2018. április 30.

2.évad 22.rész - nem akartam viszont látni


Sziasztok!

Hogy vagytok? :) Remélem, mindannyian nagyon jól vagytok, és ki tudjátok élvezni ezt a gyönyörű nyárias időt :) Jelentkezésem oka - mint mindig - az, hogy meghoztam Nektek a történet folytatását. Kíváncsian várom, mit szóltok hozzá :) Jó szórakozást a részhez! :) Az érettségizőknek sok sikert kívánok!
Puszi: Emily 








11.17.
~ Emily ~
Vasárnap csak délutánra mentem dolgozni, amit egyáltalán nem bántam. Sokáig aludtam, próbáltam behozni, amit a tanulással töltött éjszakák miatt kihagytam. Komolyan ráálltam a dologra. Átnéztem a tanároktól kapott anyagokat, amiket egyedül kellett megtanulnom. Azokkal kezdtem, amik nem egymásra épülő dolgok, ezáltal külön is megtanulhatók. A többit pedig sorba tettem aszerint, mikor érünk oda a tanagyagban, ahol az alapjaik vannak. Így átnézegetve a dolgokat, már nem féltem annyira a vizsgától. Sok minden teljesen logikusan követte egymást. Tudva mi vár rám, már nem éreztem olyan lehetetlen feladatnak, tisztára fellelkesültem.
Ma Simon és Lily dolgozott velem. Előbbinek nem nagyon örültem. A több mint egy héttel ezelőtt történtek óta nem találkoztunk, azonban a kellemetlen érzés vele kapcsolatban nem múlt el. Azt hittem, ha nem beszélek vele, úgy teszek mintha nem történt volna semmi, akkor minden rendben lesz. Egyre inkább úgy festett, a nem csinálok semmit stratégia ide kevés lesz. Egész délután és este mindent megtettem, hogy ne kelljen kettesben maradnom a barna hajú sráccal. Nem beszéltem vele, csak ha nagyon muszáj volt. Lilynek nem tűnt fel, mi folyik itt, rajta viszont úgy láttam ő is érzi a feszültséget a levegőben.
Éppen poharakat hoztam vissza az egyik asztaltól, és ahogy bevittem őket elmosogatni, Simon utánam lépett.
        Emily – szólalt meg.
        Igen? – a vállam felett hátra pillantottam, azonban nem álltam meg. A mosogatóig követett engem.
        Beszélhetnénk? – kérdezte óvatosan.
        Miről? – ráncoltam össze a homlokom.
        Hát… szóval… izé – hebegett.
        Nézd, ha szeretnél valamit, bökd ki!Most már kíváncsi vagyok, mi lesz ebből.
        Mi a bajod? – pillantott rám. Ha most komolyan azt hiszi, el fogom mondani, akkor hülyébb, mint gondoltam. Egyébként meg elég hosszú lenne mindent elmesélni.
        Semmi – válaszoltam.
        Ja, persze, ne hazudj már! – kezdett felbátorodni.
        Miért is ne? Amúgy meg, ki vagy te, hogy ilyeneket mondj nekem?! – karba fűztem a kezem.
        Hát… ő… – megint visszatért a hebegéshez.
        Csak munkatársak vagyunk. Nem kell a hogy létem felől érdeklődnöd, ne érezd úgy, hogy kötelességed. A barátaim és a családom kérdezhetnek ilyet, rám szólhatnak, ha úgy gondolják hazudok, te egyik sem vagy, szóval szorítkozz csak a saját dolgaidra! – nem kiabáltam vele, mindössze normális emberi hangon kioktattam.
        Én ezt most nem értem – szólalt meg sértődötten.
        Azt látom – szúrtam oda – Tudom, mit akarsz, mert látom rajtad – burkoltan fogalmaztam.
        Tudod? – meglepetten pillantva rám, közelebb lépett hozzám, mire én hátrálni kezdtem.
        Héj, kellene egy kis segítség – Lily sietve jött be a helyiségbe. Simon gyorsan kiment, mire a barna hajú lány kérdőn nézett rám. – Történt valami?
        Nem – megráztam a fejem és mi is elhagytuk a helyiséget.
Ettől az egésztől csak még idegesebb lettem. Egyben le kellett volna rendezni, keményen a tudtára adni, nem pedig itt finomkodni vele. Szinte biztos, hogy úgy sem fogja megérteni. Próbáltam mindent száműzni a fejemből, nem akartam a lelki állapotom miatt rosszul végezni a munkámat.
