét a kezemen.
‒        Nem kell eljönnöd, ha nem akarsz – szólalt meg.
‒        Még meggondolom – ismételtem el.
‒        Rendben. 

~ Emily ~

Nagyon rosszul aludtam, durván forgolódtam Harry mellett. Hamarabb felkeltem, mint ő, nem bírtam már tovább. Remegtem, de ennek semmi köze sem volt az állapotomhoz, simán ideges voltam attól, ami rám várt. Ma délutánra vártuk a fiúkat, Hazza nem akart főzőcskézni, ezért sültes tálakat rendelt. Ma délelőttre pedig a kiságynak kellett megérkeznie. Haz össze is szerette volna szerelni, de én nem voltam biztos abban, hogy erre elég lesz a délelőtt. Épp pirítóst csináltam reggelire, amikor szerelmem belépett a konyhába.
‒        Jó reggelt! – reszelős hangjától kirázott a hideg.
‒        Neked is – mosolyogtam rá. Hátulról átölelt, a mellkasa a hátamhoz simult, míg kezei a hasamra csúsztak.
‒        Nekem is csinálsz? – suttogta a fülembe, amitől elgyengült a lábam.
‒        Igen – válaszoltam, miközben elhúzódtam tőle.
‒        Minden rendben? – szerelmem aggódva figyelt engem.
‒        Persze – bólintottam megerősítésként – Átveszed? Ki kell mennem a mosdóba – zöld íriszei gyanakodva méregettek.
‒  Oké – odaállt a pirítóhoz, míg én megindultam az említett helyiség felé.
Miután végeztem, nem mentem egyből vissza, besétáltam a hálóba. Idegesen kerestem a telefonomat. Amint meglett, írtam Macynek:
                                                                                   „Félek”
Remélem, hamar ideér a kiságy és akkor majd az lefoglalja a gondolataimat. Pityegett a telefonom:

                                               „Nincs mitől. Manóm alig várja, h találkozzatok Mac”
Gyorsan visszaírtam neki:

                                                                         „Nem is tőle tartok”
‒        Cica – majdnem elhajítottam a telefont, mikor meghallottam Haz hangját a hátam mögül.
‒        Mi az? – a szívem hevesen vert a mellkasomban, miközben megfordultam.
‒        Jól vagy? – aggódva kérdezte.
‒        Igen – bólintottam – Miért?
‒        Csak sokáig voltál oda, azt hittem, valami baj van – felelte. Elmosolyodva felé léptem.
‒        Minden rendben – hazudtam – Nem szóltak még, mikor hozzák az ágyat? – tereltem a témát.
‒        Még nem, elvileg előtte felhívnak – épp csak kimondta, csörögni kezdett a telefonja.
Felvette, én pedig elindultam a konyhába. Nem sokára követett engem.

‒        Negyed óra és jön a kiságy – szólalt meg, már fel volt öltözve.
‒        Oké – beleharaptam a pirítósba.
‒        Te nem szeretnél felöltözni? – végig nézett a hálóingemen.
‒        Majd reggeli után – válaszoltam egy újabbat harapva a pirítósba – Ha hamarabb ideérnek, akkor nem jövök elő, amíg itt vannak – Hazza meglepettnek tűnt, nyilván kitaláltam a gondolatát. 
Reggeli után átsétáltam a szobába és felöltöztem. Laza ruhákat választottam, mostanában kényelmetlen volt minden, ami kicsit is szorított vagy feszült.
Épp végeztem, mire megérkeztek a kisággyal. Két fiatal srác hozott be egy jó nagy dobozt a kijelölt szobába. Harry kikísérte őket, míg én szemügyre vettem a dobozt. Hoztam a konyhából egy nagy kést, hogy ki tudjam bontani. 
‒        Jövök, segítek – Haz belépett a helyiségbe, aztán kivette a kezemből a vágó eszközt. 
Lenyeltem, amit mondani akartam és figyeltem, ahogy kibontja a dobozt. Hamar előkerültek belőle a barna bútor darabjai. 
‒        Azt hiszem, nem ártana áttörölgetni a darabokat – szólaltam meg.
‒        Fertőtlenítővel? – kérdezte szerelmem.
‒        Nem muszáj – ráztam meg a fejem – Csak valami tisztítószerrel, nem tudni hányan értek hozzá és mivel kezelték – magyaráztam.
‒        Oké, mindjárt hozok valamit.
‒        Nem kell, csak mondd meg, hol találom – indultam az ajtó felé.
‒        A fürdőben a mosdókagyló alatti szekrényben – felelte – Ott rongynak is lennie kell – tette hozzá.
‒        Oké – se perc alatt megtaláltam, amit kerestem, így gyorsan visszaértem Harryhez a pici szobájába. 
Együtt kicsomagoltuk és áttörölgettük az összes elemét. Ezután kezdetét vette a legózás. Haz azt állította, jó volt benne, de a kiságyba beletört a bicskája. 
‒        Nem hiszem el, hogy ez ilyen nehéz – méltatlankodott – Alig lehet kiolvasni – dünnyögte.
‒        Ide adod? – nyújtottam felé a kezem.
‒        Tessék! – frusztráltan a kezembe nyomta.

