53.rész - Most is így érzel?

Sziasztok!

Tudom, tudom, megcsúsztam a résszel - az előző résznél jeleztem is, hogy valószínűleg ez fog történni -, de jó okom volt rá, ugyanis, ma 1 éves a blog. Nagyon furcsa belegondolni, de ma egy éve tettem fel az első részt. Annyira gyorsan repül az idő. Ráadásul, szombat óta nagynéni is vagyok, szóval most egy igazán boldog időszakot élek. Remélem, Veletek is minden rendben van, és ez a csúnya, hideg idő nem szegi a kedveteket. Bízom benne, hogy a folytatást is vártátok már, úgyhogy nem szövegelek tovább. Jó szórakozást a részhez! :)

Puszi: Emily

~ Macy ~

Ma reggel véglegesen elhagytuk a hotelt. Niall már két nappal korábban szerette volna ezt, amikor elkezdődött a szünetük, de Cicalány viselkedése miatt én még nem akartam menni. Persze ezt Manónak nem mondtam, mert csak rossz érzésem volt, és nem hittem, hogy igazam lesz. Aztán pedig már nem mondhattam el, köszönhetően az ígéretnek, amit még aznap megszegtem.

Visszaemlékezés

Végeztünk az ebéddel és felfelé tartottunk az emeletünkre. Ahogy Em a szobájukhoz ért, már be is nyitott.

‒        Sziasztok! – lépte át a küszöböt.

‒        Várj, a dal! – Niall utána indult. Emily megfordult, így majdnem összeütköztek.

‒        Majd később – összeszedte magát, és halványan rá mosolygott Manómra.

‒        Ó… oké – kissé meglepődve reagált. Barátnőm megfordult és becsukta az ajtót. – Valami baj van? – pillantott rám kíváncsian.

‒        Csak rossz napja van – vontam vállat. Nem túl jó érzés hazudni neki.

‒        Harry csinált valamit?

‒        Nem hiszem – ráztam meg a fejemet. Valami másról lehet szó.

Bementünk a saját szobánkba.

‒        Mikor akarsz indulni? – pillantott rám kíváncsian.

‒        Mármint ma? – kerestem a tekintetét.

‒        Igen – bólintott.

‒        Azt hittem, megvárjuk Lux szülinapját – tekintetem zavartságot tükrözött.

‒        Végül is, megvárhatjuk – gondolkozott el egy kicsit.

‒        Akkor még ráérek bepakolni – ültem le az ágyra.

Manóm gyorsan mellettem termett és apró csókot nyomott az ajkaimra. Elmosolyodtam, miközben hozzá bújtam. Kellemes illata bekúszott az orromba.

‒        Szeretlek! – édes hangja betöltötte a teret.

‒        Én is szeretlek – elhúzódtam tőle, majd egy szenvedélyes csókot nyomtam ajkaira, amit örömmel viszonzott.

Valaki kopogtatott az ajtónkon. A hirtelen jött hangra szétrebbentünk. Liam lassan besétált a helyiségbe.

‒        Sziasztok!

‒        Szia! – üdvözöltük egyszerre a tekintetünket rá emelve.

‒        Niall, akarsz velem videó játékozni? – kérdezte remélve, hogy Ni igent mond. Ő kérlelően nézett rám, az arca azt tükrözte, ez minden álma.

‒        Menj csak – simítottam végig a karján mosolyogva.

Nagy örömmel ugrott fel az ágyról, majd Liam társaságában elmentek játszani. Most beszélhetnék vele. Felvettem a táskámat a földről, és kikutattam belőle a telefonom. Kikerestem Shane számát, aztán hívást indítottam. Hallottam, ahogy kicsöng, de más nem történt.

‒        Vedd már fel, vedd már fel! – ismételgettem türelmetlenül, mire végre történt valami.

‒        Szia, Macy! – üdvözölt a várva várt hang.

‒        Szia, Shane! – hadartam.

‒        Miért hívtál? – érdeklődött.

