20.rész - egyszer Mrs. Devine leszek

Sziasztok!

Remélem, mindenkinek nagyon jól telik a hete. Szerda van tehát meghoztam a történet folytatását. Ha tetszett, pipálj, kommentelj, iratkozz fel! Jó szórakozást a részhez! :)

Puszi: Emily

~ Emily ~

Reggel, amikor felébredtem, még nem láttam a kakaómat az éjjeliszekrényemen. Kidugtam a kezem a takaróm alól és elvettem a telefonom a lámpa mellől. Hat óra tizenkilencet mutatott. Korán van még. Hiába próbálkoztam, nem sikerült visszaaludnom. Végül felkeltem és átmentem a fürdőbe. Hirtelen bevillant a tegnap esti kép, amikor kétségbeesetten próbáltam eltüntetni Harry ízét a számból. Gyorsan elhessegettem az előző este emlékeit, aztán hideg vízzel megmostam az arcomat, hogy felébredjek kicsit. Kifésültem a hajamat, közben pedig azon gondolkoztam, mit vegyek ma fel. Kivételesen összekötöttem a rakoncátlan göndör tincseimet majd visszasétáltam a szobámba.

A szekrényemben kutakodtam, ahonnan előhalásztam egy pink farmer sortot, amihez egy szép fehér felsőt választottam. Kiléptem az ajtón és megláttam, hogy a mellettem lévő is nyitódik. Csináltam egy nagyon gyors hátraarcot, ahogy visszarohantam a szobám védelmébe. Anyám! Bujkálok előle, ez tiszta szánalmas. Bár inkább ez, mint az, hogy kínos pillanatokat kelljen átélnem vele.

Lassan lenyomtam a kilincset, aztán kidugtam a fejemet a folyosóra. Tiszta a levegő – tudatosult bennem, amikor nem láttam senkit sem odakint. Lementem a konyhába. Odabent Zayn kivételével már mindenki az asztalnál ült és éppen reggeliztek.

‒        Reggelt, srácok! – köszöntem vidáman és neki kezdtem a kakaóm elkészítésének.

‒        Reggelt – válaszolták kórusban.

A bögrémmel a kezemben leültem az asztalhoz, távolabb a másik négy fiútól. Éppen csak beleittam a kakaómba, amikor megjelent a hiányzó fiú a helyiségben. Reggelit készített magának, aztán leült mellém.

‒        Holnap estére ne csinálj programot magadnak! – fordult felém.

‒        Miért? – kérdeztem vissza értetlenül.

‒        Josh szülinapjára megyünk – válaszolta helyette Liam. Ó, tényleg, holnap lesz 22.

‒        Vinnem kell valamit?

‒        Nem Cicalány, csak magadat – mosolygott rám Louis. Most először szólított így.

‒        Rendben, úgy sem terveztem semmit – motyogtam inkább csak magamnak, majd megittam a maradék kakaómat. A bögrét a mosogatóba tettem és elindultam az emeletre.

‒        Akarsz ma velünk jönni? – hallottam meg Niall hangját. Megfordultam és szembenéztem vele.

‒        Inkább nem.

A délelőttöt teljesen egyedül töltöttem és arra használtam ezt az időt, hogy megcsináljam a mosást meg kitakarítsam a szobámat, mert már eléggé ráfért. Mikor végeztem a porszívózással és fel is mostam, a szobát kellemes virágillat lengte be, valamint mindenütt szép rend és tisztaság volt. A függönyöket is levettem, hogy beáztathassam őket, majd mikor megszáradtak vasaló után kezdtem kutatni. Szerencsém volt, mert megtaláltam, így ki tudtam vasalni a függönyöket, azután visszatenni a helyükre. Büszke voltam magamra, mert a művelet közben nem estem le a székről, így nem is sérültem meg.

Ebéd után nem sokkal Paul meg Zayn jelentek meg a házban. Felkaptam a táskámat és a fekete hajú srácot bevártam a lépcső tetején – felment a szobájába, mert reggel itthon hagyta a táncos cuccát – és együtt mentünk ki a kocsihoz. Egymás mellé ültünk a kisbuszban.

‒        Milyen napod volt? – fordult felém.

‒        Jó, kitakarítottam a szobám – újságoltam – Kimostam a ruháimat és a függönyöket is. Szóval egyáltalán nem unatkoztam.

‒        Ügyes vagy – dicsért meg.

‒        És nektek, hogy telt a napotok?

‒        Elvoltunk – válaszolta kurtán.

‒        Süthetek sütit Josh szülinapjára? – váltottam témát hirtelen. Már rá akartam kérdezni reggel is.

