2.rész - Ez ugye nem célzás akart lenni?

Sziasztok!

Először is köszönöm a két feliratkozót és a megosztásokat. Másodszor pedig felhívnám a figyelmeteket, 

hogy a részek alatt nyugodtan lehet pipálni és kommentet írni, senkit nem eszek meg azért, mert 

kulturáltan és normális hangnemben elmondja, amit gondol. 

Szerda van szóval, íme itt a második rész, jó szórakozást hozzá! :)

Puszi: Emily

~ Emily ~

Végre valahára elengedtük egymást.

‒        Annyira hiányoztál! – kezdtem rögtön.

‒        Cica, te is nekem – mosolygott kedvesen.

Cica, de jó ezt az ő szájából hallani. Végig néztem rajta, mondhatni felmértem a terepet. Három hét hosszú idő, de azt hiszem, csak egy dolog változott benne.

‒        Látom remek volt az idő Liverpoolban.

‒        Miért is?

‒        Nagyon szép barna vagy, nem szoktál ilyen lenni.

‒        El se hinnéd milyen meleg volt.

‒        Gondolom nem melegebb, mint Magyarországon?

‒        Hát, annál azért nem. Azok a nyarak különösen forrók.

‒        Kár, hogy a mostani nem lehetek ott. De én akartam itt lenni, most már nincs siránkozás.

‒        Mintha türelmetlenek lennének – nézett el a vállam fölött nem túl feltűnően a hátam mögé Shane.

‒        Ja, érzem a kíváncsi és kissé ideges tekinteteket.

‒        Gyere, szedjük össze a széthagyott dolgainkat – megfordított és a cuccaim irányába lökött.

Magas sarkúm következtében majdnem pofára estem. Eljutottam a bőröndjeimhez, megfogtam őket és a kíváncsi társaság felé indultam. Shane-nel szinte egyszerre értünk oda hozzájuk. Azért ismertek fel minket, mert előre megmondtam milyen ruhában leszek és kaptak néhány képet rólam, ami mostanában készült. Ragaszkodtak ehhez, de én feleslegesnek tartottam ezt, Niall szőke tincseit bárhol felismerném. Amúgy tényleg nem volt feltűnő öt fiatal meg egy idősebb srác, ahogy bandába verődve várakoznak. Az egyik kalapban, a másik csíkosban, a harmadik kockás ingben és van köztük egy göndör hajú, meg egy szőke is. Csodálkoztam, hogy nincsenek rajongók. Még a barátom is kiszúrta őket, pedig nem sokat tud róluk.

‒        Hát ez eléggé furcsa volt – mondta Zayn, az előbbi jelenetünkre utalva.

Egy kicsit elpirultam és zavaromban nevetni kezdtem. Próbáltam kerülni a tekinteteket, de végül muszáj volt felnéznem. Vettem egy mély levegőt és belekezdtem:

‒        Hát én lennék az a bizonyos Emily – kezdtem a bemutatkozásom – de ezt gondolom kitaláltátok.

‒        Igen, ezt levágtuk. Akkor mi balról fogjuk kezdeni – informált Liam.

‒    Akkor én leszek az első, Paul Higgins vagyok a testőr – a kezemet nyújtottam felé, mire barátságosan megrázta.

‒        Én…

‒        Nem, én!

‒     Akartad mondani én! Harry vagyok, Harry Styles – szintén nyújtottam a kezemet, amit eléggé furcsállt, elkapta és maga felé rántott. Kiszabadítottam a kezem és kettőt hátra léptem. – Mi baj?

‒        Nem kérek se puszit, se ölelést, sem egyéb fajtáját az üdvözlésnek.

‒        Miért nem?

‒        Mert nem – jelentettem ki határozottan.

‒        Hát… oké. Én Louis vagyok. És most te jössz! – veregette meg a mellette álló vállát.

‒        Milyen kedves vagy, hogy végre hagysz szóhoz jutni. Liam Payne lennék – mondta, akit az előbb a göndörke meg a csíkos gonoszul félbeszakított.

‒        Én Niall Horan vagyok – figyeltem fel a szőke fiúra.

‒       Ha nem gond az egyszerűség kedvéért szöszinek szeretnélek hívni – mondtam neki mosolyogva, mire bólintott egyet.

Várakozóan néztem az utolsó srácra, aki nem igazán figyelt ránk. Végig mértem és feltűnt a pólója, vagyis inkább az, ami rá volt írva. Nem tudtam, nem célzásnak venni. Észrevette, hogy bámulom, de mielőtt megszólalt volna kimondtam:

‒        Ez ugye nem célzás akart lenni? – mutattam a pólójára.

