Sziasztok!
Tudom, tudom, megcsúsztam a résszel - az előző résznél jeleztem is, hogy valószínűleg ez fog történni -, de jó okom volt rá, ugyanis, ma 1 éves a blog. Nagyon furcsa belegondolni, de ma egy éve tettem fel az első részt. Annyira gyorsan repül az idő. Ráadásul, szombat óta nagynéni is vagyok, szóval most egy igazán boldog időszakot élek. Remélem, Veletek is minden rendben van, és ez a csúnya, hideg idő nem szegi a kedveteket. Bízom benne, hogy a folytatást is vártátok már, úgyhogy nem szövegelek tovább. Jó szórakozást a részhez! :)
Puszi: Emily
~
Macy ~
Ma reggel véglegesen elhagytuk a hotelt. Niall már két nappal korábban szerette volna ezt, amikor elkezdődött a
szünetük, de Cicalány viselkedése miatt én még nem akartam menni. Persze ezt
Manónak nem mondtam, mert csak rossz érzésem volt, és nem hittem, hogy igazam
lesz. Aztán pedig már nem mondhattam el, köszönhetően az ígéretnek, amit még
aznap megszegtem.
Visszaemlékezés
Végeztünk az ebéddel és felfelé tartottunk az emeletünkre. Ahogy Em a
szobájukhoz ért, már be is nyitott.
‒
Sziasztok!
– lépte át a küszöböt.
‒
Várj, a
dal! – Niall utána indult. Emily megfordult, így majdnem összeütköztek.
‒
Majd
később – összeszedte magát, és halványan rá mosolygott Manómra.
‒
Ó… oké –
kissé meglepődve reagált. Barátnőm megfordult és becsukta az ajtót. – Valami baj van? – pillantott rám
kíváncsian.
‒
Csak
rossz napja van – vontam vállat. Nem
túl jó érzés hazudni neki.
‒
Harry
csinált valamit?
‒
Nem
hiszem – ráztam meg a fejemet. Valami
másról lehet szó.
Bementünk a saját szobánkba.
‒
Mikor
akarsz indulni? – pillantott rám kíváncsian.
‒
Mármint
ma? – kerestem a tekintetét.
‒
Igen
– bólintott.
‒
Azt
hittem, megvárjuk Lux szülinapját – tekintetem zavartságot tükrözött.
‒
Végül is,
megvárhatjuk – gondolkozott el egy kicsit.
‒
Akkor még
ráérek bepakolni – ültem le az ágyra.
Manóm gyorsan mellettem termett és apró csókot nyomott az ajkaimra.
Elmosolyodtam, miközben hozzá bújtam. Kellemes illata bekúszott az orromba.
‒
Szeretlek!
– édes hangja betöltötte a teret.
‒
Én is
szeretlek – elhúzódtam tőle, majd egy szenvedélyes csókot nyomtam ajkaira,
amit örömmel viszonzott.
Valaki kopogtatott az ajtónkon. A hirtelen jött hangra szétrebbentünk.
Liam lassan besétált a helyiségbe.
‒
Sziasztok!
‒
Szia!
– üdvözöltük egyszerre a tekintetünket rá emelve.
‒
Niall,
akarsz velem videó játékozni? – kérdezte remélve, hogy Ni igent mond. Ő
kérlelően nézett rám, az arca azt tükrözte, ez minden álma.
‒
Menj csak
– simítottam végig a karján mosolyogva.
Nagy örömmel ugrott fel az ágyról, majd Liam társaságában elmentek
játszani. Most beszélhetnék vele. Felvettem
a táskámat a földről, és kikutattam belőle a telefonom. Kikerestem Shane számát,
aztán hívást indítottam. Hallottam, ahogy kicsöng, de más nem történt.
‒
Vedd már
fel, vedd már fel! – ismételgettem türelmetlenül, mire végre történt
valami.
‒
Szia,
Macy! – üdvözölt a várva várt hang.
‒
Szia,
Shane! – hadartam.
‒
Miért
hívtál? – érdeklődött.
‒
Tudsz
most beszélni? – túrtam szőke tincseimbe.
‒
Igen, itthon
vagyok – válaszolta türelmesen.
