2.évad 32.rész - Boldog új évet!

Sziasztok!

Először is szeretnék bocsánatot kérni a csúszás miatt, főleg azért, mert nem jeleztem előre. Nos, nem gondoltam, hogy késni fogok a résszel, de életem legrosszabb márciusán vagyok túl, pedig azt gondoltam, az 4 évvel ezelőtt már meg volt.
Gondolom, már ti is hallottátok a szörnyű hírt Félicité-ről. El sem tudom képzelni mekkora fájdalom valakit ennyire fiatalon elveszíteni. Nem tudom miért kell ennek a családnak megint keresztül mennie ezen a borzalmon. Remélem, lesz elég erejük feldolgozni az elvesztését. Nyugodj békében Félicité!
Végezetül annyit, hogy fogadjátok sok szeretettel a részt, igyekszem a következővel nem megcsúszni.
Kellemes Húsvéti Ünnepeket, lányoknak sok locsolót, fiúknak sok piros tojást! :)

Puszi: Emily

12.29.

~ Emily ~

Ma délelőtt Macy eljött elbúcsúzni. Ma este indul a fiúkkal New Yorkba, holnap próba, aztán már itt is a szilveszteri buli. Barátnőm izgatottnak tűnt, amit egyáltalán nem csodáltam, ugyanakkor, mintha bűntudata is lett volna. A lelkére kötöttem, érezze nagyon jól magát és ne gondoljon arra, mi van itt velünk, mert ez az ő lehetősége és mindenképpen használja ki. Úgy tűnt, sikerült meggyőzni, aminek szívből örültem. Megígérte, hogy csinál majd sok képet, amitől én is nagyon izgatott lettem.

Miután barátnőm elment, apával leültünk ebédelni. Apu érdeklődve kérdezte, mi volt az izgatott vihorászás tárgya.

‒       Jaj, Apa! – forgattam meg a szemem a szóhasználatára – Macy délután a fiúkkal New Yorkba repül, mert a banda fellép a Time Square-en – mondtam izgatottan.

‒       Hűha! Nem aprózzák el – apu meglepettnek látszott.

‒       Hát igen, bár nagyon fiatalok, elég híresek ahhoz, hogy felkérjék őket egy ilyen kaliberű fellépésre – büszkén mondtam, pedig a világon semmi közöm ehhez, hacsak az nem, hogy én is rajongó vagyok és egy előadó mindig annyira erős, amennyire a rajongó tábora az.

‒       Nem mehettél volna Macyvel? – kérdezte megkavarva a levesét.

‒       Nem – megráztam a fejem – Harry is a banda tagja, nem akarok találkozni vele, egyikükkel sem, a babáról sem tudnak – világosítottam fel. Hogy kérdezhetsz ilyet?

‒       Ó, persze, bocs – megdörzsölte a homlokát. 

‒       Apu, minden rendben van? – gyanakvóan fürkésztem.

‒       Persze, Kicsim – enyhén rám mosolygott.

‒       Biztos? – félve kerestem a szemkontaktust vele.

‒       Igen – bólintott megerősítésként.

‒       A munkahelyeden mi a helyzet, egy ideje már nem mesélsz róla – adtam a tudtára. Jó ideje, vagy két hónapja.

‒       Vannak nehézségek, mint mindenhol – sóhajtott fel – Azért nem beszélek róla, mert nem akarlak terhelni vele – nem nézett rám, így nem tudtam eldönteni hazudik-e nekem.

‒       Ezzel nem terhelsz engem – megfogtam a kezét – Szívesen veszem, ha mesélsz nekem – mosolyogtam rá.

‒       Szeretlek, Cicmic!

‒       Tudom. Én is szeretlek Apa! – felálltam, majd megöleltem – Mikor jártál utoljára az orvosnál?

‒       Ez most miről jutott eszedbe? – éreztem hangjában a csodálkozást.

‒       Hallom, ahogy dobog a szíved – apának sajnos jó ideje szív problémái vannak.

‒       Nem sokára megint megyek ellenőrzésre – válaszolta.

