2.évad 8.rész - Végre itt vagy!

Sziasztok!

Hogy vagytok, mi a helyzet Veletek? :) Remélem, jól vagytok, és örültök ennek a szép tavaszi időnek. Jelentkezésem oka, hogy megérkeztem a történet folytatásával. Remélem, elnyeri majd a tetszéseteket, jó szórakozást a részhez! :)

Puszi: Emily

~ Emily ~

Éberen feküdtem az ágyban. Azt vártam, hogy megszólaljon az ébresztő, de csak nem történt semmi. Korábban levert a víz, ezért dideregtem a takaró alatt. Az ismerős érzés újra úrrá lett rajtam. Hányingerem volt és kezdtem megint fehér pöttyöket látni. Az előző két reggelből kiindulva, nem mertem megmozdulni. Csak próbáltam mély lélegzetvételekkel elnyomni magamban a rossz érzést. Hirtelen megszólalt az ébresztőm. A kezemet kidugva a takaró alól, elhallgattattam a telefonom. Lenyúltam az ágy mellé készített lavórért, majd gyorsan az ölembe rántva felültem. Szinte azonnal belehánytam, ezzel együtt pedig elmúlt a rosszullétem is. A gyomrom nem kavargott tovább, szépen lenyugodott, pont úgy, mint az előző reggeleken. Arrébb tettem a lavórt, mielőtt a látvány újabb öklendezést váltott volna ki belőlem. Kibújva a takaró alól, automatikusan Shin fekvőhelyére néztem. A cicám benne ült, engem figyelt.

‒        Nincs semmi baj – mosolyogtam rá.

Odasétáltam hozzá, és megcirógattam a füle tövét. Elvettem a lavórt az ágyról, aztán átmentem a fürdőbe. Elrendeztem a gyomrom tartalmát, azután magamat is. Megfésülködve visszamentem a szobámba, ahol felöltöztem. Egy kicsit kinyitottam az ablakokat. Odakint szemerkélt az eső, ezért elkezdtem kutatni az esernyőm után. Átnéztem a szekrényeket, majd az egyikben a kezembe akadt valami. Egy halakkal díszített csomagolópapírral bevont dobozka, rajta egy kék színű masnival. Egyből elmosolyodtam. Shane ajándéka. Idén nagyon korán megvettem a szülinapi ajándékát. Pár nap és itt van elseje. Lehet, hogy kár volt ennyire sietnem vele. Szomorúan visszatettem a dobozt, miközben tovább kerestem az esernyőmet. Hamar meglett. Kikészítettem, aztán adtam enni Shinnek. Ezután a konyhába mentem reggelit készíteni. A kakaó mellett döntöttem. Már nagyban szürcsöltem az italomat, amikor megjelent a konyhában apu.

‒        Jó reggelt, Cicmic! – nyomott egy puszit a homlokomra.

‒        Neked is – figyeltem, ahogy leül velem szemben.

‒        Hogy aludtál? – fürkészett kíváncsian.

‒        Egész jól – válaszoltam. És még csak nem is hazudok, az alvás tényleg jó volt.

‒        Nem voltál rosszul? – húzta fel a szemöldökét, mire megráztam a fejem.

‒        Már megint hánytam – apa megcsóválta a fejét.

‒        Most jól vagy? – kérdezte aggódva.

‒        Igen – bólintottam – Ugyanaz történt, mint tegnap, meg előtte. Te is tudod, hogy ez normális dolog, szóval nincs miért aggódnod – hívtam fel rá a figyelmét. Annyira féltővé vált, és ezt nem tudom hova tenni.

‒        Rendben – felállt az asztaltól, majd visszafordulva rábökött a kezemben levő bögrére – Ha végeztél azzal, indulhatunk – elhagyta a helyiséget. Nem tudok, mit kezdeni a viselkedésével.

Megittam a kakaómat, ezután bementem a szobámba a cuccaimért. Megdögönyöztem Shint, míg felszedtem a táskámat meg az esernyőmet. Végig nézve a szobán észrevettem, hogy Harry pulcsija kilóg a takaróm alól. Gondosan összehajtottam, és betettem a párnám alá. Emily, szánalmas vagy! Hirtelen kopogtatásra lettem figyelmes. Hátra fordultam, mire az ajtó kinyílt. Átlépve a cicámat, elindultam apa felé.

