3.rész - Mi történt az orroddal?

Sziasztok!

Szerda van tehát megérkezett az új rész. Jó szórakozást hozzá! :) Már csak egy napot kell kibírni és őszi szünet. (A Perfect klipje valamikor éjjel felkerült, aki még nem tette vessen rá egy pillantást.)

Puszi: Emily

~ Emily ~

‒        Jó lenne, ha nem tennétek. És itt a mi véleményünk amúgy se számít – tájékoztatott Liam.

‒        De igen is számít, ti éltek itt! – szállt be Shane is.

‒        Nekünk nyolc, de nem mi döntünk – Louis szavai boldoggá tettek.

‒        Ez azt jelenti, nem bánjátok és nekünk ennyi elég – néztem végig egy diadalittas mosollyal a srácokon.

Végül is elértem, amit akartam. Nem szeretek egyedül aludni. A táncversenyeken is gyakran melegítettük együtt az ágyat. A „kis” csapatban – 22 fő – is párokban alszunk. Megszoktam, hogy valaki mindig szuszog mellettem. Nem tudom mi lesz, ha Shane-nek el kell mennie. Mi a fenét fogok csinálni majd másfél hónapig? Lehet, hogy az otthoni megoldást kéne valahogy kivitelezni. Habár azzal van egy „kis” gond.

‒        Akkor egyelőre maradjunk az eredeti tervnél – beszélt hozzánk Zayn.

Bevitték a bőröndjeinket a szobáinkba. Felfedezőútra indultam odabent. Egész nagy volt és világos, tisztaság és rend uralkodott benne. Az ágynemű virágmintás volt a falak pedig szép sárgák. Az ablak az udvarra nézett, ami egy nagy füves terület volt, már amennyit láttam belőle. Volt még egy ajtó, amely a fürdőbe vezetett. Léptek zaját hallottam magam mögött.

‒        Ismerkedsz vele? – hangról felismertem őt.

‒        Aha, nagyon szép – fordultam felé, szép kék szemeivel engem nézett.

Zavartan mosolyogva tűrtem átható pillantását, elég alaposan végig mért. Amíg ő velem volt elfoglalva én is szemügyre vettem őt. Szép kék szemek, inkább fehér bőr, nagy mosoly és nagyon cuki szőke tincsek. Összességében olyan, mint a posztereken, de azért van egy nagy különbség, ha beszélek hozzá, válaszol. És ez azért nagy dolog.

‒        Cicalány, merre vagy? – barátom hangja hozott vissza a valóságba.

‒        Fürdő – kiabáltam, majd Niall mellett visszamentem a szobába.

‒        A te szobád is nagy és rendezett – állapította meg.

‒        Aha, akkor a tiéd is ilyen. Ezek szerint előfordulhat, hogy „véletlenül” eltévesztem a szobát – vigyorogtam rá.

‒        A tájékozódásod nulla, tehát gyakran leszel nálam.

‒        Héj! – ütöttem vállba – Ez övön aluli volt – mondtam durcásan.

‒        Jaj, ne már! Sírni is fogsz? – röhögött rajtam.

‒        Hagyjál békén! – azzal elszaladtam mellette át az ő szobájába.

Szinte teljesen ugyanolyan volt. Leszámítva azt, hogy nála égszínkék volt az ágynemű és halványkékre festették a falakat. Az ablak itt is az udvarra nézett, de ezen a részen fák voltak. Az ajtó előtt valaki elment, majd hirtelen visszajött és értetlen tekintettel ajándékozott meg.

‒        Te miért vagy itt? A másik a tiéd – kérdezte idegesen Liam.

‒        Na, ne mond, csak megnéztem milyen az övé. Talán nem szabad? – néztem rá ártatlanul.

‒        De, amíg nézed addig nincsen baj.

‒        Aha – elhagytam Shane szobáját, átmentem az enyémbe. Barátom már az ágyamon feküdt. Beugrottam mellé.