‒
Van egy
kis gond – böktem ki végre.
‒
Mi van
Emilyvel? – sóhajtott fel.
‒
Délelőtt
rajta kaptam, hogy sír. Olyan dührohammal kevert pánikrohama volt. Én még sosem
láttam ilyennek – idegességemben elkezdtem fel-alá járkálni.
‒
Macy,
kérlek, nyugodj meg! – Shane halál nyugodt volt.
‒
Nem
tudok, te nem láttad őt – emeltem fel a hangom.
‒
Én láttam
már ilyennek – mondta lassan.
‒
Tudod,
hogy most mi az oka? – ültem le az ágyra.
‒
Nem, még
nem hívott fel – válaszolta.
‒
Szerintem,
nem is fog – mondtam ki, amit gondoltam.
‒
Nekem
nagyon sok mindent elmond. Tudok az álmokról is – tájékoztatott.
‒
Megint
álmodott? – kérdeztem kétségbeesve.
‒
Igen. Mit
gondolsz, ki halt meg?
‒
Harry?
– félve ejtettem ki a nevét.
‒
Igen
– mélyet sóhajtott.
‒
Hát ez
szuper – El sem tudom képzelni, mit
érezhetett. – Ha felhív, ne mondd
neki, hogy beszéltünk, elvileg semmit se mondhattam volna – magyaráztam.
‒
Oké, de
kérlek, ne aggódj, minden rendben lesz.
Visszaemlékezés vége
Tudom, hogy nem kellene aggódnom
érte, mert felnőtt, de attól még nem tudom elnyomni ezt az érzést, amit csak
erősít, hogy Zayn is megkérdezte tőlem, mi történt Emilyvel. Neki is hazudtam.
Gondolataimból kizökkentett, amikor megéreztem Niall kezét a combomra csúszni.
‒
Itt vagy?
– kérdezte mosolyogva.
‒
Igen
– lassan bólintottam.
‒
Min
gondolkozol ennyire? – figyelmét újra az útnak szentelte.
‒
Emilyn
– sóhajtottam fel.
‒
Mi
történt? – kíváncsiskodott.
‒
Nem
igazán tudom – Pont ez a baj.
‒
Kérlek,
ne aggódj már érte, nagylány! – egy pillanatra rám nézett.
‒
Te ezt
nem érted – ráztam meg a fejem.
‒
Akkor
magyarázd el – tanácsolta.
‒
Cicalánynak
vannak fura dolgai, amikkel nem nagyon tudok, mit kezdeni – vallottam be.
‒
Megpróbálnál
kevésbé rejtélyesen fogalmazni? – mosolyodott el továbbra is az utat
figyelve.
‒
Néha
nagyon nem értem őt – bámultam ki az ablakon.
‒
És ez
baj? – húzta fel a szemöldökét.
‒
Ha jó
barát akarsz lenni, akkor igen – válaszoltam.
‒
Nem ettől
leszel jó barát – hangjára felé fordultam – Hanem attól, hogy mindig kiállsz mellette, bármi történjék is –
világosított fel.
‒
Ezt meg
szoktam tenni – mondtam a kezemet az övére simítva.
‒
Ebben egy
percig sem kételkedtem – mosolyodott el.
‒
De mi van
akkor, ha ez nem elég? – bukott ki belőlem.
‒
Ez mindig
elég.
~ Harry ~
Emilynek azt mondtam, hogy a
srácokkal – mínusz Niall – leszek, de nem az ő szobájukba mentem. Úgy tűnt,
kicsit örül annak, hogy végre ott hagyom. Kedd este óta tartózkodóak vagyunk
egymással, mert már megint valami olyat csináltam, amit nem egészen gondoltam
át. Elterveztem, hogyan fogom kiengesztelni, ezért hagytam most magára. Rendbe
akartam hozni a dolgokat, mielőtt elmondom neki a jó hírt.
Nyugodtan tettem-vettem a hotel szobánkban. Megkértem Zaynt, hogy
hívja el Emilyt egy kis időre, így kapkodás nélkül tudtam összepakolni és az
elkészült palacsintát az ágyunkba tenni. Épp innivalót töltöttem ki, amikor
meghallottam, hogy SMS-t jelez a telefonom. Gyorsan érte kaptam és megnyitottam
az üzenetet:
Mindjárt ott vagyunk.