‒        Jövök már – mondtam a kilincsért nyúlva – Légy jó, Shin! – visszapillantottam a kicsi dögre.

Gyorsan berántottam az ajtót az orra előtt, mielőtt még kiszökött volna.

Apa letett a sulinál, szép napot kívánt, és elhajtott a kocsival. Kinyitottam az esernyőmet, és megtettem a maradék távot az épületig.

Boldog mosollyal az arcomon hagytam el az iskola épületét a nyolcadik órám után. A reggeli esőnek már nyoma sem volt, a nap szépen sütött. Már bántam, hogy az eső miatt kicsit melegebben öltöztem fel a kelleténél. Hamar hazaértem. Meglepetésemre apu már otthon várt. Mint kiderült azért, mert azt szerette volna, ha együtt megyünk el vásárolni. Korábban már megterveztük a házavató bulit, és megírtuk a listát is, ami tartalmazott mindent, amit venni kellett. Úgy egyeztünk meg, hogy apa főzni fog, én sütök néhány dolgot, a többit pedig megvesszük.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Azt kértük a vendégektől, hogy egy órára jöjjenek. Egészen pontosak voltak, a kért időpont körül elkezdtek szállingózni a meghívottak. A kellemes időre való tekintettel kint készültünk elő. Apa a háztól kicsit arrébb főzte a pörköltet, míg én bent megcsináltam a köretet meg a sütiket. Hajnal óta fent voltam már. Szerencsére Macy meg a szülei hamar megérkeztek, így kaptam egy kis segítséget.

‒        Mondjad, mit csináljak! – barátnőm körbenézett a konyhában.

‒        Kenyeret kellene kitenni azokba a tálkákba – mutattam a fonott kosarakra, míg én savanyúságot raktam a kicsi üveg tálkákba.

‒        Oké – kikerült engem, és felnyitotta a kenyeres zacskókat.

Az asztalon sorba tettem a savanyúságokat, aztán a köretekkel foglalkoztam. Három-három tálba raktam krumplit meg tésztát, majd letakartam őket az asztalon hagyva. Macy is hasonlóan tett a kenyerekkel.

‒        Ó, Cicalány híres muffinjai – szólalt meg hirtelen szőke barátnőm a hátam mögül.

‒        Mész onnan! – szóltam rá játékosan, mire elvigyorodott.

‒        A sós rudakat is te csináltad? – pillantott a konyhaszekrényen lévő sütikre.

‒        Nem – megráztam a fejem – De a linzereket igen – mosolyogtam büszkén.

‒        Jól néznek ki – mondta elismerően.

‒        Köszi – körülnéztem a konyhában – Azt hiszem, egyelőre ennyi – mondtam inkább csak magamnak.

‒        Nem terítünk meg? – pillantott le barátnőm a földre, a nagy papírdarabon lévő étkészletekre.

‒        Még nem, pont előtte akarok, hogy ne koszolódjanak össze – válaszoltam felé fordulva – Szerintem ki kéne vinni egy kevéske sós rudat, mit gondolsz? – Mac nem tudott válaszolni, a csengő hangja megakadályozta benne. Elindultam a bejárati ajtó felé.

‒        Nyitom! – kiabáltam, miközben tettem, amit mondtam.

Az ajtó mögött a bátyám meg a barátnője tűnt fel. Nagyjából fél másodpercig bámultam őket, mígnem magamhoz tértem és végre köszöntem.

‒        Sziasztok! – elálltam az útból, így be tudtak lépni a házba.

‒        Szia! – Bell hangosan köszönt, de Jason csak motyogott valamit az orra alatt.

‒        Egyenesen előre, aztán ki az üvegajtón, a többiek is ott vannak – igazítottam útba őket.

‒        Rendben, köszi – tesóm barátnője rám mosolygott.

Viszonoztam, miközben visszamentem a konyhába. Mire beértem, Macy már tett sós rudakat egy tálcára.

‒        Ó, szuper vagy – felkaptam a tálcát – Hoznád a poharakat, kérlek? – biccentettem a szekrény felé, amin a műanyag fehér poharak voltak.

‒        Persze, az üdítők merre vannak? – kérdezte.

‒        Azokat már apa kivitte korábban – válaszoltam már a nappaliból.

Kimentem a hátsó udvarra. A teraszon lévő asztalra letettem a sós sütit. Mac feltette a poharakat.

