27.rész - Nem ez a legjobb módja egy holttest eltűntetésének

Sziasztok!

Remélem, mindenkinek nagyon jól telik a hete. Szerda van, ami két dolgot jelent: már csak két nap és végre itt a hétvége; valamint, meghoztam a történet folytatását. Ha tetszett, pipálj, kommentelj, iratkozz fel! Jó szórakozást a részhez! :)

Puszi: Emily

~ Emily ~

‒        Kényelmes ruha és cipő, mindenképpen nadrágot javaslok – magyarázott az ágyamon ülve Harry, míg én a szekrény előtt ácsorogtam – Smink se kell, nem olyan helyre megyünk. Ó, és a hisztizést is hagyd itthon!

‒        Hisztizést? – fordultam felé kérdőn.

‒        Igen azt.

‒        Te nem láttál még engem rendesen hisztizni – jelentettem ki.

‒        Ami azt illeti nem is nagyon szeretnélek – pillantott rám.

‒        Miért, talán félsz, hogy kiszeretsz belőlem? – húztam fel a szemöldököm.

‒        Nem, de nincs ínyemre, amikor egy felnőtt hisztizik – magyarázta.

‒        Pedig biztos, hogy fogsz majd ilyet látni tőlem – vontam vállat.

‒        Szuper, akkor majd kinevelem belőled – vigyorgott, amit egy szúrós pillantással jutalmaztam.

‒        Szóval nadrág – tűnődtem – Oké, megvan, mit veszek fel – szedtem ki a ruhadarabokat.

‒        Na, végre! – sóhajtott fel.

‒        Menj ki! – utasítottam.

‒        Miért?

‒        Át akarok öltözni. Menj ki!

‒        Igenis! – állt fel lassan, majd kisétált a szobámból.

Egy rövid farmer nadrágot meg egy fehér pólót vettem fel. Egy kis táskát előszedtem, amibe beledobáltam a telefonomat meg a fényképezőgépemet is. A derekamra kötöttem a pulcsimat és a táskámmal együtt elhagytam a szobámat. Bekopogtam Harryhez és be is nyitottam.

‒        Elkészültem – mondtam és figyelmem ráterelődött, ahogy éppen beleszenvedte magát a nadrágjába. Kitört belőlem a nevetés.

‒        Mi olyan vicces?

‒        Nem tudtam, hogy a Little things-es szólódat rólad írták – küszködtem a beszéddel.

‒        Mert nem is – vágta oda sértődötten.

‒        Amúgy meg, mintha azt mondtad volna, hogy kényelmes ruha kell – néztem végig rajta.

‒        Ez kényelmes, csak nehezen jön fel, viszont könnyű leszedni – jelent meg egy perverz vigyor a képén.

Megforgattam a szemem, majd sarkon fordultam és elhagytam a szobát. Hazza utánam szaladt.

‒        Hé, tudod, hogy csak húzom az agyad – ölelt át hátulról, majd belecsókolt a nyakamba.

‒        Ja, tudom – sóhajtottam és kibontakoztam az öleléséből.

Lementem a konyhába, ahol ittam egy kis vizet. Az előszobában éppen beleléptem a fehér cipőmbe, amikor meghallottam Harry lépteit. Másét nem hallhattam, ugyanis rajtunk kívül mindenki házon kívül tartózkodott. Randizós nap lett ebből a szép kis vasárnapból. Niall elment Macyékhez és gyanítom, a barátnőm rá fogja venni őt a lovaglásra, mert mondta nekem, hogy tervez ilyet. Azért figyelmeztettem, hogy óvatosak legyenek, mert szöszinek nem kellene megsérülnie, különben ugrik a tánc. A többiek nem tudom, mit terveztek be mára, mert csak annyit kötöttek az orromra, hogy barátnőznek. Harry leért mellém. Teljesen fel volt öltözve, a haja összevissza állt, ahogy szokott. Végig néztem, ahogy felrángatta magára a cipőjét, majd kinyitotta az ajtót és biccentett, hogy menjek előre. Kilibbentem és a már kint álló autóhoz sétáltam.

‒        Hosszú lesz az út? – kérdeztem, miközben bemásztam a kocsiba.

‒        Annyira nem, de most nem vagy rosszul, ugye? – megráztam a fejem.

‒        De ha gond lenne, van nálam gyógyszer – mosolyogtam rá.

‒        Oké, de szólj, ha nem érzed jól magad! – kötötte be az övét.

‒        Rendben, de ne aggódj már! – simítottam végig a karján.

