54.rész - Mondanom kell valamit

Sziasztok!

Először is, előző héten meglett a 12 000 oldalmegjelenítés a blogon, köszönöm szépen, hogy ezt még megadtátok nekem, hihetetlenül jól esett :) Másodszor, bocsánat, amiért ennyit csúszott a rész, de sokkal nehezebb volt megírni, mint azt gondoltam :/ Itt van az utolsó rész - vagy évadzáró, attól függ, hogy a pihenő után, mit mondok -, fogadjátok sok szeretettel. Ne felejtsétek el jelezni, hogy mit gondoltok a részről. Jó szórakozást! :)

Puszi: Emily

~ Emily ~

A buli után elbúcsúztam Macytől, aki ma visszautazik a nagyszüleihez, azután haza megy Coventrybe. Haza. Holnap végre én is haza megyek Coventrybe anyáékhoz. A szülinapi buli nem volt éjszakába nyúló, ezért még este visszaindultunk a hotelbe. Danielle és Liam egész úton beszélgettek, a fiú láthatóan örült, hogy újra láthatta a barátnőjét. Ahogy őket néztem, az járt a fejemben, vajon mi is ilyenek leszünk majd? Keveset találkozunk és olyankor minden időnket együtt töltjük majd? Soha nem szerettem volna így élni, de érte megpróbálnám. Vajon képesek leszünk rá? Gondolataimból kizökkentett, hogy Harry felült mellettem az ágyban.

‒        Hova mész? – billentettem oldalra a fejem.

‒        Mosdóba, egyébként jó reggelt – hátra fordult és rám mosolygott.

‒        Neked is – mosolyodtam el, nézve, ahogy eltűnik a fürdő ajtó mögött.

Nem volt valami sokáig bent. Miután kijött visszabújt mellém az ágyba. Odagurultam hozzá és átöleltem. Kezeivel elkezdte simogatni a hátam. Eltel egy péntek 13. és nem történt semmi rossz, ez felettébb gyanús. Harry apró puszit adott a homlokomra, mire válaszul ajkaimat meztelen mellkasára nyomtam.

‒        Nem fázol így? – motyogtam bőrére.

‒        Nem – ránk húzta a takarót – De érzem, hogy te igen.

‒        A legtöbb lány fagyos – szólaltam meg.

‒        Igen tudom, már tapasztaltam. De tudod, hogy ezt a fiúk szeretik?

‒        De csak azért, mert okot biztosít arra, hogy hozzá bújjanak a csajhoz – forgattam meg a szemeimet.

‒        Úgy mondod, mintha ez baj lenne – jegyezte meg, abbahagyva a simogatást.

‒        Nem baj, csak gáz. Ha szeretsz hozzá bújni, megteheted ok nélkül is – magyaráztam.

‒        Ez mondjuk igaz – újra elkezdett simogatni.

‒        Mit csináljunk az utolsó együtt töltött napunkon? – felemeltem a fejem, hogy rá tudjak nézni.

‒        Ma este a többiek bulizni mennek, ha van kedved, velük mehetünk – válaszolt kíváncsian fürkészve.

‒        Ha olyan buli lesz, mint amilyenre a múltkor vittél, akkor azt inkább kihagynám – Eléggé kínos volt utána Liamtől megtudni, mit műveltem.

‒        Kizárt dolog! Nem hagyom, hogy megint igyál – jelentette ki.

‒        Miért nem? – felültem a derekára.

‒        Mert még egyszer nem bírnám ki, hogy ne érjek hozzád – szemei őszintén csillogtak. Ó, te jó ég! Ő emlékszik?

Elvörösödve lemásztam a csípőjéről.

‒        Miért nem mondtad el? – háttal álltam neki úgy kérdeztem.

‒        Számít ez valamit?

‒        Igen – fordultam meg – Mert nem akarom, hogy azt hidd, ilyen vagyok.

‒        Tudom, hogy nem vagy ilyen – felállt az ágyról – A pia sok mindent kihoz az emberből.

