26.rész - 15 szál fehér szegfűből

Sziasztok!

Remélem, mindenkinek nagyon jól telt a tavaszi szünete. Köszönöm szépen az előző részhez érkezett kommentet. Nagyon boldoggá tett, hogy valaki meg merte osztani velem a történettel kapcsolatos gondolatait. Szerda van, tehát meghoztam a folytatást, ami kissé szomorú és egyesek számára akár felkavaró is lehet. Mindenesetre, jó szórakozást a részhez! :)

Puszi: Emily

~ Emily ~

‒        Csomagolj össze néhány dolgot! Holnap reggel hétkor indul a géped haza.

‒        Ismétlem: Tessék?

‒        Elintéztem, hogy haza mehess holnap – mosolygott rám.

‒        Hogyan? – kérdeztem hitetlenkedve.

‒        A holnapi próbánkat áttetettem szombat délelőttre. Minden tudásomat bevetettem Tadnél és megvettem a jegyedet, úgyhogy lesz egy egynapos hazaruccanásod – azonnal a nyakába vetettem magam.

Felemelt és lábaimat a dereka köré fontam, fura mód egyáltalán nem érdekelt, hogy nem érinti a lábam a padlót.

‒        Köszönöm, köszönöm, nagyon köszönöm. Nem is tudod, hogy ez mennyit jelent nekem – suttogtam meghatódva.

‒        Szívesen – puszilt meg a homlokomon.

‒        De mégis, hogy jutott ez eszedbe?

‒        Arra gondoltam, ha holnap ott lennél, akkor talán valamivel nyugodtabban viselnéd az évfordulót.

‒        Remélem, hogy igazad lesz – mondtam és megcsókoltam.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Reggel hatkor útra készen hagytuk el a házat Harryvel. Csak egy nagyobb táska volt nálam pár holmival, ami kellett és néhánnyal, amire szükség lehetett. Bedobtam a kocsiba és már indultunk is. Hazza az út során elég sokat ásított, még neki is korán volt. Én viszont szokatlanul éber voltam, ahogy átvágtunk a városon. A bejárattól eléggé messze sikerült csak parkoló helyet találnunk, és amint az autó megállt, kikapcsoltam az övem, aztán Haz felé fordultam. Ő is hasonlóképpen tett, a kesztyűtartóból pedig elővette a jegyemet. Kivettem a kezéből, mire kérdő tekintettel nézett rám.

‒        Bemegyek egyedül. Nem szeretném, ha lefotóznának minket együtt. Még egy kicsit titokban szeretném tartani, de persze csak akkor, ha ez téged nem zavar – pillantottam rá.

‒        Legszívesebben az egész világnak elmondanám, de tudom, hogy időre van szükséged. Nem te vagy az első barátnőm, aki ilyet kér tőlem – mosolygott rám miközben előrehajolt és lassan összeérintette ajkainkat. Rövid kis csókunkból én váltam ki hamarabb.

‒        Harry?

‒        Igen?

‒        Ezt nem itt akartam elmondani, de szeretlek – mondtam és egyből ráhajoltam a szájára. Lassú, érzéki és szenvedélyes csókot váltottunk.

‒        Én is szeretlek – döntötte homlokát az enyémnek.

Mindkettőnk arcán egy hatalmas levakarhatatlan vigyor díszelgett. A meghitt pillanatot megint én törtem meg.

‒        Mennem kell – jelentettem ki a nyilvánvalót.

‒        Tudom. Ne feledd, a hatórási géppel jönnöd kell vissza, majd küldök SMS-t, hogy ki jön el érted, oké?

‒        Rendben – egy utolsó puszit nyomtam a szájára, aztán elindultam be a hatalmas épületbe.

Viszonylag gyorsan sikerült becsekkolnom és az indulással sem volt probléma. Minden a legnagyobb rendben ment.

Az út hazafelé – habár több, mint három óra volt – nagyon gyorsan elrepült. Mire észbe kaptam már ismerős helyek tárultak a szemem elé. Az ismerős dolgok pedig megannyi emlék képét úsztatták a fejembe. Barátaim, rokonaim és ismerőseim tűntek fel az elmémben képek formájában. Olyan volt, mintha egy csak fotókból álló végtelen filmet néznék. Réginek és távolinak tűntek az itt szerzett élmények, pedig minden évben töltök itt néhány hónapot.

A repülőről rögtön buszra szálltam. Amikor már tudtam, hogy nincs messze a temető, leszálltam a buszról és ahhoz a virágbolthoz mentem, aminek a kapualjában először csókolóztam tíz éves koromban. Beléptem és a fejem felett megszólaltak a kis harangok, melyek az érkezésemet jelezték. Kellemes virágillat csapott meg, ahogy a pulthoz sétáltam és üdvözöltem az eladó hölgyet.

‒        „Mit adhatok?

‒        15 szál fehér szegfűből szeretnék egy csokrot kérni – Mindig ennyi szál virágot viszek a mamára a tizenöt együtt töltött év emlékére.