‒        Szerintem igen. Mit szeretnél sütni neki?

‒        Muffinra gondoltam, mert abban jó vagyok – mosolyogtam rá.

‒        Tudod, ahol sok ember van ott nem gond, ha van pluszba süti.

‒        Sok? Mennyi az a sok? – néztem fel barna szemeibe.

‒        Úgy hatvan-hetven embernél nem több.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

A próba után Niall-lel vásárolni mentünk. Alapanyagokat vettünk a muffin sütéshez és én szereztem bort is, mert azt akartam ajándékba adni Josh-nak, aki a mai nappal 22 éves lett. Ma este bulit rendez, amire a fiúk miatt én is meghívást kaptam. Tegnap már eldöntöttem, hogy sütni fogok valamit és viszek a bulira belőle. Megkérdeztem erről korábban Zaynt, aki támogatta az ötletemet. Úgyhogy, amint a szőke fiúval megérkeztünk – és ledobáltuk a cuccainkat – bevettem magam a konyhába, ahol csokis muffin gyártásba kezdtem. Mikor a tizedik adagot kevertem be, és a kilencedik már pár perce a sütőben volt, Zayn jelent meg a konyhában.

‒        Hogy haladsz? – kérdezte rám mosolyogva.

‒        Jól, ez az utolsó adag – mutattam a barna masszára.

‒        Segíthetek valamiben?

‒        Igen. Vedd fel a kesztyűket és nézd meg hogyan állnak a sütőben lévők! – utasítottam, miközben előkészítettem egy újabb tepsit.

A sütőformákat kezdtem el bele pakolni, amikor megszólalt:

‒        Szerintem ezek lassan jók lesznek – mondta, a tepsit pedig kivette.

‒        Várjál, megyek – szóltam, és átszeltem a kettőnk között lévő távolságot, majd szemügyre vettem a muffinokat – Egy tipp – néztem fel rá közben elvettem tőle a kesztyűket – Ha folyik, akkor még nincs kész –nevettem és visszadugtam őket a sütőbe.

‒        Oké – forgatta meg a szemeit – Én nem szoktam sütni.

‒        Azt látom, nézd csak! – nyúltam egy muffinért – Ilyen, ha kész van, edd meg! – elvette tőlem, aztán beleharapott.

‒        Finom – hümmögött elismerően.

Visszamentem a pulthoz és befejeztem a formák rakosgatását, majd elkezdtem beletölteni a masszát. Miután ezzel végeztem, a felhasznált eszközöket a mosogatóba dobáltam.

‒        Zayn, ha megkérlek, ezt kiviszed a többieknek? – emeltem fel egy tálca sütit.

‒        Persze, de miért kapunk?

‒        Próbálom megakadályozni, hogy idő előtt bejöjjetek, mert tudom, Niall-lel úgysem bírok el – sóhajtottam fel.

‒        Okos – dicsért, és a tálcával kiment a konyhából.

Kiszedtem a kilencedik adagot, ami így helyet cserélt a még folyós állapotban lévőkkel. Vizet engedtem a mosogatáshoz és gyorsan megcsináltam azt is, amíg sültek a muffinok. Miután az összes kisült, a maradék két adagot is elláttam habbal, meg egyéb díszítő elemekkel, azután pedig dobozokba pakoltam őket. Kisétáltam a nappaliba, ahol Harry kivételével mindenki ott volt.

‒        Liam, megkérhetlek arra, hogy vigyázz a sütikre, amik a konyhában vannak? – sétáltam mellé.

‒        Igen – mosolygott rám – Amúgy van még kábé fél órád, mielőtt elindulunk – tájékoztatott, majd elhagyta a helyiséget.

‒        Cicalány, nagyon finomak a sütik – mondta Louis elismerően, és még egyet eltüntetett a szájában.

‒        Köszi, reméltem, hogy ízleni fog nektek – mondtam vidáman, majd felmentem az emeletre.

Egyenesen a fürdőbe vezetett az utam, mert tiszta krém, hab és csillámpor voltam. A hajamat még jó előtte felkötöttem, így legalább az megúszta az édes pakolást. A zuhanyzóban gyorsan lemostam magamról a sütés nyomait, majd egy törölközőbe csavarva átsétáltam a szobámba. 

A szekrényemen már ott lógott az előre kiválasztott kék ruhám, amit a mai napra tartogattam. Titkon ugyanis azért reménykedtem, hogy meghívást kapok a közeli barátok és barátnők szülinapjaira. Bevált.