Z
Letettem a telefonom, majd az ajtó mögé bújtam. Pár perc múlva
meghallottam, ahogy Em bejön. Nagyot sóhajtva belépett, azután ledobta a
táskáját.
‒
Ez meg mi
a fene? – a hangja zavartnak tűnt. Zajt csapva léptem elő a
rejtekhelyemről, hogy ne ijesszem meg.
‒
Egy kis
meglepetés – mosolyogtam rá.
‒
Palacsinta?
– Az arcára valami olyasmi volt írva,
hogy: Ettől kéne hasra esnem?
‒
Igen
– bólintottam – Emlékeztem arra, amikor
megjegyezted, hogy nagyon finom a palacsintám – magyaráztam.
‒
Te
csináltad? – kérdezte meglepetten.
‒
Igen
– a testtartása megenyhült. Nyertem!
‒
De hát…
mégis…
‒
Lementem
a hotel konyhájába és ott csináltam meg – válaszoltam fel nem tett
kérdésére.
‒
És azt
mégis hogy? – nézett a szemeimbe.
‒
Először
is, egy teljes vacsorát akartam, de azt nem engedték. Latba vettem, ki vagyok
és így legalább a desszertet megcsinálhattam – válaszoltam.
‒
Szörnyű
vagy – jelentette ki.
‒
Miért?
Mert könyörögnöm kellett a főszakácsnak, hogy engedje meg, mert ki kell
engesztelnem a barátnőmet? – egyenesen a szemeibe néztem.
‒
Komolyan
könyörögtél? – bólintottam – Miért
hiszed azt, hogy ki kell engesztelned? – ráncolta össze a homlokát.
‒
Két napja
nem pont úgy viselkedtem, ahogy kellett volna – félre pillantottam.
‒
Hát, én
sem – Cica elindult felém. Megállt előttem, majd a kezeit az arcomra simítva
kényszerített, hogy rá nézzek. – Sajnálom.
‒
Micsodát?
‒
Hogy
ilyen nehéz velem – fejét a mellkasomba fúrta.
‒
Ami azt
illeti, velem sem könnyű – És lehet,
hogy soha nem is lesz az. Magamhoz öleltem. – Szeretlek! – kezdtem fürtjeivel játszani.
‒
Én is
– motyogta.
‒
Éhes
vagy?
‒
Annyira
nem, de nagyon jó illata van – a felsőmbe beszélt. Berogyasztottam, majd
felemeltem, mire ijedten fonta körém a lábait.
‒
Nyugi,
nem ejtelek le – csókoltam meg.
Elindultam az ágy felé. Leültem a szélén és arrébb toltam a tálcát,
ahogy Emilyt az ágyra tettem. Vele szemben helyezkedtem el, és közénk raktam a
kaját. Elvettem egyet, majd Cica felé nyújtottam. Megfogta a kezem, ahogy
harapott egyet a palacsintából. Elhúzódott tőlem, én pedig a másik végéből
kezdtem enni.
‒
Nagyon finom
– mosolygott rám.
‒
Örülök,
hogy ízlik – felé hajoltam, hogy összeérinthessem az ajkainkat. Apró
csókunkból ő húzódott el előbb.
‒
Ugye
tudod, hogy nem is haragudtam rád? – egész közelről néztük egymást.
‒
Csak azt
éreztem, hogy valami nem jó – válaszoltam.
‒
Most is így érzel?
‒
Nem –
ráztam meg a fejem – Most mást érzek
– jelentettem ki.
‒
Nagyon remélem,
hogy azt, amit én – behozta a köztünk lévő távolságot és megcsókolt.
Nem haboztam viszonozni és gyorsan elmélyíteni azt. Levegő hiányában
elváltunk egymástól, ezzel megakadályozva, hogy beleboruljunk a tálcába.
‒
Ez így
veszélyben van – vigyorodtam el a kajára nézve. Emily elvett belőle egyet
és incselkedve beleharapott. – Ne
csináld ezt! – beharaptam az alsó ajkam, mire Cica elvigyorodott.
