6.rész - Ahogy elnéztem őket, eléggé falábúak

Sziasztok!


Remélem, mindenkinek nagyon jól telik a hete, ne feledjétek már csak két nap a suliból. Szerda van, ami a történet folytatását jelenti. Jó szórakozást a részhez, remélem, elnyeri a tetszéseteket! :)

Puszi: Emily

~ Emily ~

Korán ébredtem és nem tudtam visszaaludni. Hallgattam a mellettem alvó Shane szuszogását, majd felültem az ágyon és ránéztem az órára. Hat óra ötven percet mutatott. Ideje lesz visszamenni a saját helyemre. Nyomtam egy puszit a drágám arcára azután kisétáltam a szobájából át a sajátomba. Reméltem, hogy nem korán kelő a csapat, mindenesetre nem láttam senkit se.

Bebújtam az ágyamba, ami meglehetősen hideg volt. Fél nyolcig bírtam, aztán felkeltem és bevetettem az ágyat. Mozgolódás zaja ütötte meg a fülemet. Ezek szerint valaki már fent van. A fürdőszobába mentem, megmosakodtam majd rendbetettem a hajam. Választottam egy szép ruhát és abban mentem le a konyhába, de előtte még magamhoz vettem a hajvasalót. A konyhában találkoztam Liammel, Louis-val meg Shane-nel. A drágámhoz mentem és megöleltem, közben elmotyogtam egy jó reggelt-et. Majd Liam kezébe nyomtam a hajvasalót.

‒        A fürdőben találtam, nem tudom melyik lány hagyta ott, de nekem nincs rá szükségem – mondtam.

‒        Köszi, de ez az enyém. Nem tudom, hogy került oda.

‒        De hát nem is hosszú a hajad.

‒        Az volt, ezt pedig megtartottam – mutatta fel. Hát, ez több mint érdekes.

‒        Kérsz reggelit? – kérdezte Louis – Tojás rántottát csináltam.

‒        Nem, köszönöm – mosolyogtam rá.

‒        Tessék! – adott a kezembe Shane egy bögre kakaót.

Elkaptam pillantását és jól tudtam, tudja, mire gondolok. Szereztem egy kanalat, amivel felkavartam a meleg italt. Leültem az asztalhoz és lassan szürcsölni kezdtem.

‒        Ó, szóval inkább kakaós vagy – állapította meg Lou.

Bólintottam majd tovább kortyolgattam az italomat. Közben megérkezett a konyhába Harry. Leült az asztalhoz az egyik tányér elé és a szakács úr bele tette neki a reggelijét. Egy kicsit álmosnak tűnt. Lassan mindenki beszállingózott a konyhába és körbeülték a nagy asztalt. Furának éreztem, hogy a fiúk közül 4/5 alsóban volt. Próbáltam leplezni zavaromat, hiszen mégiscsak az egyik kedvenc bandámról volt szó. Lenyeltem az utolsó kortyot majd a bögrémet a mosogatóba tettem. Fel akartam menni a szobámba, de egy hang megakadályozott benne:

‒        Te voltál, aki felcímkézte az ajtókat? – kérdezte Zayn.

Felé fordultam, mire a többiek is rám emelték a tekintetüket.

‒        Igen, én voltam. De ki más lehetett volna?

‒        Sejtettem, hogy te voltál, de miért csináltad?

‒        Mert túl egyformák az ajtók.

‒        Osztom a véleményét – szólt hozzá Shane.

‒        A szobád is így fog kinézni? – kaptam a kérdést Harrytől.

‒        Képeket, dalszövegeket és idézeteket szerettem volna kitenni a falra, de ha ellenvetésetek van, akkor…

‒        Nem, nincsen. Kiteheted, ha szeretnéd – szakított félbe Liam.

‒        Biztos? – néztem rá kétkedve.

‒        Igen, azt akarjuk, hogy jól érezd itt magad.