Felém hajolt, majd megéreztem ajkait a homlokomon. Beindította a kocsit és kigurultunk az útra. Úgy háromnegyed óra elteltével lehajtott a fő útról, és ahogy egyre messzebbre vitt az út, eltűntek a házak és csak fák, meg fű maradt. Ezzel egy időben kezdtem megérteni, miért mondta, hogy tetszeni fog a randi ötlete.

‒        Itt vagyunk – szólalt meg Harry, miközben leparkolt az egyik fa tövében, hogy árnyékban legyen a kocsi.

‒        És hol van az az itt? – néztem körbe.

‒        A semmi közepén – válaszolta egyszerűen.

Kiszálltam, a telefonomat pedig elővettem. Körbe jártam az autót, térerőt keresve, de hiába.

‒        Igazad volt – mondtam, majd eltettem a telefonom – Ez jó hely arra, hogy megöljünk valakit és itt hagyjuk a hulláját – tettem hozzá. Hazza fura arckifejezéssel fordult felém.

‒        Mi van?

‒        Jó, jó, igazad van. Nem ez a legjobb módja egy holttest eltűntetésének – újabb fura pillantást kaptam – Bocs, azt hiszem, túl sok Gyilkos elméket nézek – mosolyogtam rá.

‒        Hallottam már erről a sorozatról, de azt hiszem, nem akarok belekezdeni.

‒        Miért? Tök jó, én imádom – lelkesedtem.

‒        Az állandó gyilkolás nem tetszik.

‒        Akkor a horrort sem szereted? – kíváncsiskodtam.

‒        Nem vagyok oda érte – nyitotta ki a csomagtartót – De ezek alapján gondolom, te szereted.

‒        Nem, utálom őket – sétáltam oda hozzá.

‒        Most megleptél – jelentette ki.

‒        Ennek örülök.

‒        Miért?

‒        Jó érzés, hogy még nem tudtál kiismerni – néztem bele a csomagtartóba. Volt benne egy kosár, pléd, meg párnák. Felnéztem Harryre: – Piknikezni fogunk?

‒        Igen. Hogy szeretnéd, nem messze innen sík terepen vagy bent az erdőben kicsit magasabban? – mutatott az út folytatásán túlra.

‒        Sétáljunk – mondtam és kiszedtem a kosarat a kocsiból, amit göndörke azonnal el is vett tőlem.

‒        A plédet meg a párnákat hozhatod, de ezt én viszem – jelentette ki.

Kivettem a maradék cuccot, azután Hazza lezárta a kocsit. Elindultunk a földes úton és majd egy órányi sétálás után egy tisztáson táboroztunk le. Leültem az egyik párnára és néztem, ahogy Harry is hasonlóképpen cselekszik.

‒        Miért pont ezt a helyet választottad? – kíváncsiskodtam.

‒        Tavaly fedeztem fel a környéket és azért döntöttem emellett, mert itt nem zavarhat minket senki.

‒        És hogy találtál ide?

‒        Néha, ha el akarok tűnni, csak úgy autókázom. És az egyik ilyen alkalommal idekeveredtem, azóta pedig gyakran járok erre – válaszolta.

‒        Azért jössz ide, hogy egyedül legyél?

‒        Igen. Csak én és a gondolataim. Itt nincsenek sikoltozó rajongók, lerázhatatlan lesi fotósok, térerő – mosolygott rám – De ne érts félre, imádom a Directionereket, hiszen nekik köszönhetünk mindent, de azért néha jó lenne…

‒        Kicsit nyugisabban élni?

‒        Igen – pillantott félre.

‒        Harry, ugye tudod, attól, hogy ilyenekre gondolsz, még nem vagy rossz ember – fogtam meg a kezét.

‒        Tudom – emelte fel a fejét.

‒        Néha mindannyian szeretnénk valaki más életét élni, nem pedig azt, amit kaptunk – felhúzta a szemöldökét.

‒        Te kinek az életét élnéd szívesen?

‒        Nem is tudom. Igazából mindegy lenne, hogy kié, csak valaki másé legyen – magyaráztam.

‒        Miért, milyen az életed?

‒        Mit szeretnél tudni róla?

‒        Hát, te helyzeti előnyben vagy hozzám képest, szóval talán kezdjük veled és a családoddal.

‒        Oké. 1995. május 3-án születtem Magyarországon, magyar anya és félig angol apa második gyerekeként. Van egy bátyám, akivel utáljuk egymást. Nyolc voltam, amikor Coventrybe költöztünk.

‒        Miért költöztetek ide? És miért utálod a tesód?