A bort beletettem az ajándéktasakba és letettem az ágyamra. Szárazra töröltem magam, aztán egy fekete színű bugyit húztam fel és belebújtam a ruhámba. Szenvedtem a cipzárral, amit nem értem el, végül beláttam, egyedül nem fog menni. Lementem a konyhába.

‒        Liam, segítenél? – álltam be elé háttal.

‒        Persze – mondta majd éreztem, ahogy puha ujjaival felhúzta a cipzárt.

‒        Köszönöm – fordultam meg – Felmegyek a táskámért és utána leváltalak – mosolyogtam rá.

A szobámban gyorsan megfésültem a hajamat és feltettem az egyik nyakláncomat. Sminkeltem aztán magamhoz vettem az ajándékot, meg az egyik táskámat is. Lesétáltam a lépcsőn a földszintre, és ahogy ígértem leváltottam a barna szemű fiút.

A többiek kábé tíz perc alatt elkészültek, és ahogy elnéztem őket, szöget ütött a gondolat a fejembe, talán túlöltöztem egy kicsit. Hozzájuk képest biztosan, de sem időm, sem pedig kedvem nem volt ahhoz, hogy átöltözzek. Egyébként is, ez volt az, ami elsőre beugrott, amikor azon agyaltam, mit vegyek fel, és én hiszek az első megérzés helyességében. A muffinokat rásóztam Niallre. Tudom, mit gondoltok, kecskére káposztát, de szemmel tartottam őt, egyébként is csak azt akartam, hogy cipekedjen egy kicsit.

A buli helyszínéül Josh háza szolgált. Már kívülről is nagynak tűnt, de belülről talán még óriásibbnak. Szép kert is tartozott hozzá, ami most igazán zöld volt.

Viszonylag sokan voltak számomra idegenek, de néhány ismerős arcot is sikerült felfedeznem, köztük a zenekar többi tagját. Megkerestük Josh-t, majd mindannyian felköszöntöttük. Kaptam tőle puszit, amitől a szívem hevesebben kezdett dobogni. Utána pedig, megkérdeztem, hova vihetem a muffinokat. Ő azt javasolta tegyem csak le a nappaliba, a többi rágcsa közé.

Meglepetésemre gyorsan elkapkodták őket és a szülinapos fiú is megemlítette, hogy finomak, valamint szeretné elkérni a receptet a barátnőjének – aki egyéb okok miatt nem tudott megjelenni a bulin –, mert ő imád sütni. Francba! Hát ennyit arról, hogy egyszer Mrs. Devine leszek.

A partin továbbá láttam Eleanort meg Perrie-t is, utóbbival megismerkedtem egy kicsit és visszaadta nekem a neki küldött papírt. Mindketten kedvesek voltak velem és néhány embernek bemutattak, néhányat pedig csak távolról mutogatva ismertettek meg velem.

A buli nagyon jó volt, kilencfelé, mikor a hangulat kezdett a tetőfokára hágni, előkerült a szülinapi torta is. Csokis volt, mindezek mellett pedig nagyon finom is. Miután a torta eltűnt, leültem a kanapéra Liam mellé. Egész este próbáltam az ő közelében maradni, mert nem akartam sem Louis-éknál sem Zaynéknél harmadik kerék lenni, és Niall vagy Harry társaságában most eléggé kínos lett volna. Ráadásul szegény fiú egyedül volt, mert a barátnője nem tudott eljönni.

‒        Minden rendben? – csúszott közelebb hozzám Liam.

‒        Igen, persze – mosolyogtam rá – Nem tudtam, hogy Josh-nak van barátnője – csúszott ki a számon csak úgy.

‒        Ó, még csak pár hete vannak együtt, szóval elég friss a dolog – mondta – Amúgy, köztünk szólva, nagyon feltűnően bámultad őt a próbán – pillantott felém mindentudóan. Egy kicsi pír szökött az arcomra.

‒        Baj, ha vonzónak találom? – kérdeztem kihívóan.

‒        Nem – rázta meg a fejét.

‒        Egyébként is, ez csak azért van, mert dobol – vontam vállat.

‒        Bejönnek a dobosok? – húzta fel a szemöldökét vigyorogva, mire bólintottam – Összehozzalak Ashtonnal?

‒        Nem, köszi. Sajnos alig értem, amit mond és néhány barátnőm oda van érte, nem lenne fair dolog – mosolyogtam rá, majd felálltam, érzékelve, hogy páran rágyújtottak a szobában.

