19.rész - mi történt péntek este?

Sziasztok!

Remélem, mindenkinek nagyon jól telik a hete. Szerda van, ami két dolgot jelent: mindjárt hétvége van; és meghoztam a történet folytatását. Ha tetszett, iratkozzatok fel, pipáljatok és kommenteljetek! Jó szórakozást a részhez! :)

Puszi: Emily

~ Emily ~

Szombat ellenére ma a srácoknak az O2 Arénában kellett menniük hangpróbára, mert ma este ott lesz a koncert. Telt házat várnak, hiszen szerdán kelt el az utolsó jegy. Megkértek, hogy én is menjek velük, de a tegnapi alkoholizálás miatt nem volt túl sok kedvem hozzá. Bár én nem voltam annyira másnapos, Harry viszont eléggé, amit nem értettem, mert emlékeim szerint ő nem ivott sokat. Emlékeim szerint. Jó vicc! Valahol a kocsi út feléig dereng, hogy mi volt tegnap este.

Hazza délelőtt nem volt olyan állapotban, hogy beszélni tudjunk, de tudtam, történt valami, Liam és Niall viselkedése ugyanis erre engedett következtetni. Ők egyértelműen tudták, mi volt tegnap, de a másik két fiú nem. Ha Zayn meg Louis nem tudja, akkor valami nagyon cinkes dolog lehet? De miért tudja Nialler és Li? Utóbbi otthon se volt. Lehet Niall jól időzített, ezért szemtanúja volt a történteknek? Mindegy, vele biztos nem beszélek, az nagyon gáz lenne, a héten végbement események után. Harryvel voltam, ha őt is belerángattam valamibe, akkor vele is kínos beszélgetés elé néznék. Hát, akkor kizárásos alapon maradt nekem Liam.

A hangpróba kellemesen telt, nem volt semmi gond. A dallistában lévő összes számot eljátszották, majd három órakor kimentünk az arénából, hogy elkezdhessék beengedni a rajongókat.

Fél nyolc előtt pár perccel színpadra lépett a 5 Seconds of Summer nevet viselő fiú banda, akikkel volt szerencsém a backstage-ben futólag találkozni, és aláíratni velük pár dolgot a barátnőimnek. Karácsonyi ajándéknak szuper lesz nekik. A négy srác nagyon kedves volt, de néha nem értettem, hogy mit mondanak.

Kábé fél órát játszottak és a közönséget rendesen feltüzelték rockos dalaikkal. Majd következett a várva várt One Direction, akik csak tizenöt percet késtek egyéb beállítások miatt. Én a backstage-ben voltam végig és figyeltem a körülöttem őrülten szaladgáló embereket, akik azért feleltek, hogy minden rendben menjen a koncert előtt, közben és után. Hát, nem lettem volna a helyükben. Pár perc erejéig láttam Lout és Luxot meg Pault is. Majd megéreztem, hogy valaki óvatosan hozzáér a karomhoz. Az érintésre az illető felé fordultam, aki kedvesen mosolygott rám. A kezét nyújtotta felém, ezzel egy időben pedig a fülemhez hajolt:

‒        Szia, Eleanor Calder vagyok – mondta ezután megszorította a kezemet.

‒        Szia, engem Emily Moore-nak hívnak – kiabáltam a fülébe – Nagyon örülök, hogy végre megismerhetlek.

‒        Én is, már sokat hallottam rólad.

‒        Remélem, csak jót – mosolyogtam rá.

‒        Hát persze, Louis mindenkiről csak jót mesél – felelte és a táskájából elővett egy összehajtott papírlapot, amit felém nyújtott.

‒        Köszönöm, minden érthető volt? – néztem fel barna szemeibe.

‒        Igen, és most gyere, nézzük meg a srácokat! – fogta meg a csuklómat. Beledobtam a papírt a táskámba.

‒        A fiúk nem engedték meg, hogy kimenjek innen – mondtam habozva.

‒        Ó, ugyan, majd fogd rám, gyere, menjünk már! – erősködött, majd húzni kezdett maga után.

Kimentünk a színpadi árokba és oldalt megálltunk, onnan néztük a srácok előadását. A közelben lévő pár rajongó meglátta Eleanort és a nevét kezdte kiabálni.

Láttam közeledni Zaynt, aki épp engem nézett, aztán visszavezette tekintetét a tömegre. Harry meg Liam is észrevett minket. Előbbinek jót tett a hangpróba utáni alvás, mert már nem látszott rajta, hogy mit csinált tegnap este.