‒        De nem lehet mindent az italra fogni – Harry átölelt.

‒        Ezt most rá foghatod – puszit nyomott a homlokomra – Habár, nekem nagyon tetszett az az Emily is. Bejön a határozottságod, de nem akkor, amikor veszekszünk – elvigyorodtam, majd átöleltem. 

‒        Ezt jó tudni.

‒        Szóval, el szeretnél menni? – kérdezte újra.

‒        Igen – Ki tudja, mikor lesz rá megint lehetőségem. – De nem fogok inni, majd anélkül leszek határozott – néztem fel rá huncut vigyorral az arcomon.

‒        Akkor nem fogunk sokáig ott maradni – ajkait az enyémekre nyomta egy hosszú és szenvedélyes csókra.

‒        Kéne valamit reggelizni – húzódtam el tőle.

‒        Egyetértek – helyeselt – Lemenjünk vagy hozassak fel valamit?

‒        Én itt szeretnék enni – bújtam hozzá.

‒        Amit csak akarsz.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Felvettem egy olyan ruhát, amiről úgy véltem, nem fogok fázni benne. A biztonság kedvéért, választottam egy hozzá illő kardigánt is. Kilenc múlt kicsivel és én indulásra készen vártam Harryt, aki a fürdőben szerencsétlenkedett. Hirtelen megszólalt a telefonom. A múltkori csengőhang módosításnak köszönhetően tudtam, hogy az egyik nagynéném keres. Kivettem a telefonomat a táskámból, majd fogadtam a hívást.

‒        „Szia! – jó kedvűen üdvözöltem.

‒        Szia, Emily!

‒        Én vagyok a soros? – mosolyogva kérdeztem.

‒        Igen, de még fürdik – válaszolt – Hallottam hírét, hogy még mindig nem mentél haza – jegyezte meg.

‒        Holnap indulok.

‒        Nagyon szeretheted, ha így meghosszabbítottad az ott létedet.

‒        Szeretem, de nem az én ötletem volt, hogy maradjak még – tisztáztam a helyzetem – Én menni akartam, mert hiányoznak az otthoniak, de nagyon akarta, hogy vele legyek még egy darabig.

‒        Hé, nyugi, nekem nem kell magyarázkodnod.

‒        Pedig úgy érzem, hogy kell. Anya kérte, hogy beszélj velem? – leültem az ágyra.

‒        Nem, csak említette, hogy még nem mentél haza és ne érts félre, de én ennek örülök – figyelmesen hallgattam.

‒        Azért mert? – húztam fel a szemöldököm.

‒        Örülök, hogy végre találtál valakit, akit ennyire szeretsz – éreztem a hangján, hogy mosolyog – Izgultunk érted.

‒        Miért? – zavartan összeráncoltam a homlokom.

‒        Az utóbbi pasijaid hát… hagytak némi kívánni valót maguk után – nagynéném eléggé finoman fogalmazott.

‒        Tudom, volt pár szörnyű, de mindenki követ el hibákat – magyaráztam.

‒        Ez szent igaz – helyeselt – Nekem is csak sokadszorra sikerült – Két gyerek két apától, de úgy tűnik, most jól sikerült választania.

‒        Még nem is találkoztál Harryvel, honnan tudod, hogy ő nem olyan, mint a többi?

‒        Csak érzem – hallottam az unokatestvérem hangját a háttérben, de azt nem tudtam kivenni, mit mond – Emily, tartsd egy kicsit, kiveszem a kádból.

‒        Oké – Hazza kilépett a fürdőből. Elkezdett felöltözni, amit figyelemmel kísértem.

‒        Szia, Emily! – unokatesóm vidám hangja a frászt hozta rám. Hevesen verő szívvel szorítottam rá a telefonomra.

‒        Szia, Tomi! Hogy vagy? – szóltam bele kis szünet után.

‒        Jól, tegnap elestem a járdán, de már nem fáj – újságolta.

‒        Örülök, hogy már rendben vagy. Jöhet a mese? – Cicus már elkészülve állt előttem néhány lépésnyire.