Szerencsére egyfolytában jöttek, így nem nagyon volt idő megállni. Mosogatás közben ittam egy kis vizet. Amint végeztem, kimentem a mosdóba. Kihasználva az egyedül létet rálestem a telefonomra. Kaptam egy SMS-t Shane-től. Eljön értem ma este munka után. Végre valami jó is történik ma. Felléptem twitterre és kiírtam: „szeretem, amikor gondolsz rám :)” Nagy mosollyal az arcomon sétáltam vissza a többiekhez, akiknek egyértelműen feltűnt a változás.
        Mi ez a nagy mosoly? – vigyorgott rám Lily.
        Semmi – megráztam a fejem, de a mosoly megmaradt.
        Héj, én ezt ismerem, te szerelmes vagy – a szemei el kezdtek ragyogni.
        Nem – tiltakoztam – Dehogyis, ő egy barát, egy nagyon jó barát – magyaráztam.
        Na persze! Ezt már sokszor hallottam, mielőtt valaki párt talált magának – mindent tudóan vigyorgott.
        Sajnálom, de velünk kapcsolatban nincs igazad – szólaltam meg.
        Erre a kijelentésedre légy szíves akkor is emlékezz, amikor már egy pár lesztek – mondta magabiztosan.
        Lily, ha ez megtörténik, esküszöm, felhívlak – ígértem meg.
        Ajánlom is – elnevettük magunkat.
Simon, aki ezt végig hallgatta, nem csatlakozott hozzánk, sőt egészen bosszúsnak tűnt, és én tisztában voltam ennek az okával. Neki arról papoltam ne érdekelje, mi van velem, azonban a barna hajú lánynak kedvesen fogadtam az érdeklődését. Gondolom szarul esett neki, viszont közte és Lily között van egy jelentős különbség. A zöld szemű lány nem táplál irántam romantikus érzéseket.

A nap hátra lévő részé gyorsan eltelt. Egyszer csak záróra lett és hamarosan az utcai lámpa fénye alatt találtam magam. Nyeltem egy nagyot, amint észrevettem Simont. Rám nézett, amitől a szívem egyből a torkomban dobogott. Csak ne gyere ide, erre most egyáltalán nem vagyok felkészülve. Szerencsémre simán elindult az ellenkező irányba. Kifújtam az eddig bent tartott levegőt. Szinte azonnal megállt mellettem egy autó. Felismertem a kocsit. Lehet emiatt nem jött ide? Nem vártam meg, hogy Shane kiszálljon, sietve beültem mellé. Szombatig megúsztam a kínos dolgokat.
        Szia!
        Szia, Cicalány! Milyen volt a munka? – mosolygott rám Shany, miközben elindult.
        Inkább hagyjuk – mondtam komolytalanul.
        Megint gond van azzal a gyerekkel?Megint? Még mindig.
        Igen, de majd megoldom – válaszoltam.
        Biztos? – kételkedett bennem.
        Igen – vágtam rá – Kérlek, hagyjuk a témát – könyörögtem.
        Oké, de ha csinál veled valamit, kinyírom – morogta.
        Nyugi, Shane! Nem kell őrző védőt játszanod – jelentettem ki.
        Neked sem kell mindenki anyukájának lenned, mégis megteszed – szólt vissza.
        Szeretem csinálni – motyogtam.
        Na, látod, én is – elmosolyodott és egy másodpercre rám nézett. Nem tudtam megállni én is mosolyogni kezdtem.
        Amúgy, miért jöttél el értem? – kérdeztem kíváncsian.
        Csak látni akartalak – válaszolta.
        Fúj! Ez nagyon nyálas.
        Jó, tényleg az – értett egyet velem – Csak tudni szerettem volna, hogy vagy.
        Megkérdezhetted volna – hívtam fel rá a figyelmét.
        Igen, de akkor úgyis azt mondod, jól vagy, én a saját szememmel akartam látni – magyarázta.
        Jó, ebben van valami – ismertem el – De ki az, aki hogy vagy kérdésre nem azt válaszolja, hogy jól, ez egy olyan általános forma – gondolkoztam el.
        Nem tudjuk miért, de így van – Shany bekanyarodott az utcánkba – A kicsi is jól van? – kíváncsisága jólesett.