‒        Szia, Cicus! Mit csináltál a szőkével a fürdőben?

‒        Beszélgettünk. Te csináltál vele valamit? – kérdeztem gyanakvóan.

‒        Én ugyan nem.

‒        Shane, most komolyan! – néztem a szép barna szemeibe.

‒        Tényleg semmit – őszintének hangzott.

‒        Héj! – kiabált ránk Zayn – Ne hogy már felavassátok az ágyat!

Természetesen a kiabálásra az össze fiú odacsődült.

‒        Kislány, kifelé az ágyból! – utasított Harry. Kislány?! Elmúltam 18 az istenért!

‒        Arról volt szó, hogy titeket nem zavar – értetlenkedett Shany.

‒        Ó igen, csakhogy vékonyak a falak és nem akarjuk végig hallgatni, sem pedig végig nézni – magyaráztak tovább.

‒        A szőke nem úgy néz ki, mint aki egyetért veletek – hívta fel rá a figyelmet a barátom. Erőteljesen oldalba vágtam.

‒        Ne piszkáld már! – szóltam rá. Niall egy kicsit elpirult, bár szándékosan csak egy pillantást vetettem rá.

‒        De miért ne? Nézz már rá, nem úgy néz ki, mint aki visszatámad.

‒        Igazad van ő nem fog, de én igen – azzal a lendülettel képen töröltem egy párnával.

Rossz ötletnek bizonyult, mert elkezdett csikizni. Aki ismer, az tudja, hogy borzalmasan csikis vagyok. Nagy visítozás és könyörgések közepette végre abbahagyta.

‒        Szemét vagy – másztam le az ágyról könnyezve és még mindig nevetve.

Kis közönségünkre pillantottam, akik csak röhögtek rajtunk. Hirtelen megszólalt a csengő, ami véget vetett a humor délutánnak.

‒        Ez biztos Tad lesz, majd én kinyitom – mondta Louis és elhagyta a szobát.

‒        És ki az a Tad? – értelmes kérdés Shane-től.

‒        Drágám, ő a menedzser – sóhajtottam – Olyan jó, hogy nem figyeltél rám, amikor ezekről beszéltem.

‒        Jaj, ne már! Ha nem figyeltem volna rád, akkor honnan tudnám, hogy csíkos répaimádó és négy húga van, szőke az egyetlen ír a bandában és festi a haját, Zaynnek a Little mix-es Jesy a barátnője és tükörmániás, Liam kanálfóbiás és vese problémái vannak, a göndör jobban bírja az idősebb nőket és szereti a banánt? – hadarta el egy szuszra.

‒        Perrie, Perrie-nek hívják a barátnőjét.  

‒        Akkor az, nem mindegy! – forgatta meg a szemét.

‒        És te erre mondtad, hogy nem tudja, kik vagyunk? – hitetlenkedett Niall.

‒        Rájuk kerestél?

‒        Nem, csak azok a történeteid érdekesek voltak.

‒        Hmm, ez igaz. Az kicsit száraz volt, de az lett volna a lényeg. Nem baj, azért megdicsérlek – oda léptem hozzá és megpusziltam az arcát.

‒        Gyertek le! – kiabált Louis a lépcső aljáról.

Mindenki megindult, leszámítva engem. Én ledobtam a pulcsimat és csak utána mentem le. A nappaliból több ajtó is nyílt, az egyik nyitva volt így azon mentem be. Az ajtó a konyhával egybekötött ebédlőbe vezetett, amelynek a közepén egy nagy asztal kapott helyet. Ott ültek a többiek körben. Nem volt több hely és láttam, ahogy Liam feláll, érzékelve ezt. Azt hiszem megleptem, amikor Shany ölébe ültem. De előtte még üdvözöltem a menedzsert és a titkárnőjét, aki amúgy egyben a felesége is. A barátom biztonságosan tartott és csak remélni tudtam, hogy nem kezd el hülyéskedni. Hátra dőltem és éreztem a nyakamon, mindegy egyes légzésvételét. A papírokat rendezgették előttünk és kettőt a kezembe nyomtak. Végig futottam miről szólnak, az egyik a munka idejéről és feltételeiről, a másik pedig a biztonságomról és testi épségemről. Kizáró okként szerepelt, ha megtámadnak a rajongók, azért nem vállalnak felelősséget. Szuper! Viszont minden rendezvénynél kapok magam mellé testőrt. Mikor végeztem, felnéztem a papírokból.