‒        Igen – kiabált bele a telefonba.

‒        Akkor takarózz be és mondom – mosolyodtam el.

‒        Kész vagyok – hallottam a neszezést a túl végről.

‒        Volt egyszer egy kis csillag, ott élt, ahol a Nap, s minden este lefekvéskor ő csak játszani akart. A kis csillag felragyogott, sziporkázott és világított, oh mily tündöklőn! Majd azt mondta: „Anyu, megszököm, ha le kell feküdnöm!” Ekkor az anyja megcsókolta szikrázó orrát és így szólt: „Nem számít hová mész, nem számít, merre kóborolsz, nem számít, milyen nagyra nősz, vagy a sors merre vet el. Én szeretni foglak, mert mindörökre az én kis csillagom leszel!” – a végét suttogva mondtam.

‒        Köszönjük a mesét, jó éjt! – búcsúzott nagynéném.

‒        Jó éjt! – bontottam a vonalat.

‒        Minden oké? – ült le mellém Hazza.

‒        Igen, csak mesét mondtam – válaszoltam eltéve a telefont.

‒        Fura, amikor olyan nyelven beszélsz, amit nem értek.

‒        Ezen lehet segíteni – fordultam felé – Adhatok neked magyar nyelvleckéket – ráhajoltam a szájára.

‒        Majd elgondolkozom rajta – motyogta ajkaimra, aztán elmélyítette csókunkat – Gyönyörű vagy – kezét rácsúsztatta a combomra. Belemosolyogtam a csókba.

‒        Inkább itthon maradnál? – elhúzódva tőle, rá emeltem a tekintetem.

‒        Már megígértük – rázta meg a fejét – Bár, mondhatnánk azt, hogy nem érzed jól magad – ajkait újra az enyémekre nyomta. Az utolsó együtt töltött éjszakánk. Ki tudja, mikor lesz a következő. Kiváltam a csókból.

‒        Nem – néztem rá határozottan – Megígértük, úgyhogy megyünk – álltam fel az ágyról.

‒        Na, ez az, amiről beszéltem. Baromira bejön – egy perverz vigyorral az arcán követett engem.

Elhagytuk a hotelszobát, majd átmentünk Louis-hoz, meg Zaynhez. Ők hamar elkészültek, ezután pedig összeszedtük az időközben külön szobába költözött Liamet és Danielle-t. Azt hittem, ők nem jönnek, de úgy tűnt, ennyi elég volt nekik kettesben.

A buli – amit Louis nézett ki – egy ízléses szórakozó helyen volt. Egyből kiszúrtam, hogy fel lehet menni a tetőre is, ezzel engem megnyert magának a hely. Szerencsére, nem volt tömegnyomor, így viszonylag könnyen eljutottunk a kinézett asztalig. Hoztunk inni, majd elvegyültünk a táncolók között. A dübörgő zene átjárta az egész testem, miközben táncoltunk. Nagyon jó érzés volt, ez már nagyon hiányzott. Az sem zavart igazán, hogy ez nem is rendes tánc, csak diszkós lötyögős.

Harryvel összesimulva is táncoltunk, ami különösen jó érzés volt. Még sosem csináltunk ilyet, de úgy láttam, ez neki is nagyon tetszett.

A kezemet a tarkója mögé csúsztatva lehúztam magamhoz, így bele tudtam beszélni a fülébe.

‒        Feljössz velem a tetőre?

‒        Hát persze – megfogta a kezem, majd átvágva a tömegen a lépcsőhöz vitt.

Még mindig egymás kezét fogva mentünk fel. Hangulatos kis tető volt, égőkkel megvilágítva és tujákkal szépítve. Oldalt voltak padok, meg asztalok is, de mi nem céloztuk meg őket. Ide nem nagyon hallatszódott fel a zene, inkább beszélgetésre alkalmas hely volt. Beszélnem kellene vele. Cicusra pillantottam és csak ekkor vettem észre, hogy engem néz.