‒        Bemegyek a filcért – szóltam neki.

Elindultam befelé és észrevettem, hogy barátnőm jön utánam. Beléptem a szobámba, ahol Shin békésen aludt a helyén. Még nem engedtem ki az udvarra, ezért most inkább itt tartottam, nem akartam, hogy a lábak között kisurranjon a szabadba. Barátnőm becsukta az ajtót, míg én az asztalomhoz mentem. Kihúztam az egyik fiókot, amiből kivettem a vékonyan fogó fekete alkoholos filcemet. Hátrafordulva megláttam, ahogy Macy a szobámat vizslatja. Hát persze, ő még nem látta a végleges végeredményt. A tekintetem a beágyazatlan ágyamra tévedt. Észrevettem a pulcsit benne, ezért gyors léptekkel odamentem az ágyhoz, és egyszerűen rárántottam a takarót. Elkezdtem beágyazni a lehető legtermészetesebb módon.

‒        Bocs a kupiért – a narancssárga plédemmel letakartam az ágyamat.

Megfordultam, mire barátnőm mosolyogva megrázta a fejét. Tudja, hogy nem vagyok rendmániás.

‒        Szép lett a szobád – mondta őszintén.

‒        Köszi, bár nem sokat változott, mióta utoljára láttad, szerintem csak nagyobb lett a rendetlenség – magyaráztam. Talán nem látta meg.

‒        Igaz, de még mindig tetszik – elmosolyodtam.

‒        Köszi.

Zenét csiholtunk kintre, azután elvegyültünk a többiek között. Sok felnőtt volt köztünk és csak néhány gyerek, akik fiatalabbak voltak, mint én. A tekintetemmel az embereket figyeltem, amikor az egyik kislányon kiszúrtam egy 1D-s pólót. Jaj, ne! Elindultam apa felé, aki kicsit távolabb tőlünk a pörköltre figyelt.

‒        Mennyi idő, amíg kész lesz? – kérdeztem tőle, míg a pirosas, rotyogó ételt néztem.

‒        Még húsz perc, de állj arrébb, mert füstös leszel – kérte gyengéden.

‒        Nem gond, úgyis hajat akartam mosni – vontam vállat – Megkóstolhatom?

‒        Igen – apa kivette a kanalat a bográcsot tartó lánc közül.

Belemerítette a szaftba, majd megfújta néhányszor. Felém nyújtotta. Elvettem, és óvatosan leszürcsöltem a pirosas levet.

‒        Finom – állapítottam meg.

‒        Igen? – húzta fel a szemöldökét – Nem hiányzik belőle semmi?

‒        Szerintem nem – megtöröltem a kanalat, és visszatettem a helyére.

‒        Oké, főkóstoló kisasszony – vigyorodott el.

Játékosan meglöktem a vállát, aztán tovább álltam. Leültem az asztalhoz Bell mellé. A lány másik oldalán a bátyám ült, akitől azt reméltem, hozzám fog szólni. Elvettem egy poharat, amire felfirkáltam a nevemet. Öntöttem bele a gyömbérből, aminek az üvegére visszatettem a kupakját. Lassan beleittam, amikor a szemem sarkából észrevettem, hogy Bell oldalba vágja Jasont. Erre a tesóm dünnyögött valami olyasmit, hogy „jól van, na”, aztán felém fordult. Letettem a poharat és várakozóan pillantottam rá.

‒        Hogy vagy? – elnézett a fejem mellett.

‒        Ahhoz képest, ami mostanában történt velem, egészen jól – válaszoltam őszintén. Látszólag könnyen ejtettem ki ezeket a szavakat, de belül baromira fájtak.

‒        Tudom, hallottam néhány dolgot – végre rám figyelt.

‒        Ezt azóta meg akarom kérdezni, hogy Anyánk kidobott engem – kezdtem bele – Veled is beszélt? Neked is elmondta a játékszabályokat? – ügyeltem arra, hogy a barátnőjén kívül más ne nagyon halljon minket.

‒        Igen – bólintott megerősítésként.

‒        Ezért költöztetek olyan sietve össze, igaz? – Bell összeráncolta a homlokát – Bocsi, nem úgy értettem – védekeztem zavartan.