‒        Kerülj egyet, addig én is megpróbálom – mondtam neki széthajtogatva a papírt. Ez tényleg durva, pedig nem is ikeás. 
Mire göndörke visszaért, az alját összeraktam. 

‒        Hát ezt mégis hogy? – teljesen ledöbbent.
‒   Pont jókor jössz. Meghúznád a csavarokat, én annyira nem tudtam megszorítani őket – néztem fel rá.
‒        Ezt mégis hogyan? – hitetlenkedett mellém telepedve.
‒        Csak a képeket néztem, mint amikor legóztunk – magyaráztam.
‒        Kivel?
‒        A bátyámmal – válaszoltam – Gyerekként rengeteget legóztunk – A régi szép idők.
Szinte teljesen összeraktuk, mire megjöttek a sültes tálak. A kaja után hamarosan megérkeztek a fiúk is. 

‒        Sziasztok! – a srácok egymás után léptek be a házba. 
Mosolyogva üdvözöltem őket. Hevesen vert a szívem, ahogy végig mértek. Ni megindult felém, elém érve óvatosan átölelt. 
‒        Jó újra látni – mondta fél hangosan.
‒        Téged is – elhúzódott tőlem. 
Annyira furcsán éreztem magam köztük, mintha nem is töltöttem volna velük három hónapot a nyáron. Zayn is odajött megölelni. 
‒        Minden rendben, nyugi! – suttogta a fülembe. 
Elhúzódva tőle rá mosolyogtam. Ebéd után én kimentem a mosdóba, míg a többiek áttelepültek a nappaliba. Nem mentem rögtön vissza hozzájuk, a hálóba igyekeztem a telefonomért. Evés alatt kicsit megnyugodtam, úgy beszélgettünk, mintha semmi sem történt volna, pedig egyel többen voltunk az asztalnál. Épp Macynek írtam, mikor zajra lettem figyelmes. Megfordulva húsz centiről láttam Louis-t. Megugrottam. 
‒        Megijesztettél – mondtam letéve a mobilom. Nem reagált a közlésemre.
‒        Te ezt komolyan gondoltad? – nézett rám.
‒        Micsodát? – meglepetten kérdeztem.
‒        Azt hazudod Harrynek, hogy ez a gyerek az övé, visszajössz ide, mintha mi se történt volna, mert a pénze nélkül nem tudnád felnevelni. Van fogalmad arról milyen volt hónapokig, mert te elhagytad? – mutatott rám – Mi lesz, ha rájön, a gyerek nem az övé és újra kezdődik a hülyesége? – levegőt venni se tudtam, nemhogy megszólalni. 
A kicsi rugdosni kezdett, ezért a hasamra simítottam a kezem. Csendben álltunk, kisvártatva könnyek szöktek a szemembe. 
‒        Szemét vagy! – motyogtam – Azt hiszed nekem olyan jó volt?! Hogy én örömtáncot jártam miután szakítottunk?! – rá kiabáltam, ami meglepte – Arra mentem haza, hogy anyám kirakta Apámat és odaköltöztette az új pasiját. Nekem azt mondta, ha nem tetszik, menjek ahova akarok. Várandósan, egyedül, úgy, hogy iskolába jártam, mellette két helyen dolgoztam, Apám befogadott, de az ő háza még nem volt kész. Egy darabig Macyéknél voltam. Hónapokig sírtam, mert összeomlott az életem, de nem adhattam fel, ugyanis felelős lettem egy másik életért! – ordítottam. Társaságot kaptunk a többiek személyében. – Amint megszületik, tesztet fogunk csinálni, aminek az eredményét hozzád fogom vágni, mert bizonyítani fogja, hogy Harry a gyerek apja, sohasem csaltam meg – még mindig kiabáltam.
‒        Mit mondtál neki? – Hazza mérgesen fordult Lou felé.
‒        Az igazat – egyenesen rám nézett miközben válaszolt, ami feldühített. 
Behoztam a kettőnk között lévő távolságot és pofán vágtam a kék szemű fiút. Mindenki meglepődött a helyiségben. 
‒        Takarodj innen! – dühösen köptem a szavakat. Szólásra nyitotta a száját, mire újra felemeltem a kezem.
‒        Elég ebből – Zayn közénk ugrott és próbált távolabb tolni Louis-tól.
‒        Menj innen! – Harry elkezdte kifelé rángatni a bandatársát. 
A tekintetünk találkozott, az én szemem villámokat szórt, az övé inkább csalódott volt.

(Szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy imádom Louis-t, de valakinek ki kellett mondania.)

Ha elolvastad, kérlek, jelezed :) 

 

2.évad 50.rész - úgy tudtam

Sziasztok!

Hogy vagytok? :) Remélem, mindannyian nagyon jól vagytok és minden rendben veletek. Mindjárt itt a tavasz, igaz a jó idő most kicsit hamarabb érkezett meg hozzánk lehetővé téve a kinti programokat. Ha viszont nem szerettek annyira kint lenni, akkor kuckózzatok be az új résszel, amiben több dolog is kiderül majd. Jó szórakozást a történet folytatásához! :)
Utólag is szeretnék nagyon boldog születésnapot kívánni az egyetlen
Harry Edward Stylesnek! :)

Puszi: Emily

 

  

 

 

03.27.

~ Emily ~

A váróban ültem egy másik nővel és a párjával, láthatóan a nő előrébb tartott, mint én. Mind a ketten elég feltűnően megbámultak. Próbáltam tudomást se venni róla, de ez nem volt olyan egyszerű. Ma próbáltuk meg újra kideríteni, milyen nemű a baba. Harry nagyon szeretett volna itt lenni, ám ő most a bandával kapcsolatos kötelezettségeinek tett eleget. Pár napja viszont együtt voltunk.

Visszaemlékezés

Az ágyon ültünk egymással szemben.

‒       Azt se tudom, hogyan fogjunk neki – Harry tanácstalannak tűnt.

‒       Van valahol egy utónév könyvem, megkeressem? – pillantottam rá.

‒       Nem tudom – motyogta.

‒       Fiút vagy lányt válasszunk először? – kérdeztem.

‒       Lányt – felelte.

‒       Mondd először te! – kértem.

‒       Mit szólsz a Caroline-hoz? – nézett rám, mire elhúztam a számat.

‒       Őszintén? – húztam fel a szemöldököm kíváncsian.

‒       Persze – bólintott – Különben mi értelme lenne?

‒       Jó, igaz – szólaltam meg – Öregasszonyos – hadartam el.

‒       Tessék?! – szerelmem ledöbbent.

‒       Sajnálom Harry – kerültem a tekintetét – Nem tudom elképzelni, hogy egy édes pici lányt Caroline-nak hívnak.

‒       Oké – sóhajtott fel – Hogy tetszik a Zoe? – tekintete lyukat égetett belém.