‒        Mi az? – mosolyogtam rá.

‒        Szép vagy – apró csókot nyomott az ajkaimra.

‒        Köszönöm – motyogtam és éreztem, ahogy enyhe pír önti el az arcomat. Felnéztem az égre. A csillagok gyönyörűen ragyogtak, kellemes este volt. Meg kellene tennem. Ránéztem Hazra.

‒        Nem fázol? – karját a hátamra simította.

‒        Fura, de nem. Kellemes az idő – hozzá bújtam.

Egy lassabb dal hangjait hallottam meg felszűrődni. Megfogtam Harry kezét és lassan táncba hívtam. Vette a lapot és átvette tőlem az irányítást. A fejemet a mellkasára hajtottam beszívva férfias illatát. A jó idő miatt többen is voltak a tetőn, páran táncoltak is, így nem lógtunk ki a sorból. Olyan megnyugtató vele lenni. Kirázott a hideg, mire elhúzódott tőlem.

‒        Gyere, menjünk vissza! – puszit hintett a homlokomra, azután lementünk a földszintre.

Becéloztam a helyünket – ahol csak Zayn ült – és megittam a maradék gyömbéremet. Ő rám vezette a tekintetét, látszott rajta, hogy nem élvezi a bulit. Jegyes menyasszonya van, és amit a sajtó mostanában összehord, hát, meg tudom érteni. Cicusra pillantottam, aki mellette állt, majd visszanéztem Zaynre.

‒        Gyere! – kinyújtottam felé a kezem, mire döbbenten nézett rám – Ne kéresd magad! – rá mosolyogtam, majd felhúztam a székről.

Csatlakoztunk Louis-hoz a parketten és négyesben táncoltunk. Ez ellen igazán nem lehet senkinek sem kifogása, hiszen én Harry barátnője vagyok. Csak nem vádolnak már meg azzal, hogy el akarom szeretni Perrie-től. Sajnos mostanában elég sok vád érte Zaynt, egyesek szerint a gyűrű is csak kiengesztelési ajándék volt. Sajnálom, amiért ilyesmiket feltételeznek róla, mert igazán jóravaló fiú. Hamarosan Liam és Dani is beállt a kis körünkbe táncolni.

A sok forgástól megszédültem és hányingerem lett. Elengedtem Hazza kezét, és elindultam a mosdók felé. Ahogy beértem egyből az első fülkéhez mentem, szerencsére üres volt. Letérdeltem, nagyot nyelve próbáltam küzdeni az érzés ellen, de hiába. Ezt még kétszer eljátszottam, azután leöblítettem a WC-t. Vettem pár mély lélegzetet, majd felálltam. Kiléptem az ajtón és szembe találtam magam Danielle-lel.

‒        Jól vagy? – gyanakvóan méregetett.

‒        Igen – Csak határozottan.

‒        Emily, tudom, mit hallottam. Szóljak Harrynek? – aggódva nézett rám.

‒        Nem kell, jól vagyok – elsétáltam mellette és megnyitottam a csapot. Hideg vízzel megmostam az arcomat és kiöblítettem a számat, aztán visszafordultam Danihez.

‒        Tudom, hogy nem vagyok az anyád, de szerintem ez nem normális dolog – szólalt meg aggódón.

‒        Nézd, velem ilyesmi elő szokott fordulni, de jól vagyok – mondtam megindulva az ajtó felé.

‒        Ha te mondod – követett engem és visszamentünk az asztalunkhoz.

‒        Jól vagy? – éppen csak leültem Hazza mellé, már meg is kérdezte.

‒        Igen – mosolyogtam rá.

‒        Kértem neked vizet – tolta elém a poharat.

‒        Köszönöm – hálásan pillantottam rá, miközben beleittam a vízbe. Ezt megúsztam.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Indulásra készen álltam, pedig még volt három órám a felszállásig. Mindent elrendeztem, a jegyet napokkal ezelőtt lefoglaltam. Nialltől a bulija után, a többi fiútól és Danielle-től ma reggel búcsúztam el. Minden készen állt arra, hogy haza menjek. Egy bökkenő viszont volt. Hallottam, ahogy nyitódik az ajtó és tudtam, ki fog bejönni rajta. Megfordultam.