‒        Értem. Tegnap este elkészítettem a beosztást, mindjárt lehozom – hátat fordítottam nekik és sietős léptekkel felmentem a szobámba. Az éjjeli szekrényről felvettem a mappámat azután visszasétáltam az ebédlőbe.

‒        Gyertek fiúk! Megmutatom, mire jutottam.

‒        Hát, én ezen változtatnék – nyögte be Niall.

‒        Arról volt szó, hogy szabad kezet kapok, akkor most mi a baj? – kérdeztem óvatosan.

‒        Mi úgy szoktuk, hogy megnézzük a kész tervet és átalakítjuk – mondta Harry.

‒        És ezt mikor akartátok közölni velem? – kérdeztem egy cseppet sértett hangnemben.

A válasz mély hallgatás volt. Ezek szerint át kell gondolnom a hozzáállásomat a kis csapathoz. Elvették tőlem a lapot és szereztek tollat is. Átfirkálták majdnem az egészet. Nem is beszéltek egymással csak mutogattak és kihúztak dolgokat majd átírták. Szomorúan figyeltem őket. Vajon az itt létem alatt hányszor fogok csalódni a róluk kialakított képemben? Vagy inkább, hány ilyen csalódást tudok elviselni? Shany odajött hozzám, megölelt és simogatni kezdte a hátamat.

‒        Ne foglalkozz velük! – suttogta.

‒        Felmegyek – mondtam. Vetettem még az asztalon támaszkodó csapatra egy pillantást majd felmentem a szobámba.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Nem sokkal később az ágyamban feküdtem betakarózva, amikor valaki kopogott.

‒        Nem! – vágtam rá egyből.

Sutyorgást hallottam odakintről. Kinyílt az ajtó, lépések zaja hallatszódott egyre közelebbről. Nem akarok rájuk nézni.

‒        Felhozták a mappádat – tudatta velem Shane és éreztem, ahogy leült az ágy szélére. A hátamat kezdte simogatni.

‒        Nem baj, ha érzékeny vagy – mondta.

‒        Érzékeny?! – ültem fel – Ez nem érzékenység. Ez szemétség volt tőlük. Kétszer, azaz kétszer kérdeztem meg, hogy bele akarnak-e szólni a beosztásba, de mindkétszer egybehangzó nem volt a válasz. Nem hiszem, hogy velem van a baj, nem kérdeztem más nyelven, pedig megtehettem volna! – dühöngtem, bár inkább hisztinek tűnt.

Ő nem szólt semmit csak bámult rám. Azt hiszem, tudta, jobb, ha kivárja, amíg megnyugszom valamelyest. Ennek ellenére megszólalt:

‒        Mi van veled? – váratlanul ért a kérdése – Olyan más vagy. Csinált veled valamit?

‒        Ki? – összezavarodva kérdeztem rá.

‒        Mike. Tudom, mire képes. Hozzád ért az a tetű? – mérgesen kérdezte.

‒        Dehogyis! – hevesen tiltakoztam – Csak akkor, ha én is akartam.

‒        El tudom intézni, hogy mindent megbánjon, amit tett. – nézett rám komolyan.

‒        Tudom, de nem akarom, hogy bántsd. Ő sem bántott engem, csak is a szavaival.

Ekkor Shany átölelt én pedig sírni kezdtem. Nem próbált nyugtatgatni, ami jól esett, csak hagyta, hogy kisírjam magam a vállán. Ilyenkor nagyon szeretem, hogy ennyire ismer engem. Mindig azt teszi, amiről úgy gondolja, nekem a legjobb.

És megint itt tartunk. Már nem is vagyok Mike-kal, mégis megint miatta sírok. Shane lassan ringatni kezdett. Abbahagytam a sírást és zsebkendő után kezdtem kutatni a zsebében. Kifújtam az orrom.

‒        Menj, mosd meg az arcod! Addig megnézem, mit csinálnak.

‒        Ne, ne menj el! – kérleltem.

‒        Jó, maradok, de siess!