‒        Van esetleg kérdésed? – kérdezte Kim.

‒        Azt hiszem nincs.

‒        De van! Én nem kapok? – kérdezte Shane.

‒        Nem, te csak önkéntes vagy – világosítottam fel. Ő csak az én kérésemre van itt.

‒        Akkor az én testi épségem nem számít?

‒        Majd én vigyázok rád.

‒        Te?

‒        Igen, kapsz pórázt.

‒        Nem vagy vicces.

‒        Szerintem viszont igen. És most maradj nyugton! – utasítottam. Aláírtam mindkét szerződést és odaadtam Kimnek – Ennyi vagy van még valami?

‒        Ez minden.

‒        Akkor nekem is lenne aláírós cuccosom.

‒        Mégis miféle? – kérdezte Liam.

‒        Lehozom, és akkor meglátod – felpattantam a barátom öléből és felszaladtam a szobámba.

Hallottam még, ahogy a drágám utánam kiabál, hogy ne szaladjak. Az egyik bőröndből kitúrtam a mappáimat és visszamentem a konyhába.

‒        Na, szóval, egy aláírás lenne csak az egész, de ehhez tudnom kell valamit. Kinek van barátnője?

‒        Ez miért fontos? – érdeklődött Zayn.

‒        Meg fogod érteni, de szeretném, ha válaszolnátok a kérdésemre. Méghozzá őszintén. Nem az érdekel engem, amit a sajtó is tud. Az érdekel, hogy van-e esetleg titkolt barátnő. Természetesen nem azért, hogy kiadjam a médiának…

‒        Akkor miért? – kíváncsiskodott Louis.

‒        Mert ezt a barátnőknek kell aláírni. Ebben benne van, hogy sem ők sem általuk vagy barátaik esetleg jóakaróik által felfogadott emberek nem követhetnek el testi sértést ellenem, nem fenyegethetnek meg, nem törhetnek az életemre stb.

‒        Tessék? – Liam úgy kérdezte, mintha nem hallana jól.

‒        Jól értetted. Jártam már úgy, hogy egy barátnő alaptalan vádak miatt verekedést kezdeményezett. Csak azért nem ütöttem vissza, hogy ne terjedjen el rólam bármi olyan, ami amúgy nem igaz – magyaráztam és úgy tűnt felfogták, hogy nem akarok rosszat.

Végül négyen tették fel a kezüket. Nagyot sóhajtottam.

‒        Shane, te rakd le! Tessék fiúk, nyomtam egy-egy szerződést a kezükbe. Ezt a lányokkal mindenképpen írassátok alá.

‒        Rendben meglesz – biztosított Louis.

‒        Természetesen ti is elolvashatjátok, nincs benne semmiféle titok. És mondjátok meg a lányoknak, nem feltételezem egyikükről sem, hogy ilyet tennének. Csak egyszer már megjártam és nem szeretném még egyszer, ezért van ez az egész macera.

‒        Komolyan megtépett? – érdeklődött Harry.

‒        Igen. Egy kétes erkölcsű csaj volt, mire végeztem az ottani felkészítéssel már egy másik pasit szédített. Kedvem lett volna átrendezni a fejét – lelki szemeim előtt már láttam a haját szanaszét a földön és a kezemben.

‒        Mikorra kéred vissza? – kérdezte Zayn.

‒        A lehető leghamarabb szeretném visszakapni – fordultam felé.

‒        Em, akkor megkérded?

