2.évad 49.rész - ez egy jel

Sziasztok!

Hogy vagytok? :) Remélem, mindannyian nagyon jól vagytok és minden rendben veletek. Bízom benne, hogy a Ti évetek könnyebben indult, mint az enyém :) És most vissza történethez: elérkezett az idei év első részének az ideje, remélem, tetszeni fog Nektek. Jó szórakozást a történet folytatásához! :)
Utólag is szeretnék nagyon boldog születésnapot kívánni
az egyetlen Zayn Jawadd Maliknak! :)

Puszi: Emily

 

 

 

03.21.

~ Emily ~

Tegnap este Harry a próba után haza hozott. Péntekre kaptam időpontot a nőgyógyászhoz, ezért csütörtökön Harry nálunk aludt. Apu kezdte megszokni a dolgot, úgy tűnt, bele fog nyugodni a kialakult helyzetbe. Elmondtuk neki, mire készülünk, amitől izgatott lett. Azt kérte, azonnal szóljunk, ha megtudjuk. Mivel itt volt már az idő, egyúttal az ultrahangos szűrővizsgálatot is beírta a doktornőm.

Tudom, hogy én mondtam, derítsük ki a baba nemét, most mégis kételyeim támadtak. Útban az orvoshoz, elfogott valami nagyon rossz érzés.

‒       Minden rendben? – Haz elvette az egyik kezét a kormányról és megfogta az enyémet. Megérezte, hogy valami gond van.

‒       Igen – halványan rá mosolyogtam.

‒       Kapsz rendesen levegőt? – hangja aggódóan csengett.

Két éjszakával ezelőtt arra ébredtem, hogy kifogytam a levegőből. Tisztában voltam vele, ez normális a várandósság alatt, ám az előzőnél ilyen panaszom nem volt. Az ágynak támaszkodva kapkodtam a levegőt, nem szerettem volna felkelteni Harryt, sajnos azonban mégis sikerült. Teljesen bepánikolt, mentőt akart hívni, még sose láttam őt ennyire félni. Próbáltam meggyőzni, hogy ura vagyok a helyzetnek, a légszomj hamarosan elmúlt, de Harry aggodalma nem. Azóta folyton figyel, és ha tehetné, egy percre sem hagyna egyedül.

‒       Igen, jól vagyok – megszorítottam a kezét.

Haz leparkolt a rendelő előtt, sietve kiszállt az autóból, majd kisegített engem is. A rossz érzés befelé menet sem akart elmúlni.
Szerencsére a váróban nem volt senki, és viszonylag hamar be is hívtak minket. Lisa meglepődött, hogy van velem valaki. Miután túlestünk az üdvözlésen megkérdezte:

‒       Te lennél az Apa? – tekintete kettőnk között cikázott.

‒       Igen, ő az – erősítettem meg mosolyogva.

‒       Akkor kezdjük a vizsgálatot – ütötte össze a tenyerét lelkesen a nőgyógyászom.

Felfeküdtem a vizsgáló asztalra, Hazza pedig az asztal mellé állt a fejemhez. Megszabadítottam a hasam a ruhától, így Lisa rá tudta kenni a hideg gélt. Óvatosan próbált megvizsgálni vele, mert tudta mennyire csiklandós vagyok. Az egész hasamat bejárta a keresőfejjel, miközben figyelmesen nézte a monitort, az arcáról semmit sem lehetett leolvasni. Harryre pillantottam, aki feszülten figyelte a doktornőt. Egy ponton felénk fordította a monitort.

‒       Ebből a szögből látszik a legjobban, nagyon formás baba – jegyezte meg.

‒    Köszönjük – a kisbabámra néztem, majd az apjára, aki megbabonázva nézte a picit. Elmosolyodtam.

‒       Emily említette nekem, hogy szeretnétek tudni a nemét – szólalt meg Lisa.

‒       Igen – bólintottam.

‒       Takarásban van, így nem tudom megmondani – göndörkére pillantottam, aki csalódott volt – Ha sétálnátok kint egy kicsit, lehet elmozdulna valamerre, és akkor látnám milyen nemű – tette hozzá.

‒       Ha nem jön be a sétálás, akkor van más lehetőség? – kérdezte szerelmem.

‒       Megpróbálhatom én megmozdítani, de az egyáltalán nem lesz kellemes érzés – válaszolta tekintetét rám vezetve.

‒       Sétálunk egyet – fordultam Harry felé.

Fel-le sétálgattunk az épület körül. Valamiért éreztem, hogy nem lesz ez olyan egyszerű.