‒        Félig meddig az – adta a választ – Zayn vagyok, de gondolom ezt tudtad.

‒     Igen tudtam, tudom, hogy nehéz elhinni, de én is rajongó vagyok. És úgy emlékszem ezt megemlítettem a jelentkezésemben is – jegyeztem meg és a megerősítésükre vártam.

‒        Bocs, mi nem olvastuk, de ha te mondod – tette hozzá Louis.

‒        Ó – ennyit sikerült kinyögnöm, egy csöppet csalódott voltam – Szóval ő itt a barátom Shane Davis – mutattam rá. Lekezelt a srácokkal, majd folytattam:

‒        Ő fog nekem, vagyis nektek segíteni nagy valószínűséggel az első két hétben – magyaráztam, habár én ezt is megírtam, de ha nem olvasták el, akkor úgysem tudják. Nem vártam, hogy végig nyálazzák az összes jelentkezést, de azt igen, hogy legalább a kiválasztottét utólag megnézik. Na, mindegy.

‒        Várj egy kicsit! Azt mondod, hogy az egész bemutatkozást megspórolhattuk volna?

‒        Igen Niall, azt – Te mégis hol a fenébe jártál??

‒        De akkor miért hagytad, hogy végig mondjuk?

‒        Shany miatt. Ő nem igazán ismer benneteket.

‒        Hát, ja. Én nem vagyok Directioner vagy hogy is mondják.

‒        Jól mondtad édes. Fejlődőképes vagy – simogattam meg az arcát.

‒        Gyerekek, szerintem mehetnénk – zavart meg Paul hangja.

Minden tiltakozásunk ellenére a fiúk segítettek kicipelni a bőröndjeinket a kisbuszhoz. Bedobálták őket a csomagtartóba és beültünk a kocsiba. Paul került a vezetőülésbe, ami egy kicsit megnyugtatott. Niall és Harry, Shane meg én, és a többiek ültünk egymás mellett. Az út csendben telt, ami eléggé meglepett. Azt vártam, hogy végig beszélik majd az utat, zsibongás lesz, meg hangoskodás. Szóval, hogy zajlani fog az élet, de nem így történt. Ráhajtottam a fejem a drágám vállára és mélyen beszívtam az illatát. Három hét hosszú idő, pláne, ha szerelmes vagy, akkor hónapoknak tűnik. Azt hiszem, lesz mit bepótolnunk. Főleg azért, mert előre láthatólag nem lesz velem csak két hétig, de lehet, hogy még addig sem. A szerelem nehéz. De azokért a pillanatokért, amikor együtt vagyunk, megéri. Éreztem mackóm kezét felkúszni a combomon, eltoltam és a fülébe suttogtam:

‒        Édes, ne most! Itt túl sokan vannak – persze mozdulata vágyat ébresztett bennem, de volt velünk még hat pasi is és nem terveztem ingyen műsort adni.

‒        Amint egyedül leszünk – duruzsolta a fülembe. Arra mérget vehetsz.

Figyelmemet az útnak szenteltem és minden másnak, ami mellett elhaladtunk. Környezet változáskor szeretem megfigyelni a dolgokat. Bár Angliában élek – javarészt – még sosem voltam Londonban. Furcsa, de sajnos így van. Remélem lesz időm körbejárni a várost. Kábé húsz percig utaztunk majd az autó megállt egy nagyon nagy ház előtt. Izgatott pillantást váltottunk Shane-nel és mindketten nyúltunk a fényképezőgépeinkért. A vérbeli fotósok csapata. El se tudtam lőni a képet, már kikapták a kezemből a készüléket.

‒        Hé, az az enyém! – tiltakoztam.

Közben láttam, hogy a barátom is ugyanúgy járt, mint én. Megszorongattam a kezét, nehogy megüsse Zaynt, akinél a gépe volt. Az enyémet Liam birtokolta.

‒        Nincs fotózás! – adta tudtunkra Louis komoly hangon.

‒        Na, ne mond! Mindketten fotósok vagyunk!– kiabált vele a drágám.

‒        Shane, nyugi! A házat nem szabadna lencsevégre kapni – tudattam vele.

‒        Miért nem?

Rossz kérdés volt, mely eredményezett öt értetlen és egy válaszra váró arckifejezés.