‒        Apa itt kapott munkát. A bátyámmal pedig sosem jöttem ki jól – vontam vállat – Család centrikus vagyok. Viszonylag jó a kapcsolatom a szüleimmel, de apával elég kevés időt töltök, mert sosem ér rám.

‒        Az nem túl jó.

‒        Hát nem, de mondjuk úgy, hogy már hozzászoktam. Tudod, én mindig szerettem volna apuci pici lánya lenni, különleges kapcsolatot ápolni vele, de ez… – elhallgattam, ezzel egy időben pedig lehajtottam a fejem.

‒        Valami, amit nagyon szeretsz a táncon kívül? – terelt gyorsan, amiért hálás voltam.

‒        Imádom a cicákat és van is egy cicusom. Cosplayezni, meg fényképezni is szeretek. Sokat olvasok, tudok lovagolni. Szeretem a gyerekeket és nagy családot tervezek – soroltam.

‒        Dolgok, amiket nem szeretsz?

‒        Utálom a sportokat, mert béna vagyok hozzájuk. Labdajátékokban kifejezetten közveszélyes vagyok – Harry felnevetett – Nem tudok rajzolni, viszont kézimunkákat csinálok és szeretek írni. El vagyok a barátaimmal, de ugyanakkor nagyon szeretek egyedül is lenni.

‒        Oké, jegyzetfüzetet kellett volna hoznom – mosolygott rám – Milyen sulit végeztél?

‒        Megvan az érettségim és vállalkozási és bérügyintéző papírom is van. Ez lett meg az idén.

‒        Kedvenc tantárgy a suliban?

‒        Matek – vágtam rá egyből.

‒        Hű.

‒        Tudom, a legtöbben utálják, de én nagyon szeretem. Emelt érettségit csináltam belőle – mondtam büszkén, mire Hazza arcán átfutott egy minimális rémület – Mi a baj?

‒        Semmi, csak egy kicsit butának érzem magam melletted.

‒        Ja, ne hülyéskedj már! Biztos neked is jó jegyeid voltak.

‒        Igen, de nem készültem emelt érettségire, meg ilyenek.

‒        És ez miért baj? – fürkésztem arcát.

‒        Hát, mert… mert…

‒        Ez egyáltalán nem gond. Ettől még ugyanolyan értékes ember vagy.

‒        Köszi – csúszott közelebb hozzám.

‒        Csak az igazat mondtam – csókoltam meg.

‒        Van még valami, amit esetleg tudnom kell? – kérdezte, miután elhúzódott tőlem – Mondjuk, tervek a jövőre?

‒        Még nem igazán van. Gondolkozom azon, hogy esetleg tovább tanulok, de még nem tudom – vontam vállat.

‒        És mi van a tánccal? Azt hittem, szeretnél vele kezdeni valamit – tűnődött.

‒        Szeretnék is. Az az álmom, hogy táncot oktathassak.

‒        Kiknek?

‒        Elsősorban gyerekeknek, de igazából bárkinek. Saját tánciskolát akarok, amihez pénz kell és azt valami közgés munkából szeretném megszerezni.

‒        Szép tervek.

‒        Ugye? – pillantottam rá csillogó szemekkel. Csak legyen erőm megvalósítani. Bólintott.

‒        Remélem, hogy valóra tudod váltani ezt az álmodat.

‒        Én is.

‒        Tudod, nagyon jó tanár lennél – mosolygott rám.

‒        Köszi – viszonoztam gesztusát – Körbe nézhetünk kicsit vagy van valami más terved?

‒        Hát persze. Csak két konkrét program van – válaszolta Harry.

‒        Még pedig?

‒        Egy: Hogy jobban megismerjük egymást. Kettő: Ami a kosárban van, annak el kell fogynia.

‒        Oké, az első teljesíthető – mondtam, majd belenéztem a kosárba – A másodikhoz el kellett volna hoznod Niallt is – néztem fel rá.

‒        Azért ne becsülj alá, én is sokat eszek – elvigyorodtam.

‒        Gyere, nézzünk szét a te titkos kis helyeden! – álltam fel és felé nyújtottam a kezemet.

Kézen fogva sétálgattunk, közben pedig beszélgettünk. A fákon madarak ugráltak, minden olyan békés volt, megnyugtató és egyszerű. Bárcsak, mindig ilyen lehetne! Elég sokáig bolyongtunk a környéken. A lábam fájni kezdett, ezért Harry a hátára vett és úgy vitt vissza a táborhelyünkig. A kosárból kiszedegettem néhány szendvicset, míg ő rostos levet töltött a műanyag poharakba és meguzsonnáztunk. Egymás mellett feküdtünk, ahogy a felhőket néztük, amik lustán úszkáltak az égen. Haz váratlanul felém fordult és adott egy puszit az arcomra. Halkan felnevettem oldalra billentve a fejemet. Rám mosolygott, én pedig gyönyörű zöld íriszeit néztem, amik ragyogtak a napfényben. Tekintetem letévedt a szájára, amit ő észre is vett és közelebb hajolt hozzám, így ajkaink összeértek. Harry közelebb húzott magához, én pedig gyorsan átdobtam a lábam a csípőjén, ezzel fölé kerekedve. Belevigyorgott a csókba, mire kérdő tekintettel elhúzódtam tőle.