‒       Szerintem visszamehetnénk – szólalt meg kedvesem.

‒       Menjünk – egyeztem bele. Az újabb ultrahang sem hozott eredményt.

‒       Megpróbáljam én mozgásra bírni? – kérdezte Lisa.

‒       Ezzel nem ártunk a picinek, ugye? – kíváncsian fürkésztem őt.

‒       Nem – megrázta a fejét.

‒       Próbáld meg! – kértem tőle.

Lisa nem habozott, a hasamhoz nyúlva határozott mozdulatokkal igyekezett választ adni a kérdésünkre. Harry kezét szorongattam, mert fájdalmas volt a procedúra, épp ahogy azt a doktornő korábban mondta. Hiába tűrtem a fájdalmat, nem sikerült elmozdítania a babát. Az orvosom felajánlotta, hogy tovább próbálkozik, de elutasítottam.

‒       Lehet, egy későbbi időpontban sikerrel járnánk – ajánlotta.

‒       Ezt majd még megbeszéljük – mondtam Lisának. Szerelmem nem szólt semmit, továbbra is a kezemet fogta.

‒       Rendben – a szőke hajú doktornő bólintott. Harry rendkívül csalódottnak tűnt, amikor beszálltunk a kocsiba.

‒       Sajnálom – motyogtam, miközben bekötöttem maga.

‒       Ugyan már! Ez nem a te hibád – megfogta a kezem – A kisbabánk makacsan védi a titkát – apró puszit nyomott az arcomra – Azt hiszem, ezt tőled örökölte – vigyorodott el.

‒       Ezen azért vitatkozhatnánk – szúrtam oda.

‒       Eljövünk újra egy ultrahangra? – terelte el a beszélgetés fonalát.

‒       Nem tudom Harry – megráztam a fejem.

‒       Úgy látom, elbizonytalanodtál – jegyezte meg.

‒       Lehet, hogy ez egy jel.

‒       És mit jelez nekünk? – kíváncsian pillantott rám.

‒       Talán nem kellene tudnunk a nemét – válaszoltam.

‒       Gondolod, hogy nem akarja – kezét a pocakomra simította – Hé, rugdos – mosolyodott el – Nem is mondtad.

‒       Azóta folyton mozog, hogy Lisa megpróbálta elmozdítani – sóhajtottam fel. Így felzaklattuk a babát a semmiért.

‒       Zaklatott, mint ahogy te is – állapította meg – Szeretnéd, ha beszélnék hozzá? – még mindig a hasamat simogatta.

‒       Énekelnél valamit?

‒       Persze – apró puszit nyomott az ajkaimra, majd közel hajolt a pocakomhoz.

Először a Little things-et énekelte el, aztán még két lassú számot. A baba fokozatosan abbahagyta a rugdosást. Tudtam, hogy ettől meg fog nyugodni, mert már korábban is hallgattattam vele a fiúk dalait. Ahogy a pici nem mozgolódott tovább, én is megnyugodtam. Hazza elhajolt a hasamtól.

‒       Köszönöm – felé hajolva megcsókoltam. Miután elindultunk haza, megírtam apának, mi történt.

‒       Apudnak írsz? – kérdezte.

‒       Igen – bólintottam. Másnak nem is mondtam el, mire készülünk.

‒       Minden rendben lesz – a kezem fejét dörzsölte nyugtatólag.

‒       Tudom – kinéztem az ablakon, már nem voltunk messze apu házától.

‒       Mit szeretnél ma csinálni? – kérdezte szerelmem.

‒       Szeretnék lepihenni egy kicsit – feleltem.

‒       Csatlakozhatok én is? – pillantott rám.

‒       Persze – mosolyogtam rá.

Harry leparkolt a ház előtt, majd bementünk az épületbe. Minden helyiségben felhajtottam a fűtést, azután lefeküdtünk a szobámban. Haz a hátamhoz feküdt és az egyik karját átvetette a derekamon. A kezét megfogva összefűztem az ujjainkat és a hasamon pihentettem őket. A pici nem mocorgott, az apukája hangja valószínűleg elaltatta.

Arra riadtam fel, hogy csörög a telefonom. Gyorsan ültem fel, amitől durván lelöktem magamról Harryt, akinek a feje a vállamon pihent.

‒       Tessék? – vettem fel a telefont.

‒       Szia, Cicalány! Felébresztettelek? – barátnőm hangja jött a túlvégről.

