5.rész - Ha szeret, úgyis visszajön

Sziasztok!

Remélem, már mindenkinek sikerült visszaszoknia a suliba. Szerda van, ami a következő részt jelenti, és azt, hogy a sulis napok több mint felén túl vagyunk. Jó szórakozást a részhez! :)

Puszi: Emily

~ Emily ~

‒      Mire gondolsz? – kérdeztem, bár sejtettem miről van szó. Rá néztem, mire kaptam egy „Szerinted mégis miről beszélek?” pillantást. Sóhajtottam egy nagyot.

‒        Attól, hogy sóhajtozol a kérdés még adott – okított ki.

‒        Tudom, de azt beszéltük egyáltalán nem mondjuk el nekik.

‒        Mi értelme van ennek? – tette fel már sokadszorra ezt a kérdést.

‒        Még mindig ugyanaz. És ne feledd, ezt miattam csinálod!

‒        Tudom, csakhogy, szerintem ez hülyeség, ha rád akarnak szállni, úgyis rád fognak.

‒       Ez a biztosíték, így talán nem kezdenek ki annyian. Amúgy is, ha már itt vagy ez is lehet az egyik feladatod, ebben állapodtunk meg – emlékeztettem.

‒        Tudom, de akkor is marhaság – sóhajtott.

‒       Értékelném, ha kibírnád ezt a kis időt és jó lenne, ha nem veszekednénk. Három hete nem láttuk egymást, de nem egészen fél nap után már megint csak a vitatkozás megy! Mi volna, ha egyszer végre csendbe maradnál, és azt csinálnád, amit kérek? – keltem ki magamból.

‒        Ha nem csinálnál folyton hülyeségeket, akkor… – a kopogtatás szakította félbe.

‒        Minden rendben? – kérdezte valaki miközben belépett a résnyire nyitott ajtón.

Liam volt az. Vettem egy mély lélegzetet.

‒        Nem – válaszoltam, sarkon fordultam és bementem a fürdőbe.

Könnyek szöktek a szemembe. Miért kell ezt csinálnia? Annyira gyengének érezem magam, gyűlölöm ezt az érzést, mindig is gyűlöltem. A tükörhöz léptem és megmostam az arcom. Kinyitottam az ablakot és hirtelen megcsapott a friss levegő, ami kitisztította a fejemet. Hallottam, ahogy becsapódott az ajtó.

Azt hittem, mindketten kimentek, de nem így történt. Amikor észrevettem őt lesütöttem a szemeimet és a szőnyeget kezdtem el fixírozni.

‒        Ne haragudj, de hallottam a vita egy részét és…

‒        Sajnálom, hogy hallanod kellett, de magunkat ismerve lesz még ilyen – sóhajtottam fel.

‒        Nagy baj van? – kérdezte kedvesen.

‒        Dehogyis – furcsán kezdett méregetni.

Vajon mennyit hallott a veszekedésből? Ez eddig eszembe se jutott.

‒        Ha szeret, úgyis visszajön – vigasztalásnak szánt szavai hallatán kitört belőlem a röhögés. Most már inkább emiatt sírtam.

‒     Ó, ugyan már, ő nem szeret engem, csak elvisel. A kettő között pedig van különbség – összezavarodva nézett rám.

‒        De hát együtt vagytok, vagy nem? – kíváncsiskodott.

‒     Hát persze, vagyis nem tudom… Nem találkoztunk három hete és nem tudom, hogy most hogyan állunk. Bár, gondolom, ezt neked nem kell magyarázni – néztem fel rá.

‒        Nem – hajtotta le a fejét – De, tudod, a távolság…

‒        …nem választ el két szívet, ha tényleg szeretik egymást – vágtam közbe. Ismerem az idézetet, de titkokra alapozott szerelmeknél sosem lehet tudni.

‒        Hát akkor?

‒        Mi akkor? – értetlenkedtem.

‒        Hát, ha ebben hiszel, benne is hinned kell! – mosolygott rám. Bólintottam egy aprót.

‒        Köszönöm Liam – Hú, ez közel volt, de most hisz nekem. Nem érti, de hisz nekem.

Mosolyogva bólintott, majd az ajtó felé indult.

‒        Várj!

‒        Igen? – fordult felém.

‒        Tudom, hogy furán hangzik, de megölelhetlek? – félve emeltem rá a tekintetemet. Rám mosolygott és széttárta a karjait. Hozzá szaladtam és szorosan átöleltem. Közben megsimogatta a hátam. – Köszönöm – suttogtam.

‒        Igazán nincs mit, és máskor is.