‒       Szeretnéd, ha elkísérnélek?

‒       Nem kell Kicsim. Szedem a gyógyszert, amit felírtak, biztos, hogy nincs semmi baj – próbált megnyugtatni – Ne aggódj! – a mutató ujjával megérintette az orromat, mire elnevettem magam.

‒       Mit csináljak, én ilyen vagyok?

‒       Mosolyogj, mint most, az nagyon jól áll – bókolt nekem.

‒       Hagyd abba, ettől elpirulok – fejemet a vállgödrébe hajtottam, miközben kinevetett engem.

‒       Fejezzük be az ebédet, lassan menned kell – figyelmeztetett.

‒       Jaj, ne is mondd! Jön az év utolsó munkában töltött napja – sóhajtottam fel. Annyira nincs kedvem hozzá.

‒       Kivel fogsz dolgozni? – kérdezte, ahogy visszaültem a helyemre.

‒       Lilyvel és Daviddel.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Szerencsére volt dolgom, mikor odaértem. A munkatársaim csináltak nekem egy nagy adag mosogatni valót. Legalább másfél órát elvacakoltam a mosogatással, közben kétszer is voltam pisilni. Miután végeztem, kimentem a többiekhez. Elég sokan voltak, ami elszomorított. Miért nincsenek otthon a családjaikkal?

‒       Emily, hogy telt a karácsonyod? – kérdezte Lily felém pillantva.

‒       Meglepően jól – mosolyodtam el visszaemlékezve – És a tiétek milyen volt? – fürkésztem őket.

‒       Nálunk vita volt, na meg sírás – válaszolta a barna hajú lány. Az ajkamba harapva nyomtam el a vigyoromat.

‒       Felénk úgy tartják, akkor jó az ünnep, ha sír valaki – vontam vállat – És David, nálatok mi történt? – fordultam felé.

‒       Nyugisan telt az ünnep, talán túlságosan is – gondolkozott el.

‒       Örülj neki! Én elcserélném a balhés karácsonyt egy nyugisra – szólalt meg Lily.

‒       A tiétek legalább emlékezetes volt – vágott vissza a fekete hajú srác.

‒       Én az ilyesmikre nem szívesen emlékszem vissza – zöld szemei szomorúan csillogtak.

Dav tekintete megtalálta az enyémet, nagyon úgy nézett rám, mint, aki vár valamire.

‒       Én Lilyvel vagyok, túl sok veszekedős ünnepről tudnék mesélni – sóhajtottam fel.

‒       Sejtettem, hogy te is unalmas vagy – forgatta meg a szemeit.

‒       Mondok még jobbat. Vannak, akik úgy is képesek szeretni – hozzá vágtam az egyik kockás konyharuhát.

‒       Nehéz elhinni – morogta.

‒       Ezt most fejezd be! Egyáltalán nem vagy jópofa – Lily közbe szólt.

David levágta a konyharuhát a padlóra, aztán kiviharzott mellettem. Mérgesen néztem utána.

‒       Nem tudom, mit képzel magáról – füstölögtem.

‒       Még hogy a nők akaratosak meg hisztisek – a barna hajú lányt is jól felhúzta, gyorsan valami ital után nyúlt.

Csak egyet ivott, ezért nem szóltam rá, munkaidőben nem szabadna innunk. Nagyot sóhajtott, miután leküldte a whiskyt, egyértelműen megkönnyebbült tőle.

‒       Kimegyek a mosdóba – szólaltam meg hirtelen. Ő iszik és nekem kell kimennem.

‒       Oké – intett nekem, majd magára hagytam.

Mire visszaértem, már Dav is ott volt, éppen kiszolgált pár fiatalt. Töltöttem magamnak vizet, míg a társaságot figyeltem. Tizenéveseknek tűntek és feltűnően jól érezték magukat. De jó lenne ilyen gondtalannak lenni. Beleittam a pohárba.

‒       Emily, merre leszel szilveszterkor? – kérdezte Lily leülve mellém.

‒       Csapat buli lesz a közös házban, miért? – fordultam felé.