Kimentem a teraszra és leültem a róla levezető lépcsőre. A házból kiszűrődő fények meg a hold egész jól megvilágította a körülöttem lévő dolgokat. Egy ideje már ott ültem, amikor hirtelen felálltam és a kikövezett úton megindultam a kertbe. Félúton voltam a kertkapu felé, amikor valaki utánam kiabált:

‒        Emily! – hasított a levegőbe egy fiú hangja.

Hátra fordultam és megpillantottam Zaynt, ahogy gyors léptekben utánam sietett.

‒        Mi az? – kérdeztem zavartan.

‒        Csak észrevettem, hogy eltűntél. Minden rendben? – nézett rám komolyan.

‒        Igen.

‒        Biztos? Ha haza akarsz menni, megoldjuk, csak szólj!

‒        Nincs semmi baj, rendben vagyok – ő kétkedve félrebillentette a fejét – Csak látva itt ezeket az embereket eszembe jutottak a barátaim, akik eléggé hiányoznak most nekem – adtam be a derekam.

‒        Ó, értem – lépett közelebb hozzám és megfogta a kezem.

‒        Tudom, hogy ez hülyeség, de egyedül érzem magam, mert nincsenek itt velem azok, akiket úgy ismerek, mint a tenyeremet – jött rám az őszinteségi roham.

A fekete hajú fiú közelebb húzott magához majd finoman mozgásra ösztönzött.

‒        Te most tényleg lassúzni próbálsz velem? – húztam fel a szemöldököm. Most álmodom?

‒        Igen, gondoltam, ez jobb kedvre derítene – nézett le rám.

‒        Ez nagyon aranyos tőled – mondtam és a vállára hajtottam a fejem. Perrie nagyon szerencsés lány.

‒        Szívesen teszem. Tudod, én a húgomat látom benned, és ha az enyém szomorú lenne, őt is megvigasztalnám – magyarázta.

‒        Vajon én miért nem ilyen bátyót kaptam? – tűnődtem.

‒        Ezt hogy érted?

‒        Nekem is van egy bátyám, de mi nem jövünk ki jól, kiskorunk óta csak veszekszünk.

‒        De miért?

‒        Alig van köztünk két év és ő egyáltalán nem érzi úgy, hogy vigyáznia kellene rám, vagy jó fejnek kellene lennie velem.

‒        Az rossz.

‒        Amikor fiatalabb voltam és láttam filmekben, hogy a fiúk mennyire vigyáznak a lány testvérükre, egyszerűen nem értettem a dolgot. Furának tartottam, mert velem sose történt ilyen.

‒        Ha az én húgom lennél, én mindentől megvédenélek.

‒        Már most is azt csinálod – húzódtam el tőle – Visszamegyek – engedtem el a kezét.

‒        Oké, én is jövök – mondta, majd együtt visszasétáltunk a házba a bulizó tömeg közé.

Ő Perrie-hez ment, én pedig a konyhába, ahol töltöttem magamnak egy kis italt. Épp le akartam húzni, amikor valaki megsimította a karom. A pohárral a kezemben felé fordultam.

‒        Nem lesz az túl sok? – kérdezte Niall.

‒        Ma még nem ittam alkoholt, úgyhogy nem – vontam vállat és felhajtottam a whiskyt.

‒        Pénteken mennyit ittál?

‒        Sokat, bár szerintem az utolsó pohárral volt a baj, de az nem tudom, milyen ital lehetett – gondolkodtam el.

‒        Szó szerint bűzlöttél az alkoholtól.

‒        Te láttál engem részegen? – érdekelt, hogy mégis ő minek volt szemtanúja.

‒        Mikor én hazaértem, te akkor már Harry szobájában aludtál. Előbb megkerestem őt, azután pedig átvittelek a saját szobádba.

‒        Köszönöm, hogy nem mondtátok el Zaynnek és Louis-nak.

‒        Semmiség, Liammel úgy gondoltuk, jobb így – mosolygott rám. Bólintottam.

‒        Meddig maradunk? – néztem körbe a helyiségben. Fura, de ezt senki sem említette korábban.

‒        Tizenegyig, szóval lassan szólók a többieknek – tájékoztatott majd magamra hagyott.

Tizenegy után nem sokkal mindannyian a kisbuszban ültünk és hazafelé tartottunk. Nagyon álmos voltam, már alig bírtam nyitva tartani a szemeimet. Ahogy megérkeztünk, elköszöntem a srácoktól, azután azonnal a szobámba mentem. Ott gyorsan megszabadultam a ruhámtól és a hálóingemet felhúzva, pillanatok alatt bebújtam a paplan alá. Magamhoz húztam a macimat és szinte azonnal elnyomott az álom.