‒       Igen, de nem baj – az órára néztem – Te jó ég! Már ennyi az idő – Egy óra is elmúlt. – Miért hívtál?

‒       Mert egy ideje már nem beszéltünk és tudni akartam, mi a helyzet – Tényleg nem beszéltünk, el voltam foglalva Harryvel és a próbánkkal.

‒       Találkozhatnánk hétvégén valamikor? – kérdeztem a hajamba túrva.

‒       Persze, de nyugtass meg, hogy nincs semmi gond! – hangja aggódónak hatott.

‒       Nincs semmi baj, esküszöm – mosolyodtam el.

‒       Oké, nemsokára megírom nekem, mikor lenne jó – mondta.

‒       Rendben – bólintottam, bár ő ezt nem láthatta – Szia!

‒       Szia! – Macy sietve bontotta a vonalat. Letettem a telefont az éjjeli szekrényre.

‒       Bocsi a durva ébresztőért – sóhajtottam fel Hazza felé fordulva.

‒       Nem baj – szerelmem legyintett – Ki volt az? – kíváncsian fürkészett.

‒       Macy – válaszoltam – Hétvégén majd találkozom vele – tettem hozzá.

‒       Rendben – Harry elnyomott egy ásítást.

‒       Ennünk kellene valamit – jelentettem ki.

‒       Mire gondoltál? – felültem az ágyban.

‒       Nézzünk szét a hűtőben! – elindultam a konyha felé.

Szendvicseket készítettünk, majd az asztalnál megettük őket egy kis meleg teával. Harry visszament a szobámba, míg én betettem egy adag mosást. Ahhoz képest, hogy apu egyedül volt egy hétig, egészen szép rend volt és tisztaság, teljesen meg voltam elégedve. Besétáltam a szobámba, ahol szerelmem tartózkodott.

‒       Eljössz velem sétálni? – kérdeztem felé pillantva.

‒       Napi mozgás? – mosolygott rám.

‒       Igen, már unom a tornát – fintorogtam. Haznál is igyekeztem tornázni, ő is beszállt, de ettől inkább csak kínos lett a dolog.

‒       A jó ügyért teszed – puszit nyomott a homlokomra – Gyere, menjünk! – megfogta a kezem és az előszoba felé húzott, ahol a kabátjaink voltak.

Felöltöztünk, majd a cipőinket is felhúzva, kimentünk a hűvös tavaszi időjárásba. Kifelé lábaltunk a télből, azonban én még nem tettem el a nagy kabátomat, most is meg akartam fagyni. Kézen fogva sétálgattunk a környéken, alig voltak emberek az utcákon.

‒       Emily – Harry halkan szólított meg. Rá pillantottam, de a sétát nem hagytuk abba. – Tegyünk egy újabb próbát? – Nem kellett megmagyaráznia, tudtam, mire gondol.

‒       Próbáljuk meg még egyszer, de ha nem mutatja, nem engedem, hogy megpróbálja elmozdítani – válaszoltam.

‒       És ha megint nem sikerül, akkor mi legyen? – fürkészett kíváncsian.

‒       Nem szeretném újra megpróbálni, majd ha megszületik, kiderül – feleltem – Tudom, hogy te mennyire izgatott vagy ezzel kapcsolatban, de nem akarom erőltetni.

‒       Rendben, elfogadom az álláspontod – megszorítottam a kezét.

‒       Köszönöm – hálásan pillantottam rá.

‒       De azért remélem, a következőn megmutatja magát – puszit nyomott az arcomra.

‒       Később kérek időpontot – szólaltam meg – És lenne még valami, amiről beszélnünk kellene.

‒       Miről? – húzta fel a szemöldökét.

‒       A nevekről – feleltem.

‒       Biztos, hogy most akarsz ebbe bele menni? – kérdezte.

‒       Valamikor muszáj lesz – közöltem a nyilvánvalót.

Elmentünk egy zöldséges mellett, mire megkordult a gyomrom. Úgy ennék egy kis banánt.

‒       Éhes vagy? – vigyorodott el.

‒       Gyümölcsöt szeretnék enni – elengedtem a kezét és a bolt bejárata felé vettem az irányt.

Vettem banánt, mandarint és egy kis almát is. Mikor kiléptem a zöldségestől, Hazza elvette tőlem a szatyrokat.  

‒       Várj, a banánból kérek egyet – nyúltam a zacskók felé.

‒       Ha visszaértünk, itt nem tudjuk megmosni – mondta.