‒        Mit? – néztem értetlenül Shane-re, aztán beugrott – Ja, hogy azt! Lenne egy fontos kérdésem: Miért nem lehetek közös szobában Shanyvel?

‒        Édesanyád kérése – tájékoztatott Tad.

‒        Hogy jön ide anya?

‒        A jelentkezésedet neki is alá kellett írnia, mert még nem voltál nagykorú – vette át a szót Kim.

‒        Azt tudom, de még mindig nem értem – néztem a hölgyre.

‒        Anyukád feltételeket támasztott, ez volt az egyik.

‒        Ez nem lehet igaz – suttogtam – Mi volt még a feltételek között? – kérdeztem és hangomból kivehető volt, hogy mérges vagyok.

Persze nem rájuk haragudtam, hanem anyára. Miért nem szólt?

‒        Testőrt kért melléd, hetente egyszer jelentenünk kell, mi van veled, valamint a családod dolgaiban nem turkálhatunk.

‒        Ez egyre jobban hangzik. Van még valami, amit esetleg tudnom kellene? – próbáltam nem elveszíteni a türelmemet.

‒        Emily nyugi! Nem tesz jót… – de befejezni nem tudta, mert gyilkos pillantást lövelltem felé.

‒        Más nincs – mondta Kim.

Egy inkább gúnyos, mint édes mosollyal nyugtáztam.

‒        A tánc beosztás hogy lesz? – érdeklődött Niall, és örültem a kérdésének, mert ezzel elterelte a számomra cseppet sem tetsző pár perce történtekről a dolgot.

‒        Kellene hozzá a beosztásotok – néztem végig a srácokon.

‒        Előbb a táncos kell, és ahhoz igazítják a többit – figyeltem fel Harry hangjára.

‒        Oké. Van valami különleges kívánságotok ezzel kapcsolatban? – tudakoltam.

‒        Nincs – kaptam az egybehangzó választ.

‒        Tök jó csapat – jegyezte meg a barátom a fülembe súgva.

‒        Ó, de valami lenne. Nem tudom gondolkodtatok-e ezen, de szeretnétek-e közös táncot? Tudjátok egy olyan lazábbat.

‒        Szerintem igen – mondta Ted.

Meglepetten néztem rá, de ő is rám. Közelebb jött hozzám, megfogta az arcom és oldalra fordította.

‒        Mi történt az orroddal? 

 

2.rész - Ez ugye nem célzás akart lenni?

Sziasztok!

Először is köszönöm a két feliratkozót és a megosztásokat. Másodszor pedig felhívnám a figyelmeteket, 

hogy a részek alatt nyugodtan lehet pipálni és kommentet írni, senkit nem eszek meg azért, mert 

kulturáltan és normális hangnemben elmondja, amit gondol. 

Szerda van szóval, íme itt a második rész, jó szórakozást hozzá! :)

Puszi: Emily

~ Emily ~

Végre valahára elengedtük egymást.

‒        Annyira hiányoztál! – kezdtem rögtön.

‒        Cica, te is nekem – mosolygott kedvesen.

Cica, de jó ezt az ő szájából hallani. Végig néztem rajta, mondhatni felmértem a terepet. Három hét hosszú idő, de azt hiszem, csak egy dolog változott benne.

‒        Látom remek volt az idő Liverpoolban.

‒        Miért is?

‒        Nagyon szép barna vagy, nem szoktál ilyen lenni.

‒        El se hinnéd milyen meleg volt.

‒        Gondolom nem melegebb, mint Magyarországon?

‒        Hát, annál azért nem. Azok a nyarak különösen forrók.

‒        Kár, hogy a mostani nem lehetek ott. De én akartam itt lenni, most már nincs siránkozás.

‒        Mintha türelmetlenek lennének – nézett el a vállam fölött nem túl feltűnően a hátam mögé Shane.

‒        Ja, érzem a kíváncsi és kissé ideges tekinteteket.

‒        Gyere, szedjük össze a széthagyott dolgainkat – megfordított és a cuccaim irányába lökött.