‒       Házi buliba megyek, April meg Holly is jönnek, gondoltam, ha nincs programod, eljöhetnél velünk – mosolygott rám.

‒       Köszönöm, igazán aranyos, hogy rám is gondoltál – mosolyodtam el – A csapattal leszek, mint mindig, de ha véletlenül nem sikerülne jól a buli, akkor lehet beugrok, csak add meg a címet – tettem hozzá.

‒       Rendben – egy papírdarabra felfirkálta, majd a kezembe nyomta. A cím számomra ismeretlen volt, a papírt a zsebembe süllyesztettem.

‒       Ugye Simon nem lesz ott? – kérdeztem felé pillantva.

‒       Nem – megrázta a fejét – Legalább is tudomásom szerint nincs meghívva – magyarázta.

‒       Oké – csörömpölés zajára lettem figyelmes, mindketten a hang irányába kaptuk a fejünket.

David felborított két üres poharat, megfogta őket, mielőtt leestek volna a pult széléről.

Az egyik asztaltársaság lelépett, ezért magamhoz vettem a tálcámat. Nem kapkodva összeszedtem a poharaikat, aztán bevittem elmosogatni őket.

Apa időben jött értem. Elköszöntem a többiektől, boldog új évet kívántam, és kiléptem az ajtón a hideg téli éjszakába. Idén már nincs több munka, végre.

‒       Szia, Apu!

‒       Szia, Cicmic! Milyen volt a napod?

‒       Veszekedős – húztam el a számat.

‒       Na, miért? – ráncoltam össze a homlokát.

‒       Dav csúnyán beszólt nekünk, lehet nem gondolta át, mit mond, de eléggé bántó volt – válaszoltam.

‒       Haraggal váltatok el? – beindította a motort.

‒       Nem, nem különösebben érdekel, mit gondol, az én lelkiismeretem az tiszta – Mert sose volt használva.

‒       Akkor nyugodtan alszok ma – mosolyodott el.

Lefekvés előtt még felnéztem a közösségi oldalaimra. Dav üzenetben bocsánatot kért.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Shane öt óra előtt kicsivel érkezett meg értem. Bejött a házba, együtt köszöntünk el apától, aki szintén bulizni készült a barátaival. Örültem, amiért kicsit kimozdul, még úgyis, hogy tudtam csak egy házi buliról van szó a közeli barátaival, és lehet nem is marad éjfélig.

Összeszedtem mindent, amit vinni akartam, ezután elindultunk a feljárón parkoló kocsihoz. Miközben bekapcsoltam a biztonsági övet, barátom megszólalt:

‒       Nagyon szép vagy.

‒       Köszönöm – udvariasan fogadtam a bókot, de nem néztem rá, helyette a ruhámra pillantottam.

Egy csillogó fekete testhez simuló ruhát viseltem, hosszú ujjú volt és magas nyakú, kiemelte a pocimat, ami egyre szebben formálódott.

‒       Beszélsz Macyvel? – felé pillantottam.

‒       Persze, mindennap – mosolyogtam – Sok képet küld, azt hiszem bezsongott – vigyorogtam.

‒       Van idejük nézelődni? – az utat figyelte, már nem jártunk messze.

‒       Egy kicsi volt Niall-lel, aztán Macy nagyrészt egyedül nézte meg a kötelező helyeket – magyaráztam a táskám pántját piszkálva.

‒       Nem rossz érzés? – nem kellett kimondania, anélkül is tudtam, mire gondol.

‒       Miért lenne? Imádom Macyt és Niallt, őszintén örülök a boldogságuknak – egyenesen ránéztem.

‒       Úgy értettem, te is velük lehetnél – továbbra sem figyelt rám.

‒       Hagyjuk a feltételes módot, az már elmúlt, nincs értelme tépelődni rajta – igyekeztem rövidre zárni ezt a vitát, amiben segítségemre volt, hogy éppen beértünk a csapat ház utcájába.

‒       Beszélned kéne róla – mondta halkan.

