2.évad 46.rész - van még valami, igaz?

Sziasztok!

Hogy vagytok? :) Remélem, mindenki jól van és nincs rossz kedvetek, mert beköszöntött az igazi ősz. Ebben az időjárásban egy jó dolog van, be lehet kuckózni és olvasni. Éppen ezért meghoztam Nektek a történet folytatását. Jó szórakozást a részhez! :)
Boldog 5. szülinapot a blognak! :)

Puszi: Emily 

Fekete szalag napja - November 30.

 

 

 

03.09.

~ Emily ~

Miután Harry szombaton hazament, beszélgettünk apával. Nem tudom miért, de úgy éreztem, mégsem örül annyira nekünk, mint az elsőre tűnt. Azzal nyugtatgattam magam, hogy csak nem erre számított és kell egy kis idő, míg megszokja. Nekem is fura volt, boldog voltam, de közben rettegtem, mi lesz velünk.

Este beszéltünk Harryvel, aznap délután találkozott a srácokkal és elmondta nekik, amit már úgyis tudtak az újságok miatt. Kettejük véleménye miatt nem aggódtam, ám a másik két fiú eléggé aggasztott. Az elején ők ketten nem örültek, csak később támogattak minket, de nem tudom, mit gondolnak a mostani helyzetről. Haz azt mesélte, meglepte őket a baba, de gratuláltak. Volt egy olyan érzésem, Hazza nem mond el nekem mindent, azonban nem firtattam, úgy gondoltam jobb, ha nem tudom.
Mivel én még nem beszéltem a barátaimmal az új helyzetről, ezt terveztem mára. Útban voltam Shane szüleinek a háza felé. Kíváncsi voltam, mit fog szólni a barátom. Gyalog igyekeztem hozzájuk, ezzel letudva a mai napi mozgásomat. Nem szóltam, hogy jövök, ezért csengettem, mikor megérkeztem. Léptek zaját hallottam közeledni az ajtó felé. Kinyílt a barna nyílászáró és megjelent benne Shane anyukája.

‒       Szia, Emily!

‒       Csókolom, Mrs. Davis! Shane-hez jöttem, itthon van? – fürkésztem kíváncsian.

‒       Igen, mindjárt szólok neki, gyere csak be – elállt az útból, így könnyedén bejutottam a házba.

‒       Köszönöm – megálltam a nappaliban.

‒       Hogy vagy Kedvesem?

‒       Köszönöm, jól – figyeltem, ahogy eltűnik a fia szobájában. Hamarosan mindketten kijöttek.

‒       Szia, Cicalány!

‒       Szia! – egymás felé sétáltunk, majd átöleltük egymást – Tudunk most beszélni? – kérdeztem elhúzódva tőle.

‒       Attól függ miről, mert nem vagyok egyedül – válaszolta.

‒       Ó – Fel kellett volna hívnom. – Hülye vagyok, ide kellett volna szólnom.

‒       Ne, nincs semmi baj, amúgy is szerettem volna, ha találkoztok.

‒       Oké, de én Harryről akarok veled beszélni, találkoztam vele – mondtam.

‒       Tudom – elmosolyodott.

‒       Most… együtt vagyunk – barátom egyáltalán nem lepődött meg.

‒       Örülök neki – a mosoly még mindig ott volt az arcán.

‒       Tényleg? – felhúztam a szemöldököm.

‒       Igen, tudtam, hogy meg tudjátok beszélni.

‒       Honnan? – ráncoltam össze a homlokom.

‒       Nem voltál túl rajta, ez egyértelmű – felelte.

‒       Tényleg? – hitetlenkedve néztem rá.

‒       A nyaklánc, a pulóver – sorolta.

‒       Azt hittem, jól elrejtettem – mondtam csalódottan a pulcsira utalva.

‒       Cicalány, te képtelen vagy az ilyesmire – közölte.

‒       Ezt jó tudni – sóhajtottam fel.

‒       Na, gyere, köszönj Faynek – megfogta a kezem és a szobája felé húzott. Benyitott a helyiségbe maga után húzva. – Drágám, ő itt Emily, akiről már meséltem neked.

‒       Szia! – üdvözöltem egy barna hajú, kedves arcú lányt. Fay eltátotta a száját, úgy bámulta a hasamat.

‒       Hűha! – csak ennyit tudott mondani. Shane felé fordultam tágra nyílt szemekkel.

‒       Nem mondtad meg neki? – tátogtam.

‒       Nem – rázta a fejét – Ez valahogy kimaradt – ismerte el.

‒       Hogy? Talán elfelejtetted? – kérdeztem idegesen.

‒       Nem jött szóba – szólalt meg Fay.

‒       Én most megyek. Nagyon örültem Fay, fogunk még találkozni – mosolyogtam rá – Szia, Shane! – fordultam felé, majd elhagytam a szobáját. Barátom utánam jött.