‒        Tudsz most beszélni? – túrtam szőke tincseimbe.

‒        Igen, itthon vagyok – válaszolta türelmesen.

‒        Van egy kis gond – böktem ki végre.

‒        Mi van Emilyvel? – sóhajtott fel.

‒        Délelőtt rajta kaptam, hogy sír. Olyan dührohammal kevert pánikrohama volt. Én még sosem láttam ilyennek – idegességemben elkezdtem fel-alá járkálni.

‒        Macy, kérlek, nyugodj meg! – Shane halál nyugodt volt.

‒        Nem tudok, te nem láttad őt – emeltem fel a hangom.

‒        Én láttam már ilyennek – mondta lassan.

‒        Tudod, hogy most mi az oka? – ültem le az ágyra.

‒        Nem, még nem hívott fel – válaszolta.

‒        Szerintem, nem is fog – mondtam ki, amit gondoltam.

‒        Nekem nagyon sok mindent elmond. Tudok az álmokról is – tájékoztatott.

‒        Megint álmodott? – kérdeztem kétségbeesve.

‒        Igen. Mit gondolsz, ki halt meg?

‒        Harry? – félve ejtettem ki a nevét.

‒        Igen – mélyet sóhajtott.

‒        Hát ez szuper – El sem tudom képzelni, mit érezhetett. – Ha felhív, ne mondd neki, hogy beszéltünk, elvileg semmit se mondhattam volna – magyaráztam.

‒        Oké, de kérlek, ne aggódj, minden rendben lesz.  

Visszaemlékezés vége

Tudom, hogy nem kellene aggódnom érte, mert felnőtt, de attól még nem tudom elnyomni ezt az érzést, amit csak erősít, hogy Zayn is megkérdezte tőlem, mi történt Emilyvel. Neki is hazudtam. Gondolataimból kizökkentett, amikor megéreztem Niall kezét a combomra csúszni.

‒        Itt vagy? – kérdezte mosolyogva.

‒        Igen – lassan bólintottam.

‒        Min gondolkozol ennyire? – figyelmét újra az útnak szentelte.

‒        Emilyn – sóhajtottam fel.

‒        Mi történt? – kíváncsiskodott.

‒        Nem igazán tudom – Pont ez a baj.

‒        Kérlek, ne aggódj már érte, nagylány! – egy pillanatra rám nézett.

‒        Te ezt nem érted – ráztam meg a fejem.

‒        Akkor magyarázd el – tanácsolta.

‒        Cicalánynak vannak fura dolgai, amikkel nem nagyon tudok, mit kezdeni – vallottam be.

‒        Megpróbálnál kevésbé rejtélyesen fogalmazni? – mosolyodott el továbbra is az utat figyelve.

‒        Néha nagyon nem értem őt – bámultam ki az ablakon.

‒        És ez baj? – húzta fel a szemöldökét.

‒        Ha jó barát akarsz lenni, akkor igen – válaszoltam.

‒        Nem ettől leszel jó barát – hangjára felé fordultam – Hanem attól, hogy mindig kiállsz mellette, bármi történjék is – világosított fel.

‒        Ezt meg szoktam tenni – mondtam a kezemet az övére simítva.

‒        Ebben egy percig sem kételkedtem – mosolyodott el.

‒        De mi van akkor, ha ez nem elég? – bukott ki belőlem.

‒        Ez mindig elég.

~ Harry ~

Emilynek azt mondtam, hogy a srácokkal – mínusz Niall – leszek, de nem az ő szobájukba mentem. Úgy tűnt, kicsit örül annak, hogy végre ott hagyom. Kedd este óta tartózkodóak vagyunk egymással, mert már megint valami olyat csináltam, amit nem egészen gondoltam át. Elterveztem, hogyan fogom kiengesztelni, ezért hagytam most magára. Rendbe akartam hozni a dolgokat, mielőtt elmondom neki a jó hírt.