Ámulva figyeltem őket, ahogy a színpadon ugráltak és hülyéskedtek, felrémlett bennem, amikor én voltam a koncertjükön a barátnőimmel.

Mivel ismertem a dallistát, megvártam amíg elhangzik az egyik kedvencem, majd lassan visszasétáltam a backstage-be. El kint maradt, mivel Louis észrevette őt, így szerelmes pillantásokat tudtak váltogatni a fiú szólói között.

Visszaültem a helyemre és megint egyedül találtam magam. A testőrömnek egyéb elfoglaltságai voltak, így szerencsére ő se volt velem. Elővettem a telefonom, aztán csak úgy kisétáltam az arénából. Egyenesen a Temze partjához mentem, közben pedig kikerestem annak a számát, akivel beszélni akartam. Rányomtam a hívásra és leültem a parton. Három csörgés után felvette.

‒        Szia! Valami baj van? – kérdezte egyből.

‒        Csak hallani akartam a hangodat – mondtam szomorúan.

‒        Mi történt? – Na, igen, erre én is szeretném tudni a választ.

‒        Semmi, csak hiányzik, hogy valaki olyannal beszéljek, aki szeret.

‒        Jaj, kiscicám – sóhajtott fel Shane és szinte biztos voltam benne, hogy a hajába túrt – Hol vannak a többiek?

‒        Koncert van.

‒        És te miért nem ott tombolsz?

‒        Hátul voltam egyedül, most pedig kijöttem és itt ülök a Temze partján. Amúgy megismerkedtem Eleanorral – tájékoztattam.

‒        Milyen a lány?

‒        Louis barátnője, és aranyosnak tűnik.

‒        Tudom, hogy nem ezért hívtál. Ha nem mondod el, leteszem – fenyegetőzött.

‒        Ne, Shane, várj! Elmondom, csak kérlek, ne tedd le! – könyörögtem bepánikolva.

‒        Oké, nem rakom le, csak nyugodj meg, egy kicsit!

‒        Rendben – vettem egy mély levegőt – Tegnap este Harryvel voltam, szórakoztunk egy bárban, amit ő ismer. Ittam és egy kicsit túlzásba vittem. Nem emlékszem, hogy, mi történt mikor visszaértünk. Úgy érzem, hogy valami nagyon gáz dolgot csináltam, és Liam meg Niall is tud róla.

‒        Biztos, hogy nem volt semmi.

‒        De szerintem igen, valaminek történnie kellett – erősködtem. Tudom, hogy nem feküdtem le senkivel sem, de biztos, hogy csináltam valamit.

‒        Hát, akkor vegyük sorra: Amikor részeg vagy rendszerint két dolgot csinálsz, vagy mindenen röhögsz vagy rámozdulsz valakire. Ha a második történt, azt szívesen megnéztem volna – nevetett a vonal túlsó oldalán.

‒        Barom! – mondtam, majd azzal a lendülettel kinyomtam a hívást.

Mindjárt tíz, vissza kell mennem, mielőtt vége, mert nem szóltam senkinek sem, hogy eljöttem. Visszasiettem a backstage-be, ahol Eleanor futott elém.

‒        Hol voltál? – kérdezte rémülten.

‒        Csak levegőre volt szükségem.

‒        De legközelebb szólj valakinek, ha lelépsz, tíz perce kereslek – pirított rám.

‒        Bocsánat, azt hittem, nem gond, ha kicsit kimegyek.

‒        Persze, hogy nem, csak már kerestünk. Ugye jól vagy? – kérdezte aggódva.

‒        Igen, csak egy kicsit csöndesebb helyre vágytam – erőltettem magamra egy halvány mosolyt.

‒        Ó, tudom, hogy most mit érzel – Azt nehezen hiszem. – Nekem is nehéz volt megszokni ezt – mutatott körbe vidáman.

Viszonoztam mosolyát, amikor egy nagyobb sikítás rázta meg az arénát. Következett az utolsó dal. A rajongók teljes extázisban kiabáltak és közben sírtak is. A srácok elénekelték a What makes you beautiful-t, azután jókedvűen leugráltak a színpadról. Bevonultak az öltözőjükbe, kifújták magukat, majd megjelentek előttünk, átöltözve.

‒        Na, mi a program az est további részére? – kérdezte Eleanor Louis-hoz bújva. A fiú adott egy puszit a hajába, majd válaszolt:

‒        Ma nem lesz buli, bárhova mehetünk – mondta egy különös hangsúllyal a mondat végét.

‒        Akkor Lou téged nem várunk haza – szólalt meg Liam – Induljunk el, mert még kaját is kell vennünk!