‒        Vigyázz, mert még szavadon foglak – elengedtem ő pedig kiment a szobából.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Már egy ideje egyedül voltam. Élveztem a csöndet és a nyugalmat, amiben mostanában nem volt részem. A kapott ruhámat elcsomagoltam, a bőröndömből, pedig fokozatosan kipakoltam a cuccaimat. Mindent átnéztem, de egyszerűen nem tudtam rájönni, mi az az egy dolog, ami otthon maradt.

Jött egy isteni szikra és a gyógyszeres dobozomat kezdtem el keresni. Megtaláltam. Az ágy alatt volt, valószínűleg valahogy belökhettem oda. A tartalmát kiborítottam a takaróra és számba vettem, amit benne találtam.

‒     Nincs meg az allergiás kenőcsöm – állapítottam meg – De minden rosszban van valami jó, legalább megvan, hogy mit hagytam otthon – kopogtatás zavarta meg a monológom.

‒        Tessék!

‒        Emily, te kivel beszélsz? – nézett be a szobába Harry.

‒        Csak magammal – szemét végig jártatta a szobán.

‒        Mi ez a kupi?

‒        Egyelőre még pakolászok – néztem körbe.

‒        Azt látom – válaszolt vontatottan – Ha van kedved, gyere le velünk tévézni kicsit.

‒        Mindenki megy? – kérdeztem.

‒        A barátod nem akar, történt valami?

‒        Csak a szokásos – legyintettem – Harry, kérhetek valamit? – tereltem a témát.

‒        Persze.

‒      Megmutatnád, melyik szoba kié? – csak állt ott, mint egy rendes idióta, kellett egy kis idő, míg felfogta mit kérek – Tudod, egyformák az ajtók és… 

‒        Gyere! – invitált kifelé.

Átügyeskedtem magam a szétdobált cuccaimon, közben felvettem az egyik mappám és megragadtam a cellux ragasztót is.

‒        Én vagyok melletted – Minden szamár előre mondja magát. – Azután Niall, vele szemben Zayn, utána Louis, Liam és mellette a barátod. Valamint, van még egy vendégszobánk – mutogatott. Amíg beszélt felragasztottam a neveiket az ajtókra.

‒        Te mit csinálsz?

‒        Dekorálok.

‒        Azt látom, de minek?

‒   Így sokkal egyszerűbb lesz megjegyezni. Tudod, nem szeretnék véletlenül betévedni valamelyikkőtökhöz – mosolyogtam rá. Érdekesen méregetett, majd vetett egy pillantást a műveimre. – Nagyon rossz? – kérdeztem. Szája mosolyra húzódott és megrázta a fejét.

‒        Inkább aranyos – Aranyos?! Én nem tíz éves vagyok.

‒        Mit fogunk nézni?

‒        Nem tudom, azt, ami épp műsoron van. Ha van időnk, akkor a srácokkal együtt tévézünk – mondta.

‒        Értem.

A sok rohanás mellett alig lehet idejük erre, és még ilyenkor is együtt vannak, mert nem lehetnek a családjaikkal. Habár, ők már olyanok egymásnak, mint a testvérek. Ez is egyfajta kötelék közöttük. Tekintetem Shane ajtajára tévedt. Azt hiszem ezt Harry is látta, mert megszólalt:

‒        Nem mondta miért – zökkentett ki.

Bólintottam. Beszéljek vele vagy ne? Lementem a lépcsőn a nappaliba, majd tanácstalanul megálltam, sehol se láttam a többi fiút.

‒        Erre gyere! – szólt Hazza a hátam mögül és egy fehér ajtó felé igyekezett.

Odabent egy mozi szoba szerűség volt. A falak sötétkékre voltak festve és csak két kicsi ablaka volt, azokon is le volt engedve a redőny. Több matrac volt egymás mellé lefektetve és néhány párna meg pléd volt szétdobálva rajtuk. A fiúk szanaszét feküdtek és bámulták a szoba végében lévő nagy kivetítőt.

‒        Na, melyiket sikerült lecsalni? – kérdezte Louis a plafont tanulmányozva.

‒        Engem – mondtam.

A hangomra felém fordította a fejét és rám vigyorodott. Harry befeküdt közéjük, én meg kinéztem magamnak egy kis területet és a fiúk felett átmászva bevackoltam oda magamat. Nem tudom, hogy mit néztünk és azt sem, hogy mennyi ideig, mert teljesen kiesett az az idő. Őket figyeltem, hogy milyenek egymással. Nevettetik, szívatják a másikat, sokat beszélgetnek, olyanok, mint amilyennek egy normális családnak kéne lennie, csak nincsenek benne lányok.

‒        Emily?

‒        Hmm? – zökkentett ki Niall – Tessék?

‒        Azt kérdeztük, hogy áll a beosztás.