Nyugodtan tettem-vettem a hotel szobánkban. Megkértem Zaynt, hogy hívja el Emilyt egy kis időre, így kapkodás nélkül tudtam összepakolni és az elkészült palacsintát az ágyunkba tenni. Épp innivalót töltöttem ki, amikor meghallottam, hogy SMS-t jelez a telefonom. Gyorsan érte kaptam és megnyitottam az üzenetet:

Mindjárt ott vagyunk. Z

Letettem a telefonom, majd az ajtó mögé bújtam. Pár perc múlva meghallottam, ahogy Em bejön. Nagyot sóhajtva belépett, azután ledobta a táskáját.

‒        Ez meg mi a fene? – a hangja zavartnak tűnt. Zajt csapva léptem elő a rejtekhelyemről, hogy ne ijesszem meg.

‒        Egy kis meglepetés – mosolyogtam rá.

‒        Palacsinta? – Az arcára valami olyasmi volt írva, hogy: Ettől kéne hasra esnem?

‒        Igen – bólintottam – Emlékeztem arra, amikor megjegyezted, hogy nagyon finom a palacsintám – magyaráztam.

‒        Te csináltad? – kérdezte meglepetten.

‒        Igen – a testtartása megenyhült. Nyertem!

‒        De hát… mégis…

‒        Lementem a hotel konyhájába és ott csináltam meg – válaszoltam fel nem tett kérdésére.

‒        És azt mégis hogy? – nézett a szemeimbe.

‒        Először is, egy teljes vacsorát akartam, de azt nem engedték. Latba vettem, ki vagyok és így legalább a desszertet megcsinálhattam – válaszoltam.

‒        Szörnyű vagy – jelentette ki.

‒        Miért? Mert könyörögnöm kellett a főszakácsnak, hogy engedje meg, mert ki kell engesztelnem a barátnőmet? – egyenesen a szemeibe néztem.

‒        Komolyan könyörögtél? – bólintottam – Miért hiszed azt, hogy ki kell engesztelned? – ráncolta össze a homlokát.

‒        Két napja nem pont úgy viselkedtem, ahogy kellett volna – félre pillantottam.

‒        Hát, én sem – Cica elindult felém. Megállt előttem, majd a kezeit az arcomra simítva kényszerített, hogy rá nézzek. – Sajnálom.

‒        Micsodát?

‒        Hogy ilyen nehéz velem – fejét a mellkasomba fúrta.

‒        Ami azt illeti, velem sem könnyű – És lehet, hogy soha nem is lesz az. Magamhoz öleltem. – Szeretlek! – kezdtem fürtjeivel játszani.

‒        Én is – motyogta.

‒        Éhes vagy?

‒        Annyira nem, de nagyon jó illata van – a felsőmbe beszélt. Berogyasztottam, majd felemeltem, mire ijedten fonta körém a lábait.

‒        Nyugi, nem ejtelek le – csókoltam meg.

Elindultam az ágy felé. Leültem a szélén és arrébb toltam a tálcát, ahogy Emilyt az ágyra tettem. Vele szemben helyezkedtem el, és közénk raktam a kaját. Elvettem egyet, majd Cica felé nyújtottam. Megfogta a kezem, ahogy harapott egyet a palacsintából. Elhúzódott tőlem, én pedig a másik végéből kezdtem enni.

‒        Nagyon finom – mosolygott rám.

‒        Örülök, hogy ízlik – felé hajoltam, hogy összeérinthessem az ajkainkat. Apró csókunkból ő húzódott el előbb.

‒        Ugye tudod, hogy nem is haragudtam rád? – egész közelről néztük egymást.

‒        Csak azt éreztem, hogy valami nem jó – válaszoltam.

‒        Most is így érzel?

‒        Nem – ráztam meg a fejem – Most mást érzek – jelentettem ki.

‒        Nagyon remélem, hogy azt, amit én – behozta a köztünk lévő távolságot és megcsókolt.