        Igen – bólintottam – Most egy darabig nem lesznek vizsgálatok, de az eddigiek szerint minden a legnagyobb rendben van vele – magyaráztam – Hála a jó égnek – a barátom elmosolyodott – Mi az? – húztam fel a szemöldököm. Shane leparkolt a feljárónkon.
        Tudod ez a pici baba már most nagyon szerencsés – válaszolta.
        Mi, miért?Ezt most nem értem.
        Mert te vagy az édesanyja, mindig úgy gondoltam, hogy remek anya lesz belőled – mondta rám pillantva.
        Ó, köszönöm, ez nagyon édes tőled – komolyan elérzékenyültem. Látva meghatódottságomat, előre dőlve átölelt engem.
        Őszintén ezt érzem.
        Remélem, a kicsi is így fogja majd gondolni – motyogtam.
        Mondogatni fogom neki – mosolyogva elhúzódott tőlem.
        Bejössz? – kérdeztem megtörölve a szememet.
        Csak ha nem zavarok – válaszolta.
        Te sosem zavarsz. Ha itt szeretnél aludni, ruhád is van nálunk még a múltkoriról – emlékeztettem.
        Oké, asszem ezzel a lehetőséggel most élnék – kiszálltunk a kocsiból.
        Kanapé vagy az én ágyam? – érdeklődtem, miközben elővettem a kulcsaimat.
        Kanapé – szólalt meg mellettem.
        Miért? – néztem rá értetlenül.
        Nem szeretném, ha valami baj lenneMiről beszél?
        Ezt most nem értem – kirázott a hideg. Hűvös van ma este.
        Nem szeretném, ha véletlenül hasba rúgnálak az éjszaka – magyarázta.
        Ó, ugyan! – legyintettem – A házaspárok sem alszanak külön, mikor babát várnak – kinyitottam az ajtót, aztán bementünk az előszobába – Úgy érzem, valami más oka van, de nem kell elmondanod, ha nem akarod – mondtam levéve a kabátomat.
        Rendben, veled alszok – adta be a derekát.
        Oké, én gyorsan megfürdök, addig egyél valamit – utasítottam.
Beszaladtam a szobámba, ahol egy türelmetlen Shin várt rám. Adtam neki enni, azután sietve megfürödtem. Próbáltam halk lenni, mert apu már aludt. Megfürödve visszamentem a szobámba. A kis cicám addigra már az ágyamon aludt. Megsimogattam a füle tövénél, mire dorombolni kezdett.
        Szeretlek, kis büdös – suttogtam.
Kimentem a konyhába.
        Mehetsz fürdeni – Shany éppen a vacsoráját fejezte be.
        Oké.
        Törölközőt a fürdőszoba szekrényben találsz, az itt maradt ruháid nálam vannak a jobb oldali szekrényben, ha nem találod, szólj és segítek – a hűtő felé vettem az irányt. Mit vacsorázzak?
        Rendben.

Negyed órával később az ágyamban feküdtünk.
        Hánykor kell kelned? – kérdeztem a telefonommal babrálva.
        Holnap nincs első órám – mondta.
        Mázlista – dünnyögtem.
        Ugyan, hagyd ki azt a holnapi órát – felém pillantott.
        Nem lehet – ráztam meg a fejem – Előbb akarok vizsgázni, legalább egy kicsit látniuk kellene rajtam, hogy komolyan veszem ezt az egészet – magyaráztam fáradtan.
Beállítottam az ébresztőt, majd a telefonomat az éjjeliszekrényemre száműztem.
        Emily, én komolyan aggódom érted. Túlvállaltad magad, ami nem újdonság, de most még a szokásosnál is jobban – hangjában tényleg érződött az aggódás.
        Erre később még visszatérünk, most viszont aludnunk kell – jelentettem ki ellentmondást nem tűrően.
        – sóhajtott fel.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Másnap reggel igyekeztem halkan elhagyni a házat, senkit sem akartam felébreszteni. A tervem sajnos nem sikerült, mire visszaértem a fürdőszobából, a barátom már fent volt.
        Jó reggelt!
        Jó reggelt! – motyogtam – Felébresztettelek? – fürkésztem kíváncsian.
        Nem, a macskád volt az – szúrósan nézett Shinre.
        Mit csinált? – az arcom fájdalmas grimaszba rándult.