‒        Nyugi, én értem – szólt közbe Jason – És igen, így volt. Amúgy is össze akartunk költözni, persze nem ilyen gyorsan, de egyáltalán nem bántuk meg. Igaz, Kicsim? – rámosolygott a barátnőjére.

‒        Igen – gyors csókot váltottak, ami megmosolyogtatott.

‒        Ennek, tényleg nagyon örülök – Legalább ők boldogok.

Hamarosan elkészült az étel, ami igazán finom lett. Mi sem bizonyította ezt jobban, minthogy az egész elfogyott.

A délután folyamán próbáltam eleget tenni vendéglátói kötelezettségemnek, és mindenkivel – legalább a felnőttekkel – váltani néhány szót. Elég gyorsan unni kezdtem a velük való társalgást, mert mindegyikük ugyanazt akarta tudni: „Kedveském, mit tervezel az életeddel?” Ha tudnám, se mondanám el. Tudom, hogy csak témát próbálnak feldobni, de igazán választhatnának valami mást. Úgy éreztem, sikerült túlvállalni magam a délutánra, alig volt néhány olyan eset, amikor egyedül ücsörögtem az asztalnál. Az egyik ilyen alkalommal, Mac jött oda hozzám. Befelé invitált a házba, majd amikor beértünk vigyorogva elém állt.

‒        Mi az? – ráncoltam össze a homlokom. Úgy viselkedett, mint egy kis diák, aki meglátta élete szerelmét.

‒        Ugye nem felejtetted el a holnapi bulit? – kérdezte izgatottan.

‒        Nem – kedvetlenül megráztam a fejem – De nem igazán akarok menni. Tudom, hogy már igent mondtam korábban, de nincs sok kedvem menni – magyaráztam barátnőmre nézve. Némi rémületet véltem felfedezni az arcán, ami gyorsan el is tűnt onnan.

‒        Cicalány, kérlek! – kezdett győzködni – Jól fogod érezni magad, megígérem. És azt is, hogy mostanában nem rángatlak el többször szórakozási célzattal – megfogta a kezemet, miközben győzködött.

‒        Nem tudom – sóhajtottam fel. Miért olyan fontos ez a buli?

‒        Kössünk alkut – ajánlotta fel – Elmegyünk holnap bulizni, és amint meguntad, haza hozlak, mit szólsz? – kíváncsian fürkészte az arcomat.

‒        Jó, legyen – adtam meg magam – Hova fogunk menni?

‒        Az titok – jelentette ki.

Nem hagytam annyiban a dolgot. Kérdezgettem arról, mégis hova akar vinni engem, de nem volt hajlandó megmondani. Mac mostanában olyan makacs lett.

Öt felé elkezdtek haza szállingózni a vendégek. Hétre mindenki elment. Fáradtan sóhajtva kezdtem el összepakolni az udvaron. Teljesen besötétedett már, mire végeztünk a rendrakással. Ezután lefürödtem, majd bevettem magam a szobámba. Adtam enni Shinnek, aztán bebújtam az ágyamba. Nagyon kimerült voltam, ezért napok óta először, anélkül aludtam el, hogy Harry pulcsiját szorongattam volna.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Macy azt ígérte hatra jön értem, emiatt már reggel elrendeztem a sulis dolgokat. Bepakoltam a táskámba, és útra készen az ágy mellé tettem. Ebéd után megmostam a hajam, kifestettem a körmöm, kiválasztottam a ruhámat, lassacskán készültem az estére. A tévémből végig zene szólt, az ismerős dalokat az előadókkal együtt énekeltem. Hirtelen kopogtatásra lettem figyelmes. Az ajtó kinyílt, mögüle pedig apa került elő.

‒        Hova készülsz? – mosolygott rám.

‒    Macy a fejébe vette, hogy ma elmegyünk szórakozni egy kicsit – az arcom fájdalmas grimaszba rándult.

‒        Ha nem akarsz menni, miért nem szóltál neki? – leült Shin mellé az ágyamra.

‒      Mondtam neki, de addig győzködött, amíg be nem adtam a derekamat. Nem tudom, miért olyan fontos ez a buli, de valamiért nagyon az – magyaráztam – Megegyeztünk, ha nem érzem jól magam haza fog hozni.

‒        Rendben, de ugye tudod, hogy ma vasárnap van? – apa felhúzta a szemöldökét.

‒        Igen tudom, általában a szombatot vasárnap szokta követni – magyaráztam, nem értve mit akar ezzel.