Nem haboztam viszonozni és gyorsan elmélyíteni azt. Levegő hiányában elváltunk egymástól, ezzel megakadályozva, hogy beleboruljunk a tálcába.  

‒        Ez így veszélyben van – vigyorodtam el a kajára nézve. Emily elvett belőle egyet és incselkedve beleharapott. – Ne csináld ezt! – beharaptam az alsó ajkam, mire Cica elvigyorodott.

‒        Egyél te is! – lökte felém a tálcát.

Csöndben ettük a palacsintát, közben ittuk hozzá az innivalót, ami az éjjeliszekrényen volt. Em csak hármat evett, utána pedig figyelte, ahogy eltűntetem a többit.

‒        Miért nézel ennyire? – ráncoltam össze a homlokom.

‒        Összekented az arcod – mosolyogva előre hajolt és a kezével megtörölte az említett területet.

Viszonoztam gesztusát, puszit hintve kézfejére. Cica elvette kettőnk közül a tálcát, azután ivott a barack levéből. Felállt az ágyról.

‒        Elmegyek fürdeni – mondta, ahogy előszedte a hálóingét – Lehúznád a cipzárt? – állt elém.

‒        Persze – félresöpörtem a haját, és megszabadítottam a ruhától.

‒        Köszönöm, és a palacsintát is – fordult meg mosolyogva.

‒        Neked bármit – csókoltam meg – Csatlakozhatok hozzád? – motyogtam az ajkaira.

‒        Igen – éreztem a barack lé ízét a számban.

Cica előre ment, míg én ledobáltam a ruháimat. Hamar csatlakoztam hozzá a zuhany alatt. Gyorsan megfürödtünk, azután pedig csak összebújva álltunk a ránk folyó kellemesen meleg víz alatt. Lehajoltam, hogy meg tudjam csókolni, amit hevesen viszonzott. Hevessége felébresztette vágyamat, amit Em is észrevett.

‒        Menjünk át a szobába – motyogta ajkaimra.

‒        Oké – elhúzódtam tőle és kiléptem a fülkéből.

Segítettem neki kijönni, majd belebugyoláltam egy törölközőbe. Szereztem egyet magamnak is, aztán mindketten megtörölköztünk. Megfogtam a kezét és átvezettem a hálóba.

‒        Még mindig szeretnéd? – néztem barna szemeibe.

Aprót bólintott, úgy tűnt, zavarban van. Leült az ágyra, onnan figyelte, ahogy óvszert veszek elő. Mellé ülve összeérintettem az ajkainkat.

‒        Annyira szeretném, ha nem jönnél zavarba előttem – suttogtam az arcát fürkészve.

Nem mondott semmit, helyette ajkait az enyémekre nyomta és vízszintesbe húzott. Elváltam tőle, majd nedves csókokkal borítottam be az egész testét. Sűrűsödő nyögése zene volt füleimnek.

‒        Harry – a hajamba túrt és meghúzta fürtjeimet.

‒        Máris – az óvszerért nyúltam, amit gyakorlottan felgörgettem és lassan behatoltam. Mindketten felnyögtünk, miközben Cica a lábait a derekam köré fonta…

~ * ~ * ~ * ~ * ~

‒        Minden megvan? – néztem Emilyt, ahogy a táskájába rakott valamit.

‒        Elvileg minden – válaszolta fura hangon – Levennéd a szekrény tetejéről Niall ajándékát? – nem fordult meg, míg hozzám beszélt.

‒        Persze – felnyúltam a szekrény tetejére és a kezembe ütköző dolgot levettem onnan – Egy gitártok? – pillantottam meglepetten Cicára.

‒        Igen. Talán valaki más is azt vett neki? – kérdezte rémülten.

‒        Nem, ne pánikolj! – nyugtattam meg – Csak nem értem, miért pont ez az ajándék – magyaráztam.

‒        Macyvel közösen adjuk és azért ezt, mert a másik, ami van neki, az elszakadt – vette fel a táskáját.