Miután végeztem a fürdőben, az ágyon hagyott mappával kezdtem szemezni. Shany mellette feküdt és engem vizslatott. Nem akarok belenézni, de tudom, hogy muszáj, úgyhogy essünk túl rajta. Kinyitottam és kivettem a beosztást. Egy áthúzásokban gazdag papír volt a kezemben.

‒        Ezek komolyan nem normálisak. Elsőnek berakták Zaynt – hitetlenkedtem.

‒        Mutasd! – a kezébe nyomtam – Ez több mint érdekes. Amúgy, a fiúk szóltak, hogy ma délután miénk a táncstúdió.

‒        Mármint?

‒        Ma ott leszünk mindannyian, kettőtől ötig miénk a hely.

‒        Remek, akkor átvesszük a közös produkciót. Kiderítem, tudnak-e táncolni.

‒        Ahogy elnéztem őket, eléggé falábúak – röhögött.

‒        Ó, emlékszem, amikor még mi is ilyenek voltunk.

‒        Csak te, én már akkor is király voltam.

‒        Nem igaz, te táncoltál folyton a lábaimon – emlékeztettem.

Az egyik párnát felkapta, és azonnal ütni kezdett vele. Sikítva rohantam kifelé át az ő szobájába, de valakibe beleütköztem. El is estem volna, ha az illető nem kapja el a kezem és ránt vissza magához. Megkapaszkodtam benne.

‒        Ne haragudj, sajnálom! – emeltem fel a tekintetemet. Harry nézett vissza rám összeráncolt homlokkal.

‒        Óvatosabban! Ha összetöröd magad, akkor nem tudsz minket megtanítani táncolni – mondta komolyan.

Ó, hát persze, véletlenül se értem aggódj, törődj csak, a hülye műsorral! Leráztam magamról a kezét.

‒        Majd igyekszem – ígértem és visszamentem a szobámba.

Nagy felelőtlenség volt. Ahogy beléptem egy párna landolt a képemben. Gyilkos pillantást vetettem rá.

‒        Na, kivel találkoztál?

‒        Miből gondolod, hogy…

‒        Piros a karod – mutatott rá. Hmm, jó megfigyelő.

‒        Beleütköztem Harrybe, szó szerint.

‒        Ó, szóval neki ilyen erős a karja – húzta az agyam.

‒        Hagyjál már!

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Nem sokkal tizenegy előtt lementünk a konyhába szétnézni. Igazából nem volt konkrét tervünk, de valahogy éreztük, hogy az ebéd nem fog elkészülni magától. Odalent Zayn és Louis sürgött-forgott, épp a hozzávalókat készítették ki.

‒        Kell segítség? – kérdeztem.

‒        Kettesével szoktunk főzni, úgyhogy szerintem nem – mondta a fekete hajú fiú.

‒        De szeretnénk segíteni, igaz, nem vagyok túl jó, de pucolni én is tudok – kérleltem őket.

‒        Jól van, segíthetsz – adta be a derekát Lou.

‒        Mi? Miért? – szólalt meg Zayn.

‒        Higgy nekem, addig nem hagyják abba, amíg nem mondasz igent – magyarázta.

Ó, drágám, mi nagyon jóban leszünk. Végül tényleg segítettünk elkészíteni az ételeket. Húslevest és krumplipürét csináltunk rántott hússal. Niall pedig szerzett sütit desszertnek. Gazdagon meg volt pakolva eperrel, tulajdonképpen az egész tiszta eper volt. Ezért lepasszoltam a szöszinek, aki addigra már végzett a sajátjával. A délután nagyon lassan telt. Meg akartam kérdezni a fiúktól, hogy miért vannak itthon. Nem mintha zavart volna, de nekem furcsa volt, hogy hétfő lévén nekik semmi dolguk sincsen. Végül nem kérdeztem rá, pedig nagyon kíváncsi voltam.