‒        Nem így értettem – rázta meg a fejét.

‒        Akkor hogy? – ráncoltam össze a homlokom.

‒        Holnap iskola van – figyelmeztetett.

‒        Tudom, ne aggódj, nem terveztem sokáig maradni.

‒        Úgy emlékszem voltak szabályok, és a vasárnapi bulizás megszegi az egyiket – Mi van?!

‒        Ezek Anya kreációi, és neki sem álltak jól – Most komolyan ezen veszekszünk, vagy csak álmodok? – Amúgy meg, elmúltam már tizennyolc, így a szabályok érvényüket vesztik.

‒        Legyen, de nem akarok holnap reggel nyavalygást hallani! – nézett rám szigorúan. Miért csinálja ezt? Soha nem volt szigorú velünk. Mindig anya feladatai között szerepelt, hogy neveljen minket.

‒        Nem fogsz – álltam a tekintetét – Egyébként sem akarok ebből rendszert csinálni.

‒        Akkor jó mulatást – mosolygott rám. Mi ez a hirtelen váltás?

‒   Köszi – zavartan figyeltem, ahogy elhagyja a szobámat. Macy akaratosabb, apa pedig meghibbant, mi a fene folyik itt?

A megbeszélt időpontra elkészültem. Barátnőm pontosan és jó kedvűen érkezett meg.

‒        Na, készen állsz? – kérdezte izgatottan, ahogy beültünk a kocsiba.

‒        Attól függ, mire – pillantottam rá.

‒        Már nem sok idő, ezt már ki fogod bírni – elindultunk.

Ismerős környéken mentünk végig, majd megálltunk egy ház előtt. De hiszen ez… Tekintetem Macyre terelődött.

‒        A csapat háza? – hitetlenkedve kérdeztem.

‒        Igen – ő bólintott, míg kiszállt.

A házra néztem. Az egyik barátunk szüleié volt a hely. Azért hívjuk csapat háznak, mert ha bulizni akartunk, akkor a szülők átengedték nekünk a terepet. Jobb szerették ezt, így legalább tudták, hogy jó helyen vagyunk. Macy kopogtatni kezdett az ablaküvegen, mire ijedten a szívemhez kaptam. Sürgetően intett a kezével, ezért én is elhagytam a kocsit.

‒        Miért vagyunk itt?

‒        Mert a barátaid látni akarnak téged – úgy mondta, mintha magától értetődő lenne.

‒        De hát…

‒        Nincs semmi de! Gyerünk befelé! – kézen ragadva behúzott a házba.

Odabent szinte csak ránk vártak. Féltem bemenni, hiszen úgy gondoltam, haragszanak rám. Tina volt az első, aki észrevett. Rögtön odajött és átölelt. A többiek mindannyian hasonlóan reagáltak az érkezésemre. Nagyon jó volt újra látni az ismerős arcokat, ugyanakkor össze is voltam zavarodva.

‒        Ezt nem értem – néztem végig rajtuk – Azt hittem, haragszotok rám.

‒        Egy darabig így is volt – szólalt meg Blair.

‒        De aztán rájöttünk, hogy valószínűleg mi is azt csináltuk volna, amit te – Hallie – az iker testvére – folytatta helyette.

‒        Imádlak titeket – újra körbenéztem a mosolygós arcokon – Nagyon hiányoztatok – könny szökött a szemembe.

‒        Te is nekünk – néhányan szorosan átöleltek.

‒        Mivel Macy azt kérte ne háborgassuk a múltat, asszem itt az ideje felcsavarni a hangerőt – adta ki az utasítást Jake.

Hálásan pillantottam szőke barátnőm felé, miközben hozzá sétáltam. Feltűnt, hogy hiányzik valaki a körünkből. Felnéztem, és csak ekkor láttam meg a kifeszített feliratot: „Végre itt vagy!”

‒        Jó lett mi? – Mac büszkén mosolyogva követte a tekintetemet.

‒        Igen, nagyon király – a szívem boldogan vert – Shane is itt van? – böktem ki, amit már korábban is szerettem volna.

‒        Nem – megrázta a fejét – A történtek után jobbnak láttam, ha ő nem lesz itt – lassan bólintottam.

A barátnőmnek végül igaza lett, nagyon jól éreztem magam a csapattal.