‒        Ó, így már értem – letettem a tokot az ágyra.

‒        Szerintem, mehetünk – pillantott körbe Emily.

‒        Rendben – összeszedtük a cuccainkat, majd kézen fogva átsétáltunk Liamékhez.

Megvártuk, amíg ők is elkészülnek, azután együtt autóba ültünk és elindultunk Mullingarbe, Niallékhoz. Emily köztem meg Zayn között ült, velünk szemben Liam, Louis pedig az autót vezette. Cica meg Zayn sugdolóztak egy kicsit, amit nem tudtam mire vélni.

‒        Baj van? – suttogtam a fülébe.

‒        Nem – megrázta a fejét.

‒        Kicsit furán viselkedsz – felnézett rám.

‒        Tudod, milyen nap van ma? – fürkészett kíváncsian.

‒        Persze, Niall szülinapja – válaszoltam. Ez nyilvánvaló.

‒        Igen, de nem erre gondoltam – kérdőn felhúztam a szemöldököm – Péntek tizenharmadika van.

‒        Babonás vagy? – meglepetten néztem rá.

‒        Bizonyos dolgokban igen – Ezt sem tudtam róla.

Az út zavartalanul telt. Cica bealudt, így a mellkasomra borult. Egy kézzel átöleltem, közel tartva magamhoz. Amikor már közeledtünk Nialler szüleinek a házához, Liam felhívta Maurát. Mint megtudtuk, Niall Macyvel töltötte a napot a városban, és előzetes tervek alapján csak négy után értek volna vissza. Megérkeztünk. Felébresztettem Emilyt, aztán bementünk a házba. Rajtunk kívül már minden meghívott ott volt.

‒        Danielle! – Liam szoros ölelésbe zárta a barátnőjét – Nem is mondtad, hogy idejössz.

‒        Meglepetés volt – mosolygott Dani.

A ház már elő volt készítve, a torta a nappaliban lévő asztalon volt és állati királyul nézett ki. Macy nagyon jól eltalálta, minek örülne a barátja. Cica telefonhívást kapott a barátnőjétől, ezért gyorsan elrejtőznünk a nappaliban. Hallottuk, ahogy nyílik a bejárati ajtó és valaki közeledik felénk. Niall belépett, mi pedig egyszerre kezdtünk el kiabálni:

‒        Boldog szülinapot! – Ni rémült arckifejezéssel nézett minket.

Mac megjelent mögötte és átölelte. Bandatársam megfordult, majd felkapta a lányt. Egyértelműen nem számított a meglepetésünkre. Mindannyian megölelgettük az ünnepeltet, aki ezután szemügyre vette a tortát.

‒        Ez elképesztő – nézte a gitár formájú süteményt.

‒        Remélem, nem bánod, hogy nincs rajta gyertya, de nem mertem összeszurkálni – beszélt hozzá Macy.

‒        Nem, ez így tökéletes – megcsókolta a barátnőjét.

‒        Akkor itt van a kés – Cica elvette az asztalról – Vágd fel! – vonakodva vágta bele a kést, ezzel felfedve a tiszta csokis belsejét.

Niall gyorsan megkóstolta a tortát, majd szétosztotta közöttünk. Cicával leültünk a kanapéra. Miután ő megette a tortája felét, elkezdett a kis Theoval foglalkozni.

‒        Felveheted ám nyugodtan – hallottuk meg Denis hangját. Em mosolyogva ránézett, ezután kivette a bébi hordozóból a kisbabát, aki egyből elkezdett sírni.

‒        Azt hiszem, ez rossz ötlet volt – felállt vele és odaadta a picit Gregnek.

‒        Úgy tűnik, Theonak nem jössz be – jegyeztem meg, ahogy visszaült mellém.

‒        A fiú babák átka – grimaszolt, miközben eltűntetett egy falat tortát a szájában.

‒        Az meg micsoda? – fordultam felé kíváncsian.

‒        Az én kezemben minden fiú baba sír.