‒        Látom, szeretsz felül lenni – jelent meg a képén perverz vigyora.

‒        Igen, mert én kicsi vagyok és könnyű és nem szeretem, ha összenyomnak – magyaráztam.

‒        Nyugi, én vigyázni fogok rád – ígérte. Tudom.

‒        Szeretlek – visszadőltem rá és megcsókoltam.

‒        Én is szeretlek – mondta, miután elváltunk egymástól – Ideje lenne visszamenni – sóhajtott fel.

‒        Rendben – mosolyogtam rá, azután leszálltam a csípőjéről.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

‒        Mikor jelenik meg a klip? – kérdeztem, miközben belekortyoltam a kakaómba.

‒        Ma – válaszolta Louis.

‒        Na, nem mondod. Úgy értettem, hány órakor? – Ennyire azért ne nézz hülyének!

‒        Ó, mire visszaértek Zaynnel, már fent lesz – szólalt meg Liam – És amúgy kíváncsiak vagyunk a véleményedre, szóval mindenképpen tudasd velünk!

‒        Oké, meglesz – mosolyogtam rá.

Megittam a maradék löttyit, majd a bögrémet a mosogatóba tettem.

‒        Legyen szép napotok fiúk! – mentem ki a konyhából.

‒        Neked is! – kiabálták utánam.

Felmentem a szobámba és ledobtam magam az ágyamra. Sóhajtottam egy nagyot, majd a telefonomért nyúltam, ami az éjjeliszekrényen volt. Feloldottam a képernyőzárat és meglepődve tapasztaltam, hogy van két nem fogadott hívásom anyától. Visszahívtam. Pár csörgés után felvette.

‒        Szia! Miért hívtál? – kérdeztem.

‒        Szia! Csak azért, hogy ugye tudod, hogy holnap van a jelentkezési határidő vége?

‒        Igen tudom.

‒        És, elkészültél már vele?

‒        Pár dolog még hiányzik, de amúgy kész van.

‒        Jó, de ne felejtsd el holnap éjfél előtt elküldeni! – figyelmeztetett.

‒        Nem fogom. Mindjárt befejezem és utána rögtön el is küldöm.

‒        Rendben. Ideges vagy miatta?

‒        Nem.

‒        Helyes, úgyis felvesznek, szóval nincs miért aggódnod – éreztem a hangján, hogy mosolyog. Hát, igen, anyu mindig magabiztos, ha rólam van szó. Mondjuk, tény, ami tény, nem sűrűn okozok neki csalódást.

‒        Remélem, aztán majd meglátjuk – vontam vállat.

~ * ~ * ~ * ~ * ~

Mikor visszaértünk Zaynnel a próbáról, azonnal felrohantam a szobámba. Utoljára leellenőriztem a kitöltött jelentkezési lapomat és el is küldtem. Miközben rányomtam a küldés gombra kereszteztem az ujjaimat. Ezután megkerestem a srácok új videóját. Vagy ötször megnéztem és végig röhögtem az egészet. Gyorsan elküldtem Shane-nek azzal a szöveggel, hogy ezt muszáj megnéznie. Frissítettem a videót, majd elindultam megkeresni a fiúkat. Mindegyikőjüket összegyűjtöttem a nappaliba.

‒        Em, baj van? – kérdezte Liam.

‒        Nem, de kértétek a véleményem. Szóval, nem hiszem el, hogy felhasználtátok a Shane-nel való hülyéskedésünket.

‒        Ismersz minket, miért lepődtél meg ezen annyira? – szólalt meg Louis.

‒        A videó olyan, mint amit tőletek vártam és nagyon tetszik, de nem gondoltam volna, hogy felhasználtok minket.

‒        Nagyon vicces volt, amit akkor lenyomtatok a barátoddal. Megtetszett a rendezőnknek, ezért beletettük – vont vállat Harry. Hát, oké. Felálltam a fotelből és elindultam felfelé.

‒        Most hová mész? – szólt utánam Niall.

‒        Megyek rekordot dönteni – mosolyogtam rá.