Fél kettőkor szóltak, hogy készüljek, mert menni akarnak. Felkaptam egy pulcsit, meg az előre összekészített táskámat a táncos cuccokkal. Az előszobában összevártuk egymást és beszálltunk a kint parkoló kisbuszba. A társaság legidősebb tagja vezetett valamint előre ült Liam is. A maradék három fiú pedig egymás mellé került. Az út kábé húsz perc volt, én pedig végig kifelé bambultam az ablakon. Az autó egy hatalmas fehér épület előtt állt meg. Bementünk egy nagy előcsarnokba, ahonnan hat folyosó vezetett a termekhez. Az ajtókra ki volt írva, hogy milyen termek és melyikben mikor tartózkodnak táncosok. Követtük a fiúkat a négyes folyosó hatodik terméhez. Ahogy elmentünk az ajtók mellett, a feliratokat figyeltem. A négyes teremé felkeltette az érdeklődésemet. Ennek még hasznát is vehetem. Egy tágas tükör nélküli termet kaptunk, jól felszerelve. Habár táncolni bárhol lehet, igazából csak megfelelő térre van szükség hozzá.

‒        Nos, fiúk, rögtönözzetek egy átöltözést és akkor kezdhetjük is.

‒        Máris? – kerekedett el a szeme Niallnek.

‒        Miért, mégis mit vártál? Két hónapunk van, nem lesz elég, ha nem kezdjük el most. Gyerünk! – tapsoltam egyet.

Morogva indultak meg az öltözők felé. Pár perc alatt átvedlettem magam „játszós” ruhába. Negyed óra múlva a fiúk is megérkeztek. Nem tudtam, mi tartott annyi ideig, de elképzeltem azt a hiper gyorsaságot, ahogy öltöztek.

‒        Ha esetleg nem lenne egyértelmű, akkor most mondanám, hogy a szerdai közös helyett az jön táncolni, akinek ma kellett volna – néztem végig rajtuk.

‒        Akkor az én leszek – tette fel a kezét Zayn. Na, nem mondod, én is rájöttem!

‒        Van-e valami elképzelésetek a tánccal kapcsolatban? – tettem fel a költői kérdést. Természetesen nem kaptam választ.

‒        Hát, nekem van – jelentettem ki – Ez a tánc lesz az utolsó a sorban.

‒        Ezt, hogy érted? – kérdezte Harry.

‒        Arra, hogy az elsők az öltönyös táncok lesznek és zárásként jön a humoros, vicces, kötetlen marhulás, öten együtt.

‒        Öten? Te nem akarsz táncolni? – vonta fel a szemöldökét Liam.

‒        Hát, én nem terveztem részt venni benne – bizonytalanodtam el.

‒        De mi jobban éreznénk magunkat, ha te is ott lennél velünk.

‒        Ott leszek. A színpad mellől foglak figyelni titeket és röhögni is fogok, ha elcseszitek – mosolyogtam rá.

‒        Az nem elég. Kérlek…

‒        Ezt majd megbeszéljük később. Most viszont, tudnom kellene, hogy mennyire vagytok jók. Azt hallottam szoktatok táncolni, igaz ez?

‒        Igen, egy kis csípő mozgást, nagyon mást nem.

‒        Rendben. Akkor kezdjük is el, melegítsünk be! – adtam az utasítást.

A táskámból kitúrtam egy CD-t és a teremben lévő magnóba tettem. A bemelegítés részeként testnevelési gyakorlatokat végeztettem velünk és futniuk is kellett öt percen keresztül. Jól bírták, amire számítottam is, a kondizás ugyanis meghozta eredményét. Aztán tánclépéseket kezdtünk mutatni nekik Shane-nel. Először csak egy-két lépésből álló egyszerűbbeket, majd egyre nehezebbeket. Tetszett a hozzáállásuk, mert mindent szó nélkül megcsináltak, ez számomra nagyon biztató volt. Persze tipikus hibákat vétettek, de alapvetően elégedett voltam a társasággal. Barátomra pillantottam és rajta is ugyanezt láttam.