‒       Nem – határozottan elutasítottam – És ne is hozd fel újra ezt a témát! – kiszálltam az autóból pedig még le sem állította a motort.

A cuccok jó részét megfogtam és szinte bemenekültem a házba. Minek hoztad ezt most fel?! A francba! Szilveszter este van, én csak jól szerettem volna érezni magam. Beviharzottam a konyhába, ahol néhány dologtól megszabadultam. A piára pillantva nagyon sajnáltam, hogy most nem ihatok semmit, mert úgy éreztem, nagy szükségem lenne rá. Carol gyanakvóan méregetett, mire csak legyintettem egyet és kimentem a mosdóba. Mikor kisétáltam onnan, már teljesen nyugodt voltam. Ma bulizni akarok és nem engedem, hogy bárki elcsessze.

Kitakarítottuk a házat, készítettünk szendvicseket, a süteményeket tálcákra pakoltuk, behűtöttük az italokat, zenét kapcsoltunk és szinte azon kaptuk magunkat, mindjárt itt lesznek a többiek. Nem vettem tudomást Shane-ről, tudtam, itt úgy sem rendezne jelenetet.

Lassan mindannyian összegyűltünk, így megihattuk a nyitó feleseket. Ilyenkor nem kötelező alkoholt inni, csak feles pohárból kell elfogyasztani, amit inni szeretnénk. Ezután felhangosítottuk a zenét és táncra perdültünk a nappaliban. Most csak a csapat volt jelen, ami sokkal bensőségesebbé tette az egészet. Szépen iszogattunk, ettük a szendvicseket és vártuk a tűzijátékot. Mindig összedobunk egy kis pénzt, hogy legyen éjfélkor durrogtatás.

Tizenegy körül, Chad meg Jeremy – akik idén elvállalták az év értékelőt – mondtak pár szót. Nagyon komolytalanra vették a figurát, végig röhögcsélték a beszédet. Alexa – megelégelve a hülyeséget – üdítővel lelocsolta őket, majd magához ragadta a szót:

‒       Mint minden évben, most is készítettünk egy kis vetítést az elmúlt 365 napról, de mielőtt kivetítenénk a falra, még be kell valakit kapcsolnunk ide – az egyik laptophoz lépett. Pötyögött párat, azután megszólalt:

‒       Szia! Mi készen állunk – felénk fordította a laptopot, aminek a képernyőjén Macy szőke kobakja tűnt fel. Nem is tett említést erről.

‒       Sziasztok! – integetett nekünk.

‒       Milyen New Yorkban? – valaki bekiabált.

‒       Szuper – barátnőm arcán örömteli mosoly terült szét – De hiányoztok, szóval kitaláltam ezt, hogy így egy kicsit veletek is tudjak lenni.

‒       Jól tetted – Hallie hangját hallottam. Alexa körbe nézett a szobában.

‒       Akkor elindítom – szólalt meg.

Mindannyian leültünk a földre és a falra szegeztük a tekintetünket, ahol megjelent egy villogó 2013 felirat. Kellemes zene szólt a háttérben mialatt váltakoztak a képek, amik bemutatták az elmúlt időket. Tele volt vicces eseményekkel, sokszor felröhögtünk egy-egy képnél. Szépen lassan elöntöttek az emlékek, amitől könnyezni kezdtem.

Vajon meddig maradunk még így? Szép lassan felnövünk, párt találunk, saját életünk lesz és nem fog időnk jutni egymásra. Próbáltam elhessegetni a szomorú gondolatokat és csak arra koncentrálni, milyen jó, hogy most így együtt vagyunk.

Pár perccel éjfél előtt vége lett a vetítésnek. Gyorsan kiosztottuk a pezsgőket, Mac is szerzett egyet magának, mire én közel léptem a laptophoz. Együtt hangosan számoltunk vissza, majd megittuk a pezsgőket. Furcsa, én mindig csak a pezsgős pohárral kerülök közelebbi kapcsolatba szilveszter éjfélkor.