‒        Rendben” – figyeltem, ahogy nagy rutinnal viszonylag gyorsan elkészítette a csokrot.

Kifizettem, ezután elhagytam a hangulatos kis üzletet. Átsétáltam a másik utcába, azután átmentem a nagykapun, be a temetőbe. Lassan sétáltam a jól ismert úton és hamarosan meg is érkeztem a mamám sírjához. Vizet hoztam a kútról és töltöttem belőle az egyik vázába. A szegfű csokrot gondosan belehelyeztem, majd a maradék vízzel meglocsoltam a beültetett virágokat. Nem én voltam az első, más friss virág is díszítette akkor már a sírt. Előkerestem a táskámból a gyufát és a gyertyákat, aztán meggyújtottam őket és elhelyeztem a vázák között.

Hosszasan néztem a mamáról kint lévő képet és visszagondoltam a vele eltöltött időre. Az időre, ami több is lehetett volna, ha elmondják nekem, hogy beteg. Néhány könnycsepp folyt végig az arcomon, amiket gyorsan letöröltem. Próbáltam erőt venni magamon. Tudom, hogy egyrészről jogos volt a titkolózásuk, de akkor sem mondták el, amikor már el lehetett volna. Csalódtam a rokonaimban, de legfőképpen anyámban. Tizenhat hónapig képes volt mindent eltitkolni előlem és még csak annyit se mondott, hogy legyél kicsit többet a nagymamával. Pedig tudta, nagyon jól tudta, hogy mennyire imádom őt.

Amikor elmondták, hogy rákban halt meg és az is kiderült számomra, hogy ők mindvégig tudtak erről, az első utam hazavezetett. Összepakoltam és leléptem Japánba. Senkinek se szóltam. Fogalmam sem volt, hogy meddig fogok maradni és azt se tudtam, mit fogok majd ott csinálni. De végül egy hetet töltöttem a szigetországban. Két napra rá, hogy eltűntem, küldtem egy SMS-t anyának meg apának, hogy jól vagyok, és majd valamikor hazamegyek. Nagyon jó volt az az egy hét Japánban, azóta is visszavágyom oda. Sőt mi több, már tudom, hogy ott fogom tölteni a nászutamat, ha valaha megházasodom.

Olyan lebaszásban még sose volt részem, mint amit akkor kaptam, amikor hazamentem. Elfelejtették, hogy itt én vagyok a megsértett és nem ők. Fura mód az egyetlen, aki bocsánatot kért tőlem a hazudozásért, az a bátyám, Jason volt. Azután szinte mindennap kijöttem ide a suli kezdetéig.

A temető csendjét egy autó zavarta meg, ahogy elhajtott a köves úton. A zaj visszahozott a valóságba. Még egyszer végig néztem a síron és a szép virágokon, ezután elhagytam a temetőt.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

A gépem kilenc után landolt a Heathrow reptéren. Harry korábban megírta, hogy Paul jön majd el értem, ezért tekintettemmel őt kezdtem el keresni. Viszonylag hamar megtaláltam. Üdvözöltük egymást, majd kifelé indultunk. A kisbusszal jött el értem, amit nem értettem, de amikor kinyitotta az ajtaját megvilágosodtam. Az összes fiú bent ült a kocsiban. Kiszálltak és megölelgettek.

‒        Jól vagy? – kérdezte Zayn.

‒        Igen – bólintottam megerősítésképpen – Mehetnénk? Nagyon álmos vagyok már.

‒        Hát, persze – szólalt meg Hazza.

Megfogta a kezem aztán behúzott az autóba és beleültetett az ölébe. Gyorsan hazaértünk és csodák csodájára, nem aludtam el a kocsiban. Haz feljött velem a szobámba. Ahogy átléptem a küszöböt egyből vetkőzni kezdtem.

‒        Megfürdök, rendben? – pillantottam hátra.

‒        Oké, itt leszek, ha kellenék – ült le az ágyamra.

Összeszedtem az alvós cuccomat, azután bementem a fürdőbe. Ledobáltam a maradék ruhát és beálltam a zuhanyozóba. Forró vizet engedtem és a zúgó vízzel együtt a könnyeim is utat törtek maguknak. Neki dőltem a hideg csempének és csak sírtam. Hirtelen megcsúsztam és a fal mentén a zuhanyozó tálcába estem. Hangosat puffantam, de szerencsére nem ütöttem meg magam nagyon.

‒        Emily! – Harry feltépte az ajtót és berohant – Hé, hé, rendben vagy? – segített lábra állni. Belekapaszkodtam és magamhoz húztam.

‒        Em várj, egy így nem lesz jó – elhúzódott tőlem, ledobálta a vizes ruháit, majd gyorsan visszaállt elém. Magához húzott, a karjaival pedig átölelt.

‒        Nincs semmi baj – mondta, a víz pedig tovább folyt ránk. Simogatni kezdte a hajam és édes kis semmiségeket suttogott a fülembe, minek hatására a sírásom lassan abba maradt.

‒        Fürödj meg! – tolt el – Itt leszek kint – mondta és kiszállt mellőlem.