Összeszorítottam a szemem és mélyet sóhajtottam. Nagyon utálni fogsz ezért.

‒       Ahonnan én jövök, ott ez kutya név – nem mertem ránézni.

‒       Hogy? – ráncolta össze a homlokát.

‒       Nálunk ezt a nevet kutyáknak adják – ismételtem el.

‒       Inkább hagyjuk – lemondón megrázta a fejét – Mondj valamit te is, hogy le tudjam szólni – mondta.

‒       Én nem akartalak megbántani, és te kérted az őszinte véleményemet – emlékeztettem.

‒       Igen, de lehetnél kicsit kíméletesebb is – adta a tudtomra.

‒       Jó, megpróbálom – ígértem – Nem tudom, mit fogsz szólni ehhez, de nekem nagyon tetszik a Darcy és jól megy a vezetéknevedhez is – magyaráztam.

‒       Szép név – értett egyet velem.

‒       Téged nem is zavar? – hitetlenkedtem.

‒       Mi? – Hazza összeráncolta a homlokát.

‒       A rólad írt történetekben ezt a nevet adják leggyakrabban a lányodnak – világosítottam fel.

‒       Én nem olvasok ilyeneket – ingatta a fejét.

‒       Tudom, de azt hittem, ennyit tudsz – mondtam.

‒       Engem ez nem zavar, de lehet más, ha kételyeid vannak – pillantott rám.

‒       Tetszik a Maggie is – szólaltam meg.

‒       Alexis? – húzta fel a szemöldökét.

‒       Az is szép – mosolyodtam el – Melyik legyen? – néztem rá tanácstalanul.

‒       Nem érzed, hogy mocorog, mikor kimondod őket? – kérdezte.

‒       Nem – megráztam a fejem, miközben a kezemet a hasamra simítottam – Mi a te neved? Talán Alexis? – nem történt semmi. Haz közelebb jött hozzám és a kezét a pocakomra simította.

‒       Akkor esetleg Darcy? – kérdezte szerelmem a hasamhoz hajolva.

A pici nem túl erősen, de megrúgott. Egymásra néztünk. Harry szemei izgatottan csillogtak.

‒       Ez most eldőlt? – kíváncsian fürkésztem az arcát.

‒       A baba egyértelmű volt – mosolygott rám.

‒       Akkor most kellene egy fiú név is – állapítottam meg – Szeretnéd, ha tovább vinné a nevedet?

‒       Melyiket? – nevette el magát.

‒       Amelyiket szeretnéd – válaszoltam.

‒       Talán második névnek – gondolkozott el – Mit szólsz a Peterhez?

‒       Az egyik volt fiúmat is így hívták – feleltem.

‒       És milyen volt a kapcsolatotok? – szúrósan néztem rá.

‒       Ha szétmentünk, mit gondolsz? – kérdeztem vissza.

‒       Oké, jogos. Peter kilőve – a pocakomra terelte tekintetét – Ian?

‒       Az szép név és ilyen nevű fiúval nem jártam – tettem hozzá – Nekem a Scott is nagyon tetszik – javasoltam.

‒       Akarod te megkérdezni? – bólintottam, miközben a kezünket a hasamra simítottuk.

‒       Scott, ez lenne a te neved? – kérdeztem reménykedve. Válaszul semmiféle mozgás nem érkezett.

‒       Ian Styles, így fognak hívni téged? – a pocakomat simogatta. A bal oldalamon éreztem egy apró rúgást. Ez nem volt túl határozott. Egymásra néztünk.

‒       Azt hiszem, ezzel megvolnánk – mondtam.

‒       Igen, Darcy, ha kislány, és Ian, ha kisfiú – összegezte szerelmem mosolyogva.

Visszaemlékezés vége

Kimentem a mosdóba, mire visszajöttem, a másik nő már bement a párjával. Elővettem a telefonom, amin várt egy SMS Macytől.

„Na, hogy ment?”