Magas sarkúm következtében majdnem pofára estem. Eljutottam a bőröndjeimhez, megfogtam őket és a kíváncsi társaság felé indultam. Shane-nel szinte egyszerre értünk oda hozzájuk. Azért ismertek fel minket, mert előre megmondtam milyen ruhában leszek és kaptak néhány képet rólam, ami mostanában készült. Ragaszkodtak ehhez, de én feleslegesnek tartottam ezt, Niall szőke tincseit bárhol felismerném. Amúgy tényleg nem volt feltűnő öt fiatal meg egy idősebb srác, ahogy bandába verődve várakoznak. Az egyik kalapban, a másik csíkosban, a harmadik kockás ingben és van köztük egy göndör hajú, meg egy szőke is. Csodálkoztam, hogy nincsenek rajongók. Még a barátom is kiszúrta őket, pedig nem sokat tud róluk.

‒        Hát ez eléggé furcsa volt – mondta Zayn, az előbbi jelenetünkre utalva.

Egy kicsit elpirultam és zavaromban nevetni kezdtem. Próbáltam kerülni a tekinteteket, de végül muszáj volt felnéznem. Vettem egy mély levegőt és belekezdtem:

‒        Hát én lennék az a bizonyos Emily – kezdtem a bemutatkozásom – de ezt gondolom kitaláltátok.

‒        Igen, ezt levágtuk. Akkor mi balról fogjuk kezdeni – informált Liam.

‒    Akkor én leszek az első, Paul Higgins vagyok a testőr – a kezemet nyújtottam felé, mire barátságosan megrázta.

‒        Én…

‒        Nem, én!

‒     Akartad mondani én! Harry vagyok, Harry Styles – szintén nyújtottam a kezemet, amit eléggé furcsállt, elkapta és maga felé rántott. Kiszabadítottam a kezem és kettőt hátra léptem. – Mi baj?

‒        Nem kérek se puszit, se ölelést, sem egyéb fajtáját az üdvözlésnek.

‒        Miért nem?

‒        Mert nem – jelentettem ki határozottan.

‒        Hát… oké. Én Louis vagyok. És most te jössz! – veregette meg a mellette álló vállát.

‒        Milyen kedves vagy, hogy végre hagysz szóhoz jutni. Liam Payne lennék – mondta, akit az előbb a göndörke meg a csíkos gonoszul félbeszakított.

‒        Én Niall Horan vagyok – figyeltem fel a szőke fiúra.

‒       Ha nem gond az egyszerűség kedvéért szöszinek szeretnélek hívni – mondtam neki mosolyogva, mire bólintott egyet.

Várakozóan néztem az utolsó srácra, aki nem igazán figyelt ránk. Végig mértem és feltűnt a pólója, vagyis inkább az, ami rá volt írva. Nem tudtam, nem célzásnak venni. Észrevette, hogy bámulom, de mielőtt megszólalt volna kimondtam:

‒        Ez ugye nem célzás akart lenni? – mutattam a pólójára.

‒        Félig meddig az – adta a választ – Zayn vagyok, de gondolom ezt tudtad.

‒     Igen tudtam, tudom, hogy nehéz elhinni, de én is rajongó vagyok. És úgy emlékszem ezt megemlítettem a jelentkezésemben is – jegyeztem meg és a megerősítésükre vártam.

‒        Bocs, mi nem olvastuk, de ha te mondod – tette hozzá Louis.

‒        Ó – ennyit sikerült kinyögnöm, egy csöppet csalódott voltam – Szóval ő itt a barátom Shane Davis – mutattam rá. Lekezelt a srácokkal, majd folytattam:

‒        Ő fog nekem, vagyis nektek segíteni nagy valószínűséggel az első két hétben – magyaráztam, habár én ezt is megírtam, de ha nem olvasták el, akkor úgysem tudják. Nem vártam, hogy végig nyálazzák az összes jelentkezést, de azt igen, hogy legalább a kiválasztottét utólag megnézik. Na, mindegy.