‒
Egyél te
is! – lökte felém a tálcát.
Csöndben ettük a palacsintát, közben ittuk hozzá az innivalót, ami az
éjjeliszekrényen volt. Em csak hármat evett, utána pedig figyelte, ahogy
eltűntetem a többit.
‒
Miért
nézel ennyire? – ráncoltam össze a homlokom.
‒
Összekented
az arcod – mosolyogva előre hajolt és a kezével megtörölte az említett
területet.
Viszonoztam gesztusát, puszit hintve kézfejére. Cica elvette kettőnk
közül a tálcát, azután ivott a barack levéből. Felállt az ágyról.
‒
Elmegyek
fürdeni – mondta, ahogy előszedte a hálóingét – Lehúznád a cipzárt? – állt elém.
‒
Persze
– félresöpörtem a haját, és megszabadítottam a ruhától.
‒
Köszönöm,
és a palacsintát is – fordult meg mosolyogva.
‒
Neked
bármit – csókoltam meg – Csatlakozhatok
hozzád? – motyogtam az ajkaira.
‒
Igen
– éreztem a barack lé ízét a számban.
Cica előre ment, míg én ledobáltam a ruháimat. Hamar csatlakoztam
hozzá a zuhany alatt. Gyorsan megfürödtünk, azután pedig csak összebújva
álltunk a ránk folyó kellemesen meleg víz alatt. Lehajoltam, hogy meg tudjam
csókolni, amit hevesen viszonzott. Hevessége felébresztette vágyamat, amit Em
is észrevett.
‒
Menjünk
át a szobába – motyogta ajkaimra.
‒
Oké –
elhúzódtam tőle és kiléptem a fülkéből.
Segítettem neki kijönni, majd belebugyoláltam egy törölközőbe.
Szereztem egyet magamnak is, aztán mindketten megtörölköztünk. Megfogtam a
kezét és átvezettem a hálóba.
‒
Még
mindig szeretnéd? – néztem barna szemeibe.
Aprót bólintott, úgy tűnt, zavarban van. Leült az ágyra, onnan
figyelte, ahogy óvszert veszek elő. Mellé ülve összeérintettem az ajkainkat.
‒
Annyira
szeretném, ha nem jönnél zavarba előttem – suttogtam az arcát fürkészve.
Nem mondott semmit, helyette ajkait az enyémekre nyomta és
vízszintesbe húzott. Elváltam tőle, majd nedves csókokkal borítottam be az
egész testét. Sűrűsödő nyögése zene volt füleimnek.
‒
Harry
– a hajamba túrt és meghúzta fürtjeimet.
‒
Máris
– az óvszerért nyúltam, amit gyakorlottan felgörgettem és lassan behatoltam.
Mindketten felnyögtünk, miközben Cica a lábait a derekam köré fonta…
~ * ~ * ~ * ~ * ~
‒
Minden
megvan? – néztem Emilyt, ahogy a táskájába rakott valamit.
‒
Elvileg
minden – válaszolta fura hangon – Levennéd
a szekrény tetejéről Niall ajándékát? – nem fordult meg, míg hozzám
beszélt.
‒
Persze
– felnyúltam a szekrény tetejére és a kezembe ütköző dolgot levettem onnan – Egy gitártok? – pillantottam
meglepetten Cicára.
‒
Igen.
Talán valaki más is azt vett neki? – kérdezte rémülten.
‒
Nem, ne
pánikolj! – nyugtattam meg – Csak
nem értem, miért pont ez az ajándék – magyaráztam.
‒
Macyvel
közösen adjuk és azért ezt, mert a másik, ami van neki, az elszakadt –
vette fel a táskáját.
‒
Ó, így
már értem – letettem a tokot az ágyra.
‒
Szerintem,
mehetünk – pillantott körbe Emily.
‒
Rendben
– összeszedtük a cuccainkat, majd kézen fogva átsétáltunk Liamékhez.