Visszaírtam neki:

„Még nem voltam bent. Em”

A hétvégén találkoztam vele is és Shane-nel is. Megbeszéltük az elmúlt időszak történéseit. Bűntudatom volt, amiért így elhanyagoltam őket. A csapattal se találkoztam már egy ideje, persze váltottunk üzeneteket, de azért az nem ugyanaz. Szeretnék összejönni velük valamikor, lehet Harryt is magammal kellene vinnem.

Kinyílt a váró ajtaja és belépett rajta egy újabb pár, akik jól megbámultak. A nőn még alig látszott, hogy babát vár. Nem sokára kijött a másik pár, végre bemehettem a doktornőhöz. Ma az asszisztense is dolgozott, ő ült a számítógép előtt. Felfeküdtem a vizsgálóasztalra, majd szabaddá tettem a hasamat.

‒       Hol az Apa? – kérdezte Lisa.

‒       Most dolgozik – halványan rá mosolyogtam.

‒       Kár, pedig múltkor olyan izgatott volt – jegyezte meg.

‒       Nagyon szeretné tudni – szólaltam meg.

‒       Mit szeretnétek jobban? – fürkészett kíváncsian.

‒       Én azt, hogy egészséges legyen – válaszoltam őszintén.

‒       Az, emiatt nem kell aggódnod – mosolyodott el – Lássuk, megtudunk-e még valamit ma – rákente a gélt a hasamra, aztán az ultrahangos készülékkel megvizsgált.

Hosszasan keresgélt, a monitort figyelte én pedig az ő arcát. Egyszerre csak mosolyogva felém fordult.

‒       Siker? – kíváncsian vizslattam.

‒       Úgy tűnik, szerencsénk van – felém fordította a monitort – Itt van – az ujjával kört rajzolt a kijelzőre.

‒       Bocsi Lisa, én ebből semmit sem tudok kivenni – zavartan rá mosolyogtam.

‒       Mindjárt csinálok belőle egy ultrahangos képet. 

Apa munkahelyére siettem a hírrel. Nagyon boldog volt, megeskettem, hogy amíg nem jelentjük be hivatalosan, nem mondja el senkinek. Harry kitalálta, hogyan jelentsük be, és az ötlete nekem is tetszett.

Elrohantam festéket venni, ezután haza indultam. Megebédeltem, később pedig megírtam Macynek, hamarosan bejelentjük a nemét. Összekészítettem a dolgaimat, azután taxival kimentem az állomásra.
Mikor megérkeztem Londonba, írtam Harrynek, hogy merre van. Még próbáltak, ezért a házához vitettem magam. Meglepődve láttam, hogy nincsenek fotósok a kapu előtt. Göndörkének igaza volt, megunták. Boldogan kerestem meg a kulcsot, amit tőle kaptam a házához. Kifizettem a taxit, aztán sietve bementem a házba. Bekapcsoltam a fűtést, majd szétnéztem a konyhában. Kellene valami ennivalót készíteni. A spájzban találtam egy zsák krumplit, a hűtőben volt kolbász. Lisztet vettem elő és tojást. A krumplit pucoltam, amikor zajra lettem figyelmes. Az ajtó felé indultam, Harry épp feltette a kabátját a fogasra.

‒       Szia! – köszöntem rá.

‒       Szia, Cica! – megfordulva hozzám sietett és átölelt – Mondd el, mi volt! – kérte.

‒       Inkább megmutatom – húzódtam el tőle. A táskámból kivettem az ultrahangos fotót. – Tessék! – adtam a kezébe.

‒       Úristen! – könnyes lett a szeme – Úgy tudtam – magához húzott egy csókra, míg az egyik kezét a hasamra simította.

‒       Arra gondoltam, készítek vacsorát és utána megcsinálhatnánk a képet, megvettem a festéket is – néztem fel zöld íriszeibe.

‒       Még mindig alig hiszem el – mondta az ultrahangos fotót bámulva.

‒       Pedig igaz – mosolyogtam rá.

‒       Mondd ki, kérlek! – kérte megfogva a kezem.

‒       Kislányunk lesz Harry – boldog mosoly terült szét az arcomon.