‒        Várj egy kicsit! Azt mondod, hogy az egész bemutatkozást megspórolhattuk volna?

‒        Igen Niall, azt – Te mégis hol a fenébe jártál??

‒        De akkor miért hagytad, hogy végig mondjuk?

‒        Shany miatt. Ő nem igazán ismer benneteket.

‒        Hát, ja. Én nem vagyok Directioner vagy hogy is mondják.

‒        Jól mondtad édes. Fejlődőképes vagy – simogattam meg az arcát.

‒        Gyerekek, szerintem mehetnénk – zavart meg Paul hangja.

Minden tiltakozásunk ellenére a fiúk segítettek kicipelni a bőröndjeinket a kisbuszhoz. Bedobálták őket a csomagtartóba és beültünk a kocsiba. Paul került a vezetőülésbe, ami egy kicsit megnyugtatott. Niall és Harry, Shane meg én, és a többiek ültünk egymás mellett. Az út csendben telt, ami eléggé meglepett. Azt vártam, hogy végig beszélik majd az utat, zsibongás lesz, meg hangoskodás. Szóval, hogy zajlani fog az élet, de nem így történt. Ráhajtottam a fejem a drágám vállára és mélyen beszívtam az illatát. Három hét hosszú idő, pláne, ha szerelmes vagy, akkor hónapoknak tűnik. Azt hiszem, lesz mit bepótolnunk. Főleg azért, mert előre láthatólag nem lesz velem csak két hétig, de lehet, hogy még addig sem. A szerelem nehéz. De azokért a pillanatokért, amikor együtt vagyunk, megéri. Éreztem mackóm kezét felkúszni a combomon, eltoltam és a fülébe suttogtam:

‒        Édes, ne most! Itt túl sokan vannak – persze mozdulata vágyat ébresztett bennem, de volt velünk még hat pasi is és nem terveztem ingyen műsort adni.

‒        Amint egyedül leszünk – duruzsolta a fülembe. Arra mérget vehetsz.

Figyelmemet az útnak szenteltem és minden másnak, ami mellett elhaladtunk. Környezet változáskor szeretem megfigyelni a dolgokat. Bár Angliában élek – javarészt – még sosem voltam Londonban. Furcsa, de sajnos így van. Remélem lesz időm körbejárni a várost. Kábé húsz percig utaztunk majd az autó megállt egy nagyon nagy ház előtt. Izgatott pillantást váltottunk Shane-nel és mindketten nyúltunk a fényképezőgépeinkért. A vérbeli fotósok csapata. El se tudtam lőni a képet, már kikapták a kezemből a készüléket.

‒        Hé, az az enyém! – tiltakoztam.

Közben láttam, hogy a barátom is ugyanúgy járt, mint én. Megszorongattam a kezét, nehogy megüsse Zaynt, akinél a gépe volt. Az enyémet Liam birtokolta.

‒        Nincs fotózás! – adta tudtunkra Louis komoly hangon.

‒        Na, ne mond! Mindketten fotósok vagyunk!– kiabált vele a drágám.

‒        Shane, nyugi! A házat nem szabadna lencsevégre kapni – tudattam vele.

‒        Miért nem?

Rossz kérdés volt, mely eredményezett öt értetlen és egy válaszra váró arckifejezés.

‒    Ne aggódjatok! Saját célra készítünk képeket és nem fogjuk közzétenni őket a neten – magyaráztam, bár lehet ezzel kicsit elkéstem.

‒        Én ezt elhiszem, de akkor sem csinálhattok fotókat – mondta Niall.

‒        Ez a ti életetekkel jár, akkor most miért is nem lehet? – értetlenkedett Shany.

‒        A ház titkos, hogy ne zaklassanak minket – válaszolt Liam.

‒        Na, ne legyetek már ennyire elszállva magatoktól! – dühödött be Shane.