Tettem, amit kért és szétdörzsöltem magamon egy kis tusfürdőt. A víz lemosta rólam a habot, majd megszólaltam:

‒        Kész vagyok.

‒        Gyere! – nyújtotta a kezét.

Elfogadtam, a segítségével pedig kiléptem a zuhanyozóból. Hazza körém csavarta a törölközőmet, még a hajamra is tett egyet, majd a fülembe súgta:

‒        Nagyon szép vagy – elpirultam, mire kaptam egy puszit az arcomra – Feküdj le, mindjárt megyek én is – bólintottam és bementem a szobámba.

Ahogy ígérte, hamarosan csatlakozott hozzám és átölelt a takaró alatt.

‒        Köszönöm – suttogtam.

‒        Szeretlek, ez a legkevesebb – motyogta és puszit hintett a vállamra.

‒        Én is szeretlek.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Arra ébredtem, hogy Zayn énekel. Kinyitottam a szemem és Harryt pillantottam meg közvetlen közelről.

‒        Csapd le! – nyöszörgött Hazza csukott szemekkel. Megfordultam, majd kinyomtam az ébresztőmet.

‒        Fel kell kelnünk – gördültem a hátamra.

‒        Nem akarok – nyögött fel.

‒        Tudom, de muszáj – ültem fel, azután átsétáltam a fürdőbe.

Megmosakodtam, fogat mostam és kifésültem a hajam. A szekrényemhez mentem és kiszedtem belőle néhány ruhadarabot, amit az ágyra dobáltam.

‒        Harry, kelj fel! – ráztam meg a lábát, mire a takarót a fejére húzta – Ne mondjam még egyszer! – szóltam rá.

Duzzogva felkelt és átment a saját szobájába. Felöltöztem, aztán utamat a konyha felé vettem. Nagyban készítettem a kakaómat, amikor Niall megjelent a helyiségben.

‒        Jó reggelt! – mosolyogtam rá.

‒        Reggelt Cicalány! – mondta és kivette a zabpelyhet a szekrényből.

‒        Nekem is csinálsz? – ütötte meg a fülemet Haz hangja, majd megéreztem karjait a csípőm körül.

‒        Igen – válaszoltam és lábujjhelyre állva kivettem a konyhaszekrényből még egy bögrét.

‒        Köszönöm – suttogta és egy puszit hintett meztelen vállamra. Elmosolyodtam.

Leültünk az asztalhoz és hamarosan szép sorjában megérkezett a többi fiú is. Harryvel megittuk a kakaóinkat, majd felmentünk a cuccainkért. Beledobtam a táskámba a rózsaszín topomat, azután megindultam az előszobába. A folyosón szembejött velem Zayn.

‒        Jó megint ilyennek látni – pillantott rám.

‒        Milyennek? – ráncoltam össze a homlokomat.

‒        Jó kedvűnek – mosolygott rám.

‒        Köszi – viszonoztam gesztusát majd megöleltem. Ő hamar elhúzódott tőlem.

‒        Menj, Harry már lent vár – mondta és elindult a szobájába.

Lesétáltam hozzá. Ahogy kiléptünk az ajtón összekulcsoltam az ujjainkat. Így sétáltunk el a kocsihoz, azután elindultunk a próbára.

A felsőmet húztam át a fejemen, amikor léptek zaját hallottam meg. Felnéztem és Haz állt előttem a női öltözőben. Már éppen szólásra nyitottam a számat, amikor egy édes csókkal belém fojtotta a szót. Nagy kezei megtalálták a csípőmet, majd vándorútra indultak rajtam. Kiváltam a csókból és elhúzódtam tőle.

‒        Bocs, túl sok volt? – kérdezte. Megráztam a fejem.

‒        Nem. De most nem ezért vagyunk itt – lassan bólintott.

‒        De emiatt is lehetnénk – terült szét egy kaján vigyor a képén.

‒        Harry, én nem így szeretném veled az elsőt – pillantottam fel rá.

‒        Rendben – lehajolt és adott még egy csókot – Gyere, menjünk!

A próba után megebédeltünk a Nando’s-ban, majd Hazza visszavitt a házhoz. Megállt az autó és a cuccainkat magamhoz véve kiszálltam.

‒        Emily, várj egy kicsit! – állított meg Haz hangja.

‒        Mi az? – fordultam vissza.

‒        Holnapra van valami terved?

‒        Nincs – ráztam meg a fejem.

‒        Akkor szeretném, ha holnap eljönnél velem egy randira – mosolygott rám.

‒        Oké – bólintottam – Hova megyünk?

‒        Az titok.

‒        Na!

‒        Nem mondom el, de megígérem, hogy tetszeni fog neked.

‒        Harry!

‒        Emily!

‒        Olyan vagy! – duzzogtam.

‒        Pont, mint te.

‒        Ez nem igaz! – tiltakoztam.

‒        Igazad van, te rosszabb vagy – az arcán szétterült egy nagy vigyor.

‒        Fogd be és tűnés a koncertre!