‒        Mondanom kell valamit – Harryvel egyszerre szólaltunk meg.

‒        Előbb te – én gyorsabb voltam, mint ő.

‒        Oké – egyezett bele – Van egy jó hírem – mosolygott rám.

‒        Micsoda? – kíváncsian pillantottam rá.

‒        Találtam egy kiadót, aki leszerződtetne, mint énekesnő.

‒        Tessék? – Ugye rosszul hallok?

‒        Felvettem, amikor énekeltél és ennyi alapján találtam egy jó nevű kiadót. Adnak melléd zeneszerzőket, de te is beleszólhatsz a dolgokba. És a legjobb, elkísérhetsz minket a turnéra. Nekünk minden felszerelésünk meg van ahhoz, hogy felvegyük a dalaidat. Együtt maradhatunk – magyarázta izgatottan.

‒        Harry, én nem mehetek veled – Te jó ég! Ezt mégis, hogy gondoltad?!

‒        De igen, eléggé rugalmas kiadót találtam neked.

‒        Nem! Nem és nem! Te tényleg nem érted?! Én soha nem akartam énekelni – hátrálni kezdtem és lehuppantam az ágyra.

‒        De az egy nagyon nagy lehetőség – próbált győzködni.

‒        Nem, mert én nem akarom ezt csinálni. Értsd meg, nekem haza kell mennem – Mi a jó eget gondoltál?!

‒        Miért?

‒        Mert kezdődik a suli. Könyvelést fogok tanulni – néztem fel rá.

‒        Ezt mikor akartad elmondani? – emelte fel a hangját.

‒        Mégis mit hittél, miért akarok haza menni, hogy ingyen élő legyek?

‒        Nem, de nem szóltál, hogy ilyen terveid vannak.

‒        Mondtam, hogy tervezek tovább tanulni, mégis mit gondoltál, hogy majd negyven évesen fogom ezt megtenni?

‒        De amit én ajánlok az sokkal jobb – győzködött tovább.

‒        Neked talán igen, de én otthon kaptam egy tánctanári állást is, és már elfogadtam – nem tudom miért, de kiabálni kezdtem – Ezeket a lehetőségeket nem fogom veszni hagyni.

‒        Miért nem akarsz áldozatot hozni kettőnkért? – döbbenten néztem rá.

‒        Miért nekem kell?

‒        Szörnyű vagy! Elintézek helyetted mindent és neked nem jó – hadonászott a kezeivel.

‒        Bocs, hogy nem tudok értékelni valamit, amit nem akarok, ráadásul meg se kérdeztél – szikrákat szóró tekintetünk találkozott.

‒        Én képtelen vagyok ezt tovább csinálni! – megfordult és elindult kifelé.

‒        Végre valamiben egyetértünk – utána mentem – Ha most elmész, én már nem leszek itt, amikor visszajössz – figyelmeztettem.

‒        Hála Istennek! – bevágta az ajtót, ezzel egyidejűleg elkezdtem sírni.

Hirtelen elfogott a rosszullét is. Berohantam a fürdőszobába. Képes volt annyira felidegesíteni, hogy hánytam miatta, ez teljesítmény. Leöblítettem a WC-t, majd kimostam a számat. Mély lélegzeteket véve próbáltam megnyugodni. Eltartott egy darabig, amíg végre sikerült visszanyernem a nyugalmamat. Megmostam az arcom, azután tollat és papírt vettem elő a táskámból. Leültem az ágyra, miközben próbáltam összeszedni a gondolataimat. Ezzel mindennek vége. Önmagamat meghazudtoló nyugodtsággal és összeszedettséggel megírtam a levelet, amit még egyszer végig olvastam.

Drága Harry!