Elköszöntünk Macytől, aztán kimentünk az udvarra, ahol fellőttük a rakétákat. Befogott füllel figyeltem a színes cikázó csíkokat. Nem csak mi ünnepeltünk, a környéken többen válaszoltak a tűzijátékunkra.

~ Macy ~

A vasárnap nagyrészt az utazásról szólt. Manómmal egymás mellett ültünk a gépen, fele úton sem jártunk, amikor elaludt mellettem. Nem értettem, hogy tud aludni, mikor én az izgalomtól teljesen felvillanyozódtam. Ni halkan hortyogott, bámultam őt, hátha elalszom tőle, de túlságosan is vártam már ezt a napot. Viszont beszélgetés nélkül unalmasnak bizonyult az út. Megnyomkodtam Manóm vállát, majd ráhajtottam a fejem, ezután zenét kapcsoltam a telefonomon és vártam az út végét. Hirtelen fény nyúlt az agyamban: De hát én hoztam könyvet!

Késő délután érkeztünk meg a hotelba. Mi Niall-lel külön lakosztályba kerültünk, aminek több szempontból is örültem.

‒       Ma is lesz már próba? – letettem a bőröndömet a francia ágyra.

‒       Nem, de cserébe holnap egésznap próbálunk – hátulról átölelt.

‒       Körül nézhetünk most egy kicsit? – megfordultam a karjai között, így szembe kerültem vele.

‒       Gondoltam, hogy szeretnél – mosolyodott el.

‒       Mindennél jobban – helyeseltem izgatottan.

‒       Szeretlek! – gyönyörű kék szemeivel egyenesen az én íriszeimbe bámult.

‒       Én is szeretlek! – előre billentette a fejét, minek következtében ajkaink összetalálkoztak.

Finom és érzéki csókot váltottunk, amit az ajtón való kopogtatás szakított félbe. Manóm csalódottan húzódott el tőlem.

‒       Gyere! – kiabálta, mindketten kíváncsian figyeltük az ajtót, amiben Zayn bukkant fel.

‒       Niall, jössz videojátékozni? – Ez most komoly? Még ide sem értünk rendesen.

‒       Nem – megrázta a fejét – Macyvel szétnézünk a környéken – szavaival mosolyt csalt az arcomra.

‒       Ó, oké – Zayn kissé meglepettnek tűnt – Akkor jó szórakozást – kihátrált.

‒       Köszi, nektek is – szólaltam meg.

‒       Majd beülünk valahova enni? – nem tudtam elnyomni a vigyoromat, ami kiült az arcomra.

‒       Hát, persze.

Végül már nyolc óra is elmúlt, mire visszaértünk a szállodába. Elég sok képet csináltam, amiknek nagyrészét el is küldtem Cicalánynak. Bíztam benne, hogy nem lesz tőlük szomorú.

‒       Én szeretnék elsőnek zuhanyozni – dobta le Niall a bakancsát.

‒       És mi lenne, ha együtt zuhanyoznánk? – kacér mosoly villant ajkaimon, mire Manóm szemeiben felgyúlt a vágy lángja.

‒       Menjünk! – felém lépve megfogta a csuklómat és a fürdő ajtajához húzott – Annyira szeretlek! – ajkait hevesen az enyémekre nyomta.

Annak ellenére, hogy alig öt perce a lépcsőn felfelé jövet arról papolt mennyire fáradt, most ereje teljében ostromolta az ajkaimat. Belenyögtem a szájába, miközben kezét a felsőm alá bújtatta. Hamar kikapcsolta a melltartóm csatját, majd elhúzódott tőlem. Gyorsan levettem a felső ruházatomat, amit egy vigyorral jutalmazott. Közelebb lépve hozzá őt is elkezdtem megszabadítani a ruháitól.

‒       Milyen kis türelmetlenek vagyunk – jegyezte meg egy önelégült vigyorral a képén.

‒       Nem vagyok az, csak így lényegesen könnyebb a fürdés – adtam tudtára, mire kinevetett.