Félidőnél tartottunk egy szünetet, majd kértem, hogy mutassák meg a saját táncaikat. Ezeket mindenképpen bele szeretném építeni a koreográfiába, mert ettől lesz a tánc a sajátjuk. Félórával a vége előtt kérték a srácok, hogy mutassunk valamit azokból a páros lépésekből, amit majd nekik is meg kell tanulniuk. Előadtuk a keringőt, a slowfox-ot és a country csa-csát is. Valamint ízelítőt kaptak a rumbából meg a tangóból is. Aztán elengedtem őket átöltözni.

Tíz perc múlva már mindenki a kocsiban ült. A fiúk beszélgettek és nevetgéltek, jó volt a hangulat. Legközelebb jobban megdolgoztatom őket. Az este további részében a szobámban voltam, vacsorázni se mentem le. Ezt viszont Shane megoldotta, mert hozott fel nekem vacsit. Mondanom sem kell kötelező volt enni belőle. Aztán magamra maradtam. Nagyon sokáig forgolódtam az ágyamban, nem igazán tudtam elaludni. 

Fekete szalag napja - November 30

Miről is van szó pontosan? 

Köss egy fekete szalagot november 30-án a kezedre, ha valaha bántalmaztad magad vagy esetleg még most is azt teszed. Ha gondolkoztál már az öngyilkosságon, ha eltervezted, de nem sikerült, vagy nem merted megtenni. Ha nincs szalagod fekete filccel is körbe rajzolhatod a kezedet. 


Ha november 30-án látsz valakinek a kezén fekete szalagot, menj oda hozzá, öleld meg és kérd, hogy maradjon erős!

Kérlek, ne bántsátok magatokat! Mindannyian gyönyörűek vagytok és értékesek. Ha ti nem lennétek, a világ rosszabb hely lenne. Mindannyian fontosak vagytok, ne hagyjátok, hogy valaki elhitesse veletek az ellenkezőjét!








 

5.rész - Ha szeret, úgyis visszajön

Sziasztok!

Remélem, már mindenkinek sikerült visszaszoknia a suliba. Szerda van, ami a következő részt jelenti, és azt, hogy a sulis napok több mint felén túl vagyunk. Jó szórakozást a részhez! :)

Puszi: Emily

~ Emily ~

‒      Mire gondolsz? – kérdeztem, bár sejtettem miről van szó. Rá néztem, mire kaptam egy „Szerinted mégis miről beszélek?” pillantást. Sóhajtottam egy nagyot.

‒        Attól, hogy sóhajtozol a kérdés még adott – okított ki.

‒        Tudom, de azt beszéltük egyáltalán nem mondjuk el nekik.

‒        Mi értelme van ennek? – tette fel már sokadszorra ezt a kérdést.

‒        Még mindig ugyanaz. És ne feledd, ezt miattam csinálod!

‒        Tudom, csakhogy, szerintem ez hülyeség, ha rád akarnak szállni, úgyis rád fognak.

‒       Ez a biztosíték, így talán nem kezdenek ki annyian. Amúgy is, ha már itt vagy ez is lehet az egyik feladatod, ebben állapodtunk meg – emlékeztettem.

‒        Tudom, de akkor is marhaság – sóhajtott.

‒       Értékelném, ha kibírnád ezt a kis időt és jó lenne, ha nem veszekednénk. Három hete nem láttuk egymást, de nem egészen fél nap után már megint csak a vitatkozás megy! Mi volna, ha egyszer végre csendbe maradnál, és azt csinálnád, amit kérek? – keltem ki magamból.

‒        Ha nem csinálnál folyton hülyeségeket, akkor… – a kopogtatás szakította félbe.

‒        Minden rendben? – kérdezte valaki miközben belépett a résnyire nyitott ajtón.

Liam volt az. Vettem egy mély lélegzetet.

‒        Nem – válaszoltam, sarkon fordultam és bementem a fürdőbe.

Könnyek szöktek a szemembe. Miért kell ezt csinálnia? Annyira gyengének érezem magam, gyűlölöm ezt az érzést, mindig is gyűlöltem. A tükörhöz léptem és megmostam az arcom. Kinyitottam az ablakot és hirtelen megcsapott a friss levegő, ami kitisztította a fejemet. Hallottam, ahogy becsapódott az ajtó.