‒       Cicalány, várj! – megérintette a vállam.

‒       Mondd! – megfordultam, így szembe voltunk egymással.

‒       Nem jól jött ki – a tarkóját fogdosta.

‒       Hát nem – helyeseltem – Menj, beszélj vele, később mi is beszélünk.

‒       Oké – adta meg magát – Szia!

‒       Szia! – köszöntem el én is.

Shane-től Macyékhez mentem. Tanulva a hibámból, míg sétáltam felhívtam őt, ráér-e. Nem csalódtam Macyben, otthon mulatta az időt. A szülei nem voltak otthon, egy baráti családdal töltötték az időt. A szobájában ültünk, teáztunk és még semmi érdemlegesről nem beszéltünk, amikor felhoztam valamit:

‒       Ma voltam Shane-nél és találkoztam a barátnőjével – tudattam vele.

‒       És milyen? – kérdezte kíváncsian.

‒       Kedves, de olyan sokat nem beszéltünk, mivel Shane nem említette neki, hogy várandós vagyok – válaszoltam.

‒       Tényleg? – Mac meglepődött. Bólintottam.

‒       Szerinted aggódnom kellene? – pillantottam rá.

‒       Meglepő, de nem biztos, talán csak nem jött szóba – gondolkozott el.

‒       Ő is ezt mondta, de egy ilyesmit hogyan felejtesz el? – emeltem égnek a tekintetemet.

‒       Jaj, ő most szerelmes, másképp lát mindent, te is tudod ez milyen érzés – magyarázta barátnőm izgatottan.

‒       Igen, tudom – mosolyodtam el. Ez egy nagyon jó dolog.

‒       Amúgy, miért jöttél? – kérdezte barátnőm.

‒       Elmesélni, mi volt Harryvel – néztem rá.

‒       Durván mennek a találgatások – szólalt meg.

‒       El tudom képzelni – fintorodtam el.

‒       Nem olvastad? – meg volt lepve.

‒       Harry megkért, hogy ne olvassak el semmit – feleltem.

‒       És mi történt? – Mac nekem szentelte a figyelmét.

‒       Beszélgettünk – mosolyodtam el.

‒       Azt gondoltam – jegyezte meg Macy.

‒       Először a babáról beszéltünk, mérges volt, amiért nem mondtam el, de erre számítottam, ha nem így reagált volna, akkor aggódnék – meséltem – Miután ezt kiveséztük, rátértünk a veszekedésünkre is.

‒       Ugye nem vesztetek újra össze? – kérdezte szőke barátnőm.

‒       Nem – megráztam a fejem – Meglepett Harry reakciója. Szerintem beszélt valakivel róla, mert azt mondta, megérti, miért borultam ki. Jó volt ezt az ő szájából hallani – tettem hozzá.

‒       Elfogadja, hogy a kicsi az övé? – Macy kíváncsian fürkészett.

‒       Igen, de mindenképpen lesz teszt, én ragaszkodom hozzá – magyaráztam – Nem akarom, hogy később esetleg ez gond legyen köztünk.

‒       Szeretne részt venni az életetekben?

‒       Igen – rá mosolyogtam – Olyannyira, hogy most úgy áll a dolog, együtt vagyunk – Tartottam barátnőm reakciójától, hiszen ő is nő.

‒       Hűha! – majdnem kiborította a teáját. Eltelt pár perc csönd, mire megszólaltam:

‒       Mást nem is mondasz? – félve kérdeztem.

‒       Ez benne volt a pakliban, de nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan megtörténik – megfontoltam a szavait – Jaj, ne érts félre! Jó, hogy együtt vagytok, csak ez talán egy kicsit gyors így, nem? – pillantott rám.

‒       Ez nekem is eszembe jutott, de az ágyában fekve olyan egyértelműnek tűnt – válaszoltam.

‒       Az ágyában fekve? – kérdezett vissza, mire elpirultam – Emily!

‒       Fél éve Macy, fél éve – Borzalmas, hogy ennyi időt kibírtam nélküle.

‒       És tényleg – barátnőm elgondolkodott, majd grimaszba rándult az arca – Oké, ezt az érvet elfogadom.

‒       Köszi, ezzel felmentetted a lelkiismeretemet – tudattam vele.

‒       De, azért én biztos, húztam volna az agyát és nem jöttem volna vele újra össze ilyen gyorsan – tette hozzá.

‒       Elfogadom, hogy ezt így gondolod – az ablak felé pillantottam.

‒       Lehet, most azt hiszi, bármit megtehet – mondta, mire nevetni kezdtem.

‒       Nem hiszi, nagyon engedékeny velem, azt hiszem, nem akar még egyszer úgy összeveszni, mint a múltkor – magyaráztam.

‒       Tényleg? – Macy meglepődött.