Reggel felébredve még mindig össze volt gabalyodva a meztelen testünk, imádtam így ébredni vele. Óvatosan kiszabadítottam magam az édes fogságból, azután kiléptem a fürdőbe. Mikor visszaértem, Manóm már fent volt, lusta mosoly díszelgett az arcán, ahogy pillantása rám vetült.

‒       Fel kellene öltöznünk, mielőtt valaki meglep minket – szólalt meg.

‒       Mikor kell indulnunk? – visszamásztam a takaró alá. Elővette a telefonját.

‒       Kicsit több mint egy óra – felsóhajtottam, amit félreértett – Bocsi, tudom neked unalmas lesz ez a nap, de holnap jön Perrie meg Eleanor, nem leszel egyedül.

‒       Nyugi, nem zavar – felé fordultam – Kitaláltam, mit szeretnék csinálni – tájékoztattam.

‒       Igen? – mosolygott rám. Bólintottam.

‒       Kicsit belenézek a próbába, aztán beveszem a várost – biztos voltam benne, hogy csillog a szemem. Ni ámulva figyelt engem. – Mi az? – kérdeztem értetlenkedve.

‒       Pont úgy nézel ki, mint én, mikor először jártam itt – vigyorgott rám.

A napom pontosan úgy telt, ahogy elképzeltem.

Az év utolsó napjára kitaláltam egy kis meglepit a barátaimnak. Az időeltolódás miatt nem kellett kihagynom az otthoni bulit. Beszéltem Alexával, így ottani idő szerint este fél tizenkettőkor én is becsatlakoztam hozzájuk. Cicalány öröme mindent megért, de úgy tűnt aggasztja valami.

Míg én a csapattal buliztam, Ni a srácokkal volt, állítólag felkészülés zajlott, de szerintem csak videojátékoztak meg nassoltak.

A pezsgőzés után elköszöntem a barátaimtól, aztán átmentem Zaynék szobájába, ott tartózkodott a női szakasz. A csajokkal jól elbeszélgettünk, míg a fiúkkal el kellett indulnunk a fellépésre. Eleanor megkérdezte, mi van Emilyvel, azt válaszoltam jól van és próbáltam terelni a témát. Danielle-ről is beszéltünk, a lányok találkoztak vele, azt mondják szegény még nincs túl a szakításon. Ezt nem igazán értettem, úgy tudtam ő kezdeményezte a dolgot. Én nem tudtam a szakítás okát, azonban Perrie felvilágosított ez ügyben, sajnáltam kettejüket és próbáltam győzködni magam, hogy mi nem végezhetjük így.

A Time Square-en óriási tömeg volt, fullasztó érzés járt át. Lehet, hogy tömegiszonyom van? Amennyire lehetett, közel álltunk a színpadhoz, ahol megannyi ember állt hasonló kártyával a nyakukban. Sorra léptek fel a híresebbnél híresebb emberek a színpadra. Kellett volna hozni egy füzetet az autogramoknak.

Büszkeséggel töltött el, hogy az én párom ilyen hírességek előtt, után lép fel. Nem ők voltak az éjféli fő szám és bevallom ennek örültem, mert így együtt tudtuk nézni, ahogy a gömb leereszkedik és átváltunk az új évbe.

A fellépésük után Manóm szinte azonnal odajött hozzám. Nem szerettem volna a tömeg sűrűjébe belesétálni, ezért inkább közel maradtunk a színpadhoz. Izgatottan figyeltem a hatalmas digitális órát. A tömeggel egyszerre üvöltve számoltunk vissza, majd ujjongásba törtünk ki, amikor a gömb végre megindult lefelé. Élőben sokkal szebb volt, mint a tévében. Elragadtatva figyeltem, egy pillanatra még a körülöttem lévők zaját is ki tudtam zárni. Talán éppen ezért, váratlanul ért Niall csókja. Egyszer sem utalt rá, hogy meg akar csókolni éjfélkor. Még sosem kaptam szilveszterkor csókot. Mosolyogva váltunk el egymástól.

‒       Boldog új évet! – mondtuk ki egyszerre.

Ha elolvastad, kérlek, jelezd! :)