Azt hittem, mindketten kimentek, de nem így történt. Amikor észrevettem őt lesütöttem a szemeimet és a szőnyeget kezdtem el fixírozni.

‒        Ne haragudj, de hallottam a vita egy részét és…

‒        Sajnálom, hogy hallanod kellett, de magunkat ismerve lesz még ilyen – sóhajtottam fel.

‒        Nagy baj van? – kérdezte kedvesen.

‒        Dehogyis – furcsán kezdett méregetni.

Vajon mennyit hallott a veszekedésből? Ez eddig eszembe se jutott.

‒        Ha szeret, úgyis visszajön – vigasztalásnak szánt szavai hallatán kitört belőlem a röhögés. Most már inkább emiatt sírtam.

‒     Ó, ugyan már, ő nem szeret engem, csak elvisel. A kettő között pedig van különbség – összezavarodva nézett rám.

‒        De hát együtt vagytok, vagy nem? – kíváncsiskodott.

‒     Hát persze, vagyis nem tudom… Nem találkoztunk három hete és nem tudom, hogy most hogyan állunk. Bár, gondolom, ezt neked nem kell magyarázni – néztem fel rá.

‒        Nem – hajtotta le a fejét – De, tudod, a távolság…

‒        …nem választ el két szívet, ha tényleg szeretik egymást – vágtam közbe. Ismerem az idézetet, de titkokra alapozott szerelmeknél sosem lehet tudni.

‒        Hát akkor?

‒        Mi akkor? – értetlenkedtem.

‒        Hát, ha ebben hiszel, benne is hinned kell! – mosolygott rám. Bólintottam egy aprót.

‒        Köszönöm Liam – Hú, ez közel volt, de most hisz nekem. Nem érti, de hisz nekem.

Mosolyogva bólintott, majd az ajtó felé indult.

‒        Várj!

‒        Igen? – fordult felém.

‒        Tudom, hogy furán hangzik, de megölelhetlek? – félve emeltem rá a tekintetemet. Rám mosolygott és széttárta a karjait. Hozzá szaladtam és szorosan átöleltem. Közben megsimogatta a hátam. – Köszönöm – suttogtam.

‒        Igazán nincs mit, és máskor is.

‒        Vigyázz, mert még szavadon foglak – elengedtem ő pedig kiment a szobából.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Már egy ideje egyedül voltam. Élveztem a csöndet és a nyugalmat, amiben mostanában nem volt részem. A kapott ruhámat elcsomagoltam, a bőröndömből, pedig fokozatosan kipakoltam a cuccaimat. Mindent átnéztem, de egyszerűen nem tudtam rájönni, mi az az egy dolog, ami otthon maradt.

Jött egy isteni szikra és a gyógyszeres dobozomat kezdtem el keresni. Megtaláltam. Az ágy alatt volt, valószínűleg valahogy belökhettem oda. A tartalmát kiborítottam a takaróra és számba vettem, amit benne találtam.

‒     Nincs meg az allergiás kenőcsöm – állapítottam meg – De minden rosszban van valami jó, legalább megvan, hogy mit hagytam otthon – kopogtatás zavarta meg a monológom.

‒        Tessék!

‒        Emily, te kivel beszélsz? – nézett be a szobába Harry.

‒        Csak magammal – szemét végig jártatta a szobán.

‒        Mi ez a kupi?

‒        Egyelőre még pakolászok – néztem körbe.

‒        Azt látom – válaszolt vontatottan – Ha van kedved, gyere le velünk tévézni kicsit.

‒        Mindenki megy? – kérdeztem.

‒        A barátod nem akar, történt valami?

‒        Csak a szokásos – legyintettem – Harry, kérhetek valamit? – tereltem a témát.

‒        Persze.