‒       Nem akarom megenni a héját – ráncoltam össze a homlokom.

‒       De megfogod és lehetnek rajta bacik, megbetegedhettek – magyarázta.

‒       Harry, túlreagálod – sóhajtottam fel – Csak szeretnék enni egy banánt.

‒       Ha visszaértünk, annyi banánt eszel, amennyit akarsz – elsétált mellettem.

‒       Harry Edward Styles, add ide azt a kicseszett banánt! – kiabáltam rá.

Szerencsére senki nem járt az utcán, így nem látták a kirohanásomat. Haz nagyon lassan fordult meg. Mikor meglátta vörösen izzó arcomat, meghátrált, felém nyújtotta a zacskókat. Kiszedtem egy banánt, és a héjától megszabadítva, hamar beleharaptam. Végre!
A megszerzett zsákmánnyal elsétáltam göndörke mellett. Nem követett rögtön, csak tisztes távolságból jött utánam. Így sétáltunk vissza a házhoz teljes csendben. Beérve megszabadultam a banánhéjtól, majd megmostam a kezem. Harry épp letette a gyümölcsöket a konyha asztalra, mikor a helyiségbe értem.

‒   Hagyd, majd én elpakolom – elővettem két tálat a gyümiknek. Míg kitettem őket a konyhaszekrényre, magamon éreztem a tekintetét. – Mi az? – hátra fordulva rá mosolyogtam.

‒       Semmi – zavartan megrázta a fejét.

‒       Kérsz valamelyikből? – pillantottam rá.

‒       Aha, szeretnék egy mandarint – elvettem egyet, megmostam, aztán a kezébe adtam.

‒       Tessék – elindultam kifelé a konyhából.

‒       Köszi. Hova mész?

‒       Kiteregetek, lejárt a gép – válaszoltam a fürdő felé tartva.

Miután kipakoltam a ruhákat a szárítóra, bementem a szobámba. Leültem Harry mellé az ágyra.

‒       Mit csináljunk vacsorára? – kérdeztem.

‒       Mit ennél?

‒       Én semmit, de Apa éhes lesz, ha hazaér – feleltem.

‒       Mit szeret vacsorára enni? – kérdezte.

‒       Mindent megeszik, amit elé teszek – vontam vállat.

‒       Tükörtojás? – kíváncsian pillantott rám.

‒       Oké – bólintottam – Csinálok hozzá borsófőzeléket is.

‒       Nem szeretnél inkább lefeküdni? Megcsinálom én a vacsorát – ajánlotta fel.

‒       Jó, de ha elaludnék, fel kell keltened!

‒       Rendben – mosolyogva bólintott. Felállt az ágyról, azután puszit nyomott a homlokomra.

‒       Köszönöm – figyeltem távolodó alakját.

Befeküdtem az ágyba, aztán bekapcsoltam a tévét. Sietve végig pörgettem a csatornákon, mivel semmi értelmeset nem találtam, rajta hagytam az egyik zene csatornán. Halkan szólt a háttérben, míg én az oldalamon feküdtem. Pár dal után megszólalt a Midnight memories, a pici azonnal rugdosni kezdett.

‒       De jó füled van – a kezemet odasimítottam, ahol a rugdalózását éreztem.

Már egy ideje éreztem a finom illatokat, amikor Harry bejött a szobámba.

‒       Alszol? – kérdezte halkan.

‒       Nem – felé fordultam. Bemászott mellém az ágyba.

‒       Kész a vacsi, együnk most? – hozzám bújt.

‒       Várjuk meg Apát, én annyira nem vagyok éhes – Haz váratlanul megcsókolt.

Hamar elmélyítettem a csókot, ami gyorsan hevessé vált, vágyat ébresztve bennem. Szerelemem ezt megérezve, lehúzta rólam a takarót.

‒       Várj, Harry! – elhúzódtam tőle – Apu mindjárt itt lesz.

‒       Mikor szokott jönni? – alighogy kimondta, neszezés jött az előszoba felől.

‒       Itthon vagyok – hasított a levegőbe apa hangja. Hazza frusztráltan sóhajtott fel.

‒       Ígérem, hogy bepótoljuk – másztam ki az ágyból, apu felé sietve az előszobába.

‒       Szia, Cicmic! – már nem volt rajta a kabátja, anélkül ölelt át.

‒       Szia, Apa! Milyen napod volt? – kérdeztem elhúzódva tőle.

‒       Jó, gyorsan eltelt – válaszolta – Mi van a picivel? – aggódva nézett rám.