‒        Mi bajod? – avatkozz közbe Harry.

‒      Na, elég legyen ebből! – álltam a barátom valamint Harry és Zayn közé. Shane félre rántott és nekilökött Louis-nak.

‒        Akarsz egyet? – szólt be a fekete hajú fiú.

‒        Na, gyere! 

Éreztem, hogy ebből mi lesz. Közéjük ugrottam és Zayn ütését én kaptam az arcomba, pontosabban az orromba. Hátratántorodtam és barátom elkapott, mielőtt elestem volna. Ekkor nyitotta ki Paul a kisbusz ajtaját, ahogy a többiek megfordultak, eltakartak engem. Zsibbadt az orrom, de különösebben nem fájt és nem is vérzett. Amint Paul elkezdte kirakni a csomagtartóból a cuccainkat, visszafordultak felém. A barátom elengedett, felé fordultam és lendületből pofán vágtam. A többiek elkezdtek röhögni egészen addig, amíg képen nem töröltem Zaynt, és Harryt is megpróbáltam, de ő kitért előle. Liam viszont megütötte, hálás tekintettel néztem rá.

‒       Ezt miért kaptuk? – kérdezte a két bandatag egyszerre, nagy felháborodással. A drágám nem kérdezett, mert ő már tudta, hogy szeretek vitáknál igazságszolgáltató lenni.

‒       A veszekedés miatt – közöltem vele az orromat tapogatva. Szerencsére nem tört el.

Átvágtam köztük és kiugrottam a kocsiból. Paul addigra végzett a bőröndjeink kipakolásával. Felvettem a két legkönnyebbet és megindultam a ház felé. A többiek is csatlakoztak és valaki – gondolom Liam – a nyakamba akasztotta a gépemet. Az ajtó előtt Niall tanácstalanul megállt. A zsebeiket kezdték tapogatni, majd elhangzott a kérdés Harry szájából:

‒        Hol a lakáskulcs? – Shane-nel furcsa pillantást váltottunk. Ez most komoly?

‒        Hé, te csíkos! Valami dudorodik a gatyádban, de nem ott, ahol kellene – szólalt meg édesem. 

Egybehangzó nevetés rázta meg a társaságot, majd szöszi letaperolta répásat és a farzsebéből elő vette a kulcsokat. Éreztem a pasim pillantását rajtam és valahogy tudtam, mire is gondol: Miért hoztál ilyenek közé? Niallnek végre sikerült kinyitnia az ajtót és bementünk a házba. Egy kis előszobán át jutottunk el a nappaliba. Különösnek találtam, hogy rend van. Próbáltam megfigyelni a környezetet. A fiúk elmentek mellettem és felfelé indultak meg az emeletre. Louis visszaszólt:

‒        Emily, gyertek ti is!

Shane-nel felfelé vettük az irányt. Odafent nyolc ajtó volt, mint később kiderült ebből öt a fiúk hálója, három pedig vendégszoba. A fiúk a cuccainkat két külön ajtó elé vitték.

‒        Várjatok! Emmel együtt alszunk.

‒        Nem lehet. Egyértelmű utasítást kaptunk, nem alhattok egy szobában – mondta Liam.

‒    Elmúltam tizennyolc, miért nem aludhatok együtt vele? – kérdeztem kissé dühösen, kezdtem elveszíteni a türelmem.

‒        A menedzserünk utasítása – magyarázta Zayn.

‒        És ti minden szabályt betartotok, mi? Légy szíves ne nézz hülyének!

‒        Ma úgy is találkozol velük, megkérdezheted, miért – informált Niall.

‒        Velük?

‒        Igen, a felesége is itt lesz, ő intézi a papírokat.

‒       Remek. Engem viszont az jobban érdekel, ti mit gondoltok. Ha ez a szabály azért van, amit én sejtek, akkor tudatnám, hogy ha akarok, le fogok vele feküdni – közöltem nem túl kedvesen. Nem csípem, ha korlátozni próbálnak.