‒      Megmutatnád, melyik szoba kié? – csak állt ott, mint egy rendes idióta, kellett egy kis idő, míg felfogta mit kérek – Tudod, egyformák az ajtók és… 

‒        Gyere! – invitált kifelé.

Átügyeskedtem magam a szétdobált cuccaimon, közben felvettem az egyik mappám és megragadtam a cellux ragasztót is.

‒        Én vagyok melletted – Minden szamár előre mondja magát. – Azután Niall, vele szemben Zayn, utána Louis, Liam és mellette a barátod. Valamint, van még egy vendégszobánk – mutogatott. Amíg beszélt felragasztottam a neveiket az ajtókra.

‒        Te mit csinálsz?

‒        Dekorálok.

‒        Azt látom, de minek?

‒   Így sokkal egyszerűbb lesz megjegyezni. Tudod, nem szeretnék véletlenül betévedni valamelyikkőtökhöz – mosolyogtam rá. Érdekesen méregetett, majd vetett egy pillantást a műveimre. – Nagyon rossz? – kérdeztem. Szája mosolyra húzódott és megrázta a fejét.

‒        Inkább aranyos – Aranyos?! Én nem tíz éves vagyok.

‒        Mit fogunk nézni?

‒        Nem tudom, azt, ami épp műsoron van. Ha van időnk, akkor a srácokkal együtt tévézünk – mondta.

‒        Értem.

A sok rohanás mellett alig lehet idejük erre, és még ilyenkor is együtt vannak, mert nem lehetnek a családjaikkal. Habár, ők már olyanok egymásnak, mint a testvérek. Ez is egyfajta kötelék közöttük. Tekintetem Shane ajtajára tévedt. Azt hiszem ezt Harry is látta, mert megszólalt:

‒        Nem mondta miért – zökkentett ki.

Bólintottam. Beszéljek vele vagy ne? Lementem a lépcsőn a nappaliba, majd tanácstalanul megálltam, sehol se láttam a többi fiút.

‒        Erre gyere! – szólt Hazza a hátam mögül és egy fehér ajtó felé igyekezett.

Odabent egy mozi szoba szerűség volt. A falak sötétkékre voltak festve és csak két kicsi ablaka volt, azokon is le volt engedve a redőny. Több matrac volt egymás mellé lefektetve és néhány párna meg pléd volt szétdobálva rajtuk. A fiúk szanaszét feküdtek és bámulták a szoba végében lévő nagy kivetítőt.

‒        Na, melyiket sikerült lecsalni? – kérdezte Louis a plafont tanulmányozva.

‒        Engem – mondtam.

A hangomra felém fordította a fejét és rám vigyorodott. Harry befeküdt közéjük, én meg kinéztem magamnak egy kis területet és a fiúk felett átmászva bevackoltam oda magamat. Nem tudom, hogy mit néztünk és azt sem, hogy mennyi ideig, mert teljesen kiesett az az idő. Őket figyeltem, hogy milyenek egymással. Nevettetik, szívatják a másikat, sokat beszélgetnek, olyanok, mint amilyennek egy normális családnak kéne lennie, csak nincsenek benne lányok.

‒        Emily?

‒        Hmm? – zökkentett ki Niall – Tessék?

‒        Azt kérdeztük, hogy áll a beosztás.

‒       Sehogy, vagyis fejben már nagyjából kész van. Biztos, hogy nem akartok beleszólni, hogyan csináljam?

‒        Igen. Nem értünk hozzá, ezért úgy gondoltuk inkább rád hagyjuk – mondta Liam.

‒       Beosztást csinálni nem nehéz, főleg akkor, ha semmihez sem kell igazítani – magyaráztam – Amúgy hány óra? – mindegyikük a zsebét kezdte taperolni és előkerültek a telefonok.

‒        Nyolc – mondta Zayn.

‒     Akkor én most felmegyek, megcsinálom a könyvelést meg a beosztást és lehet, hogy beszélnem is kéne vele – sóhajtottam.

‒        Mi volt? – kérdezte Louis.