        Rám ugrott – hangja bosszúsan csengett.
        Bocs, reggelente meg szoktam simogatni, biztos azt hiányolta – a cicámhoz sétáltam, aki most a saját helyén feküdt. Letérdeltem hozzá és simogatni kezdtem. – Tudod, nem szép dolog szívbajt hozni másokra – beszéltem doromboló alakjához.
        Ha megérteted vele, Nobel-díjat adok neked – szólalt meg barátom, míg felült az ágyban.
        Egy próbát megér – felálltam, aztán felvettem a ruháimat. Készülődés közben végig magamon éreztem a tekintetét. – Mi az? – vigyorogtam.
        Semmi – mosolyogva megrázta a fejét.
        Mondd már! – ültem le mellé az ágyamra.
        Egyszerűen csak annyira hihetetlen, hogy anya leszel – bökte ki végül.
        Nekem is az, valahogy erre nem számítottam – ismertem be.
        De a körülmények ellenére, azért ugye örülsz neki? – kérdezte óvatosan.
        Hát persze! – vágtam rá – Mindig anya akartam lenniEz volt az egyik életcélom.
        Emlékszel, mikor azt hittük terhes vagy?
        Úr Isten! Az nagyon durva volt.
        Nem is tudom melyikünk pánikolt jobban – nevetett.
        Szerintem te. Ki voltál akadva, hogy anyáék megölnek ezért – emlékeztem vissza.
        Azért ennyi idő távlatából, már vicces visszagondolni rá – állapította meg.
        Akkor egyikünk se nevetett – jegyeztem meg.
        Régi szép idők – sóhajtott fel Shany.
        Idő! – ugrottam fel – A francba, mennem kell – felkaptam a táskámat – Majd találkozunk – reakciót nem várva siettem ki a szobámból. Felvettem a kabátom és rohantam a suliba.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Kedden a hetedik órám után sietve indultam táncra. Odafelé szokásos módon betértem az útba eső boltba, ahol vettem magamnak kései ebédet meg rostos innivalót. Az oda úton fejben átvettem hol tartok a haladóimmal. Az utóbbi órákon átismételtük a bécsi- és angol keringőt, most pedig belevágunk a Cha-Cha-Cha izgalmas világába. Remélem, tetszeni fog nekik.
Odaérve, az öltöző felé vettem az irányt. Megebédeltem, azután átöltöztem. Hangokat hallottam a folyosó felől. Az ajtó kinyílt és belépett Alyson.
        Szia! – üdvözöltem.
        Szia, Emily! – kedvesen rám mosolygott – Sejtettem, hogy már itt leszel – elmosolyodott.
        Nem szeretek késni – szólaltam meg.
        Én sem, de ez nálam az esetek többségében nem sikerül – nevetni kezdtünk.
        Miért kerestél? – kérdeztem, miután lecsengett a nevetés.
        Csak tudni szerettem volna, minden rendben van-e – válaszolta Alyson.
        Igen, miért ne lenne? – értetlenkedtem.
        Tudod, arra gondolok – a hasamra pillantott.
        Ó! – a még mindig nem látszó pocakomra simítottam a kezem – Szerencsére, minden a legnagyobb rendben van vele.
        Ennek örülök – elmosolyodott – Mi a helyzet a rosszullétekkel?
        Vannak, sajnos nem akarnak múlni – mondtam – Egyenlőre nem okoznak komoly gondot, azonban, ha változás fog beállni, mindenképpen szólok – nyugtattam meg.
        Rendben – bólintott – Akkor hagylak is, mindjárt menned kell a gyerekekhez.
        Így igaz – a falon lévő órára lestem. Alyson távozott én pedig felvettem a táskámat azután elindultam a terem felé.

Kifáradva hagytam el a tánc stúdiót. Még egészen világos volt. Bementem egy gyógyszertárba. Vettem néhány doboz vitamint, amit ajánlott szedni a várandósság alatt. Ezután hazafelé indultam. Az utcán szembejött velem valaki, akit soha az életben nem akartam viszont látni. Messziről kiszúrtam, de nem volt lehetőségem átmenni a másik oldalra. Gyorsan lehajtottam a fejem és imádkoztam, hogy ne vegyen észre. A szerencse elkerült.