Elbúcsúztunk a párocskától majd a lehető legkisebb feltűnés nélkül elhagytuk a koncert helyszínét. A szőke fiú kérésére a Nando’s-ba mentünk és elvitelre kértünk kaját.

‒        Emily, te mit kérsz? – kérdezte Zayn.

‒        Kaphatok egy étlapot? Én nem szoktam idejárni – pillantottam rá.

‒        Majd Niall elmondja neked, mit lehet itt kapni – szólalt meg Harry és hátba veregette az említettet.

Ezután egy hosszú monológba kezdett a szöszi srác, aminek akkor vetettem véget, amikor a vega kajákhoz ért.

‒        Csirke szárnyat kérek! – szakítottam félbe.

‒        De még nem hallottál mindent – nyafogott Nialler.

‒        Nem baj, eldöntöttem, csirke szárnyat szeretnék – erősködtem.

‒        Milyen szószt kérsz hozzá? – kérdezte Liam. Hallottam, ahogy Ni mély levegőt vesz. Emily, mondj valamit, mielőtt belekezd!

‒        Bármilyet, csak ne legyen csípős – hadartam.

Miután sikerült leadni a rendelést és megkaptuk a vacsoránkat, végre valahára hazaindultunk. Jóval tizenegy után érkeztünk csak meg, majd hozzá láttunk a kicsit kései evéshez. A csirkém nagyon finomnak bizonyult, bár a szószhoz nem igazán nyúltam, az nem ízlett.

‒        Ha holnap mentek valahova, akkor én nem akarok menni – pillantottam fel az órára. Már elmúlt éjfél, kizárt, hogy én holnap korán keljek.

‒        Rendben, akkor nem ébresztünk fel – mondta Zayn.

Befejeztem a vacsorát, elköszöntem a fiúktól aztán felmentem a szobámba. Nagyon fáradt voltam, de arra mégsem vitt rá a lélek, hogy kihagyjam a fürdést. Gyorsan lezuhanyoztam és belebújtam a kék színű hálóruhámba. Amint a fejem a párnát érte, elaludtam, de annyi időm még volt, hogy a macit magamhoz húzzam.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Neszezés zajára ébredtem, valaki volt bent a szobámban. Felültem és megpillantottam Lit a kakaómmal a kezében.

‒        Liam? – hangomra felém fordult.

‒        Ó, ne haragudj, nem akartalak felébreszteni.

‒        Nem baj – mosolyogtam rá – De jó, hogy itt vagy, kérdezni szeretnék valamit – néztem félre és éreztem, hogy az arcomat már most elönti a pír.

Remek, és még csak el sem kezdtük. Azt hiszem sejthette, miről lesz szó, mert leült az ágyamra.

‒        Hallgatlak – mondta.

‒        Hát, öööö… azt szeretném kérdezni, hogy nem tudod esetleg, mi történt péntek este? – mindenhova néztem csak rá nem.

‒        Meddig van meg?

‒        Elindultunk hazafelé.

‒        Aha. Hát, Hazza elmesélte Niallnek, hogy mi volt, én pedig előtte is tudtam pár részletet, mert Harry felhívott. Szóval, Ni elmondta nekem, amit ő tud.

‒        Ő azért tudja, mert közben ért haza? – szakítottam félbe.

‒        Nem, csak utána. Akkor te már aludtál.

‒        Aha, és mit csináltam?

‒        Ittál, és ettől kicsit rámozdultál Harryre.

‒        Jézusom! – temettem az arcomat a tenyerembe – Mi volt még?

‒        Én úgy tudom, hogy próbáltad rávenni dolgokra, de ő nem hagyta, hogy bármi olyan történjen – Liam megválogatta a szavait. Tudtam, hogy nem feküdtünk le, de az, hogy ez nem rajtam múlt, megrémisztett. – Amikor Haz felhívott, elvetted tőle a telefont – folytatta – Kiabáltál valamit és azt mondtad szurkolsz nekem – felpillantottam rá.

Ezt vajon, hogy érthettem? A barna szemű fiú levette tekintetét a falamról és egyenesen rám nézett, arckifejezése mindent elárult. Pipacspiros lettem és újra eltakartam a fejem.

‒        Aztán beájultál, ő pedig lement a konyhába inni – fejezte be. Ó szóval, ezért volt annyira másnapos.

‒        Bocsánatot kérek, ezért az egészért – néztem fel szép szemeibe – Tényleg sajnálom.

‒        Nincs semmi gond, előfordul – mosolygott rám – A többieknek nem meséltük el, nem akartunk kellemetlen helyzetbe hozni.

‒        Köszönöm – megkönnyebbülten sóhajtottam fel – Beszélnem kéne Harryvel?

‒        Szerintem ne, úgy tudja, nem emlékszel semmire és ez jó is így. Tőlem nem fogja megtudni, hogy tudod mi volt, arra sem emlékszik, hogy Niallnek elmesélte, szóval mindegy.

‒        Oké – bólintottam, majd visszafeküdtem az ágyba és elkértem a kakaómat.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

‒        Fiúk, ez micsoda? – léptem be a nappaliba kezemben a laptopommal, aminek a képernyőjén egy cikk volt látható.

A srácok rám emelték a tekintetüket, majd a kezemben tartott tárgyra néztek. Mindegyikük arcán láttam valami megmagyarázhatatlan villanást, majd Liam megszólalt:

‒        Mit írnak?

‒        Szerintem nagyon jól tudjátok ti azt. Apropó, hol van Harry? – néztem körül a helyiségben.

‒        A szobájában – megfordultam és az emelet felé vettem az irányt – De azt hiszem, egye…

‒        Nem érdekel, hogy mit akar – szakítottam durván félbe Louis-t, és még csak meg sem fordultam ehhez.

Mérgesen szaladtam fel a szobájába, de az ajtó előtt megtorpantam. A cikk szerint nem nézhet ki túl jól. Kopogtam, de nem vártam meg a választ. Beléptem. Az ajtó nyitódására felkapta a fejét, de miután megbizonyosodott arról, ki az, újra a szőnyeget kezdte fixírozni. Tényleg nem nézett ki túl jól, karcolások és ütés nyomok díszítették az arcát. A laptopot ledobtam mellé, aztán átszaladtam a szobámba. Előkerestem az elsősegély dobozomat, majd visszamentem hozzá. Pontosan ugyanott ült, de volt egy olyan érzésem, miszerint beleolvasott a cikkbe.

‒        Harry, miért kellett ezt? – kérdeztem csendesen, de inkább csak magamnak mondtam, nem vártam, hogy válaszoljon rá.

Kiszedegettem a dobozból a cuccost és körbepakoltam vele magunkat. A fürdőből hoztam vizes ruhát. Álla alá nyúltam és felemeltem a fejét, amit készségesen hagyott nekem. Kisöpörtem arcából a tincseket majd a nedves ronggyal letöröltem a vért. Már nem voltam rá mérges. Ez valahogy elillant és sokkal inkább az anyai ösztönök kerültek előtérbe. Igazából nem is tudom, hogy miért haragudtam rá. Csak olvastam a cikket és az járt a fejemben: Hogy lehetett ennyire hülye?!?

‒        Ez most lehet, hogy csípni fog – vettem a kezembe a fertőtlenítővel átitatott vattát.

Ahogy az arcához értem vele, egyből felszisszent. Igyekeztem gyorsan végezni, nem akartam feleslegesen húzni az időt.

‒        Auuu! – kiabált, amikor a felrepedt szemöldökéhez értem.

‒        Sajnálom, ha nem esel neki annak a fotósnak, akkor erre most nem lenne szükség. Amúgy meg, miért mentél neki? – kérdeztem reménykedve a válaszban.

‒        Mert mondott valamit, amit nem kellett volna – válaszolt halkan.

‒        Kritizált? Azt hittem, hogy ezt már többé-kevésbé tudjátok kezelni – mondtam és közben újra törölgetni kezdtem az arcát.

‒        Rólad mondott rossz dolgokat – nézett szomorúan a szemembe.

Teljesen lefagytam szavai hallatán a kezemben lévő vatta pedig a földre esett. Miért foglalkozik velem? Harry egyre csak közelített felém és ajkait óvatosan az enyémekre csúsztatta. Lassan csókolt meg és nem tudom, mi ütött belém, de válaszoltam rá. Csak néhány másodpercig tartott, ellenben a döbbenettel. Éreztem, ahogy arcomat elöntötte a pír, amit bizonyára egy paradicsom is megirigyelhetett volna. Felpattantam és kiszaladtam a szobájából át az enyémbe.

Nem jött utánam, amiért nagyon hálás voltam. Később viszont, amikor én a fürdőben tartózkodtam, visszahozta a laptopomat, meg az elsősegély dobozomat. Egy papír cetli hevert a fém tárgyon, rajta pedig kusza betűkkel volt olvasható: „Sajnálom”.

Nem Harry, én sajnálom, kérlek, bocsáss meg, amiért ilyen vagyok.