‒      Ne mondd, hogy nem hallottad, szerintem elég hangos voltam. Csak egy tipp, ha kiabálást hallotok, ne gyertek be!

‒        A te szobád hangszigetelt, szóval csak akkor hallanánk, ha nyitva felejtenéd az ajtót. De miért ne menjünk be? – kérdezősködött Liam. Ezt jó tudni.

‒        Mert ki fogom nyírni, és utána elásom a kertben – jelentettem ki.

‒        Hé, azt mi nem fogjuk hagyni – figyelmeztetett Zayn.

‒        El ne hidd, nem fogom bántani. Nem vagyok őrült, szeretem őt és nem bántanám szándékosan még akkor sem, ha néha igenis megérdemelné. Egyébként sem ölném meg, annyit kapnék érte, mint egy normálisért, szóval nem éri meg.

‒        Merjük remélni, hogy nem vagy őrült – mondta Harry és úgy tűnt a többiek is megnyugodtak.

‒     Vannak fura dolgaim, de kinek nincsenek? Arról viszont biztosíthatlak titeket, hogy nem bántok senkit – jelentettem ki, majd felálltam és elhagytam a helyiséget.

Egyenes úton haladtam a szobám felé. Benyitottam és érdekes dolog tárult a szemem elé: Shane az ágyamon feküdt és a plafont fixírozta. Ez önmagában nem lett volna furcsa, mert hát gyakran alszunk együtt, de veszekedés után egy idegen helyen mégis annak hatott.

‒        Szia! – ült fel az ágyon.

‒        Szia!

‒    Sajnálom – mondtuk ki egyszerre, és mindkettőnkből kitört a nevetés. Széttárta a karjait, mire odafutottam és szorosan átöleltem.

‒      Sajnálom, sajnálom, sajnálom, nagyon szeretlek – bizonygattam.

‒   Tudom, hogy ne tudnám. Csak mindkettőnkben magas a veszekedési hajlam. Az már igaz! 

Az este hátralévő részében együtt szenvedtünk a beosztással és a könyveléssel. Fél kilenc körül szóltak, hogy mennyünk vacsorázni. Liam mosolyogva konstatálta, hogy ismét minden rendben közöttünk. A vacsi gyorsan lezajlott és még Shany is meg volt velem elégedve étkezési szempontból. Visszaérve a hálómba véglegesítettem a táncolási rendet és egyúttal a tánc nemeket is, majd felfedező útra indultam a fürdőszobában. Kerestem törülközőt, közben találtam hajszárítót, sőt még egy hajvasalót is. Utóbbit kivittem a szobámba és az egyik szekrényre tettem azzal a céllal, hogy odaadom az egyik fiúnak. Gondoltam valamelyik lány hagyhatta ott.

A tusfürdőmet előkerestem meg bugyit és hálóinget is kerítettem, és felkötöttem a hajamat, mert tusolást terveztem. Átmentem a fürdőbe és a biztonság kedvéért bezártam az ajtaját. Résnyire nyitottam az ablakot, megszabadultam a ruháimtól és beálltam a zuhany alá. Nem folyattam sokáig a vizet, nem igazán volt hangulatom hozzá. A világoskék törülközőmmel alaposan megtöröltem magam, majd felöltöztem az esti szettembe és becsuktam az ablakot.

Végül kizártam az ajtót és beledőltem az ágyamba. Az ágyneműnek friss és erős öblítő illata volt, amely valamilyen virágé lehetett. Bekapcsoltam a laptopomat és folytattam a könyvelést. Jó darabig elvacakoltam vele, majd mikor készlettem elküldtem a nagynénémnek. Ők egy élelmiszer boltot vezetnek, amelynek a könyvelését én csinálom, mert gazdasági szakon végeztem. Lehalkítva kezdtem zenét hallgatni közben pedig kupacokat csináltam a dolgaimból. Majd holnap elpakolom őket. Már tizenegy is elmúlt, de még mindig nem jött álom a szememre. Végül feladtam és átszöktem Shane szobájába.