‒       Jól van, csak nem akarja megmutatni nekünk milyen nemű – mosolyodtam el.

‒       Nem baj – legyintett egyet – Csak az a lényeg, hogy egészséges – tette hozzá.

‒       Így van – helyeseltem – Éhes vagy? – kérdeztem.

Szerelmem csatlakozott hozzánk. Üdvözölték egymást, majd apu válaszolt a kérdésemre:

‒       Igen, köszönöm, hogy vacsorát csináltál – hálásan pillantott rám.

‒       Igazából Harry készítette – néztem göndörkére.

‒       Ó, köszönjük.

‒       Szívesen – Haz elmosolyodott.

‒       Ha kezet mostunk, igazából ehetünk is – szólaltam meg. 

Apa vacsora után hamar megfürdött és lefeküdt aludni. Mikor kimentem a mosdóba, rálestem, mélyen aludt. Harry az ágyamban feküdt, a telefonját nyomkodta. Bemásztam az ágyba és mellé bújva megcsókoltam. Szerelmem kicsit lassan viszonozta a csókot, nem igazán értette, mi történik.

‒       Apa elaludt – suttogtam a fülébe. Szemei felcsillantak, letette a telefont és a testével felém fordult.

‒       Gyere ide, Baby! – vigyorogva maga felé húzott. 

A fejem Harry mellkasán pihent, hallgattam a szívverését, ami egyáltalán nem volt szabályos, passzolt az enyémhez.

‒       Jól vagy? – az ajkai súrolták a homlokomat, miközben beszélt.

‒       Igen – puszit nyomott a bőrömre.

‒       Kéred vissza a ruháidat?

‒       Ühüm – elhúzódva tőle felültem az ágyban.

Haz felhúzta az alsóját a takaró alatt, majd felsegítette rám a hálóingemet. Nem most lát először így, de mégsem tudom megszokni, ahogy a tekintete végig pásztáz engem. Kezébe vette a fekete csipkés szélű bugyimat.

‒       Majd én – kivettem a kezéből és felállva az ágy mellett felhúztam a fehérneműt. Megigazítottam a rózsaszín hálóingemet, aztán visszafeküdtem a takaró alá.

‒       Emily! – Hazza felé fordultam.

‒       Tessék – a tekintetünk találkozott.

‒       Elmondod, miért csinálod ezt? – egy idegesítő hajtincs hullott az arcomba.

‒       Mit csinálok? – kérdeztem zavartan. Szerelmem kisöpörte a tincset a látókörömből.

‒       Az utóbbi együttléteink után folyton ezt csináltad, mintha szégyenlős lennél vagy nem is tudom – magyarázta. Elpillantottam róla, kezdtem megérteni, miről van szó. Érezte, hogy nem fogok megszólalni, ezért folytatta: – Figyelj rám egy kicsit! – az állam alá nyúlva kényszerített, hogy rá nézzek – Gyönyörű voltál, amikor először megláttalak, most is az vagy a babánkkal a hasadban és a szülés után is az leszel. Nem tudom, milyen érzés látni neked, a változásokat a testeden, de szeretném, ha tudnád, gyönyörű vagy és rossz érzés látni, ahogy takargatod magad – könnyes lett a szemem. Egy ideje látom magamon a bőrnyúlás okozta csíkokat, az erek pedig jól látható kékek a melleimen és a hasamon is. Zavar, hogy ilyen, a Tomival is zavart. Folyamatosan hízom, ami persze jó a babának, de egyre nagyobb ruhák kellenek. Még szerencse, hogy nem dobtam ki őket az első várandósságom után.

Hazza elvette a kezét az állam alól és közelebb húzódva hozzám körém fonta a karjait. Viszonoztam az ölelést erősen belé kapaszkodva. Éreztem, ahogy puszit nyomott a hajamba.

‒       Nagyon szeretlek! – a hátamat simogatta.

Szerettem volna mondani valamit, de nem tudtam. A könnyeim egyre csak folytak, a fejemet Harry vállgödrébe fúrtam. A hasunk összeért egy ponton, a kicsi épp ott kezdett el rugdosni. Odasimítottam az egyik kezemet, amikor Haz keze is odaért. Megszorította az enyémet, majd elkezdte simogatni a hasam. Váratlanul énekelni kezdett, olyan halkan, szinte suttogva a fülemtől pár centire. Kellemes hangja megnyugtatott, lassan abba hagytam a sírást.

 

 

Ha elolvastad, kérlek, jelezd :)