        Ó, nézd, csak ki van itt – hangja gúnnyal átitatott volt. Úgy tettem, mint, aki nem hallja és próbáltam elmenni mellette. Elkapta a karom. – Nem illik levegőnek nézni valakit, aki…
        Engedj el! – sziszegtem a fogaim között.
        Ne szakíts félbe, szivi! – morogta.
        Engedj el, nem mondom többször Mike – elkezdtem rángatni a kezem.
        Hallom jól sikerült a londoni út – szorongatni kezdett – Az újságok azt írják összefeküdtél azzal a rondasággal. Szakítottatok, de nem tudják miért. Én viszont rájöttem – győzedelem ittas hangjától elfogott a hányinger – Összefeküdtél te mindegyikkel.
        Fogd be, te szemétláda! – kiabáltam.
        Rájött mekkora ribanc vagy és elhajtott. Jól tette, megérdemelted te kis kurva – a szabad kezemmel gondolkodás nélkül pofán vágtam.
A meglepettségtől elengedett. Futni kezdtem, ahogy csak a lábam bírta. Elfogott a rémület, amitől sírni kezdtem. Futás közben többször is hátra néztem, Mike nem jött utánam. Beszaladtam a parkba, ahol kifulladva leültem az egyik padra. Annyira felzaklatott, amit mondott, hogy képtelen voltam abbahagyni a sírást. Rohadt kis tetű, mindig tudta, hogyan okozzon fájdalmat. Folyt az orrom, emiatt szájon át kapkodtam a levegőt. Remegő kezekkel zsebkendőt vettem elő a táskámból. Vége van, már vége van. A szívem hangos kalimpálásától alig hallottam a gondolataimat. A padon ülve bőgtem és iszonyat szánalmasnak éreztem magam, amikor hirtelen a semmiből elkezdett szakadni az eső. Felnéztem. Ez most komoly? Előszedve a telefonom felhívtam Shane-t. Pillanatok alatt folyni kezdett a víz a hajamból. Ott hagytam a padot és beálltam egy fa alá. Összeszedtem magam annyira, hogy el tudjam mondani, hol vagyok. Öt perc sem telt el, Shane autója feltűnt a színen. Odaszaladtam, mire kiszállt a kocsiból.
        Te jó ég, mi történt? – a kezében lévő pokrócot vacogó testem köré csavarta, aztán beültetett a kocsiba.
Csak a fejem ráztam, nem voltam képes beszélni. Amint bejutottunk a házba, a barátom a fürdőbe rohant. Hallottam, ahogy megnyitja a csapot. Kijött a helyiségből aztán kézen fogva behúzott oda. A ruháim nagy részét leszedte rólam, míg én reszketve álltam előtte. Felkapott és szinte beledobott a kádba.
        Au! – a forró víz égette a bőröm, ezért próbáltam szabadulni belőle.
        Ne, ne! Maradj benne! – Shany visszatuszkolt a kádba – Mindjárt megszokja a bőröd – hallgattam rá, mert nem tudtam volna küzdeni vele – Mi történt? – kérdezte pár csöndes perc után.
        Mike – szipogtam.
A víz időközben átmelegített. Elvettem a kád széléről a habfürdőt, amit a barátom a nagy sietségben elfelejtett beletenni.
        Találkoztál vele?
        Hazafelé az utcán – motyogtam.
        Ezt ő csinálta veled? – az enyhén ellilult karomra mutatott.
        Igen – bólintottam, majd a vízzel lelocsoltam az arcom.
        Megölöm azt a kis tetűt – Shane ökölbe szorította a kezét.
        Nem! Nyugton maradsz! – szólaltam meg hirtelen – Nem akarok a börtönbe menni látogatni téged.
        Ezt nem lehet máshogy megoldani – jelentette ki.
        De igen – vitatkoztam vele – Ez ennyi volt. Csak meg akart alázni. Tudom milyen, ismerem a kis játékait – összébb húztam magam. Eltelt pár perc csendben, amíg a barátom éles lélegzetvételeit hallgattam.
        Ha még egyszer a közeledbe megy, nem állok jót magamért, megértettél? – nagyon dühösnek hangzott. Most miért rám vagy mérges?
        Igen – csúnyán néztem rá. Nem őt kellett volna felhívni.És most menj ki, meg akarok fürdeni – kelletlenül magamra hagyott a helyiségben.





Ha elolvastad, kérlek jelezd :)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése