27.rész - Nem ez a legjobb módja egy holttest eltűntetésének

Sziasztok!

Remélem, mindenkinek nagyon jól telik a hete. Szerda van, ami két dolgot jelent: már csak két nap és végre itt a hétvége; valamint, meghoztam a történet folytatását. Ha tetszett, pipálj, kommentelj, iratkozz fel! Jó szórakozást a részhez! :)

Puszi: Emily

~ Emily ~

‒        Kényelmes ruha és cipő, mindenképpen nadrágot javaslok – magyarázott az ágyamon ülve Harry, míg én a szekrény előtt ácsorogtam – Smink se kell, nem olyan helyre megyünk. Ó, és a hisztizést is hagyd itthon!

‒        Hisztizést? – fordultam felé kérdőn.

‒        Igen azt.

‒        Te nem láttál még engem rendesen hisztizni – jelentettem ki.

‒        Ami azt illeti nem is nagyon szeretnélek – pillantott rám.

‒        Miért, talán félsz, hogy kiszeretsz belőlem? – húztam fel a szemöldököm.

‒        Nem, de nincs ínyemre, amikor egy felnőtt hisztizik – magyarázta.

‒        Pedig biztos, hogy fogsz majd ilyet látni tőlem – vontam vállat.

‒        Szuper, akkor majd kinevelem belőled – vigyorgott, amit egy szúrós pillantással jutalmaztam.

‒        Szóval nadrág – tűnődtem – Oké, megvan, mit veszek fel – szedtem ki a ruhadarabokat.

‒        Na, végre! – sóhajtott fel.

‒        Menj ki! – utasítottam.

‒        Miért?

‒        Át akarok öltözni. Menj ki!

‒        Igenis! – állt fel lassan, majd kisétált a szobámból.

Egy rövid farmer nadrágot meg egy fehér pólót vettem fel. Egy kis táskát előszedtem, amibe beledobáltam a telefonomat meg a fényképezőgépemet is. A derekamra kötöttem a pulcsimat és a táskámmal együtt elhagytam a szobámat. Bekopogtam Harryhez és be is nyitottam.

‒        Elkészültem – mondtam és figyelmem ráterelődött, ahogy éppen beleszenvedte magát a nadrágjába. Kitört belőlem a nevetés.

‒        Mi olyan vicces?

‒        Nem tudtam, hogy a Little things-es szólódat rólad írták – küszködtem a beszéddel.

‒        Mert nem is – vágta oda sértődötten.

‒        Amúgy meg, mintha azt mondtad volna, hogy kényelmes ruha kell – néztem végig rajta.

‒        Ez kényelmes, csak nehezen jön fel, viszont könnyű leszedni – jelent meg egy perverz vigyor a képén.

Megforgattam a szemem, majd sarkon fordultam és elhagytam a szobát. Hazza utánam szaladt.

‒        Hé, tudod, hogy csak húzom az agyad – ölelt át hátulról, majd belecsókolt a nyakamba.

‒        Ja, tudom – sóhajtottam és kibontakoztam az öleléséből.

Lementem a konyhába, ahol ittam egy kis vizet. Az előszobában éppen beleléptem a fehér cipőmbe, amikor meghallottam Harry lépteit. Másét nem hallhattam, ugyanis rajtunk kívül mindenki házon kívül tartózkodott. Randizós nap lett ebből a szép kis vasárnapból. Niall elment Macyékhez és gyanítom, a barátnőm rá fogja venni őt a lovaglásra, mert mondta nekem, hogy tervez ilyet. Azért figyelmeztettem, hogy óvatosak legyenek, mert szöszinek nem kellene megsérülnie, különben ugrik a tánc. A többiek nem tudom, mit terveztek be mára, mert csak annyit kötöttek az orromra, hogy barátnőznek. Harry leért mellém. Teljesen fel volt öltözve, a haja összevissza állt, ahogy szokott. Végig néztem, ahogy felrángatta magára a cipőjét, majd kinyitotta az ajtót és biccentett, hogy menjek előre. Kilibbentem és a már kint álló autóhoz sétáltam.

‒        Hosszú lesz az út? – kérdeztem, miközben bemásztam a kocsiba.

‒        Annyira nem, de most nem vagy rosszul, ugye? – megráztam a fejem.

‒        De ha gond lenne, van nálam gyógyszer – mosolyogtam rá.

‒        Oké, de szólj, ha nem érzed jól magad! – kötötte be az övét.

‒        Rendben, de ne aggódj már! – simítottam végig a karján.

Felém hajolt, majd megéreztem ajkait a homlokomon. Beindította a kocsit és kigurultunk az útra. Úgy háromnegyed óra elteltével lehajtott a fő útról, és ahogy egyre messzebbre vitt az út, eltűntek a házak és csak fák, meg fű maradt. Ezzel egy időben kezdtem megérteni, miért mondta, hogy tetszeni fog a randi ötlete.

‒        Itt vagyunk – szólalt meg Harry, miközben leparkolt az egyik fa tövében, hogy árnyékban legyen a kocsi.

‒        És hol van az az itt? – néztem körbe.

‒        A semmi közepén – válaszolta egyszerűen.

Kiszálltam, a telefonomat pedig elővettem. Körbe jártam az autót, térerőt keresve, de hiába.

‒        Igazad volt – mondtam, majd eltettem a telefonom – Ez jó hely arra, hogy megöljünk valakit és itt hagyjuk a hulláját – tettem hozzá. Hazza fura arckifejezéssel fordult felém.

‒        Mi van?

‒        Jó, jó, igazad van. Nem ez a legjobb módja egy holttest eltűntetésének – újabb fura pillantást kaptam – Bocs, azt hiszem, túl sok Gyilkos elméket nézek – mosolyogtam rá.

‒        Hallottam már erről a sorozatról, de azt hiszem, nem akarok belekezdeni.

‒        Miért? Tök jó, én imádom – lelkesedtem.

‒        Az állandó gyilkolás nem tetszik.

‒        Akkor a horrort sem szereted? – kíváncsiskodtam.

‒        Nem vagyok oda érte – nyitotta ki a csomagtartót – De ezek alapján gondolom, te szereted.

‒        Nem, utálom őket – sétáltam oda hozzá.

‒        Most megleptél – jelentette ki.

‒        Ennek örülök.

‒        Miért?

‒        Jó érzés, hogy még nem tudtál kiismerni – néztem bele a csomagtartóba. Volt benne egy kosár, pléd, meg párnák. Felnéztem Harryre: – Piknikezni fogunk?

‒        Igen. Hogy szeretnéd, nem messze innen sík terepen vagy bent az erdőben kicsit magasabban? – mutatott az út folytatásán túlra.

‒        Sétáljunk – mondtam és kiszedtem a kosarat a kocsiból, amit göndörke azonnal el is vett tőlem.

‒        A plédet meg a párnákat hozhatod, de ezt én viszem – jelentette ki.

Kivettem a maradék cuccot, azután Hazza lezárta a kocsit. Elindultunk a földes úton és majd egy órányi sétálás után egy tisztáson táboroztunk le. Leültem az egyik párnára és néztem, ahogy Harry is hasonlóképpen cselekszik.

‒        Miért pont ezt a helyet választottad? – kíváncsiskodtam.

‒        Tavaly fedeztem fel a környéket és azért döntöttem emellett, mert itt nem zavarhat minket senki.

‒        És hogy találtál ide?

‒        Néha, ha el akarok tűnni, csak úgy autókázom. És az egyik ilyen alkalommal idekeveredtem, azóta pedig gyakran járok erre – válaszolta.

‒        Azért jössz ide, hogy egyedül legyél?

‒        Igen. Csak én és a gondolataim. Itt nincsenek sikoltozó rajongók, lerázhatatlan lesi fotósok, térerő – mosolygott rám – De ne érts félre, imádom a Directionereket, hiszen nekik köszönhetünk mindent, de azért néha jó lenne…

‒        Kicsit nyugisabban élni?

‒        Igen – pillantott félre.

‒        Harry, ugye tudod, attól, hogy ilyenekre gondolsz, még nem vagy rossz ember – fogtam meg a kezét.

‒        Tudom – emelte fel a fejét.

‒        Néha mindannyian szeretnénk valaki más életét élni, nem pedig azt, amit kaptunk – felhúzta a szemöldökét.

‒        Te kinek az életét élnéd szívesen?

‒        Nem is tudom. Igazából mindegy lenne, hogy kié, csak valaki másé legyen – magyaráztam.

‒        Miért, milyen az életed?

‒        Mit szeretnél tudni róla?

‒        Hát, te helyzeti előnyben vagy hozzám képest, szóval talán kezdjük veled és a családoddal.

‒        Oké. 1995. május 3-án születtem Magyarországon, magyar anya és félig angol apa második gyerekeként. Van egy bátyám, akivel utáljuk egymást. Nyolc voltam, amikor Coventrybe költöztünk.

‒        Miért költöztetek ide? És miért utálod a tesód?

‒        Apa itt kapott munkát. A bátyámmal pedig sosem jöttem ki jól – vontam vállat – Család centrikus vagyok. Viszonylag jó a kapcsolatom a szüleimmel, de apával elég kevés időt töltök, mert sosem ér rám.

‒        Az nem túl jó.

‒        Hát nem, de mondjuk úgy, hogy már hozzászoktam. Tudod, én mindig szerettem volna apuci pici lánya lenni, különleges kapcsolatot ápolni vele, de ez… – elhallgattam, ezzel egy időben pedig lehajtottam a fejem.

‒        Valami, amit nagyon szeretsz a táncon kívül? – terelt gyorsan, amiért hálás voltam.

‒        Imádom a cicákat és van is egy cicusom. Cosplayezni, meg fényképezni is szeretek. Sokat olvasok, tudok lovagolni. Szeretem a gyerekeket és nagy családot tervezek – soroltam.

‒        Dolgok, amiket nem szeretsz?

‒        Utálom a sportokat, mert béna vagyok hozzájuk. Labdajátékokban kifejezetten közveszélyes vagyok – Harry felnevetett – Nem tudok rajzolni, viszont kézimunkákat csinálok és szeretek írni. El vagyok a barátaimmal, de ugyanakkor nagyon szeretek egyedül is lenni.

‒        Oké, jegyzetfüzetet kellett volna hoznom – mosolygott rám – Milyen sulit végeztél?

‒        Megvan az érettségim és vállalkozási és bérügyintéző papírom is van. Ez lett meg az idén.

‒        Kedvenc tantárgy a suliban?

‒        Matek – vágtam rá egyből.

‒        Hű.

‒        Tudom, a legtöbben utálják, de én nagyon szeretem. Emelt érettségit csináltam belőle – mondtam büszkén, mire Hazza arcán átfutott egy minimális rémület – Mi a baj?

‒        Semmi, csak egy kicsit butának érzem magam melletted.

‒        Ja, ne hülyéskedj már! Biztos neked is jó jegyeid voltak.

‒        Igen, de nem készültem emelt érettségire, meg ilyenek.

‒        És ez miért baj? – fürkésztem arcát.

‒        Hát, mert… mert…

‒        Ez egyáltalán nem gond. Ettől még ugyanolyan értékes ember vagy.

‒        Köszi – csúszott közelebb hozzám.

‒        Csak az igazat mondtam – csókoltam meg.

‒        Van még valami, amit esetleg tudnom kell? – kérdezte, miután elhúzódott tőlem – Mondjuk, tervek a jövőre?

‒        Még nem igazán van. Gondolkozom azon, hogy esetleg tovább tanulok, de még nem tudom – vontam vállat.

‒        És mi van a tánccal? Azt hittem, szeretnél vele kezdeni valamit – tűnődött.

‒        Szeretnék is. Az az álmom, hogy táncot oktathassak.

‒        Kiknek?

‒        Elsősorban gyerekeknek, de igazából bárkinek. Saját tánciskolát akarok, amihez pénz kell és azt valami közgés munkából szeretném megszerezni.

‒        Szép tervek.

‒        Ugye? – pillantottam rá csillogó szemekkel. Csak legyen erőm megvalósítani. Bólintott.

‒        Remélem, hogy valóra tudod váltani ezt az álmodat.

‒        Én is.

‒        Tudod, nagyon jó tanár lennél – mosolygott rám.

‒        Köszi – viszonoztam gesztusát – Körbe nézhetünk kicsit vagy van valami más terved?

‒        Hát persze. Csak két konkrét program van – válaszolta Harry.

‒        Még pedig?

‒        Egy: Hogy jobban megismerjük egymást. Kettő: Ami a kosárban van, annak el kell fogynia.

‒        Oké, az első teljesíthető – mondtam, majd belenéztem a kosárba – A másodikhoz el kellett volna hoznod Niallt is – néztem fel rá.

‒        Azért ne becsülj alá, én is sokat eszek – elvigyorodtam.

‒        Gyere, nézzünk szét a te titkos kis helyeden! – álltam fel és felé nyújtottam a kezemet.

Kézen fogva sétálgattunk, közben pedig beszélgettünk. A fákon madarak ugráltak, minden olyan békés volt, megnyugtató és egyszerű. Bárcsak, mindig ilyen lehetne! Elég sokáig bolyongtunk a környéken. A lábam fájni kezdett, ezért Harry a hátára vett és úgy vitt vissza a táborhelyünkig. A kosárból kiszedegettem néhány szendvicset, míg ő rostos levet töltött a műanyag poharakba és meguzsonnáztunk. Egymás mellett feküdtünk, ahogy a felhőket néztük, amik lustán úszkáltak az égen. Haz váratlanul felém fordult és adott egy puszit az arcomra. Halkan felnevettem oldalra billentve a fejemet. Rám mosolygott, én pedig gyönyörű zöld íriszeit néztem, amik ragyogtak a napfényben. Tekintetem letévedt a szájára, amit ő észre is vett és közelebb hajolt hozzám, így ajkaink összeértek. Harry közelebb húzott magához, én pedig gyorsan átdobtam a lábam a csípőjén, ezzel fölé kerekedve. Belevigyorgott a csókba, mire kérdő tekintettel elhúzódtam tőle.

‒        Látom, szeretsz felül lenni – jelent meg a képén perverz vigyora.

‒        Igen, mert én kicsi vagyok és könnyű és nem szeretem, ha összenyomnak – magyaráztam.

‒        Nyugi, én vigyázni fogok rád – ígérte. Tudom.

‒        Szeretlek – visszadőltem rá és megcsókoltam.

‒        Én is szeretlek – mondta, miután elváltunk egymástól – Ideje lenne visszamenni – sóhajtott fel.

‒        Rendben – mosolyogtam rá, azután leszálltam a csípőjéről.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

‒        Mikor jelenik meg a klip? – kérdeztem, miközben belekortyoltam a kakaómba.

‒        Ma – válaszolta Louis.

‒        Na, nem mondod. Úgy értettem, hány órakor? – Ennyire azért ne nézz hülyének!

‒        Ó, mire visszaértek Zaynnel, már fent lesz – szólalt meg Liam – És amúgy kíváncsiak vagyunk a véleményedre, szóval mindenképpen tudasd velünk!

‒        Oké, meglesz – mosolyogtam rá.

Megittam a maradék löttyit, majd a bögrémet a mosogatóba tettem.

‒        Legyen szép napotok fiúk! – mentem ki a konyhából.

‒        Neked is! – kiabálták utánam.

Felmentem a szobámba és ledobtam magam az ágyamra. Sóhajtottam egy nagyot, majd a telefonomért nyúltam, ami az éjjeliszekrényen volt. Feloldottam a képernyőzárat és meglepődve tapasztaltam, hogy van két nem fogadott hívásom anyától. Visszahívtam. Pár csörgés után felvette.

‒        Szia! Miért hívtál? – kérdeztem.

‒        Szia! Csak azért, hogy ugye tudod, hogy holnap van a jelentkezési határidő vége?

‒        Igen tudom.

‒        És, elkészültél már vele?

‒        Pár dolog még hiányzik, de amúgy kész van.

‒        Jó, de ne felejtsd el holnap éjfél előtt elküldeni! – figyelmeztetett.

‒        Nem fogom. Mindjárt befejezem és utána rögtön el is küldöm.

‒        Rendben. Ideges vagy miatta?

‒        Nem.

‒        Helyes, úgyis felvesznek, szóval nincs miért aggódnod – éreztem a hangján, hogy mosolyog. Hát, igen, anyu mindig magabiztos, ha rólam van szó. Mondjuk, tény, ami tény, nem sűrűn okozok neki csalódást.

‒        Remélem, aztán majd meglátjuk – vontam vállat.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Mikor visszaértünk Zaynnel a próbáról, azonnal felrohantam a szobámba. Utoljára leellenőriztem a kitöltött jelentkezési lapomat és el is küldtem. Miközben rányomtam a küldés gombra kereszteztem az ujjaimat. Ezután megkerestem a srácok új videóját. Vagy ötször megnéztem és végig röhögtem az egészet. Gyorsan elküldtem Shane-nek azzal a szöveggel, hogy ezt muszáj megnéznie. Frissítettem a videót, majd elindultam megkeresni a fiúkat. Mindegyikőjüket összegyűjtöttem a nappaliba.

‒        Em, baj van? – kérdezte Liam.

‒        Nem, de kértétek a véleményem. Szóval, nem hiszem el, hogy felhasználtátok a Shane-nel való hülyéskedésünket.

‒        Ismersz minket, miért lepődtél meg ezen annyira? – szólalt meg Louis.

‒        A videó olyan, mint amit tőletek vártam és nagyon tetszik, de nem gondoltam volna, hogy felhasználtok minket.

‒        Nagyon vicces volt, amit akkor lenyomtatok a barátoddal. Megtetszett a rendezőnknek, ezért beletettük – vont vállat Harry. Hát, oké. Felálltam a fotelből és elindultam felfelé.

‒        Most hová mész? – szólt utánam Niall.

‒        Megyek rekordot dönteni – mosolyogtam rá.

26.rész - 15 szál fehér szegfűből

Sziasztok!

Remélem, mindenkinek nagyon jól telt a tavaszi szünete. Köszönöm szépen az előző részhez érkezett kommentet. Nagyon boldoggá tett, hogy valaki meg merte osztani velem a történettel kapcsolatos gondolatait. Szerda van, tehát meghoztam a folytatást, ami kissé szomorú és egyesek számára akár felkavaró is lehet. Mindenesetre, jó szórakozást a részhez! :)

Puszi: Emily

~ Emily ~

‒        Csomagolj össze néhány dolgot! Holnap reggel hétkor indul a géped haza.

‒        Ismétlem: Tessék?

‒        Elintéztem, hogy haza mehess holnap – mosolygott rám.

‒        Hogyan? – kérdeztem hitetlenkedve.

‒        A holnapi próbánkat áttetettem szombat délelőttre. Minden tudásomat bevetettem Tadnél és megvettem a jegyedet, úgyhogy lesz egy egynapos hazaruccanásod – azonnal a nyakába vetettem magam.

Felemelt és lábaimat a dereka köré fontam, fura mód egyáltalán nem érdekelt, hogy nem érinti a lábam a padlót.

‒        Köszönöm, köszönöm, nagyon köszönöm. Nem is tudod, hogy ez mennyit jelent nekem – suttogtam meghatódva.

‒        Szívesen – puszilt meg a homlokomon.

‒        De mégis, hogy jutott ez eszedbe?

‒        Arra gondoltam, ha holnap ott lennél, akkor talán valamivel nyugodtabban viselnéd az évfordulót.

‒        Remélem, hogy igazad lesz – mondtam és megcsókoltam.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Reggel hatkor útra készen hagytuk el a házat Harryvel. Csak egy nagyobb táska volt nálam pár holmival, ami kellett és néhánnyal, amire szükség lehetett. Bedobtam a kocsiba és már indultunk is. Hazza az út során elég sokat ásított, még neki is korán volt. Én viszont szokatlanul éber voltam, ahogy átvágtunk a városon. A bejárattól eléggé messze sikerült csak parkoló helyet találnunk, és amint az autó megállt, kikapcsoltam az övem, aztán Haz felé fordultam. Ő is hasonlóképpen tett, a kesztyűtartóból pedig elővette a jegyemet. Kivettem a kezéből, mire kérdő tekintettel nézett rám.

‒        Bemegyek egyedül. Nem szeretném, ha lefotóznának minket együtt. Még egy kicsit titokban szeretném tartani, de persze csak akkor, ha ez téged nem zavar – pillantottam rá.

‒        Legszívesebben az egész világnak elmondanám, de tudom, hogy időre van szükséged. Nem te vagy az első barátnőm, aki ilyet kér tőlem – mosolygott rám miközben előrehajolt és lassan összeérintette ajkainkat. Rövid kis csókunkból én váltam ki hamarabb.

‒        Harry?

‒        Igen?

‒        Ezt nem itt akartam elmondani, de szeretlek – mondtam és egyből ráhajoltam a szájára. Lassú, érzéki és szenvedélyes csókot váltottunk.

‒        Én is szeretlek – döntötte homlokát az enyémnek.

Mindkettőnk arcán egy hatalmas levakarhatatlan vigyor díszelgett. A meghitt pillanatot megint én törtem meg.

‒        Mennem kell – jelentettem ki a nyilvánvalót.

‒        Tudom. Ne feledd, a hatórási géppel jönnöd kell vissza, majd küldök SMS-t, hogy ki jön el érted, oké?

‒        Rendben – egy utolsó puszit nyomtam a szájára, aztán elindultam be a hatalmas épületbe.

Viszonylag gyorsan sikerült becsekkolnom és az indulással sem volt probléma. Minden a legnagyobb rendben ment.

Az út hazafelé – habár több, mint három óra volt – nagyon gyorsan elrepült. Mire észbe kaptam már ismerős helyek tárultak a szemem elé. Az ismerős dolgok pedig megannyi emlék képét úsztatták a fejembe. Barátaim, rokonaim és ismerőseim tűntek fel az elmémben képek formájában. Olyan volt, mintha egy csak fotókból álló végtelen filmet néznék. Réginek és távolinak tűntek az itt szerzett élmények, pedig minden évben töltök itt néhány hónapot.

A repülőről rögtön buszra szálltam. Amikor már tudtam, hogy nincs messze a temető, leszálltam a buszról és ahhoz a virágbolthoz mentem, aminek a kapualjában először csókolóztam tíz éves koromban. Beléptem és a fejem felett megszólaltak a kis harangok, melyek az érkezésemet jelezték. Kellemes virágillat csapott meg, ahogy a pulthoz sétáltam és üdvözöltem az eladó hölgyet.

‒        „Mit adhatok?

‒        15 szál fehér szegfűből szeretnék egy csokrot kérni – Mindig ennyi szál virágot viszek a mamára a tizenöt együtt töltött év emlékére.

‒        Rendben” – figyeltem, ahogy nagy rutinnal viszonylag gyorsan elkészítette a csokrot.

Kifizettem, ezután elhagytam a hangulatos kis üzletet. Átsétáltam a másik utcába, azután átmentem a nagykapun, be a temetőbe. Lassan sétáltam a jól ismert úton és hamarosan meg is érkeztem a mamám sírjához. Vizet hoztam a kútról és töltöttem belőle az egyik vázába. A szegfű csokrot gondosan belehelyeztem, majd a maradék vízzel meglocsoltam a beültetett virágokat. Nem én voltam az első, más friss virág is díszítette akkor már a sírt. Előkerestem a táskámból a gyufát és a gyertyákat, aztán meggyújtottam őket és elhelyeztem a vázák között.

Hosszasan néztem a mamáról kint lévő képet és visszagondoltam a vele eltöltött időre. Az időre, ami több is lehetett volna, ha elmondják nekem, hogy beteg. Néhány könnycsepp folyt végig az arcomon, amiket gyorsan letöröltem. Próbáltam erőt venni magamon. Tudom, hogy egyrészről jogos volt a titkolózásuk, de akkor sem mondták el, amikor már el lehetett volna. Csalódtam a rokonaimban, de legfőképpen anyámban. Tizenhat hónapig képes volt mindent eltitkolni előlem és még csak annyit se mondott, hogy legyél kicsit többet a nagymamával. Pedig tudta, nagyon jól tudta, hogy mennyire imádom őt.

Amikor elmondták, hogy rákban halt meg és az is kiderült számomra, hogy ők mindvégig tudtak erről, az első utam hazavezetett. Összepakoltam és leléptem Japánba. Senkinek se szóltam. Fogalmam sem volt, hogy meddig fogok maradni és azt se tudtam, mit fogok majd ott csinálni. De végül egy hetet töltöttem a szigetországban. Két napra rá, hogy eltűntem, küldtem egy SMS-t anyának meg apának, hogy jól vagyok, és majd valamikor hazamegyek. Nagyon jó volt az az egy hét Japánban, azóta is visszavágyom oda. Sőt mi több, már tudom, hogy ott fogom tölteni a nászutamat, ha valaha megházasodom.

Olyan lebaszásban még sose volt részem, mint amit akkor kaptam, amikor hazamentem. Elfelejtették, hogy itt én vagyok a megsértett és nem ők. Fura mód az egyetlen, aki bocsánatot kért tőlem a hazudozásért, az a bátyám, Jason volt. Azután szinte mindennap kijöttem ide a suli kezdetéig.

A temető csendjét egy autó zavarta meg, ahogy elhajtott a köves úton. A zaj visszahozott a valóságba. Még egyszer végig néztem a síron és a szép virágokon, ezután elhagytam a temetőt.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

A gépem kilenc után landolt a Heathrow reptéren. Harry korábban megírta, hogy Paul jön majd el értem, ezért tekintettemmel őt kezdtem el keresni. Viszonylag hamar megtaláltam. Üdvözöltük egymást, majd kifelé indultunk. A kisbusszal jött el értem, amit nem értettem, de amikor kinyitotta az ajtaját megvilágosodtam. Az összes fiú bent ült a kocsiban. Kiszálltak és megölelgettek.

‒        Jól vagy? – kérdezte Zayn.

‒        Igen – bólintottam megerősítésképpen – Mehetnénk? Nagyon álmos vagyok már.

‒        Hát, persze – szólalt meg Hazza.

Megfogta a kezem aztán behúzott az autóba és beleültetett az ölébe. Gyorsan hazaértünk és csodák csodájára, nem aludtam el a kocsiban. Haz feljött velem a szobámba. Ahogy átléptem a küszöböt egyből vetkőzni kezdtem.

‒        Megfürdök, rendben? – pillantottam hátra.

‒        Oké, itt leszek, ha kellenék – ült le az ágyamra.

Összeszedtem az alvós cuccomat, azután bementem a fürdőbe. Ledobáltam a maradék ruhát és beálltam a zuhanyozóba. Forró vizet engedtem és a zúgó vízzel együtt a könnyeim is utat törtek maguknak. Neki dőltem a hideg csempének és csak sírtam. Hirtelen megcsúsztam és a fal mentén a zuhanyozó tálcába estem. Hangosat puffantam, de szerencsére nem ütöttem meg magam nagyon.

‒        Emily! – Harry feltépte az ajtót és berohant – Hé, hé, rendben vagy? – segített lábra állni. Belekapaszkodtam és magamhoz húztam.

‒        Em várj, egy így nem lesz jó – elhúzódott tőlem, ledobálta a vizes ruháit, majd gyorsan visszaállt elém. Magához húzott, a karjaival pedig átölelt.

‒        Nincs semmi baj – mondta, a víz pedig tovább folyt ránk. Simogatni kezdte a hajam és édes kis semmiségeket suttogott a fülembe, minek hatására a sírásom lassan abba maradt.

‒        Fürödj meg! – tolt el – Itt leszek kint – mondta és kiszállt mellőlem.

Tettem, amit kért és szétdörzsöltem magamon egy kis tusfürdőt. A víz lemosta rólam a habot, majd megszólaltam:

‒        Kész vagyok.

‒        Gyere! – nyújtotta a kezét.

Elfogadtam, a segítségével pedig kiléptem a zuhanyozóból. Hazza körém csavarta a törölközőmet, még a hajamra is tett egyet, majd a fülembe súgta:

‒        Nagyon szép vagy – elpirultam, mire kaptam egy puszit az arcomra – Feküdj le, mindjárt megyek én is – bólintottam és bementem a szobámba.

Ahogy ígérte, hamarosan csatlakozott hozzám és átölelt a takaró alatt.

‒        Köszönöm – suttogtam.

‒        Szeretlek, ez a legkevesebb – motyogta és puszit hintett a vállamra.

‒        Én is szeretlek.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Arra ébredtem, hogy Zayn énekel. Kinyitottam a szemem és Harryt pillantottam meg közvetlen közelről.

‒        Csapd le! – nyöszörgött Hazza csukott szemekkel. Megfordultam, majd kinyomtam az ébresztőmet.

‒        Fel kell kelnünk – gördültem a hátamra.

‒        Nem akarok – nyögött fel.

‒        Tudom, de muszáj – ültem fel, azután átsétáltam a fürdőbe.

Megmosakodtam, fogat mostam és kifésültem a hajam. A szekrényemhez mentem és kiszedtem belőle néhány ruhadarabot, amit az ágyra dobáltam.

‒        Harry, kelj fel! – ráztam meg a lábát, mire a takarót a fejére húzta – Ne mondjam még egyszer! – szóltam rá.

Duzzogva felkelt és átment a saját szobájába. Felöltöztem, aztán utamat a konyha felé vettem. Nagyban készítettem a kakaómat, amikor Niall megjelent a helyiségben.

‒        Jó reggelt! – mosolyogtam rá.

‒        Reggelt Cicalány! – mondta és kivette a zabpelyhet a szekrényből.

‒        Nekem is csinálsz? – ütötte meg a fülemet Haz hangja, majd megéreztem karjait a csípőm körül.

‒        Igen – válaszoltam és lábujjhelyre állva kivettem a konyhaszekrényből még egy bögrét.

‒        Köszönöm – suttogta és egy puszit hintett meztelen vállamra. Elmosolyodtam.

Leültünk az asztalhoz és hamarosan szép sorjában megérkezett a többi fiú is. Harryvel megittuk a kakaóinkat, majd felmentünk a cuccainkért. Beledobtam a táskámba a rózsaszín topomat, azután megindultam az előszobába. A folyosón szembejött velem Zayn.

‒        Jó megint ilyennek látni – pillantott rám.

‒        Milyennek? – ráncoltam össze a homlokomat.

‒        Jó kedvűnek – mosolygott rám.

‒        Köszi – viszonoztam gesztusát majd megöleltem. Ő hamar elhúzódott tőlem.

‒        Menj, Harry már lent vár – mondta és elindult a szobájába.

Lesétáltam hozzá. Ahogy kiléptünk az ajtón összekulcsoltam az ujjainkat. Így sétáltunk el a kocsihoz, azután elindultunk a próbára.

A felsőmet húztam át a fejemen, amikor léptek zaját hallottam meg. Felnéztem és Haz állt előttem a női öltözőben. Már éppen szólásra nyitottam a számat, amikor egy édes csókkal belém fojtotta a szót. Nagy kezei megtalálták a csípőmet, majd vándorútra indultak rajtam. Kiváltam a csókból és elhúzódtam tőle.

‒        Bocs, túl sok volt? – kérdezte. Megráztam a fejem.

‒        Nem. De most nem ezért vagyunk itt – lassan bólintott.

‒        De emiatt is lehetnénk – terült szét egy kaján vigyor a képén.

‒        Harry, én nem így szeretném veled az elsőt – pillantottam fel rá.

‒        Rendben – lehajolt és adott még egy csókot – Gyere, menjünk!

A próba után megebédeltünk a Nando’s-ban, majd Hazza visszavitt a házhoz. Megállt az autó és a cuccainkat magamhoz véve kiszálltam.

‒        Emily, várj egy kicsit! – állított meg Haz hangja.

‒        Mi az? – fordultam vissza.

‒        Holnapra van valami terved?

‒        Nincs – ráztam meg a fejem.

‒        Akkor szeretném, ha holnap eljönnél velem egy randira – mosolygott rám.

‒        Oké – bólintottam – Hova megyünk?

‒        Az titok.

‒        Na!

‒        Nem mondom el, de megígérem, hogy tetszeni fog neked.

‒        Harry!

‒        Emily!

‒        Olyan vagy! – duzzogtam.

‒        Pont, mint te.

‒        Ez nem igaz! – tiltakoztam.

‒        Igazad van, te rosszabb vagy – az arcán szétterült egy nagy vigyor.

‒        Fogd be és tűnés a koncertre!