‒       Annyira szeretlek! – újra megcsókolt.

‒       Én is szeretlek – szoros ölelésbe zártuk egymást.

‒       Segítsek a vacsoránál? – húzódott el tőlem.

‒       Az jó lenne – mosolyogtam rá.

‒       Mit eszünk? – indult el a konyha felé a fotóval a kezében.

‒       Paprikás krumplit – válaszoltam.

‒       Az micsoda? – ráncolta össze a homlokát.

‒       Bízz bennem ízleni fog – visszatértem a krumpli pucoláshoz.

Harrynek nagyon tetszett a paprikás krumplim, kétszer is szedett belőle. Öröm így főzni.

‒       Hol csináljuk a festést? – kérdezte Haz.

‒       A fürdőben? – ajánlottam.

‒       Végül is – gondolkodott el – Így nem fogunk összekenni semmit sem – állapította meg.

‒       Van olyan törülköződ, amit be tudsz áldozni? – kivettem a festéket a táskámból.

‒       Persze, mindjárt keresek egyet – azzal eltűnt a szemem elől.

Nem nagyon voltam tisztában Hazza festői kvalitásával, nem tudtam meddig fog ez tartani, ezért elvettem egy széket az étkező asztaltól. Nem jutottam túl messzire vele.

‒       Cica, majd én! – a kezembe nyomott egy kék törülközőt.

Berendezkedtünk a fürdőszobában. Szabaddá tettem a hasam, míg ő festéket tett egy kis tálba.

‒       Van ecseted? Azt nem hoztam – húztam el a számat.

‒       Megcsinálom az ujjaimmal, nem kell ecset – felelte – Óvatos leszek, tudom, hogy csikis vagy – vigyorgott rám, mire kiöltöttem rá a nyelvem.

Haz jó fél órát elszórakozott, többször újra kezdte, mert ahogy mondta: „Tökéleteset akar.” Mikor befejezte, hátra lépett párat és szemügyre vette.

‒       Kész van? – kérdeztem kíváncsian fürkészve.

‒       Igen – mosolygott rám – Maradj így, mindjárt lefotózlak – elhagyta a helyiséget. Hamarosan visszatért a telefonjával a kezében.

‒       Az enyémmel is készítenél? – pillantottam rá.

‒       Persze, a táskádban van?

‒       Igen – bólintottam.

Elkészültek a képek, aztán Harry segített lemosni a hasam. Elküldtem apunak az egyik fotót, majd egy másikat kitettem a közösségi oldalamra. Haz is hasonlóképpen tett.

Macy meg Shane gyorsan reagáltak. Jó volt látni, mennyire örülnek a hírnek. Szerelmem telefonja jelzett, mire felé pillantottam. Felnevetett, miközben a képernyőt nézte.

‒       Mi az? – mosolyodtam el.

‒       Anyu és Gem nagyon kíváncsiak, mi lesz a neve – tekintetét rám vezette.

‒       Elmondhatod, nem titok – szólaltam meg. Amikor eldöntöttük, megegyeztünk egyelőre még nem mondjuk el.

‒       Tudom, de így eléggé gyorsan ki fog tudódni – húzta el a száját.

‒       Tegyél úgy, ahogy jónak látod – hagytam rá kisétálva a helyiségből.

‒       Most hova mész? – szólt utánam.

‒       Fürödni – feleltem – Szeretnék lefeküdni, elfáradtam – tettem hozzá.

A takaró alá bújva nézegettem a hozzászólásokat. Olyanok is írtak, akiket csak innen ismerek és ez nagyon jól esett. Harry belépett a helyiségbe, ami elvonta a figyelmemet. A haja még nedves volt, pár vízcsepp folyt le a nyakán. Szerelmem észrevette, hogy bámulom.

‒       Mi az? – vigyorodott el.

‒       Semmi – megráztam a fejem. Elvette a telefonját az éjjeliszekrényről.

‒       Niall már írt – szólalt meg nevetve – Kíváncsi a nevére.