‒    Ne aggódjatok! Saját célra készítünk képeket és nem fogjuk közzétenni őket a neten – magyaráztam, bár lehet ezzel kicsit elkéstem.

‒        Én ezt elhiszem, de akkor sem csinálhattok fotókat – mondta Niall.

‒        Ez a ti életetekkel jár, akkor most miért is nem lehet? – értetlenkedett Shany.

‒        A ház titkos, hogy ne zaklassanak minket – válaszolt Liam.

‒        Na, ne legyetek már ennyire elszállva magatoktól! – dühödött be Shane.

‒        Mi bajod? – avatkozz közbe Harry.

‒      Na, elég legyen ebből! – álltam a barátom valamint Harry és Zayn közé. Shane félre rántott és nekilökött Louis-nak.

‒        Akarsz egyet? – szólt be a fekete hajú fiú.

‒        Na, gyere! 

Éreztem, hogy ebből mi lesz. Közéjük ugrottam és Zayn ütését én kaptam az arcomba, pontosabban az orromba. Hátratántorodtam és barátom elkapott, mielőtt elestem volna. Ekkor nyitotta ki Paul a kisbusz ajtaját, ahogy a többiek megfordultak, eltakartak engem. Zsibbadt az orrom, de különösebben nem fájt és nem is vérzett. Amint Paul elkezdte kirakni a csomagtartóból a cuccainkat, visszafordultak felém. A barátom elengedett, felé fordultam és lendületből pofán vágtam. A többiek elkezdtek röhögni egészen addig, amíg képen nem töröltem Zaynt, és Harryt is megpróbáltam, de ő kitért előle. Liam viszont megütötte, hálás tekintettel néztem rá.

‒       Ezt miért kaptuk? – kérdezte a két bandatag egyszerre, nagy felháborodással. A drágám nem kérdezett, mert ő már tudta, hogy szeretek vitáknál igazságszolgáltató lenni.

‒       A veszekedés miatt – közöltem vele az orromat tapogatva. Szerencsére nem tört el.

Átvágtam köztük és kiugrottam a kocsiból. Paul addigra végzett a bőröndjeink kipakolásával. Felvettem a két legkönnyebbet és megindultam a ház felé. A többiek is csatlakoztak és valaki – gondolom Liam – a nyakamba akasztotta a gépemet. Az ajtó előtt Niall tanácstalanul megállt. A zsebeiket kezdték tapogatni, majd elhangzott a kérdés Harry szájából:

‒        Hol a lakáskulcs? – Shane-nel furcsa pillantást váltottunk. Ez most komoly?

‒        Hé, te csíkos! Valami dudorodik a gatyádban, de nem ott, ahol kellene – szólalt meg édesem. 

Egybehangzó nevetés rázta meg a társaságot, majd szöszi letaperolta répásat és a farzsebéből elő vette a kulcsokat. Éreztem a pasim pillantását rajtam és valahogy tudtam, mire is gondol: Miért hoztál ilyenek közé? Niallnek végre sikerült kinyitnia az ajtót és bementünk a házba. Egy kis előszobán át jutottunk el a nappaliba. Különösnek találtam, hogy rend van. Próbáltam megfigyelni a környezetet. A fiúk elmentek mellettem és felfelé indultak meg az emeletre. Louis visszaszólt:

‒        Emily, gyertek ti is!

Shane-nel felfelé vettük az irányt. Odafent nyolc ajtó volt, mint később kiderült ebből öt a fiúk hálója, három pedig vendégszoba. A fiúk a cuccainkat két külön ajtó elé vitték.

‒        Várjatok! Emmel együtt alszunk.

‒        Nem lehet. Egyértelmű utasítást kaptunk, nem alhattok egy szobában – mondta Liam.

‒    Elmúltam tizennyolc, miért nem aludhatok együtt vele? – kérdeztem kissé dühösen, kezdtem elveszíteni a türelmem.

‒        A menedzserünk utasítása – magyarázta Zayn.

‒        És ti minden szabályt betartotok, mi? Légy szíves ne nézz hülyének!

‒        Ma úgy is találkozol velük, megkérdezheted, miért – informált Niall.

‒        Velük?

‒        Igen, a felesége is itt lesz, ő intézi a papírokat.

‒       Remek. Engem viszont az jobban érdekel, ti mit gondoltok. Ha ez a szabály azért van, amit én sejtek, akkor tudatnám, hogy ha akarok, le fogok vele feküdni – közöltem nem túl kedvesen. Nem csípem, ha korlátozni próbálnak.