Remélem, hogy amikor ezt olvasod, már sokkal nyugodtabb leszel. Álmomban sem gondoltam volna, hogy előállsz egy ilyen ötlettel, de neked is látnod kéne, ez őrültség. Soha nem akartam olyan életet, mint amilyen a tiéd. Nekem más álmaim vannak, amiket nem akarok feladni. A te életed nekem szörnyű. Volt idő, amikor úgy éreztem, bele tudnék szokni, de most már világosan látom, nekem ez nem megy. Kit akartunk becsapni? Két külön világ vagyunk, ami úgy tűnik, nem fér meg egymás mellett. Szerettem volna, ha működik ez a dolog kettőnk között, de úgy, hogy egyikünknek se kelljen feladnia azt, amit szeret. Neked evidens volt, hogy én majd lemondok arról, amit szeretnék, de ez nem fog megtörténni. Szeretlek, de ekkora áldozatot nem vagyok hajlandó meghozni, nagyon sajnálom.

Mielőtt dühösen széttéped ezt a levelet, csak gondolj bele, de őszintén! Te fordított esetben megtennéd?  Ha végig gondolod, te is rájössz, hogy nekünk nincsen közös jövőnk. Ezért nyomatékosan kérlek, hogy ne próbálj meg utánam jönni. Vannak dolgok, amiket nem szabad erőltetni, közhely, de sajnos így van. Szeretlek, és szeretném, ha tudnád, nem bántam meg, hogy együtt voltunk. A szép közös emlékeinket megőrzöm a szívemben, és remélem, te is hasonlóan teszel majd. Tudom, hogy most nem könnyű, nekem sem az, de az idő minden sebet begyógyít.

Emily

Félbehajtottam és nagy betűkkel ráírtam a nevét, majd a párnájára tettem. Megkerestem a napszemüvegem, amit gyorsan feltettem, eltakarva ezzel a sírás nyomait. Taxit hívtam, azután a bőröndömet, meg a táskáimat összeszedve elindultam lefelé. Lifttel mentem, mert nem tudtam volna lépcsőzni ennyi holmival. A taxim gyorsan megérkezett és kivitt a reptérre. Több mint egy óra volt még a felszállásig, de inkább itt vártam. Szomorú voltam és mérges, de hazudnék, ha azt mondanám, nem számítottam arra, hogy rossz vége lesz. Pár könnycsepp lefolyt az arcomon, de gyorsan letöröltem őket. Próbáltam erős maradni.

Egy örökkévalóságnak tűnt, mire visszaértem Londonba. Taxival elmentem a fiúk házába, ahol felszedtem a többi cuccomat. A szemem megakadt a macin, amit a fiúktól kaptam. Magamhoz öleltem, majd felfektettem az ágyamra. Ezt már nem tudnám elvinni. Körbenéztem a helyiségben búcsút véve tőle. Furcsa volt a fal a képeim nélkül.

Levittem a dolgaimat, aztán bezártam a házat, a kulcsot pedig a levelesládába dobtam. Autót hívtam és a vonatállomásra vitettem magam. Korábban, amikor a repülőjegyet foglaltam, megnéztem, hogy vonat hamarabb megy haza, mint repülő. Megvettem a jegyemet, majd leültem a váróban. Húsz percem volt még. Írnom kellene nekik. Elővettem a telefonom és Macynek meg Shane-nek is megírtam ugyanazt az üzenetet:

Ha Harry vagy a többi fiú tudni akarja, hol vagyok, vagy mi történt, te nem tudsz semmiről. Meg ne próbáld megadni a pontos címemet, ez nagyon fontos! Emily

Gyorsan válaszoltak mind a ketten és természetesen azt kérdezték, mi történt. Visszaírtam, hogy majd otthon elmesélem.

Megérkezett a vonatom és a sok cuccommal felszálltam rá. Az ablakon kifelé bámulva néztem a várost.

‒        Hát, ennyi volt – suttogtam, miközben lefolyt egy könnycsepp az arcomon. Sosem gondoltam volna, hogy igaz lesz kettőnkre az egyik daluk.