Megvártuk, amíg ők is elkészülnek, azután együtt autóba ültünk és
elindultunk Mullingarbe, Niallékhoz. Emily köztem meg Zayn között ült, velünk
szemben Liam, Louis pedig az autót vezette. Cica meg Zayn sugdolóztak egy
kicsit, amit nem tudtam mire vélni.
‒
Baj van?
– suttogtam a fülébe.
‒
Nem –
megrázta a fejét.
‒
Kicsit
furán viselkedsz – felnézett rám.
‒
Tudod,
milyen nap van ma? – fürkészett kíváncsian.
‒
Persze,
Niall szülinapja – válaszoltam. Ez
nyilvánvaló.
‒
Igen, de
nem erre gondoltam – kérdőn felhúztam a szemöldököm – Péntek tizenharmadika van.
‒
Babonás
vagy? – meglepetten néztem rá.
‒
Bizonyos
dolgokban igen – Ezt sem tudtam róla.
Az út zavartalanul telt. Cica bealudt, így a mellkasomra borult. Egy
kézzel átöleltem, közel tartva magamhoz. Amikor már közeledtünk Nialler
szüleinek a házához, Liam felhívta Maurát. Mint megtudtuk, Niall Macyvel
töltötte a napot a városban, és előzetes tervek alapján csak négy után értek
volna vissza. Megérkeztünk. Felébresztettem Emilyt, aztán bementünk a házba. Rajtunk
kívül már minden meghívott ott volt.
‒
Danielle!
– Liam szoros ölelésbe zárta a barátnőjét – Nem is mondtad, hogy idejössz.
‒
Meglepetés
volt – mosolygott Dani.
A ház már elő volt készítve, a torta a nappaliban lévő asztalon volt
és állati királyul nézett ki. Macy nagyon jól eltalálta, minek örülne a
barátja. Cica telefonhívást kapott a barátnőjétől, ezért gyorsan elrejtőznünk a
nappaliban. Hallottuk, ahogy nyílik a bejárati ajtó és valaki közeledik felénk.
Niall belépett, mi pedig egyszerre kezdtünk el kiabálni:
‒
Boldog
szülinapot! – Ni rémült arckifejezéssel nézett minket.
Mac megjelent mögötte és átölelte. Bandatársam megfordult, majd
felkapta a lányt. Egyértelműen nem számított a meglepetésünkre. Mindannyian
megölelgettük az ünnepeltet, aki ezután szemügyre vette a tortát.
‒
Ez
elképesztő – nézte a gitár formájú süteményt.
‒
Remélem,
nem bánod, hogy nincs rajta gyertya, de nem mertem összeszurkálni – beszélt
hozzá Macy.
‒
Nem, ez
így tökéletes – megcsókolta a barátnőjét.
‒
Akkor itt
van a kés – Cica elvette az asztalról – Vágd fel! – vonakodva vágta bele a kést, ezzel felfedve a tiszta
csokis belsejét.
Niall gyorsan megkóstolta a tortát, majd szétosztotta közöttünk.
Cicával leültünk a kanapéra. Miután ő megette a tortája felét, elkezdett a kis
Theoval foglalkozni.
‒
Felveheted
ám nyugodtan – hallottuk meg Denis hangját. Em mosolyogva ránézett, ezután
kivette a bébi hordozóból a kisbabát, aki egyből elkezdett sírni.
‒
Azt
hiszem, ez rossz ötlet volt – felállt vele és odaadta a picit Gregnek.
‒
Úgy
tűnik, Theonak nem jössz be – jegyeztem meg, ahogy visszaült mellém.
‒
A fiú
babák átka – grimaszolt, miközben eltűntetett egy falat tortát a szájában.
‒
Az meg
micsoda? – fordultam felé kíváncsian.
‒
Az én
kezemben minden fiú baba sír.
Nagyon jo lett :) kivancsi vagyok mikor vallja be Harrynek remelem minnel hamarabb es itt marad es nem megy el :)
VálaszTörlésAlig varom a folytatast!! Ugyes vagy !
Nagyon köszönöm a kedves szavakat, nagyon örülök, hogy tetszett a rész :) Ma tervezem feltenni a folytatást abból ki fog derülni, néhány dolog :) Köszönöm, hogy írtál :)
TörlésEmily