‒       Ő nem tud titkot tartani – mosolyodtam el.

‒       Nem szeretnél már találkozni velük? – befeküdt mellém. Egyből elfogott egy kellemetlen érzés. Még mindig tartok kettejük véleményétől. Felém pillantott, mire halványan rá mosolyogtam.

‒       De – aprót bólintottam.

‒       Elmondod, mi a baj? – fürkészett kíváncsian.

‒       Bolondnak fogsz tartani – ráztam meg a fejem.

‒       Örülnek nekünk – szólalt meg – A babának is – fogta meg a kezem.

‒       Ha a bandatársad lennék, én is ezt mondanám – halkan beszéltem.

‒       Mi fiúk nem vagyunk ennyire komplikáltak – vigyorgott rám. Bár, igazad lenne.

‒       Jól van – bólintottam.

‒       Jövő hét végére elhívom őket, rendben? – kérdezte.

‒       Oké – megszorítottam a kezét. Tekintete a hasamra tévedt.

‒       Beszélhetek hozzá egy picit? – pillantott rám.

‒       Persze – mosolyodtam el. Kitakartam magam, mire a pocakomhoz hajolt.

‒       Kicsi Darcy, mondd meg Anyának, hogy ne aggódjon folyton – a pici rugdosni kezdett, ezért odahúztam szerelmem kezét.

‒       A hangodra folyton ezt csinálja – tájékoztattam.

‒       Okos baba – dicsérte a pocimat simogatva – Képzeld, Apu ma megint próbálni volt, mert nem sokára turnéra indul a barátaival – mesélte a kicsinek. A kezemet a fejére tettem, érintésemre felém pillantott.

‒       Erről én is szeretnék többet megtudni – tekintetünk találkozott.

‒       Azt hittem, tudod – felegyenesedett, így a kezem lecsúszott a fejéről.

‒       Április végén kezdődik, ennyit tudok róla – mosolyogtam rá – Azt reméltem, kapok hivatalos értesítést – tettem hozzá.

‒       Várj egy kicsit – kimászott az ágyból és a szekrényhez ment. Keresgélt benne egy darabig, majd egy papírral visszatért az ágyba. – Tessék! – adta a kezembe.

‒       Hűha, ez hosszú lesz – sóhajtottam fel.

‒       Lesz közben szünet – mondta sietve – És akár eljöhettek rövidebb időre a babával – javasolta óvatosan.

‒       Ha nagyobb lesz, majd igen, de amíg pici, nem szeretném hosszabb utakra hurcibálni szegényt – pillantottam rá. Hazza csalódottnak tűnt szavaim hallatán, de csak bólintott egyet. – Eléggé sűrű – a papírt vizslattam.

‒       Ha jobban szétszednénk, sokkal tovább tartana – sóhajtott fel. Ez világos.

‒       Ide vagyok kiírva Darcyval – mutattam a dátumra.

‒       Hol leszünk?

‒       Manchesterben a második koncerten – válaszoltam.

‒       Az unokatesód pontosan érkezett? – kíváncsian fürkészett.

‒       Nem – megráztam a fejem – Késett pár napot, de a fiúk lusták – csúnyán pillantott rám – Bocsi! – De ez az igazság.

‒       Ha beindul a szülés, mindenképpen szólj, és jövök – mondta.

‒       Oké, akkor ezt úgy veszem, hogy szeretnél bent lenni velem – mosolyogtam rá, lerakva a papírt az éjjeliszekrényre.

‒       Igen, szeretnék veled lenni, amikor megszületik – erősített meg – Persze, csak ha megengeded – tette hozzá.

‒       Nem foglak kitiltani…

‒       De? – mivel nem vittem le a hangsúlyt, jogos volt a feltételezés.

‒       Amikor a Tomit szültem, Shane volt bent velem – magyaráztam – És korábban már megbeszéltem vele, hogy ragaszkodom a bevált személyekhez – kerültem a tekintetét, mert tartottam a reakciójától.