‒       Igen – bólintottam.

‒       De van még valami, igaz? – barátnőm átlátott rajtam.

‒       Felvette, hogy összeköltözhetnénk – feleltem.

‒       És mit mondtál? – érdeklődött.

‒       Azt, hogy én nem akarom egy idegen orvosnál megszülni a babámat – tekintetünk találkozott – Egy darabig biztosan nem fogunk összeköltözni.

‒       De nem csak ez a gond, igaz? – kíváncsian fürkészett.

‒       Szerintem, Harrynek fogalma sincs arról, milyen egy várandós nővel lenni folyamatosan.

‒       Hozzá szokna – védte meg.

‒       Vagy elhagyna – mondtam a másik variációt.

‒       Most kapott vissza, és ha megtenné, nem miattad kellene aggódnia, mert én herélném ki – vadult be.

‒       Ez nagyon kedves tőled – nevettem – Igazi barát vagy.

‒       Érted bármit – jelentette ki – És tudom, hogy fordított esetben te is megtennéd – tette hozzá.

‒       Ez igaz – mosolyodtam el – Bár, sajnálnám Niallt, de megtenném.

‒       Na, ugye!

‒       Egyébként, minden rendben van veletek? – érdeklődtem.

‒       Igen, jól meg vagyunk, köszönjük – mosolya nagyon meggyőző volt.

‒       Nem veszekedtetek amiatt, hogy eltitkoltuk a babát? – félve kérdeztem.

‒       Nem – megrázta a fejét – Amikor eljöttél és mondtad neki, hogy ne rám haragudjon, elég nehezen fogadta be a dolgot. Miután elmentél, csak azt hajtogatta, nem hiszi el, hogy babátok lesz, de mást nem mondott – magyarázta.

‒       Nem tartja rossz dolognak? – Nem tudtam, hogyan kérdezzem meg.

‒       Rossz dolognak? – Macy összeráncolta a homlokát.

‒       Nem fél attól ez milyen hatással lesz a bandára? – próbáltam másként fogalmazni.

‒       Nem – barátnőm döbbent volt – Ez szerintem eszébe se jutott, de ha te ilyeneken gondolkodsz, állj le, de gyorsan, mert ebből gond lesz.

‒       Csak ilyeneken jár az eszem. Mit gondolnak a fiúk, a rajongók és persze a szülei. Nem tudom, és ez megőrjít – a kezeimet tördeltem.

‒       Emily, nyugodj meg! – barátnőm megfogta a kezem – Ez nem tesz jót neked.

‒       Tudom, de félek a többiek reakciójától – könnyek szöktek a szemembe.

‒       Nem lesz semmi baj. Nem számít, mit gondolnak mások. Nektek most kisbabátok lesz és ez egy csodálatos dolog – biztatott.

‒       Igazad van – jobb kezemet a pocakomra simítottam. Túl sokat agyalok olyan dolgokon, amiket nem tudok befolyásolni.

‒       Nekem mindig – vigyorgott rám. Megforgattam a szemem, mire Mac telefonja csörögni kezdett.

‒       Niall az – jelentette ki, miután a telefon már a kezében volt.

‒       Akkor én megyek is, hagylak titeket beszélgetni – álltam fel az ágyról.

‒       Biztos? Manóm nem haragszik meg, ha később visszahívom.

‒       Nem kell, vedd csak fel nyugodtan – átöleltem barátnőmet – Köszi, hogy meghallgattál.

‒       Tudod, hogy rám mindig számíthatsz.

‒       Igen, tudom – elhúzódtam tőle. Szerencsés vagyok, amiért vagy nekem.

Elköszöntem tőle, majd kikísértem magam a házból. Hazafelé hűvösebb volt az idő, ezért gyorsabban szedtem a lábaimat. Mikor hazaértem apu már a vacsorát csinálta.

‒       Segítsek valamiben? – kérdeztem a konyhába érve.

‒       Nem, csak pihenj egyet vacsora előtt – válaszolta.

‒       Biztos? – pillantottam rá.

‒       Igen – bólintott – Mozgalmas napod volt – mosolygott rám.

‒       Ez igaz. Képzeld, megismerkedtem Shane barátnőjével – újságoltam.

‒       És milyen a lány? – érdeklődött.

‒       Kedvesnek tűnik, de nem sokat beszélgettünk.

‒       Miért? – ráncolta össze a homlokát.

‒       Mert Shane nem említette neki, hogy gyereket várok – feleltem.

‒       Miért nem?

‒       Állítólag megfeledkezett róla – Még mindig nem tudom elhinni.

‒       Hogyan?

‒       Nem tudom, de Macy szerint nem kellene kiakadnom rajta – Próbálkozom, de idegesít.