‒       Sehogy, vagyis fejben már nagyjából kész van. Biztos, hogy nem akartok beleszólni, hogyan csináljam?

‒        Igen. Nem értünk hozzá, ezért úgy gondoltuk inkább rád hagyjuk – mondta Liam.

‒       Beosztást csinálni nem nehéz, főleg akkor, ha semmihez sem kell igazítani – magyaráztam – Amúgy hány óra? – mindegyikük a zsebét kezdte taperolni és előkerültek a telefonok.

‒        Nyolc – mondta Zayn.

‒     Akkor én most felmegyek, megcsinálom a könyvelést meg a beosztást és lehet, hogy beszélnem is kéne vele – sóhajtottam.

‒        Mi volt? – kérdezte Louis.

‒      Ne mondd, hogy nem hallottad, szerintem elég hangos voltam. Csak egy tipp, ha kiabálást hallotok, ne gyertek be!

‒        A te szobád hangszigetelt, szóval csak akkor hallanánk, ha nyitva felejtenéd az ajtót. De miért ne menjünk be? – kérdezősködött Liam. Ezt jó tudni.

‒        Mert ki fogom nyírni, és utána elásom a kertben – jelentettem ki.

‒        Hé, azt mi nem fogjuk hagyni – figyelmeztetett Zayn.

‒        El ne hidd, nem fogom bántani. Nem vagyok őrült, szeretem őt és nem bántanám szándékosan még akkor sem, ha néha igenis megérdemelné. Egyébként sem ölném meg, annyit kapnék érte, mint egy normálisért, szóval nem éri meg.

‒        Merjük remélni, hogy nem vagy őrült – mondta Harry és úgy tűnt a többiek is megnyugodtak.

‒     Vannak fura dolgaim, de kinek nincsenek? Arról viszont biztosíthatlak titeket, hogy nem bántok senkit – jelentettem ki, majd felálltam és elhagytam a helyiséget.

Egyenes úton haladtam a szobám felé. Benyitottam és érdekes dolog tárult a szemem elé: Shane az ágyamon feküdt és a plafont fixírozta. Ez önmagában nem lett volna furcsa, mert hát gyakran alszunk együtt, de veszekedés után egy idegen helyen mégis annak hatott.

‒        Szia! – ült fel az ágyon.

‒        Szia!

‒    Sajnálom – mondtuk ki egyszerre, és mindkettőnkből kitört a nevetés. Széttárta a karjait, mire odafutottam és szorosan átöleltem.

‒      Sajnálom, sajnálom, sajnálom, nagyon szeretlek – bizonygattam.

‒   Tudom, hogy ne tudnám. Csak mindkettőnkben magas a veszekedési hajlam. Az már igaz! 

Az este hátralévő részében együtt szenvedtünk a beosztással és a könyveléssel. Fél kilenc körül szóltak, hogy mennyünk vacsorázni. Liam mosolyogva konstatálta, hogy ismét minden rendben közöttünk. A vacsi gyorsan lezajlott és még Shany is meg volt velem elégedve étkezési szempontból. Visszaérve a hálómba véglegesítettem a táncolási rendet és egyúttal a tánc nemeket is, majd felfedező útra indultam a fürdőszobában. Kerestem törülközőt, közben találtam hajszárítót, sőt még egy hajvasalót is. Utóbbit kivittem a szobámba és az egyik szekrényre tettem azzal a céllal, hogy odaadom az egyik fiúnak. Gondoltam valamelyik lány hagyhatta ott.

A tusfürdőmet előkerestem meg bugyit és hálóinget is kerítettem, és felkötöttem a hajamat, mert tusolást terveztem. Átmentem a fürdőbe és a biztonság kedvéért bezártam az ajtaját. Résnyire nyitottam az ablakot, megszabadultam a ruháimtól és beálltam a zuhany alá. Nem folyattam sokáig a vizet, nem igazán volt hangulatom hozzá. A világoskék törülközőmmel alaposan megtöröltem magam, majd felöltöztem az esti szettembe és becsuktam az ablakot.

Végül kizártam az ajtót és beledőltem az ágyamba. Az ágyneműnek friss és erős öblítő illata volt, amely valamilyen virágé lehetett. Bekapcsoltam a laptopomat és folytattam a könyvelést. Jó darabig elvacakoltam vele, majd mikor készlettem elküldtem a nagynénémnek. Ők egy élelmiszer boltot vezetnek, amelynek a könyvelését én csinálom, mert gazdasági szakon végeztem. Lehalkítva kezdtem zenét hallgatni közben pedig kupacokat csináltam a dolgaimból. Majd holnap elpakolom őket. Már tizenegy is elmúlt, de még mindig nem jött álom a szememre. Végül feladtam és átszöktem Shane szobájába.