‒       Így is szeretnéd, hogy ott legyen ő is? – megfogta a kezem. Csendben maradtam. – Emily, válaszolj nekem! – kérte.

‒       Igen – motyogtam kellemetlenül.

‒       Szereted őt? – olyan gyorsan kaptam felé a fejem, hogy megrándult a nyakam. Grimaszolva odakaptam a fájó ponthoz.

‒       Ezt most komolyan kérdezed? – a szemeibe bámultam. Szavaimtól elbizonytalanodott. – Persze, hogy szeretem őt úgy, mint egy barátot, nem úgy, ahogy téged – magyaráztam.

‒       Ez nem túl intim? – zöld íriszei lyukat égettek belém.

‒       A fejem mellett állt végig, fogta a kezem és próbált meggyőzni arról, hogy végig tudom csinálni – feleltem megszorítva a kezét.

‒       Ezt várod tőlem is? – húzta fel a szemöldökét.

‒       Lényegében igen – bólintottam.

‒       Ha elmegyek a turnéra, visszamész Coventrybe és ott maradsz, amíg megszületik a baba?

‒       Igen – helyeseltem – Utána pedig ide jöhetnénk – pillantottam rá.

‒       Pár napot biztos veled maradok, miután megszületett, de utána vissza kell mennem – mondta, amit úgyis tudtam – Kelleni fog neked segítség – tette hozzá.

‒       Mire gondolsz? – ráncoltam össze a homlokom. Nem akarok bébiszittert.

‒       Meg szeretném kérni Anyát, hogy legyen itt veled, amíg én nem tudok – felelte.

‒       Kérhetünk ilyet tőle?

‒       Nem szeretnélek segítség nélkül hagyni – némi bűntudatot véltem felfedezni hangjában.

‒       Majd megoldom – mosolyogtam rá.

Már tíz óra is elmúlt, és én még mindig nem tudtam elaludni. Haz mellettem békésen szuszogott, egyenletes légzésén kívül semmit nem lehetett hallani a szobában. Kimentem a mosdóba, majd a konyhából hoztam be egy pohár vizet. Darcy a jobb oldalamat rugdosta már egy ideje, de nem ez volt az, amitől nem jött álom a szememre. Ideges voltam és feszült. Éberen feküdtem az ágyban további fél órát. Feladva, kimásztam a takaró alól és a táskámhoz mentem. Kivettem belőle egy gombolyagot, a horgolótűmet meg a mintát, amiről dolgoztam. Idefelé kezdtem el a vonaton egy újabb dolgot a babának. Az alkotás valahogy mindig képes volt megnyugtatni, ahogy a tánc is, ez most sem alakult másképp.

Nagyon gyorsan elkészültem az újabb cuccal a babámnak. A horgolás része ezzel meg volt, de még kellett vennem egy rózsaszín szalagot is hozzá. Letettem a munkát az éjjeliszekrényre, aztán leoltottam a lámpámat. Az oldalamra fordulva kezemet a hasamra tettem, oda ahol korábban a baba mozgását éreztem. Már nem rugdosott, talán elaludt ő is.

‒       Jó éjt, Kicsim! – suttogtam – Anya nagyon szeret – megigazítottam a takarómat és lassan elaludtam.

Hülyeségeket álmodtam, össze-vissza baromságokat, főként a fiúkról. Itt voltak, mert Haz idehívta őket. Látszólag örültek, de nagyon furcsán viselkedtek mindannyian. Liam utánam jött, amikor kimentem a konyhába. Valamit mondani akart, megfogta a karom, ekkor felébredtem. Világos volt a felkapcsolt lámpa miatt, szerelmem a karomat fogta.

‒       Jól vagy? – kérdezte aggódva.

‒       Igen – ültem fel.

‒       Dobáltad magad és értelmetlen dolgokat mondtál – szólalt meg – Emlékszel mit álmodtál? – kérdezte kíváncsian.

‒       Nem – hazudtam fáradtan, visszadőlve az ágyba. Harry is visszafeküdt, majd hozzám bújva átölelt.

 

 

Ha elolvastad, kérlek, jelezd :)