‒       Talán igaza van – szólalt meg – Shane kapcsolata még nagyon friss, most csak a lánnyal foglalkozik. Hozzád se jön már olyan sűrűn.

‒       Nem is várom el, hiszen mi csak barátok vagyunk és örülök a boldogságának – magyaráztam.

‒       Én nem mondtam, hogy nem örülsz – hívta fel rá a figyelmemet.

‒       Ó, igaz – Valamiért mostanában úgy érzem, mindenkinek magyarázkodnom és bizonyítgatnom kell.

‒       Cicmic, minden rendben? – apu megfogta a kezem.

‒       Igen, csak elgondolkoztam – mosolyogtam rá.

‒       Menj, pihenj egy kicsit – kérte apa.

‒       Rendben – a szobám felé vettem az irányt.

A telefonomat magamhoz véve, ledőltem az ágyra. Hívást indítottam Harrynek. Már azt hittem, fel sem veszi, amikor végre beleszólt.

‒       Szia, Cica! – hangja vidámnak tűnt.

‒       Szia, zavarlak most? – az órára vezettem a tekintetem, éppen elmúlt hat óra.

‒       Nem, egyedül vagyok itthon – válaszolta.

‒       Miért nem vagy a közös házban? – kíváncsiskodtam.

‒       Most jó egyedül lenni – felelte.

‒       Összevesztetek valamin? – kérdeztem.

‒       Nem, de tényleg azért hívtál fel, hogy erről kérdezz? – hangján érződött, hogy vigyorog.

‒       Nem – megráztam a fejem, bár ő ezt nem láthatta – Találkozni szeretnék veled valamikor.

‒       Mikor?

‒       Neked mikor lenne jó?

‒       A héten két próba lesz kedden és csütörtökön, egyébként szabad vagyok.

‒       Akkor holnap délelőtt valamikor érkeznék, ha úgy neked is jó – mondtam.

‒       Miért olyan sietős? – zavartnak tűnt.

‒       Beszélni szeretnék veled.

‒       Valami baj van? – aggódóvá vált a hangja – Talán a babával?

‒       Nyugodj meg! Nincs semmi baj, csak beszélni szeretnék veled valamiről – magyaráztam.

‒       Elmondod miről?

‒       Nem szeretném telefonon, de bízz bennem, nincs gond – győzködtem.

‒       Oké – kétségeim voltak afelől meggyőztem-e – Milyen napod volt? – érdeklődött.

‒       Mozgalmas – válaszoltam – Találkoztam Macyvel és Shane-nel is.

‒       Volt valami oka?

‒       Igen, beszéltem nekik kettőnkről – tájékoztattam.

‒       Ó, és hogy fogadták? – félve kérdezte.

‒       Jól – mosolyogtam – Örülnek nekünk és remélik, most jobban fogjuk csinálni.

‒       Azt én is – szólalt meg.

‒       Sok munka lesz vele, minden kapcsolaton dolgozni kell – magyaráztam.

‒       Ez igaz, de nekünk sikerülni fog – maga biztosnak hangzott.

‒       Teszünk érte, hogy így legyen.

‒       Szeretlek!

‒       Én is szeretlek – a pici rugdosni kezdett a jobb oldalamon.

‒       Voltál ma rosszul?

‒       Nem, ma jó napom volt – a kezemet a pocakomra simítottam – Most rugdos a kicsi.

‒       Tényleg?

‒       Igen, lehet érzi, hogy veled beszélek.

‒       Gondolod?

‒       Szeretném hinni, hogy így van – válaszoltam.

‒       Utána néztem, állítólag, arra reagál, amit te érzel – Utána nézett? Ez de édes.

‒       Igen, mindent érez, amit én is – helyeseltem.

‒       Akkor nem tanácsos veszekednünk – jelentette ki.

‒       Fogunk veszekedni, a várandósság miatt folyton ingadozik a hormon szintem – világosítottam fel.

‒       Igyekezni fogok, hogy ne idegesítselek fel – ígérte.

‒       Holnap ezt majd gyakorolni fogjuk – mosolyodtam el.

‒       Itt maradsz holnap éjszakára?

‒       Szeretnéd, ha maradnék? – kíváncsian felhúztam a szemöldököm.

‒       Igen, jó lenne veled lenni – ismerte el.

‒       Rendben, szólok apunak és akkor csak kedden jövök vissza – végszóra megjelent apu a szobámban.

‒       Szuper – lelkesedett.

Apa elmutogatta, hogy menjek enni, mire hevesen bólogattam. Ő kiment a szobából.

‒       Ne haragudj, de most mennem kell. Holnap találkozunk – búcsúztam el.

‒       Oké. Jó éjt és szeretlek.

‒       Neked is és én is szeretek – bontottam a vonalat.

A plafon felé néztem. Kérlek, legyen minden rendben.

 

 Ha elolvastad, kérlek, jelezd :)